Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

A jelen diákjai a jövő kihívásaival szemben

Többmilliós díjazással várja az ötleteket az EdisonKids a Samsung támogatásával elindított Megoldások a holnapért kihívása

Idén első alkalommal kínál lehetőséget a magyar diákoknak az EdisonKids a Samsung támogatásával elindított kezdeményezése, a világszerte sikeres programon alapuló Megoldások a holnapért kihívás.

A program az ország leginnovatívabb iskoláit, tanárait, illetve 12 és 18 év közötti diákjait keresi, akik szeretnének a jelen legfontosabb kérdéseire a jövő megoldásaival válaszolni. A kezdeményezés célja, hogy teret adjon a fiatal tehetségeknek és megmutassa, hogyan gondolkodnak a technológiai fejlődésről, a tudatosságról vagy a közösségi alkotásról. A jelentkezés már elindult, a csapatok március 15-ig szállhatnak versenybe az összesen 1,5 millió forint értékű fődíjért.

A programot azoknak a fiataloknak találták ki, akik maguk is mindig ötletelnek valamin. A jövő feltalálói, vállalkozói és kutatói most megkaphatják az őket megillető támogatást, és szakértői segítséggel dolgozhatnak a számukra legfontosabb kérdés megoldásán. Idén tavasszal a legjobb ötleteké a főszerep, a cél a fiatalok környezetében jelentkező problémák innovatív megoldása és az iskolai feladatok izgalmas kiegészítése, amely minden résztvevő számára értékes tapasztalatokat adhat. A Megoldások a holnapért kihívásra az ország bármely pontjáról jelentkezhetnek a 12 és 18 év közötti fiatalokból álló csapatok és tanáraik. A legjobb csapatok egy szakértő tagokból álló zsűri és a nyilvánosság előtt is bemutathatják tehetségüket és gondolataikat.

A kihívásra 2021. február 23-tól, március 15-ig lehet jelentkezni egy egyedi problémafelvetéssel, amelyet a csapatok a következő hónapok során részletesen is kidolgozhatnak. A legjobb 50 projektet online műhelymunkával és képzésekkel segítik a szervezők, ahol elismert szakemberek támogatják a diákok munkáját. A középdöntőbe a zsűri döntése alapján a nyolc legjobb ötletet ismertető csapat jut be, ők a Samsung munkatársainak és szakértő partnereinek mentorálása mellett dolgozhatnak a megoldásaikon és a tervezői gondolkodást segítő képzéseken vehetnek részt.

A program alapjául a Samsung nemzetközi sikereket elért Solve for Tomorrow, Megoldások a holnapért kezdeményezése szolgált, amelynek célja a kreatív gondolkodás és a problémamegoldó készségek fejlesztése. Hazánkban idén először élhetnek a diákok a lehetőséggel, és fejleszthetik STEM (Science, Technology, Engineering, Maths – természettudományok, technológia, mérnöki ismeretek és matematika) tudásuk mellett az olyan, a 21. században elengedhetetlen szociális készségeiket is, mint a kritikai gondolkodás, a csoportmunka, a kreativitás vagy a strukturálatlan problémák megoldása. Ezekre a képességekre épül számos olyan technológia, mint például az MI, az IoT vagy 5G, amelyek a jövőben meghatározhatják a mindennapokat.

A három hónapos program végén három győztes csapatot választanak ki a zsűri tagjai, akiknek a munkája szélesebb körben is ismertté válik, a mentorálás és a támogatás mellett pedig értékes nyereményeket is hazavihetnek. Az első helyezett csapat iskolája 1 millió forint értékben, a csapat tagjai pedig 500.000 forint értékben választhatnak maguknak új termékeket a Samsung Megoldások eszközlistából, a második és harmadik helyezett pedig további 1 millió forint értékű nyereményen osztozik.

A zsűriben a fiatal generációt is inspiráló véleményalkotók és szakemberek is helyet kaptak. A kezdeményezés fővédnöke Dr. Meskó Bertalan, Orvosi jövőkutató, a The Medical Futurist Institute vezetője elmondta:

„Kisgyerekkorom óta kutató szerettem volna lenni. Most, 30 évvel később, a tudomány iránti szenvedélyem ugyanolyan. Látni ezeket a diákokat a tanárukkal az oldalukon megoldani tudományos kihívásokat, azt jelenti nekem, hogy a science fiction egy kicsit hamarabb válhat valósággá, hogy jobbá tegye az életünket.”

A zsűri tagjaként a Samsung Magyarország képviseletében Kunos Balázs, a vállalat alelnöke, az EdisonKids részéről pedig Veres Rita, az Edisonplatform stratégiai vezetője is részt vesz majd a versenyzők értékelésében. A zsűri tagjai és a programban résztvevő mentorok folyamatosan segítik a csapatok munkáját, hogy a projektek végén olyan megoldások születhessenek, amelyek valóban változást hoznak a fiatalok közvetlen környezetébe.

Nagy öröm számunkra, hogy elindíthatjuk a Megoldások a holnapért kihívást és ezzel is támogathatjuk a tehetséges magyar fiatalokat. A jövő vállalataként kiemelten fontos számunkra, hogy segítsük a felnövő generációt az álmaik megvalósításában, ez a kezdeményezés pedig pontosan ezt teszi lehetővé – mondta el Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője. – Ahhoz, hogy minél szélesebb körben elérhessük a diákokat, kiemelkedően fontos az EdisonKids segítsége, akik eddig is sokat tettek a hazai fiatalokért, így igazán otthonosan mozognak a világukban.”

Az EdisonKids képviseletében Veres Rita elmondta:

„Izgatottan várjuk a kihívást, mert tudjuk, hogy fantasztikus ötletek születnek, ha a diákokat is bevonjuk a jövő alakításába. Sőt, talán a következő magyar feltaláló karrierje is most indulhat el. A Samsunggal együtt egy jövőformáló, generációkat összekötő programot indítunk el, amelyben a diákok, szakértők, mentorok mellett célunk, hogy az „EdisonTanárokat” is felkutassuk és elismerjük. Azokat a menő, lelkes, jövőbe tekintő oktatókat, akik szívesen dolgoznak együtt diákjaikkal a jelen kihívásain.” 

Bővebb információ és a pályázat részletes leírása a www.edisonkids.org és a https://www.samsung.com/hu/solvefortomorrow/ weboldalon érhető el.

Gazdaság

A luxusipar digitalizációja: Virtuális polcok és valós igények

luxus kozmetikum digitális luxusipar smink telefonon
képek: Freepik

A modern luxus ma már nem helyhez kötött – ott van a nappalinkban, a telefonunk képernyőjén, egyetlen karnyújtásnyira. Egy virtuálisan felpróbált rúzs ma épp olyan benyomást kelthet, mint egy bolt tükrében tett felfedezés. A valódi kérdés az, mennyire érezzük hitelesnek ezt az élményt. Az AR, vagyis a kiterjesztett valóság akkor válik a prémium döntés eszközévé, ha ugyanazt az érzést biztosítja, amit korábban csak személyesen tapasztalhattunk meg.

Luxus a nappalidban – így próbálj sminket kanapéról

Egy prémium kozmetikum kiválasztása ritkán pusztán racionális döntés. Nemcsak azt mérlegeljük, mit tud a termék, hanem azt is, hogyan fogunk kinézni vele és hogyan érezzük majd magunkat. Illik-e hozzánk az árnyalat? Természetes lesz-e a fedése? Nem lesz túl sok? Nem lesz túl kevés? Az AR képes ezt visszaadni, hiszen valós időben illeszti a digitális elemeket a felhasználóhoz.

Ennek egyik leglátványosabb példája a korszerű virtuális próba, vagyis a VTO (Virtual Try-On), amely ma már jóval több egyszerű szűrőnél. Sokan azt gondolják, hogy a virtuális próba nem több egy egyszerű közösségi médiás filternek ható effektnél, pedig a luxusiparban alkalmazott VTO valójában egy összetett, nagy pontossággal dolgozó technológia, amely egészen más szinten működik, mint egy felületes vizuális megoldás. Amikor belenézel a kamerába, a rendszer ezredmásodpercek alatt részletesen feltérképezi az arcod jellegzetes vonásait és arányait, így a virtuálisan felvitt smink együtt tud mozogni veled. A különbség abban mérhető, mennyire érezzük hitelesnek az eredményt.

A valósághű megjelenítésben fontos szerepet játszik még a PBR (Physically Based Rendering) technológia is, amely a fény fizikai viselkedését modellezi. Ennek köszönhetően képernyőn keresztül is látható, hogyan különbözik egy fényes szájfény és egy matt rúzs. A számítógépes látás technológiája teszi lehetővé, hogy a szoftver valóban értse, mit lát, és 3D-ben kövesse az arcod tömegét. Így ha elfordítod a fejed, a virtuális rúzs nem csúszik el, hanem pontosan követi a mozdulataidat.

Tökéletes összhang: a smink, ami együtt mozog veled

A prémium kozmetikumok piacán a bizalom több, mint érzelem: a vásárlók tudatosan figyelik, mit visznek a bőrükre. Érdeklődnek az összetevők és a gyártás körülményei iránt, hiszen számít nekik a minőség és a következetesség. Itt válik igazán értékessé az AR: nemcsak azt mutatja meg, hogyan áll a termék, hanem segít megérteni, mire számíthatunk. Milyen fedést ad? Rétegezhető-e? A hiper-perszonalizáció tovább emeli a felhasználói élményt: az adatvezérelt elemzés figyelembe veszi a bőr tónusát, textúráját, esetleges problémáit, sőt még a környezeti tényezőket, például az UV-sugárzást is, ahol élsz.

Ebben a közegben a prémium árazás is új értelmet nyer. Nem pusztán a csomagolást és a márkanevet fizetik meg, hanem a következetességet, ami a laborban kezdődik és a felhasználói élményben végződik. A prémium márkák esetében a virtuális próbalehetőség és az exkluzív digitális jelenlét mellett a fogyasztók a magas minőségű kozmetikum gyártás technológiai precizitását is megfizetik, hiszen a laboratóriumi innovációk és a tiszta összetevők garantálják azt a luxusélményt, amit az AR-felületek hirdetnek.

luxus kozmetikum smink

Ígéret vagy élmény? Itt dől el a bizalom

Az AR könnyen túlzó ígéretté válhat, ha a termék teljesítménye nem támasztja alá a digitális élményt. Ebben a kategóriában ez már különösen kockázatos, hiszen a csalódás itt már bizalomvesztést jelent. Ezért a valódi kérdés nem az, hogy egy prémium márka használ-e AR-t, hanem az, milyen minőségben teszi. Mennyire pontos a megjelenítés? Mennyire következetes az offline és az online élmény? Ugyanazt kapjuk-e a valóságban, amit a képernyőn láttunk?

Amikor a technológia téged szolgál

Az online környezet új eszközöket adott a márkák kezébe, de az alapelv nem változott: a részletek számítanak. A vizuális minőség, a következetes márkahasználat, a technológiai pontosság mind azt üzeni, hogy a döntésünk jó kezekben van. Az AR akkor tölti be igazán a szerepét, ha rábeszélés helyett megerősít: nem bizonytalanságot kelt, hanem csökkenti azt, és a digitális és a valós élmény között nincs különbség.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Egymást érik a változások a fuvarozásban: mindez a fogyasztókra is hatással lehet

A 2026-os év kezdete az útdíjemeléstől volt hangos hazánkban. Az emelkedés ugyan nem maradt el, de kisebb mértékben valósult meg, mint az tervezett volt. Július 1-jén életbe lép egy új EU-s tachográf-szabályozás, amely a korábbiaknál szigorúbb ellenőrzést eredményez. Mindemellett a KRESZ tervezett módosításai szintén jelentős hatással lehetnek a magyarországi fuvarozási piacra – hívta fel a figyelmet a DSV.

Mérséklődik a költségnyomás: egyelőre elmarad a márciusra tervezett díjemelés

A 3,5 tonna feletti tehergépjárművek útdíja 2026-ban tovább emelkedett, ami költségnövekedést jelent a fuvarozási és áruszállítási ágazat számára. Az emelés eredetileg két lépcsőben valósult volna meg: 2026. január 1-jétől életbe lépett az útdíjak 4,3%-os, inflációkövető emelése, amely a rendszer infrastruktúra‑díjelemét érinti. A díjak további korrekciójára március 1-jén került volna sor. Azonban ez a legfrissebb hírek szerint elmarad. A díjak további korrekcióját eredetileg március 1-jére tervezték, azonban a legutóbbi egyeztetések eredményeként ez az emelés nem lép életbe. A döntéshozók korábban a 2025-ös szinthez képest előbb 54%-os, majd 35%-os díjnövekedéssel számoltak. Egy ilyen mértékű emelés jelentős többlet terhet rótt volna a fuvarozási ágazatra, amelynek hatása közvetve a fogyasztói árakban is megjelent volna.

„A növekvő útdíj közvetlenül emeli a kilométeralapú szállítási költségeket, csökkentheti a vállalkozások árrését és várhatóan beépülhet a fuvardíjakba, végső soron pedig az áruk fogyasztói áraiba is. Ez tehát nemcsak a fuvarozókat és az egyéb logisztikai szereplőket, hanem a fogyasztókat is érintheti áremelkedések formájában”

– mondta Szűcs Tünde, a világ legnagyobb logisztikai és szállítmányozó vállalatának, a DSV magyarországi közúti divíziójának értékesítési vezetője.

A változások különösen érzékenyen érinthetik a belföldi és tranzitfuvarozást, ahol az útdíj a teljes költség jelentős részét adja. Hatást gyakorol azonban a logisztikai szektorra az útdíjemelés mellett a 20 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépjárművek korlátozása is. Emiatt a nehézgépjárművek kerülőútra kényszerülnek, ami sok esetben jelentős extra kilométereket jelent. Ez az útdíjon felül növeli az üzemanyag- és bérköltségeket, az amortizációt és a menetidőt, így tovább drágítja a szállítást.

Idén más változások is érintik a fuvarozókat, de nem csak Magyarországon

2026. július 1-jétől minden EU-n belüli nemzetközi és kabotázs fuvarokat teljesítő 2,5-3,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeg közötti kishaszongépjárműnek úgynevezett G2v2 okos tachográffal kell rendelkeznie. A szabályozás a vezetési és pihenőidők betartását, a gépjárművezetők kiküldetésére vonatkozó rendelkezések alkalmazását, valamint az 56 napra visszamenőleges adatbemutatást írja elő.

„Az új előírások miatt minden fuvarozó kénytelen lesz újragondolni a mindennapi működését. A vezetési- és pihenőidők pontos nyomon követése, valamint az ellenőrzésekre való felkészülés minden fuvarozó számára alapkövetelmény lesz”

– hangsúlyozta a DSV magyarországi közúti divíziójának értékesítési vezetője.

A változások következményeként egy 3,5 tonnás jármű egy műszakban átlagosan 800-900 km-t tud majd teljesíteni, mielőtt a jellemzően minimum 11 órás egybefüggő pihenőt ki kell vennie. A 2,5 tonna alatti járművek esetén a korábbi teljesítmény fenntartható, ami bizonyos szegmensekben a tranzitidők megtartását teszi lehetővé. Mindemellett 2026-ban a gépjárművezető képzés területe is jelentős átalakuláson megy keresztül, különös tekintettel a jogszabályi környezetre és a támogatási lehetőségekre.

A tervezett KRESZ-módosítások a magyarországi áruszállításra is hatást gyakorolhatnak

A tervezett KRESZ-módosítások szintén hatást gyakorolhatnak a logisztikai szektorra. Az év elején életbe lépett új útdíjszabályozásokkal szinkronban a KRESZ-tervezetbe például bekerült, hogy az olyan tehergépkocsi és járműszerelvény, amelynek megengedett legnagyobb össztömege meghaladja a 7,5 tonna össztömeget, lakott területen kívül csak autópályán, autóúton és főútvonalon közlekedhet.

„Persze kivételekre is kitér a tervezet, hiszen amennyiben például az üzembentartó telephelye csak így közelíthető meg, továbbra is lehetőséget teremtenek a tervezetben alapvetően tiltott útvonalak használatára”

– emelte ki a szakember.

Az autópályákon és autóutakon, ahol egy irányba két vagy három forgalmi sáv áll rendelkezésre, a bal szélső forgalmi sáv használata, valamint az ott történő elhaladás tilos bizonyos tehergépkocsik és járműszerelvények számára. A tilalom néhány kivételt leszámítva minden 7,5 tonnát meghaladó tehergépkocsira időbeli korlátozás nélkül vonatkozik, továbbá kiterjed a 3,5 tonnánál nagyobb, de legfeljebb 7,5 tonnás tehergépkocsikra is naponta reggel 6 és este 22 óra között.

„A tervezett sávhasználati korlátozások közvetlenül érintik a fuvartervezést és a kapacitáskihasználást. A hosszabb útvonalak és a megnövekedett átfutási idők miatt a pontos tervezés és az előre kalkulált szállítási idők kulcsfontosságúvá válnak. Bár a változások új kihívásokat hoznak, megfelelő tervezéssel és folyamatos monitoringgal a fuvarozók hatékonyan alkalmazkodhatnak az új működési környezethez”

– tette hozzá Szűcs Tünde.

A korábbi kihívásokból számos továbbra is fennál a logisztikában

A DSV magyarországi szakértői szerint a szabályozások mellett a hazai piacot érintő egyéb tényezők – például a sofőrhiány, a növekvő költségek, valamint a digitalizációs elvárások – is jelentősen befolyásolják a fuvarozás hatékonyságát, miközben a geopolitikai és globális ellátási kockázatok további bizonytalanságot hordoznak.

„A 2026-os év várhatóan az alkalmazkodás és a hatékony üzemeltetés éve lesz. A digitális tervezés, az adatvezérelt döntéshozatal és a fenntartható megoldások alkalmazása kulcsfontosságú a hatékony, biztonságos és versenyképes működéshez a logisztikában”

– fogalmazott Szűcs Tünde.

A piaci és szabályozási változások miatt a fuvarozók számára elengedhetetlenné válik a proaktív tervezés a hosszú távú teljesítmény és az ügyfélelégedettség fenntartásához.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Magyar kutatók eredményei formálják az autonóm járművek és robotika jövőjét

Lezárult az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) kutatás-fejlesztési programja, amely több mint négy éven keresztül az autonóm – emberi beavatkozás nélkül működő – járművek, robotok és drónok biztonságos, gyors és fenntartható működését vizsgálta.

Az Európai Unió 6,2 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával megvalósult projekt célja az volt, hogy a jövő közlekedési és ipari rendszerei megbízhatóbbak, energiatakarékosabbak és mindenki számára biztonságosabbak legyenek.

A 2021. őszén induló program során olyan technológiai megoldások születtek, amelyek segítik az önvezető járműveket és robotokat abban, hogy gyorsabban reagáljanak a váratlan helyzetekre, pontosabban érzékeljék környezetüket, és hatékonyabban használják fel az energiát. Ezek a fejlesztések hozzájárulhatnak a közlekedési balesetek számának csökkentéséhez, a károsanyag-kibocsátás mérsékléséhez, valamint a járműipar és a robotika versenyképességének növeléséhez.

A kutatások hatása nemcsak tudományos, hanem társadalmi és gazdasági szempontból is jelentős. Az ARNL működése során több mint 9 milliárd forint összesített bevételt ért el. A program eredményeként eddig 13 hazai szabadalmat és védjegyet, valamint 4 nemzetközi szabadalmat nyújtottak be, továbbá 3 spin-off vállalkozás létrejöttét támogatták, amelyek a laboratóriumban megszületett tudást a gyakorlatban hasznosítják.

A projekt az RRF-2.3.1-2021 „Nemzeti Laboratórium létrehozása, komplex fejlesztése” című konstrukció keretében valósult meg. A munkában három meghatározó intézmény – a HUN-REN SZTAKI, a Széchenyi István Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – vett részt, közel négyszáz kutató és technikus közreműködésével.

„Az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium valódi közösségi teljesítmény volt. Olyan kutatói együttműködés jött létre, amely kézzelfogható technológiai eredményeket hozott, és hosszú távon is erős alapot teremt a hazai autonóm jármű- és robotikai fejlesztések számára”

– mondta Gáspár Péter, az ARNL szakmai vezetését ellátó HUN-REN SZTAKI Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumának vezetője.

További információ: https://autonom.nemzetilabor.hu/


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss