Egészség
Mozgásban az egészség: a Xiaomi okoseszközei kreatívan támogatják az aktív életmódot
A rendszeres testmozgás az egyik legjobb befektetés, amit egészségünk érdekében tehetünk.
A szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentése, a jobb életminőség, a testi és szellemi egészség, valamint a hosszabb élettartam mind olyan előnyök, amelyeket a fizikailag aktív és tudatos életvitel nagy mértékben támogat. Ebben lehetnek kitűnő társaink a Xiaomi viselhető okoseszközei – élükön a Xiaomi Smart Band 10-zel és a Xiaomi Watch S4-gyel – amelyek segítenek abban, hogy tudatosabban és motiváltabban építsük be a fizikai aktivitást mindennapjainkba.
Az aktív életmód kialakításába nem érdemes fejest ugrani, célszerű inkább lépésről lépésre haladni. Mint ahogy a terhelést is fokozatosan kell növelni, hiszen kinek hiányzik egy sportsérülés mindjárt az elején? Egy okosóra vagy aktivitásmérő beszerzése ideális kezdet, hiszen már maga az eszköz is motivál, ráadásul megfelelő használatával könnyen kontrollálható és optimalizálható a mozgás, fizikai terhelés, vagy épp a pihenőidő, emellett pedig láttatja a fejlődésünket.
Séta, kerékpározás, jóga, vagy tánc?
Nem kell mindenkinek maratonra készülni, már egy gyors séta, biciklizés, úszás, torna, tánc vagy jóga is hozzájárul az egészséghez, a lényeg sokkal inkább a rendszeresség – és persze az, hogy örömünket leljük benne. Van, aki az elejétől kezdve tudja, miként szeretne napi rendszerességgel mozogni, de annak sem kell elkedvtelenednie, aki még keresgél. Nekik is segítnek a Xiaomi viselhető okoseszközei, amelyek több mint száz különböző edzésmód követését teszik lehetővé, mérve az edzés időtartamát, a pulzust és akár a vér oxigénszintjét is. Ezek az adatok segítenek, hogy megtaláljuk a számunkra legideálisabb mozgásformát és lássuk saját fejlődésünket.
Mozogj minden nap!
A napi mozgáscélok teljesítése nemcsak a testnek, hanem a léleknek is jót tesz, elég csak belegondolni abba, hogy egy fárasztó irodai munkanap után milyen jól tud esni egy kiadós séta. A Xiaomi aktivitásmérői pontos képet adnak a megtett lépésekről, az elégetett kalóriákról és a fizikai aktivitás intenzitásáról, így fokozatosan növelhetjük a terhelést és fenntarthatjuk a motivációnkat is.
A szervezetünk jelez
Kulcskérdés, hogy mi is az optimális terhelés, ami személyenként egyedi és eltérő lehet, függően az életkortól, testalkattól, testsúlytól, az aktuális kondíciónktól, vagy épp attól, hogy milyen egészségügyi problémáink voltak, vannak. A pulzuskövetés funkció ma már szinte minden viselhető okoseszközben megtalálható, nem véletlenül: hasznos visszajelzést ad arról, hogyan reagál a szervezetünk az edzésre, és mikor van szükség pihenésre. A folyamatos pulzusmérés révén könnyen kontroll alatt tarthatjuk a fizikai terhelésünket és optimalizálhatjuk edzéseinket.
Regenerálódás okosan
Az egészséges életmód része a táplálkozás, valamint a megfelelő pihenés és alvás is. A Xiaomi eszközei képesek a kalória leadását épp úgy, mint az alvás különböző szakaszait is követni, így segítenek abban, hogy jobban megértsük, mennyire pihentető az éjszakánk, és hogyan javíthatunk rajta. Mindez nemcsak a mozgás és pihenés közötti egyensúly megteremtése miatt fontos, de azért is, mert pihenésünk optimalizálásával javíthatunk szellemi teljesítményünkön is, egy-egy munkanap végén kevésbé érezhetjük fáradtnak, kimerültnek magunkat.
„A rendszeres és kontrollált testmozgás az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy javítsuk életminőségünket, csökkentsük a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát és akár évekkel meghosszabbítsuk életünket”
– fejtette ki Dr. Toldy-Schedel Emil, kardiológus, a Szent Ferenc Kórház igazgatója.
„A modern viselhető okoseszközök hasznos visszajelzésekkel szolgálnak a felhasználóknak, hiszen segítenek abban, hogy jobban megismerjük a szervezetünk működését, tudatosabban tervezzük meg a terhelést, és fenntartsuk a motivációt a rendszeres mozgás iránt”
– tette hozzá. A kardiológus szerint bár ezek az eszközök nem helyettesítik az orvosi vizsgálatokat, nagyszerű partnerei lehetnek az egészségesebb életmód kialakításának.
Xiaomi Smart Band 10: stílusos társ az aktív életmódhoz
A Xiaomi Smart Band 10 a legújabb generációs aktivitásmérő, amely a divatot és a funkcionalitást ötvözi. A 1,72 hüvelykes AMOLED kijelző, 150+ edzésmód, fejlett pulzus- és véroxigénszint-mérés, valamint professzionális alvásfigyelés mind azt szolgálja, hogy felhasználója tudatosabban és motiváltabban éljen aktív életet. Az 5ATM vízállóságnak köszönhetően úszás közben is megbízható társ, míg a 21 napos üzemidő gondoskodik arról, hogy folyamatosan figyelemmel kísérhessük egészségi állapotunkat. A készülék továbbá képes valós idejű értesítéseket és naptárszinkronizálást biztosítani, így a mindennapokban is praktikus kiegészítő.
A divatos anyaghasználat, a pontos egészségügyi funkciók és a zökkenőmentes okoseszköz-integráció révén a Xiaomi Smart Band 10 ideális választás edzéshez, pihenéshez és útközbeni kapcsolattartáshoz egyaránt.
Xiaomi Watch S4: Társ az egészség és a teljesítmény szolgálatában
A legfrissebb generációt képviselő Xiaomi Watch S4 kiemelkedő megoldást kínál azoknak, akik a legmodernebb technológiát keresik elegáns, mégis praktikus formában. A Watch S4 – amellett, hogy Xiaomi Pay funkcióval a felhasználók egyetlen csuklómozdulattal fizethetnek érintésmentesen, kényelmesen, gyorsan és biztonságosan – 1,43”-os AMOLED kijelzővel, testreszabható óraszámlapokkal, több mint 150 sportmóddal, hosszú üzemidővel és rendkívül precíz egészségkövetési funkciókkal szolgálja ki a felhasználókat.
Az eszköz a fitnesz és egészségkövetés érdekében, a továbbfejlesztett, saját fejlesztésű algoritmusának köszönhetően, folyamatosan monitorozza a szívritmust, a vér oxigénszintjét, a stressz szintjét és az alvási mintázatokat. A szívritmus-monitorozás pontossága eléri a 98%-ot, megbízható, többdimenziós egészségügyi elemzést kínálva. A Xiaomi Watch S4 egyetlen érintéssel elérhetővé teszi az egészségügyi adatokat, részletes egészségügyi jelentést generál körülbelül 60 másodperc alatt, emellett légzési tréning kurzusokat is kínál. Az avanzsált L1+L5 GNSS technológia biztosítja a pontos helymeghatározást és tempófigyelést szabadtéri edzésekhez. Az 5ATM vízállóságnak köszönhetően pedig úszás közben is megbízható társ, míg a 15 napos akkumulátor-élettartama gondoskodik arról, hogy folyamatosan figyelemmel kísérhessük egészségi állapotunkat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Újból szükség van az ország összefogására Sági Dominik megmentésért
A kisfiú egy ritka, halálos lefolyású genetikai betegségben, gyermekkori izomsorvadásban szenved, melynek gyógyítása 1,3 milliárd forintba kerül. Az ügynek új lökést adhat, hogy felajánlottak egy, a magyar fociválogatott által dedikált labdát.
Sági Dominik 2020 júniusában született Pécsett. Nem sokkal az első születésnapja után, egy rutin vérvétel során derült ki, hogy Duchenne-féle izomdisztrófiában szenved. A kór fokozatos izomelhalással jár, átlagosan 10 éves kor körül kerekesszékhez, majd a légző- és szívizmok érintettsége miatt tragikus kimenetelhez vezethet.
Egy vagyonba kerül a gyermekkori izomsorvadás gyógyítása
2023-ban azonban reményt hozott egy egyszeri génterápia, amely képes megállítani az állapotromlást. A kezelés ára azonban szinte felfoghatatlan: Dominik személyre szabott terápiája 1,3 milliárd forintba kerül.
A család ezért hozta létre a Sági Dominik – Harc a Duchenne-nel Alapítványt, és azóta jótékonysági rendezvényekkel, licitekkel, médiamegjelenésekkel próbálják összegyűjteni az életmentő összeghez szükséges támogatásokat. A család célja egyértelmű: Dominik még a járásképesség elvesztése előtt megkaphassa a kezelést.
Nem akármilyen focirelikviák kerülnek kalapács alá
Most több különleges jótékonysági felajánlás újabb lendületet adhat Dominik ügyének: egy, a magyar futballválogatott – köztük Szoboszlai Dominik és Marco Rossi – által aláírt labda. Valamint a paksi csapat jóvoltából egy különleges Böde Dániel mez lesz megszerezhető a Sági Dominik Harc a Duchenne-nel licitcsoport-on.
A labda korábban 600 000 forintért kelt el a Barta Csoport alapítványának eseményén, amelynek bevételéből rászorulók kaptak ételutalványokat. A tárgyat most magánemberként újra felajánlották Dominik megsegítésére. A szervezők célja legalább a korábbi összeg elérése, de hangsúlyozzák: „Bármekkora támogatás hatalmas segítség – Dominik számára minden forint számít.”
Dominik állapotáról, az aktuális egyenlegről és a közelgő jótékonysági eseményekről folyamatosan friss információk találhatók Facebook-oldalukon és Sági Dominik honlapján.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
A konyhánkon is múlik, hogy stresszmentes lesz-e a karácsony – Az LG tovább bővíti beépíthető konyhai eszközeinek kínálatát
„Az alapanyagok gondos megválasztása, a tudatos tervezés és persze a beépíthető eszközeink minősége és funkcionalitása is segíthet abban, hogy az ünnepek alatt megnövekedett konyhai időtöltés ne nyűg, hanem valódi örömforrás legyen”
– emelte ki Tóth Szilárd, a budapesti SALT étterem Michelin-csillagos séfje, a Konyhafőnök zsűritagja az LG új, beépíthető eszközeit bemutató eseményen.
Az LG beépíthető mosogatógépei 2022 óta elérhetők Magyarországon, most azonban a termékpaletta egy komplett beépíthető konyhai termékcsaláddá bővül: beépíthető sütők, indukciós főzőlapok és beépíthető mikrohullámú sütők érkeznek a kínálatba. A dél-koreai gyártó az emberek hétköznapi igényeit középpontba helyező filozófiája a hazai piacon frissen bemutatott termékcsalád esetében is megmutatkozik. A magas műszaki minőséget képviselő termékek esetében nem kell kompromisszumot kötni a teljesítmény, a kényelem, a biztonság és a higiénia terén, hiszen minden fő funkció arról szól, hogy időt spórol, könnyebb használatot, kényelmesebb főzést és mosogatást biztosít.
A Konyhafőnökből is ismert Tóth Szilárd, aki az elsők között próbálhatta ki a hazai piacon újonnan megjelenő konyhai eszközöket, természetesen néhány otthon is alkalmazható trükköt is megosztott Michelin-csillagos konyhájából az ünnepek átvészelésére.
„Az első és legfontosabb, hogy legyen meg a menünk terve már legalább két héttel az ünnepek előtt”
– emelte ki elsőként a séf. Hozzátetette: bármennyire is pártolja a konyhai kreativitást, de épp karácsonykor próbáljunk meg kevés új dolgot kipróbálni egyszerre. Szilárd szerint sokat segít, ha végiggondoljuk, mire képes a konyhánk, és alaposan megismerjük a konyhagépeinket, illetve kihasználjuk a rendelkezésre álló funkciókat.
Szilárd az ünnepi fogások elkészítése közben nagy hasznát vette az InstaView™ beépíthető sütő Air Sous-Vide funkciójának, hiszen az egyre népszerűbb konyhai technológia lehetővé tette, hogy a húsok lassú, alacsony hőfokú sütése alatt a többi elem elkészítésével haladjon. Ahogy Szilárd elmondta: mivel ez egy hosszú órákon át tartó folyamat, így nyugodtan elindíthatjuk akár éjszakára a programot, hogy reggelre kész legyen, majd elég csak a tálalás előtt kb. 20 percet, fél órát a hús készre pirítására szánni. Ezzel időt tudunk magunkak spórolni.
„Több idő, kevesebb stressz”
– tette hozzá a séf.
A további különböző sütési módokkal – például Air Fry, gőzsütés vagy pizza programmal – puha süteményeket, ropogós sült krumplit, szaftos húsokat és “pizzériás” pizzát készíthetünk anélkül, hogy külön olajsütőt vagy egyéb plusz profi felszerelést tartanánk otthon. A -sütő tisztántartása is roppant egyszerű az EasyClean™ funkcióval: pár perc alatt gőzzel fellazítjuk a szennyeződéseket, majd egyszerűen áttöröljük a belsőt, ha pedig igazán zsírosra sikerült egy sütés, ott a gyors, körülbelül egyórás pirolitikus tisztítás. A 76 literes sütőtérben kényelmesen elférnek az ünnepi tepsik és a nagyobb fogások, a Wi-Fi kapcsolat és az LG ThinQ™ alkalmazás segítségével pedig a kanapéról vagy akár útközben is ellenőrizhetjük a sütést, és értesítést kapunk, amikor elkészült az étel vagy ideje kitisztítani a sütőt.
Az indukciós főzőlap esetében mind az instant nagyobb főzőfelületet eredményező Flex Zone, mind a gyors felfűtést elősegítő Boost funkció kapóra jött a bemutató során. A gyors és egyszerű kezelést segíti, hogy minden főzőzónához külön csúszkás érintővezérlőt kapunk: egyszerűen „felhúzzuk” az ujjunkkal a kívánt teljesítményszintre, vagy egyetlen érintéssel azonnal kiválasztjuk a szükséges melegítési szintet, így nem kell fokozatonként léptetni a beállítást. A Schott kerámia üveg tartós, prémium érzetet ad, fekete felülete pedig tökéletesen illeszkedik az LG beépíthető sütőhöz és a mikróhoz, így egy letisztult, modern, egységes konyhai összképet kapunk.
Az LG beépíthető mikrohullámú sütője túlmutat a kategóriában megszokott melegítő funkciókon. A 25 literes belső tér elég tágas ahhoz, hogy ne csak tányérokat, hanem kisebb tepsiket és tálakat is betehessünk, a grill és a kombinált üzemmód segítségével pedig akár rápiríthatunk a sajtokra, megpiríthatjuk a rakott ételek tetejét, vagy elkészíthetünk egy gyors, ropogós fogást anélkül, hogy a nagy sütőt bekapcsolnánk. A 8 automata programnak köszönhetően elég kiválasztanunk, mit szeretnénk elkészíteni – például pizzát, húst, zöldséget, tésztát, burgonyát, halat, italt vagy popcornt –, a készülék pedig hozzáigazítja az időt és a teljesítményt. Az egyérintéses nyitás és a gyermekzár mind elengedhetetlen elemei egy gyors, kényelmes és biztonságos mikrónak, amely letisztult tónusú designjával harmonikusan illeszkedik az LG sütőhöz és az indukciós főzőlaphoz, így a konyhánk nemcsak praktikus, hanem vizuálisan is egységes, rendezett képet mutat.
Az együtt elfogyasztott finom fogások és az értük bezsebelt dicséretek örömét nem fogja elhalványítani a mosogatás ránk nehezedő súlya, mivel a QuadWash™ beépíthető gőzös mosogatógéppel valóban elfelejthetjük a kézi mosogatást, és néhány perc alatt újra rendet teremthetünk a konyhában. A TrueSteam™ gőz funkció forró gőzzel segíti a mosogatást, fellazítja a makacs szennyeződéseket, és segít abban is, hogy a poharak és edények kevesebb vízfolttal száradjanak meg. A Smart Rack+™ rendszerrel rugalmasan rendezhetjük el az összegyűlt edényeket: a felső kosarat 3-féle magasságban állíthatjuk, így a nagyobb lábasok és a magas poharak is könnyedén elférnek. Az alsó kosárban a párosan lehajtható edénytartóknak köszönhetően könnyebben helyezhetjük el a tálkákat, tálakat, míg az állítható mélységű evőeszköztálcán a merőkanalak és kis csészék is kényelmesen elhelyezhetők. Az automatikus ajtónyitásnak köszönhetően a ciklus végén a gép résnyire kinyitja az ajtót, beengedi a friss levegőt, és ezzel természetes módon segíti a szárítást. A Dual Zone mosogatással egyszerre tehetünk be erősen szennyezett edényeket az alsó kosárba és kényesebb poharakat felülre, mivel kosaranként igény szerint módosíthatjuk, vízsugár erősségét kímélőbb vagy erősebb fokozatra. A Wi-Fi kapcsolat és az LG ThinQ™ alkalmazás segítségével távolról is nyomon követhetjük a mosogatást, értesítést kapunk a program végéről, és további okos funkciókat is használhatunk.
„Az LG beépíthető konyhai készülékei mind egy-egy lépéssel közelebb visznek az emberközpontú, élmény-alapú konyha felé, ahol a főzés nemcsak kellemes időtöltés, de akár egyéni vagy családi örömforrás is lehet”
– mondta Kékesi Martin az LG háztartási elektronikai termékspecialistája.
„A beépíthető készülékek azok számára is magas minőségű választást nyújtanak, akik nemcsak az innovatív technológiai megoldások és a teljesítmény felől közelítenek a konyhai gépekhez, hanem az is fontos számukra, hogy konyhájuk egységes, rendezett megjelenést nyújtson, és a rendelkezésre álló teret a lehető legjobban kihasználják”
– tette hozzá.
Hazánkban 2025 év végén az LG webáruházban kezdődik meg az új, beépíthető konyhai készülékek értékesítése, ezt követően pedig fokozatosan a hazai kereskedelmi partnerek kínálatában is megjelennek majd. A vállalat célja, hogy néhány éven belül egy egymásra épülő, széles beépíthető palettát kínáljon, amely a sütők, főzőlapok, mikrók és mosogatógépek mellett idővel további beépíthető konyhai készülékeket – többek között beépíthető hűtőket – is magában foglal, és a meglévő kategóriákon belül is bővülő modellszámmal minél többféle vásárlói igényre tud komplett, összehangolt konyhai megoldást adni.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Országos program indult: Az ÉletPlusz gyakorlati útmutatással segíti a magyarokat az aktív és tudatos öregedéshez
A Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány és a Haleon együttműködésében elindult ÉletPlusz program célja, hogy új korszakot nyisson Magyarországon a tudatos öregedés és az öngondoskodás témájában.
A kezdeményezés válasz a társadalmi és demográfiai változásokra: a KSH adatai szerint mintegy 4 millió 40 és 69 év közötti magyar tartozik az úgynevezett szendvicsgenerációhoz – azokhoz, akik egyszerre gondoskodnak gyermekeikről és idős szüleikről, miközben maguk is egészséges, aktív és teljes életre törekednek.
Az ÉletPlusz program célja, hogy hosszú távon változást indítson el a társadalom időskorral és önmagunkról való gondoskodással kapcsolatos hozzáállásában, amelyből nemcsak az idősebbek, hanem minden generáció profitálhat. A program országos képzéseken, workshopokon és partnerségi együttműködéseken keresztül támogatja az önkormányzatokat, egészségügyi és szociális intézményeket, civil szervezeteket és szakembereket abban, hogy helyi szinten is működőképes, tudatos öregedést segítő rendszereket alakítsanak ki. A cél, hogy az öngondoskodás ne csupán egyéni, hanem közösségi ügy legyen.
„Az ÉletPlusz program egy közös gondolkodás kezdete. A tudatos öregedés nem csupán az idősek, hanem mindannyiunk ügye, hiszen az életút minden szakaszában felelősek vagyunk magunkért és egymásért”
– hangsúlyozta Milánkovics Kinga a Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány társalapítója.
„A célunk, hogy a szektorok közötti együttműködés révén tartós és látható társadalmi változás induljon el az (ön)gondoskodás terén.”
Hosszú távú kezdeményezés
A program elindítását egy országos attitűdkutatás is megelőzte, amely 2025 elején készült a Haleon „ A kor nem határ” kampányának részeként. A felmérés rámutatott, hogy a negatív sztereotípiák és a saját magunkra szabott korlátok jelentősen rontják az életminőséget.
„A Haleon számára az egészség és az öngondoskodás támogatása mindig is kiemelt érték volt”
– mondta Kis Jenni, a Haleon Magyarország senior brand menedzsere.
„Az ÉletPlusz program célja, hogy ne csak szemléletet formáljon, hanem gyakorlati tudást, eszközöket és kapcsolatokat adjon mindazoknak, akik aktívan szeretnének részt venni a változásban.”
A program következő szakasza már vidéki területekre is kiterjed, így egyre több ember számára válik elérhetővé a tudásbázis.
Az októberi konferenciától a decemberi indulásig: a program új szakaszba lép
A program első szakmai és sajtónyilvános eseményét októberben, az Idősek Világnapjához kapcsolódva tartották Budapesten, az Eötvös10 Művelődési Házban. A rendezvényen szakértők, döntéshozók, civil és akadémiai szereplők, valamint az üzleti szféra képviselői gyűltek össze, hogy közösen rajzolják fel a tudatos öregedés és az (ön)gondoskodás jövőbeli együttműködéseinek térképét. A szakértői panelbeszélgetésen részt vett Eszes Béla, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének társelnöke, Jánoshida polgármestere, Zentai Violetta, a CEU professzora, Bócsi Rita, a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fórumának titkára, valamint Kis Jenni, a Haleon Magyarország senior brand menedzsere. A rendezvény házigazdája Milánkovics Kinga, a Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány társalapítója volt.

Milánkovics Kinga (Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány, társalapító), Kis Jenni (Haleon Magyarország, senior brand manager), Eszes Béla (Magyar Önkormányzatok Szövetségének társelnöke, Jánoshida polgármestere), Zentai Violetta (CEU professzor), Bócsi Rita (Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fórumának titkára).
A program decemberben lép új szakaszba: Sóly községben szervezik meg az első helyi workshopot, amely gyakorlati eszközöket ad a tudatos öregedés támogatásához, és elérhetővé teszi a program tudásanyagát vidéki közösségek számára is.
Bővebb információ az eseményekről és magáról a programról az eletplusz.hu oldalon található.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Az AI kilépett a képernyőről: Magyarországon elsőként szólította meg egy virtuális ember a közönséget
-
Ipar2 hét ago
Energiahatékonyság, digitalizáció, moduláris fordulat: az építőipar 2026-ban
-
Gazdaság2 hét ago
Mikotoxinnal szennyezett kukorica hasznosítására találtak megoldást a MATE kutatói
-
Okoseszközök2 hét ago
Több mint 5 ezer diák és pedagógus vallott: nem várt hatásai lettek az 1 éve bevezetett iskolai mobiltilalomnak
-
Ipar2 hét ago
Egyre több segítséget ad a vállalkozásoknak az egy éve megújult Kamara
-
Okoseszközök2 hét ago
Még letisztultabb felhasználói élményt hoz a One UI 8.5 bétaverziója
-
Zöld2 hét ago
Lendületben a 2030-as célok felé – újabb lépéseket tett a Siemens a fenntarthatóságért
-
Tippek2 hét ago
A design és a funkcionalitás találkozása: itt az új Gorenje keresztajtós hűtőszekrény









