Egyéb kategória

Váratlan üzleti helyzetek kezelése a vakáció alatt: akkor sincs gond, ha a főnök nyaral

üzleti

Az elektronikus aláírás hatalmas segítséget és biztonságot jelenthet egy váratlan üzleti helyzet, hirtelen jött céges ügy kezelésében a nyári időszakban is.

Szokás mondani, hogy felgyorsult világban élünk, és akár pozitív, akár negatív kontextusban vizsgáljuk ezt a kérdést, tény, hogy a technológia gyakorlatilag lebontotta térbeli és bizonyos szempontból az időbeli korlátokat is. Az internet globális hálózata és a technológiai eszközök – akár a legegyszerűbb okostelefon is – még az indiai óceán közepén is képes lehet majdnem irodai színvonalú munkaállomás kialakítását biztosítani. Legalábbis abban az értelemben, hogy az e-mailek, információk, dokumentumok, digitális adatok vagy szerverek néhány kattintással elérhetők bárhol a világon. Talán nem meglepő, hogy ebben a digitalizációs környezetben az elektronikus aláírások terén is hatalmas robbanás zajlott le az elmúlt 6-7 évben, a korábban évi 89 millió e-aláírási tranzakció közel tízszeresére 754 millióra ugrott globálisan.

Kis figyelem és egy néhány ezer forintos befektetés, több milliós hasznot hozhat

A digitális robbanás mellett természetesen a pihenés is jár mindenkinek – melyre érdemes tudatosan is figyelni -, azonban még a legakkurátusabban előkészített nyári szabadság alatt is előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor egy cégvezetőnek, még ha csak néhány órára is, de be kell szállnia az üzletmenetbe.

„Különösen az elmúlt években nőtt meg azoknak a cégvezetőknek, céges aláíróknak a száma az ügyfeleink között, akik először kimondottan egyfajta megbízható, biztonsági tartalékként fordultak hozzánk e-aláírás igénylésének céljából. Sokan közülük azt szerették volna, hogy kézi aláírással azonos joghatással tudjanak aláírni szerződéseket elektronikusan, rugalmasan és egyszerűen.”

– mondta el az e-aláírások és IT biztonsági megoldások fejlesztésére szakosodott bizalmi szolgáltató, a Microsec értékesítési igazgatója Espán Zsolt.

A szakember hozzátette, sokan a külföldi üzleti utak és nyári utazások miatt igényeltek elsősorban e-aláírást, hogy a távollét alatt is alá tudjanak írni bármilyen dokumentumot, majd később “rászoktak” a mindennapi e-aláírás használatra.

„Általános tapasztalatunk, hogy sokaknak éppen a vakációhoz adott egyfajta biztonságot és szabadságot az, hogy képesek elektronikusan aláírni egy hirtelen jött megkeresést, jogi iratot. Van olyan ügyfelünk, akinek kollégái egy fontos tender-hiánypótlást készítettek elő, amelyet a vezető néhány perc alatt aláírt a görög tengerparton és később – miután megnyerték a versenyeljárást – boldogan mesélte, hogy több millió forintot ért az általunk biztosított e-aláíró szolgáltatás.”

– emelte ki a szakember, aki szerint a havi 3-4 ezer forinttól már igényelhető szolgáltatás ilyen értelemben „aranyat érhet” bármely cégvezető „eszköztárában”. A szakember hozzátette az ügyfelek az alapvető e-aláíró funkciók mellett, kimondottan hasznosak tartják, hogy aláírásukat a digitális dokumentum, bármely pontjára tetszőlegesen elhelyezhetik.

Aláírás mobilon, bárhol, bármikor: 100%-ban támogatja a távoli munkát

Persze a fenti, némileg extrém esettől eltekintve is igaz, hogy az e-aláírás, különösen az új generációs okostelefonokon is egyszerűen használható megoldások, sok szempontból képesek kényelmesebbé és egyszerűbbé tenni a munkát. Nem csupán arról van szó, hogy papírmentessé válnak a folyamatok és a digitális világban maradva fenntarthatóbb és költséghatékonyabb módon intézhetjük a céges ügyeket, de arról is, hogy bárhol és bárhonnan megtehetjük mindezt. A minősített tanúsítványon alapuló e-aláírás azt jelneti, hogy a kézi aláírással azonos joghatású irat keletkezik, amely egyetlen gombnyomással, tökéletesen biztonságos módon megosztható a másik aláíróval, kollégákkal, üzletfelekkel vagy éppen egy hatósággal is.

Még nem késő a nyaralás előtt lépni: videóazonosítással is igényelhető

Az e-aláírások új generációját, már személyes megjelenés nélkül egy rövid videóazonosítás útján is megigényelhetjük a bizalmi szolgáltatótól. Ehhez nem kell mást tenni, mint felkeresni például az e-szigno.hu weboldalt és akár 3 munkanapon belül megkaphatjuk e-aláíró minősített tanúsítványunkat, akár céges, akár magánügyek intézéshez. Már a legolcsóbban elérhető előfizetési csomag is lehetővé teszi, hogy okostelefonon vagy számítógépen írjon alá a felhasználó dokumentumokat.

Milyen dokumentumokat írhatunk alá elektronikusan?

A hazai és uniós jogszabályok (különösen a bizalmi szolgáltatásokat szabályozó ún. eIDAS rendelet) alapvetően teljes körben támogatják az e-aláírás alkalmazását. Akár üzleti-, akár magánügyben járunk el, bármilyen általunk elektronikusan, minősítetten aláírt, időbélyegzett irat teljes bizonyító erejűnek minősül. Így bármilyen jogi eljárásban, bíróság előtt a kézzel – akár két tanú előtt tett – aláírással egyenértékű. Bármilyen iratot, szerződést, teljesítés igazolást, számlát, munkaszerződést, HR dokumentumot vagy éppen NAV-os, CSOK-os beadványt is aláírhatunk elektronikusan.

Egyéb kategória

Egyre több a kerékpáros szakértők ajánlásait követő kerékpártámasz a SPAR üzleteinél

SPAR

Kényelmes és biztonságos kerékpártámaszokkal szereli fel a SPAR Magyarország az újonnan nyíló áruházait, és a meglévő üzletek korszerűsítésekor is kiemelt figyelmet fordítanak ezekre.

A Magyar Kerékpárosklub kerékpárok elhelyezésére vonatkozó ajánlásait figyelembe véve már 17 SPAR üzletnél használják az egyszerűen telepíthető megoldást.

„A SPAR Magyarország minden évben jelentős beruházásokat hajt végre, amelyek során új áruházakat nyitunk és korszerűsítjük a régebbi üzleteinket. Minden egyes fejlesztésünk tervezésekor rendkívül sokféle szempontot veszünk figyelembe az üzletek kialakításától kezdve egészen azok megközelíthetőségéig. Az elmúlt években azt tapasztaljuk, hogy egyre többen intézik a bevásárlásaikat kerékpárral. Nekik szeretnénk kényelmes és biztonságos megoldást kínálni kerékpárjaik elhelyezésére. Ebben nagy segítséget kaptunk a Magyar Kerékpárosklubtól, amelynek ajánlásait figyelembe véve alakítjuk ki a kerékpártámaszokat az üzletek parkolóiban, illetve az épületek mellett”

– ismertette Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A Magyar Kerékpárosklub 2002-ben alakult civil szervezet, mely mára már több mint kétezer taggal rendelkezik országszerte. Fő célja a kerékpározás hazai terjedésének elősegítése, kultúrájának megteremtése. A szervezet fontos szereplője a közéletnek, szakmai segítséget nyújt a vonatkozó kormányzati döntések előkészítésénél, illetve közreműködik tervek elkészítésében és megvalósításában. A szervezet közlekedésfejlesztéssel, kerékpáros infrastruktúra-tervezéssel, kerékpártárolókkal kapcsolatos tevékenységét összefogó munkacsoportban tervezői jogosultsággal rendelkező, a tervezői szakmában dolgozó közlekedés- és építőmérnökök vesznek részt.

„Látszik, hogy a SPAR-nak fontosak a kerékpárral érkező vásárlói, hiszen a boltoknál eleve elhelyezte a tárolókat, és a visszajelzésünkre rendszerszintű reakciót adtak a praktikusabb és kényelmesebben lakatolható támaszokra váltással. Fontos célunk, hogy a településeink minél alkalmasabbak legyenek a kerékpáros közlekedésre, és ehhez nem csak az eljutás, hanem a tárolás megoldása is fontos feltétel”

– ismertette Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke.

A SPAR Magyarország munkatársai tavaly augusztusban kezdeményezték a tapasztalatcserét a Magyar Kerékpárosklub szakértőivel. A konzultáció és az egyeztetések eredményeképpen a civil szervezet ajánlásait teljes egészében elfogadta a vállalat. Ennek köszönhetően folyamatosan emelkedik azon SPAR üzletek száma, ahol az ajánlásnak megfelelő kerékpártámaszokkal találkozhatnak a kerékpárral érkező vásárlók. Ma már 17 SPAR áruháznál található az ajánlásnak megfelelő támasz, és ez a szám a jövőben folyamatosan emelkedni fog.

A leginkább bevált, és ezért a kerékpáros szervezetek által is javasolt kerékpártámasz az úgynevezett támasztókeret, amelyet a szakirodalom Sheffield-támaszként is említ. Ez egyszerűen telepíthető, olcsó megoldás, ugyanakkor a célnak tökéletesen megfelel, a kerékpár gyorsan és kényelmesen elhelyezhető és biztonságosan rögzíthető akár a váznál, akár a kerekeknél, és nem okoz gondot sem a kerékpárra szerelt kosár, gyermekülés sem.

A közleményhez csatolt képeket gyors regisztráció után nagyobb felbontásban is elérheti a SPAR Médiatárban, a https://mediatar.spar.hu/ oldalon. A felületen lehetősége nyílik a SPAR további publikus képeit is letölteni. A képek felhasználásakor kérjük, hogy a spar.hu fotókreditet használja.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Egyéb kategória

Országos kutatás vizsgálta, hogy mi a közös az anyai és vezetői készségekben

anyai

Egy napra az anyukák vették át a vezető szerepet a Yettelnél.

Határozottság, konfliktuskezelés, problémamegoldó képesség és empátia: ezek a legfőbb vezetői tulajdonságok, melyek édesanyaként is elengedhetetlenek a magyarok szerint – derült ki a Yettel friss, országos, anyák napja alkalmából készített kutatásából. A mobilszolgáltató a vezetői kompetenciákat vetette össze az anyasághoz szükséges képességekkel, és az is kiderült, hogy tízből nyolc válaszadó szerint a gyereknevelés során tanult készségeket a munkavégzésben is lehet kamatoztatni.

Anyák napja apropójából egy országos, reprezentatív kutatásban[1] vizsgálta a Yettel, hogy a magyarok szerint melyek azok a legfontosabb vezetői tulajdonságok, amelyek akár az anyaság során is meghatározók lehetnek, illetve hogyan oszlanak el egy családban az ezekhez köthető feladatok.

A kutatásból kiderült, hogy bár a pénzügyi kérdésekben a hazai szülők egyformán döntéshozók, a mindennapok szervezésével és logisztikájával kapcsolatban – pl. számlabefizetés, vásárlás, családi események, baráti összejövetelek szervezése – már sokkal árnyaltabb a kép. Ezekben a kérdésekben a nők általában úgy élik meg, hogy rájuk nagyobb feladat hárul. Érdekesség, hogy azokban a háztartásokban, ahol otthon él még legalább egy gyermek, a megkérdezett nők közel fele úgy érzi, elsősorban ők koordinálják ezeket a tevékenységeket. A nők csupán 5%-a látja úgy, hogy a férfiak felelnek a mindennapi ügyekért és kevesebb, mint harmaduk (29%) jelölte azt, hogy ezeket a feladatokat párjukkal közösen koordinálják.

Ezzel szemben a férfi válaszadók közel negyede (23%) úgy érzi, hogy a mindennapok szervezése az ő kezében van, és mindössze 15%-uk vélekedik úgy, hogy az anyák döntenek ezekben a kérdésekben. A férfiak több, mint fele szerint a mindennapos ügyek intézését a családban a nőkkel együtt, közösen viszik. Ez az ellentmondás akkor is megfigyelhető volt, amikor arról kérdeztük a válaszadókat, hogy szerintük általánosságban, Magyarországon hogyan alakul a mindennapos döntésekkel kapcsolatos szerepvállalás: míg a nők fele úgy gondolja, hogy a szervezési döntések inkább az édesanyára hárulnak, a férfiak közel fele szerint ez inkább közös feladatnak minősül.

Az empátia nem csak az anyáknál, de a vezetőknél is fontos

A felmérés vizsgálta a legfontosabb vezetői és anyai tulajdonságokat is. A válaszadók kiugró arányban, 70%-kal a határozottságot jelölték meg mint az egyik legfontosabb vezetői tulajdonság. Az ezt követő öt helyen szereplő készségek pedig a válaszadók nagyságrendileg felénél egyforma hangsúllyal szerepeltek: szervezői készségek (53%), konfliktuskezelés (51%), kommunikációs készségek (51%), problémamegoldó képesség (45%) és empátia (40%). Érdekesség, hogy utóbbit leginkább a nők tartják lényeges vezetői tulajdonságnak (nők: 44%, férfiak: 36%).

Az anyák esetében a megkérdezettek szerint a legfontosabb az empátia (73%), ezt követi a rugalmasság és a problémamegoldó képesség (48-48%). A kitöltők közel fele ugyancsak fontosnak tartja a konfliktuskezelést (47%), a megbízhatóságot (46%), valamint a határozottságot és döntéshozatali képességet (45%) is. Habár az arányokban vannak különbségek, a megkérdezettek szerint több olyan vezetői tulajdonság van, ami az édesanyáknál is elengedhetetlen: a határozottság és döntéshozatal, a konfliktuskezelés, a problémamegoldó képesség és az empátia mindkét esetben megjelenik mint fontos készség. További érdekesség, hogy az anyai empátiát a 16-19 évesek tartják a legfontosabbnak a többi korosztályhoz képest – 83%-uk jelölte meg ezt –, de ugyanez a korcsoport a vezetői empátiát már kevésbé tartja fontosnak a válaszadók teljes köréhez képest (26%).

A gyereknevelésben tanult készségek a munkában is kamatoztathatók

Tízből nyolc magyar szerint a gyereknevelés során tanult készségeket a munkavégzésben is lehet kamatoztatni.

 „Mind az édesanyák, mind a vezetők sokféle feladatot oldanak meg és kezelnek egyszerre, gyakran vállalnak felelősséget a döntéseikért. Hiszünk abban, hogy a gyereknevelés során tanult készségek a munkavégzésben is értékes eszközzé válhatnak, éppen ezért például kiemelt figyelmet fordítunk a szülési szabadságról visszatérő anyukákra, akik az élethelyzetükből adódóan különös rugalmasságot igényelnek a munkaidő-beosztásban, cserébe viszont a munkaszervezésben, hatékonyságban esetenként felülmúlják munkatársaikat. Folyamatosan törekszünk arra, hogy mindinkább családbarát munkahelyet teremtsünk, melyet a 2021-ben bevezetett apasági, majd a 2023-ban bevezetett nagyszülői szabadság is támogat”

 – mondta el Szalai Enikő, a Yettel Magyarország HR vezérigazgató-helyettese.

A Yettel tavaly szervezte meg először anyák napi eseményét, melynek keretében a dolgozók meghívhatták anyukájukat a mobilszolgáltató törökbálinti irodaházába. A nagy sikerre való tekintettel a programot idén is megtartották; ezúttal az édesanyák egy napra cégvezetői pozícióba kerülhettek. Dönthettek például arról, hogy folytassa-e a Yettel az 5G-hálózatának bővítését, illetve hogy egységes vagy differenciált fizetésemelést hajtson-e végre a jövőben. Egy jelenleg üresen álló üzlethelyiség sorsáról, valamint egy bonyolult, előfizetői jogi esetről is kifejthették véleményüket.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Egyéb kategória

IP Day 2024 – a nap fókuszában a fenntarthatóság, valamint az egyetemek, kutatóintézetek tudáshasznosítása állt és átadták a Millenniumi Díjakat is

Április 26-a a Szellemi Tulajdon Világnapja, amit a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) a hagyományoknak megfelelően a Milleniumi Díjak átadásával és idén szakmai rendezvénnyel is ünnepelt.

Az IP Day jelmondata, a „Tudáshasznosítás felsőfokon”, tükrözi a programuk idei fókuszát: a szakmai előadások és kerekasztal-beszélgetések az egyetemi innovációra és a hasznosításra koncentráltak az eddig elért eredmények és a jövőbeni teendők fényében.  A Milleniumi Díjjal pedig a szellemitulajdon-védelemben tudatos szervezeteket ismerik el, amit 2024-ben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME), a BioTech USA Kft., a HELL ENERGY Magyarország Kft. és a Stilianos Kft. nyert el.

Az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) 2000-ben döntött arról, hogy április 26-át a szellemi tulajdon világnapjává nyilvánítja. Ezen a napon a világ iparjogvédelmi és szerzői jogi hatóságai – Magyarországon a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) – változatos programokkal, rendezvényekkel és kezdeményezésekkel hívják fel a figyelmet az IP, vagyis a szellemi tulajdon fontosságára, 2024-ben a fenntarthatóság üzenete köré szervezve.

Az SZTNH számos módon támogatja a hazai felsőoktatási intézményeket saját IP-stratégiáik kialakításában és az innovatív, általuk kifejlesztett technológiák gazdasági hasznosításában. A Hivatal az irányvonalak meghatározásával, bevált gyakorlatok és esettanulmányok bemutatásával, valamint a kormányzat kapcsolódó stratégiái végrehajtásának támogatásával segíti ezt a folyamatot. A hatás már érzékelhető: már az első negyedévben biztatóak az egyetemek szabadalmi bejelentési számai. Az egyetemekkel való szoros együttműködés nemcsak a hazai szabadalmi bejelentések számának növekedését segíti elő, hanem hatékonyabbá teszi a technológia- és tudástranszfer folyamatokat is. A szakmai előmenetelben mostantól a gyakorlati eredményeket, például a szabadalmakat is elismerik, ami tovább ösztönzi az innovációk megszületését.

Több előadó, többek között Szmollár Katalin, a KIM Innovációért és Startupokért Felelős főosztályvezetője és dr. Szabó István, a HUN-REN stratégiai és innovációs igazgatóhelyettese is érintették a Neumann János Programot, melynek egyik fontos célkitűzése, hogy Magyarországon az évtized végéig megduplázódjon a szabadalmak száma. A tudatosság ezen a téren egyértelműen kifizetődik, hiszen az oltalomszerzés valós versenyelőnyt jelent a piacon. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalnak a napokban nyílik meg újra az Iparjog pályázata, melynek révén az ilyen eljárások költségei 100%-ban finanszírozhatók, de a szemléletformálást is ösztönzik azzal, hogy az oltalomszerzés egyre több innovációs pályázatuknál alapvető elvárás lesz.

Az előadások keretében Dr. Gonda Imre, a Richter Gedeon Nyrt. jogi és szellemi tulajdon-védelmi igazgatója a feltalálók díjazásáról beszélt egy hazai nagyvállalat szemszögéből, míg Dr. Stadler Johanna, a Visegrádi Szabadalmi Intézet igazgatója a szabadalmi intézet szerepét és szolgáltatásait ismertette. Dr. Grad-Gyenge Anikó, a Budapesti Műszaki Egyetem tudományos és innovációs dékánhelyettese a szellemi tulajdon egyetemi szférában való hasznosításának, az ehhez kapcsolódó külföldi példáknak és jógyakorlatoknak a jelentőségét emelte ki.

A délutáni szekcióban Barabás Réka, a Nemzeti Innovációs Ügynökség tudáshasznosítási igazgatója bemutatta a Technológia Transzfer az Egyetemeken (TTC) projektet, amely az egyetemek technológiatranszferben és innovációban betöltött szerepét erősíti. Ez a pilotprojekt a Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezésére és támogatásával indult, célja egy olyan technológiatranszfer-modell kialakítása, amely egyetemekre alkalmazható. A program keretében teljes egészében egyetemi tulajdonban lévő technológiatranszfer cégeket alapítanak. Öt hazai egyetemen már elindult a munka, minisztériumi forrásokkal és a NIÜ szakmai irányításával. Az IP Day zárásaként panelbeszélgetést tartottak a tudáshasznosítás felsőfokon témakörben, ahol a téma szakértői, és a TTC projektben résztvevő egyetemek képviselői osztották meg tapasztalataikat és elképzeléseiket.

A nap zárásaként a Szellemi Tulajdon Világnapja alkalmából átadták a 2024-es Millenniumi Díjakat is. A Millenniumi Díj olyan intézményeket, vállalkozásokat, szellemi műhelyeket ismer el, amelyek kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a szellemi tulajdon védelme és a magyar innováció előmozdítása terén. A 2024-es év díjazottjai a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME), a BioTech USA Kft., a HELL ENERGY Magyarország Kft., és a Stilianos Kft.

A MOME elkötelezett az értékalapú művészeti- és design ökoszisztéma kialakítása mellett Kelet-Közép-Európában. Az Egyetem különös figyelmet fordít az IP területeire, és tudatosan foglalkozik a szellemitulajdon-védelemmel. IP Pontjuk segíti a hallgatókat, oktatókat és kutatókat a szellemi termékeikhez kapcsolódó jogosultsággal kapcsolatos tudatosság növelésében és az oltalom megszerzésében.  A folyamatban lévő védjegybejelentések mellett már 7 hazai és 1 Európai Uniós védjegy köthető a nevükhöz, emellett több EU-s és hazai formatervezési-minta oltalommal is rendelkeznek. A BioTech Kft. anyacége, a BioTechUSA-cégcsoport Európa egyik legnagyobb étrend-kiegészítő, funkcionális élelmiszer és sportruházat gyártója. Több, mint száz védjeggyel rendelkezik Magyarországtól kezdve az Egyesült Királyságon át egészen Peruig. Hisznek abban, hogy az oltalmak megszerzése kulcsfontosságú a jól felépített és megtervezett üzleti sikerben. A HELL ENERGY Magyarország Kft. 100%-ban magyar cégként az egyik legdinamikusabban fejlődő FMCG márka a világon. Hazánkban több mint 40 bejegyzett védjegyet szereztek, ezzel is tudatosan védve és megkülönböztetve a márkát a versenytársaktól. A Stilianos Hálózat 15 év alatt piacvezető céggé vált Magyarországon a hagyományos babaúszás megújításával, és az első olyan uszodaként működik, amelyet kifejezetten csecsemők és kisgyermekek számára terveztek.  Jelenleg 4 érvényes védjeggyel és 6 önkéntes műnyilvántartással rendelkeznek, mindez stabil alapot ad a biztos üzleti modell és a folyamatos innovációik sikeres franchise rendszerben való értékesítéséhez.

Farkas Szabolcs, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke kiemelte, hogy a díjazottak elkötelezettsége példaértékű más szervezetek számára is, különös tekintettel a szellemi tulajdon tudatos használatára és védelmére.  A díjazottak IP-tudatossága is jól szemlélteti, hogy a szellemi tulajdon ereje, az innováció és kreativitás ösztönzésére gyakorolt hatása hogyan járulhat hozzá a fenntartható gazdasági növekedéshez és az innovációs ökoszisztéma fellendítéséhez.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss