Gazdaság
DIGI Communications N.V. Group pénzügyi eredményei a 2020. június 30-án véget ért negyedévre vonatkozóan
A második negyedévben a bevétel elérte a 310 millió eurót, amely 5%-os növekedést jelent 2019 ugyanezen periódusához képest (a szolgáltatásokból származó bevételek 8%-kal növekedtek). A második negyedévben a jövedelemtermelő egységek (RGU-k) bevétele 16.9 millió
A DIGI Communications N.V. Group augusztus 14-én, pénteken hozta nyilvánosságra a június 30-án véget ért második negyedév pénzügyi eredményeit.
Az árbevétel 5%-kal növekedett 2019. június 30-hoz képest (a bevétel a második negyedévben elérte a 310 millió eurót, szemben a 2019. második negyedévi 294 millió euróval). Az RGU-k 9%-os növekedést produkáltak, bevételük 16.9 millióra emelkedett, szemben az egy évvel korábbi 15.5 millió eurós adattal. A kiigazított EBITDA 115 millió eurót tett ki (beleértve az IFRS 16-t), amely 6%-os növekedést jelent az előző évhez képest.
Összességében elmondható, hogy a DIGI stabil teljesítményt nyújtott 2020 második negyedévében a megváltozott egészségügyi háttér ellenére is. A DIGI – alkalmazkodva a COVID-19 miatt bevezetett egészségügyi szabályok lazításához – május közepétől kezdve működését az új szabályokhoz igazítva folytatta, miközben olyan intézkedéseket vezetett be, melyek biztosítják az ügyfelek, az alkalmazottak és a partnerek egészségét és biztonságát is.
Az előre meg nem jósolható események ellenére a DIGI képes volt minden piacon stabil eredményeket fenntartani, amely megerősítette a közösség minden területe együttműködésének, összekapcsolásának szükségességét a járvány alatt. Ennek eredményeképp a negyedév végén a társaság történelmi szintre növelte a fő szegmensekben az RGU-k számát (vezetékes internet és kábel TV). Vezetékes internet esetében 3.9 millióra emelkedett az RGU-száma, míg a kábel TV esetében megközelítőleg 4.5 millió RGU-ról beszélhetünk, amely az eddigi legmagasabb eredmény. A mobiltelefon-szolgáltatás 6 millió RGU-t ért el adott időszakban.
„2020 májusában, jelentős gazdasági kihívások és a világot megváltoztató történések közepette ünnepeltük a DIGI Bukaresti Értéktőzsdén való első részvénykibocsájtásának harmadik évfordulóját. Nagy örömmel figyeltük, hogy a DIGI munkatársai és vezetői milyen rugalmasan és felelősségteljesen álltak hozzá az elmúlt 6 hónap egészségügyi kihívásaihoz. Együtt legyőztük a kiszámíthatatlanság okozta nehézségeket és elszántan teljesítettük a részvényeseknek és befektetőknek prezentált üzleti stratégiát.Romániában a Versenyhivatal júliusban engedélyezte három független fél (AKTA, DCS és az ATTP Telecommunications) integrálását a helyi leányvállalatunkba. Ezzel szeretnénk csökkenteni a fő piacunkon jelen lévő különböző régiók közötti összekapcsolódási hiányosságokat, és növelni Románia digitalizációját. A minőségi szolgáltatásokat kedvező ár-érték arányban értékesítjük több ezer előfizetőnknek, hogy zavartalan elérhetőséget biztosítsunk számukra és támogassuk őket a magasabb életszínvonal elérésében.”
– mondta el Serghei Bulgac, a DIGI Communications N.V. vezérigazgatója.
Továbbra is Románia a Csoport fő piaca; a Vállalat bevételének 61%-át adta a második negyedévben, az RGU-k 70%-val, míg a konszolidált EBITDA 75%-val járult hozzá a DIGI sikereihez. A legnagyobb növekedést 2019 ezen időszakához viszonyítva a vezetékes kommunikációs szolgáltatások terén érte el (+13% vezetékes internet RGU és +8% TV RGU).
A mobil kommunikációs szolgáltatások szegmensében a DIGInek sikerült megtartani első helyét mint számhordozási desztináció, annak ellenére, hogy a második negyedévben csökkent a hordozott számok mennyisége 2019 ugyanezen időszakához képest; 80,411 mobil számról 70,236-ra csökkenve. Mindent egybevetve 2020 első félévében a DIGI Mobil hálózat 166,643 telefonszámot hordozott el, amely mérsékelt növekedést mutat a 2019-es 164,830 darabbal szemben. 2020 júniusában a DIGI 44.8%-os részesedést ért el az összes elhordozott mobiltelefonszámokból.
Magyarországon az üzleti környezet és a COVID-19 kapcsán a hatóságok által bevezetett korlátozó intézkedések ellenére a vállalat képes volt tartani a rendes üzletmenetet az év első 6 hónapjában.
A vállalat megkezdte a mobilhálózat fejlesztésének második fázisát azáltal, hogy még nagyobb területen biztosította a lefedettséget. A korszerű technológiai megoldásoknak köszönhetően a már meglévő hálózat minőségét és sűrűségét is továbbfejlesztette. A DIGIMobil szolgáltatás egy évvel 2019. májusi indulása után már 500 településen igénybe vehető és elérte az 50%-os populációs lefedettséget. Az évforduló örömére a DIGI Kft. meghosszabbította a népszerű mobil szolgáltatás ajánlatát 2020. december 31-ig.
Spanyolországban az RGU-k növekedése visszaállt a járvány előtti üteméhez. A DIGI Spain sikeresen meghaladta a 2.1 milliós RGU számot 2020 második negyedévében mobil hang és adatszolgáltatás terén, és növelte a Csoport bevételéhez (21%) és az EBITDA-hoz (12%) való hozzájárulását.
A számelhordozást tekintve a DIGI Spain megerősítette a növekedési trendjét, miután lazítottak a járványügyi intézkedéseken. Május és június során jelentős növekedést ért el a több mint 32,700 hordozott mobil számmal.
A vezetékes kommunikációs szolgáltatások hálózatát is növelte a spanyol leányvállalat, így júniusban a DIGI száloptikás szolgáltatásai még több tartományba jutottak el. A DIGI 50 spanyol régióból jelenleg 25-ben biztosít vezetékes telefon és internet szolgáltatást, a legújabbak: Cádiz, Burgos, Valladolid, Segovia, Badajoz, Girona, a Baleár-szigetek és La Rioja.
Olaszország a negyedik piac, ahol a DIGI jelen van, azonban virtuális mobilszolgáltatóként a szolgáltatások optimalizációja és az ügyfelek számára kínált ajánlatok diverzifikálása a fő cél. A DIGI Olaszországban 245,000 RGU-val rendelkezett 2020. június 30-án, szemben a 2019. június 30-i 213,000-rel.
Június végén az olasz leányvállalat új ajánlatott tett elérhetővé ügyfelei számára: korlátlan beszélgetés olasz belföldi hívószámokkal, illetve DIGIs telefonszámokkal Romániában, Spanyolországban és Olaszországban. Ezen kívül az adatforgalmat is elérhetővé teszi a 4G technológia által biztosított maximum letöltési sebességen, kiváló ár-érték arányban. A csomag aktiválása ingyenes, amely több mint 3000 üzletkötőnél lehetséges Olaszország-szerte.
A pénzügyi eredményekről további információ ezen a linken érhető el.
Gazdaság
Kihagyott lehetőség: üzleti értéket teremt a kibervédelem, ha hagyják
Látványos megtakarítást hoz a kiberbiztonság a cégeknek világszerte, mégsem vonják be a terület vezetőit a kulcsfontosságú üzleti döntésekbe – mutat rá az EY legfrissebb nemzetközi felmérése, amely 550 topmenedzser és kibervédelmi vezető (CISO) bevonásával készült.
A tanulmány szerint az adatvédelem a megfelelő hozzáállással könnyen a vállalati növekedés motorjává válhat.
A megfelelő IT-biztonság egy-egy vállalati projektben jellemzően 11–20 százalékos értéktöbbletet eredményez a globális adatok szerint, ami akár több millió dollár nyereséget is jelenthet. Miközben egyre világosabban kimutatható a digitális védelmi tevékenységek kedvező üzleti hatása, az EY elemzése szerint a terület költségvetését látványosan megnyirbálták a megkérdezett cégeknél: két év alatt 1,1%-ról 0,6%-ra esett vissza az éves árbevételhez képest.
„Ha az online adatbiztonságra csak kötelező kiadásként tekintünk, aminek egyetlen célja a kockázatok csökkentése, akkor könnyen alulfinanszírozhatjuk, és ezzel elszalasztjuk a benne rejlő lehetőségeket. Pedig a kibervédelem lehet a bővülés, az innováció és a hosszú távú siker egyik hajtóereje is”
– fogalmazott Zala Mihály
A kutatás szerint mindössze a CISO-k tizede mondta azt, hogy már a stratégiai döntések korai szakaszában bevonják őket. Akiket viszont igen, azok szignifikánsan nagyobb üzleti értéket tudtak teremteni a szervezetüknek. A versenytársaknál fejlettebb digitális adatvédelmi funkcióikkal rendelkező cégek nemcsak kevesebb biztonsági incidenst szenvednek el, de pozitívabban hatnak a márka megítélésére is. Ezek a társaságok nagyobb arányban vesznek részt az ügyfélélmény fejlesztésében és aktívabb szerepet játszanak a mesterséges intelligencia bevezetésében is.
„A kibervédelemnek ki kell lépnie a technológiai háttérszerepből, és a vállalati stratégia középpontjába kell kerülnie. Ehhez érdemes olyan külső tanácsadókkal együttműködni, akik nemcsak technológiai szakértőként, hanem üzleti vezetőként is képesek gondolkodni, ezáltal a kockázatcsökkentés mellett a társaság hosszú távú pénzügyi érdekeit is figyelembe veszik. Ezáltal a terület képes lehet betölteni a valós funkcióját, és jelentős értéket teremteni a szervezet egésze számára”
– hangsúlyozta Zala Mihály az EY kibervédelmi üzletágának vezetője.
Jelenleg a cégek átlagosan 35 különböző kibervédelmi eszközt használnak, meghatározó részük pedig több mint 50 alkalmazást. Nem meglepő, hogy sok vezető törekszik az eszközpark egyszerűsítésére, így az elmúlt két évben a válaszadók ötöde végzett technológiai racionalizálást, és tízből négy válaszadó jelenleg is dolgozik ezen. A nemzetközi tanulmány eredményei szerint az MI-automatizálás negyedével csökkentette az észlelési és reagálási időt, miközben a folyamatok egyszerűsítésével éves szinten átlagosan 1,7 millió dollárt takarítottak meg.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Új vezető a Yettel Márka- és Marketingkommunikációs Igazgatóság élén
2025. szeptember 1-től Hamza Kata csatlakozik a Yettel Magyarországhoz a Márka- és marketingkommunikációs Igazgatóság vezetőjeként.
Hamza Kata pályafutása kezdetén fiatalokat célzó élmény- és fesztiválszervezésben szerzett szakmai tapasztalatot, majd a bankszektorban többek között az OTP Junior márka marketingkommunikációján és a bank social media jelenlétén dolgozott. 2017-től az OTP Bank újonnan létrejött Márkamenedzsment csapatát vezette, 2019-től pedig már Márkamenedzsment vezetőként dolgozott 11 országra – Magyarországot is beleértve – kiterjedő csoportszintű márkastratégiai és arculati keretrendszerek kialakításán és implementálásán. A nemzetközi stratégiai támogatás mellett, a magyar piacon teljeskörűen felelt a márkakommunikáció tervezéséért és megvalósításáért.
Kata közel 20 éve foglalkozik marketingkommunikációval, és elkötelezetten hisz a márkaépítés erejében.
„A márka építése számomra sokkal többről szól, mint kommunikáció, hiszen minden egyes interakció formálja azt, legyen szó az ügyfélszolgálattól a digitális felületekig. A márkastratégia számomra az iránytű, ami összhangot teremt, vezet és összeköt bennünket.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Új adónem bevezetését javasolja az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság a közelmúltban javaslatot tett az Európai Unió bevételi rendszerének átalakítására.
A 2028-34 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keretrendszer részeként egy új adónem, az úgynevezett Vállalati forrás Európáért (CORE) hozzájárulás tervezetét is ismertették. A multinacionális cégcsoportokat célzó CORE javaslat célja a közös piac előnyeiből jobban profitáló vállalatok nagyobb teherviselésének biztosítása.
Az Európai Bizottság július 16-án közzétette a 2028-tól kezdődő 7 éves költségvetési időszakra vonatkozó javaslatát. Az új, közel 2 billió euró összegű költségvetési tervezet, más néven többéves pénzügyi keretrendszer, célja egy olyan keret létrehozása, amely hozzájárul egy független, biztonságos, és gördülékenyen működő európai gazdasághoz.
A Bizottság javaslatának célja az eddigi uniós költségvetés megreformálása, egyik fő pontja pedig az uniós bevételi rendszer modernizálása. Ennek érdekében egyrészt bizonyos, már meglévő bevételi forrásokat csoportosítanának át, másrészt pedig további saját forrásokat vezetnének be, amelyek diverzifikálnák és stabilabbá tennék az uniós költségvetés bevételi oldalát.
A Bizottság 5 fő saját forrás alkalmazására tett javaslatot, amelyek várhatóan évente 58,5 milliárd euró bevételt jelentenének az uniós költségvetés szempontjából. Az 5 fő saját forrás egyike az úgynevezett „Vállalati forrás Európáért” (Corporate Resource for Europe azaz CORE) nevű hozzájárulás.
A Bizottság javaslata alapján a CORE éves hozzájárulásként kerülne kialakításra, a fizetendő összeg pedig a jövedelemadóktól eltérően a nettó forgalom mértékén fog alapulni egy progresszív sávos rendszer alkalmazásával, amely biztosítaná a nagyobb nettó forgalommal rendelkező vállalatok többlethozzájárulását. Például, egy 100 millió eurónál nagyobb, de 250 millió eurónál kisebb bevételt elérő társaság adóterhe 100 ezer euró lenne – mondta Póczak Ferenc, a Deloitte adóosztályának partnere.
A CORE fókuszába a multinacionális cégcsoportok kerültek, mivel a hozzájárulás megfizetésére azok az EU piacán működő társaságok lesznek kötelezettek, amelyeknek az éves forgalma eléri a 100 millió eurót. Az értékhatárból adódóan a kis-és középvállalkozásokat a kötelezettség nem érintené. A Bizottság ezzel arra is törekszik, hogy az egységes közös piacból nagyobb előnyt élvezők nagyobb mértékben járuljanak hozzá annak finanszírozáshoz.
Az új adónem, amennyiben bevezetik, mint az EU saját forrása hozzájárulna az EU bevételi forrásainak stabilizálásához és a költségvetési autonómiához. A tervezet pontos részletei még nem ismertek, és még számos vita és módosítás is várható a javaslat kapcsán. Mindazonáltal érdemes folyamatosan tájékozódni a különböző fejleményekről, mivel azok jelentősen befolyásolhatják a nagyobb vállalatcsoportok jövőbeli adókötelezettségeit – összegezte Bujtor Alex, a Deloitte adóosztályának menedzsere.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Mozgásban5 nap ago
Budapestre érkezett a LEGO® F1 pilótaparádé egyik sztárja
-
Gazdaság2 hét ago
Dinamikusan bővül a SPAR franchise hálózata – már több mint 300 üzlettel van jelen országszerte
-
Gazdaság1 hét ago
Megjelent az Otthon Start jogszabálytervezete
-
Zöld2 hét ago
A világ legfenntarthatóbban működő vállalata a Schneider Electric a TIME és a Statista rangsora alapján
-
Okoseszközök2 hét ago
TOP 10+1 vezeték nélküli fülhallgató: melyiket érdemes megvenni 2025-ben?
-
Tippek2 hét ago
Schrödinger növénye: nem tudjuk, él-e, amíg ki nem nyitjuk a csomagot
-
Ipar2 hét ago
Nemzetközi díjat nyert a magyar mérnökök digitális tervezése
-
Ipar2 hét ago
Vadonatúj, modern irodába költözött a Lufthansa Systems Hungária Szegeden