Mozgásban

2023-ban az élelmiszerek rendelése nőtt a legdinamikusabban Magyarországon

dodo

Az okoslogisztikai vállalat több mint 6 millió megrendelést szállított ki Európa 88 városában, és rekorderedményekkel zárta a múlt évet

Tavaly magyarországi és európai viszonylatban egyaránt az élelmiszer-kiszállítás iránti igény nőtt a legdinamikusabban, derül ki a nemzetközi okoslogisztikai szolgáltató adataiból. Európa egyik legsikeresebb élelmiszer-kiszállítójaként a DODO az e-kereskedelemben általánosan tapasztalható visszaesés ellenére is rekorderedményekkel zárta a tavalyi évet; 63 millió eurós pénzügyi forgalmat ért el, piacra lépett két nyugati országban, több kulcsfontosságú partneri kapcsolatot kötött – többek között Magyarországon -, valamint olyan előremutató újításokat vezetett be, mint a dinamikus árazás és az AI megrendelés-előrejelző modell.

2023-ban kiélezett gazdasági helyzettel és az e-kereskedelemben tapasztalható visszaeséssel néztek szembe a piac résztvevői. A DODO-nak azonban ennek ellenére is sikerült felülmúlnia az előző évi adatait; forgalmát 20 százalékkal, több mint 63 millió euróra növelte, bruttó profitja 39 százalékkal nőtt, a magyarországi piaci részesedése pedig 13 százalékos bevétel-növekedést mutatott. Mindezt elsősorban a hatékony flottakihasználásnak, a kézbesítőhálózat bővítésének, valamint az új piacok működési folyamatainak optimalizálása terén elért további előrelépésnek köszönheti.

Nemzetközi okoslogisztikai vállalatként a DODO hat európai piacon van jelen, az előző évhez képest pedig 76-ról 88-ra nőtt azoknak a városoknak a száma, ahol házhoz szállítást végez, továbbá piacra lépett Németországban és Ausztriában. Összesen 14 különböző szegmensben tevékenykedik az élelmiszerektől az elektronikai cikkeken és a drogériákon át, egészen a gyógyszerekig. A legnagyobb éves növekedést az európai piacon az élelmiszer-szegmensben tapasztalták, ahol a DODO Európa egyik legsikeresebb kiszállító cégévé vált. Ez a tendencia itthon is megfigyelhető, sőt, a fellendülés nem átmeneti, a Statista Market Insights előrejelzései alapján ugyanis ebben a szegmensben az elkövetkező időszakban évente 6 százalék feletti növekedés várható. A DODO tavalyi, reprezentatív magyarországi kutatása pedig arra is rávilágít, hogy az online élelmiszervásárlás során várják el a vásárlók a legnagyobb (75 százalékos) arányban az aznapi, vagy 90 percen belüli kiszállítást.

Piaci terjeszkedés és új együttműködések

Az ételkiszállítás mellett, a DODO a gyors és pontos aznapi kézbesítés iránti növekvő igényre reagálva, tavaly elsőként vezette be a szolgáltatást olyan új szegmensekben, mint a sport, az elektronikai és a barkács területek. A hazánkban több mint 30 városban működő vállalat legismertebb ügyfelei közé tartozik a Tesco, a KFC, a Rossmann, a SPAR és a BENU gyógyszertárhálózat, akikkel tavaly egyedülálló megoldást találtak a vény nélküli gyógyszerek aznapi kiszállítására. Nemzetközi partnerei körét bővíti többek között a Decathlon, Csehországban pedig az előző évben kötött együttműködési megállapodást a kulcsfontosságú élelmiszer-kiszállítási szegmens meghatározó szereplőjével, a Billa üzletlánccal, amelynek vásárlóit egy újonnan nyílt webáruházból szolgálja ki.

„Bár az e-kereskedelem tavaly általános visszaeséssel küzdött, vállalatunk jelentős növekedést tudott elérni, és tovább folytatta terjeszkedését a főbb nyugati piacokon. Sikeresen megvetettük a lábunkat Németországban és Ausztriában, és erős menedzsmentcsapatot építettünk ki a teljes DACH-régióban. A tavalyi év sikerese zárása azt jelzi, hogy idén ismét növekedés várható az e-kereskedelemben, amelyet terveink szerint piaci pozíciónk további erősítésére használhatunk. 2024-ben tovább fejlesztjük az élelmiszer-kiszállítás szegmenst, ehhez új, megbízható partnereket szeretnénk megnyerni. Emellett célunk, hogy szabványosított egynapos kiszállítási megoldást kínáljunk az e-boltoknak, és tovább növekedjünk azokon a piacokon, ahol már jelen vagyunk”

– mondta Michal Menšík, a DODO Group vezérigazgatója és többségi tulajdonosa.

A DODO tavaly több mint 6 millió megrendelést teljesített. Legforgalmasabb napján hat országban összesen 29 075 megrendelést szállított ki, és naponta átlagosan körülbelül 16 400 kézbesítést teljesített. Magyarországon december 22-én szállították ki a legtöbb rendelést, a kézbesítések száma aznap az éves napi átlag több mint kétszeresét érte el. A magyarországi futárok a tavalyi házhoz szállítások során naponta átlagosan 12 866 kilométert tettek meg. Legrövidebb szállítási útvonaluk 8,4 méter, a leghosszabb pedig közel 60 kilométer volt, az előbbi során egy gyorséttermimenüt, utóbbinál pedig egy közel negyven tételből álló élelmiszervásárlást kézbesítettek. A hazai élelmiszerszegmens rendeléseinek száma, közel 55 ezerrel, délelőtt 10 és 11 óra között tetőzött, míg napok tekintetében a szombat bizonyult a legforgalmasabbnak.

Technológiai újítások és a mesterséges intelligencia használata

A további növekedés és új szegmensekben történő terjeszkedés mellett, a DODO egyre inkább az automatizálás, a mesterséges intelligencia és az adatelemzés technológiai innovációjára összpontosít. Tavaly a vállalat több olyan újítást vezetett be, amelyek célja a hatékonyság növelése és a szállítási költségek csökkentése, figyelembe véve a környezetet és a városok közlekedési helyzetét.

„A DODO-nál mindig nagy hangsúlyt fektettünk a saját logisztikai platformunk, valamint a mesterséges intelligencia alapú technológiák fejlesztésére, mivel hisszük, hogy az ilyen jellegű innovációk révén építhetjük a logisztika jövőjét. Tavaly kezdtük el ügyfeleink körében tesztelni az AI-alapú megrendelés-előrejelző modellünket, amely akár órára pontosan, két hétre előre meg tudja jósolni a megrendeléseket, de 2023-ban vezettük be a dinamikus árazás gyakorlatát is, vagyis az aktuális kereslet alapján optimalizált kézbesítési díjakat”

mondta Kordás Sándor, a DODO magyarországi értékesítési vezetője, aki azt is hozzátette, céljuk az iparág technológiai vezető szerepének betöltése és az e-kereskedelmi trendek meghatározása.

A DODO 2023-ban több szakmai elismerésben is részesült: az AI Prediktor (mesterséges intelligencia alapú megrendelés-előrejelző) és a zóna logisztikai koncepciójáért elnyerte a The Best of Czech and Slovak Logistics 2022/23 verseny első és harmadik díját, a neves cseh gazdasági napilap, az Ekonom nívós logisztikai versenyén, az Impuls Logistikán pedig két első helyezést ért el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Mozgásban

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

siemens

Ultraerős, nyilvános gyorstöltő várja az e-kamionokat Ausztriában

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

A nehéz tehergépjárművek igényeire szabott, folyadékhűtéses töltőkábelekkel felszerelt, 400 kW teljesítményt biztosító ultraerős készüléket a töltést egyszerűsítő AutoCharge funkcióval szerelték fel: a töltőkábel csatlakoztatásakor azonnal elindul a töltési folyamat, a beállított tarifa szerint. Azaz nincs szükség az alkalmazáson vagy töltőkártyán keresztüli hitelesítésre, hanem a járműveket egyedi azonosítójuk (MAC-címük) alapján ismeri fel a rendszer. A töltés végeztével a sofőrnek csak le kell választania a töltőkábelt, és már folytathatja a vezetést, mivel a fizetés is automatikusan történik.

Az új töltőállomásokat négy DC (egyenáramú) töltőkarral látták el, ennek köszönhetően a töltőkhöz egyidejűleg több jármű, és nem csak e-kamionok, hanem személygépkocsik is csatlakozhatóak. A rendelkezésre álló teljesítményt az eszközt kezelő szoftver dinamikusan osztja meg a járművek között, azok optimális töltési idejét, akkumulátortechnológiáját, valamint aktuális töltöttségi állapotát figyelembe véve.

A hazánkban is elérhető SICHARGE portfolió új tagja akár 40 Celsius fokos hőségben is stabil teljesítmény leadására képes.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Mozgásban

A Hankook elektromos járművekre fejlesztett és nyári gumiabroncsa is kiváló minősítést ért el

hankook

Kitűnő pozíció versenykörnyezetben: számos teszt eredménye támasztja alá, hogy a Hankook prémium gumiabroncsai remekül teljesítenek a kényelem és a biztonság tekintetében, valamint – a szaksajtó szerint is – kiváló az ár-érték arányuk.

A legutóbbi példa erre az Auto Bild abroncstesztjének eredménye (16/2024. szám), amelyen a Hankook iON evo SUV „példás” minősítést ért el. Ez újabb bizonyítéka a gumiabroncsgyártó stratégiájának, hogy minőségi kompromisszum nélkül, fogyasztóbarát áron kínálja a legjobb minőségű termékeket.

Az Auto Bild így jellemezte a Hankook iON evo SUV gumiabroncsot a magazin 2024 EV nyári tesztjén: „Az új, kifejezetten elektromos járművekhez készült nyári gumiabroncs kiegyensúlyozott, nagy teljesítményre képes. Mindezt stabil, biztonságos kezelhetőség mellett, száraz és nedves úton egyaránt rövid féktávval, alacsony menetzajjal, magas futásteljesítménnyel, kedvező ár-érték aránnyal”.  A 235/55 R19-es méretben hét versenytársával szemben a Hankook prémium gumiabroncs 1,3-as összpontszámot ért el. Az iON evo SUV abroncsot a Hankook i Sound Absorber technológiával szerelték fel, emellett aerodinamikus kialakításának köszönhetően rendkívül alacsony zajszintet biztosít a hagyományos abroncsokhoz képest.

“Kiegyensúlyozott és kényelmes” – így jellemzi az Auto Motor und Sport szaklap (07/2024. Szám) a Hankook Ventus S1 evo 3 SUV gumiabroncsot, amely kompakt SUV-ok nyári gumiabroncs tesztjén „nagyon jó” minősítést ért el. A magazin a teszt során nyolc gumiabroncsot hasonlított össze a sztenderdnek számító 235/55 R18 méretben. A tesztelés során a nedves és száraz útviszonyok közti vezetési teljesítmény mellett a gördülési ellenállás és a menetzaj összehasonlítására fókuszáltak. A szakértők véleménye szerint a gumiabroncs: “Dinamikusan kezelhető nedves útviszonyok között, magasszintű tapadással és könnyed kormányozhatósággal. Közvetlen kormányreakció, rendkívüli dinamizmus száraz utakon, kiváló kényelmi jellemzőkkel.”

A sportkocsitól a kombiig: imponáló menettulajdonságok nedves és száraz úton egyaránt

Az Auto Bild Reisemobil 2024-es nyári gumiabroncs tesztjén (4/2024-es szám) a Hankook Ventus Prime 4 gumiabroncs „példás” minősítést kapott. A szerkesztőség összesen tíz gumiabroncsot hasonlított össze 225/55 R17-es méretben, és a következőket állapította meg a prémium abroncsról: „Kiváló minőségű nyárigumi, lenyűgöző menettulajdonságok nedves és száraz úton egyaránt, jó biztonsági tartalékok aquaplanning esetén, biztonságos kezelhetőség nedves és száraz úton.” Emellett a tesztelők kiemelték az „alacsony menetzajt”, valamint a Hankook gumiabroncsok „kedvező ár-érték arányát”.

A Hankook Ventus S1 evo Z szintén remekül teljesített az Auto Bild Sportscars nyári gumiabroncs tesztjén (4/2024. szám). A felsőkategóriás sportkocsikra szánt ultranagy-teljesítményű gumiabroncs „jó” minősítést szerzett, a hat versenytárssal lebonyolított teszten a kombinált 265/35 R19 (elülső tengely) és 295/30 R20 (hátsó tengely) méretben. A szaklap következtetése szerint: „Tökéletes a sportautókhoz, köszönhetően rugalmas kormányozhatóságának, jó aquaplaning-tartalékainak és rövid féktávolságának nedves úton”.

Az Auto Zeitung magazin legjobbja ár-érték kategóriában

A Hankook Ventus S1 evo 3 szerezte meg a legjobb ár-érték arány minősítést az Auto Zeitung nyári gumiabroncs tesztjén (7/2024. szám). Az összehasonlításhoz a szakértő szerkesztők kilenc aktuális túraabroncsot teszteltek 225/45 R17-es méretben, kényelem, energiahatékonyság és biztonsági tulajdonságok tekintetében. A szakértők szerint a Hankook prémium gumiabroncsa kiemelkedik a mezőnyből, elsősorban „magas tapadási potenciáljával” és „kiegyensúlyozott teljesítményével nedves és száraz utakon”, ami „nagyszerű kompromisszum a dinamika és a kényelem között.”


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Mozgásban

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

növényvédelmi

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén.

Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

A Széchenyi István Egyetem jelentős szereplője a hazai drónkutatásnak. E tevékenységében szoros partnerséget ápol az ABZ Drone Kft.-vel, mellyel közösen fejleszti mezőgazdasági permeteződrónját. A minden jelenlegi, a piacon elérhető innovációt egyesítő, hazai és európai mezőgazdasági adottságokra tervezett jármű már több nemzetközi díjat is elnyert.

Az egyetem kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenysége mellett a képzésben már jelenleg is markánsan jelenik meg a dróntechnológia. Az intézmény és többségi tulajdonában álló leányvállalata, a CloudIA Zrt. régóta együttműködik, többek között drónirányító és -adatelemző képzésének megvalósításában. A céggel és ABZ Drone Kft.-vel megkötött megállapodás e közös tevékenységeket bővíti tovább.

„Egyetemünk idén fogadta el kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiáját, amely 2030-ig meghatározza e terület irányait és céljait. Ennek megvalósításához nagymértékben hozzájárulnak ipari együttműködéseink. A digitalizáció és a fenntarthatóság minden területünket áthatja, s ezáltal olyan fejlesztéseket tudunk végezni, amelyek egyszerre járnak haszonnal az egyetem, a partnervállalkozás és a társadalom számára” – fogalmazott dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi-egyetem általános és oktatási elnökhelyettese. Hozzátette, intézményük különböző tudományterületek összekapcsolásával képes értékes innovációkat létrehozni, többek között a legkorszerűbb technológiák és a mezőgazdaság területén. „Erre az összekapcsolódásra kitűnően alkalmas a drón, amelyben már jelentős közös eredményeket értünk el, s ezeket az oktatásban is jól tudjuk hasznosítani”

– emelte ki.

„Az ABZ Drone Kft. egyik fontos célja, hogy a mezőgazdasági és ipari drónpilótákat a legmagasabb színvonalon képezze. Ennek északnyugat-magyarországi központját teremtette meg az együttműködésünk. A hallgatók számára a térségben egyedülálló képzést nyújtunk az ABZ piaci, gyakorlati tapasztalataira, az egyetemen rendelkezésre álló tudásra, valamint a CloudIA szakértelmére építve. A Széchenyi-egyetemen megvalósuló kutatások és a dróntechnológia terén elért közös eredmények nemcsak hazánkban, de európai és világszinten is kuriózumnak számítanak”

– mondta el Török Gyula, az ABZ Drone Kft. ügyvezetője. Aláhúzta, a képzés a nemzetközi piacon is keresett ismereteket nyújt. Mint említette, május 27-én indul a következő drónirányító képzés, amelynek részleteiről, illetve a jelentkezésről az abzdrone.com weboldalon lehet tájékozódni.

Dr. Szauer Balázs, a CloudIA Zrt. vezérigazgatója kifejtette, hogy a cégnek mint két felsőoktatási intézmény, a Széchenyi István Egyetem és az Edutus Egyetem leányvállalatának elsődleges célkitűzése és tevékenysége a szemléletformálás, valamint a tudatosítás támogatása a dróniparágban. Hozzátette, az ABZ Drone Kft.-vel jelenleg is ellátnak közös oktatási tevékenységet, ahogy a Széchenyi István Egyetemmel is kitűnő a kapcsolatuk.

„A drónképzés hazai struktúrája egymásra épülő elemekből áll. Ezzel összhangban a hármas együttműködés lehetővé teszi, hogy a pilóta nélküli légijármű irányítói igazolvány megszerzését követően tovább szakosodva a növényvédelmi drónpilóta tanúsítványt is megszerezzék a jelentkezők. Ezzel a hallgatók számára a régióban a legmagasabb szintű drónképzést tesszük elérhetővé”

– hangsúlyozta.

A Széchenyi István Egyetem győri campusán megtartott együttműködési aláírás során elhangzott: a drónok irányítása és felhasználása területén a jövőben további, mikrotanúsítványt adó képzések is várhatók.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss