Connect with us

Gazdaság

Új részleteket árult el a fejlesztő a most indult qvik fizetési rendszerről

A minap az egyik budapesti CBA Príma üzletben – a magyarországi boltok közül elsőként – hivatalosan bevezették a qvik azonnali fizetési rendszerét.

A Magyar Nemzeti Bank által tavaly útjára bocsátott megoldás a hazai Laurel retailinformatikai cég Raiffeisen Bankkal közös fejlesztőmunkája révén kezdhet el terjedni a magyar kiskereskedelemben. A vásárlóknak és a kereskedőknek is előnyös és nemzetstratégiai szempontból is lényeges technológia terén hazánk úttörő szerepet tölt be Európában, de a közeljövőben várhatóan uniós szinten kötelezővé válik a qvik szolgáltatás.

„A Laurel több mint három évtizedes története során mindig is élen járt az új kereskedői fizetési megoldások bevezetésében, és ez nincs másként a 2022-ben elindult Azonnali Fizetési Rendszer (AFR) 1.0 továbbfejlesztett változatának tekinthető qvik esetén sem”

– kezdi a részletek ismertetését a cég ügyvezetője, Bessenyei Attila.

A retail-IT szektor vezető hazai megoldásszállítója több mint két éve dolgozik a Raiffeisen Bankkal a fejlesztésen, a közös munka eredményeként pedig Magyarországon elsőként álltak elő azzal a keretrendszerrel, amelynek tapasztalatait alapul véve az MNB 2024. szeptember 2-án elindította és szabványosította a qviket. A Laurel azóta lehetővé tette a qvik alkalmazását a saját fejlesztésű, országszerte több mint 6000 pénztárgépen futó Laura kasszaszoftverén, utat nyitva ezzel a megoldás széles körű térnyerésének az itthoni üzletekben.

A qvik a CBA L&F Kft. égisze alá tartozó, a Budapest IV. kerületében lévő Munkásotthon utcai Príma üzletben debütált, és eleinte a hazai tulajdonú üzletlánc 9 egységében lesz elérhető. Mindez egy teljesen új, minden más fizetési rendszertől független technológia, amelyhez vevői oldalon egy magyar bankszámlára és mobilbank-alkalmazásra van szükség, míg a kereskedőnek egy a fizetési tranzakciót kezelő szolgáltatót kell bevonnia a folyamatba. Ilyen téren fontos fejlemény, hogy a kiadás alatt lévő PSR EU-szabályozás többek között ezt a fizetési rendszert is kötelezővé teszi az Unió területén működő bankok, fizetési szolgáltatók számára.

A qvikkel a fizikai boltokban háromféleképpen lehet fizetni. A pénztárgép megjeleníthet egy QR-kódot, amit a vásárló mobilalkalmazással leolvas, ezzel egy fizetési tranzakciót generál, ami jóváhagyás után végbe is megy. Emellett a pénztárgép NFC eszközön is sugározhat fizetési igényt, illetve – amennyiben a kassza már „ismeri” a vásárlót, például törzsvásárlói kártya vagy a rövidesen érkező eNyugta regisztráció alapján – van lehetőség fizetési kérelmet is küldeni, így a számla kiegyenlítése minden interakció nélkül, azonnal megtörténik.

A folyamat a vevők számára biztonságos, hisz például nincs szükség hozzá bankkártyára, és minden ellenkező híreszteléssel ellentétben díjmentes, miközben a bankkártyaalapú fizetés kényelmét nyújtja, sőt adott esetben még annál is egyszerűbb. Kereskedői oldalon pedig a kártyás fizetésnél számottevően kedvezőbb díjszabás és a bankszámlán azonnal megjelenő pénz is az előnyök közé tartozik, ráadásul a qvikhez nincs szükség kártyaterminálra (a QR-kód a kassza kijelzőjén megjeleníthető) és szolgáltatófüggő hardverek telepítésére sem. Emellett sokaknak az sem mellékes szempont, hogy a szóban forgó rendszer használatával a kereskedő teljesíti a kötelezően biztosítandó elektronikus fizetési lehetőséget az üzletében.

„A fenti előnyök egyre többek számára világosak, így azt várjuk, hogy a qvik rendkívül gyorsan fog terjedni a hazai boltokban, ennek megfelelően már nálunk is rengetegen érdeklődnek a lehetőség iránt. A Laurel folyamatosan fejleszti az egyes fizetési szolgáltatókhoz tartozó kasszaillesztéseket, és várhatóan még idén az összes nagy szereplővel sor kerül az integrációra. A folyamat támogatására más fejlesztők számára is biztosítjuk a kasszaoldali, beépíthető fizetési modulokat”

– zárta gondolatait Bessenyei Attila.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

Megnyílt a Huawei webáruháza Magyarországon

Elindult a HUAWEI hazai online áruháza. Az új webáruház a Huawei teljes hazai termékpalettáját kínálja, okosórákat, audioeszközöket, táblagépeket, okostelefonokat és kiegészítőket, közvetlenül a gyártótól, gyártói garanciával és támogatással.

A Huawei webshop célja, hogy a hazai vásárlók közvetlenül a gyártótól, egy helyen szerezhessék be a legújabb termékeket, miközben teljes körű szolgáltatások teszik kényelmesebbé és biztonságosabbá a vásárlást. A rendeléseket 1-3 munkanapon belül szállítják ki, a vásárlók igénybe vehetik a Huawei Support ügyféltámogatást, és 14 napon belül ingyenesen visszaküldhetik a megvásárolt terméket. Emellett egyes eszközökhöz kiterjesztett gyártói garancia és elvesztésvédelem is társul.

Exkluzív nyitási ajánlatok

A nyitási időszakban, 2025. szeptember 8. és október 31. között a vásárlók számos exkluzív ajánlattal találkozhatnak. Hírlevél-feliratkozás esetén automatikusan egy 20% kedvezményre jogosító kupont kaphatnak a látogatók, emellett a felhasználók részt vehetnek a Huawei nyereményjátékában is, amelyben a szerencsés nyertesek a megadott időszakban számos értékes nyereménnyel gazdagodhatnak, így például:

  • multiszenzoros ujjbegyes mérést kínáló WATCH 5,
  • vagy a vérnyomásmérő funkcióval ellátott WATCH D2 okosórát
  • vagy HUAWEI FreeClip fülhallgatóval,
  • vagy további, bármely Huawei termékre beváltható 25%-os kedvezménykuponnal gazdagodhatnak.

A sorsolás során a nyertes vásárlók szimbolikus, 1 forintos áron juthatnak hozzá a fenti Huawei termékekhez.

Mindemellett a promóció részeként a nyitási időszak minden rendelésére ingyenes DHL Express házhozszállítás jár, a viselhető okoseszközökhöz, táblagépekhez és okostelefonokhoz 12 hónapos gyártói garancia, a Huawei audio termékekhez pedig 12 hónapos elvesztésvédelem kapcsolódik.

A Huawei újonnan nyíló hivatalos online áruháza így a gyártó teljes hazai termékportfólióját közvetlenül elérhetővé teszi a fogyasztók számáravalamint olyan kiegészítők (például óraszíjak) és csomagok is kaphatók, amik más kereskedőnél nem. Ilyen csomag. a MatePad 11.5 tablet, amely kizárólag a HUAWEI webáruházában lesz elérhető csomagban billentyűzettel, illetve az M-Pencil tollra is nagyértékű kedvezményt kínál a gyártó.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Mesterséges intelligencia-kutatással növeli a képzési hatékonyságot a Kamara

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) munkájában a mesterséges intelligencia és ahhoz kapcsolódóan az oktatás is hangsúlyos szerepet kap.

A hatékonyság növelése érdekében a Nagy Elek vezetésével megújuló Kamara kérdőívvel térképezi fel a kis- és középvállalkozások tudását, hozzáállást és tapasztalatait a mesterséges intelligenciáról.

Az oktatás és a digitalizáció kiemelten fontos a vállalkozások működése során, mert a képzettebb, valamint a modern megoldásokat hatékonyan használó munkavállalók nagyobb hozzáadott érték előállítására képesek, illetve magasabb nyereség érhető el ott, ahol modern, innovatív megoldásokat alkalmaznak. A digitális fejlődést a kamara számos programja gyorsítja. Az intézkedések egyszerre kínálnak választ a rövid távú kihívásokra és alapozzák meg a magyar gazdaság hosszú távú versenyképességét, biztosítva, hogy a hazai vállalkozások tudásra, innovációra és együttműködésre építve aktív alakítói legyenek a jövő gazdaságának, miközben megőrzik hagyományos értékeinket.

A mesterséges intelligencia (MI) gyors fejlődése alapjaiban formálja át a vállalkozások működését és versenyképességét. Az MKIK ebben kiemelt szerepet vállal, hiszen megbízható információt és gyakorlati támogatást nyújt tagjai számára az új technológiák alkalmazásában. Ennek részeként tavasszal elindította a „Digitális Ébresztő!” című szemináriumsorozatot, amely kifejezetten a kis- és középvállalkozások számára kínál üzleti folyamatokban is hasznosítható megoldásokat Kerek István AI-szakértő irányításával. A program ősszel kibővítve, sorozatként folytatódik azzal a céllal, hogy tízezer vállalkozáshoz jusson el. Ezeken az eseményeken a szakértők akár egy nap alatt is kínálhatnak megoldásokat az egyes vállalkozások digitális kihívásaira.

A kis- és középvállalkozások tudását feltérképező felmérés eredményeinek feldolgozása után még relevánsabb és gyakorlatiasabb oktatást tud majd nyújtani a kkv-knak, amely után a vállalatok folyamatai gyorsabbá, pontosabbá és egyszerűbbé válhatnak az adatalapú döntési folyamatok révén. A kutatást ezen a linken (https://app.cooltool.com/psrv3dpztvn) lehet kitölteni.

Az MKIK a stratégiai együttműködés keretében már javasolta a kormánynak az áfa alanyi adómentességi határ többlépcsős emelését, amely szerint a következő három évben 20, 22, majd 24 millió forintra nőne a határ. A legkisebb vállalkozások érdekében az átalányadózók költséghányadának 40-ről 50 százalékra emelését, valamint a szociális hozzájárulási adó 112,5 százalékos szorzójának eltörlését is javasolt a Kamara, amely újabb konkrét ajánlások részletein dolgozik.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Fontos változások a FOXPOST működésében: megkezdődik a Z-BOX-ok integrációja

Ősszel megkezdődik a Packeta Z-BOX automaták integrálása a FOXPOST hálózatába.

Az első szakasz szeptember 8-án indul: ettől a naptól a FOXPOST hálózatában kétféle automata lesz elérhető. A már ismert érintőképernyős készülékek FOXPOST A-BOX néven működnek tovább, emellett megjelennek a Packeta rendszeréből ismert, gombos kezelőpanelű automaták, FOXPOST Z-BOX néven.

A két automatatípus egy hálózatban, egységes megjelenéssel működik, az eligazodást az automatákon elhelyezett A-BOX és Z-BOX logók segítik. A csomagátvétel mindkét automatánál ugyanúgy működik, de néhány dologban különböznek.

Az A-BOX automaták a FOXPOST-nál megszokott érintőképernyős felülettel működnek, csomagfeladáshoz nem szükséges előzetes regisztráció, a fizetés pedig POS-terminálon történik. A Z-BOX nyomógombos kezelőpanelt használ, csomagfeladáshoz online regisztráció kell, a fizetés pedig fizetési linken keresztül zajlik. A webshopokban külön jelölések mutatják, melyik típus milyen lehetőségeket kínál.

Az első lépésben 18 automata kerül telepítésre. Ezt követően néhány hetes tesztüzem indul, amely során a cég figyeli és értékeli a működési tapasztalatokat. A tesztidőszak után az idén összesen 139 FOXPOST Z-BOX automata kerül kihelyezésre új helyszínekre. A teljes Packeta-hálózat integrálása 2026-ban folytatódik.

A változásokkal együtt megújul az automata-kereső modul és az adatkapcsolati rendszer (widget/JSON). Az új rendszer pontosabb, valós idejű telítettségi adatokat mutat, így a felhasználók könnyebben választhatják ki a legszabadabb automatát.

A FOXPOST pontos, részletes tájékoztatással segíti a felhasználókat, a webshopokat és a webáruházmotor-fejlesztőket az átállásban. Az elérhető információk között szerepelnek az automaták használatát bemutató leírások, a különböző típusok funkcióit összehasonlító anyagok, valamint az integrációhoz szükséges technikai útmutatók is.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss