Gazdaság
Az ABB Azipod meghajtási rendszerével akár az Északi-sarkra is eljuthatunk
Az ABB Azipod® meghajtási rendszerével az Északi-sarkra és azon is túl
Ez pedig újabb mérföldkő, mely tovább erősíti az ABB vezető szerepét a tengerhajózásban alkalmazott fenntartható hajtástechnológiák terén.
Fejlett technológiája, a legzordabb tengeri környezetben is kiemelkedő teljesítménye és környezetbarát elektromos működése révén az ABB Azipod® meghajtási rendszere normává vált az iparágon belül. Azzal, hogy gond nélkül eljuttatta a norvég parti őrség KV Svalbard nevű jégtörő hajóját az Északi-sarkra, az Azipod® történelmet írt.
A 2001-ben épült, és 5 MW összteljesítményű Azipod® jégtörő egységpárral felszerelt KV Svalbard az első norvég hajó, amely – idén augusztusban – eljutott az Északi-sarkra. A norvég nonprofit kutatási alapítvány, a The Nansen Center által vezetett Coordinated Arctic Acoustic Thermometry Experiment (CAATEX) elnevezésű nemzetközi tudományos expedíció keretében szervezett út során a hajó feltorlódott sarki jégen át, 6-7 csomó sebességgel haladt a cél felé.
„Könnyebben tudtunk hajózni a sarki vizeken és gyorsabban értük el az Északi-sarkot, mint azt előzőleg lehetségesnek gondoltuk volna”
– mondta Ottar Haugen, a norvég parti őrség parancsnoka.
„Ez egy óriási mérföldkő a számunkra, ami azt bizonyítja, hogy flottánk rendelkezik egy olyan hajóval, amelynek robosztus meghajtási rendszere az erősen jeges tengert is hajózhatóvá teszi egészen az Északi-sarkig.”
A víz alatti függesztett gondolában elhelyezett meghajtó villanymotorral működő Azipod® elektromos meghajtási rendszernek köszönhetően a hajó igen jól manőverezhető, és akár 360 fokos szögben is meg tud fordulni saját tengelye körül, hogy tolóerejét tetszőleges irányban fejthesse ki. Az Azipod® meghajtási rendszer akár 2,1 m vastag sarki jéggel is megbirkózik, és bebizonyosodott, hogy a tengerhajózásban hagyományosan alkalmazott tengelyvezetékes meghajtási rendszerekhez képest akár 20%-kal is kisebb lehet az üzemanyag-fogyasztása.
A Sovcomflot cseppfolyósított földgázt (LNG) szállító tankere, a Christophe de Margerie – mely 2017-ben először szelte át az Északi-tengert jégtörő segítsége nélkül – meghajtását ugyancsak az ABB Azipod® rendszere biztosította. Ez a több tulajdonsága miatt is figyelemre méltó hajó 14 testvérhajójával együtt a befagyott tenger hajózhatóságát biztosító legnagyobb teljesítményű ABB-féle Azipod® tolóegységekkel van felszerelve (3 x 15 MW).
A sarki expedíció az Azipod® rendszer hosszú sikersorozatának csak a legutóbbi állomása. Azóta, hogy 1990-ben piacra dobta Azipod® rendszerét, az ABB több mint 90 jégtörő, illetve jeges vízben haladni képes hajó számára szállított akár 45 MW összteljesítményű kombinált elektromos meghajtási rendszert. A választható Azipod® rendszerek hajtásteljesítmény-tartománya 1 MW-tól 22 MW-ig terjed. A technológia kulcsfontosságú szerepet játszott abban, hogy az ABB erős piaci pozíciókat foglal el a környezetbarát elektromos meghajtás terén. Az Azipod® meghajtási rendszerek immár több mint 15 millió órányi futásidőt teljesítettek, miközben 700.000 tonnánál is több üzemanyagot takarítottak meg csupán a tengeri személyszállításban. Ráadásul a tengerhajózásban alkalmazott Azipod® meghajtási rendszert nemcsak jégtörők, hanem a teherszállító hajóktól, a tengerjáró luxushajókon, a kompokon, a megajachtokon, a tengeri ellátó flottákon és a kutatóhajókon át egészen a szélturbina-telepítő hajókig és az önjáró fúróberendezésekig más hajótípusok is hasznosíthatják.
Az elmúlt három évtized során az ABB folyamatosan továbbfejlesztette az Azipod®-rendszert, így annak egyre jobb lett a hatékonysága, miközben csökkent a károsanyag-kibocsátása. Ez annyit jelent, hogy a hajók egyre kevesebb üzemanyag felhasználásával képesek meghajtani azokat a generátorokat, amelyek az Azipod®-rendszer működéséhez szükséges elektromos energiát állítják elő. A kisebb üzemanyag-felhasználás pedig alacsonyabb CO2-kibocsátást jelent, ami azért is fontos, mert a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) arra próbálja rászorítani a világ évente összesen 2,1 milliárd utas szállítását biztosító kompforgalmát, hogy 2025-ig 30%-kal csökkentse éves károsanyag-kibocsátását.
Gazdaság
Új partnert nevezett ki a Forvis Mazars
A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat bejelentette, hogy Tomor Ákost, a cég transzferár-szolgáltatásainak a vezetőjét 2026. január 1-től partnerré nevezte ki, elismerve több mint egy évtizedes, kiemelkedő szakmai munkáját és nemzetközi tapasztalatát.
Tomor Ákos a hazai transzferár-szolgáltatások üzletágvezetője, partnerként felel a csapat mindennapi működéséért, valamint részt vesz a Forvis Mazars komplex transzferár-tanácsadási projektjeinek irányításában. A cégcsoport közép-kelet-európai régiójának transzferár vezetőjeként koordinálja a régiós szakmai munkát, és aktívan támogatja a külföldi irodák projektjeit is. Emellett rendszeresen előad magyar és régiós webináriumokon, közreműködik rendezvények szervezésében és koordinálásában, valamint szakmai hírlevelek készítésében.
Tomor Ákos kiemelkedő szaktudással rendelkezik több iparág transzferár-sajátosságainak kezelésében, valamint speciális pénzügyi tranzakciók – különösen a cégcsoporton belüli hitelek, garanciák, biztosítási és viszontbiztosítási ügyletek – transzferár szempontból történő árazásában és dokumentálásában.
Tomor Ákos jelentős „Big Four” tanácsadói és multinacionális vállalati háttérrel – 2018-ban csatlakozott a Forvis Mazars magyarországi irodájához.
Ezt megelőzően az American International Groupnál („AIG”) dolgozott, ahol az amerikai biztosító vállalatcsoport nemzetközi transzferár kérdéseivel foglalkozott, szoros együttműködésben a brit és amerikai „Big Four” tanácsadókkal. Ebben a szerepkörben átfogó tapasztalatot szerzett a biztosító szektor speciális transzferár kérdéseiben és módszertanában, valamint a pénzügyi ügyletekhez kapcsolódó, iparág-specifikus szabályozói és adóhatósági elvárások kezelésében.
Szakmai pályafutását a KPMG Tanácsadó Kft. transzferár csapatában kezdte, ahol megalapozta az általános transzferár-tanácsadás és dokumentációkészítés területén szerzett tudását a későbbi komplexebb megbízásokhoz.
Tomor Ákos okleveles adótanácsadó, kiemelkedő („Distinction”) minősítésű nemzetközi adó és jogi mester diplomáját (LL.M.) az Egyesült Királyságban a King’s College London egyetemen szerezte.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A Schneider Electric-el robog tovább a McLaren csapat
A Schneider Electric lett a McLaren Racing hivatalos energia-technológiai partnere. A vállalat és a McLaren Racing közösen olyan technológiákat fejlesztenek és vezetnek majd be, amelyek a legzordabb körülmények között is biztosítják a csúcsteljesítményt.
A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata és a McLaren Racing együttműködése kiterjed a McLaren Mastercard Formula 1 Teamre, az Arrow McLaren IndyCar Teamre, a McLaren F1 Academy-re, valamint a McLaren United Autosports WEC Hypercar Teamre. A partnerség keretében a vállalat és a McLaren Racing a több mint 20 éves beszállítói kapcsolatukra építve olyan kihívást jelentő energiaügyi problémákra keresnek megoldásokat, amelyeknél a magasszintű teljesítmény és a folyamatos működés egyaránt elvárás.
Olyan energia-technológiai megoldások létrehozása a cél, amelyek a legzordabb körülmények között is csúcsteljesítményt biztosítanak, akár a világ legkülönbözőbb pontjain lévő versenypályákon is, vagy éppen a McLaren Technology Centre Egyesült Királyság-beli Wokingban található bázisán. Az együttműködés egyik fontos törekvése, hogy a szélcsatornában, a gyártóüzemekben, az IT-adatközpontokban és másutt található, jelenleg is használt eszközöket rugalmas rendszerek alkalmazásával optimalizálják az energiafogyasztás csökkentése érdekében. A célok között szerepel továbbá a fejlett energia-technológiák révén történő elektrifikáció megvalósítása, valamint a digitális iker technológiában rejlő lehetőségek kihasználása annak érdekében, hogy az adatokból kinyerhető átfogó tudás révén javítsák a hatékonyságot és a fenntarthatóságot.
„Büszkék vagyunk arra, hogy a Schneider Electric-et hivatalos energia-technológiai partnerünkként üdvözölhetjük. Ez az együttműködés szilárd alapokra épül, és tükrözi közös elkötelezettségünket az innováció és az energiahatékonyság iránt. A Schneider energia-technológiai szakértelmének és a McLaren teljesítményre való törekvésének ötvözésével új módszereket fogunk keresni, hogy működésünket intelligensebbé és hatékonyabbá tegyük”
– mondta el a partnerség kapcsán Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója.
„Az autóversenyzés az egyik legnagyobb kihívást jelentő környezet, amelyben jól kimutatható, hogy mekkora értéket képvisel a fejlett energia- és digitális technológia. A McLaren Racing minden rendszer esetében a határok elérésére törekszik, és pontosan itt jön jól a teljesítmény, a megbízhatóság és a hatékonyság területén szerzett szakértelmünk. Büszkék vagyunk arra, hogy a McLaren hivatalos energia-technológiai partnere lettünk, és mind a pályán, mind azon kívül biztosítjuk számukra a szükséges energiaintelligenciát”
– hangsúlyozta Olivier Blum, a Schneider Electric vezérigazgatója.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A mobilhálózatok is extra figyelmet kapnak a szokatlan hidegben
Az elmúlt hetekben tapasztalható zord időjárás nemcsak nekünk jelent kihívásokat. A szélsőséges hideg a mobilhálózatot is meg tudja viselni, ezért az infrastruktúraszolgáltatónak fel kell készülnie, hogy a felhasználók ilyenkor is zökkenőmentesen tudják használni mobileszközeiket.
Összességében elmondható, hogy a mai korszerű mobiltávközlési berendezések nagyon szélsőséges hőmérsékleti tartományok között is képesek megfelelően működni, de a nagy hideg azért okozhat kisebb-nagyobb problémákat. Az ország egyik legjelentősebb távközlési hálózati infrastruktúráját – mintegy 4060 bázisállomást – tulajdonló és üzemeltető CETIN Hungary az előrelátható extrém időjárás esetén megteszi a megelőző védelmi intézkedéseket. Így történt ez most is: a vállalat felhívta az üzemeltetési feladatokban közreműködő partnerei figyelmét, hogy több hiba és leállás várható, ezért akár plusz erőforrásokkal, járművekkel, valamint tartalék generátorokkal is készüljenek fel a várható többletfeladatokra.
„A CETIN Hungary 24/7 üzemelő felügyeleti rendszere révén automatikus riasztást kap minden meghibásodásról
– mondta el Urbán István, a CETIN Hungary hálózatfelügyeleti központjának vezetője.
– Extrém időjárási helyzetekben a hibajelzések száma a szokásos volumen többszörösére – szélsőséges esetben akár tízszeresére – nőhet. Kollégáinkkal most is felkészülten vártuk az extrém időjárást, de a nagy hideg nem okozott komolyabb problémát a hálózati infrastruktúrában.”
A szolgáltató minden paraméterezhető beállítást és konfigurációmódosítást távolról tud végrehajtani – így amikor a nagyon alacsony hőmérséklet ezt indokolja, akár a fűtés is bekapcsolható távolról. Helyszíni beavatkozás csak akkor szükséges, ha cserélni kell valamilyen berendezést.
Hogyan viseli a hálózat a szélsőséges időjárást?
A szélsőséges időjárási helyzetekben a leggyakrabban az áramellátási láncban fordul elő hiba. Ez bármelyik bázisállomásnál előfordulhat, de ilyenkor a felhasználók sokszor nem érzékelnek semmit, mert az áramellátást átmenetileg a tartalék áramforrás veszi át – ennek kapacitása az állomás hálózatban betöltött fontosságától függ –, hosszabb áramszünet esetén pedig mobilgenerátorokat használ a szolgáltató.
Erős fagyra a magyarországi körülmények között nagyon ritkán van példa, és jellemzően nem is tart hosszú ideig. Ilyenkor a mikrohullámú berendezések részben vagy teljesen eljegesedhetnek, ami lecsökkentheti kapacitásukat, vagy szélsőséges esetben akár az adott bázisállomás teljes leállása is bekövetkezhet. Előfordulhat az is, hogy a karbantartók nem tudnak felmenni az eljegesedett toronyra, és emiatt átmenetileg nem javítható ki egy bármilyen egyéb okból meghibásodott berendezés. Néha pedig a jég fagy rá a bázisállomás áramellátását biztosító vezetékre, amelynek ettől annyira megnő a súlya, hogy leszakad.
Az időjárásból fakadó leggyakoribb problémát egyébként nem a hideg időjárás, hanem a nagy viharok és zivatarok jelentik. Ezek koncentráltan, egy helyen tudnak gondot okozni, elsősorban szintén az áramellátásban – az ilyenkor jellemző viharos szél például elszakíthatja az áramkábelt, kidöntheti az áramoszlopot vagy villámcsapás miatt túlfeszültség keletkezhet az áramhálózatban. A távközlési infrastruktúraszolgáltató ilyenkor is felkészül a hibákkal vagy esetleges leállással járó várható többletfeladatokra.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Közel 700 milliós beruházással indítja az évet az Sz. Variáns
-
Gazdaság2 hét ago
A Telekom 2G forgalma a Yettel hálózatára költözik
-
Zöld2 hét ago
Március 1-jén ismét jön a Nemzeti Faültetés Napja!
-
Ipar2 hét ago
Az energia-technológia közös fejlesztésére szólítja fel a davosi találkozó résztvevőit a Schneider Electric
-
Gazdaság2 hét ago
A vendégek készen állnak az AI-ra – de vajon a szállodaipar is?
-
Szórakozás1 hét ago
Exkluzív termékekkel indul a KitKat és a Formula-1 első közös szezonja
-
Gazdaság2 hét ago
2026: az év, amikor végleg búcsút inthetünk a jelszavaknak?
-
Mozgásban1 hét ago
Sivatagi misszió és önzetlen segítség: A St. Hubertus gyógynövénylikőr támogatásával vág neki Afrikának a Heves vármegyei csapat








