Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Idén sem nőtt az állami gyermek balesetbiztosítás mértéke

Az óvodás és iskolás gyermekeknek továbbra is ingyenesen jár az állami balesetbiztosítás, a térítési összegek azonban több mint 20 éve változatlanok.

A Grantis szakértői összefoglalták, hogy mikor és mennyit térít a biztosító, ha valami történik a gyermekkel, illetve milyen esetekben lehet szükség privát balesetbiztosításra.

Mire elég az állami gyermek balesetbiztosítás?

Az államilag finanszírozott balesetbiztosítás 3 és 18 éves kor között minden magyar gyermeknek, illetve fiatalnak alanyi jogon jár. A díjat tehát nem a szülők, hanem az állam fizeti a biztosítónak. A kockázatviselést idén is a CIG Pannónia és a Groupama látja el közösen.

Az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosításról szóló kormányrendelet alapján baleseti halálra 200 ezer forintot, csonttörésre 3 ezer forintot, maradandó egészségkárosodásra pedig 3-300 ezer forint közötti összeget térítenek a rokkantság mértékével arányosan.

Az állami gyermek balesetbiztosítást 2003-ban vezették be, az elmúlt két évtized során viszont nem emelkedtek a biztosítási összegek. Ha a gyermek focizás közben eltöri a lábát, akkor a csonttörésért kapott 3 ezer forintos kártérítés nem fedezi a tényleges kiadásokat, mint a gipsz, a mankó, a gyógyszerek vagy a magángyógytorna árát.

A balesetbiztosítás nemcsak Magyarország területén nyújt fedezetet, hanem a Föld valamennyi országában, a nemzetközi vizeken és légtérben is.

Balesetnek minősülnek az olyan betegségek is, mint a gyermekbénulás, a kullancscsípés következtében kialakuló agyburok- és agyvelőgyulladás, a veszettség és a tetanuszfertőzés. Ugyanakkor a biztosítás nem nyújt teljeskörű védelmet a balesetekre, például a fogtörésre, a kutyaharapásra, az égési sérülésre vagy a műtétekre már nem fizet. A csonttörésen kívül gyakorlatilag csak a balesetből eredő rokkantság és halál esetén térítenek.

Hogyha megtörtént a baj, a balesetet 30 napon belül be kell jelenti a biztosítónak. Ehhez egy igénylőlapot szükséges kitölteni és igazolni a biztosításra való jogosultságot, valamint csatolni a balesettel kapcsolatos orvosi leleteket. Amennyiben minden dokumentum beérkezett, a biztosító 15 napon belül fizet – jelezték a Grantis szakértői.

A 10 százalék alatti rokkantságra is mindössze 3 ezer forint jár, pedig ebbe a kategóriába már komolyabb problémák is beletartoznak, mint a kéz- vagy a lábujj, illetve az ízlelőképesség elvesztése. A szakértők szerint összességében tehát érdemes tisztában lenni a jogainkkal és szükség esetén élni az állami biztosítás adta lehetőségekkel, de a magasabb fokú védelem érdekében célszerű külön biztosítást is indítani a gyermeknek.

Milyen pluszt adnak a privát balesetbiztosítások?

Gyermek balesetbiztosítást lehet kötni önállóan is, de többnyire a felnőtt biztosítások mellé szokták ajánlani kiegészítőnek. A már havi pár ezer forinttól elérhető egyéni balesetbiztosítások az államinál lényegesen több kockázatra kiterjednek és a biztosítási összegek is magasabbak. A Grantis szakértői 5 biztosító ajánlatát hasonlították össze 5 lényeges szempont szerint.

Baleseti halálra az állami biztosítás fixen térít, az egyéni biztosítások gyerekeknél nem minden esetben, de ahol igen, ott 500 ezer és 1 millió forint közöttiek a biztosítási összegek. Csonttörésre 20 és 50 ezer forint között térítenek a biztosítók.

Amíg rokkantság esetén az állami biztosítás nyújtotta maximális 300 ezer forintos biztosítási összeg egyértelműen nem elég a komplex gyógykezelések finanszírozására, addig az akár 10 millió forintot fizető privát biztosítások arra is alkalmasak lehetnek, hogy pótolják a szülő jövedelmét a gyermekgondozás miatt a munkából kiesett évek alatt – hívták fel a figyelmet a Grantis szakértői.

Az említett főbb kockázatok mellett a biztosítók ajánlattól függően többféle eseményre is téríthetnek, például izom- és szalagszakadásra, sürgősségi szállításra és mentésre, speciális műtétekre, kómás állapotra, állatharapásra, kullancscsípés okozta bénulásra. Vagy éppen a második orvosi szakvéleményre, jogvédelemre és az elmaradt tanulmányok pótlására is biztosíthatnak fedezetet. Emellett léteznek kifejezetten oktatási intézmények vagy családok számára elérhető csoportos tanulói biztosítások is, amelyekkel kiterjeszthető a védelem.

A Grantis szakértői szerint kritikus fontosságú lehet egy balesetbiztosítás megléte gyermek mellett. Anyagi védelmet jelent arra az esetre, ha a szülő kiesik a munkából, de a költségek megnövekednek a mindennapi kiadásokon túl a gondozással és felépüléssel járó kiadásokkal is.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

A Kyndryl Foundation 100 000 dolláros támogatással erősíti meg elkötelezettségét

A Kyndryl jótékonysági szervezete, a Kyndryl Alapítvány bejelentette harmadik éve futó globális támogatási programjának kedvezményezettjeit. A támogatásban részesülő 14 nonprofit szervezet között ismét helyet kapott a United Way Magyarország.

A Kyndryl ezzel tovább erősíti hosszú távú elkötelezettségét a kiberbiztonsági és mesterségesintelligencia-készségek fejlesztése iránt világszerte.

A Kyndryl Alapítvány legújabb támogatási portfóliója a korábbi, többéves együttműködések folytatása mellett új szervezeteket is bevon. A programok középpontjában a kiberbiztonsági és mesterségesintelligencia-képzések, a digitális befogadás és a munkaerőpiaci felkészítés áll.

Az United Way Magyarország immár második egymást követő évben részesül támogatásban, és a 100 000 amerikai dolláros hozzájárulást az „United for CyberSafe Youth” program folytatására és továbbfejlesztésére fordítja. A moduláris képzési program középiskolás diákokat és fiatal felnőtteket céloz, kiemelt figyelmet fordítva a hátrányos helyzetű közösségekre és a látássérült emberekre.

A program hatását jól tükrözik olyan résztvevők tapasztalatai, mint a pécsi látássérült középiskolás diák, Dorottya, aki éppen érettségire készült és az egyetemi továbbtanulását tervezte, amikor részt vett egy mesterséges intelligenciára fókuszáló képzésen. A program során olyan eszközöket és alkalmazásokat ismert meg, amelyek támogatják az önálló tanulást, például összefoglalják és akadálymentes formátumba alakítják a tananyagokat.

„Fel tudom tölteni a tananyagokat, akár teljes tankönyveket is, az alkalmazás pedig úgy foglalja össze őket, hogy könnyen megértsem. Olyan érzés, mintha a saját tankönyvemmel beszélgetnék”

– mondta.  A program a felelős MI-használatra is kiemelt figyelmet fordított, így Dorottya nemcsak új eszközöket ismert meg, hanem azt is megtanulta, hogyan használhatja azokat tudatosan és kritikusan a tanulásban és a mindennapi életben – ez pedig fontos készség lesz jövőbeli tanulmányai során.

A Kyndryl Alapítvány olyan programokat támogat, amelyek a munkaerőpiacon értékes digitális készségeket fejlesztenek, és segítik az embereket abban, hogy megfelelő munkalehetőségekhez jussanak. Ezek az oktatási programok várhatóan több mint 100 000 ember életére lesznek hatással világszerte.

„A Kyndryl Alapítvány magyarországi jelenléte immár a harmadik évébe lép, melynek segítségével tovább mélyítjük elkötelezettségünket azon programok iránt, amelyek gyakorlati kiberbiztonsági és mesterségesintelligencia-készségekkel vértezik fel a fiatalokat”

– mondta Presszer Péter, a Kyndryl Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

„A United Way Magyarországgal folytatott együttműködésünk közös célja, hogy minél több diák és fiatal felnőtt számára tegyük elérhetővé a magas színvonalú digitális képzéseket.”

A globális támogatási program harmadik évének kedvezményezettjeiről további információ itt található.

A Kyndryl Alapítvány kiberbiztonsági és mesterségesintelligencia-készséghiány enyhítését célzó kezdeményezéseiről további részletek a www.kyndryl.org  oldalon érhetők el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Reális forgatókönyv, hogy jövőre az AI vásárol helyettünk

Az online kereskedelem csendben, mégis soha nem látott sebességgel alakul át. Egy vásárlási döntés előtt egyre többen fordulnak nagy nyelvi modellekhez
– például Geminihez, Copilothoz vagy ChatGPT-hez –, és sok esetben már el sem indítanak hagyományos keresést például a Google-ben.

„A mesterséges intelligenciával folytatott beszélgetések jóval részletesebb helyzetekből indulnak ki, mint a korábbi keresések, az AI pedig olyan válaszokat ad, amelyek szinte észrevétlenül terelik a felhasználót egy konkrét termék vagy megoldás felé”

– mutat rá az egyik legfontosabb trendre Gandera Balázs, az INTREN digitális marketing ügynökség ügyvezetője.

A keresést felváltja a beszélgetés: új korszak kezdődik

„Egy új felhasználói réteg már aktívan használja ezt a megközelítést, és a változás üteme kifejezetten gyors”

– hangsúlyozza a szakértő. Ma már sokan nem egyszerűen beírják a keresőbe, hogy „gyerekbicikli”, hanem részletesen leírják az igényeiket: életkort, színt, felhasználási helyzeteket, preferált kialakítást és egyedi elvárásokat. Az AI erre nemcsak válaszokat ad, hanem alternatívákat kínál, visszakérdez, és folyamatos párbeszéddel formálja a vásárlói döntést. Bár az ilyen típusú keresések aránya egyelőre nem tűnik nagynak, a növekedés tempója kiemelkedő.

„Rövid idő alatt többszörösére bővülhet az AI-alapú keresések aránya, ami már érezhető hatást gyakorol a kereskedők forgalmára”

– teszi hozzá Gandera Balázs.

AI, mint digitális vásárlási asszisztens

A vásárlási folyamat alapjaiban alakul át. A felhasználó egyetlen kérdésre választ kap, majd azonnal további, személyre szabott javaslatok érkeznek, amelyek fokozatosan mélyítik az érdeklődését. Az AI alternatívákat ajánl, új szempontokat ad, és egyre konkrétabb irányba tereli a döntést. Ezzel párhuzamosan megjelennek azok a linkek és ajánlások is, amelyek már közvetlenül a vásárláshoz vezetnek. Nemzetközi szinten már ennél is tovább mentek: olyan megoldások születnek, ahol az AI nemcsak ajánl, hanem magát a tranzakciót is előkészíti.

„A Google által bejelentett fejlesztések például egy központi kosár köré épülnek, amely több webshop kínálatát kezeli egy helyen. A rendszer folyamatosan figyeli az árakat és akciókat, miközben releváns ajánlatokat ad, a vásárlás pedig akár egyetlen lépésben végrehajthatóvá válik”

– emeli ki a szakértő.

Gyors adaptáció előtt a hazai e-kereskedelem

A magyar piac számára is érezhetők már ezek a változások és várható, hogy rövid időn belül átalakulnak a vásárlási szokások. A bevezetés jellemzően a nagy nemzetközi szereplőknél indul, majd gyorsan terjed a szélesebb körben használt webshop rendszereken keresztül.

„Reális forgatókönyv, hogy egy éven belül tömegesen jelennek meg ezek a működések a mindennapi vásárlásban”

– hívja fel a figyelmet az INTREN szakértője. Kiemeli: ebben a helyzetben a kereskedők, cégek láthatóságának kérdése is új szintre lép. A keresőoptimalizálás alapelvei továbbra is érvényesek maradnak, ugyanakkor alkalmazkodni kell ahhoz, hogy a döntési pontok egyre gyakrabban az AI válaszaiban jelennek meg.

Azok a kereskedők, akik időben reagálnak, biztosabb pozíciót építhetnek ki ebben az új környezetben.

„Az első lépések nem igényelnek jelentős erőforrást. Tudatos jelenlét, megfelelő adatstruktúrák és frissített tartalom már elegendő lehet ahhoz, hogy egy márka megjelenjen az ajánlások között. Ez az időszak inkább felkészülésről szól, mint versenyfutásról, ugyanakkor a tempó gyors, és a figyelem kulcsszerepet kap”

– összegez Gandera Balázs.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Élénkülés a használthajó-piacon: 13 százalékkal nőtt a kereslet tavaly májushoz képest

A Használtautó.hu 2026. májusi adatai szerint tovább élénkült a hazai használthajó-piac: az érdeklődések* száma éves összevetésben 12,8 százalékkal emelkedett, miközben a hirdetések száma és az átlagár is növekedett.

A vízisport-szezon kezdetével párhuzamosan a kereslet a fiatalabb vízi járművek és a prémium vitorlások iránt egyaránt erős maradt.

A május hagyományosan a hajózási és vízisport-szezon nyitánya Magyarországon, ami minden évben élénk keresletet hoz a használthajó-piacon. A Használtautó.hu adatai alapján 2026 májusában közel 2 600 érdeklődés érkezett a hajóhirdetésekre, szemben az egy évvel korábbi 2 300-zal. A kínálat is bővült: a hirdetések száma 831-ről 871-re emelkedett.

A növekvő kereslet az árakban is megmutatkozott. Az átlagár egy év alatt 9,5 millió forintról 10,5 millió forintra nőtt, ami 10,2 százalékos emelkedést jelent. Eközben a medián ár gyakorlatilag változatlan maradt, 5 millió forint körül alakult. Érdekes tendencia ugyanakkor, hogy a hirdetett hajók átlagéletkora 17,7-ről 19 évre emelkedett, vagyis a piac az idősebb hajók növekvő aránya mellett is bővülést mutat.

A legkeresettebb márkák rangsorát a SEA-DOO vezeti, amely átlagosan 4,9 millió forintos árával és mindössze 10 éves átlagéletkorával a legfiatalabb és egyben az egyik legelérhetőbb szereplő a toplistán. A márka népszerűsége jól mutatja a jet-skik és más kisebb vízi járművek iránti töretlen érdeklődést. A második helyen a BAYLINER végzett, amelynek hajói átlagosan 13,4 millió forintba kerülnek, míg a harmadik helyet a prémium vitorlásairól ismert BAVARIA szerezte meg.

A toplista egyértelműen kirajzolja a piac kettős karakterét. Az egyik oldalon a fiatalabb, kedvezőbb árú vízi járművek állnak, mint a SEA-DOO vagy a YAMAHA. A másik oldalon a prémium kategória szereplői találhatók: a BAVARIA átlagára meghaladja a 36 millió forintot, a JEANNEAU-é pedig a 20 millió forintot, de a CROWNLINE és a SEA RAY modelljeinek átlagára szintén 10 millió forint felett alakul.

Külön figyelmet érdemelnek a klasszikus vitorláshajók. A BALATON és a DEHLER márkák hajóinak átlagéletkora 31, illetve 32 év, mégis a legkeresettebb márkák között szerepelnek. Hasonlóan érdekes a REBELL WERFT jelenléte a toplistán: a márka átlagosan 37 éves hajókkal és mindössze 1,6 millió forintos átlagárral az egyetlen 2 millió forint alatti szereplő a rangsorban. Mindez arra utal, hogy a jól karbantartott, idősebb hajók és klasszikus vitorlások iránt továbbra is stabil kereslet mutatkozik a hazai piacon.

*Érdeklődések: telefonszám- és e-mailcím-felfedések száma.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss