Gazdaság
A térségi átlagnál jobban bíznak az innováció erejében a magyar cégek
Régiós összehasonlításban is kiugróan nagy jelentőséget tulajdonítanak az innovatív technológiáknak a fogyasztói elkötelezettség erősítésében a magyarországi vállalkozások – derül ki a Microsoft kelet-közép-európai üzleti szereplőkre fókuszáló felméréséből. A hazai döntéshozók a saját szektorukban várható technológiai áttöréseket illetően is lényegesen derűlátóbbak térségbeli társaiknál.
Magyarország mellett Csehország, Görögország, Lengyelország, Oroszország és Románia 200-200 vállalati és informatikai döntéshozóját kereste meg és faggatta a digitális átalakulásról az Ipsos közvélemény- és piackutató cég. A Microsoft megbízásából végzett felmérésben legalább 250 főt foglalkoztató pénzügyi, kiskereskedelmi és termelőcégek vettek részt, véletlenszerűen kiválasztva.
Örülünk a digitalizációnak…
A kutatás egyik legfontosabb megállapítása szerint az érintett földrajzi régió vállalkozásai egyértelműen növekedési lehetőségként tekintenek a digitalizációra, a megkérdezettek 83 százaléka nyilatkozott így. A magyar üzleti döntéshozók még ennél is optimistábbak voltak a maguk 87 százalékával; ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy nálunk azonosították a legtöbben fenyegetésként a transzformációt abban az esetben, ha nem tudunk rá haladéktalanul reagálni (12 versus 7 százalék régiós átlag).
„A digitalizációval összefüggő félelmeket sok esetben egyszerű információhiány táplálja. Miközben a Microsoft idehaza is mindent megtett annak érdekében, hogy az átállás a cégek és a magánszemélyek számára is minél inkább zökkenőmentes legyen, azt figyeltük meg, hogy a folyamat meghatározó része volt maga az edukáció, a vállalkozások ismereteinek kitágítása az egységes európai adatvédelmi szabályokról”
– vélekedett Bábel Gabriella, a Microsoft Magyarország megbízott ügyvezető igazgatója. Ezt nem csupán korábbi felméréseik támasztják alá, hasonló tanulsággal szolgált a tavalyi GDPR felkészülés is.
…de tisztában vagyunk az akadályokkal
Egyfajta kincstári pesszimizmus érhető tetten a digitalizáció legfőbb gátjaira vonatkozó válaszokban. Míg abban egyetértünk Kelet-Közép-Európa vállalati döntéshozóival, hogy a folyamatot elsődlegesen biztonsági problémák hátráltatják (48 versus 46 százalékos régiós átlag), ezeket nálunk a jogszabályi háttér követi 39 százalékkal. Ezt a térség egészében csupán 25 százalék tartja fontosnak. Ezzel szemben a vállalati vezetés és a dolgozók felkészültségét sokkal inkább akadálynak tartják a környező országok döntéshozói: 42 százalékuk szerint ez a második legnagyobb probléma, miközben nálunk választották a legkevesebben ezt a lehetőséget (37 százalék), ami arra utal: nálunk felkészültebbnek, „jövőállóbbnak” tartják a munkaerőt, mint a térség egészében.
A digitalizációt vezérlő tényezők megítélésében is eltérünk a régiós közvélekedéstől. Kisebb különbség mutatkozik a vállalati működés optimalizálásának, illetőleg a munkavállalói együttműködés hatékonyságjavításának szerepét illetően: míg nálunk mindkét komponenst a megkérdezettek 83 százaléka tartja kiemelten fontosnak, a térség egészében 76, illetve 74 százalék ez az arány.
Lenyűgöző technológia és innováció
Ugyanakkor hatalmas eltérés mutatkozik abban, hogyan tekintenek a magyarországi vállalkozások az innovatív technológiákra: a válaszadók 77 százaléka tartja cége sikeres digitalizációjában meghatározónak ezt az elemet, mint a fogyasztói kötelékek megszilárdításának optimális eszközét., Eközben a régiós átlag 58 százalék, akárcsak a másik fogyasztókhoz kapcsolódó digitalizációs pillér, a termékek/szolgáltatások átalakítása, új üzleti modellek bevezetése esetében – utóbbit nálunk a megkérdezettek 70 százaléka emelte ki. Mindkettő arra utal, hogy Magyarországon a térség egészére jellemzőnél lényegesen nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a technológiának és az innovációnak. Utóbbi kategória egyébként a kelet-közép-európai üzleti és informatikai döntéshozókat is megosztotta: a számítástechnikával foglalkozók alig több mint a fele, 52 százaléka hangsúlyozta ennek fontosságát a régió egészére vetítve, szemben az üzleti döntéshozókkal, akiknél 64 százalék kardoskodott az innováció fontossága mellett.
Az ügyfélorientált digitalizációs irány mellett a magyar vállalkozások a szektorukban várható változásokhoz kapcsolódó optimizmusukat tekintve is felfelé térnek el a kelet-közép-európai átlagtól: 53 (régiós átlag: 35) százalékuk szignifikáns, 41 (40) százalékuk pedig mérsékelt digitális áttörésre számít saját iparágában.
Gazdaság
Szintet lép az adatközpontok és szuperszámítógépek folyadékhűtése a Motivair by Schneider Electric új megoldásaival
Két új, a folyadékhűtéses rendszereknél használható hűtőfolyadék-elosztó egységet mutatott be a Motivair by Schneider Electric.
Az új berendezéseket kimondottan a mesterséges intelligencia alkalmazásokat kiszolgáló adatközpontok és a szuperszámítógépek (HPC) hűtési igényeire tervezték.
A Motivair by Schneider Electric új hűtőfolyadék-elosztó egységei (CDU) a vállalat első, kifejezetten a szervizfolyosókba történő telepítésre tervezett CDU-i, amelyek nagyobb rugalmasságot, teljesítményt és integrálhatóságot kínálnak az adatközpontok üzemeltetői számára. Az új, MCDU-45 és MCDU-55 jelzésű berendezések már világszerte elérhetők, gyártásukat pedig 2026 elején futtatja fel a vállalat.
Mindkét készülék szélesebb hűtési kapacitást, funkciókat és tervezési lehetőségeket kínál, ezáltal a hűtőfolyadék tágabb hőmérsékleti tartományban lesz elérhető az üzemeltetők számára, ami lehetővé teszi a telepítés és a működtetés optimalizálását. A Motivair by Schneider Electric end-to-end hűtési portfóliója – amely most kiegészült az CDU-kkal – további, padlóra szerelhető, valamint rackekbe beépíthető CDU-kat is kínál, amelyet úgy alakítottak ki, hogy támogassák a különböző hűtési stratégiák megvalósítását a hiperméretű, mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat kiszolgáló vagy éppen szerverelhelyezéses szolgáltatást nyújtó adatközpontokban, valamint az edge és felújított környezetekben egyaránt.
Az MCDU-45 és MCDU-55 főbb előnyei
Az új hűtőfolyadék-elosztó egységek fejlesztése során figyelembe vették azt a tendenciát, hogy egyre gyakrabban telepítenek CDU-kat az adatközpont kiszolgálóterületén kívül. Azáltal, hogy széleskörű lehetőségek állnak rendelkezésre a CDU-k telepítése kapcsán, az üzemeltetők az adott mesterséges intelligencia-infrastruktúrához, az adatközpont kialakításához, illetve a terhelési igényekhez igazíthatják hűtési stratégiájukat, biztosítva ezáltal az optimális hőfokot és a megfelelő rugalmasságot még a számítási sűrűség folyamatos növelése mellett is.
Az MCDU-45 és MCDU-55 legfontosabb előnyei a következők:
- A rendelkezésre álló tér optimalizálása és rugalmasság: Az új és meglévő CDU-opcióknak köszönhetően az üzemeltetők nagyobb rugalmassággal választhatják ki a konkrét telepítési céljaiknak megfelelő modellt.
- Energiamegtakarítás: Az új CDU-k tágabb működési tartománnyal rendelkeznek, így a hőelvezető rendszerek energiahatékonyságot biztosítanak és javítják a PUE (Power Usage Effectiveness) értéket.
- Egyszerűsített karbantartás és hozzáférhetőség: A CDU-k sokféle elhelyezési lehetősége javítja a hozzáférést, így a mesterséges intelligencia alkalmazások vagy az IT műveletek zavarása nélkül valósítható meg a szervizelés.
- Továbbfejlesztett integráció a hűtőberendezésekkel: A CDU-k teljes skálája (MCDU-25-től MCDU60-ig) pontos áramlásszabályozással, valós idejű felügyelettel és adaptív terheléselosztással támogatja a fejlett hőkezelési stratégiák megvalósítását az optimális berendezés teljesítmény és az alacsonyabb energiafogyasztás érdekében.
„Az adatközpontok folyadékhűtése esetében a rugalmasság kulcsfontosságú, mivel az ügyfelek egyre változatosabb és szélesebb körű end-to-end megoldásokat igényelnek. Az új hűtőfolyadék-elosztó egységeink lehetővé teszik számukra, hogy stratégiáikban a gyorsított számítási alkalmazások szélesebb köre jelenjen meg, miközben több évtizedes speciális hűtési tapasztalatunkat kihasználva biztosíthatják az optimális teljesítményt, megbízhatóságot és a felkészültséget a jövőbeli kihívásokra”
– mondta el Andrew Bradner, a Schneider Electric „Cooling Business” üzletágának alelnöke.
Bizonyított szakértelem és globális jelenlét
A Motivair by Schneider Electric CDU-k az első új termékek, amelyeket a Motivair bemutatott azóta, hogy a Schneider Electric 2025 februárjában felvásárolta a céget. Az új CDU-k kifejlesztését – amelyek hatékony és skálázható folyadékhűtési megoldást kínálnak a nagy sűrűségű számítási igények robbanásszerű növekedésének kiszolgálására – az AI-alkalmazások exponenciális bővülése indokolta.
„A Motivair megbízható partner a fejlett folyadékhűtési megoldások területén, és új technológiáink lehetővé teszik az adatközpontok üzemeltetői számára, hogy magabiztosan navigáljanak az AI-korszakban. A Schneider Electric-kel közösen célunk olyan, új generációs hűtési megoldások szállítása, amelyek bármilyen HPC, mesterséges intelligencia vagy fejlett adatközponti igényhez alkalmazkodnak, és zökkenőmentes skálázhatóságot, teljesítményt és megbízhatóságot nyújtanak, amikor az a legfontosabb”
– hangsúlyozta Rich Whitmore, a Motivair vezérigazgatója.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Hol vásároljunk élelmiszert idén karácsonyra, ha a Földnek is jót akarunk?
Szezonális kutatást végzett a Carbon.Crane online karbonlábnyom csökkentéssel foglalkozó magyar startup: megvizsgálta a nyolc legnépszerűbb ételrendelő weboldalt fenntarthatósági szempontból.
A mérésükből kiderül, hogy a közismert platformok milyen energia- és vízigénnyel rendelkeznek, a különbségek pedig szemmel láthatóak: míg az egyik weboldalon egy kattintás csupán pár csepp vizet igényel, a másikon mért vízigénnyel akár koccintani is lehet.
Az egyes cégek között akár ötszörös különbség is lehet
A karácsonyi készülődés idején minden perc számít, így nem meglepő, hogy az online bevásárlás népszerűsége ebben az időszakban még nagyobb. Bár természetesen nagy segítség, hogy akár több órát is megspórolhatunk a házhozszállítással, fontos kiemelni, hogy minden internetes tevékenység károsanyag-kibocsátással jár: a karbonlábnyom mellett a szerverek energia-, illetve vízigénye sem elhanyagolható. A Carbon.Crane csapatának célja, hogy mind a szolgáltatók, mind a fogyasztók figyelmét felhívja erre a jelenségre, ezzel elősegítve vállalati oldalról az optimalizálást, a felhasználók számára pedig a legkörnyezettudatosabb döntés meghozatalát.
A mérés során a nyolc legnépszerűbb platform főoldalát, szezonális terméklistáját, illetve tíz különböző termék oldalát vizsgálták. A termékek kiválasztásában a szezonalitás, illetve a változatosság is szerepet játszott: a kutatásba egyaránt bevonták az alapélelmiszereket, illetve a prémium kategóriás termékeket is. Minden esetben ugyanazt az útvonalat járták végig a mérés készítői, így a következő eredményt kapták a karbonlábnyom mértékéről:
- Kifli: 15,75 gramm
- Ecofamily: 20,81 gramm
- Auchan: 20,95 gramm
- Foodora: 30,77 gramm
- Wolt: 33,76 gramm
- GRoby Online: 34,36 gramm
- Aldi: 34,55 gramm
- Tesco: 73,00 gramm
A számokból kiolvasható, hogy a Kifli oldalán keresztül majdnem öt (4,63) mintabevásárlást megrendelhetnénk, mielőtt annyi karbont bocsátunk ki, mint a Tesco platformján egyetlen vásárlással.
(Nem) egy csepp a tengerben
Kevesen tudják, hogy a weboldalaknak vízre és energiára is szükségük van, hiszen az online térben látható tartalmak kivétel nélkül fizikai szerverparkokon futnak, az ott található számítógépeket pedig üzemeltetni és hűteni kell. Ezért fontos kihangsúlyozni, hogy bár van némi eltérés, a weboldalak karbon-, energia- és vízlábnyoma szinte kéz a kézben jár: a legszennyezőbb oldalak energiából és vízből is kiemelkedően sokat fogyasztanak, a legjobban optimalizáltak pedig mindkettőt minimálisra szorítják. Annak ellenére, hogy a kibocsátások terén grammokról és mililiterekről beszélünk, ezek nem elhanyagolható mennyiségek, hiszen például tavaly csak a Kifli oldalán közel hat tonna szaloncukrot vásároltak karácsony előttig. 1
A számok igazolják többek között, hogy ugyanaz a bevásárlás a Tesco oldalán háromszoros vízigénnyel (38.38 mililiter) jár az Ecofamilyhez képest (11,51 ml). A hatalmas eltérések okai minden mutatónál az optimalizálásban, illetve a háttérrendszerekben keresendőek. A Tesconál a háttérben futó scriptek felelősek a karbonkibocsátás 80%-ért, illetve a fő- szezonális oldalakon ebben az időszakban nagyméretű GIF-eket használnak, ami többszörösére növeli a környezeti terhelést az amúgy viszonylag jól optimalizált termékoldalak mellett is. Pedig ha valami, a főoldalak optimalizálása igazán fontos lenne, hiszen szinte minden felhasználó innen indítja a vásárlást. Ezzel szemben a Kifli, a Wolt és az Auchan példaként járhatnak az iparági szereplők előtt, ugyanis az optimalizálás terén ez a három weboldal volt a legkiemelkedőbb. Érdekesség, hogy a Tesco többi oldala is jól optimalizált és viszonylag kis lábnyomú: a 73 grammos vásárlási útvonalból a fő- és a szezonális oldal felelős 52 gramm kibocsátásért.
Forrás:
1: https://www.kifli.hu/targy/kifli-toplistak-eddig-6-tonna-szaloncukrot-vittunk-ki-nektek
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Egyre jobban bíznak a vállalatok a karbonkreditekben a Schneider Electric tanácsadó üzletágának, az SE Advisory Servicesnek a felmérése szerint
Az üzleti vezetők és a fenntarthatósággal foglalkozó szakemberek egyre inkább a klímaváltozás elleni küzdelem megbízható eszközeként tekintenek a karbonkreditekre – derül ki a Schneider Electric új, globális tanácsadó üzletága, az „SE Advisory Services” felméréséből.
A kutatás során a megkérdezettek 40 százaléka jelezte, hogy a szabályozási bizonytalanság ellenére cégük már részt vesz a karbonkreditek kereskedelmében, több mint felük pedig arról számolt be, hogy 2030-ig kibővítik az ezzel kapcsolatos tevékenységüket.
A karbonkreditek korábban szkepticizmussal övezett piaca napjainkra egy strukturált és célorientált piaccá érett. A vállalatok ma már rendelkeznek a szükséges önbizalommal, motivációval és erőforrásokkal ahhoz, hogy bekapcsolódjanak a karbonkreditek kereskedelmébe, és egyre aktívabban meg is teszik ezt – ez az egyik fő megállapítása a Schneider Electric „SE Advisory Services” üzletága által készített „Carbon Credit Outlook 2025” jelentésének. Az ehhez készített felmérésből kiderült, hogy a megkérdezett vállalatok kétharmada ma már az ICROA (International Carbon Reduction and Offset Alliance) szabványait alkalmazza, 55 százalékuk pedig az „Integrity Council for the Voluntary Carbon Market” (ICVCM) által kidolgozott, a bolygónk és a társadalom szempontjából valóban értékes kezdeményezések és az azokból származó karbonkreditek beazonosítására alkalmas „Core Carbon Principles” (CCP) rendszer elveit használja a projektek minőségének értékeléséhez.
A kutatás során a válaszadók 40 százaléka jelezte, hogy a szervezet, ahol dolgozik aktív résztvevője a karbonkreditek piacának vásárlás, befektetés, vagy projektfejlesztés révén. Ezt a lehetőséget az éghajlati kockázatok kezelésére, az ellátási lánc rugalmasságának erősítésére és a hosszú távú értékteremtésre használják.
A felmérés egy másik fontos eredménye, hogy a válaszadók 55 százaléka arról számolt be, hogy 2030-ig az önkéntes karbonkredit-piacon való részvételének növelését tervezi. A megkérdezettek mindössze 12 százaléka jelezte azt, hogy stratégiájában nem foglalkozik a karbonkreditekkel. Ez a növekvő elkötelezettség szemléletmódbeli változást tükröz: a karbonkreditek stratégiai befektetésekké válnak, amelyeket a vállalatok az éghajlati kötelezettségvállalások és célok teljesítésére, valamint az érdekelt felek elvárásainak kielégítésére használnak – állapítja meg az SE Advisory Services jelentése.
„Mivel a globális dekarbonizációs törekvések példátlan beruházásokat igényelnek, és csak a fejlődő országokban 2030-ra évente ezermilliárd dollárra lenne szükség ezek megvalósításához, a karbonkredit-kereskedelem bevált mechanizmust kínál a vállalatoknak az elismert klímavédelmi intézkedések támogatására és a stratégiai érték építésére. Alapvető változás zajlik a vállalatok karbonkreditekhez való hozzáállásában. Abból, hogy a válaszadók közel egyötöde saját projekteket fejleszt, egyértelműen látszik, hogy a piac kezd lendületbe jönni. Ezek a vállalatok felismerik, hogy egy saját szén-dioxid-stratégia megalkotása egyben azt is jelenti, hogy a klímaváltozásra gyakorolt hatásukat is a saját kezükbe vehetik”
– mondta el Mathilde Mignot, az SE Advisory Services „Nature & Technology-Based Solutions” területért felelős igazgatója.
Egyensúly a rövid távú éghajlati hatások és a hosszú távú innováció között
A karbonkreditek piacán a természetalapú kezdeményezések – mint például az erdőtelepítés, az újraerdősítés és az ökoszisztéma-restauráció – továbbra is egyértelműen prioritást élveznek, a válaszadók 50 százaléka tartja ezeket portfóliójuk legfontosabb elemeinek. Az ilyen projektek azonnali éghajlati hatást gyakorolnak, miközben elősegítik a biológiai sokféleséget, és a közösségek számára is előnyöket nyújtanak.
A kibocsátáselkerülési és -csökkentési kreditek, beleértve az erdővédelmet, a megújuló energiát és az energiahatékonysági projekteket, a második helyen állnak, 34 százalék tartja ezeket prioritásnak. A válaszadók 16 százaléka viszont most már a technológiai alapú és hibrid szén-dioxid-kivonási módszerekből származó karbonkrediteket részesíti előnyben.
A kutatás során a problémákra is rákérdeztek. A válaszadók közel fele (46%) azt látja a legnagyobb akadálynak a karbonkreditek használatának elterjedése kapcsán, hogy egyelőre nincs megfelelő iránymutatás arra vonatkozóan, hogyan épülhet be ez a piac a klímavédelmi törekvésekbe. A második legnagyobb probléma – a megkérdezettek 40 százaléka emelte ezt ki –, hogy egyelőre bizonytalannak látják az ezzel kapcsolatos kormányzati politikákat. Az SE Advisory Services jelentésében megjegyzi, hogy ezek a hiányosságok a vállalatok erős cselekvési szándéka ellenére is lassíthatják a beruházásokat.
„A vállalatvezetők egyre jobban bíznak a napjainkra kialakult minőségi infrastruktúrában, azonban egyértelmű útmutatásra van szükségük azzal kapcsolatban, hogy az önkéntes karbonkredit jogok hogyan illeszthetők be a megfelelési követelmények közé. Az önkéntes kezdeményezések és a szervezetek vagy kormányok által támogatott szabályozások, keretrendszerek közötti transzparens átjárhatósági útvonalak létrehozása a következő állomás ahhoz, hogy nagyszabású vállalati lépéseket láthassunk”
– mutatott rá William Theisen, az SE Advisory Services „Nature & Technology-Based Solutions” részlegének kereskedelmi igazgatója.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Tippek2 hét ago
A design és a funkcionalitás találkozása: itt az új Gorenje keresztajtós hűtőszekrény
-
Mozgásban2 hét ago
Látványosan csökkent a dízelek iránti érdeklődés, több mint 40%-os növekedéssel az elektromos autók nyerték a novembert
-
Tippek2 hét ago
A szakirányú továbbképzés mellett már modulonként is elvégezhető a Széchenyi István Egyetem pilótaképzése
-
Szórakozás2 hét ago
A milánói Dóm téren nyitotta meg a TCL a “Wishes for Greatness” téli fesztivált
-
Gazdaság2 hét ago
Lassult az albérletárak drágulása, de továbbra is hatalmas a különbség a főváros és a vidék között
-
Tippek2 hét ago
Elindult az Adni Öröm! – több ezer önkéntes várja az adományokat országszerte
-
Ipar2 hét ago
Időzavaroktól védi a villamos alállomásokat ez a megoldás
-
Gazdaság2 hét ago
Az adózást is átalakítja a mesterséges intelligencia








