Connect with us
Hirdetés

Ipar

Összetett szerkezetek automatikus modellezését teszi lehetővé a Széchenyi István Egyetemen kidolgozott új eljárás

3D-s lézerszkenneres felmérés alapján automatikus digitális modell készítését teszi lehetővé többek között acél-, öszvérhidak és más összetett szerkezetek esetében az a szellemi alkotás, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem kutatói hoztak létre.

Az eljárás idő- és költségtakarékos megoldást kínál az állapotfelmérésekhez.

A Széchenyi István Egyetem kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének célja, hogy a jelen kihívásaira gyakorlati megoldásokat kínáljon a piac számára. Ezt célozza az intézmény Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karán megvalósult kutatás is: ennek eredményeként egy olyan eljárás jött létre, amely összetett szerkezetek automatikus modellezését teszi lehetővé parametrikus tervezési módszerekkel.

„Rengeteg olyan meglévő szerkezet – híd, épület – létezik, amelyekről vagy nincs meg az eredeti tervdokumentáció, vagy az építése óta több beavatkozás, átalakítás is történt, esetleg azóta károsodások keletkeztek, a terhelés hatására deformációk következtek be. A megfelőséget igazoló tartószerkezeti számításokhoz, a felújításhoz, az átalakításhoz azonban elengedhetetlen a meglévő állapot dokumentálása, az építmény digitális terveinek – vagyis digitális ikertestvérének – elkészítése. A folyamat első lépése a felmérés, amit többféleképpen készülhet, akár kézi, akár lézeres módszerrel, ám mindez időigényes, és ezt követően az eredmények számítógépre vitele, az építménymodell elkészítése is nagy manuális munkát jelent. Manapság elterjedt a 3D-s, lézerszkenneres felmérés, amelynek eredményeként egy háromdimenziós állományt, vagyis pontfelhőt kapunk. Ebből azonban továbbra is időigényes az épületmodell elkészítése. A kutatásunk célja tehát az volt, hogy a pontfelhőt felhasználva dolgozzunk ki egy olyan módszert, amellyel automatikusan létre lehet hozni az építmény modelljét

– részletezte a projektben részt vevő Ajtayné dr. Károlyfi Kitti, a Szerkezetépítési és Geotechnikai Tanszék docense.

Hozzátette, az eljárás csökkenti az építménymodell elkészítési idejét, minimalizálja az emberi beavatkozást, pontosabb eredményeket nyújt, és sokoldalúan alkalmazható különböző típusú szerkezetekre.

„Az általunk kidolgozott algoritmus metszeteket vesz fel a pontfelhőről, amelyekre tudunk kontúrt illeszteni, s ezeket összekötve felületeket kapunk, végső soron előállítva a teljes 3D-s építménymodellt. Az automatizáció tehát továbbra is emberi kontroll alatt történik”

– emelte ki.

A kutató elmondta, a projekt során több szerkezettel is foglalkoztak: egy acél- és egy öszvérszerkezetű híd lézerszkenneres felmérését végezték el, és ezek alapján pontosították az automatizációs eljárást. Az így elkészített építménymodell  könnyedén importálható több véges elemes szoftverbe, mint például a tartószerkezeti tervezésben hazánkban gyakori AxisVM-be és a tudományos célokra is alkalmas  Abaqus-ba. Az eljárás piaci használata idő- és költséghatékonysága miatt jelentős versenyelőnyt eredményezhet, ennek megfelelően már van is vállalati érdeklődés az eljárás iránt.

„A módszer az oktatásban is kitűnően használható. Magam is tartok olyan órákat az építész- és építőmérnök-hallgatóknak, amelyeken az úgynevezett »scan to BIM« eljárással foglalkozunk, vagyis azzal, hogy miként lesz a pontfelhőből épületinformációs modell”

– hangsúlyozta a docens. Hozzáfűzte, kutatótársaival éppen egy tudományos publikáción dolgoznak, amely részletesen bemutatja a kifejlesztett módszertan működését, és gyakorlati példákkal támasztja alá alkalmazásának hasznosságát.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ipar

Mapei: az építési engedélyek megugrása már az élénkülés előjele

A Mapei Kft. értékelése szerint a friss adatok az egyértelmű fordulópontot jelzik a lakáspiacon. Az átadott lakások száma még a korábbi, gyengébb időszak beruházási döntéseit tükrözi, míg az engedélyszám ugrásszerű növekedése már az új ciklus kezdetét mutatja.

A KSH friss gyorsjelentése szerint 2025-ben 12 062 új lakás épült Magyarországon, ami 9,3 százalékkal kevesebb az előző évinél. Ugyanakkor az építési engedélyek és egyszerű bejelentések száma 28 081-re emelkedett, ami 37 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest.

A Mapei szerint a jelentősen megnövekedett építési engedélyszám már az állami lakásvásárlási és felújítási támogatások élénkítő hatását tükrözi. Ezek a programok elsősorban a magánépítkezésekre és a magánfelújításokra gyakorolnak pozitív hatást, amely a következő évek kivitelezési volumenében is meg fog jelenni.

„Az elmúlt években jellemzően 8–10 ezer lakásra adtak ki évente engedélyt, most viszont a szokásos mennyiség többszörösét látjuk. Az idei évben minimum a duplájára számítunk az elinduló lakásszám tekintetében”

– mondta Stamler Szabolcs, a Mapei Kft. értékesítési vezetője.

Az ingatlanfejlesztők újra mozgásban

A KSH adatai szerint az új lakások 64 százalékát vállalkozások építették, ami az előző évhez képest növekedést jelent. A Mapei szerint ez azt mutatja, hogy az ingatlanfejlesztési projektek éledeznek, több nagyobb lakásépítő cég több ezer lakás indítását tervezi, különösen az egykori ipari területek átalakításával érintett városrészekben.

A vállalat hangsúlyozza: a lakásépítés mellett a lakásfelújítás is erősödő pályára állhat. A támogatási környezet és az energiahatékonysági elvárások egyaránt ösztönzik a magánberuházásokat.

Stabilizálódó, mérsékelten bővülő piac

A Mapei Kft. 2026-ra stabilizálódó, mérsékelten bővülő piaci környezetre számít, és az ágazatban 3–3,5 százalékos növekedést valószínűsít. A várakozás alapja a 2025-ben elindított támogatások és az építési engedélyek számának jelentős emelkedése, amely 2026–2027-ben a kivitelezési volumenekben is megjelenhet. A vállalat ugyanakkor nem számít gyors fellendülésre. A piac jelenlegi szerkezete inkább stabilizálódást jelez.

 „A fő kihívás ma az, hogy stagnáló forgalom mellett nőnek a költségek, miközben a verseny lefelé nyomja az árakat, a vállalkozások nem tudják teljes mértékben érvényesíteni költségnövekedésüket az áraikban. Ez az árrések szűküléséhez és a nyereség csökkenéséhez vezet. A támogatások és a fokozatosan erősödő kereslet ugyanakkor stabilabb növekedési pályát alapozhatnak meg”

– mondta Stamler Szabolcs, a Mapei Kft. értékesítési vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Itt az utolsó esélyünk a GMO-k kontrollálására

Legkorábban már március elején elfogadhatja az Európai Parlament azt a rendelet-tervezetet, ami lényegében megszünteti a hatósági kontrollt és nyomon követést az új géntechnológiával készült, génmódosított termékek (új GMO-k) felett. Aki ezzel nem ért egyet ‒ legyen szó szervezetről vagy magánszemélyről ‒ még van lehetősége jelezni ezt a magyar európai parlamenti képviselők felé, akik csak akkor tudnak hatékonyan fellépni a tervezet jelen formája ellen, ha megvan hozzá a megfelelő társadalmi támogatottságuk.

„A géntechnológia olyan eljárás, amit lehet felelősen és felelőtlenül használni, illetve elfogadni vagy elutasítani, mindez döntés kérdése. Ökológiai gazdálkodókat minősítő szervezetként mi teljes mértékben elutasítjuk a génmódosítás élelmiszeripari és agrárfelhasználását, mert nem ebben látjuk a megoldást, de elfogadjuk, ha másoknak erről más a véleményük”

‒ vezette fel a problémát dr. Roszík Péter címzetes egyetemi docens, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. vezetője.

A szakértő azonban azt már elfogadhatatlannak tartja, hogy a rendelet épp a döntés lehetőségét vonná meg az emberektől és intézményektől azzal, hogy sem a biztonsági ellenőrzés, sem a nyomonkövethetőség nem lenne kötelező ezekre a termékekre a továbbiakban, ahogy a csomagoláson sem kellene feltüntetni, hogy a termék génmódosított alapanyagokból készül. Ezzel – véleménye szerint – sérülne a fogyasztók önrendelkezési joga: információ híján nem mérlegelhetnék, mit szeretnének enni és mit nem, és ez csak az egyik komoly probléma.

A szervezet szerint ugyanis a nemesítők és termelők sem tudnának dönteni a vetőmaghasználatról. A jelöletlen termékek például megnehezítenék a biogazdálkodást, ahol tilos a GMO-k alkalmazása, ideértve az új technológiájú GMO termékeket is.

Legalább ilyen jelentős kockázat, hogy a GMO vetőmagot előállító cégek szabadalmaztathatnák a vetőmagokat, így nagy multinacionális cégek határozhatnák meg, mit vessenek a gazdák, mit egyenek a fogyasztók. Azok a termelők, akik olyan vetőmagot használnak, amely hordozza a cég által levédett tulajdonságokat, akár perelhetőek lennének, ha azt nem az adott cégtől vették.

Végül és messze nem utolsósorban a biztonsági ellenőrzés kötelezettségének megszűntetése azzal járna, hogy alapvetően ezen GMO-t elállító cégek jóérzésén vagy költési hajlandóságán múlna, hogy mennyi és milyen alapos vizsgálatnak vetik alá ezeket a termékeket és terményeket a forgalmazás előtt. Nyilván szándékosan senki nem okoz kárt, de a GMO közép- és hosszú távú hatásairól eddig nem készültek kellően kimerítő vizsgálatok. Ha a rendelet átmegy, már a rövid távú hatásokban sem lehetünk majd biztosak.

„Mindez messze nemcsak a hazai biogazdálkodók, vagy a Biokontroll véleménye. Számos holland, német, francia, olasz és más tudományos intézet figyelmeztet a veszélyre”

‒ tette hozzá a szakember.

Nagyon úgy néz ki, hogy a rendelet ezen formáját ellenzők egyetlen dolgot tehetnek: csatlakozhatnak a tagállamok állampolgárainak azon tömegéhez, akik írásban fejezik ki szándékukat és véleményüket a követhetetlen GMO-használat ellen. Ha sikerül elérni a kellő létszámot, a kötelező jelölés és ellenőrzés megtartása talán elérhető. Erre a levélírásra számos szervezet, így a Biokontroll is lehetőséget ad honlapján a https://www.biokontroll.hu/vedjuk-meg-a-gmo-mentes-mezogazdasagot/ címen, ahol a kezdeményezéshez csatlakozni kívánók azt is bejelölhetik, név szerint mely képviselőknek szeretnék elküldeni a levelet.

„Bízunk benne, hogy minél többen kifejtik majd ellenvéleményüket, mert ha a tervezet átmegy, olyan szellemet engedünk ki a palackból, amit nem lehet újra kontroll alá vonni. A GMO termelésben érintett nemzetközi cégek eddig is mindent megtettek az üzleti érdekeik érvényesülését gátló jogi biztosítékok lebontására. Reméljük, ezt a kísérletet is sikerül közösségi összefogással megakadályozni”

‒ zárta szavait Dr. Roszík Péter.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

DfAM Fusionben: topológia optimalizálás additív gyártáshoz – ADMASYS HU webinár

Az additív gyártás összes előnye csak additív szemléletű tervezéssel használható ki. Az ADMASYS HU online webinárja bemutatja, hogyan alkalmazható a topológia optimalizálás az Autodesk Fusion környezetben és miért ideális páros ehhez az SLS technológia a Formlabs Fuse 1+ 30W rendszerrel – valós mérnöki példán keresztül.

A topológia optimalizálás gyakorlati választ ad egy klasszikus mérnöki dilemmára: hogyan csökkenthető az anyagfelhasználás és a tömeg úgy, hogy az alkatrész teherbírása üzembiztos maradjon. Ez a megközelítés különösen jól érvényesül SLS technológiával, ahol a lecsupaszított, bonyolult geometria nem többletköltséget, hanem tényleges költségcsökkenést eredményez.

👉 Regisztráció ezen a linken >>

Az ADMASYS HU február 26-án gyakorlatias online webinárt szervez, amely kifejezetten azoknak a mérnököknek szól, akik Fusiont használnak, és szeretnének szintet lépni az additív gyártásra tervezés (DfAM) területén. A résztvevők egy valós alkatrészen keresztül követhetik végig a teljes munkafolyamatot: a végeselemes szimulációtól és optimalizálástól egészen a gyártás-előkészítésig.

A webinár főbb témái:

  • Additív gyártásra tervezés (DfAM) és topológia optimalizálás mérnöki alapjai
  • Végeselemes szimulációk értelmezése: terhelések, peremfeltételek, anyagmodellek
  • Topológia optimalizálás lépésről lépésre Fusionben egy valós alkatrészen
  • Gyártástechnológiai megkötések és optimalizálási célok helyes beállítása
  • Gyártás-előkészítés SLS nyomtatáshoz a Formlabs PreForm szoftverben

Időpont: 2026. február 26. (csütörtök)

Időtartam: 15:00–16:00 (CET)

Előadó: Kőcs Péter – full-stack engineer (Shapr3D, Ideaform), az ADMASYS HU 3D Akadémia oktatója

👉 Regisztráljon ezen a linken >>

A webinár ajánlott minden olyan tervezőnek és mérnöknek, aki Fusionben dolgozik, és szeretné már a tervezési fázisban kihasználni az additív gyártás műszaki és gazdasági előnyeit.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss