Egészség
A hír igaz: Emberéletet mentett a WIWE
A cikkben Lászlóffy Miklós meséli el saját szemszögéből a történteket a WIWE csapatának küldött levelében.
A Magyar Kórházszövetség idén áprilisban lévő kongresszusán volt egy Jövő Kórháza kiállítás, ahol jómagam is kiállítottam a cégünk által gyártott és forgalmazott készülékeket.
Itt láttam először a WIWE-t, mely mérnökileg is érdekes volt, de arra is kíváncsi voltam, milyen mérési eredményeim lesznek. A készülék helyes használatát egy kedves régi ismerősöm mutatta meg, így értékelhető eredményt mutatott a készülék is. Nagyon örültem, mert két zöld jelzést is kaptam, hiszen mind az EKG, mind pedig az aritmia vizsgálat azt mutatta, hogy nincs probléma. Sajnos azonban a kamrai heterogenitásra egy nagy piros jelzést kaptam. Mivel egy mérés nem mérés, így további 3-4 alkalommal kipróbáltam még a készüléket, de mindig egyforma eredményt adott. Így megadtam az adataimat, és néhány nappal később megkaptam Önöktől e-mailen is az eredményeket.
Kisvártatva fölkerestem a háziorvosomat ezzel az információval, ő csak legyintett és azt mondta, hogy ilyen kártya EKG-kal nem foglalkozunk, de ha nagyon akarom, akkor ír egy beutalót a kardiológiára. Itt azonban csak több hónappal későbbi dátumra kaphattam volna időpontot, így a szolnoki Hetényi Géza Kórházban fölkerestem a belgyógyászatot, ahol azonnal megkezdték a kivizsgálásomat. A nyaki erek ultrahangos vizsgálata a koromnak (45 éves ) megfelelő állapotot mutatott: azt mondta vizsgáló orvos, hogy nincs mivel foglalkozni. Ezt követően az EKG és az szív ultrahang vizsgálat is hibátlan eredményt hozott. Viccesen megkérdezte a karidológus, hogy sajnálom-e a ruhámat, mert ha nem, akkor megcsinálhatjuk a terheléses EKG vizsgálatot is. Mivel nem akartam visszamenni mégegyszer, így elkezdtük. Gondoltam, hogy a többi vizsgálathoz hasonlóan ez is jó állapotot tükröz majd. Kérdezték, hogy a terheléses vizsgálat alatt észleltem-e bármi problémát, mellkasi fájdalmat, de én semmit nem éreztem. Érdekes egyébként, hogy korábban sem volt semmilyen tünetem, pedig hetente 2×2 órát aktívan tollasozok.:)
Mindenesetre a terheléses vizsgálat annyira jól sikerült, hogy azonnal vittek a műtőbe szívkoszorúér festésre, ahol kiderült, hogy súlyos négyér betegségem van, így nem lehetséges a katéteres beavatkozás. Rövid egyeztetés után sürgősséggel elvégezték a bypass műtétet a szívemen a Honvédkórházban, immár csaknem 6 hete. A rehabilitáció alatt meglátogatott egy barátom, akinek van WIWE készüléke, újfent kipróbáltam, de most már csak kismértékű kamrai heterogenitást mutatott nálam 🙂
A történtek alapján sokan mondták, hogy micsoda véletlenek köszönhetem az életem, de szerintem véletlenek nincsenek.
Köszönöm a feleségem, a négy gyermekem nevében is, hogy ezzel a “véletlenül” kifejlesztett termékkel hozzájárultak ahhoz, hogy még mindig élek.
Egészség
Új életmódtrend hódít: a home spa és a tudatos vízfogyasztás kéz a kézben jár
A home spa ma már nem egy luxus irányzat, hanem egy gyorsan terjedő életmód trend, amelynek középpontjában a víz áll.
„Nem csak arról szól, hogy legyen otthon egy regeneráló tér, hanem arról is, hogy megtaláljuk a módját annak, hogy gondoskodjunk a testi-lelki feltöltődésről” –
hangsúlyozta Mátyás Zoltán a LAICA termékeket forgalmazó Silko Five Kft. képviselője.
Rohanó világunkban egyre többen ismerik fel, hogyha a stresszt nem is tudják teljesen kivonni az életükből, jelentősen lecsökkenhetők a negatív hatások. Ebben kulcsszerepet játszanak az otthon kialakított home spa terek. A magán célra vásárolt jakuzzik, gőzkabinok, szaunák, vagy masszázsmedencék könnyen és egyszerűen telepíthetők.
Mindez azonban több mint fizikai kényeztetés. A meleg víz, a lebegés élménye, a gőz, vagy a fényterápia egyaránt hozzájárul az idegrendszeri regenerációhoz. A minél teljesebb élmény érdekében azonban nem szabad megfeledkezni a megfelelő hidratálásról sem.
„A home spa ökoszisztémában igenis helye van egy vízszűrős kancsónak is, amely ösztönözheti a vízfogyasztást, hiszen alapvetően selymesebb, lágyabb ízvilágú lehet tőle a csapvíz”
– hívta fel a figyelmet Mátyás Zoltán. Hozzátette: sokan nem kedvelik a csapvizet, mert klóros utóíze van. Erre jelenthet megoldást egy olyan kancsó, amely beépített vízszűrővel rendelkezik.
Az otthoni „home spa” használatakor különösen fontos a folyadékfogyasztás. Szaunázás után például 10-15 perc alatt akár 0,5-1 liternyi víz is távozhat az izzadással. A jakuzziban a meleg víz miatt a test ugyanúgy hőt termel és izzad. Ezért használata után is indokolt vizet fogyasztani. A folyadékvesztés megterhelheti a szívet, fejfájást okozhat, emellett ronthatja a regeneráció élményét.
Az izzadás hatására továbbá olyan fontos tápanyagok távozhatnak, mint például a nátrium, a kálium vagy a magnézium. Ezeket csak folyadékpótlással, csapvízzel lehet a leghatékonyabban pótolni. A szauna, vagy jakuzzi után a test hőháztartása még percekig dolgozik. A folyadék segít visszaállítani a normál testhőmérsékletet, támogatja a hőleadást és segít megelőzni a túlmelegedést. A folyadékpótlás érdekében érdemes már a home spa igénybevétele előtt feltölteni vízzel a vízszűrő kancsót.
„A LAICA bi-flux magnézium active szűrő kiváló megoldást nyújt azok számára, akik szeretnék optimalizálni csapvizük minőségét, javítani annak ízét, emellett szeretnék megtartani a csapvízben lévő fontos ásványi anyagokat és növelni a vízfogyasztással bevitt magnézium mennyiségét. Emellett fenntartható és gazdaságos megoldásnak bizonyulhat a palackozott víz helyett!”
– hangsúlyozta Mátyás Zoltán.
A home spa élménye csak akkor teljes, ha utána könnyebbnek érzi magát az ember. Ez csak akkor történik meg, ha test utána megkapja a szükséges folyadékot. A dehidratáció viszont pontosan az ellenkezőjét okozhatja: fejfájást, fáradtságot, levertséget eredményezhet.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Díjazták a Herbiovit gyógynövényes kozmetikumait
A közelmúltban ismét kiosztották a MagyarBrands díjakat, amelyek évről évre a kiemelkedő magyar márkákat ismerik el. A program 2010 óta vizsgálja a hazai brandeket több szempont – többek között identitás, reputáció, márkaépítés, innováció és társadalmi hasznosság – alapján. A díjátadó gálaest keretében, idén is több mint hatvan márka vehette át az elismerést a kiváló fogyasztói, üzleti és innovatív kategóriákban, többek között a Herbiovit is.
A gyógynövényes kozmetikumok piacán egyre nagyobb sikereket elérő Herbiovit a szakmai bizottság döntése alapján kiérdemelte Innovatív Márka elismerést. A márka azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy friss szemlélettel közelít a hagyományos gyógynövényes kozmetikumokhoz, a klasszikus növényi hatóanyagokat modern, tiszta formulákkal ötvözi.
A gyógynövényes krémek sokak számára a régi patikai készítményeket idézik, amelyek generációk óta jelen vannak a háztartásokban. A Herbiovit azonban azt a kérdést tette fel, hogy hogyan lehet ezt a kategóriát a mai kozmetikai elvárásokhoz igazítani?
Parabénmentes receptúrával dolgozik a cég
A válasz a modern natúrkozmetikai szemléletben és a tudatos vásárlói réteg igényeiben rejlik. A márka krémjei parabénmentes receptúrával készülnek, és valódi minősített natúrkozmetikumként kerülnek a vásárlókhoz. A fejlesztések célja az volt, hogy a gyógynövényes hatóanyagok, például a jól ismert körömvirág, a népszerű vadgesztenye vagy akár a fekete nadálytő is korszerű kozmetikai alapokkal együtt jelenjenek meg a bőrápolásban.
Az utóbbi években a parabének kérdése gyakran kerül elő a kozmetikai iparban. Ezeket a tartósítószereket évtizedeken át széles körben használták, mert hatékonyan gátolják a mikroorganizmusok szaporodását a krémekben. Ugyanakkor több kutatás is vizsgálta, hogy egyes parabének milyen hatással lehetnek a hormonrendszer működésére, ezért sok fogyasztó inkább elkerüli őket, és tisztább összetételű kozmetikumokat keres. A natúrkozmetikumok iránti növekvő érdeklődés is ezt a szemléletváltást tükrözi.
A Herbiovit újraértelmezte a gyógynövényes kozmetikumokat
A MagyarBrands Innovatív Márka kategóriájában azokat a vállalatokat díjazzák, amelyek nemcsak követik a fogyasztói trendeket, hanem új megoldásokkal formálják is a piacot. A Herbiovit esetében a szakmai bizottság szerint a gyógynövényes kozmetikumok modern újraértelmezése és a tiszta formulák iránti következetes elkötelezettség jelentette ezt az innovációt.
A márka termékei ma már több nagy hazai kereskedelmi lánc kínálatában is megtalálhatók, így a vásárlók könnyen kipróbálhatják a hagyományos gyógynövényes bőrápolás modern változatát.
A MagyarBrands díj idei üzenete – „Formáld a jövőt, magyarul, építs márkát!” – jól tükrözi azt a szemléletet, amely egyre több hazai vállalkozás működésében jelenik meg: a tudatos márkaépítés és az innováció ma már a mindennapi fogyasztói döntésekben is fontos szerepet játszik.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Jelentősen erősödik Magyarország prenatális genetikai vizsgálati kapacitása
A genetikai tesztelések európai piacának egyik vezető biotechnológiai vállalata, a GenePlanet felvásárolta a budapesti székhelyű New Era Genetics genetikai vizsgálatokat végző céget a Vascular Csoporttól. Az akvizíció jelentős mérföldkő a közép- és kelet-európai régió egészségügyi innovációjában, és érezhetően megerősíti Magyarország prenatális genetikai vizsgálati infrastruktúráját.
A lépésnek kiemelt jelentősége van, mivel mindkét vállalat meghatározó szakmai szereplő a prenatális genetikai vizsgálatok területén, és évek óta a legmodernebb technológiákkal támogatják a várandósgondozást, valamint a megalapozott orvosi döntéshozatalt. Fő profiljuk a nem-invazív prenatális tesztek (NIPT) fejlesztése és szolgáltatása, különösen nagy hangsúllyal a laboratóriumi innováción és az orvosszakmai együttműködésen.
Stratégiai regionális erősödés
A GenePlanet az akvizícióval tovább építi közép-európai jelenlétét, kapacitásait és szakmai hálózatát. A New Era Genetics pedig a tranzakcióval egy nemzetközi vállalat globális szakmai hátteréhez és infrastruktúrájához csatlakozik, ami hosszú távú stabilitást és további fejlesztési lehetőségeket jelent.
„Ez az akvizíció összhangban áll hosszú távú stratégiánkkal, amelynek célja olyan erős helyi központok kialakítása, amelyeket stabil tudományos hátterünkkel és technológiai tudásunkkal támogathatunk”
– mondta Sebastjan Gergeta, a GenePlanet stratégiai igazgatója.
Hozzátette:
„Magyarország kiemelten fontos piac számunkra, a New Era Genetics pedig szakmai színvonalában és értékrendjében is kiemelkedő partner.”
A tranzakció nem csupán tulajdonosváltást jelent. A két vállalat együtt szélesebb és korszerűbb genetikai termékportfóliót kínál majd a hazai orvosoknak és pácienseknek.
A hazai szakmai háttér erős marad – és tovább fejlődik
Merhala Zoltán, a New Era Genetics ügyvezetője kiemelte:
„A GenePlanet-csoporthoz való csatlakozás hosszú távú stabilitást és új szakmai erőforrásokat biztosít a cég számára. Ez lehetővé teszi szolgáltatásaink további fejlesztését, és új lehetőségeket nyit a magyar egészségügyi partnereink számára.”
A GenePlanet jelenleg több mint 50 országban van jelen, és európai laboratóriumi infrastruktúrával, ISO 27001 adatbiztonsági szabványokkal és fejlett bioinformatikai háttérrel támogatja partnereit.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
PLC programozási hibák, amelyek milliókba kerülhetnek
-
Gazdaság2 hét ago
Februárban hirtelen megugrott a használt autók iránti érdeklődés
-
Gazdaság2 hét ago
A Samsung Galaxy S26 Ultra nyerte a „Best in Show” díjat a 2026-os Mobile World Congress Global Mobile Awards gáláján
-
Gazdaság2 hét ago
A Lenovo a 2026-os MWC kiállításon bemutatta legújabb adaptív AI PC-it, moduláris koncepcióit és a Lenovo Qira-t
-
Ipar2 hét ago
Új mérföldkő a Waberer’s vasútlogisztikai szegmensében
-
Gazdaság2 hét ago
Az ablaktörlőtől a kevlárig: különleges nők, akik átírták az autózás történetét
-
Szórakozás2 hét ago
A Samsung Electronics már 20. éve őrzi helyét a világ legmeghatározóbb tévémárkái között
-
Gazdaság2 hét ago
Miért éri meg csapatépítőt szervezni?







