Connect with us
Hirdetés

Egészség

Jól-létből épülő jövő: technológiai újítások a mentális egészség szolgálatában

A technológia jelenléte a mindennapjaikban megkerülhetetlen, a gyerekek életére és mentális egészségére azonban akár negatív hatással is lehet, ha nem megfelelően használják. A február 7. és 13. közötti Gyermek Lelki Egészség Hetének éppen ezért fontos témája a digitális világ fiatalokra gyakorolt hatása is.

A Samsung Electronics és az EdisonKids közös programja azt mutatja meg, hogy a technológia és annak tudatos és értő használata valódi segítséget jelenthet a lelki egyensúly megőrzésében. A Megoldások a holnapért rávilágít: stabil lelki alapokon a jövő innovációi is könnyebben megszülethetnek.

Az UNICEF adatai[1] szerint világszerte minden hetedik 10 és 19 év közötti fiatal diagnosztizált mentális zavarral él, a program egyik hosszú távú célja, hogy a technológia ne csak eszköz, hanem pajzs is legyen a fiatalok mentális egészségéért vívott harcban. A kutatások szerint az 5–9. osztály között jelentősen emelkedik a több gyakori tünetről beszámolók aránya; a leggyakoribb pszichés tünet a fáradtság, a testi panaszok közül pedig a fejfájás dominál. Különösen aggasztó tendencia, hogy 2018 és 2022 között közel 15 százalékkal emelkedett a több tünetet gyakran tapasztaló fiatalok aránya2. Ez nem csupán statisztika; a fizikai tünetekkel is járó stressz naponta meríti le a diákok érzelmi akkumulátorait, ami közvetlen hatással lehet a kreativitásukra és tanulási képességeikre is.

Digitális pajzs a szorongás ellen: A Z generáció maga fejlesztheti ki a jövő terápiáját

A fiatalok azonban nem passzív szemlélői a folyamatnak, hanem aktív megoldáskeresők. Ezt bizonyítja, hogy a Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 csapata közül 21-en az Egészség jövője kategóriában jutottak tovább, olyan diákok, akiket láthatóan mélyen foglalkoztat saját és kortársaik jólléte. Az idei évben a pályamunkák fókuszában a mentális jóllét és a diákok érzelmi biztonsága állt. A versenyzők olyan égető problémákra kerestek válaszokat, mint a középiskolásokat érő folyamatos teljesítménykényszer, a társas nyomás vagy az elszigeteltség érzése. A koncepciók közös vonása, hogy a mesterséges intelligenciát és az innovatív eszközöket hívják segítségül, hogy a tanulók számára azonnali, diszkrét támogatást nyújtsanak a stresszkezelésben és a motiváció fenntartásában az iskola falai között és azon kívül is.

Pető Dorina a Mélylevegő Projekt társalapító pszichológusa, a Roche Magyarország egészségpolitikai partnere hangsúlyozza:

„Elképesztő látni, hogy amíg a szakterületek szabályozásokon dolgoznak, a diákok már aktívan alakítják azt, amit majd a jövő mentális egészségügyének hívunk. Amikor egy fiatal saját belső feszültségéből merítve mások számára is hasznos eszközt alkot, akkor egy olyan közpolitikát előlegez meg, ami érzékeny, gyors és a célcsoporthoz a saját nyelven szól. Méghozzá az általuk fejlesztett megoldások sokszor későbbi zavarok megelőzésére szolgálnak, így a prevenciós szemlélet is az első pillanattól kezdve érvényesül.”

Technológiai mankó a mindennapokhoz

A Samsung Electronics ebben a küzdelemben módszertani és technológiai segítséget is nyújt. A Samsung Health alkalmazás és a különböző viselhető eszközök – mint a Galaxy Watch – mindenki számára elérhetővé teszik a stresszszint monitorozását és a vezetett légzőgyakorlatokat. A Megoldások a holnapért program azonban nemcsak az eszközökről szól: a fiatalok ezen keresztül egy támogató közösséghez csatlakozhatnak és új, értékes kapcsolatokat építhetnek.

A program a részt vevő diákok számára olyan fejlesztő foglalkozásokat biztosít – például az iskolai zaklatás megelőzésének (anti-bullying) témakörében –, amelyek célja a „mindennapi hősök” szerepének megismerése. Így a fiatalok megtanulhatják felismerni a segítségnyújtás fontosságát, és elsajátíthatják azokat a készségeket, amelyekkel hatékonyan támogathatják társaikat és környezetüket. Emellett a tanárok is külön képzéseken vehetnek részt, amely segít nekik utat találni és könnyebben kapcsolódni a diákokhoz, ami hosszú távon szintén a tanulók mentális jóllétét támogatja.

Samu Zsófia, a Samsung Electronics kommunikációs vezetője elmondta:

„Hiszünk abban, hogy a mentális egészség megőrzése elengedhetetlen egy jól működő társadalom és egy élhetőbb jövő szempontjából. A Samsung Electronics célja, hogy technológiáival a mindennapokat ne csak egyszerűbbé, de nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá is tegye – olyan platformokat teremtve, ahol a fiatalok valódi hatást gyakorolhatnak saját életükre”.

„A mentális jóllét nem extra, hanem alapfeltétele annak, hogy a gyerekek élni tudjanak a technológia adta lehetőségekkel

– mondta Borsos Dorottya, az Edisonplatform és az EdisonKids programvezetője.

– Programjainkban azt látjuk, hogy a fiatalok nemcsak használni akarják a digitális eszközöket, hanem felelősen alakítani is a világukat. Ha megkapják a szükséges szuperkompetenciákat és a támogató közeget, a technológia valóban a jóllétet erősítő eszközzé válhat a kezükben.”

A Gyermek Lelki Egészség Hetének üzenete egyértelmű: a jövő megoldásaihoz kiegyensúlyozott, motivált és lelkileg is erős fiatalokra van szükség. A Megoldások a holnapért program célja éppen ezért az, hogy a technológiai tudás mellé olyan mentális eszköztárat is adjon a diákok kezébe, amellyel nemcsak magabiztosan kezelik a 21. század kihívásait, hanem aktív és tudatos formálóivá válnak annak.

A diákok január 31-én már személyesen is találkozhattak a szakértőkkel és egymással is, így első kézből tapasztalhatták meg, milyen megtartó ereje lehet egy ilyen közösségnek. A jelenlegi forduló február 13-ig tart: addig a csapatok folyamatosan fejleszthetik megoldási javaslataikat, amelyeket a szakmai zsűri értékel majd, hogy március 4-én kiderüljön: kik kerültek be a legjobb 8 közé.

[1] UNICEF: The State of world’s Children 2021 – On My Mind: promoting, protecting and caring for children’s mental health


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Egészség

Cukorbeteg gyerekzsűri döntött az idei év legédesebb különdíjáról

A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány idén 15. alkalommal rendezte meg a Magyar Cukrász Ipartestület és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége szakmai közreműködésével. A tavalyi sikeres debütálás után a főverseny mellett cukorbeteg gyerekekből álló „zsűri” is választott kedvencet.

Az 1-es típusú diabéteszes kisgyermekek a verseny 5 döntős tortája közül arra az alkotásra szavaztak, amely ízvilágában és megjelenésében a legközelebb áll hozzájuk. A legtöbb voksot kapott alkotás nyeri el a Magyarország Cukormentes Tortája – UNO gyerekzsűri különdíjat.

A program célja, hogy erősítse a cukorbetegséggel kapcsolatos társadalmi párbeszédet, és lehetőséget adjon arra, hogy a gyerekek közösen, játékos formában próbálják ki magukat a „zsűriben”. A közös játék erejét jól mutatja, hogy a gyerekzsűri különdíj névadó partnere az idén 55 éves UNO lett, amely generációk óta teremt alkalmat arra, hogy családok és barátok együtt töltsenek minőségi időt. A közös játék pozitív hatásai kulcsfontosságúak a krónikus betegséggel élő gyermekek lelki jóllétében. Gyerekpszichológusok szerint bár az 1-es típusú diabéteszes gyermekek mindennapjaiba korán beépül a tudatosság, a legfontosabb mégis az, hogy megmaradhassanak gyereknek. Mindenki másképp különleges, de a közös játék asztalánál nincsenek különbségek: ott mindenki egyforma, és ugyanazok a szabályok vonatkoznak mindenkire. A közös zsűrizés és játék felszabadító élménye rendkívüli módon támogatja a kicsik lelki jóllétét és önbizalmát, és emellett közös élményt ad az egész családnak. Ez a fajta játékos kapcsolódás és a közösen átélt pozitív pillanatok adnak nekik valódi erőt és belső megküzdési stratégiát a hétköznapok kihívásaival szemben.

Az eseményt Filip Medárdnak ajánlják a szervezők, aki bár nem tudott eljönni a zsűrizésre, de a győztes tortából hamarosan kóstolót kap majd. Medárd az a bátor kisfiú, aki hősies lélekjelenlétével és a mentők gyors értesítésével megmentette cukorbeteg édesanyja életét, amikor az rosszul lett. A telefonba mondott „Na, szia mentő!” mondata azóta az elsősegélynyújtás szimbólumává vált Magyarországon. Medárd története tökéletesen példázza, hogy a legkisebbek is képesek krízishelyzetben felelősségteljes, önálló és életmentő döntést hozni – épp úgy, ahogy a gyerekzsűri tagjai is bizonyítják érettségüket a mindennapokban.

Az 1-es típusú cukorbeteg gyermekek mindennapjainak része a szénhidrátbevitel folyamatos figyelése és az étkezések tudatos tervezése. A szervezők ezért kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a Magyar Cukrász Ipartestület székházában megtartott kóstolás biztonságos és kontrollált körülmények között történjen. A gyerekek minden tortából kisebb adagot kaptak, amelyet dietetikus mért ki számukra. A helyszínen diabétesz szakápoló is felügyelte a rendezvényt.

A Magyarország Cukormentes Tortája – UNO gyerekzsűri különdíjas alkotásának nevét, Magyarország Cukormentes Tortájával, valamint Magyarország Tortájával együtt várhatóan augusztus elején jelentik be a nyilvánosságnak.

A Magyarország Cukormentes Tortája verseny idén NEMZETI ÉRTÉK lett, főtámogatója a program kezdete óta a 77 Elektronika Kft., kiemelt támogatója a Novo Nordisk. A legjobb hozzáadott cukrot nem tartalmazó torta elemzését az Eurofins Food and Feed Testing Kft. végzi majd.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

A Haleon az UEFA Medical első egészségügyi partnerévé válik egy többéves együttműködés keretében

A Haleon és az UEFA Medical bejelentette mérföldkőnek számító, többéves tudományos alapokra épülő partnerségét, amelynek keretében a Haleon az UEFA Medical első egészségügyi partnere lesz. A két szervezet azon dolgozik majd együtt, hogy klinikai bizonyítékokon alapuló megközelítéseket vezessenek be a futballal összefüggő fájdalomcsillapítás területén, ezzel is támogatva a játékosok egészségének védelmét és a felépülést a világ egyik legnépszerűbb sportágában.

Bár a fájdalomcsillapítás központi szerepet játszik a futballhoz kapcsolódó sportorvoslásban, továbbra is jelentős igény mutatkozik egyértelműbb, tudományos alapú iránymutatásokra a sportsérülések kezelésében és a mozgáshoz való visszatérés támogatásában – különösen az élsporton túli aktív felnőttek körében. A probléma széles körű: az aktív emberek 40%-a megsérül évente¹, a sportolók közel 41%-a számol be fájdalomról² szabadidejükben, és minden ötödik ember közepes vagy súlyos fájdalmat tapasztal³. A hatékony fájdalomkezelés és a mozgáshoz való támogatott visszatérés közötti kapcsolat erősítése egyértelmű lehetőséget kínál arra, hogy az emberek életük minden szakaszában aktívak maradhassanak.

A Haleon globális egészségügyi szakmai hálózatának és az UEFA Medical futballorvoslási és sérülésmegelőzés területén szerzett szakértelmének egyesítésével a partnerség célja e hiány a csökkentése. A tudományos bizonyítékok bővítésére és a tudásmegosztásra fókuszálva a Haleon és az UEFA Medical közösen dolgozik majd a fájdalomkezelés és a felépülés tudományos megértésének erősítésén a futballban és más sportágakban. Ez több kezdeményezésen keresztül valósul meg, például szakértők által felülvizsgált oktatási eszközök – webináriumok és digitális tananyagok – segítségével. Ezek célja, hogy a helyi alkalmazást előtérbe helyező, megbízható fájdalomkezelési megközelítések Európa-szerte beépüljenek a mindennapi klinikai gyakorlatba.

A helyileg alkalmazható megoldások már ma is kulcsszerepet játszanak a modern fájdalomkezelésben, és évente emberek millióinak segítenek. Egy nemrégiben készült elemzés – amelyet az UEFA Medical és a Haleon közösen publikált¹ – új bizonyítékokat tárt fel a helyileg alkalmazható NSAID-ok (nem szteroid gyulladáscsökkentők) korai fájdalomcsillapító hatására sportsérülések esetén.

Mivel ez az első olyan tudományos munka, amelyet az UEFA Medical és a Haleon közösen fejlesztett, erősebb tudományos alapot teremt a jövőbeli iránymutatásokhoz. Ez a futballorvoslás és a helyi fájdalomcsillapítás szakértelmét egységes, bizonyítékokon alapuló megközelítésekké alakítja a sportban. Erre építve a Haleon és az UEFA Medical célja, hogy világosabb, tudományos alapú fájdalomkezelési irányokat alakítson ki – ezzel is támogatva a játékosokat és sportolókat abban, hogy aktívak maradjanak és tovább mozogjanak.

Anna Nightingale, a Haleon globális OTC K+F és globális szabályozási vezetője:

„A futball emberek millióit inspirálja mozgásra, de amikor fájdalom jelentkezik, sokan nem tudják, milyen megoldások segíthetnek a mozgás fenntartásában. Az UEFA Medicallel való partnerségünk révén világos, hiteles megközelítéseket szeretnénk nyújtani, amelyek támogatják a biztonságos mozgást és felépülést, segítve az embereket abban, hogy magabiztosan maradjanak aktívak.”

Eran Gefen, a Haleon OTC orvosi és tudományos igazgatója:

„A Haleon szerepe ebben az együttműködésben az, hogy olyan orvosi szakértelmet biztosítson, amely erősíti az egészségügyi szakemberek számára elérhető tudományos iránymutatásokat az aktív emberek fájdalomkezelésében. A Haleon megbízható fájdalomcsillapító szakértelmének és portfóliójának – amelyet fogyasztók és egészségügyi szakemberek egyaránt ajánlanak –, valamint az UEFA speciális tudásának egyesítésével világosabb, bizonyítékokon alapuló tanácsokat nyújthatunk, amelyek támogatják az öngondoskodást, a biztonságos visszatérést a mozgáshoz, és segítik az embereket a számukra megfelelő fájdalomcsillapító megoldások kiválasztásában.”

Dr. Zoran Bahtijarević, az UEFA orvosi és doppingellenes vezetője:

„A Haleonnal való együttműködés lehetővé teszi számunkra, hogy a futballhoz kapcsolódó sportorvoslásban szerzett mély szakértelmünket egy olyan partnerével egyesítsük, aki évtizedes vezető szerepet tölt be a fájdalomcsillapítás területén. Együtt olyan bizonyítékokat és tudományos ismeretekre tehetünk szert, amelyek tovább támogatják a klinikusokat, csapatokat és játékosokat a sportág minden szintjén.”

  1. Int J Environ Res Public Health 2021 May 2: 18(9);4857
  2. BMJ Open Sport Exer. Med 2026 Jan 3; 12(1)
  3. J Sci Med Sport. 2024 Apr
  4. Bemutatva az ISOKinetic Konferencián, 2026 áprilisában

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

Minden harmadik budapesti egyedül érzi magát mások társaságában is

Bár sosem volt ennyi digitális kapcsolódási pontunk, a belső elszigeteltség tömeges jelenség maradt. A Hedepy online mentális egészségügyi platform megbízásából a Forecast Marketingkutató Kft. által készített reprezentatív kutatás rávilágított: a magyarok jelentős része érzi magát magányosnak akkor is, amikor mások veszik körül. A Hedepy – Európa egyik leggyorsabban növekvő mentális egészségügyi platformja – most egy köztéri installációval és szakértői párbeszéddel hívja fel a figyelmet a láthatatlan érzelmi falakra.

A Hedepy küldetése a szakszerű segítségnyújtás széleskörű elérhetővé tétele. A szolgáltatás egy technológia-alapú illesztési rendszeren keresztül segíti a klienseket a hozzájuk illő pszichológus vagy pszichoterapeuta megtalálásában, a konzultációk pedig személyesen, online videóhívás formájában vagy hibrid formában is megvalósulhatnak. A 2026 márciusában végzett országos, 18-65 év közötti lakosságra reprezentatív, telefonos megkérdezésen alapuló kutatás a magyarok magányhoz való viszonyát és a segítségkérési hajlandóságukat térképezte fel.

Magány a tömegben: a nagyvárosi fiatalok a legérintettebbek

A kutatás rávilágított, hogy a magány nem csupán az egyedüllétet jelenti: a válaszadók közel 40%-a érzi magát magányosnak akkor is, ha mások veszik körül. Ez a „társas magány” leginkább a budapestieket sújtja: a fővárosiak 57,6%-a vallotta azt, hogy valamilyen gyakorisággal átéli ezt az érzést, míg a falun élők körében ez az arány sokkal alacsonyabb (35,3%). A korcsoportokat vizsgálva a 18-30 évesek a legsebezhetőbbek: körükben minden második fiatal (51,3%) érzi úgy, hogy ritkán, néha vagy akár gyakran is elszigeteltnek marad a gondolataival mások társaságában is.

„A legfiatalabb generáció tagjai, bár digitálisan folyamatosan kapcsolódnak egymáshoz, gyakran maradnak magukra belső vívódásaikkal a nagyvárosi forgatagban, ahol a felszínes interakciók mellett a mély kapcsolódás lehetőségei beszűkülnek”

– mutat rá a jelenség hátterére Temesvári Eszter pszichológus, a Hedepy magyarországi community managere.

Ugyanakkor a kutatás egy fontos kapaszkodót is azonosított: a negatív trendek ellenére a magyarok közel háromnegyede (74,7%) érzi úgy, hogy van az életében legalább egy olyan személy, aki valóban meghallgatja és megérti őt. Ez a támogató háttér kulcsfontosságú lehet a lelki egyensúly megőrzésében, mégis sokan tapasztalják úgy, hogy a tágabb közösségi hálóik lazulnak.

Lazuló kötelékek: Már nem a szomszédhoz fordulunk segítségért

A Hedepy kutatása rávilágított egy aggasztó társadalmi folyamatra is: a válaszadók döntő többsége szerint a valódi, megtartó erejű közösségek – mint a szomszédság vagy a munkahelyi barátságok – fokozatosan eltűnnek. Mindössze a megkérdezettek 16,8%-a véli úgy, hogy a közösségek ereje nem csökkent a korábbiakhoz képest. Ezzel párhuzamosan a bizalom szintje is romlik: a magyarok jelentős része érzi úgy, hogy ma nehezebb megbízni másokban, mint korábban.

A digitális világ sem feltétlenül kínál megoldást: a válaszadók több mint 70%-a szerint a közösségi média platformok összességében inkább eltávolítják egymástól az embereket, mintsem közelebb hoznák őket.

,,A valódi közösségek hiánya és a bizalomvesztés közvetlenül hozzájárul a társas magány kialakulásához. Ha nem érezzük a környezetünk megtartó erejét, hajlamosabbak vagyunk a mindennapokban elrejteni a valódi érzéseinket mások elől”

– teszi hozzá Temesvári Eszter.

A terápia már nem tabu: minden hatodik fiatal tervez segítséget kérni

A kutatás egyik legpozitívabb eredménye, hogy a mentális egészséggel kapcsolatos társadalmi gátak dőlni látszanak: a megkérdezettek többsége (közel 61%-a) szerint a terápiára járás ma már teljesen természetes dolog. Különösen igaz ez a 18-30 éves korosztályra, ahol a válaszadók több mint kétharmada (68,3%) vélekedik így.

A nyitottság a szándék szintjén is megjelenik: a legfiatalabbak körében minden hatodik válaszadó (16,4%) tervezi, hogy a közeljövőben szakember segítségét kéri. Érdekes generációs különbség, hogy míg a 18-30 évesek még inkább a tervezési fázisban vannak, a 31-40 éves korosztály tagjai közül már kétszer annyian (13,2%) vallották azt, hogy jelenleg is járnak terápiára. „Azt látjuk, hogy a lelki és érzelmi biztonságra való törekvés ma már ugyanolyan tudatos döntés kezd lenni, mint az egészséges táplálkozás. Ugyanakkor a szándék és a tényleges bejelentkezés között gyakran láthatatlan gátak feszülnek: a megfelelő szakember megtalálása vagy a hosszú várólisták sokakat megállítanak a folyamatban” – magyarázza a számokat Temesvári Eszter.

Személyre szabott segítség, várólisták nélkül

A Hedepy küldetése, hogy lebontsa a szándék és a tényleges segítségkérés közötti akadályokat. Hiszünk abban, hogy a gyógyulás kulcsa a szakemberrel kialakított valódi, bizalmi kapcsolat, ezért a merev „klinikai” formalitás helyett a személyes illeszkedésre helyezzük a fókuszt. A platform egy tudományos alapú illeszkedési teszt segítségével könnyíti meg a választást a több mint 200 minősített szakember közül. A rendszer rugalmasságának köszönhetően akár már másnapra foglalható időpont, így elkerülhetők a hetekig tartó várólisták. A folyamat során a legmagasabb szintű diszkréció biztosított, a szolgáltatás pedig online, személyes, sőt hibrid formában is elérhető.

JÓL VAGY? – Interaktív pad az Erzsébet téren

A Hedepy kezdeményezése kapcsán Budapesten az Erzsébet téri Akvárium Klub teraszán egy JÓL VAGY? felirattal ellátott, speciális pad került kihelyezésre, amely két hónapig használható. Az installáció egyszerre funkcionál vizuális metaforaként és közösségi térként, amely megállásra és csendes jelenlétre ösztönzi a járókelőket. A leülésre alkalmas köztéri alkotás interaktív felületén bárki névtelen mikro-üzeneteket hagyhat, megmutatva az érzelmi álarcok mögötti valódi gondolatokat.

„A mentális egészségünk megőrzéséhez elengedhetetlen, hogy legyen egy terünk, ahol nem kell szerepeket játszanunk. Ez az installáció lehetőséget ad arra, hogy kimondjuk a valóságot. Pszichológiai szempontból az első lépés az elszigeteltség ellen az, ha felismerjük: nem vagyunk egyedül az érzéseinkkel. A padon hagyott üzenetek közösséget teremtenek a sebezhetőségben”

– emeli ki Temesvári Eszter. Az installáció célja, hogy fizikai teret adjon az őszinteségnek, és láthatóvá tegye a mindannyiunkban közös megéléseket.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss