Ipar
Bemutatkozott az Eaton új xEnergy Elite fiókos elosztó rendszere
Az EMEA régióban elsőként egy magyar vállalat alkalmazta ezt a rendszert.
Bemutatkozott az Eaton új, xEnergy Elite termékcsaládja, amely egy kisfeszültségű fiókos elosztóberendezés, maximum 7500 A áramerősségű és maximum 690 V feszültségű fogyasztókhoz. Az EMEA régióban – így hazánkban is – elsőként a VÁV UNION Kft., az Eaton partnercége valósította meg egyik projektjét Eaton xEnergy Elite rendszerből, amellyel az intelligens energiagazdálkodási vállalat díját is elnyerte.
Az Eaton idén ismét megrendezte az xEnergy Elite Partner napokat, amelynek 2023-ban Ausztria adott otthont, és a rendezvényre a világ számos országából érkeztek a vállalat partnerei. Az esemény egyik legfontosabb programpontja a partnerek díjazása volt, amellyel az Eaton a kiemelkedő munkájukat és a hatékony együttműködést ismerte el. Hazai szempontból az egyik legkiemelkedőbb elismerésként a VÁV UNION Kft.-t is kitüntették. A többek között áramelosztó és -szabályozó készülék gyártásával foglalkozó, budapesti vállalkozás ugyanis az EMEA régióban elsőként valósított meg projektet Eaton xEnergy Elite elosztó rendszerből.
xEnergy Elite product picture
Az xEnergy Elite fiókos elosztó rendszerről
Az xEnergy Elite olyan fejlett motorvezérlési és motorvédelmi technológiákat alkalmaz, amelyek optimalizálják a teljesítményt, védik a személyzetet és a berendezéseket, valamint többek között az IEC TR 61641 szabvány követelményeit meghaladó mértékben minimalizálják az ívzárlatokkal kapcsolatos veszélyeket. Az xEnergy Elite motorvezérlő központ (MCC) teljesen elkülönített gyűjtősínjei és a fiókos motorindító és energia leágazások Elite érintkezőrendszere megakadályozza az ívzárlatok kialakulását. Az MCC megfelel a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC) vonatkozó szabványainak, és a lehető leghosszabb rendelkezésre állást biztosítja a kezelő és karbantartó személyzet maximális védelme mellett. Hosszabb üzemidőt és nagyobb rugalmasságot, valamint karbantartási költségmegtakarítást tesz lehetővé az olaj- és gázipari, bányászati és egyéb ipari környezetek üzletileg kritikus alkalmazásai számára. Az Elite csatlakozó rendszer egyik legfontosabb újdonsága, hogy zárt ajtó melletti működést is lehetővé tesz, ami növeli a személyzet biztonságát. Az xEnergy Elite MCC megbízható és robusztus kialakítása növeli az üzemidőt és csökkenti a karbantartási igényt. Az Elite fiókos egységek forgó érintkező technológiájának köszönhetően a függőleges gyűjtősín érintkezési kopása a lehető legkisebb mértékűre csökken. Ez biztosítja, hogy a szikrázás elkerülése érdekében az elektromos csatlakozások még rövidzárlat vagy nagy indítási terhelés esetén is ideális helyzetben legyenek.
2023. július 1-jétől a 75 kW és 200 kW közötti névleges teljesítményű motorok esetében kötelezővé válik a szuperprémium hatásfokú (IE4) motorok használata. Az xEnergy Elite fiókos rendszerű motorindító leágazások támogatják a prémium hatásfokú (IE3) és a szuperprémium hatásfokú (IE4) kategóriákat is. Emellett a rendszer leállítása nélkül szervizelhető és bővíthető. Ezt a plug-and-play megoldást több mint 1000 mechanikai műveletre tesztelték, ami jelentősen meghaladja a 200-as IEC-szabványt. Az MCC nagy sűrűségű mikrofiókos (negyedes fiók) konfigurációi révén az MCC-nek kicsi a helyigénye, ami nagyobb rugalmasságot biztosít. A gyűjtősínek gyakorlatilag karbantartásmentesek, és valamennyi funkció elérhető a berendezés elülső oldaláról, így sokkal kevesebb alkalommal szükséges a hátoldali megközelítés. Éppen ezért az xEnergy Elite közvetlenül a falhoz is elhelyezhető (a szellőzéshez mindössze 5 cm helyet kell hagyni), amivel mezőnként akár 2 négyzetméternyi területet is megtakaríthatunk, amivel értékes hely szabadulhat fel.
Az xEnergy Elite MCC-t emellett az Eaton intelligens Power Xpert™ C445 motorvezérlő reléjével is kiegészíthető, amely fejlett diagnosztikai eszközöket, például teljesítménytrendeket, hibaelemzést és nagy pontosságú adatfelügyeletet biztosít. Így a felhasználók rangsorolhatják karbantartási ütemterveiket, hogy folyamataik zökkenőmentesen működjenek és tovább csökkenthessék a leállások idejét.
„Tekintettel arra, hogy a motor meghibásodása a gyártás leállásával, költséges javításokkal és a személyzet számára komoly biztonsági problémákkal járhat, az xEnergy Elite által biztosított hatékony vezérlés és védelem a megbízható és biztonságos rendszer központi eleme”
– mondta Farkas Gábor, az Eaton magyarországi termékmenedzsere.
Az Eaton xEnergy Elite rendszeréről további információ az EATON weboldalán található.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Új telephelyvezető a Dachser Hungary Food Logistics élén
Prazsák Gábor irányítja telephelyvezetőként 2025 májusától a Dachser Hungary Food Logistics budapesti élelmiszerlogisztikai kirendeltségét.
A több mint 20 éves tapasztalattal rendelkező szakember a raktározási tevékenységért, a szerződéses logisztikáért, a belföldi disztribúcióért, az ügyfélszolgálatért és az értékesítési területért felel a Dachser budapesti telephelyén.
Prazsák Gábor közgazdász, ezen belül logisztikai szakirányon végzett. Több mint 20 éve dolgozik a logisztika területén, az elmúlt 11 évben pedig a hőmérséklet-szabályozott áruszállítás gyakorlatilag minden területével foglalkozott az értékesítéstől, operatív irányítástól kezdve a nemzetközi területeken át az üzletfejlesztésig. Május elején csatlakozott a Dachser Food Logistics csapatához, és a budapesti telephely vezetőjeként a hűtött és szárazélelmiszer-raktározási és szállítmányozási feladatokért felel. Közel 70 kolléga munkáját irányítva dolgozik az operatív vezetés mellett a folyamatok optimalizálásán, szabványos rendszerszerű működtetésén, valamint az üzletfejlesztésen.
„A fenntarthatóságra és az innovációkra, például a digitalizációra való törekvés tette számomra igazán vonzó lehetőséggé a munkavállalást a Dachsernél”
– mondta el Prazsák Gábor.
„Úgy vélem, csak ezen szempontok mentén lehet egy logisztikai vállalat hosszú távon is magas minőségben hangsúlyos szereplője a piacnak, és teljes mértékben azonosulni tudok ezekkel a vállalati értékekkel. Mindemellett remek csapat fogadott a Dachsernél, nagyon jók a kezdeti tapasztalataim, sok támogatást kapok a kollégáktól. Jó volt egy ilyen közegbe megérkezni.”
„Az élelmiszerlogisztika egy különösen kényes, nagy szakértelmet, odafigyelést, precizitást igénylő terület a tevékenységeinken belül”
– mondta el Szabó Péter, a Dachser Hungary cégvezetője.
„Ahogy mindenben, itt is a legmagasabb minőségre törekszünk, bőven az előírások betartásán túl, célunk, hogy ügyfeleink megbízható partnerei legyünk. Gábor kiváló szakember, aki pontosan érti az élelmiszerlogisztika mögött rejlő felelősséget, látja a fejlődési lehetőségeket, így nagyon örülünk, hogy csatlakozott a csapathoz.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Ipari automatizációval erősít a Delta Technologies
A Robotizálunk Kft. 51%-os tulajdonrészének megvásárlásáról írtak alá szándéknyilatkozatot a Delta Technologies Nyrt. és a Robotizálunk Kft. tulajdonosai.
Az akvizíció növekedési lehetőséget nyújt mindkét cég számára, egyúttal erősödnek szakmai kompetenciáik. A Delta akvizíciós stratégiájába szorosan illeszkedő tranzakciót várhatóan a közeljövőben továbbiak is követni fogják.
A Delta Technologies Nyrt. és a Robotizálunk Kft. tulajdonosai az átvilágításokat követően szándéknyilatkozatot írtak alá a társaság 51%-os tulajdonrészének megvásárlásáról. A megállapodás egyúttal rögzíti a további részesedésnövelés lehetőségét is középtávon. A tranzakció zárásának előfeltétele a felek közötti adásvételi szerződés aláírása, valamint az abban meghatározott esetleges zárási feltételek teljesülése.
A Delta Technologies Nyrt. hosszútávú stratégiájában meghirdetettek szerint a vállalat keresi az olyan, többek között az ipari automatizáció (Ipar 4.0) területén működő társaságokat, amelyekkel fejlesztheti a jelenlegi szolgáltatás portfólióját. A mostani tranzakció a stratégiával összhangban egyrészt tovább erősíti a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat piaci pozícióját, másrészt mérföldkövet jelent a cégcsoport szakmai profiljának erősítésében az ipari automatizáció és a digitalizáció területén. Céljuk, hogy nagyságrendileg 6 milliárd forintos tőkebevonással 3-5 év alatt további értékteremtő akvizíciókat hajtsanak végre, melynek során első körben főként a hazai, majd középtávon a releváns régiós piacokon keresnek potenciális akvizíciós célpontokat.
A Robotizálunk Kft.-t 2017-ben alapították, győri székhelyén 20 munkavállalót foglalkoztat. Az elmúlt évek során a cég stabil szereplővé vált az ipari automatizálás és robottechnológia hazai piacán. Fő tevékenységük az ipari automatizálás, azon belül is a robotizálás, a robottechnológiai tervezés és kivitelezés. Szakembereik több mint egy évtizedes tapasztalata a célgéptervezés, illetve robotprogramozás területén garanciát nyújt az elvégzett munka minőségére, melynek köszönhetően számos iparágban építettek ki hosszú távú, stabil kapcsolatokat ügyfeleikkel. A Robotizálunk Kft.-t a mérnöki precizitás, a testreszabott műszaki megoldások és a partnereik versenyképességét támogató hozzáállás határozza meg. Céljuk, hogy továbbra is meghatározó és megbízható technológiai partnerként segítsék ügyfeleiket a gyártási hatékonyság és minőség növelésében.
A Delta Technologies Nyrt. az akvizícióval a meglévő ügyfélbázisára és meghatározó piaci jelenlétére alapozva támogatni szeretné a Robotizálunk Kft. további növekedését, valamint elősegítené a társaság külpiaci terjeszkedését, kihasználva a Robotizálunk Kft. komplex ipari automatizációs referenciáit. A tranzakció zárását követően a társaság változatlan formában fog tovább működni.
Az elmúlt időszakban a Delta Technologies Nyrt. és 100%-os tulajdonú leányvállalata, Magyarország egyik legjelentősebb rendszerintegrátora, a Delta Systems Kft. is számos organikus üzletfejlesztést és hatékonyságjavító kezdeményezést valósított meg, új szakmai képviselőkkel erősítette meg felügyelőbizottságát, ezáltal is növelve a befektetők bizalmát.
Az akvizíciókkal és a további üzletfejlesztéssel céljuk a jövedelmezőség javítása, a szinergikus lehetőségek kihasználása, a rugalmasságuk erősítése és a cégcsoporton belüli digitalizációs kompetencia biztosítása.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Ez mentheti meg az e-töltős benzinkutakat
Nem fog elszállni a villanyszámla.
Kezd általános elvárássá válni, hogy a forgalmasabb utak mentén rendelkezésre álljon e-töltő, sőt, lehetőleg gyorstöltést biztosító berendezés. Ezek az akár 300-400 kW teljesítményű töltők jelentős villamosenergia-igénnyel bírnak, az üzemeltetőnek ráadásul fel kell készülnie, hogy elegendő teljesítmény álljon rendelkezésre akkor is, ha egyszerre használják az összes töltőpontot.
Biztosíthatják ezt úgy, hogy a csúcskapacitásnak megfelelő hálózati teljesítményt kötik le az áramszolgáltatónál, ezért azonban a kihasználtságtól függetlenül fizetniük kell. Ez nem túl költséghatékony megoldás, ráadásul a kapacitásbővítést lehetővé tevő, új villamos infrastruktúrák kiépítése is költséges, illetve akár éveket jelentő, időigényes folyamat. Ha azonban alacsonyabb teljesítménylimitet határoznak meg, és átlépik, bírságot kell fizetniük, illetve a védelmi készülékek esetleges működésbe lépése pedig átmeneti áramszünethez, így üzemkimaradáshoz is vezethet.
Erre nyújt megoldást a Siemens új fejlesztése. A dinamikus terhelésmenedzsmentet biztosító eszköz plug-and-play kialakítással, könnyen telepíthető hardveregységgel nem csupán a töltőberendezések, hanem a teljes telephely teljesítményét egyetlen közös rendszerben szabályozza. Azaz optimalizálható úgy a villamosenergia-gazdálkodás, hogy szükség esetén kielégítő töltési teljesítmény álljon rendelkezésre minden egyes töltőponton, miközben az akár alacsonyabb teljesítménylimitet sem lépi át az üzemeltető.
Ez az előrekonfigurált, és szabadon paraméterezhető hardvereszköz egyszerűbbé teszi az elektromos hálózat és a hozzá kapcsolódó eszközök felügyeletét, irányítását. Az ún. Multipurpose Automation Box hidat képez az elektromos fogyasztók, termelők és a szoftveres vezérlőrendszerek között, lehetővé téve az eszközök egy platformon történő vizualizációját, adatainak gyűjtését, illetve kezelését, elemzését.
A megoldás bármilyen Modbus-kommunikációval rendelkező készülékkel összeköthető, így például e-töltők mellett napelem, kiserőmű vagy mikrogrid szabályozásra is alkalmas. Egy automatizációs egység legalább 10 töltő menedzsmentjére képes, gyártótól függetlenül, de skálázhatóságának köszönhetően akár 250 eszköz is kezelhető ezzel a megoldással. Integrálható a távoli felügyeletet biztosító, felhőalapú szoftveres alkalmazásokba, így a Siemens Electrification X portfóliójába is, amelynek segítségével például helyszíni kiszállás nélkül elvégezhető a töltőberendezések hibaelhárítása vagy újraindítása.
Az egység tervezésekor a helytakarékos kialakítás és a zord környezeti feltételekkel szembeni ellenállóképesség mellett kiemelt figyelmet kapott az kiberbiztonság is, ezáltal megbízható, erőforrás- és költséghatékony, valamint fenntartható energiaoptimalizálási megoldást biztosít.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök1 hét ago
Az AI a legemberibb IT projekt
-
Mozgásban2 hét ago
Gördülő innováció a zöldebb holnapért – így értelmezi újra a fenntartható abroncsgyártást a Hankook
-
Gazdaság2 hét ago
A bankok tartják a vállalásukat – de ezzel a hitelfelvevők járhatnak rosszul
-
Zöld1 hét ago
Az A1 Solar Zanzibar Ltd. átadta első afrikai napelemes rendszerét a Zaso Children’s Home gyermekotthonban
-
Gazdaság2 hét ago
E-kereskedelmi logisztika és telephelyválasztás 2025-ben Stratégiai megoldások a versenyképesség növeléséért
-
Gazdaság2 hét ago
A családok fele felélné a családi adókedvezményekből befolyó plusz pénzt
-
Okoseszközök2 hét ago
Rangos fenntarthatósági tanúsítványokat érdemeltek ki az LG 2025-ös OLED televíziói
-
Gazdaság2 hét ago
Hihetetlen összeget költ egy család lakáshitel-törlesztésre