Connect with us

Ipar

Élen jár a Schneider Electric hazai csapata a nők egyenjogúságának biztosításában

Nagyszabású, a nők értékesítési területen történő érvényesülésére fókuszáló workshopot rendezett a közelmúltban a Schneider Electric „Sustainability Business” üzletágának budapesti központja.

A vállalat Magyarországon már a múlt évben elérte a globális tervekben 2025 végéig megfogalmazott célkitűzéseket a nők arányára vonatkozóan az újonnan felvettek és a vezetők körében.

A háromnapos, budapesti „Women in sales” rendezvénysorozat célja az volt, hogy megvizsgálják, milyen akadályok nehezítik a nők elhelyezkedését az értékesítési területen, illetve milyen módszerekkel lehetne támogatni az érvényesülésüket ezekben a pozíciókban. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az értékesítők között alacsonyabb a nők aránya, mint a férfiaké, és ez különösen igaz a mérnöki tudást igénylő ágazatokra. A Schneider Electricnél az elmúlt években az értékesítési pozíciókban számottevő javulás volt, mára ezen a területen elérte a 24 százalékot a nők aránya, a vezetői posztokon pedig a 17 százalékot.

„Úgy gondoljuk, hogy a nők ugyanúgy tudnának érvényesülni az értékesítői szerepkörben is, mint a férfiak, hiszen rendelkeznek a szükséges képességekkel, ráadásul új értékeket is be tudnának hozni erre a területre. Ugyanakkor azt látjuk, hogy a meglévő sztereotípiák, a családban betöltött szerepük miatt, illetve a megfelelő mentori támogatás és magabiztosság hiányában sokan eleve lemondanak arról, hogy erre a pályára lépjenek. A budapesti „Women in sales” rendezvényünk volt az első ilyen jellegű, nagyobb program a cégen belül, amelyen a világ számos országából mintegy 60 kollégánk vett részt. Nagyon fontosnak tartom, hogy a hasonló, a közösségépítést is jelentős mértékben támogató eseményeken keresztül ne csupán felhívjuk a figyelmet erre a kihívásra, hanem a tapasztalatok és a tudás megosztásával megoldási javaslatokat is megfogalmazzunk”

– mondta el Gábor Csilla, a Schneider Electric „Sustainability Business” üzletág budapesti központjának HR vezetője.

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat 2025 végéig megfogalmazott ESG célkitűzései között szerepel a nők arányának növelése az újonnan felvettek és a vezetők között is. A tervek szerint az idei év végére az újonnan felvettek körében a nők arányát 50 százalékra, az első vonalbeli vezetők között 40, míg a felsővezetők esetében 30 százalékra kell növelni. A társaság legfrissebb, a tavalyi utolsó negyedévre vonatkozó jelentése alapján, globális szinten az újonnan felvettek 42 százaléka volt nő, az első vonalbeli vezetők körében 30, míg a felső vezetőknél 31 százalék volt az arányuk. A vállalat törekvéseinek és elért eredményeinek elismeréseként zsinórban hatszor szerepelt a Bloomberg Nemek Közötti Egyenlőségi Indexében.

Magyarországon a 2025 végéig szóló célkitűzéseket már 2024-ben sikerült elérni – sőt, itthon a felső vezetők körében is már 40 százalék a nők aránya a cégnél –, ezzel a teljesítménnyel a társaság hazai érdekeltségei élen járnak a régióban. A nemek közötti egyenlőség kapcsán a másik fontos célkitűzés a bérek egy szintre hozása az azonos feladatkört ellátó nők és férfiak között, ezen a területen legfeljebb egy százalékos különbség elérése a terv a társaságnál. Magyarországon a múlt évben 1,2 százalék volt ez az érték, vagyis lényegében sikerült ezt a célt is teljesíteni.

„Nagyon fontos, hogy legyenek olyan egyedi kezdeményezések, mint a „Women in sales” program, hiszen a mi esetünkben kihívást jelent, hogy sok olyan értékesítői pozíció van, ahol magas szintű mérnöki ismeretek is szükségesek ahhoz, hogy valaki sikeres lehessen, és a mérnöki pályán eleve kisebbségben vannak a nők. Az ilyen események pedig segítik a hosszú távú, fenntartható eredmények elérését. Emellett gondot fordítunk arra, hogy a mindennapokban is beépüljön az alaptevékenységünkbe, hogy egyenlő esélyeket kínálunk mindenkinek arra, hogy valóra váltsa karrierálmait. Különösen büszke vagyok arra, hogy tavaly úgy sikerült az újonnan felvettek között tartani a nemek közötti egyenlőséget, hogy többszáz fővel bővült a dunavecsei Duna Smart Power Systems üzemünk csapata, és főleg közvetlenül a gyártásban dolgozókat vettünk fel oda. A Schneider Electricnél nagyfokú rugalmasság jellemzi a munkavállalókhoz való viszonyulást, így például egyre több lehetőséget kínálunk a részmunkaidős foglalkoztatásra, valamint a „Family Leave” programunk keretében rendkívüli családi események alkalmával plusz fizetett szabadság jár a dolgozóinknak. Úgy gondolom, ezek a lehetőségek is hozzájárultak ahhoz, hogy sikerült már tavaly elérnünk a nők arányára vonatkozó célkitűzéseket”

– mutatott rá Ivanov Katalin, a Schneider Electric országos HR vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ipar

Egyre népszerűbb az ADA P1 Meter – de nem csak a HMKE felhasználók körében

A GreenHESS Kft. fejlesztése, az ADA P1 Meter, rövid időn belül komoly népszerűségre tett szert a hazai piacon.

A villamosenergia-fogyasztás valós idejű monitorozására szolgáló okoseszköz elsősorban a napelemes rendszert üzemeltetők körében arat sikert, de egyre többen érdeklődnek iránta azok közül is, akik még csak most tervezik energiahatékony otthon kialakítását – vagy egyszerűen csak szeretnék jobban megismerni fogyasztási szokásaikat.

Intelligens energiagazdálkodás, valós időben

Az ADA P1 Meter a villanyóra P1 portjához csatlakozva 10 másodpercenként képes adatokat gyűjteni a háztartás energiafogyasztásáról és termeléséről. A mért értékek valós időben jelennek meg az okosvillanyora.hu webes felületen, ahol grafikonok, kimutatások és riportok segítik a felhasználókat az energiafogyasztás megértésében és optimalizálásában.

Fejlett integrációk, könnyű használat

Az ADA P1 Meter könnyedén integrálható olyan rendszerekbe, mint az MQTT, JSON API, Telegram vagy a Home Assistant. A telepítése egyszerű, az eszköz automatikusan felismeri a szabványos P1 portokat, és önállóan képes a mért adatokat továbbítani bármely kompatibilis eszköz vagy szolgáltatás felé.

Nem csak a napelemeseknek hasznos

Az eszköz nagy segítséget nyújt:

  • HMKE tulajdonosoknak, akik nyomon követhetik a termelés és fogyasztás arányát.
  • Leendő napelemeseknek, akik előzetes fogyasztási mintákat szeretnének megismerni a pontos rendszertervezéshez.
  • Bármely háztartásnak, amely tudatosabbá szeretné tenni energiafelhasználását.

Intelligens energiagazdálkodás, valós időben

Az ADA P1 Meter a villanyóra P1 portjához csatlakozva 10 másodpercenként képes adatokat gyűjteni a háztartás energiafogyasztásáról és termeléséről. A mért értékek valós időben jelennek meg az okosvillanyora.hu webes felületen, ahol grafikonok, kimutatások és riportok segítik a felhasználókat az energiafogyasztás megértésében és optimalizálásában.

Kapcsolt szolgáltatásként az okosvillanyora.hu lehetőséget biztosít arra is, hogy a felhasználó akár percenként mentse saját adatait, és hosszú távon visszakereshetővé tegye a fogyasztási és termelési mintákat. A platform teljes egészében magyar nyelvű, és kizárólag magyar felhasználók igényeire lett szabva, hogy mindenki könnyen és gyorsan eligazodjon benne – technikai tudás nélkül is.

Ez a rendszer nemcsak egy eszközt ad a kezünkbe, hanem egy komplex, mégis egyszerűen használható megoldást az energiatudatosságra törekvő háztartások számára.

Új szintre lép az energiamenedzsment – jön az ADA P1 Server is

A GreenHESS hamarosan bemutatja az ADA P1 Server eszközt, amely az ADA P1 Meter tökéletes kiegészítője. A P1 Server egy lokálisan működő, intelligens adatgyűjtő és automatizáló központ, amely:

  • SD kártyára menti az adatokat 10 másodpercenként,
  • hálózaton automatikusan megtalálja és követi az ADA P1 Meter adatait,
  • JavaScript-alapú szabályrendszert kínál, amely lehetővé teszi egyedi logikák létrehozását,
  • saját webes felülettel rendelkezik, amelyen keresztül a felhasználó menedzselheti és módosíthatja az automatizmusokat.

Konkrét példák az ADA P1 Server használatára:

  • Napelemes túltermelés figyelése: Ha a visszatáplálás meghalad egy megadott értéket, a rendszer automatikusan elindíthat egy Wi-Fi-s melegvíz-bojlert, ezzel optimalizálva az energiafelhasználást.
  • Túl magas fogyasztás esetén riasztás: Ha a háztartás energiafogyasztása hirtelen megugrik (pl. 5 kW fölé), a szerver automatikusan push üzenetet küld vagy bekapcsol egy vészvilágítást.
  • Dinamikus töltésvezérlés: Az ADA P1 Server a valós idejű fogyasztási adatok alapján képes vezérelni egy elektromos autó töltőjét, hogy az csak akkor működjön, amikor van elérhető szabad kapacitás.
  • Működési naplózás: A szerver naplózza a fontos eseményeket, és elmenti a hálózati zavarokat, megszakításokat vagy szokatlan terheléseket.

A cél: teljes kontroll és tudatosság

Az ADA P1 Meter és az ADA P1 Server együtt egy kompakt, költséghatékony megoldást kínál az otthoni energiagazdálkodás modernizálására. Az eszközök egyszerűen telepíthetők, helyi hálózaton működnek, és lehetőséget biztosítanak arra, hogy a felhasználó valódi kontrollt szerezzen az energiafogyasztás felett – mindenféle bonyolult rendszerek nélkül.

További információ:


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Mintegy 1,4 milliárd forintból modernizálta három áruházát a SPAR Magyarország

Márciusban három megújult SPAR-szupermarketet is birtokba vehettek a vásárlók: a vállalat összesen mintegy 1,4 milliárd forintot fordított egy-egy budapesti, csornai és tatabányai üzletének átalakítására és energetikai modernizálására.

„A SPAR Magyarország minden évben jelentős forrásokat biztosít a meglévő áruházai fejlesztésére: ennek megfelelően az idei évben is tovább folytatjuk a beruházási programunkat. Nagy örömmel számolhatok be róla, hogy márciusban egy-egy forgalmas budapesti, csornai és tatabányai SPAR-szupermarket modernizálása fejeződött be: mindezekre összesen 1,4 milliárd forintot fordítottunk. A beruházásokban közös, hogy az üzletek korábbi eladótere vonzóbbá és korszerűbbé vált, emellett – összhangban a vállalatunk fenntarthatósági céljaival – mindegyik áruházunk a korábbiakhoz képest energiatakarékosabb is lett”

– ismertette Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A főváros XXI. kerületében, Csepelen, a Csikó sétány 2. szám alatti szupermarket felújítására 771 millió forintot fordított a SPAR. A beruházás során a SPAR frissítette az épület homlokzati megjelenését. Emellett az eladótér hűtőbútorait, zöldséges állványait, pékség bútorait, valamint állványrendszereit és a kasszákat is újakra cserélték. Az üzlet eladóterében először a friss árukínálat fogadja a vásárlókat, akik a friss zöldségek-gyümölcsök, kényelmi termékek, tejtermékek, csemegefélék, húsáruk és helyben sütött pékáruk széles választékából válogathatnak. A kiszolgálópult és a pékség megjelenését a legújabb SPAR koncepció szerint valósították meg. Az üzlet újdonsága a grill kiszolgálópult, ahol helyben sütött finomságokat, készételeket kínálnak a vásárlóknak. A gyors és kényelmes fizetést az újranyitást követően önkiszolgáló kasszák is segítik. Az áruházban 22 alkalmazottnak biztosít megélhetést a vállalat. A szupermarket energetikai rendszerét környezettudatos megoldásokra cserélték: az eladóteret takarékos LED lámpák világítják meg. A hűtéstechnikát új, környezetkímélő, szén-dioxid-alapú rendszerre cserélte a SPAR, és az új hűtőbútorok is ajtózva érkeztek.

Összesen 290 millió forintos fejlesztést hajtott végre Csornán a SPAR. Az Erzsébet királyné utca 5. szám alatti, 19 kereskedelmi szakembernek munkát biztosító üzlet költséghatékony átalakítása során a korábbinál nagyobb zöldség-gyümölcs osztály kapott helyet, a csemege-hús részleg és a tejhűtők új helyre kerültek az eladótérben, ahol az újranyitást követően önkiszolgáló melegentartóval felszerelt, friss ételeket kínáló grillegység is várja a vásárlókat. A modernizálás során az üzletbe új eladótéri hűtőbútorokat telepített a SPAR, és egy kényelmi termékeket kínáló convenience hűtősziget is helyet kapott. A megújult áruház – összhangban a SPAR törekvéseivel – a korábbihoz képest jóval energiatakarékosabb lett: a technológiai hűtéstechnika új, környezetkímélő, szén-dioxid alapú rendszer és az új hűtőbútorok ajtózva érkeztek.

Tatabánya kertvárosi lakótelepén, a Szent György utca 48. szám alatti, 18 munkatársat foglalkoztató SPAR-szupermarket is megújult. A 290 millió forint összköltségű fejlesztés során az eladótér átalakításának legfontosabb szempontja az lett, hogy a forgalmas üzlet vásárlói jól áttekintetően találkozhassanak az üzletlánc széles termékkínálatával. Az áruházban új funkcióként helyben készült ételeket kínáló grillegységet alakítottak ki önkiszolgáló melegentartóval, és az eladótérbe kényelmi termékeket – egyebek mellett szendvicseket, salátákat ­– kínáló convenience hűtősziget is bekerült. A modernizálás során az áruházba új kiszolgálópult-hűtőket és a legújabb koncepció szerinti pékáru kínáló bútorokat építettek be, valamint az eladótéri hűtőbútorokat is újakra cserélték, mindezek mellett az áruház eladóterének világítását pedig LED technológiájúra cserélte a SPAR.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

A cargo-partner az AutoStore rendszerrel növeli logisztikai hatékonyságát

A nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szolgáltató, az első olyan osztrák szállítmányozó cég, amely az innovatív AutoStore rendszert implementálta “iLogistics” központjába, a Bécsi Nemzetközi Repülőtér közelében.

A fejlesztéssel a cargo-partner új szintre emeli a hatékonyságot és a logisztikai szolgáltatások minőségét.

A NIPPON EXPRESS HOLDINGS, INC. cégcsoporthoz tartozó cargo-partner, az AutoStore rendszer bevezetésével automatizálja raktárlogisztikai folyamatait a bécsi „iLogistics” központjában. Az átfogó beruházás előkészítését a Fraunhofer Intézettel együttműködve végezték, amely Európa egyik vezető alkalmazott kutatási szervezete. A projekt célja a logisztikai folyamatok optimalizálása és a hatékony raktári megoldások iránti növekvő kereslet kiszolgálása. Az AutoStore rendszer 2025 nyarán kezdi meg működését, azonban az előkészületek már 2024 őszén megkezdődtek, többek között szerkezeti módosításokkal, hogy előkészítsék a rendszer telepítését.

Az automatizált tárolás előnyei kis alkatrészek esetében

A HÖRMANN által fejlesztett AutoStore® rendszer számos előnyt kínál, a rugalmasságtól és skálázhatóságtól kezdve a jelentősen megnövelt hatékonyságig.

Krisztián Haslinger, a cargo-partner szerződéses logisztikai projektmenedzsere elmondta:

„Az új AutoStore rendszerrel tovább egyszerűsíthetjük működésünket, és még hatékonyabban szolgálhatjuk ki ügyfeleink növekvő igényeit. Ez a projekt támogatja célkitűzésünket, hogy szerződéses logisztikai megoldásainkat fenntarthatóbbá és felhasználóbarátabbá tegyük.”

A rendszer kompakt kialakítása növeli a raktárkapacitást. Az AutoStore a tárolóládákat rések nélkül egymásra helyezi, ezáltal jelentősen csökkenti a szükséges alapterületet. Emellett lehetővé teszi, hogy egy ládában többféle terméket is tároljanak, ezáltal optimalizálva a cargo-partner galériaszintjének kihasználását.

A termékkezelési folyamat jelentősen felgyorsul, mivel a hagyományos „man-to-goods” (ember a termékhez) elv helyett az „goods-to-man” (termék az emberhez) koncepcióra áll át. A robotok közvetlenül a munkatársakhoz szállítják az árukat, felgyorsítva a folyamatokat és csökkentve a manuális mozgások szükségességét. Fontos kiemelni, hogy az új rendszer nem a munkaerő kiváltására szolgál, hanem annak támogatására és kiegészítésére. Ezenfelül az ergonomikus munkaállomások mérséklik a fizikai terhelést, ezáltal növelve a teljes csapat kapacitását.

Az AutoStore® rendszer részletei

Az AutoStore® rendszert a meglévő raktárcsarnok galériaszintjén helyezik el. A 500 m²-es alumínium rácsszerkezet 15,4 m × 22,6 m × 6,5 m méretű, és 14 680 konténer tárolására alkalmas – amely később akár 21 030 konténerre bővíthető 16 szinten. A rendszer hét robotból, töltőállomásokból és öt munkaállomásmodulból áll (három „Carousel” és két „Swingport” egység), valamint egy „BinLift” emelőből, amely összeköti a földszinttel. A későbbi bővítés lehetőségét már előre biztosították. Az áruk áramlását a HÖRMANN HiLIS raktárirányítási rendszer kezeli, amelyet a cargo-partner egyedi igényeire szabtak.

A projekt előrehaladása és kilátások

A teljes rendszer bevezetése 2025 közepére várható, de az első mérföldköveket már elérték: 2024 januárjának végén az AutoStore rendszert sikeresen aktiválták, és lezajlottak az első szuperfelhasználói képzések. Egy egynapos tréning során a kiválasztott cargo-partner munkatársak megismerkedhettek az AutoStore rendszer működésével, és megtanulhatták, hogyan alakítja át mindennapi munkájukat. Ők később továbbadják tudásukat kollégáiknak, így az egész csapat fokozatosan felkészül az új működési rendszerre.

Barbara Marais, a logisztikai csapat vezetője a képzés után így nyilatkozott:

„Az új AutoStore rendszer hatékonyabbá és átláthatóbbá teszi munkánkat. A robotok átveszik az ismétlődő feladatokat, így több időt fordíthatunk összetettebb logisztikai tevékenységekre.”

A következő lépés a tárolókonténerek feltöltése, amelynek befejezése után azokat integrálják a rendszerbe, majd teljesítményteszteket és további felhasználói képzéseket tartanak.

A díjnyertes bécsi “iLogistics” központ nemcsak a logisztika, hanem az építészet terén is mércét állít: 2018-as megnyitása óta a fenntartható faépítési technológia révén 8 400 tonna CO₂-kibocsátást takarított meg. Az AutoStore bevezetésével a cargo-partner továbbviszi ezt az innovatív szemléletet, hogy még hatékonyabb és fenntarthatóbb raktármegoldást biztosítson ügyfelei számára.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss