Connect with us
Hirdetés

Ipar

Elektromos hajtásláncot terveztek az Audi Development Camp résztvevői a Széchenyi István Egyetemen

Véget ért a negyedik alkalommal megrendezett Audi Development Camp, a győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria rövid képzési programja.

A mikrotanúsítványt nyújtó egyhetes kurzus során a húsz országból érkezett hallgatók egy elektromos jármű hajtásláncának szimulációjával foglalkoztak.

Közel 130 jelentkező közül választották ki azt a 35 tehetséges fiatalt, akik augusztusban részt vehettek a Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésében megvalósult Audi Development Camp rövid képzési programon. A húsz országból és húsz egyetemről érkezett hallgatók mérnöki és közgazdasági területeken tanulnak, a táborba elsősorban a valós tapasztalatszerzés, az értékes szakmai előadások és a járműipar iránti érdeklődésük vonzotta őket. A negyedik alkalommal megrendezett esemény résztvevői ezúttal öttagú csapatokban dolgoztak a projektfeladaton, ami egy elektromos jármű hajtásláncának leghatékonyabb elkészítése volt szimuláció segítségével.

Az Audi Development Camp a Széchenyi-egyetem és az Audi Hungaria 1993 óta tartó sokrétű együttműködésének egyik fontos eleme, ennek köszönhetően a táborozók akadémiai és vállalati környezetből érkező szakemberektől sajátíthatták el a járműfejlesztéshez szorosan kapcsolódó ismereteket. Az esemény egyik főszervezője, dr. Jan Rohde-Brandenburger mindennapi munkájában tökéletesen megtestesül ez a partnerség, hiszen az Audi Hungaria hajtásrendszer-fejlesztési részlegén dolgozó szakértő egyben az egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Kar Járműhajtás Technológia Tanszékének vezetője is.

A szakember a képzés záróeseményén köszönetet mondott a szervezők elkötelezett munkájáért, és büszkén emelte ki az elkészült projektmunkák minőségét.

„A szakmai zsűrit is lenyűgözte a csapatok teljesítménye, olyan megoldásokat láttunk, amilyenekre ilyen rövid idő alatt nem is számítottunk. A prezentációk minősége is kiemelkedően magas volt”

– dicsérte a kurzust sikeresen teljesítő hallgatókat. Hozzátette: mind a világcég, mind pedig az egyetem szempontjából nézve sikeres hetet zárt az Audi Development Camp.

Idén először ESG szempontok alapján is pontozták az elkészült munkákat, így a környezeti, a társadalmi és irányítási tényezőket is elemezték a hallgatók a fenntarthatóság szemszögéből. A csapatok kimagaslóan teljesítettek ezen a téren, amelyről a zárórendezvényen dr. Besenyei Mónika, a Széchenyi-egyetem Alkalmazott Fenntarthatóság Tanszékének egyetemi adjunktusa, a program egyik mentora adott számukra szakmai visszajelzést. A mérnöki területek mentora, dr. Tóth-Nagy Csaba, a Járműhajtás Technológia Tanszék egyetemi docense is értékelte a hallgatók teljesítményét, kiemelve, hogy rengeteg kitűnő prezentációt láthatott a zsűri, amelynek nehéz dolga volt a győztes kiválasztásakor.

A hallgatók nevében Laura Sánchez Rego búcsúzott a programtól, aki az oktatás minősége mellett a közösségi élményeket és a valós ipari kihívásra alapuló feladat értékét emelte ki.

„Egyedülálló lehetőség egy olyan nemzetközi környezetben dolgozni, ahol alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő hallgatók közösen igyekeznek megoldani egy igazi ipari problémát. Köszönjük mentorainknak és az előadóknak, hogy közvetlenek, kedvesek és támogatók voltak, miközben felbecsülhetetlen értékű szakmai tudást adtak át nekünk”

– mondta el záróbeszédében.

Az amerikai Princeton Egyetemen tanuló Jung Han Lee is izgalmasnak találta a feladatot, és nagyon élvezte a szimulációs gyakorlatot.

A napokban már indulok is vissza az egyetemre, azonban egyáltalán nem bántam meg, hogy az Audi Development Campen töltöttem ezt az utolsó hetet. Több energiát és munkát igényelt a képzés, mint amire számítottam, de nagyon jó volt, hogy a program során arra ösztönöztek minket, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból. Sokat tanultam, és többet kaptam ettől a programtól, mint amennyit előzetesen reméltem”

– értékelt.

A villamos- és informatikai mérnöknek tanuló fiatal hozzátette: a szabadidős közösségi élmények – mint a sütögetés és a sárkányhajózás – is felejthetetlenné tették a tábort.

Novák Barnabás hamarosan a negyedik évét kezdi meg a Kaliforniai Állami Egyetemen, ahol mérnökinformatikusnak tanul, így testhezállónak találta a projektet.

„Nagyon jó társaság jött össze, könnyen megtaláltuk a közös hangot, és gyakran éjszakába nyúlóan dolgoztunk a feladatmegoldáson. A felkészült és nagy szakmai tapasztalattal rendelkező oktatók bevontak bennünket már az előadásokba is. Tetszett, hogy valós problémán dolgozhattunk, el tudom képzelni, hogy egy fejlesztőmérnök tényleg ilyen feladatokat kap a mindennapi munkája során”

– mondta el a tábor egyetlen magyar résztvevője. Kiemelte a képzés sokszínűségét is:

„Többek között spanyol, német, kínai és nigériai fiatalok is voltak, igazi nemzetközi légkörben telt el ez az egy hét”.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ipar

Tovább növeli az áramellátás biztonságát a Schneider Electric

Egyszerűen telepíthető, különböző környezetekben is hatékonyan működik és lehetőséget nyújt a távoli felügyeletre és irányításra is – többek között ezt kínálja a Schneider Electric új, háromfázisú szünetmentes tápegysége, az Easy UPS 3S Pro.

A kritikus infrastruktúrákat üzemeltető vállalkozások számára megbízható és költséghatékony megoldást jelentő berendezés már elérhető az összes IEC-piacon, beleértve Európát, a Közel-Keletet és Afrikát is.

A Schneider Electric, a világ egyik vezető energiatechnológiai vállalata által most piacra dobott Easy UPS 3S Pro 10–40 kVA teljesítménytartományban kapható, és mind belső, mind külső akkumulátor-konfigurációkat támogat. A berendezést úgy tervezték, hogy biztosítsa az üzletmenet-folytonosságot a kis- és közepes méretű adatközpontokban, kereskedelmi épületekben, egészségügyi intézményekben, a gyártás, távközlési infrastruktúrákban és még a közlekedésben is.

A Schneider Electric bevált Easy UPS termékcsaládjára építve az Easy UPS 3S Pro ötvözi a robusztus elektromos teljesítményt az egyszerű telepítéssel, üzemeltetéssel és karbantarthatósággal, mindezt kompakt és könnyű kivitelben. A megoldás kettős átalakítási üzemmódban 96% feletti, ECO üzemmódban pedig akár 99%-os hatékonysági szintet biztosít, így az ügyfelek csökkenthetik az energiafogyasztást, miközben a kritikus infrastruktúráik számára továbbra is rugalmas áramellátást biztosítanak.

„A mai vállalkozásoknak olyan rugalmas és hatékony áramellátási megoldásokra van szükségük, amelyek egyszerűen telepíthetők és kezelhetők. Az Easy UPS 3S Pro-t úgy tervezték, hogy biztosítsa az üzletmenet-folytonosságot ötvözve a megbízható áramellátást, egyszerű telepítést és integrált felügyeleti funkciókat. Mindezt egy rendkívül költséghatékony csomag teszi elérhetővé mind az ügyfelek, mind a forgalmazói partnerek számára”

– mondta el Polóny Tibor, a Schneider Electric „Secure Power & Cooling” üzletágának hazai vezetője.

Egyszerű telepítés és működési hatékonyság

A kivitelezők, a telepítést végzők és a forgalmazók igényeinek figyelembevételével tervezett Easy UPS 3S Pro kompakt méretekkel, könnyű szerkezettel és beépített megszakítókkal rendelkezik, amelyek leegyszerűsítik a telepítési és üzembe helyezési folyamatokat. Az Easy Loop tesztfunkció lehetővé teszi az UPS teljesítményének ellenőrzését speciális tesztberendezés használata nélkül, míg a szervizelésre szolgáló elülső, oldalsó és hátsó hozzáférési pontok megkönnyítik a folyamatos karbantartást.

Az új megoldás továbbfejlesztett ember-gép interfésszel, széles üzemi hőmérsékleti tartománnyal, beépített porszűrőkkel és védőbevonattal rendelkezik, hogy rugalmas működést biztosítson a legkülönbözőbb telepítési környezetekben. Az Easy UPS 3S Pro lehetőséget kínál a párhuzamos üzemmódra a kapacitásbővítés vagy az N+1 redundancia érdekében, valamint megosztott akkumulátor-konfigurációkat is támogat az infrastruktúra-költségek optimalizálása érdekében.

Továbbfejlesztett átláthatóság, felügyelet és kiberbiztonság

A Easy UPS 3S Pro beépített hálózati menedzsmentkártyával rendelkezik, amely lehetővé teszi a távoli felügyeletet és irányítást a Schneider Electric EcoStruxure™ IT szoftvercsomagján keresztül, valamint az épületirányítási rendszerekkel való integrációt a BACnet protokoll támogatásának köszönhetően. A felhasználók felhőalapú és helyszíni felügyeleti eszközöket egyaránt igénybe vehetnek az adott infrastruktúra teljesítményének jobb követése érdekében, ami hozzájárul az üzemidő és az üzemeltetési rugalmasság javításához.

A folyamatosan változó kiberbiztonsági követelményeknek való megfelelés érdekében a Secure Network Management Card rendszer az IEC 62443-4-2 szabvány szerinti független tanúsítvánnyal rendelkezik, ami segít a szervezeteknek, hogy csökkentsék a kiberbiztonsági fenyegetéseknek való kitettségüket, miközben biztosítja, hogy a csatlakoztatott infrastruktúra-rendszerek megfeleljenek a jogszabályi előírásoknak.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Úttörő elemzést készített a Schneider Electric a 800 VDC-s adatközponti architektúráról

A mesterséges intelligencia alkalmazások kiszolgálására létrehozott adatközpontokban gyorsan terjedő, 800 VDC-s áramellátási architektúra biztonságos kialakításához és működtetéséhez nyújt segítséget a Schneider Electric új, az ívzárlati kockázatokat vizsgáló elemzése.

A tanulmány egyik legfontosabb eredménye, hogy az ilyen rendszerekkel kapcsolatos kockázatok a tipikus AC-rendszerekével összehasonlítható mértékűre csökkenthetők.

A Schneider Electric, a világ egyik vezető energiatechnológiai vállalata által készített elemzés során az extrém nagy méretű (hyperscale) adatközpontokat működtető szolgáltatók tervezési mintái alapján két, különböző konfigurációjú 800 VDC-s architektúrát hasonlítottak össze. Az eredmények azt mutatják, hogy az ívzárlat következményei nagymértékben függenek az architektúrától, a kondenzátorok elhelyezkedésétől és a hibaelhárítási gyakorlattól.

Az elemzés egyik legfontosabb eredménye, hogy még a legszigorúbb forgatókönyv mellett is kezelhető az ívzárlat kockázata a 800 VDC-s rendszerekben, és sok esetben ez a kockázat a tipikus AC (váltakozó áramú) rendszerekével összehasonlítható mértékűre csökkenthető. Ezenfelül a fejlett szoftverek és a digitális ikrek segítségével végzett pontosabb modellezés hozzájárulhat az ívzárlat kockázatának megbízhatóbb meghatározásához.

A Schneider Electric által kiadott elemzés azért különösen aktuális, mert a 800 VDC-s architektúrákat egyre szélesebb körben alkalmazzák a mesterséges intelligencia (MI) támogatására szolgáló adatközpontokban a nagyobb teljesítménysűrűségű rackek kiszolgálására. Az NVIDIA vezetésével és a Schneider Electrichez hasonló energiatechnológiai partnerek közreműködésével megvalósuló átállás a 800 VDC-s adatközponti tápellátási infrastruktúrára lehetővé teszi majd, hogy a nagyméretű adatközpontokban és az MI-gyárakban* 400 kW-os és annál nagyobb teljesítményű IT-rackeket alakítsanak ki.

A 800 VDC-s elosztás a megawatt-nagyságrendű rackek hatékony áramellátásának gyakorlati megoldásaként jelent meg. Ugyanakkor a magasabb elektromos feszültség miatt szükséges az esetleges hibalehetőségek, a védelem és a biztonságos munkavégzési gyakorlatok átfogóbb megértése.

„A 800 VDC-s áramelosztás komoly változást jelent az adatközpontok tervezésében, ugyanakkor olyan biztonsági szempontokat is felvet, amelyeket alaposan meg kell vizsgálni. A világ vezető, extrém nagy méretű adatközpontokat üzemeltető vállalataival megvalósult együttműködésünk révén az elsők között biztosítunk gyakorlati keretrendszert az ívzárlat jelentette kockázatok értékeléséhez a mérnökök és a biztonsági szakemberek számára, amely strukturált megközelítést nyújt a hibajelenségek megértéséhez, a biztonságos munkavégzési gyakorlatok kialakításához és a hatékony védelmi rendszerek tervezéséhez. Célunk, hogy segítsük az iparágat abban, hogy magabiztosan és biztonságosan váltson át a magasabb feszültségű architektúrákra”

– mondta el Manish Kumar, a Schneider Electric „Secure Power & Data Centers” területért felelős ügyvezető alelnöke.

Az ívzárlat-elemzés már bevett gyakorlat az AC adatközpontokban, de jelenleg nincs iparági szabvány vagy iránymutatás arra vonatkozóan, hogy a 800 VDC-s rendszerek esetében milyen elektromos veszélyekkel szembesülhetnek az üzemeltetést végzők. A Schneider Electric tanulmánya az ívzárlat jelentette kockázatok értékelése és kezelése mellett abból a szempontból is kiemelkedően fontos, hogy a 800 VDC-s architektúrák a meglévő áramellátó rendszerekhez hasonló biztonsági szintet érjenek el. Bebizonyosodott, hogy a jelenlegi szabványok túlbecsülik az ívzárlat-kockázatot, míg a fejlett szoftverek és a digitális ikrek pontosabban modellezik azt.

Két különböző 800 VDC-s architektúra értékelése

A Schneider Electric az első gyakorlati ívzárlati elemzést készítette el rackszintű, valamint létesítményszintű 800 VDC-s architektúrákról, lefedve a területen kialakuló főbb megvalósítási irányokat. A tanulmány értékeli a szabványokon alapuló módszereket, a szimulációt és a rendszerszintű modellezést. Az eredmények azt mutatják, hogy a meglévő ívzárlat-keretrendszerek alkalmazhatók a 800 VDC-s rendszerekre, ha azokat az architektúrát és az időtényezőt is figyelembe vevő módon használják, emellett kiderült az is, hogy a tervezési döntések hatással vannak az eredményekre.

  • Rackszintű 800 VDC-s architektúrák: A konzervatív módszerek és forgatókönyvek alkalmazásával kapott eredmények azt mutatták, hogy az incidensenergia (villamos íváramütési energia) jóval az egyéni védőfelszerelések (PPE) esetében elfogadott 1,2 cal/cm²-es referenciaérték alatt maradt, még védelmi eszközök nélkül is.
  • Központosított 800 VDC-s architektúrák: A létesítményi szintű esettanulmány azt mutatja, hogy a rackszintű tervezésekhez képest valamivel nagyobb incidensenergia alakulhat ki, ha egy konzervatív, kevésbé reális, túláramvédelem nélküli architektúrát veszünk figyelembe. Az elemzés a rendszer topológiájának hatását is értékeli, és bemutatja, hogy a fordított blokkoló diódák előtti, valamint az azok utáni hibahelyek hogyan befolyásolják a visszatáplálást, a csúcsáramot és az ívzárlattal kapcsolatos eredményeket. Ha a hiba hatását szabványos védelmi eszközökkel időben korlátozzák, az ívzárlat energiája a munkakörnyezetekhez megfelelő szintre csökken, és általában összhangba kerül a szokásos váltakozó áramú architektúrákkal.

A kutatás azt is megállapította, hogy:

  • A tranziens viselkedés fontos: A 800 VDC-s rendszerekben az ívzárlatot az időfüggő hibák idézik elő, és az esemény első milliszekundumaiban a kondenzátor-kisülés dominál.
  • A szimuláció javítja a pontosságot: Az üzemeltetők jelentősen csökkenthetik az ívzárlat kockázatát, ha védelmi stratégiájukat fejlett szoftverekkel és digitális ikrekkel, például az ETAP-pal támasztják alá.
  • A tervezési döntések csökkentik a kockázatot: Az ívzárlat következményei az architektúrától és a rendszerkonfigurációtól függenek, nem csupán az egyenáramú elosztástól. A kondenzátorok elhelyezkedése, a visszaáram-gátló eszközök és a milliszekundum-szintű védelem kulcsfontosságú tényezők a biztonságos 800 VDC-s telepítésekhez.

„Az ipari szabványok továbbra is elengedhetetlenek az ívzárlat és az elektromos biztonság szempontjából, de a hagyományos módszerek túlságosan konzervatívak lehetnek, mivel nem tükrözik teljes mértékben az összetett egyenáramú rendszerek működését. A valós kockázat megértéséhez a mérnököknek értékelniük kell a rendszer topológiáját, a hibajelenségethiba jellegét, a védelmi koordinációt, a konverter reakcióját, a kapcsolási logikát és az aktív védelmi rendszereket. Az ETAP lehetővé teszi az üzemeltetést végzők üzemeltetők számára, hogy a 800 VDC-s rendszereket működés közben modellezzék és validálják, elősegítve ezzel az átállást a konzervatív feltételezésekről a pontosabb, mesterséges intelligenciával kiegészített, fizikai modelleken alapuló biztonsági és üzemeltetési döntésekre”

– hangsúlyozta Tanuj Khandelwal, az ETAP vezérigazgatója.

Az elemzés eredményei már elérhetők a „DC Arc Flash Analysis: A Practical Study on 800 VDC in Data Centers” című fehér könyvben.

*Az MI-gyár egy speciális számítástechnikai infrastruktúra, amelyet arra terveztek, hogy az adatokból értéket teremtsen a mesterséges intelligencia teljes életciklusának kezelésével.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Ahány telephely, annyi valóság – így szakad szét a belső kommunikáció

Egy vállalat vezetése gyakran abból indul ki, hogy a dolgozók mind ugyanazokból az alapinformációkból dolgoznak. A valóságban azonban már egy épületen belül is elakadhat vagy torzulhat egy üzenet, több telephely, eltérő műszakok és nagyszámú fizikai dolgozó esetén pedig könnyen párhuzamos valóságok alakulhatnak ki.

A központban megszületik egy döntés, kimegy az e-mail, felkerül az intranetre, a vezetők megkapják a tájékoztatást. Az ügyvezető úgy gondolja, hogy a kommunikáció megtörtént. Egy távolabbi telephelyen viszont a dolgozók egy része nem használ céges e-mailt, mások csak később találkoznak az információval, vagy egy középvezetőn keresztül, már értelmezve hallják azt. Mire az üzenet eljut ahhoz, akinek adott esetben végre kell hajtania a döntést, nem biztos, hogy ugyanazt jelenti, mint a kiindulóponton.

„A jelenséggel már tudományos módszerekkel is foglalkoztak, mi házon belül csak telephelyi információs résnek hívjuk. Valamit közölni és végrehajtatni nem ugyanaz. A kommunikáció akkor ér célba, amikor az információ valóban, torzítás nélkül eljutott azokhoz, akiknek az alapján cselekedniük kell”

– mondta Czinger Erik, a belső kommunikációs hálózatokkal foglalkozó MUNIPOLIS magyarországi vezetője. A soros információátadást („A” elmondja „B”-nek, B továbbadja „C”-nek stb.) vizsgáló kommunikációpszichológiai kísérletek szerint néhány egymást követő szóbeli továbbadás után az eredeti részletek jelentős része eltűnik. Az üzenet ráadásul nem egyszerűen rövidül: egyes elemek kiesnek, mások hangsúlyosabbá válnak, a közvetítők pedig saját értelmezésük szerint alakítják tovább.

Vállalati környezetben ez könnyen felismerhető. A felsővezető elmondja a döntést a telephelyvezetőnek, ő a középvezetőnek, az a műszak- vagy brigádvezetőnek, végül tőle hallja meg a dolgozó. Ha nincs közvetlen információforrás és visszacsatolás, minden újabb közvetítő egy újabb pont, ahol az üzenet rövidülhet, módosulhat vagy félreérthetővé válhat. A földrajzi távolság, az eltérő műszakok és a személyes kapcsolatok hiánya ezt csak rontja.

„Nem a vezetői kommunikációt kell kiváltani, a személyes magyarázat, értelmezési keret fontos. De az alapinformációnak minden érintetthez közvetlenül, azonos tartalommal kell eljutnia. Így a vezető nem hírvivő, hanem segít értelmezni, amit a munkatárs is közvetlen forrásból ismer”

– fogalmazott Czinger Erik.

A probléma azért is nehezen észrevehető, mert kívülről gyakran nem kommunikációs hibának látszik. A központ szerint az új eljárást mindenki ismeri, miközben az egyik telephely már alkalmazza, a másik még a régi gyakorlat szerint dolgozik. A HR úgy tudja, hogy mindenki megkapta a tájékoztatást, az éjszakai műszak viszont csak a kollégáktól hallott róla. Ebből nagyon hamar kialakul a tipikus kudarchelyzet, amiben minden fél a másikat hibáztatja. Több telephely esetén ez már nemcsak kommunikációs kényelmetlenség. Egy műszakrend, munkavédelmi előírás, karbantartás, logisztikai változás vagy HR-döntés esetében az eltérő információ gyorsan működési problémává válhat.

A megoldás egyértelműen a közvetlenebb és ellenőrizhetőbb kommunikáció. Egy jól működő rendszerben látszik, ki kapta meg az információt, mikor kapta meg, elolvasta-e, illetve a címzetteknek van lehetősége visszajelezni, ha valami nem egyértelmű.

„Nem azt kell tudni, hogy kiküldtünk-e egy üzenetet, hanem azt, hogy elértük-e vele azokat, akiknek tudniuk kell róla. Többtelephelyes cégeknél ezen múlhat, hogy a vállalat valóban egy szervezetként működik-e, vagy csak ugyanaz a logó van több, egymástól egyre távolabb kerülő gyár kapuján”

– tette hozzá Czinger Erik. A különbség akár pénzben is mérhető, de a hierarchia alján álló munkatársakat kérdezve azonnal, egyértelműen kiderül, mennyire működik egy cég belső kommunikációja.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss