Connect with us

Egészség

Világszinten teljes gőzzel halad az egészségügy digitális átalakulása

Öt éven belül gyökeres változásokra számít a Roland Berger

Az egészségügy digitális forradalma közel 20 éve van napirenden, most azonban úgy tűnik, valóban változás várható.

Legalábbis ez derül ki a Roland Berger „Az egészségügy jövője: a szektor gyorsabb ütemben digitalizálódik a vártnál” (Future of Health: An industry goes digital – faster than expected) című tanulmányából. A Roland Berger szerint a 2025-ig tartó időszakban gyökeres változások lesznek az egészségügyi piacon.

A tanácsadó cég négyszáz nemzetközi egészségügyi szakértőt kért fel a közép és hosszú távú változások előrejelzésére, az így kapott prognózisokat pedig később iparági szakértők bevonásával, a Delphi-módszerrel validálták.

A tanulmány megállapítja, hogy bár az egészségügyi digitalizáció üteme eltér az egyes országokban és piaci szereplőknél, az átalakulás teljes gőzzel halad előre. A digitális egészségügybe áramló kockázati tőke értéke 2019 első felében globálisan elérte a 4,5 milliárd eurót, csupán az év első három hónapjában 371 befektetést regisztráltak világszerte (ebből 78-at Európában), amelyek közül több M&A tranzakció volt.

Számos, szektoron kívülről érkező szereplő próbál érvényesülni az átalakuló iparágban saját ellátási láncot és gyógyszertári hátteret kiépítve, holott ezek a területek korábban az iparág hagyományos szereplőihez tartoztak.  A fejlett és fejlődő országok – adatalapú üzleti modellek kidolgozásában járatos – technológiai vállalatai is erősítik jelenlétüket az egészségügyi piacon: ezek a technológiai cégek óriási adatmennyiséghez férnek hozzá, amely alapján egészségügyi állapotfelméréseket készítenek ügyfeleik számára. Ha sikerül meggyőzniük az embereket, hogy hasznos támogatást képesek nyújtani számukra az egészségük megőrzéséhez, hihetetlen mértékben magukhoz köthetik őket.

A Roland Berger tanulmánya szerint 2025-ig az Európai Unióban a digitális termékek és szolgáltatások piaci volumene eléri a 155 milliárd eurót. Fontos szerepet játszik majd a mesterséges intelligencia (AI) az egészségügyi problémák diagnosztizálása, monitorozása és megelőzése terén, hosszabb távon akár az egészségügyi szolgáltatások 20%-át is ki tudja váltani. A felmérésbe bevont 400 iparági szakértő 60 százaléka szerint a nagy technológiai vállalatok, köztük az Amazon, az Apple és a Google néhány éven belül az egészségügyi ágazat megszokott szereplői közé tartoznak majd. Hetven százalékuk véli úgy, hogy a betegek hajlandóak lesznek egészségügyi adatokat szolgáltatni a biztosítótársaságoknak az egészségesebb életmódot jutalmazó kedvezőbb biztosítási díjért cserébe, közel 80 százalékuk szerint pedig az egészségbiztosítók a digitalizáció segítségével saját partnereik felé terelik majd ügyfeleiket. Minden második szakértő gondolja úgy, hogy az egészségbiztosítók diagnosztikai szolgáltatásokat is nyújtanak majd és minden harmadik hisz abban, hogy a biztosítók képesek lesznek befolyásolni ügyfeleik viselkedését és ezáltal csökkenteni azon betegségek arányát, amelyek az egészségtelen életmódból fakadnak. A szakértők közel fele arra is számít, hogy a gyógyszerek árát befolyásolja majd azok eredményessége, hatékonysága.

A tanulmány szerzői szerint az iparág szereplőinek készen kell állni a változásra és el kell szakadni a hagyományos gondolkodástól, középpontba állítva az ügyfeleket. A sikeres változást segítik a hálózati megoldások és a partnerségben rejlő lehetőségek kiaknázása, ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, hogy nem szabad elrugaszkodni a realitás talajáról.

Egészség

Magyar fejlesztések is segítik a jövő olimpikonjait

A technológiai fejlődés alapjaiban alakította át a tömeg- és a versenysport világát a felkészüléstől az optimális teljesítmény elérésén át a rehabilitációig és a nézői élmény fokozásáig.

A sporttechnológiai piac növekedésének motorja a mesterséges intelligencia, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az adatelemzés használata.  A terület piaci értékét 2024-ben 18,5 milliárd dollárra becsülték, az elemzők az elkövetkező években 15-20% közötti éves növekedési ütemet jósolnak. Magyar szakemberek többek között olyan innovációkon dolgoznak, amelyek szenzorok és a mesterséges intelligencia által támogatott adatfeldolgozás segítségével a sportolók teljesítményét és felkészülését segítik, míg a rehabilitáció területén a hátfájással küzdő sportolók kezelésében a legmegfelelőbb terápia kiválasztását támogató módszert fejlesztenek.

A technológia és a sport összekapcsolódása mára az egyik leginnovatívabb területté nőtte ki magát. Az edzések és a napi tevékenységek közben használt okoseszközök, az adatelemzések, a felkészülést és a rehabilitációt támogató innovációk, a mozgáselemző rendszerek és virtuális szimulációk mind hozzájárulnak a folyamatos fejlődéshez. Az egyre pontosabb adatok és elemzések révén nemcsak a profi, hanem az amatőr sportolók is egyre hatékonyabban képesek optimalizálni a teljesítményüket, tudatosabbá és biztonságosabbá tenni az edzésmunkát és csökkenteni a sérülésveszélyt. A versenysportban az adatalapú döntéshozatal lett a meghatározó: a valós idejű adatelemzés már versenyek közben is elérhető, így a sportolók és az edzők, nemcsak az edzések intenzitását, a pihenési ciklusokat, de akár a versenyek közbeni taktikát is optimalizálni tudják. A hatalmas mennyiségű összegyűjtött adatot mesterséges intelligencia rendszerek és gépi tanulási algoritmusok elemzik, hogy feltárják az ellenfelek gyengeségeit, optimalizálják a csapat felállását, edzéstervét, taktikai döntéseit. A modellek segíthetnek a sérülési kockázatok csökkentésében is, például korai jelek alapján előre jelzik a túlterhelésből fakadó lehetséges izomsérüléseket.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán a Sport bionika és adatintelligencia laborban a sportolók teljesítményét és rehabilitációját támogató fejlesztéseken dolgoznak.

„A kajak-kenu sportágban végzett kutatásaink során például ergometriás és szabad vízi adatrögzítésekkel vizsgáljuk az ideális evezési technikákat, amelyek hozzájárulnak az optimális mozgásminták kialakításához. Célunk, hogy ezek alapján olyan visszajelzéseket adjunk, amelyek segítik a sportolókat – az amatőröktől egészen az olimpiai szintig – a hatékonyabb edzésmunkában és teljesítményük javításában. Jelen vagyunk más sportágakban is: a karate területén például szenzortechnológiával és gépi látással elemezzük az ütési technikákat, hogy a sportolók hatékonyabban fejleszthessék mozdulataikat. Emellett jelentős szerepet vállalunk a sportrehabilitációban is. Egyik ígéretes projektünk például a hátfájással küzdő sportolók kezelésének támogatása: olyan módszert fejlesztünk, amely az első kezelések eredményei alapján előre jelzi, hogy egy adott sportoló milyen terápiára reagálhat a legjobban. Ez az innováció segíthet a rehabilitáció hatékonyságának növelésében és a legoptimálisabb kezelési terv kiválasztásában”

– emeli ki dr. Grand László, a PPKE-ITK egyetemi adjunktusa, a Sport bionika és adatintelligencia labor vezetője, aki korábban többek között az Imperial College London kutatójaként, majd 6 éven keresztül a Johns Hopkins Egyetem csoportvezető kutatójaként is dolgozott. A szakember a Polaritás-GM Kft.  kutatás-fejlesztési igazgatója, a cég technológiai fejlesztéseit az utóbbi hat olimpián többek között a kajak-kenu versenyeken is használták.  A kar a céggel közösen viselhető szenzorokhoz kötődő adatanalitikai eljárásokat fejleszt. Az adatok egy applikáción keresztül a felhőbe kerülnek, így az edzők valós időben követhetik sportolóik aktivitását, teljesítményüket és még az esetleges problémákra is előrejelzést kaphatnak. Ez a technológia egyaránt fontos lehet az élsportban és az egészségügyi alkalmazás területén, hiszen nemcsak a sportolók fejlődését segíti, hanem a korai sérülésmegelőzésben és a rehabilitáció hatékonyságának javításában is kulcsszerepet játszhat. Emellett Európa egyik vezető laboratóriumi diagnosztikai szolgáltatójával adatanalitikai projektekben is részt vesznek. A mérnökinformatikus hallgatók így olyan, nemzetközi szinten is jelentős fejlesztésekben és kutatásokban vehetnek részt, amelyek a legmodernebb technológiák – adatanalitika, gépi tanulás, mesterséges intelligencia és viselhető szenzorok terén nyújtanak gyakorlati tapasztalatot.

„Az egyik legnagyobb siker számunkra, amikor egy diák úgy csatlakozik hozzánk, hogy csak alapszinten ismeri a szenzortechnológiát vagy a mesterséges intelligenciát, majd néhány év alatt olyan tudásra tesz szert, amelynek segítségével önállóan képes komplex kutatási projektek tervezésére és kivitelezésére. Ez a tudás rendkívül értékes a munkaerőpiacon is: egy jól megfogalmazott kutatási kérdés, egy probléma mély megértése, egy hatékony megoldás kidolgozása és az eredmények prezentálása olyan készségek, amelyek nemcsak a bionikában, hanem az élet számos más területén is nélkülözhetetlenek”

– teszi hozzá László.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

Február – külső, belső rendrakás, tavaszvárás életvezetési tanácsadással

Február ugyan még a téli hónapok közé tartozik, még fagyosak az éjszakák, de végre megjelennek a tavasz első jelei is. A nappalok már egy kicsit hosszabbak, a természetben pedig, az élet ébredésének első hírnökei bukkannak fel, a hóvirágok formájában.

,,Februárban már megjelennek az első reménysugarak, a tavasz eljövetelének reménye. Ugyan erre az időszakra még a befelé fordulás és a lassúság jellemző, mint minden téli hónapra, de már elkezd bennünk mozgolódni a tettvágy gondolata. Nagyszerű időszak ez a rendrakásra, megtisztulásra, megtisztításra! Nyugodtan vehetjük ezt szó szerint! Rakjunk rendet magunk körül és magunkban is! Tekintsünk vissza az előző évre! Mi volt a legjobb dolog, ami történt velem? Mi volt a legrosszabb? Mit csinálhattam volna másképp? Melyek azok az életterületek, amelyekben változást szeretnék elérni? Tegyük fel magunknak ezeket a kérdéseket, a válaszokat pedig írjuk le. Nagyon jó időszak ez arra, hogy összegezzük az előző évet és megfogalmazzuk magunkban céljainkat a következő évre.”

– javasolja Dr. Hámori Lilla életvezetési tanácsadó

„Sokszor előfordul, hogy látszólag minden rendben van az életünkben, viszonylag elégedettek vagyunk, mégsem érezzük magunkat teljesnek. Valami nincs rendben, valami hiányzik, valamin szeretnénk változtatni. Az imént említett kérdések segítenek, hogy tisztábban lássunk. Azonban sok esetben könnyebb ezt segítséggel megtenni. Az életvezetési tanácsadás, vagy life coaching segíthet nekünk abban, hogy azonosítsuk azt az életterületet, amelyen leginkább változtatni szeretnénk, hiszen az esetek nagytöbbségében ez a legnehezebb feladat. Amint ez megtörtént, célkitűzéssel kezdve, felépített folyamatokon át juthatunk el a megvalósításig, a változásig, mely során az ügyfelek olyan technikákat tanulnak, amelyek a későbbiekben lehetővé teszik, hogy egyedül is boldoguljanak.”

– folytatta a gondolatot Dr. Hámori Lilla

Holisztikusan a célok eléréséért

A holisztikus kifejezés röviden azt jelenti, hogy az embert testi, lelki, szellemi egységként kezeli, társadalmi, kulturális környezetét, kapcsolatait, nézeteit, hitrendszerét is figyelembe veszi, ez pedig egy sokkal hatékonyabb, személyre szabottabb folyamatot eredményez.

,,Úgy gondolom, hogy környezetünk változását sem hagyhatjuk figyelmen kívül, amikor életvezetési tanácsadással foglalkozunk. Ez nálam abban nyilvánul meg, hogy az évszakokhoz is alkalmazkodva megyünk végig a változás útján ügyfeleimmel, télen például tiszteletben tartjuk testi és lelki igényeinket, a lassúság és befelé fordulás jegyében inkább az önmagunkon való munkát részesítem előnyben ebben az időszakban, sok-sok önismerettel.”

– tette hozzá Dr. Hámori Lilla, akinek holisztikus szemléletű életvezetési tanácsadóként célja, hogy a testi, lelki egészség fenntartásában, visszaszerzésében támogassa az embereket, elsősorban a nőket.

Bővebben itt (https://bio.site/hamori.lilla) találsz róla és szolgáltatásairól információkat, de instagramon és Facebookon is érdemes követni hasznos, motiváló tartalmakért.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

Hogyan óvjuk egészségünket a számítógépes munka mellett?

blue filter szemüveg keret

A számítógép előtt végzett munka ma már szinte elkerülhetetlen, de hosszú távon komoly egészségügyi kihívásokat jelenthet. A mozgásszegény életmód, a helytelen testtartás és a monitor folyamatos bámulása különféle panaszokat okozhat, amelyek idővel krónikussá is válhatnak. A leggyakoribb problémák közé tartoznak a szemfáradtság, a nyaki és hátfájdalmak, valamint a kéztőalagút-szindróma.

Védelem a digitális szemterhelés ellen

A képernyő előtt töltött órák jelentősen megterhelhetik a szemünket. A folyamatos fókuszálás és a kék fény hatására szemszárazság, fejfájás és homályos látás alakulhat ki. Ha egyébként is gond van a látásunkkal, és szemüvegben ülünk a gép előtt, akkor sokat számít, hogy a megfelelő szemüvegkeret kényelmes viseletet biztosítson. A szem védelmében pedig azoknak is jó megoldás lehet a blue filter szemüveg használata, akik jól látnak, ugyanis ez csökkenti a kék fény okozta terhelést és mérsékli a szemfáradtságot.

Ergonomikus munkakörnyezet kialakítása

A helytelen testtartásból fakadó nyak-, váll- és hátfájdalmak elkerülésében segít az ergonomikusan kialakított munkaállomás. Egy jól beállított szék és megfelelő magasságban lévő monitor segíthet megelőzni a gerincproblémákat. A billentyűzet és az egér elhelyezését is úgy kell megválasztani, hogy a csukló természetes pozícióban maradjon, így elkerülhető a túlzott terhelés.

szemüvegkeret

Mozgás és szünetek fontossága

A folyamatos ülőmunka nemcsak az izmokra és az ízületekre, hanem a vérkeringésre is negatív hatással lehet. Érdemes óránként rövid szüneteket beiktatni, felállni, nyújtózkodni és néhány lépést tenni. A rendszeres testmozgás, például a napi séta vagy nyújtás, segít ellensúlyozni az ülőmunka káros hatásait.

Megfelelő hidratálás és táplálkozás

A koncentrált munka során sokan elfeledkeznek a megfelelő folyadékbevitelről, pedig a dehidratáltság fejfájáshoz, fáradékonysághoz és csökkent koncentrációhoz vezethet. Érdemes mindig egy pohár vizet tartani az asztalon, és rendszeresen kortyolni belőle. Emellett a helyes táplálkozás is fontos szerepet játszik a mentális és fizikai állapot fenntartásában. A magas cukortartalmú ételek helyett érdemes olyan egészséges nassolnivalókat választani, mint a diófélék vagy a gyümölcsök, amelyek energiát adnak a nap folyamán.

A számítógép adott, mi tudunk változtatni

A számítógépes munka elkerülhetetlen velejárója a mai életnek, de tudatos odafigyeléssel minimalizálhatjuk az általa okozott egészségügyi problémákat. A fentiek közül minél több mindent teszünk meg, a testünk annál hálásabb lesz érte hosszú távon.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss