Gazdaság
Új üzleti valóságshow-t készít Máté Krisztina
Producerként vesz részt az Ecommerce Revolution című online üzleti valóságshow készítésében Máté Krisztina.
A rutinos tévés által gyártott show négy webáruházról szól, amelyek irányítását harminc napra szakértő mentorok veszik a kezükbe. Máté Krisztina most először készít online valóságshow-t, a műfaj újdonsága jelentette számára a legnagyobb kihívást. Úgy véli, a közönség egyre inkább elvárja, hogy az interneten tévéműsor-minőségű tartalmat kapjon.
A Cápák között című üzleti show-műsor mellett egy újabb üzleti, ám ezúttal online show-n dolgozik Máté Krisztina. A képernyőről is mindenki számára ismerős tévés 2009 óta már szinte csak a kamerák túloldalán dolgozik, az Ecommerce Revolution című online üzleti valóságshow készítésében is producerként vesz részt.
A műsor első évadában szakértő mentorok harminc napra kézbe veszik négy webshop irányítását, hogy bemutassák, hogyan lehet akár rövid idő alatt látványos eredményeket elérni, ha valaki a megfelelő eszközöket használja a megfelelő módon. Az e-kereskedelemről szóló show október elején indult és november 9-én fejeződik be, kizárólag interneten érhető el – nem véletlenül.
Tévéműsor-minőség az interneten
„Aki tartalmat fogyaszt, pláne ebben az üzleti közegben, már sokkal inkább a neten teszi. A közönség is egyre igényesebb, elvárja, hogy a neten is tévéműsor-minőségű, vagy még pergőbb, szórakoztatóbb tartalmat fogyasszon. Kisebb a kontroll, mint egy tévécsatornánál, szabadabban lehet döntéseket hozni, de éppen ezért nagyobb a felelősség. Zajdó Csaba és Zilahi Krisztián olyan klassz, új dolgot álmodtak meg, ami inspiráló lehet sok-sok üzletembernek, bevallom, nekem is az. Ha valaki figyel, megnézi ezeket az epizódokat, már olyan, mintha elvégzett volna egy tanfolyamot”
– mondta Máté Krisztina, az Ecommerce Revolution producere.
Az üzleti valóságshow hétfőnként jelentkezik új epizódokkal. Az egyes részek a vásárlási folyamat kritikus szakaszaiba adnak betekintést a résztvevő webshopok problémáinak bemutatásával. Ezután a szakértők és a résztvevők együtt leülnek, és közösen átbeszélik a tervezett kampányokat és feladatokat, amit megvalósítás követ. Az epizódok között, hétköznaponként, Zilahi Krisztián részletesebben is bemutatja a műsorban megismert digitális ügyfélélmény optimalizációs módszereket. Ezzel mélyebb tudás megszerzésére is lehetőség nyílik az érdeklődőknek.
Máté Krisztina most először készít online valóságshow-t, így elmondása szerint a műfaj újdonsága okozta számára a legnagyobb kihívást. Még akkor is, ha nem a nagyközönség által Magyarországon megszokott formában értelmezik a valóságshow fogalmát.
„A valóságshow – ha az ember komolyan, szó szerint veszi – a valóságot kell hogy megmutassa, sok köze van a dokumentarista műfajokhoz. Vagyis ott kell lenni a lényeges pillanatokban, meg kell mutatni, éppen mi történik, semmi lényegesről nem szabad lemaradni. A változást, a fejlődést nyomonkövetni, miből mi lett, mindig inspiráló, nekem is az”
– mondta a rutinos tévés, aki mint újdonsült webshop-tulajdonos is sokat tanult a forgatás alatt.
„Ilyen véletlen nincs…”
„Elképesztő szerencsém volt, ilyen véletlen nincs is. Van egy saját vállalkozásunk Liluval, egy női beauty site, a Liluland, amelyhez éppen akkor készültünk webshopot létrehozni, amikor az Ecommerce Revolution indult. Így aztán nagyon figyeltem a folyamatokat, ellestem, amit lehetett”
– mondta Máté Krisztina, aki már látja, hogy milyen sokat kell dolgozni egy jó internetes áruházon.
„A legmeglepőbb az, hogy ez se a szerencsén, vagy a véletlenen, vagy a rá fordított pénzen múlik, hanem azon, hogy valaki mennyire gondos a webshopjával kapcsolatban, mennyi munkát tesz bele, mennyi energiát fordít rá, milyen precízen lehet irányítani a folyamatokat. Ha valaki nyit egy éttermet, ma már tudja, hogy nincs megállás, nem lehet lazsálni, ott kell lenni, akkor működik, ha részt vesz benne. De egy online boltnál ez nem feltétlenül nyilvánvaló. Pedig a webshopban is legalább annyira elvárja a vevő a gondoskodást, kényeztetést, figyelmet, mint egy fodrászatban”
– tette hozzá a producer.
Gazdaság
Kihagyott lehetőség: üzleti értéket teremt a kibervédelem, ha hagyják
Látványos megtakarítást hoz a kiberbiztonság a cégeknek világszerte, mégsem vonják be a terület vezetőit a kulcsfontosságú üzleti döntésekbe – mutat rá az EY legfrissebb nemzetközi felmérése, amely 550 topmenedzser és kibervédelmi vezető (CISO) bevonásával készült.
A tanulmány szerint az adatvédelem a megfelelő hozzáállással könnyen a vállalati növekedés motorjává válhat.
A megfelelő IT-biztonság egy-egy vállalati projektben jellemzően 11–20 százalékos értéktöbbletet eredményez a globális adatok szerint, ami akár több millió dollár nyereséget is jelenthet. Miközben egyre világosabban kimutatható a digitális védelmi tevékenységek kedvező üzleti hatása, az EY elemzése szerint a terület költségvetését látványosan megnyirbálták a megkérdezett cégeknél: két év alatt 1,1%-ról 0,6%-ra esett vissza az éves árbevételhez képest.
„Ha az online adatbiztonságra csak kötelező kiadásként tekintünk, aminek egyetlen célja a kockázatok csökkentése, akkor könnyen alulfinanszírozhatjuk, és ezzel elszalasztjuk a benne rejlő lehetőségeket. Pedig a kibervédelem lehet a bővülés, az innováció és a hosszú távú siker egyik hajtóereje is”
– fogalmazott Zala Mihály
A kutatás szerint mindössze a CISO-k tizede mondta azt, hogy már a stratégiai döntések korai szakaszában bevonják őket. Akiket viszont igen, azok szignifikánsan nagyobb üzleti értéket tudtak teremteni a szervezetüknek. A versenytársaknál fejlettebb digitális adatvédelmi funkcióikkal rendelkező cégek nemcsak kevesebb biztonsági incidenst szenvednek el, de pozitívabban hatnak a márka megítélésére is. Ezek a társaságok nagyobb arányban vesznek részt az ügyfélélmény fejlesztésében és aktívabb szerepet játszanak a mesterséges intelligencia bevezetésében is.
„A kibervédelemnek ki kell lépnie a technológiai háttérszerepből, és a vállalati stratégia középpontjába kell kerülnie. Ehhez érdemes olyan külső tanácsadókkal együttműködni, akik nemcsak technológiai szakértőként, hanem üzleti vezetőként is képesek gondolkodni, ezáltal a kockázatcsökkentés mellett a társaság hosszú távú pénzügyi érdekeit is figyelembe veszik. Ezáltal a terület képes lehet betölteni a valós funkcióját, és jelentős értéket teremteni a szervezet egésze számára”
– hangsúlyozta Zala Mihály az EY kibervédelmi üzletágának vezetője.
Jelenleg a cégek átlagosan 35 különböző kibervédelmi eszközt használnak, meghatározó részük pedig több mint 50 alkalmazást. Nem meglepő, hogy sok vezető törekszik az eszközpark egyszerűsítésére, így az elmúlt két évben a válaszadók ötöde végzett technológiai racionalizálást, és tízből négy válaszadó jelenleg is dolgozik ezen. A nemzetközi tanulmány eredményei szerint az MI-automatizálás negyedével csökkentette az észlelési és reagálási időt, miközben a folyamatok egyszerűsítésével éves szinten átlagosan 1,7 millió dollárt takarítottak meg.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Új vezető a Yettel Márka- és Marketingkommunikációs Igazgatóság élén
2025. szeptember 1-től Hamza Kata csatlakozik a Yettel Magyarországhoz a Márka- és marketingkommunikációs Igazgatóság vezetőjeként.
Hamza Kata pályafutása kezdetén fiatalokat célzó élmény- és fesztiválszervezésben szerzett szakmai tapasztalatot, majd a bankszektorban többek között az OTP Junior márka marketingkommunikációján és a bank social media jelenlétén dolgozott. 2017-től az OTP Bank újonnan létrejött Márkamenedzsment csapatát vezette, 2019-től pedig már Márkamenedzsment vezetőként dolgozott 11 országra – Magyarországot is beleértve – kiterjedő csoportszintű márkastratégiai és arculati keretrendszerek kialakításán és implementálásán. A nemzetközi stratégiai támogatás mellett, a magyar piacon teljeskörűen felelt a márkakommunikáció tervezéséért és megvalósításáért.
Kata közel 20 éve foglalkozik marketingkommunikációval, és elkötelezetten hisz a márkaépítés erejében.
„A márka építése számomra sokkal többről szól, mint kommunikáció, hiszen minden egyes interakció formálja azt, legyen szó az ügyfélszolgálattól a digitális felületekig. A márkastratégia számomra az iránytű, ami összhangot teremt, vezet és összeköt bennünket.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Új adónem bevezetését javasolja az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság a közelmúltban javaslatot tett az Európai Unió bevételi rendszerének átalakítására.
A 2028-34 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keretrendszer részeként egy új adónem, az úgynevezett Vállalati forrás Európáért (CORE) hozzájárulás tervezetét is ismertették. A multinacionális cégcsoportokat célzó CORE javaslat célja a közös piac előnyeiből jobban profitáló vállalatok nagyobb teherviselésének biztosítása.
Az Európai Bizottság július 16-án közzétette a 2028-tól kezdődő 7 éves költségvetési időszakra vonatkozó javaslatát. Az új, közel 2 billió euró összegű költségvetési tervezet, más néven többéves pénzügyi keretrendszer, célja egy olyan keret létrehozása, amely hozzájárul egy független, biztonságos, és gördülékenyen működő európai gazdasághoz.
A Bizottság javaslatának célja az eddigi uniós költségvetés megreformálása, egyik fő pontja pedig az uniós bevételi rendszer modernizálása. Ennek érdekében egyrészt bizonyos, már meglévő bevételi forrásokat csoportosítanának át, másrészt pedig további saját forrásokat vezetnének be, amelyek diverzifikálnák és stabilabbá tennék az uniós költségvetés bevételi oldalát.
A Bizottság 5 fő saját forrás alkalmazására tett javaslatot, amelyek várhatóan évente 58,5 milliárd euró bevételt jelentenének az uniós költségvetés szempontjából. Az 5 fő saját forrás egyike az úgynevezett „Vállalati forrás Európáért” (Corporate Resource for Europe azaz CORE) nevű hozzájárulás.
A Bizottság javaslata alapján a CORE éves hozzájárulásként kerülne kialakításra, a fizetendő összeg pedig a jövedelemadóktól eltérően a nettó forgalom mértékén fog alapulni egy progresszív sávos rendszer alkalmazásával, amely biztosítaná a nagyobb nettó forgalommal rendelkező vállalatok többlethozzájárulását. Például, egy 100 millió eurónál nagyobb, de 250 millió eurónál kisebb bevételt elérő társaság adóterhe 100 ezer euró lenne – mondta Póczak Ferenc, a Deloitte adóosztályának partnere.
A CORE fókuszába a multinacionális cégcsoportok kerültek, mivel a hozzájárulás megfizetésére azok az EU piacán működő társaságok lesznek kötelezettek, amelyeknek az éves forgalma eléri a 100 millió eurót. Az értékhatárból adódóan a kis-és középvállalkozásokat a kötelezettség nem érintené. A Bizottság ezzel arra is törekszik, hogy az egységes közös piacból nagyobb előnyt élvezők nagyobb mértékben járuljanak hozzá annak finanszírozáshoz.
Az új adónem, amennyiben bevezetik, mint az EU saját forrása hozzájárulna az EU bevételi forrásainak stabilizálásához és a költségvetési autonómiához. A tervezet pontos részletei még nem ismertek, és még számos vita és módosítás is várható a javaslat kapcsán. Mindazonáltal érdemes folyamatosan tájékozódni a különböző fejleményekről, mivel azok jelentősen befolyásolhatják a nagyobb vállalatcsoportok jövőbeli adókötelezettségeit – összegezte Bujtor Alex, a Deloitte adóosztályának menedzsere.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Mozgásban6 nap ago
Budapestre érkezett a LEGO® F1 pilótaparádé egyik sztárja
-
Gazdaság2 hét ago
Dinamikusan bővül a SPAR franchise hálózata – már több mint 300 üzlettel van jelen országszerte
-
Gazdaság2 hét ago
Megjelent az Otthon Start jogszabálytervezete
-
Okoseszközök2 hét ago
TOP 10+1 vezeték nélküli fülhallgató: melyiket érdemes megvenni 2025-ben?
-
Ipar2 hét ago
Nemzetközi díjat nyert a magyar mérnökök digitális tervezése
-
Tippek2 hét ago
Schrödinger növénye: nem tudjuk, él-e, amíg ki nem nyitjuk a csomagot
-
Ipar3 nap ago
Hazai cég biztosít automata raktárrendszert egy amerikai gyárnak
-
Gazdaság2 hét ago
Stratégiai partnerséget kötött a 4iG és az IAI a Spacecom adósságrendezésére