Connect with us

Mozgásban

Az utca nem versenypálya – vigyázzunk egymásra!

versenypálya

Közlekedésbiztonsági videóval jelentkezett a BRFK Fővárosi Balesetmegelőzési Bizottsága és a BMW Wallis Motor a Közlekedési Kultúra Napján.

Tavaly – a KSH adatai alapján – Budapest területén 3132 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset következett be, melyből 836 esetben történt súlyos sérüléssel járó, 49 esetben pedig halálos kimenetelű baleset. Sajnos a rendőrségi tapasztalatok azt mutatják, hogy az utcai versenyzés, a gyorsulási verseny, vagy ahogy szlengben hívják, „drag racing” még mindig nem ment ki a divatból.  A Budapesti Rendőr-főkapitányság Fővárosi Balesetmegelőzési Bizottsága a Wallis Motorral együttműködésben ezért Talmácsi Gábor gyorsaságimotor-versenyző, MotoGP világbajnok és Kiss Norbert, négyszeres Európa-bajnok kamionversenyző segítségével egy új közlekedésbiztonsági videóban igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy az utca nem versenypálya.

Elengedhetetlen a közlekedési kultúra fejlesztése

A BRFK motorkerékpár-beszállító partnere, a Wallis Motor és a Budapesti Rendőr-főkapitányság Fővárosi Balesetmegelőzési Bizottsága (BRFK-FBB), amely immáron több mint 30 éve végzi preventív közlekedésbiztonsági kampánytevékenységét, idén különleges videóval jelentkezett a május 11-én tartott Közlekedési Kultúra Napja alkalmából. A figyelemfelhívó videóban a BRFK kötelékében szolgáló két motoros rendőr (Bajnóczi Bernadett r. törzsőrmester és Gönczi Tamás r. törzsőrmester) mellett Talmácsi Gábor gyorsaságimotor-versenyző, MotoGP világbajnok, valamint Kiss Norbert, négyszeres Európa-bajnok kamionversenyző is szerepet kapott.

„A BRFK-FBB közlekedésbiztonsági megelőző tevékenységének köszönhetően aktívan részt vesz a világnap alkalmából szervezett átfogó programsorozaton, melynek célja, hogy minden nap a biztonságos, kulturált közlekedés napja legyen. Ennek apropójából elkészített videónk a közúti gyorshajtás és autóversenyzés témakörét állítja fókuszba, végkifejletében pedig a közlekedési szabályokat követő, felelős magatartás érvényesül. Fontos tudatosítani, hogy a balesetmegelőzéshez elengedhetetlen a közlekedési kultúra fejlesztése”

– mondta el a BRFK-FBB videója kapcsán Szécsi Tibor László alezredes.

Az autóvezetés nemcsak élmény, hanem felelősség is

Egy idei felmérés eredményei alapján a magyar autósok harmada úgy gondolja, hogy jobban vezet az átlagnál, a kevesebb mint egy éve vezetők kevésbé látják be a saját korlátaikat, a 25 évesnél fiatalabb generációra pedig jellemzőbb a magasabb kockázatvállalás. Emellett kiderült, hogy a versengő közlekedési stílus a férfiak részéről gyakoribb, illetve ők arra is hajlamosabbak, hogy több esetben túlértékeljék vezetési képességeiket.

A magyar piacon immár 30 éve jelen levő Wallis Motor márkakereskedések számos olyan autót – köztük sportos BMW-t – értékesítenek, melyek amellett, hogy kategóriájukban csúcsmodellnek számítanak, egy versenyautó teljesítményével vetekednek. Éppen ezért kínál a Wallis Motor – a BMW hálózaton belül egyedülálló módon – minden M-es modellje mellé vezetéstechnikai tréninget.

„Mindannyian rajongunk a márkáért és nem vagyunk álszentek: szeretjük a hangját, a teljesítményét, a megjelenését. Bevalljuk: akár az is előfordul, hogy egy zöld lámpánál néha gyorsabban indulunk el, mint a többiek. De ezt kizárólag a KRESZ betartásával tehetjük meg, hiszen az első és legfontosabb szempont a saját és az úton közlekedők biztonsága”

– mondta el Dósa Péter, a Wallis Motor marketing vezetője.

„Az elmúlt időszak baleseti hírei hatással voltak ránk és szerettünk volna példát mutatni, hogy a versenyzésre született autókat is helyükön kell kezelni. Úgy véljük, az autókereskedéseknek is ki kell venni a részüket abban, hogy felhívják a figyelmet: az általuk forgalmazott modelleket vezetni ugyanúgy felelősség, mint élmény.”

Gyorsaságiversenyzők a pályán – felelősségteljes vezetők az utakon

„A Wallis Motor azt üzeni vásárlóinak, hogy bátran élvezzék ki autójuk teljesítményét, hiszen a BMW páratlan vezetési élményt nyújt. Ezt azonban kizárólag felelősen, pályakörülmények között tegyék, és soha ne az utcán. Erre szerettünk volna ráerősíteni a kisfilmmel, illetve szereplőinket is ezért kértük fel, hiszen hitelesen képviselik azt, hogy a versenypályán legyőzhetetlenek, az utakon viszont megfontoltan vezetnek”

– tette hozzá Dósa Péter.

Az BRFK-FBB közlekedésbiztonsági videójának együttműködő partnere ugyanis saját márkanagyköveteit, Talmácsi Gábor gyorsaságimotor-versenyző, MotoGP-világbajnokot, valamint Kiss Norbert, négyszeres Európa-bajnok kamionversenyzőt kérte fel a videó szereplőinek.

„A közút nem versenypálya. Amikor adrenalint akarok égetni, akkor azt egy versenypályán teszem meg – hiszen ez a környezet alkalmas arra, hogy magamból és járművemből is a legtöbbet hozzam ki. A közúton nem csak önmagunkért, de a többiekért is felelősek vagyunk. Azért álltam a kampány mellé, mert szeretnék jó példát mutatni és felhívni a figyelmet arra, hogy vigyázzunk egymásra a mindennapi közlekedésben”

– mondta el a videóban való szereplése kapcsán Talmácsi Gábor.

„A mindennapjaimban egy BMW M6-os autóval járok, ami egy elképesztő teljesítményű, igazi sportos modell. A benne rejlő erő és energia azonban nem arra való, hogy a közúton éljem ki vele a versenyzés élményét. Hiszen a városi utakon a legfontosabb a szabályok betartása, a felelősségteljes vezetés. Hiszem, hogy az egymásra való odafigyeléssel és szabálykövető magatartással mindannyiunk számára biztonságosabbá tehetjük a közlekedést”

– tette hozzá Kiss Norbert.

A Közlekedési Kultúra Napja

2010 márciusában az ENSZ közgyűlésén elfogadásra került a több mint 90 ország által támogatott „Cselekvések Évtizede a Közlekedésbiztonságért” 2011-2020 program, mely az emberiség történelmének első világméretű közlekedésbiztonsági kezdeményezése. A program részeként hazánkban – a világon elsőként – 2015 óta május 11-e a Közlekedési Kultúra Napja, melynek célja a közlekedésbiztonsági kockázatok tudatosítása, a cselekvésre ösztönzés, az együttműködés fontosságának hangsúlyozása, valamint a figyelemfelhívás.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Mozgásban

A cargo-partner szállította a világ legnagyobb harangját Brazíliába

A NIPPON EXPRESS HOLDINGS, INC. cégcsoporthoz tartozó cargo-partner sikeresen megszervezte a világ legnagyobb mozgatható (lengő) harangjának szállítását Lengyelországból Brazíliába.

A monumentális, Vox Patris – magyarul „Az Atya hangja” – névre keresztelt harang súlya 55 tonna és 4 méter magas, ami miatt a szállítása kiemelkedő precizitást és magas szintű logisztikai szakértelmet követelt meg.

Ez az összetett nemzetközi projekt – amelyet a cargo-partner helyi és nemzetközi partnereivel szoros együttműködésben valósított meg – remekül szemlélteti a vállalat szakértelmét a túlméretes szállítmányok kezelésében és szállításában.

„Számunkra ez egy különösen fontos megbízás volt”

– mondta Stanisław Bochenek, a cargo-partner lengyelországi ügyvezetője.

„A feladat mérete és összetettsége alapos előkészítést és összehangolt csapatmunkát igényelt. Büszkék vagyunk rá, hogy közreműködhettünk egy ilyen egyedülálló és jelentőségteljes szállításban.”

Vox Patris – a világ legnagyobb harangja

A Vox Patris lenyűgöző, 55 tonnás tömegével körülbelül tíz afrikai elefánt súlyának felel meg, magassága 4 méter, átmérője pedig 4,5 méter – ezzel jelentősen meghaladja például Lengyelország leghíresebb harangját, a krakkói Wawel-katedrálisban található Zsigmond-harangot, amelynél ötször nehezebb. A harang réz-ón ötvözetből készült, és hangzását, valamint megjelenését tekintve is különleges.

A harang útja

A szállítás Dél-Lengyelországból, a Jan Felczyński harangöntödéből indult, ahol a Vox Patris harang a Rduch Bells & Clocks közreműködésével készült el. A monumentális harangot daruval emelték teherautóra, majd gondos csomagolás után elszállították egy, a gdański Baltic Hub terminál közelében található raktárba. Innen indult tovább tengeren túlméretes (OOG) rakományként, két kisebb harang és a tartószerkezet egyes elemeinek kíséretében.

A raktárból kamion szállította a kikötőbe a harangot, amit közvetlenül a teherautóról emeltek át a hajóra, ahol három egymás mellé helyezett flat-rack konténerben, a hajófedélzet alatt rögzítették – fontos megjegyezni, hogy nem mindennapi intézkedéseket hoztak a rakomány stabilitásának biztosítása érdekében. A kisebb harangokat és kiegészítő elemeket egy flat-rack és két nyitott tetős (open-top) konténerben szállították. Az egyes konténerek bruttó tömege megközelítőleg 20–22 tonna volt.

A rakomány 2025. április 10-én hagyta el a Gdański kikötőt, úti célja a brazíliai Santos kikötő. Érkezés után a harang további több mint 1.600 kilométert tesz meg szárazföldön végső rendeltetési helyére, a közép-brazíliai Trindade városába. Ezt az útvonalat a brazil Windlog szállítmányozási cég koordinálja, amely megbízta a cargo-partner-t a harang előfutásának kezelésére és tengeri szállítására.

„Ekkora méretű és jelentőségű rakomány mozgatása rendkívüli precizitást, valamint a teljes logisztikai folyamat tökéletes összehangolását igényli”

– emelte ki Stanisław Bochenek.

„Csapatunk kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a harang mind a szárazföldi, mind a tengeri szállítás során a lehető legnagyobb biztonságban jusson el rendeltetési helyére.”

A teljes logisztikai folyamatot a cargo-partner gdyniai irodája koordinálta, beleértve a lengyelországi közúti szállítást, az átrakodást és a vámkezelést a Baltic Hub kikötőben. A projekt újabb meggyőző példája annak, hogy a cargo-partner felkészült és tapasztalt szereplője a komplex, nemzetközi szállítmányozási feladatok teljes körű lebonyolításának.

Miután megérkezik Brazíliába, a Vox Patris egy 100 méter magas harangtoronyban, 30 méter magasan kap helyet a „Minden Örökkévaló Atyaisten” szentélyében, Trindadéban. Itt jelenleg is épül egy új katedrális, amely 12.000 hívő befogadására lesz alkalmas – ezzel a világ legnagyobb templomává válik. A zarándokhelyet már most is évente több mint négymillió hívő keresi fel.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Forradalmi autómosási módszerek a jövő jegyében

autómosás

Az autómosás világa gyorsan változik, a technológiai fejlődés itt is új utakat nyitott. Ám gondoltál már arra, hogy autódat végre anélkül tisztíthatod meg, hogy aggódnod kéne a vízfüggőség vagy az eszközigény miatt? Az innovatív megoldások között egyre inkább teret nyer a gyors autómosás technikája, amely elhozza neked a jövő technológiáját, miközben csökkenti az ökológiai lábnyomot.

Működik megújuló energiák nélkül?

A hagyományos autómosók által használt százliteres vízfelhasználást a gyors autómosás váltotta fel, amely mindössze fél liter vizet igényel. De hogyan lehetséges ez? A nanotechnológia segítségével a tisztítószerek molekulái olyan hatékonyan oldják fel és vonják körbe a szennyeződéseket, hogy azok egyszerűen letörölhetők, karcolások nélkül. Az ilyen innovációval dolgozó csapatok igyekeznek bebizonyítani, hogy a jármű tisztítása nem jelent egyet a pazarlással. Emellett az eszközeik többsége akkumulátoros, így az áramhasználatot is minimalizálják.

Védelem a karcolások ellen

Többen kérdezik, nem rongálja-e a fényezést ez az új módszer? Gyakran hallani, hogy a hagyományos autómosó szivacsok karcolásokat hagynak a kocsi felületén. Ennek elkerülése végett a nanotechnológiás tisztítószerek védőréteget képeznek a szennyeződéseken, így azok nem karcolják a fényezést. A prémium mikroszálas törlőkendőkkel történő tisztítás pedig biztosítja, hogy járműved ragyogó és sértetlen maradjon.

Mobilitás a zsebben

Ahogyan az életünk egyre inkább a digitális térbe terelődik, úgy az autómosó szolgáltatások is átléptek erre a színtérre. Egy applikáció segítségével gyerekjáték megtekinteni a különféle szolgáltatásokat és árakat, majd akár a kanapéról időpontot foglalni. A rendszer automatikusan besorolja a járműved méretét, így biztosan az arányos díjszabás szerint fizetsz. Ha már a modern kényelemmel élünk, miért ne lehetne a tiszta autó is egy kattintásra?

Hogyan működik a fizetési rendszer?

A digitális korban a fizetési lehetőségek is átalakultak. Bár sokan még a készpénzhez ragaszkodnak, itt főként bankkártyás, valamint Google és Apple Pay opciók állnak rendelkezésre. Ez megkönnyíti a folyamatot, és az alkalmazás gyors és biztonságos tranzakciókat garantál. Elavult a készpénz, amikor a telefonod úgyis mindig nálad van, nem?

Hogyan talál rád az autómosó szakember?

Megvan a helyed, lefixáltad az időpontot. De mi történik akkor, ha megérkezik az autómosó szakember? A munkavállalók a megadott időben felveszik veled a kapcsolatot telefonon, így nem kell a távollét miatt aggódnod, hiszen minden gördülékenyen zajlik. A munka befejeztével szintén értesítenek, így átnézheted az elkészült munkát és elismerheted, hogy járműved tisztán és ragyogóan vár rád.

Mi van, ha extra szolgáltatásra lenne szükséged?

Előfordulhat, hogy az alap mosás mellett további tisztítási igényed merül fel a helyszínen. Ebben az esetben is egyszerű a dolog, elég szólnod a helyszínen lévő szakembernek, aki továbbítja a kérésedet. A további költségeket banki átutalással tudod rendezni, ezzel elkerülve a készpénzes fizetést.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Amit a négyévszakos gumikról tudnod kell

négyévszakos gumiabroncsok

A négyévszakos gumiabroncsok egyre népszerűbbek azok körében, akik elsősorban városi környezetben autóznak, hiszen így nem kell évente kétszer a gumicserével bajlódni. Ezek az abroncsok kellemes kompromisszumot jelentenek a nyári és a téli abroncsok között, azonban a teljesítményük nagyban függ az időjárási viszonyoktól és az vezetés egyéb körülményeitől.

Azzal viszont érdemes biztosra menni, hogy az adott gumi tényleg négyévszakos-e. Ehhez nem kell tech gurunak lenni, az alábbi cikkben bemutatjuk, hogyan ismerheted fel a megfelelő jelöléseket. Emellett azt is eláruljuk, milyen tényezőket érdemes figyelembe venned, ha Royal Black gumiabroncsot vennél az Olcsobbgumi.hu webáruházból négyévszakos kivitelben.

A négyévszakos gumiabroncsok azonosítása

A négyévszakos abroncsokat jellemzően különféle jelölésekkel látják el, hogy megkülönböztethetők legyenek a kifejezetten nyári vagy téli gumikhoz képest. Az egyik leggyakrabban előforduló jelzés az M+S, azaz Mud & Snow, amely arra utal, hogy az abroncs mintázata és felépítése bizonyos mértékig alkalmassá teszi sáros vagy havas útfelületen való használatra. Fontos azonban tudni, hogy az M+S jelölés nem kizárólag a négyévszakos gumikra jellemző – akár egyes nyári abroncsokon is megtalálható lehet –, és önmagában nem jelent valódi téli teljesítményt. A gyártók ezt a jelzést saját hatáskörben tüntethetik fel, így nem nyújt garanciát a tényleges téli alkalmasságra.

Ha biztosra akarsz menni, akkor az M+S mellett még keress olyat is, hogy 3PMSF (Three-Peak Mountain Snowflake), ehhez tartozik egy három hegycsúcsból és egy hópehelyből álló ábra is, ami már tényleges téli megfelelőséget kódol. Egyes gyártók használják még az All season, illetve a 4S (Four Seasons) jelöléseket is, ezek is egyértelmű négyévszakos alkalmasságot biztosítanak.

Neked való a négyévszakos abroncs?

A négyévszakos abroncsok leginkább azok számára ideálisak, akik kevésbé tapasztalnak jelentős havazást, illetve extrém hidegeket, és az utakat is rendszeresen takarítják az általuk járt útvonalakon. Ez elsősorban mifelénk városi körülményeket jelent, tehát az ilyen közegben használt autóra nyugodtan lehet négyévszakos gumit tenni.

Minden más esetben érdemes vállalni a külön téli és nyári gumi cserélgetésével járó kellemetlenségeket, mivel egy négyévszakos abroncs teljesítménye komoly próbatétel esetén bőven elmarad egy tisztességes téli gumiétól. Emellett akkor is érdemes a szezonális gumi mellett döntened, ha sportosabban vezetsz, mivel a négyévszakos tapadása hirtelen kialakult extrém helyzetekben nem mindig elégséges.

Hogyan válassz négyévszakost?

Ha ezek után is úgy ítéled meg, hogy a négyévszakos a neked való választás, akkor mindenképpen figyelj a jelölésekre, az M+S és a 3PMSF együttes megléte például kellő biztosítékot jelenthet a minőségre.

Emellett a márka sem mindegy, ha árérzékeny vagy, akkor is érdemes például nagyobb gyártók gazdaságos márkáit választanod, hiszen ezek hosszú távon kifizetődő megoldást kínálnak.

A négyévszakos gumik kényelmes és költséghatékony megoldást jelenthetnek elsősorban a városi közlekedéshez, azonban érdemes körültekintően eljárni, hogy a biztonságot és a vezetési élményt ne tedd kockára a fenti szempontokért.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss