Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

A NASA extra küldetéssorozatra küldi az Ingenuity-t

Teljesen új horizontok nyílnak meg az Ingenuity marshelikopter számára, miután a NASA pénteken, még a csütörtökről péntekre halasztott negyedik marsrepülés sikerének hivatalos megerősítése előtt közölte, hogy az eredetileg tervezett öt próbarepülés után további teszteket bíznak az Ingenuity-re, így az a többi, a NASA által a Marsra küldött eszközhöz hasonlóan jelentősen túlteljesíti majd az eredetileg megszabott szolgálati idejét.

A korábbiakhoz képest hatványozottan nehezebb küldetést a NASA mérnökei abban a tudatban merték bevállalni, hogy az Ingenuity korábban minden, tőle remélt célt elért, így a két utolsó küldetés során bátran hazárdírozhattak.

„Amikor az Ingenuity lábai újra földet értek a harmadik repülés után, már tudtuk, hogy bőven elégséges mennyiségű adatot gyűjtöttünk a mérnökök számára a jövő marshelikoptereinek tervezéséhez. Így most jöhet a repülési távolság, sebesség is idő növelése”

– mondta a negyedik repülés előtt az Ingenuity vezető mérnöke, Bob Balaram.

A negyedik repülés során a marshelikopter (az előzetes terv szerint) újra ötméteres magasságba emelkedett, majd délre haladva, sziklák, homokdombok és kisebb becsapódási kráterek fölött 84 métert repülve. Innen a 133 méteres repülési távolság eléréséig 1,2 méterenként felvételeket készített az alatta elsuhanó tájról, majd egy kis lebeség után visszatért a kiindulási pontra. Mindez nagyjából 117 másodpercébe, vagy kis híján két percébe került, eközben pedig az eddigi csúcssebességét 2m/s-ról 3,5 m/s-ra növelte. Az Ingenuity mérnöki csapata három fő teljesítendő célt állított a drón elé. Ebből egyet már hat éve abszolvált a kísérleti helikopter, amikor a NASA laboratóriumában egy 7,6 méter átmérőjű szimulátorkamrában végzett próbarepülés során igazolta, lehetséges a repülés a Mars a földinél százszor ritkább légkörében. A második mérföldkő az április 19-i, történelmi marsrepüléssel lett meg, a harmadik pedig akkor, amikor az Ingenuity a harmadik repülése során 5 méter magasba emelkedve 50 métert repült (egy irányban) 2 m/s sebességgel. A kettő között, másodjára 2 métert tett meg oldalirányban repülve.

„Ezek után a jövő marsmissziói nyugodtan számíthatnak a légi felfedezés jelentette többletre a tudományos küldetések közben”

– mondta Lori Glaze, a NASA bolygótudományi részlegének igazgatója a harmadik repülés után.

Jöhetnek az extra küldetések

A NASA pénteken, egy konferenciabeszélgetésen közölte, hogy a Perseverance marsjáró indításakor szőtt tervekkel ellentétben nem jár le öt kísérleti repülés után az Ingenuity szolgálata, hanem azok befejeztével teljesen új, a NASA-mérnökök minden előzetes elvárását messze túlteljesítő második küldetéssorozatra küldik a 85 millió dollárból fejlesztett drónt. Nem érik be tehát azzal, hogy az Ingenuity végrehajtotta az emberiség első, irányított repülését egy másik bolygón.

Ezt azzal indokolták, hogy az Ingenuity három repülés után – a csütörtöki technikai hiba ellenére – hibátlan állapotban volt, kár lett volna tehát a fennmaradó két repülés után sorsára hagyni a marsi pusztaságban.

Mivel a technológiai bemutató rész sikerrel lezárult három repülés után, amik során a NASA igazolta, nem csak elméleti síkon lehetséges a repülés egy másik égitesten, új kihívást kerestek az Ingenuitynek. Ez az új kihívás pedig a korábbiaktól eltérően egyirányú repüléseket hoz majd, amikkel az Ingenuity hűen követi majd a Perseverance délre tartó útját. Eközben precíziós manővereket kell majd végrehajtania, illetve a felderítő képességét is minden korábbinál jobban megpróbálja kiaknázni a NASA, ami több kockázatot is vállal a drónnal.

A küldetési terv változásával a Perseverance is kisebb támogatást nyújt majd az egyre jobban önállósodó Ingenuitynek – ez lényegében azt jelenti majd, hogy a feladata elsősorban nem a drón megfigyeléséből áll majd, hanem szabadon végezheti a saját tudományos munkáját, és eközben kell csak rá-rápillantania a drónra. Sőt, valójában ezt már el is kezdte, április 26-án ugyanis egy 10 méteres manőverrel kicsit magára hagyta az Ingenuityt, hogy megvizsgáljon pár érdekesebb követ. A folytatásban ennél jóval nagyobb túrák várnak majd a párosra, a következő párszáz marsi nap során egy nagyjából 2 km-es utat szeretne letudni a NASA, hogy minél közelebb kerüljenek a Jezero-kráter déli oldalán az egykori folyódeltához, ahol a Perseverance nagy valószínűséggel az ősi marsi élet nyomára bukkanhat. Ezután vagy északra, vagy nyugatra folytatja majd a felfedezést.

Az Ingenuity eközben kutatóasszisztensi státuszba vált, és a repülései során a Perseverance számára érdekes köveket, területeket próbál majd felderíteni. A repülések viszont idővel egyre ritkábbá válnak majd, hogy aztán legkésőbb augusztusban nagyobb értékeléssel álljanak elő a NASA mérnökei.

Forrás: Telex

Gazdaság

A digitális mezőgazdaság robbanásszerű fejlődés előtt áll Magyarországon

digitális mezőgazdaság

A digitális mezőgazdaság ma még a hazai termelők mindössze 5-10 százalékát érinti, ám a következő évtizedben jelentős előrelépés várható ezen a területen a Syngenta elemzése szerint. A szakértők úgy látják, hogy a generációváltás, a klímaváltozás okozta kihívások és az egyre pontosabb, adatalapú technológiák együttesen alapjaiban formálhatják át a magyar növénytermesztést.

 Jelenleg a magyar gazdálkodók mintegy 10 százaléka alkalmaz adatalapú, precíziós megoldásokat, és csupán 5 százalékuk használja ki a digitális eszközökben rejlő lehetőségeket – áll a Syngenta elemzésében. A tapasztalatok szerint a 30-40 éves korosztály sokkal nyitottabb a digitális eszközök alkalmazására és ahogy a gazdaságok irányítása fokozatosan átkerül hozzájuk, a digitalizáció üteme felgyorsul Magyarországon.

Mit jelent ma a digitális mezőgazdaság a gyakorlatban?

 A Syngenta szerint a digitális mezőgazdaság legfontosabb iránya ma a precízebb, pontosabb és anyagtakarékosabb inputanyag-kijuttatás, amely egyszerre szolgálja a jövedelmezőséget és a fenntarthatóságot. Ennek alapja a táblán belüli helyspecifikus gazdálkodás, ahol már nem egységes kezelést kap a teljes terület, hanem zónánként eltérő döntések születnek.

A legfontosabb digitális trendek

A vállalat négy, gyorsan fejlődő trendet lát Magyarországon: az első a differenciált vetés, vagyis a táblán belüli eltérő tőszám alkalmazása, amelyet a modern gépesítés, a hibridkísérletek és az adatelemzés fejlődése tesz lehetővé. A második a differenciált tápanyag-utánpótlás, ahol egyre több termelő talajmintákra és zónatérképekre alapozva juttatja ki a műtrágyát.

A harmadik meghatározó terület a precíziós növényvédelem, különösen a korszerű permetezőgépek fúvókánkénti szabályozása, amely csökkenti az átfedést és a sodródást, illetve lassan kinyílik az ajtó a drónos permetezés előtt is, ami lehetővé teszi a táblán belüli permetezés további differenciálhatóságát is.

A negyedik egy látványosan fejlődő irány a drónfelvételek és műholdképek alkalmazása: az állomány stresszének, tápanyaghiányának vagy betegségének korai érzékelése ma már a levegőből és az űrből is lehetséges. A növényállapot folyamatos monitorozásával a gazdálkodók valós idejű információk alapján hozva döntést arról, mikor, hova és milyen beavatkozás szükséges.

 Az optimalizálás a kulcs

 A digitális mezőgazdaság legfontosabb célja az optimalizálás, vagyis a megfelelő helyre, megfelelő mennyiségű inputanyag kijuttatása. Ez két irányból javíthatja a jövedelmezőséget: egyrészt elkerülhető a felesleges kijuttatás, másrészt a jobb adottságú zónák nagyobb hozamot realizálhatnak.

Döntéstámogatás és valós idejű adatok

 A digitális rendszerek egyre nagyobb szerepet játszanak a szezon során meghozott döntésekben is. Automata meteorológiai állomások, betegség-előrejelzési rendszerek és több évtizednyi időjárási adaton alapuló modellek segítik a tervezést. A valós idejű adatgyűjtés – legyen szó hozamtérképről, meteorológiai mérésről vagy jövőbeni szenzorhálózatokról – lehetővé teszi a megalapozott döntéshozatalt. Az adatok elemzése, akár mesterséges intelligencia segítségével, a digitális mezőgazdaság egyik fontos fejlődési iránya.

 A Syngenta élen jár a digitális megoldások fejlesztésében

A vállalat egész Európán átívelő, kiterjedt kísérleti hálózattal rendelkezik, amelyben különböző klimatikus adottságok, talajtípusok és időjárási anomáliák mellett vizsgálja fajtáit, hibridjeit. Ez a sokéves adatgyűjtés biztos alapot nyújt az adatalapú gazdálkodási ajánlásokhoz, hibrid- és fajtaválasztáshoz.

A Syngenta több mint hét éve kiemelten foglalkozik a precíziós inputanyag-kijuttatás támogatásával, elsőként a helyspecifikus tápanyag-utánpótlást állítva a középpontba. Digitális fejlesztéseinek gerincét a Cropwise-család adja, amely integrált módon segíti a gazdálkodókat a tervezésben és a szezon közbeni döntéshozatalban. A rendszer része a meteorológiai adatokra és modellezésre épülő Cropwise Protector betegség-előrejelzés, amely figyelmeztet a várható fertőzési kockázatokra, valamint a több évtizednyi időjárási adatokon alapuló Cropwise Seed Selector vetőmagválasztó eszköz, amely a vetésidő és a megfelelő őszi árpa, napraforgó és kukorica hibrid kiválasztásában nyújt támogatást.

Emellett az Interra Scan precíziós talajvizsgálati szolgáltatás részletes tápanyag- és mikroelem analízist kínál, míg a Cropwise Planting lehetővé teszi a táblán belül zónákra szabott differenciált műtrágya-kijuttatási és vetési térképek elkészítését. Ezek az eszközök megalapozott tervezést tesznek lehetővé, segítenek felkészülni a várható stresszhatásokra, optimalizálni a vetésidőt, valamint a biostimulátoros és mikroelemes kezeléseket időzítését.

A generációváltás hozhat valódi áttörést

 A szakértők egyetértenek abban, hogy a következő 5-10 év meghatározó lesz. A fiatalabb gazdálkodói generáció már digitális környezetben nőtt fel, nyitottabb az új megoldások iránt, és bátrabban alkalmazza az adatvezérelt döntéstámogatást. Bár ma még sokan hagyományos szemlélet mentén gazdálkodnak, a technológia fejlődése és a klímaváltozásból fakadó kihívások egyre inkább kikényszerítik a precízebb, tudatosabb megközelítést.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Ígéretes kutatási projektek nyertek támogatást a Széchenyi István Egyetemen

Tizennégy ígéretes kutatási projekt valósulhat meg a Széchenyi István Egyetemen az intézmény hasznosítóvállalkozása, az Uni Inno Zrt. által, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával meghirdetett Proof of Concept pályázat keretében. A 383 millió forintos program a kutatási eredmények gyakorlati kipróbálásához és későbbi piaci hasznosításához járul hozzá.

A Széchenyi István Egyetem olyan innovációs ökoszisztémát épít, amelyben saját oktatóit és kutatóit is támogatja új szellemi alkotások létrehozásában, valamint azok gyakorlati és piaci hasznosításában. E szemlélet részeként működnek azok a célzott programok és ösztönzők – köztük a Proof of Concept pályázat –, amelyek a kutatási eredmények hasznosítását és továbbfejlesztését segítik.

Az Uni Inno Zrt. közvetítő szerepet tölt be az egyetemi kutatások és a gazdasági hasznosítás között. Feladata az intézményben létrejövő szellemi alkotások előmozdítása, a fejlesztési eredmények piacra vitelének elősegítése, valamint az egyetemi és ipari szereplők közötti együttműködések szakmai koordinálása. A cég a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával hirdette meg a Proof of Concept pályázatot az egyetem kutatói és kutatócsoportjai számára.

„A konstrukcióval azt szeretnénk elérni, hogy az egyetemen születő ígéretes kutatási és fejlesztési eredmények eljussanak arra a szintre, ahol kísérleti módszerekkel is igazolható a megvalósíthatóságuk, és reálisan vizsgálhatóvá válik későbbi hasznosításuk, illetve piaci potenciáljuk. A felhívásra az egyetem különböző karairól, kutatóközpontjaiból és kompetenciaközpontjaiból több mint harminc projektjavaslat érkezett, ami jól mutatja az intézmény kutatás-fejlesztési tevékenységének sokszínűségét. A szakértői bírálat és a prezentációk alapján végül tizennégy olyan terv részesült támogatásban, amelyek szakmailag megalapozottak, újszerűek, és a későbbi hasznosítás szempontjából is valós üzleti lehetőséget hordoznak”

– mondta Dósa Gábor, az Uni Inno Zrt. vezérigazgatója.

A támogatott fejlesztések több tudományterületet is lefednek, a járműipari és informatikai megoldásoktól kezdve az egészségtechnológiai, fenntarthatósági, agrár- és digitális innovációkig. A program lehetőséget biztosít arra, hogy az egyetemi kutatásokból kézzelfogható, továbbfejleszthető technológiák, prototípusok és szolgáltatások szülessenek, amelyek a későbbiekben ipari és gazdasági hasznosításra is alkalmassá válhatnak.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A luxusipar digitalizációja: Virtuális polcok és valós igények

luxus kozmetikum digitális luxusipar smink telefonon
képek: Freepik

A modern luxus ma már nem helyhez kötött – ott van a nappalinkban, a telefonunk képernyőjén, egyetlen karnyújtásnyira. Egy virtuálisan felpróbált rúzs ma épp olyan benyomást kelthet, mint egy bolt tükrében tett felfedezés. A valódi kérdés az, mennyire érezzük hitelesnek ezt az élményt. Az AR, vagyis a kiterjesztett valóság akkor válik a prémium döntés eszközévé, ha ugyanazt az érzést biztosítja, amit korábban csak személyesen tapasztalhattunk meg.

Luxus a nappalidban – így próbálj sminket kanapéról

Egy prémium kozmetikum kiválasztása ritkán pusztán racionális döntés. Nemcsak azt mérlegeljük, mit tud a termék, hanem azt is, hogyan fogunk kinézni vele és hogyan érezzük majd magunkat. Illik-e hozzánk az árnyalat? Természetes lesz-e a fedése? Nem lesz túl sok? Nem lesz túl kevés? Az AR képes ezt visszaadni, hiszen valós időben illeszti a digitális elemeket a felhasználóhoz.

Ennek egyik leglátványosabb példája a korszerű virtuális próba, vagyis a VTO (Virtual Try-On), amely ma már jóval több egyszerű szűrőnél. Sokan azt gondolják, hogy a virtuális próba nem több egy egyszerű közösségi médiás filternek ható effektnél, pedig a luxusiparban alkalmazott VTO valójában egy összetett, nagy pontossággal dolgozó technológia, amely egészen más szinten működik, mint egy felületes vizuális megoldás. Amikor belenézel a kamerába, a rendszer ezredmásodpercek alatt részletesen feltérképezi az arcod jellegzetes vonásait és arányait, így a virtuálisan felvitt smink együtt tud mozogni veled. A különbség abban mérhető, mennyire érezzük hitelesnek az eredményt.

A valósághű megjelenítésben fontos szerepet játszik még a PBR (Physically Based Rendering) technológia is, amely a fény fizikai viselkedését modellezi. Ennek köszönhetően képernyőn keresztül is látható, hogyan különbözik egy fényes szájfény és egy matt rúzs. A számítógépes látás technológiája teszi lehetővé, hogy a szoftver valóban értse, mit lát, és 3D-ben kövesse az arcod tömegét. Így ha elfordítod a fejed, a virtuális rúzs nem csúszik el, hanem pontosan követi a mozdulataidat.

Tökéletes összhang: a smink, ami együtt mozog veled

A prémium kozmetikumok piacán a bizalom több, mint érzelem: a vásárlók tudatosan figyelik, mit visznek a bőrükre. Érdeklődnek az összetevők és a gyártás körülményei iránt, hiszen számít nekik a minőség és a következetesség. Itt válik igazán értékessé az AR: nemcsak azt mutatja meg, hogyan áll a termék, hanem segít megérteni, mire számíthatunk. Milyen fedést ad? Rétegezhető-e? A hiper-perszonalizáció tovább emeli a felhasználói élményt: az adatvezérelt elemzés figyelembe veszi a bőr tónusát, textúráját, esetleges problémáit, sőt még a környezeti tényezőket, például az UV-sugárzást is, ahol élsz.

Ebben a közegben a prémium árazás is új értelmet nyer. Nem pusztán a csomagolást és a márkanevet fizetik meg, hanem a következetességet, ami a laborban kezdődik és a felhasználói élményben végződik. A prémium márkák esetében a virtuális próbalehetőség és az exkluzív digitális jelenlét mellett a fogyasztók a magas minőségű kozmetikum gyártás technológiai precizitását is megfizetik, hiszen a laboratóriumi innovációk és a tiszta összetevők garantálják azt a luxusélményt, amit az AR-felületek hirdetnek.

luxus kozmetikum smink

Ígéret vagy élmény? Itt dől el a bizalom

Az AR könnyen túlzó ígéretté válhat, ha a termék teljesítménye nem támasztja alá a digitális élményt. Ebben a kategóriában ez már különösen kockázatos, hiszen a csalódás itt már bizalomvesztést jelent. Ezért a valódi kérdés nem az, hogy egy prémium márka használ-e AR-t, hanem az, milyen minőségben teszi. Mennyire pontos a megjelenítés? Mennyire következetes az offline és az online élmény? Ugyanazt kapjuk-e a valóságban, amit a képernyőn láttunk?

Amikor a technológia téged szolgál

Az online környezet új eszközöket adott a márkák kezébe, de az alapelv nem változott: a részletek számítanak. A vizuális minőség, a következetes márkahasználat, a technológiai pontosság mind azt üzeni, hogy a döntésünk jó kezekben van. Az AR akkor tölti be igazán a szerepét, ha rábeszélés helyett megerősít: nem bizonytalanságot kelt, hanem csökkenti azt, és a digitális és a valós élmény között nincs különbség.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss