Egészség
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja
A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is.
A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van. A TritonLife magánkórház közleményében továbbá kiemelik, hogy intézményükben van a magánegészségügyben egyedüliként elérhető újszülött/koraszülött intenzív centrum (PIC II).
A kismamák legnagyobb része ma már sokkal tudatosabban készül életének egyik legboldogabb élményére. A kórházi körülmények magas színvonala mellett elengedhetetlen, hogy a születés – a családdá válás boldog időszaka olyan helyen történjen, ahol magas szakmai felkészültség párosul a családbarát szemlélettel. Éppen ezért tartanak minden évben nyílt napot a TritonLife Róbert Magánkórház Szülészeti Osztálya.
Hihetetlenül értékes az aranyóra és rooming-in ellátás
Az idei rendezvényen a házigazdák ismét bemutatták az érdeklődőknek családbarát szemléletüket, a természetes szüléshez való pozitív hozzáállását, a baba-barát kórház jellegzetességeit. Bemutatták, hogy a legmodernebb szakmai szabályok messzemenőkig való követése, a betegbiztonság messzemenőkig való maradéktalan betartása mellett, hogyan biztosítható a családbarát szülésélmény, az „aranyóra”, a rooming-in ellátás és hogyan lehet sikeres az anyatejes táplálás.
Szülésznők vezetésével a látogatók megtekinthették a szülőszobákat, ahol közvetlenül is bemutatásra kerültek az intézetben használt vajúdást segítő eszközökkel (pl.: bordásfal, gumilabda). A kismamák megtekinthették, hogyan vajúdhatnak majd az általuk választott testhelyzetekben és különlegességként bemutatót kaphattak a vízben vajúdás-szülés folyamatáról is. A nyílt nap során a vajúdás alatt alkalmazható egyéb fájdalomcsillapítási lehetőségek /EDA, N₂O, egyéb gyógyszeres fájdalomcsillapítás ismertetésére is sor került.
A hüvelyi szülés lehetséges akár két császármetszés után is
Dr. Siklós Pál, az intézet szülészeti részlegének vezetője kiemelte azt is, hogy a természetes szüléshez való szakmai szemléletüket bizonyítja, hogy lehetőség van az intézményben medencevégű fekvésben elhelyezkedő magzatnál külső fordítás elvégzésére. Szakmailag megfelelő esetekben követheti az előzményben szereplő császármetszést hüvelyi szülés (akár két császármetszés után is) és nem ritka az ikrek hüvelyi úton történő születése sem – tette hozzá a szülés főorvos.
Noha a kórház nagyon büszkén hirdeti, hogy azon kismamák között, akik természetes úton szeretnék világra hozni az újszülöttjüket nagyon magas a sikeres hüvelyi szülések aránya (közel 80%), természetesen nyitott a lehetőség szakmailag indokolt esetekben, illetve akár a várandós kérésre tervezett császármetszésre is.
Támogatják a dula jelenlétét
Az Intézet, amennyiben a várandós szeretné támogatja dula jelenlétét a szülés során.
Fontos kiemelni, hogy az állami egészségügyi rendszerhez képest, a magánellátásban választható az egészségügyi szakszemélyzet. Nem szükségszerű, de lehetőség van személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is. A legmodernebb szakmai irányelvek szerint a komplikáció mentes természetes szüléseket a szülés jelentős részében szülésznők kisérik, a szülészorvos szülőszobai jelenlétével elsősorban az esetleges kóros helyzetek megoldását, illetve a betegbiztonságot erősíti.
A magánegészségügyben egyedüliként itt van koraszülött intenzív centrum (PIC II)
Az újszülöttek szempontjából a betegbiztonság további különleges elemmel bír a TritonLife szülészetén. Magyarországon, magánellátásban immár 2023 óta csak itt van elérhető újszülött/koraszülött intenzív centrum, mely II-es progresszivitású perinatális intenzív centrum (PIC II.). Ez rendkívüli és teljes biztonságot nyújt a Szülők számára, hiszen nem csak azt jelenti, hogy a megszületést követően azonnali a legmagasabb szintű segítséget kapják a méhen kívüli élethez gyengébben alkalmazkodó újszülöttek, késői koraszülöttek, hanem lehetőség van arra is, hogy az újszülött, vagy koraszülött gyermek ellátása az intenzív osztályon tovább folytatódjon a teljes gyógyulásukig.
Dr. Kocsis István PhD az Újszülött és a PIC II Osztályvezető neonatológus főorvosa kiemelte, hogy a magyarországi magánszülészetek közül, egyedül itt láthatók el olyan késői koraszülöttek, akik a 35-36. várandóssági hétre születtek. A PIC ellátási körébe beletartoznak még a kóros várandósságban miatt esetleg érintettek (pl. terhességi cukorbetegség) vagy a fertőzésben, anyagcsere eltérésekben, fejlődési rendellenességben szenvedő újszülöttek is. A PIC-en a koraszülötteken túl, kezelünk még átmenetileg légzéstámogatásra szoruló, illetve más okból intenzív ellátást, pl. szoros megfigyelést, vénás táplálást, antibiotikum kezelést, fénykezelést igénylő újszülötteket és kis súlyú újszülötteket is.
„A legerősebb gyógyszer a jelenlévő édesanya szeretete”
A TritonLife újszülött- és koraszülött intenzív részlege a legmodernebb technológiákkal felszerelt: korszerű inkubátorok, központi és telemetriás monitorrendszerek, non-invazív lélegeztető gépek, ágy melletti véranalizáló berendezések és ágy melletti képalkotó eszközök, sürgősségi laborvizsgálatok és mikrobiológiai vizsgálatok, valamint természetesen a magasan képzett és folyamatosan hazai, és külföldi továbbképzéseken részt vevő szakszemélyzet mind-mind a magas fokú szakmai munkát segítik.
Ugyanakkor a biztonság mellett legalább ilyen fontos a családközpontú szemlélet. A TritonLife PIC részlege azért is kiemelkedő, mert minden lehetőség adott, hogy a beteg újszülött/ koraszülött mellett valóban ott lehessenek a szülők a nap 24 órájában, és szerető gondoskodással részt vehessenek gyermekük ápolásában, és ezt mind a központi PIC részlegen, mind az intenzív osztály kritériumai alapján berendezett saját szobájukban megtehetik. Hiszen egyértelműek a tudományos adatok arra vonatkozóan, – emeli ki Dr. Kocsis István, az Újszülött és a PIC II. osztályvezető főorvosa, -,hogy gyorsabban gyógyulnak és fejlődnek, ezáltal hamarabb kerülnek haza azok az újszülöttek és koraszülöttek, valamint jobb a későbbi fejlődésneurológiai kimenetelük is, akik mellett a szülők ott lehettek, mint azok, akiknél az édesanyjuk nem lehetett jelen.
“Mert akármennyire is jó eszközeink vannak, és akármilyen jó szakemberek dolgoznak az újszülött és PIC II. Osztályon, az újszülött legjobb tápláléka az anyatej, és a legerősebb gyógyszer a jelenlévő édesanya és édesapa szeretete.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Erre a tartozékra fokozott figyelmet fordíts porszívózásnál
Az otthoni porszívók vásárlásánál célszerű figyelmet fordítani arra, hogy olyan fejlett szűrőrendszerrel legyenek felszerelve, amelyek megakadályozzák a leapróbb pollenek, baktériumok, vagy vírusok visszajutását a kitakarított helyiség levegőjébe.
Fontos azonban, hogy ne feledkezzünk meg a szűrő rendszeres takarításáról és cseréjéről sem!
A porszívóknál – kialakítástól függetlenül – a készülékből kiáramló levegő szűrésére van szükség. A Sencor SVC 1080TI esetében például a Multi Cyclone rendszer és a Clean Air HEPA H13-as szűrő biztosítja, hogy legapróbb porszemcsék, valamint allergizáló hatással bíró pollenek se jussanak vissza a helyiség levegőjébe.
Kevéssé ismert tény, de a HEPA H13-as szűrő 99,95%-os hatékonysággal távolítja el a PM10 méretű részecskéket a kibocsátott levegőből (a mérési pontnál – MPPS). Ezek közé tartoznak a poratkamaradványok, a fékpor, vagy a homokszemek. A PM 2,5 méretű szemcséket is képes megszűrni, amelyek gyakran korom- és koromrészecske, vagy különféle aeroszolok formájában vannak jelen a levegőben. A 2,5 nano mikrométernél kisebb szemcsék már le tudnak jutni a tüdő léghólyagocskáiba és onnan közvetlenül a véráramba is bekerülhetnek, növelve ezáltal bizonyos érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.
„Egy nappaliban, vagy hálószobában számtalan olyan apró részecske fedezhető fel, ami az emberi szem számára vagy láthatatlan, vagy nehezen észrevehető. Ilyen a por, a pollen, a penészspóra, a házi kedvencek szőrszálai, az esetlegesen előforduló bőrpikkelyek, vagy baktériumok”
– figyelmeztetett Lucza András, a Sencor SDA Divíziójának termékmenedzsere.
„Ahhoz, hogy a HEPA H13-as szűrő megőrizze a hatékonyságát, nem szabad megfeledkezni a rendszeres tisztításról. Amennyiben csak kis mértékben szennyezett, akkor elég, ha a szabad ég alatt kirázzuk belőle a port. Erősebb szennyezés esetén azonban érdemes a szűrőt gyenge vízárammal és langyos vízzel kiöblíteni úgy, hogy a hajlatokból a víz ki tudja mosni a szennyeződéseket. Ezt azonban csak akkor tegyük, ha a gyártó javasolja a szűrő vízzel történő öblítését a használati utasításban”
– hangsúlyozta a szakember. Ezt követően elegendő, ha hagyjuk szobahőmérsékleten megszáradni, majd miután ez megtörtént a szűrő visszahelyezhető a gépbe.
Fontos, hogy a HEPA H13-as tartozékra rendszeres használat esetén javasolt félévente cserélni. Az eltömődött szűrő miatt a készüléknek többet kell dolgoznia a kívánt légáramlás fenntartásához, ami hangosabb működést és nagyobb energiafelhasználást eredményezhet. Az elhanyagolt szűrőn idővel felhalmozódnak a por- és pollen szemek, a korom és egyéb részecskék, ami csökkentheti a szűrés hatékonyságát.
Mindezekre ügyelve biztosítható, hogy otthonunk levegője mindig friss és egészséges maradjon, hiszen „jobb félni, mint megijedni”, ha egészségünkről van szó.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Közel 100 ember egészségügyi szűrését végezték el egy nap alatt a Prologis parkjában
A Prologis Park Budapest-Gyál parkba egy nap erejéig egészségügyi szűrőbusz költözött – a logisztikai ingatlanfejlesztő vállalat ugyanis ingyenes szűrővizsgálatot szervezett a parkban található ügyfelek alkalmazottai számára.
A dolgozók háromféle szűrésre jelentkezhettek: dermatoszkópos anyajegyszűrésre, InBody készülékkel végzett fittségi állapotfelmérésre, illetve szívstressz meghatározásra. A MediTeam orvosai által végzett vizsgálatokra majdnem 100-an regisztráltak, betöltve az összes szabad helyet a napra.
Több kutatás is igazolja, hogy Magyarországon rendkívül kevesen járnak egészségügyi szűrővizsgálatokra, pedig minél korábban ismernek fel egy betegséget, annál nagyobb a valószínűsége a hatékony kezelésnek. Két évtized alatt például megduplázódott a magyarországi bőrrákos esetek száma, és a betegek negyede még mindig későn fordul orvoshoz. A betegség kockázata az életkorral együtt nő, de 30 évnél fiatalabbaknál is előfordul, sőt ma már ez a fiatal nők és férfiak egyik leggyakoribb daganatos betegsége. Hazánkban a szív- és érrendszeri halálozás képezi a leggyakoribb halálokot, az erre irányuló rizikószűréseken azonban alacsony a lakossági részvétel, ezért az ilyen szűrésekben rejlő lehetőségek nincsenek kellően kiaknázva.
„A parkjainkban dolgozó munkatársak egészsége kiemelten fontos számunkra”
– mondta Gárdonyi Lóránd, a Prologis Magyarország ingatlangazdálkodási és ügyfélélmény igazgatója.
„Tudjuk, hogy egy-egy szűrővizsgálatra mennyire nehezen találnak időt az emberek, ezért házhoz hoztuk a lehetőséget ügyfeleink munkatársai számára. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az egészség megőrzésének fontosságára: szeretnénk, ha a mindennapi gondolkodásba is beépülne ezeknek a vizsgálatoknak az elvégzése. Nagyszerű volt látni, hogy ilyen sokan vettek részt a szűréseken, és szeretnénk köszönetet mondani az orvosi csapatnak az áldozatos munkájukért.”
Ez a különleges nap az egészségen és a közösségen kívül a segítségnyújtásról is szólt: az ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatok mellett a Prologis gyűjtést is szervezett, minden résztvevő magával hozhatott egy új vagy jó állapotú plüssjátékot, amelyet a Máltai Szeretetszolgálat juttat el a rászoruló gyermekekhez.
„Nagyon szép kezdeményezésnek tartom ezt is”
– mondta Szegedi Réka, a CooperVision toborzási specialistája.
„A kollégák sok plüssállattal készültek, örülünk, hogy olyan gyerekekhez kerülnek, akik szívesen játszanak majd velük.”
A parkokban dolgozók vizsgálata zökkenőmentes volt, csupán egy gyors és egyszerű szünetet igényelt a munkanapjukban.
„Szeretném megköszönni a Prologisnak, hogy egészségmegőrző programokat szervez a parkunkban”
– mondta Szegedi.
„A mai napon én is részt vettem két vizsgálaton: a fittségi állapotfelmérésen és a melanómaszűrésen. Fontosnak tartom, hogy a dolgozóink könnyen részt tudjanak venni az ilyen jellegű egészségügyi szűrővizsgálatokon a munkaidő keretein belül is. A munkavállalóink nagyon hálásak az ilyen jellegű szűrésekért, sőt, külön jelezni is szokták, milyen vizsgálatokra kerüljön sor a jövőben.”
Az egészség és a jólét biztosítása is része a Prologis azon széles körű törekvésének, amellyel a parkok a munkavégzés kellemes terévé válhatnak.
„A PARKlife kezdeményezésünk lényege, hogy többet nyújtsunk, mint egy egyszerű munkahely, mint csak egy logisztikai park. Közösségeket szeretnénk építeni. Teret, időt és lehetőséget adunk a közösségeknek, hogy együtt tölthessenek időt a parkjainkban, akár szabadtéri rendezvényeken, akár sporteseményeken, vagy efféle egészségmegőrző programok keretein belül. Ezzel szeretnénk hozzájárulni partnereink és dolgozóik fizikai jólétéhez, és arra ösztönözni a parkokban dolgozókat, hogy sokat mozogjanak, és aktív közösségi életet éljenek”
– mondta Gárdonyi Lóránd.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Friss kutatás: csak minden ötödik nyilvános mosdó tisztaságával elégedettek a vendégek
Minden második ember nagy eséllyel higiéniai problémákkal szembesül a nyilvános mosdókban – derül ki az Essity-hez tartozó Tork felméréséből1 .
A világ vezető professzionális higiéniai márkájának kutatásában a nyilvános mosdókban szerzett tapasztalataikról kérdeztek több mint tízezer válaszadót közel tucatnyi országban. A Tork célja, hogy a mosdóhelyiségekben lévő problémákat azonosítása és megoldást kínáljon a higiénia javítására.
A középületek és munkahelyek esetében gyakran előfordul, hogy csak fizikai állapotukban korlátozott lévő emberek, például kerekesszéket használók számára biztosítanak „akadálymentességet” – ugyanakkor akár a fizikai vagy a kognitív nehézségekkel élő emberek 95 százaléka nem kerekesszékesként kerül szembe a problémával. Számos speciális igény pedig nem kap kellő figyelmet a mosdók kialakítása során – derül ki a Tork Insight Survey című friss felméréséből.
Szenzoros túlérzékenység és vizelési szorongás: sokan inkább nem mennek mosdóba
A kutatás szerint minden második embernek gondot okozhat a nyilvános mosdók használata, mert sokszor nincs összhang az emberek igényei és a mosdókban található környezet között. Az olyan tényezők, mint a szorongás, a fokozott érzékenység a zajokra és szagokra, a „vizelési szorongás”, vagy akár a tisztasággal kapcsolatos aggodalom is oda vezethet, hogy valaki nehezen vagy egyáltalán ne tudja használni a nyilvános mosdót. Pedig léteznek olyan megoldások, amelyekkel ezen problémákkal élő emberek számára is megoldást kínálhat egy illemhely.
„Tízből nyolc ember aggódik a nyilvános mosdók állapota miatt – ez az arány még magasabb azok körében, akik valamilyen fizikai vagy kognitív nehézséggel élnek
– mondta el Nagy Géza, az Essity professzionális higiéniai üzletág igazgatója.
– Ha pedig egy mosdó nem képes megfelelni a különféle igénynek, az közvetlenül kihat az adott vállalkozás megítélésre, hosszabb távon hírnevére és így bevételére is. Ezért is alapvető eleme fenntarthatósági stratégiánknak a Higiénia mindenkinek elv. Az inkluzív higiénia előtérbe helyezésével olyan higiéniai élményt próbálunk teremteni, amely mindenki számára hozzáférhető – beleértve a takarítókat is, akik ezeket a fontos helyiségeket tisztán tartják.”
Higiénia mindenkinek – a Tork filozófiája.
A Tork szerint az inkluzív higiénia megvalósításához elengedhetetlen a csendes, érzékszervileg nem túlterhelő környezet kialakítása, a nagy kapacitású adagolók használata a higiéniai termékek folyamatos elérhetőségéért, valamint a mosdók állandó tisztán tartása. Fontos, hogy a papírtörlő-, WC-papír- és szappanadagolók csökkent kézerősséggel is könnyen használhatók legyenek, a szappan pedig bőrbarát, bőrgyógyászatilag tesztelt összetételű legyen.
Ha nem tiszta a mosdó, negatív értékelést ír a vendég: leginkább a szagokra vagyunk érzékenyek
A 11 országban 11 500 fős mintán elvégzett felmérés alapvető tanúsága, hogy az embereknek magas elvárásaik vannak a nyilvános mosdók tisztasága terén. A válaszadók 74 százaléka legalább közepes, de inkább magas szintű higiéniát vár el – ugyanakkor mindössze a mosdók 20 százaléka felel meg ennek. A lakosság 40 százaléka „nagyon aggódik” a közösségi terek higiéniája miatt, ez az arány 60 százalékra nő azok körében, akik kóros tisztaságmániával (germofóbiával) küzdenek.
A válaszadók a leggyakrabban azért kerülik a nyilvános mosdókat, mert azokat „higiéniailag kifogásolhatónak” tartják (ez az első számú ok), kellemetlen szagokat éreznek (a második leggyakoribb ok), hiányzik a szappan vagy a toalettpapír, illetve nem biztosított a megfelelő intimitás. A negatív mosdóélmény erős érzelmi reakciókat válthat ki, és konkrét üzleti következményekkel járhat. Ha a tisztaságra vonatkozó elvárások nem teljesülnek, a felhasználók undort (27%), kényelmetlenséget (26%) vagy frusztrációt (22%) éreznek – és ennek megfelelően cselekednek:
- a válaszadók 28%-a kevesebb időt töltött egy helyszínen a mosdó állapota miatt,
- 23% visszafogta az evést-ivást, hogy elkerülje a mosdóhasználatot – ez közvetlenül csökkenti a vállalkozás bevételét,
- 11% figyelmeztette ismerőseit, hogy kerüljék a helyet, 7% negatív online értékelést is írt,
- minden negyedik ember kevesebb időt töltött a munkahelyén a mosdó állapota miatt, ami rontja a dolgozói elégedettséget és a termelékenységet,
- 15% gyakrabban dolgozott otthonról, mint egyébként tette volna, mert a munkahelyi mosdókat nem találta megfelelőnek – ez hátráltatja az irodai visszatérési törekvéseket.
Fókuszban a takarítók: sokan kiégnek, nem érzik magukat megbecsültnek
A kutatás azokat a kihívásokat is vizsgálta, amelyekkel a takarítók szembesülnek3. A megkérdezett dolgozók 80 százaléka számolt be arról, hogy munkája mentális egészségügyi problémákat okozott számára; közülük 46 százalék gyakran érez stresszt, és tízből heten elégtelen munkáltatói támogatásról számoltak be.
Kiderült az is: a válaszadók 38 százaléka már hagyott ott takarítói állást amiatt, hogy nem érezte magát elég megbecsültnek, vagy pedig kiégett – tehát nem anyagi okokból. Az alkalmazottak jóllétének romlása és a fluktuáció befolyásolja a létesítmények tisztaságát, a mosdóhasználat élményét, a folytonos toborzás, betanítás pedig extra költségekhez vezethet. A takarító személyzet igényeinek figyelembevétele – például könnyen utántölthető adagolók biztosításával – nemcsak az inkluzív higiéniát segíti, hanem a vállalkozások eredményességét is javítja.
1 A Tork Insight Survey 2025 felmérést az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban, Mexikóban, Kanadában, Ausztráliában, Spanyolországban, Svédországban, Hollandiában és Lengyelországban végezték, összesen 11 500 lakossági válaszadó és 1 000 takarító bevonásával.
2 A válaszadók különféle diagnosztizált vagy önállóan azonosított fizikai és kognitív állapotokról számoltak be, például ekcémáról, krónikus fájdalomról, általános szorongásról vagy klausztrofóbiáról.
3 A Tork Insight Survey 2025 felmérés 1 000 takarító megkérdezésével készült az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban, Mexikóban, Kanadában, Spanyolországban, Svédországban, Hollandiában és Lengyelországban.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Rekordszámú automatával és megerősített háttérrel készül a szezonra a FOXPOST
-
Ipar2 hét ago
Közép-Európa legmodernebb takarmányüzeme Dabason
-
Egészség2 hét ago
Friss kutatás: csak minden ötödik nyilvános mosdó tisztaságával elégedettek a vendégek
-
Gazdaság2 hét ago
TECHXPO 2025: Az AI gyorsabban terjed, mint ahogy a szervezetek alkalmazkodni tudnak
-
Okoseszközök2 hét ago
5 iPhone-kiegészítő a még jobb hatékonyságért
-
Ipar2 hét ago
Az energiaátmenet fontosságát hangsúlyozzák a Schneider Electric vezetői a COP30-on
-
Okoseszközök2 hét ago
A Kingston bemutatja kétcsatlakozós külső SSD tárhelymegoldását
-
Ipar2 hét ago
Bajnoki elismerés a Schneider Electric AirSeT berendezésének








