Gazdaság
Magyar alapítványokat is támogatna a Morgan Stanley
Először nyílt meg magyar jótékonysági szervezetek számára a Morgan Stanley civil pályázata.
A Budapesten háromezer szakembert foglalkoztató globális pénzintézet célja olyan innovatív ötletek támogatása, amelyek kézzel fogható hatást gyakorolnak a gyerekek és fiatalok egészségére, mentális jóllétére, oktatási lehetőségeire. A győztesek 100 ezer font támogatást kaphatnak, szakmai mentorálásban részesülnek, és nemzetközi kapcsolati hálót is építhetnek. A jelentkezési határidő július 7.
A Morgan Stanley budapesti irodája – mely a globális pénzügyi szolgáltató egyik legnagyobb informatikai és elemző központja – 2006-os megnyitása óta együtt dolgozik magyar civil szervezetekkel.
Az elmúlt években a cég természettudományos orientációs programot indított középiskolás lányoknak a Nők a Tudományban Egyesülettel Smartiz néven, ösztöndíjat biztosított hátrányos helyzetű diákoknak a HBLF Romaster programja keretében, valamint tehetséges roma fiatalokat támogatott a Van Helyed Egyesülettel partnerségben. A vállalat munkatársai részt vettek jótékonysági evezős versenyeken a beteg gyerekeket támogató Bátor Tábor javára, modern technológiák használatára tanították civil szervezetek munkatársait, illetve pénzügyi ismereteket oktattak roma gyerekeknek a BAGázs Egyesülettel.
„A Morgan Stanley egyik alapértéke a giving back filozófia, az a törekvés, hogy adjunk vissza a közösségnek, amelynek részei vagyunk. Mindez abból a meggyőződésből fakad, hogy csak akkor lehet sikeres egy vállalat, ha az a társadalom, amelyben működik, szintén sikeres – mondta el Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője. – Egy társadalom sikerességének kulcsa pedig a következő generáció – ezért indítottunk számos olyan programot, amelyek a fiatalok életesélyeit javítják, méghozzá elsősorban tudással, készségekkel, ismeretekkel – függetlenül attól, hogy milyen háttérből érkeznek.”
Nemcsak a nyertesek nyernek – szakmai támogatás a pályázat minden résztvevőjének
A pénzintézet most újabb együttműködési lehetőséget kínál a hazai alapítványoknak, egyesületeknek. Az EMEA Impact Through Innovation Awards díjra a Morgan Stanley a teljes európai, afrikai és közel-keleti régióból várja civil szervezetek jelentkezését, és az elismerés története során először Magyarországról is.
A programra legfeljebb 5 millió font (kb. 2,25 milliárd forint) éves bevételű alapítványok és egyesületek jelentkezhetnek. Olyan újító ötlettel lehet pályázni, amelyek képesek érdemben javítani gyerekek és fiatalok egészségét, mentális jóllétét és oktatási, tanulási lehetőségeit. Lehet jelentkezni vadonatúj kezdeményezéssel, de már kipróbált, pilot fázisban lévő projekttel is, amely készen áll a továbbfejlesztésre.
A program keretében a régióból összesen tíz szervezet részesülhet 100 ezer fontos – kb. 45 millió forintos – támogatásban ötlete megvalósításához. A Morgan Stanley külön figyelmet fordít azokra a szervezetekre is, amelyek végül nem kerülnek be a díjazott tíz közé: ők szakmai workshopokon, képzéseken és networking eseményeken vehetnek részt – ingyenesen. Ezeken a programokon a szervezetek képviselői iparági vezető szakemberektől kapnak majd útmutatót a szervezetfejlesztéshez, és megoszthatják egymással tapasztalataikat, legjobb gyakorlataikat.
„A pályázattal olyan kezdeményezéseket szeretnénk támogatni, amelyek gyakorlati megoldásokat kínálnak valós problémákra, különösen a fiatalabb generációk esélyeinek javításában. Az elmúlt években itthon is láttuk, milyen eredményeket hozhat, ha civil szervezetekkel közösen gondolkodunk – ezt a tapasztalatot szeretnénk most szélesebb körben is kamatoztatni”
– mondta Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője.
A társadalmi felelősségvállalás új korszaka: együttműködés, nem adományozás
A vállalati és civil szféra együttműködése egyre tudatosabb és stratégiaibb formát ölt. Míg korábban a cégek elsősorban adományozóként jelentek meg, ma már egyre gyakoribbak az olyan partnerségek, ahol nemcsak pénz, hanem szakértelem, technológia, önkéntes munka és kapcsolati tőke is a közös célokat szolgálja.
Erre jó példa a Morgan Stanley és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását segítő Salva Vita Alapítvány együttműködése. A partnerség során nemcsak érzékenyítették a cég munkatársait, de konkrét technológiai megoldások is születtek. Tehetséges diákcsapatok és önkéntesen dolgozó programozó kollégák bevonásával olyan digitális eszközt fejlesztettek, amely segít a fogyatékkal élő munkakeresők képességeinek felmérésében.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Soha nem volt még ekkora a hitelkártya tartozás
Történelmi rekordot döntöttek júniusban a magyar háztartások hitelkártya- és folyószámlahitel-tartozásai. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a 166,8 milliárdos hitelkártya-állomány és a 170 milliárdot meghaladó folyószámlahitel-állomány mögött a nyári költségek áthidalása áll.
A szakember szerint július–augusztusban a fogyasztási hitelek kerülnek majd előtérbe – főleg az iskolakezdés költségeinek fedezése miatt.
Miközben júniusban fékeztek a nem folyószámla jellegű hiteltermékek – lakáshitelből közel 5 milliárd forinttal, személyi kölcsönből pedig 7 milliárd forinttal kevesebb került kihelyezésre, mint májusban – addig a folyószámla jellegű hiteltermékek kereslete számottevően felfutott.
Történelmi és 6 éves csúcsok dőltek
Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a nyár első hónapjának végére történelmi csúcsra, 166,8 milliárd forintra futott fel a magyar háztartások hitelkártya tartozása. A növekmény egyetlen hónap alatt lényegében megegyezik azzal az összeggel, amennyivel kevesebb személyi kölcsönt vettek fel az ügyfelek a bankoktól, éves szinten pedig 5 százalékot meghaladó mértékű a kinnlevőség növekedése.
Nem csak a hitelkártyáknál, hanem a folyószámla hitelkeretek kihasználtságában is feljebb léptek a magyar családok. Június végén a folyószámlahitel-tartozás meghaladta a 170 milliárd forintot, a növekedés 11 százalékos volt éves szinten, egyetlen hónap alatt pedig itt is 7 milliárd forintos bővülés történt az MNB adatai szerint. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra emlékeztet, hogy utoljára 170 milliárd forintot meghaladó összeggel 2019 októberében tartoztak a magyar háztartások a pénzintézeteknek a folyószámlahitelek után.
Jön az iskolakezdés
Gergely Péter szerint a folyószámla jellegű hitelek nyár eleji felfutása egyértelműen azt jelzi, hogy a családok megpróbálták rulírozva kibekkelni a nyári hónapok emelkedő költségeit. Ám a szakember szerint a júliusi és az augusztusi adatok már egyértelműen a nem folyószámla jellegű hitelek felfutásáról fognak szólni, hiszen hagyományosan ez a két hónap az, amikor csúcsra járnak a fogyasztási hitelek.
Ez persze nem meglepő, hiszen a nyaralás finanszírozása mellett ezekben a hónapokban többen végeznek felújítási munkálatokat, az ősz közeledtével pedig egyre inkább előtérbe kerül az iskolakezdés költségeinek fedezése. A szükséges eszközök beszerzésére az áruhitel is segítséget jelenthet, ám Gergely Péter szerint a többség a személyi kölcsönök felé fordul majd.
A BiztosDöntés.hu személyi kölcsön kalkulátor szerint jelenleg 1 millió forintos hitelt 3 éves futamidőre 300 000 forintos jövedelem igazolása mellett a
- a CIB Banknál 32 806 Ft-os törlesztővel,
- az Ersténél 35 053 Ft-os törlesztővel,
- és az MBH Banknál 36 023 Ft-os törlesztővel lehet felvenni
Gergely Péter szerint sokan személyi kölcsönből oldják meg – azok akik egyetemista/főiskolás gyermeket indítanak útjukra – az albérlet árát (a foglalót) illetve a költözéshez szükséges bútorok, stb. beszerzését is. Itt természetesen nagyobb összegekre van szükség.
A BiztosDöntés.hu kalkulációi szerint 3 millió forintos személyi kölcsönt 450 000 forintos jövedelem mellett 5 évre az UniCredit Banknál, az Ersténél és a CIB-nél is 63 000 – 64 000 Ft közötti törlesztővel lehet igényelni, a THM-ek ezeknél az ajánlatoknál 11,00% alatt vannak.
Gergely Péter szerint a bankok zöménél a személyi kölcsönöket már egyszerűsített online folyamattal is lehet igényelni.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Mennyibe kerül ma egy átlagos használt autó?
2025 júniusában is folytatódott a hazai használtautó-piac fokozatos átrendeződése – derül ki a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közös statisztikai kiadványából.
A júniusi jelentés az együttműködés keretében megvalósuló havi statisztikai sorozat második része, amely célja, hogy pontosabb képet adjon a magyarországi használtautó-kínálat és kereslet jellemzőiről, alakulásáról.
Mennyibe kerül ma egy átlagos használt autó?
Az adatok szerint 2025 júniusában a meghirdetett autók átlagos kínálati ára 5,4 millió forint volt – ez körülbelül 200 ezer forintos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A hirdetések 40,2%-a 2,5 millió forint alatti kategóriába tartozott, 26,4% a 2,5–5 millió forintos sávban jelent meg, 20,5% pedig 5 és 10 millió forint közé esett. A 10 millió feletti autók aránya mindössze 12,9% volt – vagyis a kínálat döntő többsége továbbra is elérhető árszinten mozog.
Az adatok nemcsak az árakról, hanem a kínálat szerkezetéről is pontos képet festenek. A hirdetett járművek fele benzinmeghajtású volt, míg 41,6%-uk dízelmotorral szerelt. Az alternatív hajtások súlya ugyan még mindig kisebb, de növekvő: elektromos autóból 5%, hibridből pedig 3,7% szerepelt a kínálatban. A legnagyobb bővülést az elektromos kategória produkálta: éves szinten 34,3%-kal nőtt a kínálatuk.
Érdekesség, hogy a hibridek kínálata az elmúlt egy évben nem nőtt, hanem épp ellenkezőleg: 3,8%-kal csökkent. A benzin- és dízelautók aránya ezzel szemben enyhén emelkedett – előbbiek kínálata 5,6, utóbbiaké 7,6%-kal bővült egy év alatt.
Mit árul el az életkor és a futásteljesítmény?
A különböző hajtású autók életkora és használtsága között is van különbség. A benzinesek átlagosan 14,1 évesek, míg a dízelek 12,3 évesek. Utóbbiak viszont jóval többet futottak: a dízel járművek átlagos futásteljesítménye 222 ezer kilométer, a benzineseké pedig 157 ezer kilométer – vagyis több mint 40%-os eltérés látszik. Ez a használati szokásokat is tükrözi, hiszen a dízel autókat jellemzően hosszabb utakra, intenzívebb igénybevételre használják.
A leggyakrabban hirdetett márkák élén továbbra is a Volkswagen, a BMW és az Opel állnak. Ezeket évek óta stabil kereslet jellemzi, nem véletlen, hogy a sorrend alig változott 2024 júniusa óta. A 10-es listán a legalacsonyabb átlagéletkora a Škodának (10,5 év), míg a legmagasabb a Suzukinak (15,1 év) volt júniusban. A 2024. júniusi adatokhoz képest egyedül a Suzuki életkora csökkent 0,3 évvel. A legnagyobb mértékű emelkedés pedig a BMW esetén következett be, amelynek átlagéletkora 0,5 évvel nőtt.
Hogy alakul ki egy autó végső ára?
A statisztikai elemzésből kiderül, hogy milyen tényezők befolyásolják az autók kínálati árát. Az egyik legfontosabb az állapot: egy újszerű autó átlagosan 26,4, egy kitűnő állapotú pedig 24,7%-kal drágább, mint egy normál állapotú. A sérült járművek ára ezzel szemben átlagosan 58,6%-kal alacsonyabb. Emellett minden 1000 megtett kilométer 0,2%-kal csökkenti az árat. Ugyanakkor a teljesítmény és a motor mérete emelheti az árat: 10 kW többlettel 3,8%, 100 cm³-rel pedig 3,3% árnövekedés figyelhető meg.
A Használtautó.hu és a KSH együttműködésében havonta megjelenő kiadvány célja, hogy új szintre emelje az átláthatóságot a magyar használtautó-piacon. A keresleti és kínálati adatok pontosabb megismerésével nemcsak a vásárlók és eladók, de a kereskedők és piaci elemzők is jobb döntéseket hozhatnak. A júniusi adatok alapján a piac továbbra is stabil, az árak enyhén emelkednek, és egyre nagyobb arányban jelennek meg alternatív hajtású járművek – vagyis a hazai használtautó-piac egyértelműen követi a technológiai és környezettudatos trendeket.
A használtautó piaci trendekről további információ a Használtautó.hu – KSH, 2025. júniusi statisztikájában olvasható.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Új fejezet a MediaMarkt social kommunikációjában – A Deep Creative Collective lett a márka új ügynöksége
2025 nyarától a Deep Creative Collective ügynökséget bízta meg social kommunikációjának stratégiai és kreatív irányításával a MediaMarkt Magyarország.
A váltás új fejezetet nyit a márka közösségi jelenlétében: a cél, hogy a MediaMarkt social csatornái a jövőben még élőbb, relevánsabb és technológiailag is innovatívabb tartalmakkal szólítsák meg a közönséget.
A márka új stratégiájának központi eleme a „The Future is FUN!” koncepció, amely egyszerre reflektál a mai kor kihívásaira – mint a klímaválság, a mesterséges intelligencia vagy a gyorsan változó technológiai környezet – és kínál iránytűt egy pozitívabb jövőképhez. A stratégia célja, hogy segítse a követőket eligazodni a digitális világban, tudatos döntéseket hozni, okosan választani, és közben játszani, felfedezni és örülni a jövőnek.
Az új megközelítés egyik kulcsfontosságú eleme egy saját fejlesztésű AI karakter, aki nemcsak a legújabb technológiák bemutatásában segít, hanem egy játékos, inspiráló univerzumot is teremt. Ez az AI-karakter a végtelen lehetőségek szimbóluma, ugyanakkor a MediaMarkt és a Deep Creative Collective számára is fontos volt, hogy ezt a világot ne mesterséges elemekkel, hanem valódi emberekkel és történetekkel töltsék meg. Éppen ezért az AI-karakter alapját egy valódi, élő személy adja, akinek személyiségjegyeit, stílusát és jelenlétét egy speciális technológiai eljárással alakítják át digitális formává. Az így létrejött karakter egyszerre őrzi meg az eredeti ember hitelességét, miközben új, digitális identitásként működik tovább, külön karakterként, saját vizuális jegyekkel és történeti háttérrel.
„A technológia a MediaMarkt hitvallása szerint óriási lehetőség arra, hogy jobban éljünk, többet tudjunk, és jobban kapcsolódjunk egymáshoz. Szeretnénk ezt a gondolkodást átadni és például a közösségi média segítségével minél több embert inspirálni. Örülök, hogy ebben új partnerünk lett a Deep Creative Collective csapata, akikkel közösen új szintre tudunk lépni ezen a területen” – mondta Szilágyi Gábor, a MediaMarkt Magyarország ügyvezető igazgatója.
A közös munka célja, hogy a MediaMarkt social platformjai ne csupán informáljanak vagy szórakoztassanak, hanem valódi élményeket adjanak – olyan tartalmakat, amelyekre érdemes odafigyelni, amelyek segítenek eligazodni a technológia világában, és amelyekből követőként is lehet építkezni.
„A MediaMarkt szemlélete és víziója rendkívüli módon egyezik a miénkkel. Amikor a social stratégiát készítettük, úgy éreztük, az akár a saját víziónk is lehetne. Izgalmas jövőt látunk magunk előtt, amiben közösen tudjuk kimaxolni a lehetőségeket: mindig az élen járni a technológiai újdonságokban, ugyanakkor sosem felejteni el, hogy a valódi emberi kapcsolatokat semmi sem helyettesítheti” – mondta Szabó Milán, a Deep Creative Collective ügyvezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Hazai cég biztosít automata raktárrendszert egy amerikai gyárnak
-
Ipar2 hét ago
A Magyar Telekom és a BME sikeresen tesztelte az 50GPON hálózatot
-
Gazdaság2 hét ago
Kihagyott lehetőség: üzleti értéket teremt a kibervédelem, ha hagyják
-
Szórakozás2 hét ago
Így képzeli a világ a jövőt – Beszámoló az Expo 2025-ről
-
Okoseszközök2 hét ago
A Hisense lett az elmúlt 5 év leggyorsabban növekvő soundbar márkája
-
Ipar2 hét ago
Forma–1: a Hungaroring stratégiai partnereként a Magyar Nagydíjon mutatja be technológiai tevékenységeit a Széchenyi István Egyetem
-
Gazdaság2 hét ago
Új adónem bevezetését javasolja az Európai Bizottság
-
Gazdaság1 hét ago
Karrierváltás: a bruttó hazai átlagkeresetet is meghaladhatja a junior informatikusok kezdő fizetése