Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

A meghirdetett autók közel 90%-a továbbra is 10 millió forint alatt

Megjelent a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal decemberi közös statisztikája, amely alapján a hazai használtautó-piacon a korábban megindult folyamatok tovább erősödtek.

A kínálat szerkezete összességében stabil maradt, ugyanakkor egyre világosabban kirajzolódnak azok az irányok, amelyek hosszabb távon alakítják a piacot: az alternatív hajtású járművek fokozatos térnyerése, az árkategóriák lassú átrendeződése, valamint a márkák és modellek közötti pozícióváltások.

A kínálat döntő része továbbra is 10 millió forint alatt

2025 decemberében a hazai használtautó-piacon megjelent hirdetések 37,2%-a 2,5 millió forint alatti, 28,3%-a 2,5–5 millió forint közötti, 22,5%-a 5–10 millió forintos, míg 12,0%-a 10 millió forint feletti árkategóriába tartozott. Egy év alatt a legolcsóbb szegmens aránya 4,3%-kal csökkent, miközben a 2,5–5 millió forint közötti, valamint az 5–10 millió forintos kategória súlya 1,7% és 2,5%-kal növekedett. A kínálati átlagár decemberben 5,5 millió forint volt, ami enyhe, nagyjából 100 ezer forintos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

A meghirdetett személygépkocsik közel fele, mintegy 52 900 darab benzinmeghajtású volt, míg a 44 600 dízelautó 41,2%-ot képviselt a kínálatban. Az alternatív hajtású járművek részesedése továbbra is alacsonyabb, az elektromosok a kínálat 5,2%-át, a hibridek pedig 4,6%-át teszik ki. A Használtautó.hu kínálatában az előző év azonos időszakához viszonyítva az elektromos meghajtású autók száma 29,1%-kal, a hibrideké 17,9%-kal nőtt. Emellett a benzinmeghajtásúaké 2,2%-kal nőtt, a dízelmeghajtású autók száma érdemben nem változott.

43%-kal futottak többet a dízelek

A futásteljesítmény és az életkor közötti összefüggés decemberben is jól kirajzolódott. A meghirdetett benzines autók átlagosan 154 ezer kilométert, míg a dízelek mintegy 220 ezer kilométert futottak, vagyis a dízelmeghajtású járművek közel 43%-kal nagyobb futásteljesítménnyel szerepeltek a kínálatban. A benzines autók átlagéletkora 13,5 év, a dízeleké 12,2 év volt. Éves összevetésben a dízelek futásteljesítménye stagnált, míg a benzineseké enyhén csökkent. A dízeles személygépjárművek átlagéletkorában egy év alatt 0,8%-os emelkedés, míg a benzinesek esetén 2,9 %-os csökkenés volt megfigyelhető.

 

 

A hajtásláncok szerinti kínálati átlagárak alapján decemberben a hibrid és az elektromos autók ára gyakorlatilag azonos szinten állt: a hibridek átlagára 11,27 millió, az elektromosoké 11,11 millió forint volt. A hibrid autók esetén ez 6,2%-os, míg az elektromosok esetében 10,8%-os árcsökkenést jelent egy év alatt. A benzines és dízel modellek átlagára ezzel szemben jóval kisebb mértékben változott, a dízelek továbbra is átlagosan 5–6%-kal drágábbak voltak a benzineseknél.

A statisztika alapján egy jármű minden eltelt évvel hajtástól függően 6–8%-ot veszít az értékéből, míg minden megtett ezer kilométer további 0,2%-os árcsökkenést eredményez. Az újszerű vagy kitűnő állapotú autók több mint 20%-kal drágábbak, míg a sérült járművek átlagosan 60%-kal alacsonyabb áron jelennek meg a piacon.

 

 

A 10 legnépszerűbb márka életkorában hosszú távon lassú emelkedés látható, azonban rövid távon csökkenés tapasztalható a megfigyelt időszakban. Az Opel, a Renault és a Volkswagen rendelkeznek a legidősebb átlagéletkorral, mely decemberben 12,5–13,6 év között mozgott. Őket követi a Ford és a Mercedes-Benz 11,9–12, majd az Audi és a Toyota melyek átlagosan 11,2–11,6 évesek. A BMW-k átlagéletkora megközelítőleg 10,9 év, a Škodák nagyjából 10,2 évesek, végül pedig a legfiatalabb szereplő, a Kia, körülbelül 9,2 évvel.

Átlagárakat vizsgálva a három nagy német prémiumgyártó – a Mercedes-Benz, a BMW és az Audi – jól elkülönülve vezetik a sorrendet 8,5-10,2 millió forint kategóriában. Őket követi a Toyota, a Kia, a Škoda és a Volkswagen egy csoportban, amelyek árkategóriája 4,6–5,3 millió forint. A Ford ettől kissé lemaradva 4 millió forint alatt szerepel a kínálatban, végül a legnépszerűbb márkák közül az alsó sávot a Renault és az Opel képviseli 3 millió forint és az alatti értékekkel.

A Használtautó.hu és a KSH együttműködésében minden hónapban megjelenő statisztika célja, hogy átláthatóvá tegye a hazai használtautó-piac szerkezetét, és pontos képet adjon a keresleti-kínálati trendek alakulásáról. A mostani adatok alapján a piac egyértelműen fiatalodik, egyre több alternatív hajtású modell jelenik meg, és a vevők számára egyre nagyobb arányban érhetők el jobb állapotú, kedvezőbb futásteljesítményű autók.

A használtautó piaci trendekről további információ a Használtautó.hu – KSH, 2025. decemberi statisztikájában olvasható.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

Már minden negyedik csomag külföldről érkezik

Nemzetközi piacterek diktálták a tempót a magyar csomaglogisztikai piac szereplőinek 2025-ben.

A PwC Magyarország által publikált legfrissebb adatok szerint 195,27 millió kezelt küldemény volt a tavalyi évben. Az export ugyan visszaesett, de az import forgalma 39%-kal bővült, ami 52,66 millió külföldi csomagot jelentett. Ezzel már minden negyedik küldemény importforrásból származik. A szerkezeti változás pedig egy olyan tartós irányváltást jelez, mely hosszabb távon is meghatározza a magyar piacon működő logisztikai szereplők fejlődési irányait.

2025-ben 52,66 millió importküldemény érkezett Magyarországra, ami 39%-os éves növekedés, és ezzel az összes kezelt csomag 27%-a, vagyis már minden negyedik csomag külföldről jön. A nagy nemzetközi platformokból – elsősorban az EU-n belüli és azon kívüli piacterekről – érkező csomagvolumen nagy, ám sok esetben kevésbé kiszámítható terhelést jelent, mint a hazai kereskedők szezonalitásnak megfelelően ingadozó forgalma. Mivel az exportvolumen ugyanebben az időszakban 30,2%-kal visszaesett, az import súlya még tovább nőtt a teljes szállítmányozási láncon belül, és ma már a kapacitástervezés legfontosabb kiindulópontjának számít. A szolgáltatók számára ez nemcsak volumenben, hanem működési elvárásokban is minőségi váltást hoz, különösen a csúcsidőszaki teljesítmény, a hálózati sűrűség és az automatizációs fejlesztések terén.

Az importvezérelt működés a teljes logisztikai kapacitásgazdálkodás alappillére, amely újraértelmezi a szolgáltatók napi operációját és hosszabb távú beruházási döntéseit. A képet árnyalja, hogy 2026. július 1-től az EU megszünteti a 150 euró alatti küldemények vámmentességét, amely a szakértői várakozások szerint nem okoz drasztikus visszaesést a volumenben, de átrajzolhatja a piacot.

„A vámmentesség helyett bevezetésre kerülő 3 euró/tétel összegű vámfizetéssel együtt az uniós jogalkotás célja az is, hogy a szorosabb vámhatósági felügyelet mellett biztosítsa a termékbiztonsági kritériumok teljesítését, valamint a különböző tiltó- és korlátozó rendelkezések betartását az unióba érkező kis értékű küldemények esetén is. A jogszabályváltozás miatt érdemes lehet a gazdálkodóknak felülvizsgálniuk az értékesítési struktúráikat és olyan optimalizációs lehetőségeket keresni, mellyel fenntartható lehet az ügyfeleik magas szintű kiszolgálása”

– hívta fel a figyelmet dr. Mák Dorottya Virág, a PwC Magyarország szakértője.

2025-ben a csomagautomaták használata kiemelkedő ütemben, 50,2%-kal nőtt, elérve a 47,57 millió küldeményt, miközben a házhozszállítás gyakorlatilag stagnált, mindössze 0,9%-os bővüléssel. A fix pontos átvételi csatorna így már 32,3%-kal bővült, a magyar vásárlók ugyanis egyre inkább a gyors, önkiszolgáló és kiszámítható átvételi élményt preferálják. A szolgáltatók számára a lefedettség és a gyors hozzáférhetőség ma már közvetlen versenytényező, amit jól mutat, hogy a csomagautomata-hálózat mérete 2026 januárjára elérte a 10 888 darabot, ami közel 30%-os növekedést jelent egyetlen év alatt. A locker-first megoldás a fogyasztói élmény alapfeltétele lett.

A lakossági C2C (magánszemélyek közötti) küldemények száma 43,3%-os bővüléssel 6,9 millió darabra nőtt tavaly, és egy teljesen új működési mintát hozott létre a magyar logisztikai piacon. A növekedést főként a nemzetközi másodpiaci platformok, például a Vinted terjedése mozgatja, amelyek új feladói és címzettoldali igényeket generálnak. A C2C platformok terjedése tovább erősíti a fix pontos átvétel iránti keresletet, hiszen ezek a felhasználók kiemelten értékelik a kedvező árú, kényelmes, az időablakoktól független átvételi rugalmasságot. Emellett a másodpiaci kereskedelem a hazai eladóknak új exportlehetőségeket is nyit, ami tovább szélesíti a csomagáramlás irányait és komplexitását. Ez a szegmens tehát nem kiegészítő eleme, hanem aktív alakítója a magyar csomaglogisztikai ökoszisztémának.

A 2024-2025 közötti időszakban több jelentős piaci átalakulás zajlott, kezdve a Sprinter és a Sameday integrációjával, valamint a Packeta és a Foxpost közös tulajdonba kerülésével. 2026-ban a konszolidáció tovább folytatódik, mivel az Express One tulajdonába kerül a Sameday. Ezek a lépések egy koncentráltabb, ugyanakkor nagyobb hálózati kapacitással bíró szolgáltatói kör kialakulását eredményezték, amely stabilabban kezeli a szezonális kilengéseket és a csúcsidőszakok terhelését. Mindemellett olyan új partnerségek is létrejöttek, mint a DPD-GLS együttműködés, amely az erőforrás- és költségmegosztást tette hatékonyabbá. A kevesebb szereplő azonban nem jelent gyengébb versenyt, inkább fókuszáltabb beruházásokat, jobb fejlesztési képességet és átláthatóbb működést eredményez.

„A konszolidáció nem a verseny csökkenését, hanem a beruházások hatékonyságának növekedését jelenti, amelyből mind az ügyfelek, mind a kereskedők profitálnak. A kevesebb, de erősebb szereplőre épülő struktúra egy stabilabb, fejlesztésorientált logisztikai ökoszisztémát hoz létre, amelyben a digitális élmény és a szolgáltatási minőség kerül a középpontba”

– mutatott rá Madar Norbert, a PwC Magyarország digitális kereskedelmi csapatának vezetője.
A fejlesztési irányokat 2026-ban elsősorban a digitalizáció és a mesterséges intelligencia határozza meg, különös tekintettel az útvonaltervezésre, a futárterhelés optimalizálására és az ügyfélszolgálati automatizációra. A vásárlói elégedettség továbbra is kiemelkedően magas a PwC által gyűjtött adatok szerint: a házhozszállítás közel 9 pontos, a fix pontos megoldások pedig ennél is jobb értékelést kaptak. A raktári robotizáció egyre fontosabb szerepet játszik, hiszen a teljes kézbesítési lánc egyik legköltségesebb elemét teszi hatékonyabbá. A visszáru kezelése ugyanakkor stratégiai kérdéssé lépett elő. A fogyasztók ugyanis elvárják, hogy ugyanolyan egyszerű legyen a visszaküldés, mint maga a rendelés; ez pedig közvetlenül hat a kereskedők konverziójára és az újravásárlási arányokra.

„A gördülékeny és kiszámítható visszárufolyamat ma már a vásárlói lojalitás egyik legerősebb mozgatórugója: azok a fogyasztók, akik problémamentes visszaküldési élményt kapnak, nagyobb arányban térnek vissza ugyanahhoz a kereskedőhöz, és hosszabb távon is megbízhatóbb ügyfélértéket teremtenek”

– érvelt Cserjés-Kopándi Ildikó, a PwC Magyarország vezető menedzsere, a kutatás projektvezetője.
Az idei év további optimalizációt, automatizációt és nagyobb ügyfélélményfókuszt hoz majd – vélik a PwC szakértői.
„A magyar kiscsomaglogisztika 2026-ra olyan komplex, importvezérelt és digitális rendszer lett, ahol a hálózati sűrűség, a robusztus automatainfrastruktúra és a mesterséges intelligenciával támogatott működés dönti el, ki marad versenyben. A szolgáltatók egyre nagyobb mértékben építenek olyan megoldásokra, amelyek csökkentik a működési kockázatokat és javítják a tervezhetőséget, különösen a csúcsidőszakokban. A fogyasztók elvárásai is változnak: a gyorsaság és megbízhatóság mellett egyre fontosabb a rugalmas átvételi mód és az átlátható kommunikáció. A piacterek erősödése miatt a logisztikai szereplők olyan stabil csomagáramlást kapnak, amely korábban csak saját, kiterjedt hálózati infrastruktúrával lett volna elérhető”
– mondta Timár Szabolcs, a PwC Magyarország vezető menedzsere.

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Lakásbiztosítás: sokan hagyták a kampány végére a váltást

Véget ért a 2026-os lakásbiztosítási kampány, amely ideje alatt a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek a meglévő szerződésük évfordulójától függetlenül mondhattak fel a biztosítójuknak.

A korábbi évekhez hasonlóan az idei évben is megfigyelhető volt, hogy a kampány végén megnőtt a keresések és a szerződéskötések száma is, sokan az utolsó napokra hagyták a váltással kapcsolatos teendőket. Az előző évhez képest viszont úgy tűnik, megkopott a kampány vonzereje, legalábbis erre utal, hogy 2025-höz képest a keresések és a szerződéskötések száma is megcsappant.

A Bank360 oldalán 2026. március 16-31. között elvégzett lakásbiztosítási kalkulációk mennyisége 32,4%-kal múlta felül a hónap első felében végrehajtott kalkulációk mennyiségét. Érdekesség, hogy a tavalyi kampány alatt is megfigyelhető volt, hogy a kalkulációk többsége március második felében történt, igaz, 2025-ben ez az emelkedés csupán 7,4% volt. Hasonló folyamat ment végbe a megkötött szerződések számát illetően is. A március második felében megkötött lakásbiztosítási szerződések száma 59,1%-kal múlta felül a múlt hónap első két felében megkötött szerződések számát.

A tavalyi évben a „hó végi torlódás” még hangsúlyosabb volt – a 2025. március második felében megkötött lakásbiztosítási szerződések száma 72,6%-kal múlta felül a hónap első felében megkötött szerződések számát.

A 2026-os kampány egésze alatt megkötött szerződések 61,4%-a március második, 38,6%-a pedig március első felében köttetett. A tavalyi évben ez az arány 63,3% volt március második, illetve 36,7% március első felére vetítve. Az idei kampányban a megkötött szerződések 11,7%-a az utolsó napon született, igaz, ez az arány tavaly még magasabb, 14,4%-os volt.

A tavalyi évben a kampány ideje alatt elvégzett kalkulációknak csupán a 15,9%-a jutott el a szerződéskötésig, ellenben az idei évben ez az arány már 18,6% volt.

Csökkent a kampány népszerűsége

Az idei év márciusában végrehajtott kalkulációk mennyisége 47,2%-kal csökkent a 2025 márciusában elvégzett kalkulációk számához képest. A szerződések száma ennél kisebb mértékben, 38,3%-kal csökkent ugyanezen időszakban.

Ugyancsak a kampány iránti érdeklődés csökkenésére utalhat, hogy a tavaly márciusban megkötött lakásbiztosítási szerződések 44,1%-ánál jelölték meg a márciusi kampány a korábbi szerződés felmondásának okaként, míg ez az arány az idei évben már csak 39,1% volt. Érdekesség, hogy ez az arány az idei kampány során az idő előrehaladtával folyamatosan emelkedett – az első héten kötött szerződések esetében még csak 31,3% volt, ami a kampány végére közel 8 százalékponttal emelkedett.

Így néztek ki az idei szerződések

A 2026-os lakásbiztosítási kampány során megkötött biztosítási szerződések átlagos éves díja 38 724 forint volt, ami 551 forinttal haladta meg a 2025 azonos időszakában kötött szerződések 38 173 forintos átlagos éves díját (+1,2%). A szerződők elsöprő többsége, 89,7%-a éves díjfizetési gyakoriságot választott, míg a féléves ütem részaránya 2,3% volt. Negyedéves ütemet a szerződők 5,6%-a, havi ütemet pedig a szerződők 2,4%-a választott az idei kampány alatt.

Az idei kampány alatt megkötött biztosítási szerződések közül 3 091 forint volt a legolcsóbb éves díja, míg a legdrágább szerződés esetében ez az összeg 202 031 forint volt. Előbbi egy közel 100 éves budapesti társasházi lakás volt, utóbbi pedig egy 46 éves balatonlellei családi ház. A vizsgált időszakban megkötött szerződések 53,7%-a családi házra, 38%-a társasházi lakásra, 5%-a sorházra, 3,3%-a pedig ikerházra kötött biztosítás volt.

A vizsgált időszakban biztosított ingatlanok 72,4%-a kőből vagy téglából épült, míg a panellakások aránya 11,4% volt. A beton részaránya 5,4%, a könnyűszerkezetes ingatlanoké 2,3%, a tisztán vályogé 0,8% volt az újonnan kötött szerződéseken belül. A vegyes falazat vályoggal a szerződések 6,4%-ában, míg a vegyes falazat vályog nélkül a szerződések 1%-ában fordult elő. A maradék 0,3%-ot (rönk)fából készült ingatlanok tették ki.

Az ügyfelek által az ingatlanokra kért biztosítási összegek átlagos értéke 58 273 145 forint volt az idei kampány idején, valamint a szerződések 20,4%-ában az újjáépítési érték lett meghatározva konkrét összeghatár helyett. Az ügyfelek által az ingóságokra kért biztosítási összegek átlaga 8 955 605 forint volt, míg az újrabeszerzési érték a szerződések 13,7%-ában lett megjelölve az ingóságokra vonatkozó biztosítási összegként.

A márciusi adatok alapján elmondható, hogy a szerződők döntő többsége saját használatban lévő ingatlanra kötött lakásbiztosítást (92%), míg a bérbe adott (5,2%) és a bérelt (2,8%) ingatlanok aránya még együttesen is 10% alatt maradt.

A kampány ideje alatt biztosított ingatlanok átlagos hasznos alapterülete 91,8 négyzetméter volt, míg az ingatlanok átlagos életkora 47,1 év volt.

Bár a márciusi lakásbiztosítási kampány lezárult, ez nem jelenti azt, hogy áprilisban már ne lenne érdemes foglalkozni a biztosításkötéssel annak, aki teheti. Az év közbeni szerződéskötés továbbra is lehetséges, illetve ha valaki márciusban felmondott, de még nem kötött újat, annak is érdemes azt május 1-ig pótolnia, hogy egyetlen napig se maradjon biztosítás nélkül az ingatlana. A márciusban felmondott szerződések ugyanis egységesen április 30-án szűnnek meg.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

BMW-dominancia a használt motorpiacon 2026 elején

A Használtautó.hu adatai alapján 2026 első negyedévében a hazai használtmotor-piac stabil, jól látható trendeket mutatott: a kereslet egyértelműen néhány jól ismert modellcsalád köré koncentrálódik és a BMW toronymagasan vezet a többi márka előtt. A kínálat jelentős része már nem számít fiatalnak, és a futásteljesítmények is kifejezetten magasak, még motorokhoz képest is.

Az érdeklődések* alapján összeállított népszerűségi toplista élén a BMW R-sorozat végzett. Ezt a modellt majdnem kétszer annyian keresték, mint a második helyezett Suzuki GSX-et. A bajor gyártó ráadásul nemcsak az első helyet szerezte meg, hanem a BMW F modellel a tizedikként is felkerült a listára.

A lista további helyein japán márkák dominálnak: a Suzuki, a Honda, a Yamaha és a Kawasaki modelljei adják a mezőny gerincét. A Suzuki (GSX, DL, AN) három modellel is szerepel a top 10-ben, míg a Honda (CB, CBR) és a Yamaha (MT, FZ) két-két típussal van jelen. A vásárlók elsősorban a jól ismert, megbízható típusok között keresnek, és még kevésbé jelennek meg új szereplők a legnépszerűbbek között.

A toplista egyik legfeltűnőbb sajátossága az életkor és a futásteljesítmény alakulása. A tíz legnépszerűbb modell többsége 10 év feletti átlagéletkorral szerepel, több esetben pedig jóval efölött. A Yamaha FZ különösen kiemelkedik: közel 20 éves átlagéletkorával a lista legidősebb modellje, miközben még mindig a legkeresettebbek között szerepel.

Hasonlóan idősnek számít a Honda CBR és a Suzuki AN is, amelyek 16 év feletti átlagéletkorral vannak jelen. Ezzel szemben a Yamaha MT jelent kivételt: 6 éves átlagával messze a legfiatalabb modell a listán.

A futásteljesítmények szintén magasak, még motoros viszonylatban is. Több modell átlépi a 40-50 ezer kilométeres szintet, a Suzuki AN esetében pedig 84 ezer kilométer feletti átlag látható, a BMW R modellek pedig több mint 70 ezer kilométeres átlaggal szerepelnek az első helyen.

Az árak jelentős szórást mutatnak a toplistán belül. A BMW R modellek közel 4,5 millió forintos átlagárral a mezőny felső részébe tartoznak, míg a Yamaha MT és a Suzuki GSX is 3 millió forint körüli szinten mozog. A lista legolcsóbb modellje a Suzuki AN, amely 1 millió forint alatti átlagárral képviseli a belépő szintet.

A listából látszik, hogy az alacsonyabb árú, idősebb modellek – például a Yamaha FZ vagy a Suzuki AN – továbbra is jelentős érdeklődést generálnak. Ez arra utal, hogy a használtmotor-piacon az árérzékenység továbbra is meghatározó tényező, és a vevők jelentős része a kedvezőbb árú, de idősebb modellek között keres.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss