Connect with us

Ipar

Napenergia: nem elég megtermelni az áramot, tárolni is kell

napelem

A napelem-beruházásokra vonatkozó jelenlegi kusza szabályozás, a hálózati betáplálási tilalom és a különböző elszámolási módozatokat övező bizonytalanság ellenére az energiakrízis felerősítette az energiabiztonság, s a megtermelt áram eltárolása iránti igényt.

Káosz jellemzi a hazai napelem-piacot, a szabályozást, az engedélyezési eljárásokat, a szaldós vagy épp a bruttó elszámolás körüli jogértelmezési nehézségeket, s a már elnyert pályázatok kifizetését. Emiatt a hosszú távra tervező családok elbizonytalanodtak, a kisebb napelemes vállalkozások megrendelések híján egyre nehezebb helyzetbe kerülnek.

„A kivitelezők akár a lakossági, akár a vállalkozói szegmensben bármilyen elváráshoz rugalmasan és gyorsan tudnak igazodni, ha van átlátható szabályozás. Európa jó részén a napelem-piac dübörög, nálunk viszont „lefagyott”. Ennek oka, hogy az állam a tavaly október 31. után engedélyezett telepítéseknél megtiltotta a hálózati visszatáplálást, a jelenleg már működő, illetve a korábbi pályázatokon elfogadott, kivitelezés előtt álló lakossági rendszerek esetében pedig nem tudni, meddig marad az éves szaldós elszámolás. Emiatt mindenképp megéri olyan megoldásokat keresni, amelyek lehetővé teszik a megtermelt energia tárolását, későbbi felhasználását – a vállalkozásokhoz hasonlóan a háztartások számára is”

– mondta Kovács István Péter, a szegmensben piacvezető A1 Solar ügyvezető igazgatója.

Szavai szerint Ausztria – sőt, az utóbbi időben már Románia is – ebben jóval előttünk jár, osztrák szomszédainknál például a napelemes beruházások hatvan százalékánál kiépítik az akkumulátoros tárolási lehetőségeket. Jó hír, hogy a már meglévő napelemek mellé is ki lehet alakítani ilyen rendszert inverter-csere nélkül, ehhez egy átalakító és egy vezérlő berendezésre van szükség, ami utólagosan beépíthető.

„Az energiatárolási piac robbanásszerű fejlődését jól jelzi, hogy míg tavaly Münchenben az Intersolar Europe-on a kiállítók kevesebb mint 10 százalékánál jelent meg az energia-tárolás, addig idén egy madridi hasonló szakmai rendezvényen már 30-40 százalékuknál fellelhető volt ilyen megoldás”

– tette hozzá Kovács István Péter.

A legújabb inverterek jellemzően hibridek, s nemcsak arra képesek, hogy a napelemek által megtermelt energiát betáplálják a hálózatba, de feltöltik az akkumulátorokat is. Utóbbiaknak több fajtája van: lítium-ionos, lítium-vasfoszfátos, alacsony vagy magasfeszültségű, így alkalmazkodnak a megrendelői igényekhez. Többségük esztétikus, formatervezett, akár egy nappaliban elhelyezve is jól mutat, s zajkibocsátásuk is alacsony.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 

Ipar

Új telephelyvezető a Dachser Hungary Food Logistics élén

Prazsák Gábor irányítja telephelyvezetőként 2025 májusától a Dachser Hungary Food Logistics budapesti élelmiszerlogisztikai kirendeltségét.

A több mint 20 éves tapasztalattal rendelkező szakember a raktározási tevékenységért, a szerződéses logisztikáért, a belföldi disztribúcióért, az ügyfélszolgálatért és az értékesítési területért felel a Dachser budapesti telephelyén.

Prazsák Gábor közgazdász, ezen belül logisztikai szakirányon végzett. Több mint 20 éve dolgozik a logisztika területén, az elmúlt 11 évben pedig a hőmérséklet-szabályozott áruszállítás gyakorlatilag minden területével foglalkozott az értékesítéstől, operatív irányítástól kezdve a nemzetközi területeken át az üzletfejlesztésig. Május elején csatlakozott a Dachser Food Logistics csapatához, és a budapesti telephely vezetőjeként a hűtött és szárazélelmiszer-raktározási és szállítmányozási feladatokért felel. Közel 70 kolléga munkáját irányítva dolgozik az operatív vezetés mellett a folyamatok optimalizálásán, szabványos rendszerszerű működtetésén, valamint az üzletfejlesztésen.

„A fenntarthatóságra és az innovációkra, például a digitalizációra való törekvés tette számomra igazán vonzó lehetőséggé a munkavállalást a Dachsernél”

– mondta el Prazsák Gábor.

„Úgy vélem, csak ezen szempontok mentén lehet egy logisztikai vállalat hosszú távon is magas minőségben hangsúlyos szereplője a piacnak, és teljes mértékben azonosulni tudok ezekkel a vállalati értékekkel. Mindemellett remek csapat fogadott a Dachsernél, nagyon jók a kezdeti tapasztalataim, sok támogatást kapok a kollégáktól. Jó volt egy ilyen közegbe megérkezni.”

„Az élelmiszerlogisztika egy különösen kényes, nagy szakértelmet, odafigyelést, precizitást igénylő terület a tevékenységeinken belül”

– mondta el Szabó Péter, a Dachser Hungary cégvezetője.

„Ahogy mindenben, itt is a legmagasabb minőségre törekszünk, bőven az előírások betartásán túl, célunk, hogy ügyfeleink megbízható partnerei legyünk. Gábor kiváló szakember, aki pontosan érti az élelmiszerlogisztika mögött rejlő felelősséget, látja a fejlődési lehetőségeket, így nagyon örülünk, hogy csatlakozott a csapathoz.”


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Ipari automatizációval erősít a Delta Technologies

A Robotizálunk Kft. 51%-os tulajdonrészének megvásárlásáról írtak alá szándéknyilatkozatot a Delta Technologies Nyrt. és a Robotizálunk Kft. tulajdonosai.

Az akvizíció növekedési lehetőséget nyújt mindkét cég számára, egyúttal erősödnek szakmai kompetenciáik. A Delta akvizíciós stratégiájába szorosan illeszkedő tranzakciót várhatóan a közeljövőben továbbiak is követni fogják. 

A Delta Technologies Nyrt. és a Robotizálunk Kft. tulajdonosai az átvilágításokat követően szándéknyilatkozatot írtak alá a társaság 51%-os tulajdonrészének megvásárlásáról. A megállapodás egyúttal rögzíti a további részesedésnövelés lehetőségét is középtávon. A tranzakció zárásának előfeltétele a felek közötti adásvételi szerződés aláírása, valamint az abban meghatározott esetleges zárási feltételek teljesülése.

A Delta Technologies Nyrt. hosszútávú stratégiájában meghirdetettek szerint a vállalat keresi az olyan, többek között az ipari automatizáció (Ipar 4.0) területén működő társaságokat, amelyekkel fejlesztheti a jelenlegi szolgáltatás portfólióját. A mostani tranzakció a stratégiával összhangban egyrészt tovább erősíti a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat piaci pozícióját, másrészt mérföldkövet jelent a cégcsoport szakmai profiljának erősítésében az ipari automatizáció és a digitalizáció területén. Céljuk, hogy nagyságrendileg 6 milliárd forintos tőkebevonással 3-5 év alatt további értékteremtő akvizíciókat hajtsanak végre, melynek során első körben főként a hazai, majd középtávon a releváns régiós piacokon keresnek potenciális akvizíciós célpontokat.

A Robotizálunk Kft.-t 2017-ben alapították, győri székhelyén 20 munkavállalót foglalkoztat. Az elmúlt évek során a cég stabil szereplővé vált az ipari automatizálás és robottechnológia hazai piacán. Fő tevékenységük az ipari automatizálás, azon belül is a robotizálás, a robottechnológiai tervezés és kivitelezés. Szakembereik több mint egy évtizedes tapasztalata a célgéptervezés, illetve robotprogramozás területén garanciát nyújt az elvégzett munka minőségére, melynek köszönhetően számos iparágban építettek ki hosszú távú, stabil kapcsolatokat ügyfeleikkel. A Robotizálunk Kft.-t a mérnöki precizitás, a testreszabott műszaki megoldások és a partnereik versenyképességét támogató hozzáállás határozza meg. Céljuk, hogy továbbra is meghatározó és megbízható technológiai partnerként segítsék ügyfeleiket a gyártási hatékonyság és minőség növelésében.

A Delta Technologies Nyrt. az akvizícióval a meglévő ügyfélbázisára és meghatározó piaci jelenlétére alapozva támogatni szeretné a Robotizálunk Kft. további növekedését, valamint elősegítené a társaság külpiaci terjeszkedését, kihasználva a Robotizálunk Kft. komplex ipari automatizációs referenciáit. A tranzakció zárását követően a társaság változatlan formában fog tovább működni.

Az elmúlt időszakban a Delta Technologies Nyrt. és 100%-os tulajdonú leányvállalata, Magyarország egyik legjelentősebb rendszerintegrátora, a Delta Systems Kft. is számos organikus üzletfejlesztést és hatékonyságjavító kezdeményezést valósított meg, új szakmai képviselőkkel erősítette meg felügyelőbizottságát, ezáltal is növelve a befektetők bizalmát.

Az akvizíciókkal és a további üzletfejlesztéssel céljuk a jövedelmezőség javítása, a szinergikus lehetőségek kihasználása, a rugalmasságuk erősítése és a cégcsoporton belüli digitalizációs kompetencia biztosítása.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Ez mentheti meg az e-töltős benzinkutakat

Nem fog elszállni a villanyszámla.

Kezd általános elvárássá válni, hogy a forgalmasabb utak mentén rendelkezésre álljon e-töltő, sőt, lehetőleg gyorstöltést biztosító berendezés. Ezek az akár 300-400 kW teljesítményű töltők jelentős villamosenergia-igénnyel bírnak, az üzemeltetőnek ráadásul fel kell készülnie, hogy elegendő teljesítmény álljon rendelkezésre akkor is, ha egyszerre használják az összes töltőpontot.

Biztosíthatják ezt úgy, hogy a csúcskapacitásnak megfelelő hálózati teljesítményt kötik le az áramszolgáltatónál, ezért azonban a kihasználtságtól függetlenül fizetniük kell. Ez nem túl költséghatékony megoldás, ráadásul a kapacitásbővítést lehetővé tevő, új villamos infrastruktúrák kiépítése is költséges, illetve akár éveket jelentő, időigényes folyamat. Ha azonban alacsonyabb teljesítménylimitet határoznak meg, és átlépik, bírságot kell fizetniük, illetve a védelmi készülékek esetleges működésbe lépése pedig átmeneti áramszünethez, így üzemkimaradáshoz is vezethet.

Erre nyújt megoldást a Siemens új fejlesztése. A dinamikus terhelésmenedzsmentet biztosító eszköz plug-and-play kialakítással, könnyen telepíthető hardveregységgel nem csupán a töltőberendezések, hanem a teljes telephely teljesítményét egyetlen közös rendszerben szabályozza. Azaz optimalizálható úgy a villamosenergia-gazdálkodás, hogy szükség esetén kielégítő töltési teljesítmény álljon rendelkezésre minden egyes töltőponton, miközben az akár alacsonyabb teljesítménylimitet sem lépi át az üzemeltető.

Ez az előrekonfigurált, és szabadon paraméterezhető hardvereszköz egyszerűbbé teszi az elektromos hálózat és a hozzá kapcsolódó eszközök felügyeletét, irányítását. Az ún. Multipurpose Automation Box hidat képez az elektromos fogyasztók, termelők és a szoftveres vezérlőrendszerek között, lehetővé téve az eszközök egy platformon történő vizualizációját, adatainak gyűjtését, illetve kezelését, elemzését.

A megoldás bármilyen Modbus-kommunikációval rendelkező készülékkel összeköthető, így például e-töltők mellett napelem, kiserőmű vagy mikrogrid szabályozásra is alkalmas. Egy automatizációs egység legalább 10 töltő menedzsmentjére képes, gyártótól függetlenül, de skálázhatóságának köszönhetően akár 250 eszköz is kezelhető ezzel a megoldással. Integrálható a távoli felügyeletet biztosító, felhőalapú szoftveres alkalmazásokba, így a Siemens Electrification X portfóliójába is, amelynek segítségével például helyszíni kiszállás nélkül elvégezhető a töltőberendezések hibaelhárítása vagy újraindítása.

Az egység tervezésekor a helytakarékos kialakítás és a zord környezeti feltételekkel szembeni ellenállóképesség mellett kiemelt figyelmet kapott az kiberbiztonság is, ezáltal megbízható, erőforrás- és költséghatékony, valamint fenntartható energiaoptimalizálási megoldást biztosít.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement Booking.com
 

Friss