Connect with us
Hirdetés

Tippek

Idén magasabb bérleti díjakkal számolhatnak a diákok

bérleti
Forrás: Otthon Centrum

Még egy nap és érkeznek a felvételi ponthatárok. Ennek apropóján az Otthon Centrum elemzői az egyetemvárosok albérletpiacáról készítettek összefoglalót. Az elemzés szerint a budapesti felsőoktatási intézményekbe felvételt nyert hallgatóknak átlagosan majdnem kilenc százalékkal kell többet fizetniük, míg azoknak, akik a vidéki városokban tanulnak tovább, több mint hét százalékos áremelkedésre kell számítaniuk.

„A fővárosban a téglalakások havi bérleti díja 184 ezer forintra nőtt idén, ami 8,7 százalékkal magasabb, mint a tavalyi átlag”

– összegezte az Otthon Centrum elemzési vezetője az albérletpiac egyéves árváltozásait. Soóki-Tóth Gábor kiemelte, hogy a belvárosban mért 191 ezer forintos számtani középérték a bérleti díj 12 százalékos emelkedését jelenti egy év alatt. Budán a 193 ezer forintos havi bérleti díj 5 százalékkal magasabb a tavalyinál, míg a külső pesti kerületek 142 ezer forintos bérleti díja 3,5 százalékos emelkedést jelent.

Az árak terén nagy a szórás a kerületek között. Az egyetemisták által kedvelt XI. kerületben átlagosan 176 ezret, míg a szemközti IX. kerületben 163 ezer forintot kértek a bérbeadók. A fővárosban továbbra is az I. kerületben a legdrágább lakást bérelni (238 ezer forint), ettől nem sokkal marad el a VI. kerület (232 ezer forint), míg a harmadik helyen holtversenyben a II. és az V. kerület áll (220 ezer forint). A 200 ezer forintos átlagos havi bérleti díjat még a III. kerület lépte át. A XIII. kerületben, ahol évek óta a legtöbb bérbeadás történik, 185 ezer forint az átlag. Ezzel szemben a külső pesti kerületekben 150 ezer forint alatt maradtak a bérleti díjak, a legolcsóbb a XX. kerület 126 ezer forinttal.

Az emelkedés mértéke éppen a diákok által kedvelt belső kerületekben a legmarkánsabb, hiszen a covid-hatás ezekben a városrészekben vetette vissza leginkább a bérleti piacot, árnyalta képet a szakember. Mint mondta, a XIII. kerületen kívül, ahol nem nőttek az árak tavaly óta, a többi belvárosi kerületben 15-25 százalék közötti áremelkedést figyelt meg az Otthon Centrum. Budán az I. kerület drágult a legjobban (25 százalékkal), míg a többi kerületben ez alatt (5-10 százalék között) maradt az árváltozás. A külső pesti kerületek közül elsősorban a dél-pesti XX. és XXI. kerület drágult (10-15 százalékkal), míg a többi kerületben a tavalyi áron lehetett lakást bérelni.

Átlagos albérletárak alakulása Budapesten (Belváros, Buda, Pest külső kerületei), valamint a vidéki régióközpontokban és a megyei jogú városokban

De nem csak kerületek között számottevő különbség, hanem a bérelni kívánt ingatlan szobaszáma is jelentősen befolyásolja az árakat. Minél nagyobb lakást keres a bérlő, annál nagyobb különbségekkel találkozhat városrészenként. Az egyszobás lakások esetében átlagosan 125 ezer forint a bérleti díj a fővárosban: a belvárosban néhány ezer forinttal többet, a külső kerületekben néhány ezer forinttal kevesebbet kérnek az ekkora bérleményekért. A kétszobás lakások 174 ezer forintos középértékéhez viszonyítva már nagyobb különbségek lehetnek. Amíg a belvárosban 186 ezer forintos bérleti díjjal lehet számolni, addig a külső pesti kerületekben már 143 ezer forintért is lehet kétszobás lakást bérelni. A háromszobás lakások átlagára 280 ezer forint, vagyis a belváros és a külső kerület között akár 80-100 ezer forintos különbség is lehet a havi bérleti díjban.

Panellakást még mindig olcsóbban lehet bérelni, mint téglát. A házgyári technológiával készült lakások bérleti díja átlagosan 150 ezer forint idén, ami ugyan 14 százalékos emelkedés a tavalyi középértékhez képest, de a téglalakások 184 ezer forintos bérleti díjához viszonyítva 34 ezer forinttal kedvezőbb lehetőséget jelent.

Vidéken, a legnagyobb egyetemi városokban, az első félévben megkötött lakásbérleti tranzakciók alapján a havi bérleti díj átlagosan 111 ezer forint volt, ami 7,6 százalékos emelkedést jelent egy év alatt. A legdrágább város Győr (átlagosan 125 ezer Ft/hó), amelyet Kecskemét (118 ezer Ft/hó) Debrecen (108 ezer), Szeged (107 ezer forint Ft/hó), majd Miskolc követ (104 ezer Ft/hó). Természetesen a lakás mérete és elhelyezkedése alapján differenciáltak a bérleti díjak. A szobaszám itt is komoly differenciáló tényező: a garzonok havonként átlagosan 75 ezer, a kétszobás lakások 98 ezer, a háromszobásak pedig 168 ezer forintért kerültek a piacra. A vidéki panellakások bérleti díja csak néhány ezer forinttal kedvezőbb a téglalakásokénál, de a nagyobb, háromszobás lakások arányaiban akár havi több tízezer forinttal olcsóbban bérelhetőek.

Tippek

Szeptembertől már nemcsak repülőgép-, hanem helikopterpilóta-képzést is kínál a Széchenyi István Egyetem

A légijármű-üzemeltetési szakemberek képzését tavaly indította el a győri Széchenyi István Egyetem, s a repülőgépek működtetésére és vezetésére irányuló tudásanyag idén tavasztól már modulokra bontva, részismereti képzésként is elérhető. A kínálat ráadásul hamarosan tovább bővül: szeptembertől – szintén moduláris formában – már helikopterpilótának is tanulhatnak az érdeklődők az intézményben.

A Széchenyi István Egyetemen tavaly szeptemberben indult el a pilótaképzés a mérnöki végzettséggel rendelkezők számára „légijármű-üzemeltetési szakmérnök”, a nem mérnöki diplomával rendelkezőknek pedig „légijármű-üzemeltetési szakember” elnevezéssel. A három féléves, angol nyelvű kurzus olyan szakmai partnerekkel valósul meg, mint a Wizz Air légitársaság vagy a több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkező Fly-Coop Academy Kft. Idén februártól már a program modulokból felépülő változata is elérhető, vagyis a tudásanyag egymásra épülő kurzusokon is elsajátítható. Ez utóbbi részismereti (mikrotanúsítvánnyal záruló) képzések formájában valósul meg, amelyen azok is tanulhatnak, akik még nem rendelkeznek diplomával, akár érettségi birtokában is elvégezhető. Az így megszerzett tudást a felsőoktatás a diplomás képzés keretében elismeri.

A Széchenyi István Egyetemen zajló moduláris képzésnek köszönhetően nemcsak kereskedelmi nagygép, hanem egymotoros repülőgép vezetésére is engedélyt lehet szerezni.

„Az egyetem Felnőttképzési és Kompetenciafejlesztési Központjával kidolgozott programunk nagy népszerűségnek örvend, jelenleg már húsz hallgatónk vesz részt a merevszárnyú légi jármű, vagyis a repülőgép üzemeltetését ellátó szakemberek képzésében. A legtöbben a jóval rugalmasabb moduláris formát választják, hiszen így mindenki – az elméleti online óráknak is köszönhetően – a saját tempójában, illetve időbeosztásában haladhat. Olyan jelentkező is akad, aki eredetileg csak az első modulra, az egymotoros gépek vezetésére felkészítő magánpilóta szakszolgálati engedély megszerzésére irányuló képzésre (Private Pilot License – PPL) jelentkezett, de pozitív tapasztalatai után ma már a teljes, kereskedelmi gépek vezetését lehetővé tevő programot is tervezi elvégezni”

– fogalmazott dr. Teschner Gergely egyetemi docens, a képzés szakfelelőse.

Hozzátette, a kedvező fogadtatás és célpiaci érdeklődés miatt tovább bővítik a kínálatot, és szeptembertől már helikopterpilótának is lehet tanulni a Széchenyi egyetemen. A 195 repült óraszámot biztosító, három féléves teljes képzés 171.900 euró, míg a magánpilóta szakszolgálati engedély megszerzését célzó PPL(H) egy féléves első modul ára 42.000 euró. Kiemelte, bár a képzés a technikai feltételek biztosítása és a sok gyakorlat miatt költséges, ám a tudás és az engedélyek megszerzése jó elhelyezkedési és magas kereseti lehetőségeket biztosít. A képzési díj ráadásul 45 éves korig kamatmentes diákhitelből is finanszírozható.

A repülési gyakorlat hangsúlyos eleme a képzésnek

A szakfelelős felhívta a figyelmet arra is, hogy mind a repülőgép-, mind a helikopterüzemeltetői, szeptemberben induló képzések esetében július 20. a jelentkezési határidő. A felvétel egyik feltétele az angol nyelvtudás, s a több vizsgálatból álló 1. osztályú orvosi minősítés. Az első modul, vagyis a PPL elvégzéséhez 2. osztályú minősítés is elégséges.

Akit a feltételek és a lehetőségek részletesebben is érdekelnek, azoknak érdemes regisztrálniuk a május 11-én, hétfőn 17 órakor kezdődő webináriumra. Az ingyenes program során a Széchenyi István Egyetem és a Fly-Coop szakemberei bemutatják a képzés struktúráját és a felvétel folyamatát, betekintést nyújtanak a szimulátoros és gyakorlati repülési programba, ismertetik a diákhitel-feltételeket, és várják az egyéni kérdéseket is. További információk: nextgenlearn.sze.hu; felveteli.sze.hu.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Halmozunk, de nem hasznosítunk újra: a magyarok fele csak pénzért válna meg régi eszközeitől

Hiába az egyre tudatosabb vásárlói hozzáállás, a magyarok továbbra is nehezen válnak meg régi elektronikai eszközeiktől. A MediaMarkt legfrissebb kutatásából kiderül: az e-hulladék rejtegetése stabilan velünk élő jelenség, a háztartások 83%-a őrizget legalább egy használaton kívüli készüléket. A felújított termékek piaca ugyanakkor egyértelműen érik, a lakosság harmada már a gyakorlatban is vásárolt ilyen eszközt.

A magyarok többsége addig használja elektronikai eszközeit, amíg azok teljesen használhatatlanná nem válnak. 38%-uk csak akkor válik meg meghibásodott számítógépétől, amikor az teljesen felmondja a szolgálatot. A nők körében ez az arány még magasabb (45%), míg a férfiaknál 29%. Ez a hozzáállás önmagában még kedvező is lehet a fenntarthatóság szempontjából, hiszen az eszközök élettartamának maximális kihasználását jelenti. A kutatás azonban arra is rámutat, hogy a valódi problémát nem a használat hossza okozza, hanem az a jelenség, hogy hazánkban ezeket a készülékeket sokan nem adják le az erre kijelölt gyűjtőpontra.

Fiókban porosodó eszközök – a rejtett e-hulladék problémája

A magyar háztartások döntő többségében felhalmozódnak a használaton kívüli elektronikai eszközök. Ennek a makacs „fiók-effektusnak” az eredménye idén tisztán látszik, hiszen az otthonok 83%-ában legalább egy ilyen készülék megtalálható, míg majdnem felében (42%) három vagy annál is több eszköz porosodik.

A lecserélt eszközök leggyakrabban nem kerülnek vissza az újrahasznosítási körforgásba, hanem tartalékként őrzik őket otthon. Ennek hátterében elsősorban a biztonság iránti igény áll – sokan attól tartanak, hogy egy új készülék meghibásodása esetén jól jöhet a régi. Ugyanakkor a válaszadók közel ötöde (18%) azért nem válik meg ezektől az eszközöktől, mert nincs elegendő információja arról, hol és hogyan adhatná le őket.

Aggasztó, hogy a fővárosban sokan még mindig a kommunális szemétbe dobják az e-hulladékot. Ezzel szemben biztató, hogy a válaszadók 15%-a már él a beszámítás lehetőségével, és régi készülékét új vásárlásakor leadja, például a MediaMarktnál – ezzel is hozzájárulva a körforgásos gazdaság erősítéséhez.

Anyagi ösztönzők és egyszerűség: ez kell az áttöréshez

Az újrahasznosítás fellendítéséhez egyértelműen az anyagi ösztönzők jelentik a kulcsot. A kutatási adatok alapján jól látszik, hogy a piac az úgynevezett információgyűjtési szakaszból a konkrét igények irányába lépett tovább: míg egy éve a válaszadók 35 százaléka mondta azt, hogy kedvezményért cserébe élne a beszámítással, idén már a lakosság közel felét (44%) tudná ösztönözni, ha pénzt vagy árengedményt kapna cserébe a régi eszközéért.

Ezzel párhuzamosan a felújított (refurbished) elektronikai cikkek piaca is szintet lépett. A fenntarthatóbb fogyasztás irányába mutat, hogy a magyarok 64%-a nyitott a felújított elektronikai eszközökre, és 34% már ki is próbálta ezt a lehetőséget. Egy 2025-ös kutatás alapján, kedvezményes ár esetén a legtöbben felújított laptopot és tabletet vásárolnának, ami jól jelzi, hogy megfelelő ár-érték arány mellett a refurbished termékek komoly alternatívát jelenthetnek.

„A felmérésekből egyértelműen kiderül, hogy a vásárlók egyre tudatosabbak, azonban az elhatározást csak megbízható partnerrel és valós anyagi előnyök mellett váltják tettekre. A felújított készülékek piaca folyamatosan növekszik, ami azt mutatja, hogy a magyarok nyitottak a minőségi megoldásokra, különösen akkor, ha azok szakértői háttérrel párosulnak.

A MediaMarkt Refresh! szolgáltatása és az áruházi készülékbeszámítás pontosan ezt a hidat teremti meg: ellenőrzött, kiterjesztett garanciával kínált felújított eszközöket biztosítunk kedvező áron, miközben omnichannel hálózatunkra építve egyszerűvé tesszük a régi készülékek leadását is”

mondta Szilágyi Gábor, a MediaMarkt Magyarország ügyvezető igazgatója.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

28% kieső fókuszidő, 30%-os teljesítményromlás – ideje újragondolni az irodát

A munkahelyi kutatások szerint a rosszul kialakított iroda akár 28% fókuszidőt is elvihet, zajos környezetben pedig a memória alapú feladatok teljesítménye 30%-kal is visszaeshet. Ezzel szemben a tudatosan szervezett munkatér mérhető üzleti előnyt jelent: a jobb levegőminőség 8–11%-os, a megfelelő világítás 15%-os, az általános komfort pedig akár 25%-os javulást is hozhat a produktivitás terén. A DVM workplace csapata szerint a jövő irodája zónázott, a különböző munkamódokhoz igazított rendszerben működik.

Nemzetközi kutatások alapján az irodai környezet kialakítása gazdasági szempontból is jól mérhető tényező. Egy 100 fős szervezet esetében a tudatos irodafejlesztés akár 11 hónap alatt megtérülhet, miközben a jobb levegőminőség 8–11%-kal, a megfelelő világítás 15%-kal, az általános komfortérzet pedig akár 25%-kal is növelheti a produktivitást. A nem megfelelően kialakított iroda kockázatai ugyanilyen egyértelműek: a zavaró tényezők miatt a fókuszidő akár 28%-a elveszhet, beszédzaj mellett a memória alapú feladatok teljesítménye 30%-kal is visszaeshet. Mindez különösen fontos annak fényében, hogy a nemzetközi adatok szerint az irodai tevékenységek 89%-a egyéni koncentrációt igényel.

A tapasztalatok szerint sok irodában azért nem hatékony a munkavégzés, mert a kialakításuk egyféle logikát próbál ráerőltetni az összes csapatra. Ezzel szemben a különböző területek eltérő ritmusban, eltérő eszköz igénnyel és eltérő koncentrációs szinteken dolgoznak. Egy egységes, tagolatlan open office ezt ritkán tudja jól kiszolgálni. A DVM workplace szemlélete ezért zónázott hot desk rendszerben gondolkodik. Ennek lényege, hogy a tér rugalmasan használható, ugyanakkor világosan kijelölt munkazónákra épül, és az egyes csapatok tényleges működéséhez igazodik. A fókuszmunka, a telefonálás, az együttműködés, a dokumentumkezelés és a közösségi jelenlét mind eltérő térhasználatot igényelnek.

„A workplace stratégia számomra mindig azzal kezdődik, hogy pontosan feltárjuk, hogyan dolgoznak az emberek a mindennapokban, milyen ritmusban működnek a csapatok, hol van szükség csendre, hol intenzív együttműködésre, és milyen szokások alakítják a térhasználatot. Egy jól működő iroda abból a felismerésből születik meg, hogy az eltérő munkamódok eltérő környezetet igényelnek, és a térnek ezt világosan, következetesen kell támogatnia.”

– emeli ki Horváth Réka, workplace stratéga és service designer.

A Nilfisk irodája jól mutatja ezt a szemléletet. A projekt során gyorsan láthatóvá vált, hogy a pénzügyi osztály és a sales csapat teljesen eltérő igényekkel dolgozik. Az értékesítők sok telefonhívást bonyolítanak, ezért számukra a hangszigetelt fülkék és az aktívabb, kommunikációt támogató zónák váltak kulcselemmé. A pénzügyi csapat eközben nagy mennyiségű dokumentummal dolgozik, ezért náluk a tárolók közelsége, az átlátható elrendezés és a nyugodtabb munkakörnyezet volt meghatározó. A térszervezés így nem általános esztétikai elvek mentén alakult, hanem a konkrét munkafolyamatokból épült fel. Az iroda két szinten kapott helyet, melyek eltérő működési logikára épültek, így a csendesebb, koncentrációt igénylő feladatok és az aktívabb, kommunikációra épülő munkamódok is a számukra megfelelő környezetet kapták.

A workplace kutatások és a projektalapú tapasztalatok ugyanabba az irányba mutatnak: az iroda akkor támogatja a szervezetet, ha strukturált, differenciált és használati logikájában pontos. A cél a helytakarékosságon vagy a látványos enteriőrön túl egy olyan környezet létrehozása, amely javítja a fókuszt, csökkenti a zavaró hatásokat, és jobban illeszkedik a csapatok valós működéséhez. A tér tehát üzleti tényező. Ha jól működik, mérhetően javítja a teljesítményt. Ha rosszul működik, nap mint nap veszteséget termel.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss