Gazdaság
Lendületben a Visa kisvállalkozások digitális átállását segítő küldetése
Nagy lépésekkel halad a Visa a Covid-19 világjárványt követő gazdaság-helyreállítási folyamat részeként vállalt célkitűzésének teljesítése felé. A vállalat Európa-szerte nyolcmillió kisvállalkozásnak nyújt segítséget a digitális kereskedelemre való felkészüléshez, valamint előnyeinek kiaknázásához.
A Visa (NYSE: V) ismertette, hogy Európa-szerte már több mint 100 partner csatlakozott a „Számít, hogy hol vásárolsz” kezdeményezéséhez, amelynek célja, hogy segítse a kisvállalkozások tulajdonosait a digitális képességek kialakításában, és helyi közösségeik további kiszolgálásában.
A 2020 nyarán indított program során eddig már több mint kétmillió európai kisvállalkozás részesült támogatásban. A bejelentés hatalmas mérföldkövet jelent a Visa vállalásának teljesítése során, mely szerint Európában nyolcmillió – globálisan pedig 50 millió – kis- és középvállalkozás (KKV) számára nyújt segítséget az online térbe lépéshez, az új feltételekhez való alkalmazkodáshoz, és a vállalkozások jövőképes átalakításához.
A Covid-19 világjárvány továbbra is súlyos nehézségeket ró a kisvállalkozásokra Európa-szerte. A Visa kutatása feltárta, hogy a kisvállalkozások 65%-a aggódik vállalkozása jövője miatt. Mivel sokuknak szigorú korlátozások és lezárások közepette kell működniük, egyre több kisvállalkozás helyezi át a tevékenységét az online térbe és biztosít digitális fizetési lehetőséget. A Visa adatai szerint több mint tíz európai ország 20%-os növekedést tapasztalt az online vásárlások számában, és ma már tízből nyolc tranzakció érintésmentes.
Hemlata Narasimhan, a Visa Kereskedői értékesítés és Bankkártyelfogadás részlegének Európáért felelős szenior alelnöke elmondta:
„A kisvállalkozások kulcsfontosságú szerepet töltenek be közösségeinkben, és a Covid-19 világjárvány következtében még mindig sokuknak kell kihívást jelentő körülmények között működniük. Számunkra folyamatos inspirációt jelent az az innovatív és vállalkozó szellem, amelyet e vállalkozások tulajdonosai tanúsítanak, ahogyan tevékenységüket az új körülményekhez igazítják, hogy továbbra is kiszolgálhassák vásárlóikat. Büszkék vagyunk arra, hogy több mint kétmillió kisvállalkozás élhetett a partnereinkkel közös kezdeményezéseink előnyeivel. Elkötelezetten folytatjuk együttműködésünket ügyfeleinkkel és partnereinkkel a gazdaság helyreállításában, lehetővé téve, hogy a kisvállalkozások továbbra is központi szerepet tölthessenek be közösségeinkben.”
Mióta bejelentette, hogy kötelezettségvállalása keretében nyolcmillió európai kisvállalkozásnak nyújt támogatást a digitális átállásban, a Visa számos bankkal, kormányzattal, kereskedelmi platformmal és technológiai partnerrel lépett szövetségre a kisvállalkozások digitális képességeinek fejlesztése céljából. A legfontosabb kezdeményezések a következők:
- Együttműködések a köz- és a magánszféra között: Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában a Visa együttműködik a kormánnyal annak érdekében, hogy a kisvállalkozások az első 12 hónapban ingyenesen férhessenek hozzá az érintésmentes elfogadóterminálokhoz és szoftverekhez. 29 ország kormánya rendelte el a kontaktmentes fizetés felső határának megemelését, hogy megkönnyítsék a vásárlók számára a terminál érintését nem igénylő fizetést.
- Új elfogadási technológia: A Visa „Tap-to-Phone” technológiája, amely a mobil eszközöket fizetési terminállá alakítja, több ezer kisvállalkozónak nyújt segítséget a digitális fizetések elfogadásában Csehországban, Olaszországban, Lengyelországban, Romániában, Szlovákiában, Törökországban, Ukrajnában és az Egyesült Királyságban.
- Új online eszközök: Elindítani egy vállalkozást az online térben ijesztő feladatnak tűnhet. A Visa online platformokkal és digitális piacterekkel dolgozik együtt annak elősegítése érdekében, hogy a kis üzletek minimális költséggel és fáradsággal teremthessék meg internetes jelenlétüket. Már több európai országban is indultak ilyen programok, amelyek helyi vállalkozások ezrei számára nyújtanak támogatást. A Visa emellett kibővítette Practical Business Skills platformját Ez egy globális digitális felület, amely ingyenes oktatóanyagok biztosításával segíti a kis- és mikrovállalkozások tulajdonosait abban, hogy jól megalapozott döntések mentén fejleszthessék vállalkozásukat a digitális átállás révén.
- Új banki eszközök: A kis cégek is a digitális banki eszközöket részesítik előnyben pénzügyeik kezeléséhez ebben a vállalkozásuk számára kritikus időszakban. Európai bankokkal és fintech cégekkel együttműködve a Visa több mint 30 új üzletikártya-programot kínál a kisvállalatok számára, melyek segítségével hatékonyabban kezelhetik cash flow-jukat és beszerzéseiket, miközben innovatív, új üzleti banki eszközökhöz kapnak hozzáférést.
- Közösségi szerepvállalás: A Visa széles körben terjeszti „Számít, hogy hol vásárolsz” kampányát, melynek keretében arra hívja fel a fogyasztókat, hogy vásároljanak helyi termékeket, és támogassák a közösségükben működő kisvállalkozásokat. Több országban indult lokális kampány a helyi üzletek támogatásának ösztönzésére, például a Champion Green (Írországban), a Smart SME (Törökországban) és a Fiver Fest (az Egyesült Királyságban).
Eddig már több mint 100 program indult az iparági partnerek, többek között az Alpha Bank, az Akbank, az Axerve, a Banca Sella, a Banco Santander, a BeeDigital, a CEC Bank, a Co-Operative bank, a Clickandcollection.com, a Fiserv, a Fruugo, az iCard- myPOS, az Israel Credit Cards, a Juni, a National Bank of Greece, a Tyl by NatWest, a Nexi, az Orderbird, az Oma Savings Bank Plc, az OTP Mobil, a Payplug, a Piraeus Bank, a ShopAppy.com, a Shopify, a Viva Wallet és a WorldLine támogatásával. E kezdeményezéseknek köszönhetően több mint kétmillió kisvállalkozás juthatott hozzá olyan eszközökhöz, lehetőségekhez és erőforrásokhoz, amelyek segítenek nekik az új körülményekhez való alkalmazkodásban, az online kereskedésben és a fogyasztók digitális fizetések iránti igényének kielégítésében.
Magyarországon a Visa és az OTP Mobil közös kezdeményezése abban segíti a vállalkozásokat, hogy a SimpleBusiness-t, mint gyors, érintésmentes és költséghatékony fizetési megoldást kínálhassák az ügyfeleiknek. A Visa támogatásával az OTP Mobil csaknem 50% díjkedvezményt biztosít a csatlakozáskor és az azt követő első hónapokban. A 2021. március 31-ig tartó promócióban az egyszeri belépési díjat 19 000 forintról 9 900 forintra csökkentették, a tranzakciós jutalékot pedig 0,99-ről 0,49 százalékra mérsékelték. Az utóbbi kedvezmény az új belépők mellett a korábban szerződött ügyfelekre is érvényes. Nincs havi díj vagy forgalmi elvárás, bárki csatlakozhat, aki innovatív megoldást kínáló digitális fizetési alternatívát kíván biztosítani ügyfeleinek.
„Az, hogy hol vásárolunk, most fontosabb, mint valaha bármikor. A kisvállalkozások adják a helyi gazdaság gerincét – munkahelyeket teremtenek, előmozdítják az innovációt, és a jövedelmet a helyi közösségeknél tartják. A Visa elkötelezetten támogatja magyarországi ügyfeleit, a kibocsátó, illetve elfogadó bankokat abban, hogy a kereskedők és a vásárlók számára innovatív, megbízható és biztonságos fizetési megoldásokat tegyenek elérhetővé”
– mondta Kiss Ede, a Visa Magyarországért felelős területi vezetője.
A pozitív kezdet ellenére még sok munka hátra van
Mivel Európában számos ország további korlátozások életbe léptetésével kezdte meg a 2021-es évet, a Visa hálózatához fordul segítségért, és minél több partnerét arra kéri, hogy álljon a kisvállalkozások támogatását célzó kezdeményezései mellé, hogy több millió kisvállalkozás állhasson át a digitális működésre a helyreállítás e kritikusan fontos időszakában.
További információkért keresse fel a https://www.visa.co.uk/where-you-shop-matters.html weboldalt.
Gazdaság
A Kyndryl felmérése szerint a mainframe modernizációs projektek 2–3 szoros befektetés arányos megtérülést biztosítanak
A Kyndryl (NYSE: KD), a küldetéskritikus vállalati technológiai szolgáltatások vezető globális szereplője, ma közzétette immár harmadik alkalommal publikált State of Mainframe Modernization felmérésének eredményeit.
A kutatás bemutatja, miként alakítják át a vállalatok a mainframe-rendszerek szerepét a gyorsan változó digitális környezetben. Az eredmények szerint a szervezetek egyre inkább rugalmas modernizációs stratégiákat alkalmaznak, nagyléptékben építik be a mesterséges intelligenciát, és megduplázzák a mainframe használatát a hibrid IT‑környezetekben – mindezt a szakemberhiány és a szigorodó szabályozói elvárások közepette.
A felmérésben részt vevő 500 üzleti és IT‑vezető válaszai alapján a modernizációs projektek költségei csökkentek, miközben a befektetés‑arányos megtérülés (ROI) növekedett. A válaszadók jelenleg 288% és 362% közötti ROI‑t érnek el kezdeményezéseikkel, attól függően, hogy a modernizációt közvetlenül a mainframe‑en valósítják meg, felhőintegrációt hajtanak végre, vagy a munkaterheléseket más platformokra helyezik át. Emellett a szervezetek 80%-a az elmúlt évben módosította mainframe‑modernizációs stratégiáját, hogy alkalmazkodjon a változó piaci körülményekhez, a geopolitikai fejleményekhez, az új szabályozásokhoz és a feltörekvő technológiákhoz.
A felmérésből az is kiderült, hogy a mesterséges intelligencia mára a jövőbeli lehetőségből a jelen egyik legfontosabb üzleti hajtóerejévé vált: a szervezetek közel 90%-a már bevezette, vagy tervezi bevezetni a generatív MI‑t a mainframe‑rendszereken. A válaszadók jelentős eredményeket várnak a mesterséges intelligencia és a generatív MI alkalmazásától – összesen 13 milliárd dollár költségmegtakarítást és 20 milliárd dollár új bevételt prognosztizálva a következő három évre. Az MI emellett hozzájárul a munkaerőpiaci tudás hiány mérsékléséhez is. A szervezetek több mint fele (56%) számolt be a platform használatának növekedéséről az elmúlt évben, mivel a hibrid környezet részeként új, magas hozzáadott értékű szerepeket azonosítanak számára.
„A mainframe az MI‑alapú hibrid vállalati stratégiák egyik katalizátorává vált, amely milliárd dolláros megtérülést biztosít, miközben új innovációs lehetőségeket teremt az ügyfelek számára” – mondta Hassan Zamat, a Kyndryl Core Enterprise üzletágának globális szakmai vezetője. „A szervezetek ma sokkal pragmatikusabban közelítik meg a modernizációt, hogy jobb üzleti eredményeket érjenek el és beépítsék az új technológiákat. A megfelelő partnerekkel való együttműködés kulcsfontoságú egy rugalmas, biztonságos és jövőálló platform kialakításában.”
A válaszadók azt is megerősítették, hogy a modernizáció sikerének kulcsa egyre inkább a mainframe‑ és a feltörekvő technológiákban egyaránt jártas munkaerő. A vállalatok 70%-a küzd azzal, hogy megtalálja a megfelelő, több területen is kompetens szakembereket, miközben 74% továbbra is külső szolgáltatókra támaszkodik modernizációs kezdeményezései támogatásában. A megkérdezettek 94%-a szerint modernizációs terveiket jelentős mértékben befolyásolja a szabályozói megfelelés, és a biztonság továbbra is alapvető szempont marad a döntéshozatal során.
A felmérés rámutat, hogy miközben a vállalatok igyekeznek alkalmazkodni a kihívásokhoz, a mainframe-platform továbbra is a legkritikusabb technológiai képességeik alapját képezi. A mainframe‑modernizációról alkotott vállalati véleményekről, valamint a kapcsolódó kihívásokról, kockázatokról és előnyökről további részletek a Kyndryl 2025‑ös State of Mainframe Modernization Survey jelentésében olvashatók.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Lakásvásárlás önerő nélkül – nem könnyű, de lehetséges
Első lakás és zöld ingatlan esetén lazább hitelfeltételek
Bár általánosan elterjedt vélekedés, hogy lakásvásárlás csak önerővel lehetséges, a szabályozás ezt nem zárja ki – hívta fel a figyelmet Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont vezetője. A Magyar Nemzeti Bank rendelete szerint a hitelezés felső határa forintalapú jelzáloghitelek esetén a fedezet forgalmi értékének 80 százaléka, de megfelelő pótfedezet – például egy másik ingatlan – bevonásával önerő nélkül is finanszírozható a vételár. Bizonyos esetekben – első lakás vagy energiahatékony ingatlan – akár pótfedezet nélkül is nyújtható 90 százalékos hitel. A szakértő tapasztalt pénzügyi tanácsadó bevonását javasolja.
Az a vélekedés, miszerint önerő nélkül lehetetlen ingatlant vásárolni, nem igaz. Nem könnyű feladat és minden szereplőnek, vevőnek, eladónak, banknak is rugalmasnak kell lennie, hogy a tranzakció megtörténhessen, de a jelenlegi szabályozás nem zárja ki ezt a lehetőséget. Vincze Krisztiánt, a GV Hitelközpont vezetőjét kérdeztük, hogyan is működhet mindez a gyakorlatban.
A legtöbben úgy hiszik, hogy a lakáshitelhez minden esetben fel kell mutatni önerőt, mert a bankok csak így adnak kölcsönt, de ez nem igaz. A hitelezhetőség mértékét egy rendelet, a hitelfedezeti mutatóhoz köti, melyet a Magyar Nemzeti Bank szabályoz. Vagyis az MNB határozza meg, hogy a fedezetül felajánlott lakást vagy lakásokat a forgalmi értéküknek hány százalékáig lehet terhelni.
Jelenleg a forintalapú jelzáloghitelek esetén ez a szám, általános esetben, 80 százalék. A bankok, saját döntéseik alapján, ennél magasabb önrészt is kérhetnek és gyakran ezt meg is teszik.
– A bankok belső szabályai általában szigorúbbak – hívja fel a figyelmet Vincze Krisztián a GV Hitelközpont vezetője – akad olyan pénzintézet is, ahol saját pénz nélkül nem adnak hitelt. Az sem mindegy, hogy milyen településen van a kiválasztott ingatlan, hiszen egy olyan városban, ahol pörög az ingatlanpiac, a bank nagyobb mértékű kölcsönt is ad, mert könnyen eladhatók itt a lakások. Ezzel szemben egy rosszabb adottságú, nehezen eladható ház esetén magasabb önerőt is megszabhatnak, akár 40 százalékot is elvárhatnak a hitelezéshez.
De akkor hogyan lehet mégis lakást vásárolni, ha nincs önerő? A megoldás az, hogy ebben az esetben nem elegendő egyetlen ingatlan fedezetnek. Ha a megvásárolni kívánt lakás vagy ház mellett egy másik ingatlan is bevonható az ügyletbe, akkor van esély arra, hogy pénz nélkül jusson valaki lakáshoz. Ekkor ugyanis a két ingatlan összértékének bizonyos százaléka hitelezhető, de ha az összérték kellően magas, a megvásárolni kívánt lakás teljes ára finanszírozható a felvett kölcsönből. Nem feltétel ilyenkor, hogy az úgynevezett pótfedezet a hiteligénylő tulajdonában álljon, de természetesen a tulajdonos hozzájárulása szükséges, hiszen, ha az adós nem fizet, bizony a pótfedezet is egyetemlegesen felel a kötelezettségért.
Nézzünk egy példát! Egy fővárosi, 50 milliós, átlagos állapotú lakás megvásárlásához, ha csak a megvásárolni kívánt ingatlan a fedezet, maximum 40 millió forintot adhat a bank, vagyis szükséges 10 millió forint önerő. Ha azonban felajánlható másik ingatlan emellé, aminek forgalmi értéke szintén eléri az 50 millió forintot, akkor a bank már a két ingatlan összértékének 80 százalékig hitelezhet, vagyis a teljes 50 milliós összeg felvehető.
Az is lehetséges, hogy a második ingatlan értéke önmagában 100 millió forintot ér, így az önállóan is elég fedezetet nyújt egy 50 milliós hitelre (akár többre is, de a hitel felső korlátja maga a vételár), így a célingatlant nem is kell bevonni a fedezeti körbe.
Vannak kivételek, amikor a 20 százalékos önerő sem kötelező a törvény szerint, hívja fel a figyelmet a szakember.
– Azoknál a hitelfelvevőknél, akiknek korábban nem volt még 50%-ot elérő ingatlantulajdonuk az első lakásvásárlását támogatandó, megengedi a rendelet a forgalmi érték 90%-áig történő finanszírozást pótfedezet bevonása nélkül, ahogy az energiahatékony ingatlanokat is akár 90 százalékig hitelezi a bank, ráadásul nemcsak az Otthon Start kölcsön keretein belül, hiszen ez általános szabály – mondta el Vincze Krisztián.
Összefoglalva tehát nem lehetetlen, de nem is egyszerű önerő nélkül ingatlant vásárolni. Szükség van a megvásárolni kívánt mellett egy másik, terhelhető ingatlanra és olyan pénzintézetre, ami az adott településen hajlandó ilyen mértékben hitelezni. Emellett szükség van arra, hogy az eladó elfogadja, nem kap foglalót vagy előleget, csak a banki utalásnál kerül pénz a kezébe.
A fenti nehezítő körülmények, a megfelelő bank megtalálása, a tulajdonos meggyőzése, hogy ne ragaszkodjon a foglalóhoz, stb. miatt érdemes tapasztalt ingatlanos szakemberrel és a különböző bankok gyakorlatát jól ismerő hitelezési szakértővel nekivágni egy ilyen ingatlanvásárlásnak.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Megnyílt a Huawei webáruháza Magyarországon
Elindult a HUAWEI hazai online áruháza. Az új webáruház a Huawei teljes hazai termékpalettáját kínálja, okosórákat, audioeszközöket, táblagépeket, okostelefonokat és kiegészítőket, közvetlenül a gyártótól, gyártói garanciával és támogatással.
A Huawei webshop célja, hogy a hazai vásárlók közvetlenül a gyártótól, egy helyen szerezhessék be a legújabb termékeket, miközben teljes körű szolgáltatások teszik kényelmesebbé és biztonságosabbá a vásárlást. A rendeléseket 1-3 munkanapon belül szállítják ki, a vásárlók igénybe vehetik a Huawei Support ügyféltámogatást, és 14 napon belül ingyenesen visszaküldhetik a megvásárolt terméket. Emellett egyes eszközökhöz kiterjesztett gyártói garancia és elvesztésvédelem is társul.
Exkluzív nyitási ajánlatok
A nyitási időszakban, 2025. szeptember 8. és október 31. között a vásárlók számos exkluzív ajánlattal találkozhatnak. Hírlevél-feliratkozás esetén automatikusan egy 20% kedvezményre jogosító kupont kaphatnak a látogatók, emellett a felhasználók részt vehetnek a Huawei nyereményjátékában is, amelyben a szerencsés nyertesek a megadott időszakban számos értékes nyereménnyel gazdagodhatnak, így például:
- multiszenzoros ujjbegyes mérést kínáló WATCH 5,
- vagy a vérnyomásmérő funkcióval ellátott WATCH D2 okosórát
- vagy HUAWEI FreeClip fülhallgatóval,
- vagy további, bármely Huawei termékre beváltható 25%-os kedvezménykuponnal gazdagodhatnak.
A sorsolás során a nyertes vásárlók szimbolikus, 1 forintos áron juthatnak hozzá a fenti Huawei termékekhez.
Mindemellett a promóció részeként a nyitási időszak minden rendelésére ingyenes DHL Express házhozszállítás jár, a viselhető okoseszközökhöz, táblagépekhez és okostelefonokhoz 12 hónapos gyártói garancia, a Huawei audio termékekhez pedig 12 hónapos elvesztésvédelem kapcsolódik.
A Huawei újonnan nyíló hivatalos online áruháza így a gyártó teljes hazai termékportfólióját közvetlenül elérhetővé teszi a fogyasztók számáravalamint olyan kiegészítők (például óraszíjak) és csomagok is kaphatók, amik más kereskedőnél nem. Ilyen csomag. a MatePad 11.5 tablet, amely kizárólag a HUAWEI webáruházában lesz elérhető csomagban billentyűzettel, illetve az M-Pencil tollra is nagyértékű kedvezményt kínál a gyártó.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Iskolakezdés 2025: minden második szülő műszaki cikket vásárol, de sokan tehetetlenek az online veszélyekkel szemben
-
Ipar2 hét ago
Tisztított szennyvizet az iparba: ez kell ahhoz, hogy Magyarország továbbra is víznagyhatalom maradhasson
-
Okoseszközök2 hét ago
Így lehet olcsóbb az iskolakezdés: új lehetőségek az egészségpénztáraknál
-
Tippek2 hét ago
Becsengetnek – figyeljünk a legkisebbekre az utakon a Hankook tanácsaival!
-
Ipar1 hét ago
Használat alapú rugalmasságot biztosít az MSP-k és a KKV-k számára a Zyxel
-
Okoseszközök2 hét ago
A Samsung digitális háztartási készülékei megkapták az első TÜV Nord IoT biztonsági tanúsítványt
-
Okoseszközök2 hét ago
Művészeti inspiráció a Samsung QLED televíziók valódi kvantumpont-technológiájával
-
Mozgásban1 hét ago
Elektromos gokarthoz fejlesztett intelligens hajtásláncot a Széchenyi István Egyetem kutatói által alapított cég