Connect with us

Gazdaság

Debatech. Specializált e-konferencia a technológiai trendekről

debatech

A technológiák gyors ütemben fejlődnek, és az újdonságok figyelemmel kísérése sokak számára időigényes. A DebaTech online konferencia ezért a szakmai és a nagyközönség számára öt előadásból álló sorozatot hoz a jelenlegi technológiai trendekről és gyakorlati tapasztalatokról.

Bár az SOS electronic a DebaTech konferenciák eredeti koncepcióját ügyfelei számára alkotta, végül úgy döntött, hogy szó szerint mindenkinek hozzáférést biztosít. Mindezt ingyen.

30 év telt el azóta, hogy a speciális elektronikai alkatrészek forgalmazói piacára léptünk. Így tisztában vagyunk azzal, hogy a világ hogyan változik és halad előre ebben a tekintetben. A szó szoros értelmében ugrásszerűen. Ebben az időszakban gyakorlatilag a fejlesztésük szakaszától egészen a végtermék megszületéséig az elektronikai termékek gyártásának részeseivé váltunk. És nem csupán forgalmazóként. De főleg olyan szakemberként, aki napi rendszerességgel figyeli a trendeket, tanácsokkal látja el az ügyfeleit, és értékes tapasztalatokat oszt meg velük más fejlesztési területekről is. Mivel a piacon nagy az igény az ilyen jellegű információkra, a Debatech eszköz számunkra, hogy kielégítsük ezt a csillapíthatatlan igényt.“ vélekedik Ján Seszták, az SOS electronic vezérigazgatója.

Az előadók kiválasztása során az SOS electronic nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a mondanivaló napra kész és mindenki számára előnyös legyen. Az előadók készek értékes tapasztalatokat megosztani a technológiák alkalmazásával és felhasználásával a projektjeikkel kapcsolatban és nyíltan beszélni sikereikről vagy buktatóikról, amelyekkel a fejlesztési folyamat során találkoztak. Mert a Debatech csak így lehet igazán inspirációs forrás a résztvevők számára.

A történelmileg első magyar nyelvű Debatech eseményre 2021. október 27-én kerül sor, és a kiemelt témák közé tartoznak a robotika, az 5G hálózatok, az adatgyűjtés és a mesterséges intelligencia.

A szlovák és cseh nyelven zajló Debatech 2 esemény 2021. november 10-én kerül megrendezésre, és a mesterséges intelligenciáról, nanosatellitekről, 5G hálózatokról vagy IoT –ről hallhatnak. Az esemény érdekessége egy induló startup előadás lesz, amely bebizonyítja nekünk, hogy még a fiataloknak is van mondanivalójuk a technológiai világ számára.

A regisztráció mindkét online konferenciára ingyenes.

További információkért és a regisztrációs űrlap kitöltéséhez látogasson el a www.debatech.eu oldalra.


Debatech online konferencia – 2021. október 27.

Programtervezet

10:00 – 10:45

Debatech

Balogh Endre, LexUnit Hungary

Mesterséges intelligencia és az ipar összefonódása

Big Data, felhő, IoT, a mesterséges intelligencia különféle alkalmazásai – folyamatautomatizálás (RPA), gépi tanulás (ML), stb. – és ezek kombinációi mind az utóbbi évek és napjaink meghatározó trendjei. Minden gyártó cég célja, hogy növelje a produktivitást, javítsa a termékei minőségét, egyidejűleg csökkentve a selejtszámot és ezáltal csökkentsék költségeiket. Előadásunkat ezért elsősorban olyan gondolatébresztőnek szánjuk, amely az innováció és különösen Ipar 4.0 iránt érdeklődők számára betekintést nyújt az AI és az ipar összefonódásába, a mesterséges intelligencia iparban betöltött szerepébe és felhasználási eseteibe.


10:45 – 11:15

dr. Pete Gábor, Vodafone Hungary

5G és Mobil Privát hálózatok a gyártás szolgálatában

Az 5G itt van, és már valós ipari környezetben bizonyítja képességeit! De hogyan segíti hatékonyabbá tenni az új technológia a gyártási környezetet? Milyen célokra használható a minden eddiginél nagyobb adatátviteli sebesség és az akár 1ms-os válaszidő? Mit jelent a Mobil Privát hálózat, és hogyan működhet éles környezetben? Hogyan segíti a robotikát, az automatizációt a lehető legmagasabb biztonsági szabványok mellett? Ismerje meg gyakorlati példákon keresztül, hogyan lehet rugalmasabb a termelés 5G környezetben!


11:15 – 11:45

dr. Szayer Géza,General Mechatronics Ltd.

Piac átalakító IoT technológiák a távoli adatgyűjtés és nyomkövetés területén

A következő években előtérbe kerülnek az éveken át működő elemes IoT elektronikai eszközök. Gazdaságosan válnak követhetővé olyan tárgyak, melyeken nincs áramforrás. Mérési adatokat gyűjthetünk olyan helyekről, ahol eddig nem, vagy csak az elektromos hálózat kiépítésével volt lehetséges. A mesterséges intelligencia és gépi tanulás elemei már nem csak felhő alapon, központilag, hanem un. edge computing elven az okos- eszközökbe integrálva, helyben hoznak jó döntést.


11:45 – 12:15

Debatech Hari Zsolt

Hari Zsolt, HariTech

Önvezető robotok a kertészetekben és mezőgazdaságban

Munkaerőhiány a mezőgazdaságban és kertészetekben, egyre nehezebb feladatok elé állítja a cégeket. Sajnos már a fizikailag könnyebb gépkezelői feladatokra is kihívásnak számít az új kolléga toborzása. Ez a trend nagyban hozzájárul a mezőgazdasági robotok gyorsabb elterjedésében. A mezőgazdasági robotizálás két részre bontható: gépesítés, majd automatizálás. A gépesítés a szántóföldi méretben már részben megtörtént, itt „csak” automatizálni kell. A kertészetekben, viszont jelenleg még sok a kézi aprólékos munkafolyamat, amit először még gépesíteni, majd automatizálni kell.


12:15 – 12:45

Horváth Gyula, C3S Kft.

Kisműholdak ipari felhasználása

A CubeSat-ok kezdetben tudományos demonstrációs koncepciókat szolgáltak. Most évente több száz nanoműhold áll pályára, és felhasználásuk is egyre szerteágazóbb. A tudományos tevékenység nem fog kikopni a kisműholdas ágazatból, hiszen részben ez adja az ipari felhasználás alapjait, ám a 3-16 egységes űreszközök, és az ezekből felépülő konstellációk földmegfigyelő, kommunikációs, illetve IoT tevékenység által már hatékonyan támogatnak mindannyiunk számára kézzelfogható célokat is.


A regisztráció az online konferenciára ingyenes.

További információkért és a regisztrációs űrlap kitöltéséhez látogasson el a www.debatech.eu oldalra.

debatceh konferencia

Gazdaság

Mesterséges intelligencia egy kkv mindennapjaiban

mesterséges intelligencia szerzői jog
Képek forrása: CoPilot AI

A forgószélként érkező, de a jelek szerint tartósan köztünk maradó mesterséges intelligencia nemcsak a laikus közönséget, az MI vezérelte alkalmazások piacát és a startup ökoszisztémát, vagy a művészek világát bolygatta meg, hanem komoly hatással van a hazai kkv-kra is. Egy friss kutatás szerint 63%-uk rendkívül alacsony MI tudatossággal bír és csak 2% nevezhető kiemelkedően tudatosnak ezen a területen. * Azonban, akik már használnak generatív MI alkalmazásokat, ők sem biztos, hogy tisztában vannak olyan kérdésekkel, hogy az ilyen eszközök segítségével előállított, majd céges, akár piaci környezetben felhasználni kívánt tartalmaknak milyen szerzői jogi vonatkozásai vannak.

Annyira áthatja a generatív mesterséges intelligencia témája a hazai kis- és -középvállalkozások életét is, hogy egy-egy cégvezető előbb-utóbb szembesül a kérdéssel: az én cégem mire tudná használni? Erre már most rengeteg válasz adódik, az azonban még sok esetben kérdéses, hogy az MI „termékei” szerzői és egyéb jogi szempontból milyen megítélés alá esnek. A leggyakrabban használt, szöveget, képeket, videókat, akár zenei felvételeket generáló MI platformokat már nagyon kis befektetés mellett, minimális betanulással működésre lehet bírni, majd az eredményt akár céges kommunikációra, értékesítés támogatására, vagy akár PR célokra használni. Lássuk, hogy vannak-e ebben jelenleg buktatók és ha igen, mik azok!

A szerzői jog és az MI viszonya

Elsőként azt érdemes tisztázni, hogy pontosan mit és hogyan véd a szerzői jog: művészeti, kulturális vagy tudományos alkotások (például filmek, fotók, irodalmi művek, grafikai alkotások) akkor állhatnak szerzői jogi védelem alatt, ha többek puszta ötletnél, és bírnak úgynevezett „egyéni, eredeti jelleggel”. Ez azt jelenti, hogy az alkotás, például a fotó, akkor lesz szerzői jogilag védett, ha annak elkészítése során a fotós kreatív döntéseket hoz – például a téma, pozíció, perspektíva megválasztásával –, és olyan egyéni jelleggel ruházza fel, amely megjelenik a végső alkotásban. Az így készült alkotások a létrejöttüktől a „szerző”, vagyis az alkotó egész életében és a halála utáni 70. év végéig a jogilag védett.

Szorosan kapcsolódik ide a névfeltüntetés, ami a szerzőket illető egyik legfontosabb személyhez fűződő jog, mely révén a mű és a szerző kapcsolata tisztázható, és erről – vagyis arról, hogy feltüntessék-e a szerző nevét a művel összefüggésben, a szerző jogosult dönteni (főszabály szerint egyébként fel kell tüntetni). Ha ez elmarad az a szerzői jog megsértésének minősülhet – amivel szemben bíróságnál fel is léphet a szerző. Erre példaként: Gaál Sándor fodrász és feltaláló, a gépével hullámosított hajú modellről készült fotó publikálását a Színházi Élet című magazinban a Bíróság jogsértőnek találta, mert elmulasztották feltűntetni a fotográfus, Földes Izsó nevét a képpel összefüggésben 1931-ben.

Mindezt a jelenre, az MI korra vetítve egyelőre bonyolult kérdés, hogy mi a helyzet a MI segítségével átalakított/készített képekkel? A gépi tanuláson alapuló szoftvereket már elég régóta használják általános retusálási feladatokra, mégsem merült fel eddig komolyan annak a szükségessége, hogy például a szín filterezés során használt szoftvert meg kellene jelölni szerzőként. Ha azonban komolyabb átalakítást, például deepfake (valósághű, de hamis tartalom – pl. olyan mondatok híres emberektől, amelyek sosem hangzottak el) jellegű beavatkozást végeztetünk el az MI segítségével, akkor az EU AI Rendelete alapján fel kell tüntetnünk, hogy mesterséges Intelligencia manipulálta képet.

Kié akkor az MI által előállított kép?

Erre egyelőre csak nem egyértelmű válasz adható: attól függ. Attól, hogy mennyi emberi kreatív döntés, vagy egyéni jelleg jelenik meg a végső alkotásban. Ha például csak annyi promptot (szöveges utasítást, parancsot) kap a képgeneráló MI, hogy alkosson egy fotót egy tengerparti naplementéről, minden mást azonban a rendszerre bízunk, akkor csak egy ötletet, mint egy megrendelést adtunk át az eszköznek, miközben az érdemi, kivitelezési kreatív döntést a rendszerre bíztuk, rá delegáltuk.

Az AI azonban nem lehet szerző.

Mivel nem vett részt a kreatív kivitelezésben ember, aki a szerzői jogok alanya lehet, és a kreatív kivitelezést megvalósító MI nem lehet szerzői jogok alanya, az így létrejött kép nem is kap jogi védelmet. Más a helyzet azonban, ha a generált képet jelentősen átdolgozzuk, új elemekkel egészítjük ki saját alkotómunka révén, ugyanis ilyenkor az új elemek tekintetében – ha közben érdemi, új, kreatív döntések születnek – szerzői tevékenységet végzünk és ezekre a részekre szerzői jogunk lehet. És megint más a helyzet, ha az MI például csak a retusálásban, utómunkákban segít, hiszen ilyenkor elenyésző a gépi hozzájárulás a végső alkotásban, és aligha vitatott a szerzői státusz.

A zeneszámok esetén annyiban lehet más a helyzet, hogy ha a zenemű szerzője és a dalszöveg írója két külön személy – ilyen szempontból egyszerűbb az MI általi generálás értékelése is. Ha megírunk egy dalszöveget, és annak a megzenésítését az MI-re bízzuk, akkor szerzői jog csak a dalszövegen keletkezhet – ha az a feltételrendszernek megfelel – míg az MI által generált zene nem minősülhet műnek annak okán, hogy azt nem természetes személy alkotta

Itt azt is fontos tisztázni, hogy a szerzői jogi védelemhez nem szükséges a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál bejelentést tenni; ha az alkotás megfelel a törvényi feltételeknek, akkor az jogvédettnek tekinthető. Ha a feltételek megfelelő fennálltát vitatná valaki – például felmerül, hogy a sajátunknak vallott zeneszám zenei alapja az MI bevonása miatt nem is részesülne jogi védelemben – akkor az ilyen típusú jogvitát a felek bírósági úton tudják rendezni.

Belátható és beláthatatlan következmények

Még mindig friss élmény talán mindenkinek a generatív mesterséges intelligencia használata, aminek a lehetséges felhasználási módjait folyamatosan tárjuk fel, ezzel párhuzamosan nyaktörő tempóban zajlik a fejlesztése is, ezért jósolni rendkívül nehéz, de valamennyi tapasztalatot mégis összegezhetünk az elmúlt pár évből.

A kreatív iparágak fő szegmenseiben egyelőre nem csökkent a kereslet az emberi alkotók munkái iránt, szemben az MI generált tartalmakkal. Továbbra is emberi szerzők művei szólnak a rádióban, és streaming platformokon is ők dominálnak. Vannak olyan piaci szegmensek, ahol tere lehet a gyorsabb és egyszerűbb gépi generálásnak az emberi alkotókkal szemben – a háttérzene felhasználás, vagy a stock image-ek (illusztrációnak szánt, előre elkészített, megvásárolható fotók) piacán az MI generált tartalmak például kiválthatják az emberi kreativitás által táplált repertoárokat.

A szerzők, előadóművészek, illetve általában a szerzői jogi jogosultak oldaláról az ijedelem nagyobb részt abból ered, hogy a hozzájárulásuk nélkül, vagy legalábbis nem teljesen tisztázott körülmények között, használták fel a műveiket gyakran olyan MI rendszerek tanítására, amik a jogosultak piacán, a műveikkel, teljesítményeikkel akár versenyezni is tudó termékek tömeges előállítására alkalmasak.

Ezen a területen a jogalkotók, jogalkalmazók még felmérni és értékelni próbálják a jogosultak sérelmeit és keresik az élhető, arányos intézkedéseket, amelyek egyszerre védik a jogosultak érdekeit, és nem jelentenek túl nagy akadályt a technológiai innovációnak sem.

A szakértők általános tanácsa, hogy ha a céges célokra használunk bármilyen generatív MI-t, akkor érdemes feltüntetni a forrást, illetve az eszközt, betartani az alapvető, kézenfekvő etikai szempontokat (ismert műalkotások, karakterek, pl. Mona Lisa, felhasználása), illetve átolvasni a felhasználási feltételeket, és az alapján meggyőződni arról, hogy pontosan mire ad jogosultságot, vagy milyen felelősséget vállal az adott platform szolgáltatója.

*Forrás: a BellResearch és a System 32 IT Kft. közös kutatása

Illusztrációk: CoPilot AI

www.sztnh.hu


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Az ESG elsősorban kommunikációs kérdés – de nem úgy, ahogy sokan gondolják

Az ESG hamarosan a kisebb vállalkozásokra is jelentős kötelezettségeket ró majd, ami sok más mellett a belső kommunikáció terén is új és összetett kihívásokat hoz magával.

A feladat nehezen oldható meg átfogó, minden dolgozót elérő kommunikációs platform nélkül, miközben a kétoldalú kommunikáció megteremtése önmagában is nagyban erősíti az ESG „S” lábát, tehát a társadalmi pillért, ami a kritériumrendszer egyik meghatározó eleme.

A nagyvállalatoknál már a napi feladatok része, míg a kis- és középvállalatoknál a következő évek feladatai közé tartozik az ESG-jelentési kötelezettség. A kérdéssel ma még gyakran csak jogi megközelítésben, a jelentés és audit szintjén foglalkoznak, miközben már maga a kötelezettség teljesítése is embereken múlik, ráadásul a teljesítéshez szükséges szemléletet sem a „cégnek”, hanem személy szerint a dolgozóknak kell átvennie. Ha ebből indulunk ki, akkor nem kérdés, hogy egyelőre méltatlanul kevés szó esik az ehhez szükséges kommunikációról ‒ hívta fel a figyelmet Czinger Erik, a többcsatornás vállalati kommunikációs hálózatokat üzemeltető Munipolis hazai vezetője.

A szakértő szerint az ESG-kérdést tisztán jogszabályi kötelezettségként megközelíteni épp a kezdeményezés lényegét ássa alá, és gyakran egyenes út a „greenwashing”-hoz. Kezdetben, a kapcsolódó rutin kialakulásáig érezheti azt egy vállalat vezetése, hogy csak egy újabb terhet kapott a vállára, de ennél érdemes messzebb látni. Az ESG mint fogalom azért jött létre, hogy a vállalkozások működése biztosabban környezettudatos, átlátható, etikus, méltányos és társadalmilag is hasznos legyen, így az elveivel nehéz lenne vitatkozni.

Mindezen törekvések azonban felszínesek maradnak, ha a cégben dolgozók ‒ álljanak a hierarchia bármely szintjén ‒ nem vallják magukénak az ehhez kapcsolódó elveket és emiatt mellőzik, a gyakorlatban nem, vagy csak látszólag hajtják végre a sikeres ESG működéshez szükséges lépéseket. A valódi szemléletváltozáshoz így többek közt a belső kommunikáción és a példamutatáson keresztül vezet az út.

Már maga az ESG kötelezettség miatt is rengeteg, korábban nem kezelt információt kell előállítani és gyűjteni, ami szintén a dolgozóknak jelent feladatot, amit megint csak kommunikálni, ellenőrizni kell. Begyűjteni a dolgozói visszajelzéseket, megszervezni és összefogni a csapatokat, motiválni a munkatársakat és megosztani velük a vonatkozó információkat. Ha egy cég különböző, egymástól távoli helyszíneken működik, vagy a munkatársak jelentős része dolgozik külső helyszíneken, mindez egyáltalán nem evidens ‒ fogalmazott Czinger Erik.

Az elsődleges az ennek megszervezésére irányuló vezetői szándék, de utána rögtön bizonyos kommunikációtechnikai kérdéseket kell megválaszolni. Ezen segít egy olyan átfogó platform, ami rendelkezik az intranet mélységével és stabilitásával, de elég rugalmas és kétirányú ahhoz, hogy például gondoskodjon a HR-osztály számára az elkészített felmérések vagy kérdőívek visszajelzéseiről. Emellett alkalmas a balesetmegelőzés, a hibák, dicséretek, fejlesztési ötletek tolmácsolására, megoldja a visszaélésbejelentési rendszer (whistle blowing) feladatait is, ráadásul minderről elemzéseket ad a vezetőknek.

A megfelelő kommunikációs technológia tehát egyrészt segít eleget tenni az ESG-követelményeknek, másrészt a belső kommunikáció javításával, a dolgozói vélemények, szándékok becsatornázásával és a mindenkire kiterjesztett információ-hozzáféréssel önmagában is jelentős lépés az ESG törekvésekben. Mindez elsősorban az „S”, tehát social, társadalmi pillér tekintetében fontos, de a kommunikáció, ennek magas színvonala lényegében mindennel összefügg, amit a vállalatok az ESG területén tesznek, vagy tenniük kell. Nem véletlen, hogy már ma is több száz, főleg nagyvállalat kezeli belső kommunikációját az említett platformon keresztül, mintegy 30 ezer alkalmazottat kötve be az információáramlásba.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

NAV-ellenőrzési trendek 2024-ben

A transzferárazás szabályozási és gyakorlati kihívásai kerültek elemzésre a Deloitte legutóbbi webináriumán, ahol az adótanácsadó szakértői és a NAV képviselője osztották meg tapasztalataikat a témában.

Az online esemény vendége volt, Maqsoudi Ali, a NAV Ellenőrzési Kapcsolattartó és Információhasznosítási Főosztály Transzferár Osztályának vezetője, aki betekintést nyújtott az adóhatóság ellenőrzési stratégiájába és aktuális fókuszpontjaiba.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jelenlegi ellenőrzési gyakorlatát két fő pont mentén alakították ki: egyrészt azon nemzetgazdaságilag jelentős ágazatokra fókuszálnak, ahol a kapcsolt vállalkozásoknak fontos szerepük van, másrészt a különféle információcserékből és adatszolgáltatásokból származó adatokat felhasználva azonosítanak kockázati trendeket. Ez utóbbinak egyik fő eleme a 2022. évtől bevezetett transzferár-adatszolgáltatási kötelezettség. Ennek körében már az első évben hatezer adózó nyújtotta be adatszolgáltatását, amely tizenkilencezer tranzakciót fedett le.

„A NAV-nak egy elég összetett kockázat-elemzési modellje van, amit az elmúlt években hoztunk létre, illetve folyamatosan fejlesztünk. Ennek az egyik fő eleme a transzferár-adatszolgáltatás, a 2023-as adatokat nemrégiben dolgozták fel informatikai szakembereink”

– hangsúlyozta Maqsoudi Ali, a NAV Ellenőrzési Kapcsolattartó és Információhasznosítási Főosztály Transzferár Osztályának vezetője a Deloitte webináriumán és hozzátette, hogy iparágakat tekintve pedig az adóhatóság kiemelten vizsgálja az autó- és gyártóipari ágazatokat:

„Az autóiparral immáron harmadik éve foglalkozunk transzferár-ellenőrzési szempontból. Ennek a legfőbb oka az, hogy egy nemzetgazdaságilag jelentős ágazatról van szó, és az első év tapasztalatai már azt mutatták, hogy bizony vannak elég súlyos transzferárazási hiányosságok, problémák”.

Egy másik fontos terület, amely a NAV célkeresztjébe került, a tartósan veszteséges működés, különösen az autóiparban és más jelentős gyártóágazatokban. Az adózóknak ebből kifolyólag nagy gondossággal kell eljárniuk, hogy részletesen bemutassák és indokolják a veszteség okait, legyenek azok új termék bevezetéséhez kapcsolódó költségek vagy piaci visszaesés.

E mellett az ellenőrzések során a pénzügyi tranzakciók, ezeken belül a hitelezési és cash-pool ügyletek is egyre nagyobb figyelmet kapnak.

„Egy jól megtervezett cash-pool rendszer bevezetése jelentős előnyökkel járhat a vállalatcsoportok likviditáskezelésében, a kamatköltségek csökkentésében és a pénzügyi kockázatok minimalizálásában, azonban fontos azt a transzferár szabályoknak is megfelelően előkészíteni. Részletesen meg kell vizsgálni, hogy ki, milyen pozícióban van a cash-pool tranzakcióban, mely entitás a cash-pool-leader, és az az entitás milyen minőségben támogatja a cash-poolt (adminisztratív vagy komplex treasury tevékenység formájában)”

– mondta Prágay-Szabó Balázs, a Deloitte adóosztályának szenior menedzsere.

Továbbá alapvető fontosságú, hogy az adózók megfelelően dokumentálják a további pénzügyi tranzakciók, mint például a csoporton belüli kölcsönök árazását és hatásait.

A vállalatközi szolgáltatások, különösen a menedzsment díjak gondos kezelése is szükséges. Mind az igénybevevő, mind pedig a szolgáltatásnyújtó entitás szempontjából elengedhetetlen, hogy a menedzsment szolgáltatások megfelelően legyenek azonosítva. Míg az igénybevevő oldaláról elsősorban a szolgáltatások megvalósulása és hasznossága a legégetőbb transzferár kérdés, úgy a nyújtó félnél a kiszámlázandó költségek és tevékenységek körülhatárolása a transzferár-ellenőrzések egyik központi eleme. Ebből eredően a vállalatcsoportoknak a menedzsment szolgáltatások tartalmai, kapcsolódó költségei és azok allokációi tekintetében is figyelniük kell a megfelelő dokumentációra.

Az adóhatóság a legapróbb részletekre kiterjedően elemzi az adatszolgáltatásokat és transzferár-dokumentációkat, ezért az adózóknak érdemes előre felkészülniük egy potenciális ellenőrzésre, ezzel is csökkentve a bírság kockázatát.

Remmers Alex, a Deloitte adóosztályának menedzsere szerint:

„munkáink során már a gyakorlatban is tapasztaljuk a fokozott adóhatósági aktivitást az autó- és gyártóipari ágazatokban, illetve iparágaktól függetlenül a csoporton belüli pénzügyi és menedzsment szolgáltatások terén. Az utóbbi két ügylettípus egyrészt sok kérdést szokott felvetni az adóhatósági ellenőrzések során, másrészt jellemzően jelentős nagyságrendet képviselnek, ezért is kifejezetten fontos a kapcsolt ügyletek tudatos és megfontolt árazása.”


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss