Connect with us

Gazdaság

Már több mint 4800 álláskeresőnek segített a Vodafone Ready-díjas vállalkozás

A Kell egy B terv nevű karitatív munkaközvetítő felületen megalakulása óta több mint 4 800 olyan álláskereső talált új állást, akik többnyire a COVID miatt veszítették el munkájukat.

A B-terv különlegessége, hogy maga is a vírus miatt jött létre, hiszen az alapítók is állás nélkül maradt rendezvényszervezők és HR-szakemberek. A karitatív munkaközvetítő szolgáltatás a digitális térben segíti a vírushelyzet miatt állástalanná váltakat. A kezdeményezés a – pandémiához rugalmasan alkalmazkodó KKV-kat és magánszemélyeket kitüntető – Vodafone Ready pályázat egyik nyertese lett, amihez kapcsolódóan a Vodafone Magyarország egy kutatás elkészítésével is támogatta a vállalkozás működését.

A Vodafone Ready pályázat „Új vállalati együttműködés” kategóriájának díjazottja, a 2020 tavaszán létrejött Kell egy B terv a koronavírus-járvány miatt munkájukat vesztett szakemberek számára nyújt segítséget új hivatásuk megtalálásában, leginkább a korlátozások által sújtott szektorokban. A kezdeményezésnek köszönhetően eddig 4 800-an találtak új állást a kellegybterv.hu felületén, adatbázisukban pedig jelenleg 730 vállalat és 14 000 munkakereső szerepel.

„Munkánk során folyamatos kapcsolatban vagyunk a vírushelyzet alatt állást, vagy épp munkaerőt kereső partnereinkkel” – mondta el Barathi Tamás, a Kell egy B terv HR Nagykövete. „A pandémia a megszűnő munkahelyeken túl megváltozott munkáltatói és dolgozói igényeket is hozott, a legtöbb vállalat eddig számukra ismeretlen újításokat eszközölt. Ezek meglepően nagy részét – például a home office intézményét – hamar megszokták, megszerették a munkavállalók, sőt, sokan a pandémia után is szívesen megtartanák azokat. Az ilyen jellegű tapasztalatainkat a Vodafone kutatásának eredménye is megerősíti, amely új lendületet ad a munkánknak

– tette hozzá a szakértő.

A Vodafone egy 1000 fős, reprezentatív felmérés elkészítésével segítette a Kell egy B terv munkáját, amiben többek között arra kerestek választ, hogy milyen hatása van a koronavírusnak a hazai munkavállalókra, valamint, hogy azok hogyan fogadták a változásokat. A lekérdezésből kiderült, hogy majdnem minden harmadik ember fizetése csökkent a járvány hatására, míg az aktív lakosság csupán 12 százalékának növekedett a jövedelme. A kitöltők 40 százaléka a munkarendjében is tapasztalt változást: legtöbb esetben ez a home office, azaz a távmunka növekedését, a megváltozott munkaidőt és a napi, illetve heti beosztást jelentette. Érdekes eredmény, hogy azok, akiknek a járvány miatt lehetőségük nyílt megismerkedni a home office-szal (a kitöltők 8%-a), többségében (82%-ban) szeretnék, ha később is lehetőségük lenne otthonról dolgozni.

A kérdőív arra is kitért, hogy mik azok a változások, amiket a munkavállalók a járványtól függetlenül is értékelnének. Az első helyre a kitöltők 38%-a a rugalmas munkaidőt írta, a 3 legkedvezőbb munkahelyi jellemző közé pedig a rugalmas munkaidő (81%-ban), a választható részmunkaidő (58%-ban), a törzsidő-mentes munkavégzés (49%-ban) és a home office lehetősége (48%-ban) jutottak leggyakrabban. A rugalmas munkaidő egyébként a vonzó munkahelyi jellemzők között is dobogós lett, csak a versenyképes fizetés és a munkahely biztonsága, stabilitása előzte meg.

„A Kell egy B terv számára készült kutatással nemcsak őket, de az egész hazai KKV-közösséget szerettük volna segíteni abban, hogy még inkább képesek legyenek igazodni a munkavállalók jelen helyzetben megváltozott igényeihez. A jelenlegi helyzetben rendkívül fontos, hogy a vállalatok nem csupán a piacukon és a gazdasági környezetben alkalmazkodjanak, de a belső működésüket is a megváltozott körülményekhez és munkavállalói igényekhez, szükségletekhez igazítsák. Úgy gondolom, a kutatás remek rálátást ad erre a témára.”

mondta el Dobó Mátyás, a Vodafone Magyarország Vállalati Üzletágért Felelős Vezérigazgató-helyettese.

„A Vodafone, mint munkáltató idejekorán felismerte ennek fontosságát, és az elmúlt egy évben magunk is folyamatosan vizsgáltuk és vizsgáljuk munkatársaink újonnan felmerülő igényeit, és azokra gyorsan reagálva olyan újításokat vezettünk be, mint például a teljesen rugalmas munkaidő, a meetingmentes idősávok és különböző vállalati well-being programok.”

– folytatta a szakember.

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 

Gazdaság

7 kritikus pont ingatlanjogász szemmel az Otthon Start hitellel kapcsolatban

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

A hatályos jogszabály szerint azonban sokan nem örülhetnek majd. Tóth Renáta ingatlanjogász szerint például osztatlan közös tulajdonú ingatlan nem lesz megvásárolható a konstrukcióval, mint ahogy arra sem lesz lehetőség, hogy a családtagok kivásárolják egymást tulajdonrészét egy örökölt ingatlanból.

1. Nagyon sok ház jogviszonya rendezetlen

Nem kifejezetten az Otthon Start hitelhez kapcsolódó, ám nagyon gyakori probléma, hogy sok családi háznak – egylakásos lakóház ezek hivatalos megnevezése – rendezetlen a jogi státusza. Ez leginkább a 70-es, 80-as és 90-es években épült házaknál fordul elő, amelyek sok esetben családi összefogással épültek.

Előfordul például, hogy nem volt rájuk építési engedély, vagy ha volt is, végül nem az épült meg, mint ami az engedélyben szerepelt. Szintén gyakori, hogy volt építési engedély, maga az épület is rendben van, ám nem tüntették fel a tulajdoni laphoz tartozó térképszelvényen.

Azért jelenthetnek ezek problémát hiteligényléskor, mert az értékbecslőnek meg kell győződnie arról, hogy a tulajdoni lapon feltüntetett adatok megegyeznek a valós állapottal. Amennyiben ez nem teljesül, akkor a bank vagy elutasítja az igénylést, vagy a forgalmi értékhez képest csak kisebb hitelösszeget ad. Vagyis 10 százalék önerő ebben az esetben biztosan nem lesz elegendő.

Ugyancsak gyakori, hogy a közművek a szomszédon keresztül jönnek be, ám nem kapcsolódik ehhez szolgalmi jog. Tóth Renáta ügyvéd, ingatlanjogász szerint ráadásul sok ingatlannak nincs főmérője, csak almérője, ami ugyancsak nehézséget okozhat.

2. Nem feltétlenül hitelezik a bankok a korszerűtlen ingatlanokat

Bár az Otthon Start rendelet mindössze annyit köt ki, hogy a megvásárolt vagy megépített ingatlannak lakhatónak kell lennie, a gyakorlatban a bankok ennél szigorúbbak.

Az ingatlanjogász szerint a CSOK Plusz esetében a bankok például nem hitelezik a “H” vagy ennél alacsonyabb energetikai besorolású ingatlanokat, amelyekből vidéken még mindig sok van. A Lechner Tudásközpont adatai szerint például 2020-ban a kiállított energetikai tanúsítványok több mint negyede HH, II vagy JJ minősítésű volt.

3. Nem hitelezhető egy osztatlan közös tulajdon

Az, hogy a jogszabály nem teszi lehetővé a tulajdonrész vásárlást, az Tóth Renáta szerint egyben azt is jelenti, hogy osztatlan közös tulajdonban lévő ingatant sem lehet majd vásárolni az Otthon Start hitellel. Akkor sem, ha használati megosztási szerződése van a tulajdonosoknak, ami egyébként piaci hitel igényléséhez elegendő lehet. A szakember szerint ez sok ingatlant kizár a lehetőségből.

4. Nem lehet az örökölt ingatlanból kivásárolni egy családtagot

Gyakori élethelyzet, hogy például testvérek örökölnek meg egy ingatlant, így abban többüknek is tulajdonrésze van. Innen úgy tudnak továbblépni, ha eladják az ingatlant, majd osztoznak a vételáron, vagy egyikük kivásárolja a másikat. Az előbbit követően jogosultak lehetnek majd az Otthon Start hitelre, ám arra nem igényelhető a konstrukció, hogy egyikük kivásárolja a másikat. Ugyanis az eladó nem lehet a vevőnek közeli hozzátartozója.

5. Garázsra és tárolóra nem igényelhető az olcsó hitel

Amennyiben a lakáshoz olyan garázs, tároló vagy más olyan helyiség tartozik, ami külön helyrajzi számon van, akkor az nem finanszírozható az Otthon Start hitellel. Ezt vagy saját megtakarításból kell kifizetni, vagy piaci hitelt kell igényelnie a vevőnek.

6. A tanya megvétele megfinanszírozható, de a hozzá tartozó földterület már nem

Az Otthon Start hitel szabályait rögzítő rendelet szerint tanya is vásárolható a 3 százalékos hitellel, ám itt is van egy kis csavar. A tanyákhoz ugyanis sok esetben tartozik földterület is, mégpedig rendszerint külön helyrajzi számon, szántóként vagy erdőként. Ebben az esetben a tanya megvásárlására fordítható a Start hitel, ám a földterületet már piaci hitelből lehet csak megfinanszírozni.

7. Ellentmondás a 10 százalékos önerővel kapcsolatban

Az Otthon Start hitel akár 10 százalékos önerővel is igényelhető, ám a hitelfedezeti arányok szabályozásáról szóló 32/2014. (IX. 10.) MNB rendelet egyelőre ellentmond ennek. Itt ugyanis az szerepel, hogy kizárólag abban az esetben elegendő a 10 százalék önerő, ha az igénylő nem töltötte még be a 41. életévét, valamint nincs és korábban sem volt lakóingatlanban 50 százalékot elérő tulajdoni hányada. Ezért Tóth Renáta ügyvéd, ingatlanjogász szerint a két rendelet összehangolására mindenképpen szükség lesz.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Kihagyott lehetőség: üzleti értéket teremt a kibervédelem, ha hagyják

Látványos megtakarítást hoz a kiberbiztonság a cégeknek világszerte, mégsem vonják be a terület vezetőit a kulcsfontosságú üzleti döntésekbe – mutat rá az EY legfrissebb nemzetközi felmérése, amely 550 topmenedzser és kibervédelmi vezető (CISO) bevonásával készült.

A tanulmány szerint az adatvédelem a megfelelő hozzáállással könnyen a vállalati növekedés motorjává válhat.

A megfelelő IT-biztonság egy-egy vállalati projektben jellemzően 11–20 százalékos értéktöbbletet eredményez a globális adatok szerint, ami akár több millió dollár nyereséget is jelenthet. Miközben egyre világosabban kimutatható a digitális védelmi tevékenységek kedvező üzleti hatása, az EY elemzése szerint a terület költségvetését látványosan megnyirbálták a megkérdezett cégeknél: két év alatt 1,1%-ról 0,6%-ra esett vissza az éves árbevételhez képest.

„Ha az online adatbiztonságra csak kötelező kiadásként tekintünk, aminek egyetlen célja a kockázatok csökkentése, akkor könnyen alulfinanszírozhatjuk, és ezzel elszalasztjuk a benne rejlő lehetőségeket. Pedig a kibervédelem lehet a bővülés, az innováció és a hosszú távú siker egyik hajtóereje is”

– fogalmazott Zala Mihály

A kutatás szerint mindössze a CISO-k tizede mondta azt, hogy már a stratégiai döntések korai szakaszában bevonják őket. Akiket viszont igen, azok szignifikánsan nagyobb üzleti értéket tudtak teremteni a szervezetüknek. A versenytársaknál fejlettebb digitális adatvédelmi funkcióikkal rendelkező cégek nemcsak kevesebb biztonsági incidenst szenvednek el, de pozitívabban hatnak a márka megítélésére is. Ezek a társaságok nagyobb arányban vesznek részt az ügyfélélmény fejlesztésében és aktívabb szerepet játszanak a mesterséges intelligencia bevezetésében is.

A kibervédelemnek ki kell lépnie a technológiai háttérszerepből, és a vállalati stratégia középpontjába kell kerülnie. Ehhez érdemes olyan külső tanácsadókkal együttműködni, akik nemcsak technológiai szakértőként, hanem üzleti vezetőként is képesek gondolkodni, ezáltal a kockázatcsökkentés mellett a társaság hosszú távú pénzügyi érdekeit is figyelembe veszik. Ezáltal a terület képes lehet betölteni a valós funkcióját, és jelentős értéket teremteni a szervezet egésze számára

– hangsúlyozta Zala Mihály az EY kibervédelmi üzletágának vezetője.

Jelenleg a cégek átlagosan 35 különböző kibervédelmi eszközt használnak, meghatározó részük pedig több mint 50 alkalmazást. Nem meglepő, hogy sok vezető törekszik az eszközpark egyszerűsítésére, így az elmúlt két évben a válaszadók ötöde végzett technológiai racionalizálást, és tízből négy válaszadó jelenleg is dolgozik ezen. A nemzetközi tanulmány eredményei szerint az MI-automatizálás negyedével csökkentette az észlelési és reagálási időt, miközben a folyamatok egyszerűsítésével éves szinten átlagosan 1,7 millió dollárt takarítottak meg.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Új vezető a Yettel Márka- és Marketingkommunikációs Igazgatóság élén

2025. szeptember 1-től Hamza Kata csatlakozik a Yettel Magyarországhoz a Márka- és marketingkommunikációs Igazgatóság vezetőjeként.

Hamza Kata pályafutása kezdetén fiatalokat célzó élmény- és fesztiválszervezésben szerzett szakmai tapasztalatot, majd a bankszektorban többek között az OTP Junior márka marketingkommunikációján és a bank social media jelenlétén dolgozott. 2017-től az OTP Bank újonnan létrejött Márkamenedzsment csapatát vezette, 2019-től pedig már Márkamenedzsment vezetőként dolgozott 11 országra – Magyarországot is beleértve – kiterjedő csoportszintű márkastratégiai és arculati keretrendszerek kialakításán és implementálásán. A nemzetközi stratégiai támogatás mellett, a magyar piacon teljeskörűen felelt a márkakommunikáció tervezéséért és megvalósításáért.

Kata közel 20 éve foglalkozik marketingkommunikációval, és elkötelezetten hisz a márkaépítés erejében.

„A márka építése számomra sokkal többről szól, mint kommunikáció, hiszen minden egyes interakció formálja azt, legyen szó az ügyfélszolgálattól a digitális felületekig. A márkastratégia számomra az iránytű, ami összhangot teremt, vezet és összeköt bennünket.” 


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement Booking.com
 

Friss