Mozgásban
A házhoz szállító cégek sem kerülhetik el az elektromos átállást
A koronavírus-járvány óta egyre nagyobb az igény a házhoz rendelt termékekre, ami jelentősen megnöveli a károsanyag-kibocsátást, miközben a szigorodó klímacélok a minél korábbi karbonsemlegességet és a belső égésű motorok betiltását sürgetik.Ezzel összehangban a kormányzatok, a városvezetők és a vállalatok is fenntarthatósági intézkedéseket vezetnek be, hogy támogatásokkal vagy éppen tiltásokkal ösztönzzék az elektromos járművek használatát, gondoljunk csak az adókedvezményekre, az alacsony kibocsátású járműveknek fenntartott zónákra vagy a közösségi használatú e-autókra. Az átállás tehát elkerülhetetlennek látszik a logisztikában is, amit az IDTechEx előrejelzése is alátámaszt, miszerint 2030-ra világszerte több mint 2,4 millió elektromos kisteherautó kerül majd ki a gyárakból. Az érintett felhasználók ugyanakkor még gyakran bizonytalanok a hatótávolság vagy a beruházási költségek miatt. A flottakezelésben vezető ALD Automotive | LeasePlan most elsősorban számukra szolgál hasznos információkkal a piaccal és a minél gördülékenyebb váltással kapcsolatban. A pandémiával együtt járó lezárások idején megszaporodtak az online rendelések, a kényelmes vásárlási mód népszerűsége pedig azóta sem csökkent, így a házhoz szállító cégeknek egyre több megrendelőt kell kiszolgálniuk. A logisztikai szolgáltatókat az arányaiban megnövekedett városi használat kihívások elé állítja, a rövid távok, valamint a sűrű megállások és újraindítások ugyanis gyakori meghibásodásokhoz vezetnek a dízelüzemű teherautók esetén. Ezzel együtt egyre nagyobb a nyomás a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését szorgalmazó szabályozások miatt, ami olyan járműflotta kialakítására készteti a házhoz szállítással foglalkozó cégeket, amellyel minden körülmények között el tudják juttatni a termékeket a vásárlók otthonába. Fenntarthatóság mindenek felettAz Európai Parlament legfrissebb szabályozása szerint 2030-ig 50, 2035-ig pedig 100 százalékkal kell csökkenteni az új könnyű haszonjárművek kibocsátási értékét a 2021-es szinthez képest. Az eredeti terv szerint ez 2035-től megszüntette volna a belső égésű motorral rendelkező autók forgalomba hozatalát, a német kormány azonban olyan kompromisszumos megállapodás irányába terelte a folyamatokat, mely szerint a céldátumot követően is megengedettek a belső égésű motorok, amennyiben klímasemleges e-üzemanyagokkal működnek. Akárhogyan is alakul a végső egyezség, a benzin- és dízelüzemanyaggal hajtott járművek egyre inkább háttérbe szorulnak. Szigorúbb szabványA 2015-ös dízelbotrány után három évvel bevezetett egységes európai WLTP (Worldwide Light duty vehicle Test Procedure) fogyasztásmérő ciklus felkavarta az állóvizet. A 2018. szeptember 1. után gyártott autóknak rendelkezniük kell az új típusengedéllyel, különben nem kerülhetnek forgalomba. A tesztelési eljárás sokkal reálisabb képet ad az autó tényleges fogyasztásáról és károsanyag-kibocsátásáról, mint a korábban érvényben lévő NEDC (New European Driving Cycle) mérési ciklus, amelynek laboratóriumi körülmények között végzett tesztjei távol álltak a valós felhasználási körülményektől. A kistehergépjárművekre érvényes 2020-as uniós kibocsátási célérték 147 gCO2/km, amely azonban még az NEDC szabványra épül. Ez alapján számolva az EU klímastratégiájával összhangban 2030-ra elérendő érték kilométerenként 54 g szén-dioxid lenne, az újfajta, pontosabb WLTP eljárással viszont a kisteherautók átlagosan mért szén-dioxid-kibocsátási szintje 27 százalékkal nőtt meg, ami jelentősen megnehezíti a kitűzött ambiciózus cél teljesítését. Leáldozóban a dízelA dízelautók aránya már így is jelentősen megcsappant az elmúlt években, a 2018-as 36,7 százalékról 2022-re 19,6 százalékra csökkenve. Ehhez természetesen az elektromos autók egyre nagyobb léptékű elterjedése is hozzájárul, amelyek közül a külső áramforrásból tölthetők aránya négy év alatt 1,9 százalékról 18 százalékra, míg a hibrideké 4 százalékról 19,6 százalékra emelkedett Európában. Hazánkban a tavaly értékesített gépjárművek 39,7 százaléka volt benzines, 12,8 százaléka dízel, 38,11 százaléka hibrid, míg 8,59 százaléka plug-in hibrid, illetve teljesen elektromos. A légszennyezés mérséklését célzó önkormányzati intézkedések között egyre nagyobb teret nyer a benzin- és dízelüzemű járművek behajtásának korlátozása azok károsanyag-kibocsátása alapján a nagyvárosok bizonyos területein. Az alacsony kibocsátási zónák (LEZ), ahonnan jellemzően az Euro 4-es dízelautók és az Euro 3-as benzinüzemű, illetve még régebbi autókat tiltják ki, kiterjedhetnek a külvárosokra és a körgyűrűkre is. A Clean Cities kampány 2022-es beszámolója szerint Európában jelenleg 325 ilyen zóna van, melyek száma 2019 óta 42 százalékkal emelkedett. Elfogadott tervek és jogszabályok alapján 2025-re várhatóan 58 százalékkal gyarapszik a számuk. 2023 végétől például London teljes területe alacsony kibocsátású járműveknek fenntartott zóna lesz, aminek köszönhetően évente nagyjából 140 ezer tonnával kevesebb szén-dioxid, és mintegy 300 tonnával kevesebb nitrogén-oxid kerül majd a levegőbe a brit fővárosban, a forgalomból pedig napi szinten átlagosan 20-40 ezer személyautó szorulhat ki ezzel. Itthon a LEZ bevezetésén túl felmerült intézkedések között szerepel a nagyobb légszennyezettségű útszakaszokat érintő dugódíj bevezetése, a rakpart egy részének lezárása az autós forgalom elől vagy a személyautók Lánchídra való visszatérésének tiltása annak felújítását követően, melyek „újratervezésre” kényszeríthetik a csomagkiszállítókat. Elektromosok előnybenA jól működő és fenntartható házhoz szállítási szolgáltatáshoz hosszú távon elengedhetetlen a járműpark villamosítása, amelyet a cégek környezetvédelmi célkitűzései is indokolnak. „Ma már minden kategóriában vannak elérhető elektromos kistehergépjármű-modellek, és az állam adókedvezményekkel is ösztönzi az e-autó-használatot. Ugyanakkor a kisteherautó-flották elektrifikációja egyelőre ismeretlen terület, ahol kevesen rendelkeznek tapasztalattal. A vállalkozások olyan kihívásokkal szembesülnek, mint hatótávolság versus akkumulátorméter, illetve -tömeg – ami meghatározza a rakodósúlyt – vagy a viszonylag magasabb listaár, amely hatással van a biztosítási díjra és az értékcsökkenésre is. Ezeken felül több kérdés felmerül a kezdőköltséggel és a teljes költséggel kapcsolatban, amelyre kizárólag a piacot jól ismerő partner tud megnyugtató válaszokat adni. „Az ALD Automotive | LeasePlannél rendelkezünk a szükséges tapasztalattal, és a tartós bérlet iránt érdeklődőknek, illetve az átállást fontolgatóknak átfogó költségelemzéssel, valamint összehasonlításokkal könnyítjük meg a döntést. Emellett igény szerint a munkakör ellátásához szükséges speciális felépítményeket is tudjuk biztosítani – mondta Harmat Eszter, a LeasePlan Hungária kereskedelmi igazgatója. Habár az elektromos autók a hagyományos hajtásláncúakhoz képest magasabb listaáron érhetők el, a kevesebb mozgó alkatrész és az egyszerű meghajtás miatt ritkábban igényelnek karbantartást, ami a kedvezményes adókkal és az olcsóbb üzemanyaggal, valamint az alacsonyabb fogyasztással együtt közel azonos TCO-t eredményez. Az e-autók beszerzési költsége ugyan még mindig magasabb, mint a benzin- vagy dízeljárműveké, az áremelkedések utóbbiakat sem kímélik, és főként a szállítói láncokban tapasztalható fennakadásokból, az egyéb logisztikai nehézségekből, a félvezetők hiányából, továbbá az egekbe törő energiaárakból fakadnak. Emellett az orosz-ukrán háború okozta piaci bizonytalanság, valamint az orosz olajimport tilalma 2022-ben rekordmagasságú benzin- és gázolajárakhoz vezettek, melyek érdemben azóta sem enyhültek.
– teszi hozzá Harmat Eszter. |
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Növekedés, új élmények és egy szokatlan mentés tette emlékezetessé a wigo évét
Többet és hosszabb utakon vezettek 2025-ben a wigo carsharing felhasználói, akik közül a legaktívabb csaknem 1000 alkalommal pattant autóba az év során.
A legnagyobb fegyvertényt viszont az a wigo-sofőr hajtotta végre, aki egy bajba került négylábú életét mentette meg az autóval szállított vérrel.
A wigo számára a növekedés, az újítások és a meglepetések éve volt 2025. A felhasználók nem csupán többet autóztak, hanem jóval messzebbre is mentek: átlagosan több mint 15 %-kal hosszabb utakat tettek meg, összesen 6%-kal több kilométert vezetve, mint tavaly.
Egyértelműen hosszabbá váltak tehát az autós túrák, bár a leghosszabb egybefüggő út 1490 kilométeres, még tavaly felállított rekordját megdönteni nem, csak újra beállítani sikerült. Szintén nem volt trónfosztás a legnépszerűbb városi autó kategóriában, ahol 2025-ben a is Renault Clio lett a bajnok.
A fővároson belül Terézváros volt a legkedveltebb indulási és érkezési pont, míg a hosszabb kiruccanásoknál magasan vezetett a Balaton térsége: Siófokra, Balatonfüredre és Zamárdiba irányult a vidéki wigos túrák zöme.
A legaktívabb felhasználó 954 utat tett meg egy év alatt, ami közel 70-nel magasabb a tavalyi csúcsértéknél. A flotta közben megőrizte fiatalos lendületét, hiszen átlagéletkora továbbra is mindössze 1,5 év, és több új autótípussal gazdagodott. Az emblematikus MINI Cooper Cabrio-k, valamint rövidebb ideig a wigo flottájában vendégeskedő MINI Countrymanek mellett számos Opel kishaszongépjármű (Vivaro, Combo, Movano) érkezett. Utóbbiak a wigo max zászlaja alatt futnak, amely mára Budapesten és Fehérváron, összesen hét ponton érhető el. A három különböző modellel az idén közel 1000 tonna rakományt szállíthattak a felhasználók.
A kényelmes, rugalmas, nagyfokú szabadságot biztosító mobilitási formát preferáló közösség létszáma már a 145 ezer főt is meghaladta.
A wigo komoly mérföldkőnek tartja a kilométeralapú árazás bevezetését, amellyel párhuzamosan elindult a wigo kalkulátor is, hogy még kiszámíthatóbbá váljon a szolgáltatás használata az útvonalak előzetes, pontos tervezésének lehetőségével. Stabilan terjed a biztonságosabb vezetést jelentő wigo care+ is: ebben az évben minden harmadik önrészcsökkentett útra ezt a kiegészítő biztonsági opciót választották a felhasználók.
Az idén több új és régi partnerség is zajlott: a Sziget, a Hungaroring, az Under Armour, a Diverzum, Auchan Korzó, Majomkenyér és MOTO Pizza is a wigo mellett tette le a voksát, ami nem véletlen: a cég szolgáltatása egyszerre lett modernebb, élménydúsabb és sokszínűbb.
Az év egyik legszívmelengetőbb története egy mentett kutyához kötődik: egy felhasználó wigoval szállított sürgősen vért egy bajba került négylábúnak, akinek így sikerült megmenteni az életét. Természetesen ebben az évben is akadtak ottfelejtett tárgyak az autókban; közülük a legfurcsább és egyben legméretesebb egy komplett gázkazán volt.
2025-ben tehát továbbra is beigazolódott, hogy a wigo nem pusztán közlekedési alternatíva, hanem egyben olyan közösség is, amelyben minden nap váratlan, jó történetek születhetnek.
A karácsonyi időszakban mindehhez különleges kedvezmények és nyereményjáték is társulnak, az utazást pedig egy megújult, még informatívabb app teszi egyszerűbbé.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Látványosan csökkent a dízelek iránti érdeklődés, több mint 40%-os növekedéssel az elektromos autók nyerték a novembert
2025 novemberében folytatódott a hazai használtautó-piac szerkezetének átalakulása: több olyan trend is egyértelműen kirajzolódott, amely hosszabb távon is meghatározhatja a piac működését.
A Használtautó.hu adatai szerint a dízelek iránti érdeklődés meredeken visszaesett, miközben az elektromos és hibrid modellek iránti kereslet tovább erősödött. A kínálat minősége közben látványosan javult: fiatalabb, kevesebbet futott és magasabb értékű járművek kerültek fel a portálra, a meghirdetett autók száma pedig jóval meghaladta a tavalyit.
A Használtautó.hu-n mért megkeresések száma novemberben 404 000 volt, ami mindössze 2,7%-kal marad el a 2024-es értéktől. Bár az érdeklődés megtorpanást mutatott, a kínálati oldal ezzel párhuzamosan kifejezetten erős hónapot zárt. Az átlagos vételár 8,9%-kal emelkedett, elérve az 5,35 millió forintot, ami azt jelzi, hogy a friss hirdetések között arányaiban több a magasabb értékű, jobb felszereltségű modell. A kínálat is nőtt: novemberben 97 000 élő hirdetés szerepelt a portálon, szemben a tavalyi 96 000 darabbal. A feladott hirdetések száma még nagyobb arányban, 7,1%-kal bővült.
A kínálati minőség javulását mutatja, hogy az autók átlagos életkora 12,66 évről 12,39 évre csökkent, az átlagos futásteljesítmény pedig 174 ezer km-re mérséklődött — közel 4400 kilométerrel alacsonyabb értékre, mint egy évvel korábban. A modellranglista élmezőnye ezúttal sem változott: az Astra, a Golf és a Swift továbbra is a három legnépszerűbb modell a vásárlók körében.
A novemberi hajtásláncbontás alapján a dízelautók iránti érdeklődés közel 10%-kal esett vissza: a 2024-es 157 500 érdeklődés helyett idén novemberben 142 500 érkezett. Bár a dízelek átlagára kissé emelkedett (+3,6%), a kereslet csökkenése egyértelmű: a vásárlók egyre nagyobb arányban fordulnak más hajtástípusok felé.
Az elektromos autók ezzel szemben kiemelkedően erős hónapot zártak. Az érdeklődések száma 27 000-ra nőtt, ami több mint 40%-os növekedést jelent tavalyhoz képest. Az átlagár lényegében változatlan maradt (10,72 millió forint), vagyis a kereslet élénkülése nem okozott érdemi drágulást – a piac egyre kiegyensúlyozottabbá válik.
A hibridek iránti érdeklődés is jelentősen nőtt (+17,3%), miközben az átlagáruk 1,5%-kal csökkent. Ez egy olyan piaci helyzet, ahol a kínálat bővülése (sok frissen meghirdetett hibrid modell), lefelé húzza az árakat, miközben a kereslet tovább erősödik. A benzines autók esetében az érdeklődés enyhén csökkent (–3,1%), ugyanakkor az átlagár jelentősen, 9,6%-kal emelkedett.
A személyautó-piac mellett a motoros szegmens is aktív hónapot zárt. A motorok iránti érdeklődés 11,3%-kal nőtt, 9700 érdeklődés érkezett a novemberi időszakban. A kínálat is bővült (+6,3%), az átlagár pedig 1,86 millió forintra emelkedett, ami közel 6%-os növekedést jelent.
„A novemberi hónap ugyan minimális visszaesést hozott az érdeklődések számában, az egész éves tendenciát nézve még így is nagy, 2,9% százalékos növekedést látunk a megkereséseket tekintve. A novemberi számok viszont egy olyan piacot jósolnak, amely pozitív irányba fejlődik: a növekvő átlagár és csökkenő futásteljesítmény, valamint átlagéletkor arra ad magyarázatot, hogy a hazai jelenleg látható használtautó-kínálat minősége javulásnak indult, míg a meghirdetett autók száma egyre csak nő. Készletből nincs hiány, aminek a minősége hónapról-hónapra javul”
– mondta Koralewsky Márk, a Használtautó.hu üzletágvezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Amikor a forma találkozik a teljesítménnyel: bemutatkozik a Wilier Filante SLR ID2
Amikor egy ikonikus olasz márka új országúti kerékpárt mutat be, a kerékpáros világ felkapja a fejét. És nem véletlenül, hiszen a Wilier legfrissebb aero modellje, a Filante SLR ID2 nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy a legendás gyártó eddigi leggyorsabb országútiját testesítse meg.
És ha valamit tudunk a Rossano Veneto-i mesterekről, az az, hogy a sebességet nemcsak számokban, hanem érzésben is mérik. Most megmutatjuk, hogyan válik ez az érzés valósággá a Filante SLR ID2-vel.
Új fejezet az aero országúti kerékpárok történetében
Ha kerékpározásról van szó, a Wilier mindig is két irányban gondolkodott: egy modell azoknak, akik a hegyekben érzik otthon magukat, és egy azoknak, akik a síkon szeretnek száguldani. A Filante SLR ID2 ebbe a kategóriába tartozik – sőt, annak csúcsát képviseli. Egy igazi aero országúti, amely minden pedálfordulatnál a sebesség és a hatékonyság szolgálatában áll.
Míg sok gyártó arra törekszik, hogy egyetlen, minden terepen bevethető versenykerékpárt kínáljon, addig a Wilier más utat jár. Ők hisznek abban, hogy a csúcsteljesítményhez nem kompromisszumokra, hanem célzott fejlesztésre van szükség. Aki ugyanis a maximumot akarja kihozni magából, annak a legjobb társra van szüksége – ez a társ pedig jelenleg a Filante SLR ID2.
Öt év fejlesztés, egy pillanatnyi tökéletesség
A Filante SLR első generációja 2020-ban mutatkozott be, és rövid idő alatt az egyik legelismertebb aero országútivá vált. Azóta eltelt öt év, és ez az öt év az országúti technológia világában valóságos generációváltást hozott. Az új Filante SLR ID2 teljesen újratervezett, modern kerékpár, amely a több mint 120 éves Wilier-tapasztalatot ötvözi az olasz dizájn szenvedélyével.
A kerékpár már most bizonyított a legnagyobb versenyeken – köztük a Tour of Lombardia mezőnyében, ahol a Groupama–FDJ csapat tehetsége, Romain Grégoire hajtotta a prototípust. Nem véletlenül esett rá a választás: a Filante SLR ID2-t kifejezetten WorldTour-szintű teljesítményre fejlesztették, hogy a legkeményebb körülmények között is képes legyen megállni a helyét.
A tervezés művészete és tudománya
Akik már ismerik a Wiliert, azok tudják, hogy a cégnél a technológia és az esztétika mindig kéz a kézben jár, sőt, az egyik nem létezhet a másik nélkül. Éppen ezért a Filante SLR ID2 fejlesztése során a mérnökök nemcsak a tervezőasztal felett görnyedtek – a kerékpárt a brit Silverstone Sports Engineering szélcsatornájában is tesztelték.
Az eredmény pedig önmagáért beszél: a Wilier adatai szerint a Filante SLR ID2 még a legnagyobb WorldTour-versenykerékpárokhoz képest is átlagosan 2,4%-kal kedvezőbb aerodinamikai együtthatóval rendelkezik. Ez a különbség nem csupán a laborban mérhető – hanem a valóságban is érezhető: a sprinthajrákban, a hosszú sík szakaszokon és a lejtmenetekben is.
Forma, ami a funkciót szolgálja
A Filante SLR ID2 váza a TorayCa T800, T1100 és M46JB karbonszálak precíz kombinációjából épül fel. Ez a kompozíció garantálja az ideális egyensúlyt a merevség, a megfelelő tömeg és a hatékony rezgéselnyelés között. Az Ultegra Di2 váltórendszerrel szerelt, M-es méretű modell mindössze 7,1 kilogramm, így a Filante SLR ID2 a kategória egyik legkönnyebb aero országútijának számít.
A villa teljesen új, „pengés” formát kapott, ami nemcsak látványos, de valódi aerodinamikai előnyt is biztosít. Az aprólékosan kidolgozott részletek mind azt bizonyítják, hogy a Wilier számára a kompromisszum ismeretlen fogalom.
Innováció a kormány mögött
A kerékpárhoz teljesen új, integrált karbonkormány készült, a Wilier F-BAR ID2, amely letisztult, csavarmentes megjelenésével és ergonomikus kialakításával tökéletesen illeszkedik a Filante SLR ID2 karakteréhez. Az egyedi OEF (Optimal Ergonomic Flare) geometria révén a kormány az alsó fogásban 3 centiméterrel szélesebb, ami nagy sebességnél is stabilabb testtarást garantál és jobb irányíthatóságot biztosít.
A F-BAR ID2 hét különböző szélességben és öt stucnihosszban elérhető, így minden kerékpáros megtalálhatja a számára ideális beállítást – legyen szó profi versenyzőről vagy lelkes amatőrről, aki ugyanazzal a szenvedéllyel hajt, mint a legjobbak.
Aerodinamika újragondolva
A sebességért folytatott versenyben a részletek döntik el, ki nyer. Éppen ezért született meg a Wilier új Aerokit kulacsrendszere, amely tökéletesen illeszkedik a váz formájához. Az Elite-tel közösen fejlesztett kulacsok és tartók nem csupán elegánsak, hanem mérhetően csökkentik a légellenállást is, akár kétharmaddal kevesebb turbulenciát okozva, mint a hagyományos megoldások.
De az aerodinamikailag optimalizált alsócső és az új nyeregcső nemcsak a légellenállást minimalizálja, hanem a kényelmet és a teljesítményt is növeli. Sőt, az akkumulátor helye is új: a Shimano Di2 egységet a középcsapágy fölötti műgyanta házba helyezték, így végeredményképp jobb hozzáférést és még kedvezőbb súlyelosztást kapunk.
A számok mögött: mérhető fejlődés
A Wilier a fejlesztés során CFD modellezést, szélcsatorna-teszteket és profi versenyzői visszajelzéseket ötvözött. Az eredmények pedig magukért beszélnek:
- 40 km/h-nál akár 14,15 watt teljesítménynyereség az előző modellhez képest
- 50 km/h-nál az Aerokit rendszerrel ez az érték 28,8 wattra nő
- A váz merevebb, ugyanakkor komfortosabb, és 1,6%-kal jobb aerodinamikai eredményt ért el a CFD-előrejelzéseknél
Ezek a számok nem csupán papíron mutatnak jól, hanem minden pedálfordulatban érezhető előnyt jelentenek a valós versenyeken.
Méret, forma, illeszkedés – testre szabott teljesítmény
A kerékpár hatféle vázméretben, háromféle kormánymérettel és két nyeregcső-opcióval érhető el, a tervezők pedig a geometriát is aprólékosan finomították: a modell valamivel hosszabb, magasabb és stabilabb lett, miközben megőrizte azt a közvetlen, élénk reagálást, amit az elődje is kínált.
A Wilier Filante SLR ID2 tehát nem csupán egy újabb modell, hanem a márka filozófiájának valódi megtestesülése: itt találkozik egymással az olasz dizájn, a mérnöki precizitás és a szenvedély. Az amatőrök új dimenzióban élhetik át az országúti élményt, a profik kezében pedig ez a győzelem egyik kulcsa – könnyű, elegáns és brutálisan gyors, és a Biondo Bike szakemberei által is ajánlott.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Energiahatékonyság, digitalizáció, moduláris fordulat: az építőipar 2026-ban
-
Okoseszközök2 hét ago
Több mint 5 ezer diák és pedagógus vallott: nem várt hatásai lettek az 1 éve bevezetett iskolai mobiltilalomnak
-
Okoseszközök2 hét ago
Még letisztultabb felhasználói élményt hoz a One UI 8.5 bétaverziója
-
Zöld2 hét ago
Lendületben a 2030-as célok felé – újabb lépéseket tett a Siemens a fenntarthatóságért
-
Gazdaság2 hét ago
Magyar Innováció a szállodaiparban: Bemutatkozik a HotelMentor.ai
-
Tippek2 hét ago
A design és a funkcionalitás találkozása: itt az új Gorenje keresztajtós hűtőszekrény
-
Ipar2 hét ago
A gyártás új Achilles-sarka: óriási veszteséget kockáztatnak a kiberbiztonságot halogató cégek
-
Tippek2 hét ago
A hatékony a karácsonyi készülődés alapja – Hogyan készülhet el a karácsonyi vacsora a konyhai főzőlapon?









