Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszámú elektromos autó kelt el Európában tavaly

A tisztán elektromos és a plug-in hibrid hajtású új személygépjárművekből rekordszámú, összesen 386 ezer darabot adtak el tavaly a kontinensen

A tavalyi év során rekordszámú, összesen 386 ezer darab tisztán elektromos hajtású személygépkocsi talál gazdára Európában – derül ki az Európai Elektromobilitás Szövetség (AVERE), EV Volumes adataira alapozott összesítéséből.

petr

Ezzel a tavalyi évben a kontinensen értékesített új autók 2,5 százaléka volt tisztán elektromos autó. Az éves adatokat leginkább a decemberi eladások húzták fel, amikor is 40.500 darab ilyen járművet értékesítettek, ami a 2017-es év hasonló időszakához mérten 33 százalékos növekedést jelent. Az európai trendekkel összhangban Magyarországon is évről évre növekszik a villanyautó-értékesítés aránya, igaz mértékében elmarad az európai számoktól.

Habár a tavalyi év teljesítménye még nem tekinthető európai szinten sem az áttörésnek, mindenképpen látszik az a folyamat, amelynek mentén az elkövetkező években forradalmi módon növekedhet a villanyautók száma a kontinens útjain.

„A tavalyi év ugyanakkor mégis fordulatot jelent az elektromobilitási szektorban: ez volt ugyanis az első olyan év 2014 óta, amikor a tisztán elektromos hajtású új járművek értékesítésének aránya meghaladta a plug-in hibrid (PHEV), azaz vegyesen hagyományos és elektromos hajtású, autók értékesítését Európában”

– emelte ki Pethő József, az AVERE tagszervezeteként működő Magyar Elektromobilitás Szövetség főtitkára.

Pethő József rámutatott: az új, hatótáv és műszaki tartalom tekintetében egyre inkább kompromisszummentes modellek megjelenése és a legnépszerűbb típusok gyártásának felfuttatása egyaránt hozzájárult a tavalyi évben a tisztán elektromos hajtású gépjárművek piacnyeréséhez. Emellett a főtitkár szerint fontos tényező volt még ezek mellett az üzemanyagfogyasztást és károsanyag kibocsájtást reálisabb körülmények között mérő új WLTP (Worldwide Harmonised Light Vehicle Test Procedure) rendszer bevezetése is, amelyre alapozva az Európai Unió új közlekedési emissziós szabályozása életbe lépett a tavalyi második felében.

Az elkövetkező évek egyik legnagyobb kérdése lesz az elektromobilitási szektorban, hogy a plug-in hibrid technológia képes lesz-e visszaszerezni vezető helyét a tisztán villanyhajtású gépjárművektől. A szakértő szerint erre összeurópai szinten kevés az esély, azonban a fejlődő piacokon, mint amilyen Magyarország is, még sokáig lesz létjogosultsága az emissziós szempontból jól teljesítő vegyes hajtásmegoldásoknak és az ezt használó autótípusoknak.

„A magyar piacon még szükség van edukációra és arra, hogy az autóhasználók többségének bizalma megjöjjön a tisztán elektromos hajtású autók iránt. Ehhez elengedhetetlen a hazai kiszolgáló- és töltőinfrastruktúra fejlesztése, valamint a felhasználó oldali tapasztalatszerzés, az úgynevezett ”hatótávfrász” leküzdése. Ebben fontos szerepe lesz áthidaló megoldásként a vegyes hajtású járműveknek”

– hangsúlyozta Pethő József, aki szerint ma már egyre több olyan plug-in hibrid modell jelent meg a piacon, amely képes a WLTP szerint is megfelelően alacsony kibocsájtási értékeket felmutatni.

„Természetesen csak akkor, ha a felhasználók kihasználják az autók elektromoshajtású képességeit és a lehető legnagyobb arányban használják a modellek villanymotorjait”

– tette hozzá.

aly_20190226

Gazdaság

A Kyndryl Foundation 100 000 dolláros támogatással erősíti meg elkötelezettségét

A Kyndryl jótékonysági szervezete, a Kyndryl Alapítvány bejelentette harmadik éve futó globális támogatási programjának kedvezményezettjeit. A támogatásban részesülő 14 nonprofit szervezet között ismét helyet kapott a United Way Magyarország.

A Kyndryl ezzel tovább erősíti hosszú távú elkötelezettségét a kiberbiztonsági és mesterségesintelligencia-készségek fejlesztése iránt világszerte.

A Kyndryl Alapítvány legújabb támogatási portfóliója a korábbi, többéves együttműködések folytatása mellett új szervezeteket is bevon. A programok középpontjában a kiberbiztonsági és mesterségesintelligencia-képzések, a digitális befogadás és a munkaerőpiaci felkészítés áll.

Az United Way Magyarország immár második egymást követő évben részesül támogatásban, és a 100 000 amerikai dolláros hozzájárulást az „United for CyberSafe Youth” program folytatására és továbbfejlesztésére fordítja. A moduláris képzési program középiskolás diákokat és fiatal felnőtteket céloz, kiemelt figyelmet fordítva a hátrányos helyzetű közösségekre és a látássérült emberekre.

A program hatását jól tükrözik olyan résztvevők tapasztalatai, mint a pécsi látássérült középiskolás diák, Dorottya, aki éppen érettségire készült és az egyetemi továbbtanulását tervezte, amikor részt vett egy mesterséges intelligenciára fókuszáló képzésen. A program során olyan eszközöket és alkalmazásokat ismert meg, amelyek támogatják az önálló tanulást, például összefoglalják és akadálymentes formátumba alakítják a tananyagokat.

„Fel tudom tölteni a tananyagokat, akár teljes tankönyveket is, az alkalmazás pedig úgy foglalja össze őket, hogy könnyen megértsem. Olyan érzés, mintha a saját tankönyvemmel beszélgetnék”

– mondta.  A program a felelős MI-használatra is kiemelt figyelmet fordított, így Dorottya nemcsak új eszközöket ismert meg, hanem azt is megtanulta, hogyan használhatja azokat tudatosan és kritikusan a tanulásban és a mindennapi életben – ez pedig fontos készség lesz jövőbeli tanulmányai során.

A Kyndryl Alapítvány olyan programokat támogat, amelyek a munkaerőpiacon értékes digitális készségeket fejlesztenek, és segítik az embereket abban, hogy megfelelő munkalehetőségekhez jussanak. Ezek az oktatási programok várhatóan több mint 100 000 ember életére lesznek hatással világszerte.

„A Kyndryl Alapítvány magyarországi jelenléte immár a harmadik évébe lép, melynek segítségével tovább mélyítjük elkötelezettségünket azon programok iránt, amelyek gyakorlati kiberbiztonsági és mesterségesintelligencia-készségekkel vértezik fel a fiatalokat”

– mondta Presszer Péter, a Kyndryl Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

„A United Way Magyarországgal folytatott együttműködésünk közös célja, hogy minél több diák és fiatal felnőtt számára tegyük elérhetővé a magas színvonalú digitális képzéseket.”

A globális támogatási program harmadik évének kedvezményezettjeiről további információ itt található.

A Kyndryl Alapítvány kiberbiztonsági és mesterségesintelligencia-készséghiány enyhítését célzó kezdeményezéseiről további részletek a www.kyndryl.org  oldalon érhetők el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Reális forgatókönyv, hogy jövőre az AI vásárol helyettünk

Az online kereskedelem csendben, mégis soha nem látott sebességgel alakul át. Egy vásárlási döntés előtt egyre többen fordulnak nagy nyelvi modellekhez
– például Geminihez, Copilothoz vagy ChatGPT-hez –, és sok esetben már el sem indítanak hagyományos keresést például a Google-ben.

„A mesterséges intelligenciával folytatott beszélgetések jóval részletesebb helyzetekből indulnak ki, mint a korábbi keresések, az AI pedig olyan válaszokat ad, amelyek szinte észrevétlenül terelik a felhasználót egy konkrét termék vagy megoldás felé”

– mutat rá az egyik legfontosabb trendre Gandera Balázs, az INTREN digitális marketing ügynökség ügyvezetője.

A keresést felváltja a beszélgetés: új korszak kezdődik

„Egy új felhasználói réteg már aktívan használja ezt a megközelítést, és a változás üteme kifejezetten gyors”

– hangsúlyozza a szakértő. Ma már sokan nem egyszerűen beírják a keresőbe, hogy „gyerekbicikli”, hanem részletesen leírják az igényeiket: életkort, színt, felhasználási helyzeteket, preferált kialakítást és egyedi elvárásokat. Az AI erre nemcsak válaszokat ad, hanem alternatívákat kínál, visszakérdez, és folyamatos párbeszéddel formálja a vásárlói döntést. Bár az ilyen típusú keresések aránya egyelőre nem tűnik nagynak, a növekedés tempója kiemelkedő.

„Rövid idő alatt többszörösére bővülhet az AI-alapú keresések aránya, ami már érezhető hatást gyakorol a kereskedők forgalmára”

– teszi hozzá Gandera Balázs.

AI, mint digitális vásárlási asszisztens

A vásárlási folyamat alapjaiban alakul át. A felhasználó egyetlen kérdésre választ kap, majd azonnal további, személyre szabott javaslatok érkeznek, amelyek fokozatosan mélyítik az érdeklődését. Az AI alternatívákat ajánl, új szempontokat ad, és egyre konkrétabb irányba tereli a döntést. Ezzel párhuzamosan megjelennek azok a linkek és ajánlások is, amelyek már közvetlenül a vásárláshoz vezetnek. Nemzetközi szinten már ennél is tovább mentek: olyan megoldások születnek, ahol az AI nemcsak ajánl, hanem magát a tranzakciót is előkészíti.

„A Google által bejelentett fejlesztések például egy központi kosár köré épülnek, amely több webshop kínálatát kezeli egy helyen. A rendszer folyamatosan figyeli az árakat és akciókat, miközben releváns ajánlatokat ad, a vásárlás pedig akár egyetlen lépésben végrehajthatóvá válik”

– emeli ki a szakértő.

Gyors adaptáció előtt a hazai e-kereskedelem

A magyar piac számára is érezhetők már ezek a változások és várható, hogy rövid időn belül átalakulnak a vásárlási szokások. A bevezetés jellemzően a nagy nemzetközi szereplőknél indul, majd gyorsan terjed a szélesebb körben használt webshop rendszereken keresztül.

„Reális forgatókönyv, hogy egy éven belül tömegesen jelennek meg ezek a működések a mindennapi vásárlásban”

– hívja fel a figyelmet az INTREN szakértője. Kiemeli: ebben a helyzetben a kereskedők, cégek láthatóságának kérdése is új szintre lép. A keresőoptimalizálás alapelvei továbbra is érvényesek maradnak, ugyanakkor alkalmazkodni kell ahhoz, hogy a döntési pontok egyre gyakrabban az AI válaszaiban jelennek meg.

Azok a kereskedők, akik időben reagálnak, biztosabb pozíciót építhetnek ki ebben az új környezetben.

„Az első lépések nem igényelnek jelentős erőforrást. Tudatos jelenlét, megfelelő adatstruktúrák és frissített tartalom már elegendő lehet ahhoz, hogy egy márka megjelenjen az ajánlások között. Ez az időszak inkább felkészülésről szól, mint versenyfutásról, ugyanakkor a tempó gyors, és a figyelem kulcsszerepet kap”

– összegez Gandera Balázs.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Élénkülés a használthajó-piacon: 13 százalékkal nőtt a kereslet tavaly májushoz képest

A Használtautó.hu 2026. májusi adatai szerint tovább élénkült a hazai használthajó-piac: az érdeklődések* száma éves összevetésben 12,8 százalékkal emelkedett, miközben a hirdetések száma és az átlagár is növekedett.

A vízisport-szezon kezdetével párhuzamosan a kereslet a fiatalabb vízi járművek és a prémium vitorlások iránt egyaránt erős maradt.

A május hagyományosan a hajózási és vízisport-szezon nyitánya Magyarországon, ami minden évben élénk keresletet hoz a használthajó-piacon. A Használtautó.hu adatai alapján 2026 májusában közel 2 600 érdeklődés érkezett a hajóhirdetésekre, szemben az egy évvel korábbi 2 300-zal. A kínálat is bővült: a hirdetések száma 831-ről 871-re emelkedett.

A növekvő kereslet az árakban is megmutatkozott. Az átlagár egy év alatt 9,5 millió forintról 10,5 millió forintra nőtt, ami 10,2 százalékos emelkedést jelent. Eközben a medián ár gyakorlatilag változatlan maradt, 5 millió forint körül alakult. Érdekes tendencia ugyanakkor, hogy a hirdetett hajók átlagéletkora 17,7-ről 19 évre emelkedett, vagyis a piac az idősebb hajók növekvő aránya mellett is bővülést mutat.

A legkeresettebb márkák rangsorát a SEA-DOO vezeti, amely átlagosan 4,9 millió forintos árával és mindössze 10 éves átlagéletkorával a legfiatalabb és egyben az egyik legelérhetőbb szereplő a toplistán. A márka népszerűsége jól mutatja a jet-skik és más kisebb vízi járművek iránti töretlen érdeklődést. A második helyen a BAYLINER végzett, amelynek hajói átlagosan 13,4 millió forintba kerülnek, míg a harmadik helyet a prémium vitorlásairól ismert BAVARIA szerezte meg.

A toplista egyértelműen kirajzolja a piac kettős karakterét. Az egyik oldalon a fiatalabb, kedvezőbb árú vízi járművek állnak, mint a SEA-DOO vagy a YAMAHA. A másik oldalon a prémium kategória szereplői találhatók: a BAVARIA átlagára meghaladja a 36 millió forintot, a JEANNEAU-é pedig a 20 millió forintot, de a CROWNLINE és a SEA RAY modelljeinek átlagára szintén 10 millió forint felett alakul.

Külön figyelmet érdemelnek a klasszikus vitorláshajók. A BALATON és a DEHLER márkák hajóinak átlagéletkora 31, illetve 32 év, mégis a legkeresettebb márkák között szerepelnek. Hasonlóan érdekes a REBELL WERFT jelenléte a toplistán: a márka átlagosan 37 éves hajókkal és mindössze 1,6 millió forintos átlagárral az egyetlen 2 millió forint alatti szereplő a rangsorban. Mindez arra utal, hogy a jól karbantartott, idősebb hajók és klasszikus vitorlások iránt továbbra is stabil kereslet mutatkozik a hazai piacon.

*Érdeklődések: telefonszám- és e-mailcím-felfedések száma.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss