Connect with us
Hirdetés

Ipar

Szabványváltás a DÁP eAzonosítás mögött – Mi várható és hogyan lehet rá felkészülni?

DÁP adattárca eAzonosítás szolgáltatás TrustID Solution

Interjút folytattunk a TrustID Solutions Kft. szakértőivel, akik amellett, hogy segítik hazai nagyvállalatok integrációját a magyar DÁP adattárca eAzonosítás szolgáltatásához, az európai EUDI Wallet ökoszisztéma fejlődésének is aktív szereplői.  

Mi teheti szükségessé a nemrég bevezetett adatkommunikációs protokoll módosítását?

Az európai digitális identitás ökoszisztémája a fejlődés egy intenzív szakaszában van és a magyar DÁP applikáció részeként működő adattárca is le kell kövesse a módosításokat. Az EUDI Wallet alapját képező OpenID4VP szabvány több verzión ment keresztül az eAzonosítás 2025 nyári indulása óta, és mára megjelent az 1.0-ás, első nem draft verzió. A DÁP Adattárca esetében ennek lekövetése gyakorlatilag EUs jogszabályi kötelezettség az eIDAS 2.0 rendelet alapján – ami közvetlen hatással van a csatlakozó szervezetek technikai integrációira.

Mit jelent ez a gyakorlatban a csatlakozó felek (elfogadók) számára?

 „A szabványok véglegesedése mindig együtt jár azzal, hogy az eddigi implementációkat felül kell vizsgálni” – emeli ki Janszky Balázs, a TrustID Solutions Kft. Business Development Managere.

„Ez nemcsak az új fejlesztéseket érinti, hanem azokat a rendszereket is, amelyek már élesben használják a DÁP-alapú eAzonosítást. Becslésünk szerint az új OpenID4VP szabványra való áttérés 1.5 – 3 hónapnyi fejlesztési feladatot is igényelhet. Fel kell készülni továbbá az átállásra, potenciálisan párhuzamosan kell majd a csatlakozó cégeknek támogatni a régi és az új adatátadási protokollt az átállás időszakában, ami növelheti a komplexitást.


A DÁP Adattárca eAzonosítás szolgáltatásához való csatlakozás technikai és az OpenID4VP szabvány használatáról, változásairól részletesebb információ érhető el a TrustID Solutions oldalán:
DÁP eAzonosítás csatlakozás és az EUDI Wallet ökoszisztéma változásai


Milyen jellegű változásokon ment át az OpenID4VP szabvány a közelmúltban?

Az OpenID4VP 1.0 több alapvető technikai elem módosítását hozta magával. Megújul a tárca-metaadatok struktúrája, amely egységesebb és átláthatóbb adatleírást biztosít, miközben a korábban használt Presentation Exchange szerinti presentation definition helyét egy új lekérdező nyelv, a DCQL (Digital Credentials Query Language) veszi át. Ez egyszerűbbé és egyértelműbbé teszi majd az adatlekérdezéseket, valamint az unióban használt tárcák és a csatlakozó felek közötti képesség-egyeztetést, erősítve az európai interoperabilitást. A szabvány emellett számos ponton módosul, ami sajnos visszafelé nem kompatibilis változásokat is eredményez a korábbi szabványverziókra épülő adattárca implementációkban, így várhatóan Magyarország esetén is.

Várhatóak további változások?

A DÁP adattárca mögötti technológiai környezet szorosan kell illeszkedjen az uniós EUDI Wallet Architecture and Reference Framework (ARF) fejlődéséhez.

„Nemrég jelent meg az ARF 2.8-as verziója, módosult a PID Rulebook, és EU-szinten a bizalmi listák formátumának átalakítása is napirenden van. Ezek mind olyan változások, amelyek előre jelzik: a szabványkövetés tartós működési feladattá válhat a következő években” – emelik ki a szakértők.

Hogyan lehet erre hosszú távon felkészülni?

A TrustID Solutions válasza egy olyan SDK, amely az OpenID4VP alapú adatátadási protokoll teljes implementációját biztosítja, és közvetlenül támogatja a DÁP Adattárca eAzonosítás szolgáltatásához való csatlakozást. Az SDK célja, hogy levegye a csatlakozó felek válláról a szabványok folyamatos követéséből fakadó fejlesztési terheket, amellett, hogy teljes kontrollt biztosít a szervezet részére az ügyfél adatok felett

„A megoldás kialakításakor nemcsak a hazai követelményeket vettük figyelembe” – teszik hozzá. „Az EU-s Large Scale Pilot projektek eredményei és a nemzetközi interoperabilitási tesztekben szerzett tapasztalataink alapján az SDK-t folyamatosan úgy készítjük fel, hogy képes legyen kihasználni az EUDI Wallet ökoszisztémában rejlő jövőbeli lehetőségeket.”

Milyen új képességekről van szó?

A cél nem kizárólag a magyar DÁP kompatibilitás. Az SDK felkészítése kiterjed arra is, hogy a jövőben más uniós digitális tárcák elfogadása is megvalósítható legyen, valamint új típusú attribútum-tanúsítványok kezelése is támogathatóvá váljon. Ide tartozhat például a jogosítvány, a forgalmi engedély, vagy később akár a cégképviseleti jogok és meghatalmazások digitális igazolása. Ezen kívül a várható további funkciók között szerepel a közvetlen offline (bluetooth/NFC) alapú un. proximity adatátadás is.

Mi a legnagyobb üzleti előny?

 „Az SDK megoldásunk egy stabil réteget képez az üzleti alkalmazások és a folyamatosan változó nemzetközi specifikációk között. Így a megfelelőség fenntartása nem újabb kritikus projektet, hanem kontrollált verziófrissítést jelent” – foglalja össze Janszky Balázs.

A digitális identitás világa gyorsan fejlődik. A kérdés ma már nem az, hogy lesznek-e újabb változások – hanem az, hogy ki mennyire felkészülten tud élni az ezekben rejlő lehetőségekkel, ebben jelent stratégiai előnyt egy szakértői partner bevonása.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ipar

Mapei: az építési engedélyek megugrása már az élénkülés előjele

A Mapei Kft. értékelése szerint a friss adatok az egyértelmű fordulópontot jelzik a lakáspiacon. Az átadott lakások száma még a korábbi, gyengébb időszak beruházási döntéseit tükrözi, míg az engedélyszám ugrásszerű növekedése már az új ciklus kezdetét mutatja.

A KSH friss gyorsjelentése szerint 2025-ben 12 062 új lakás épült Magyarországon, ami 9,3 százalékkal kevesebb az előző évinél. Ugyanakkor az építési engedélyek és egyszerű bejelentések száma 28 081-re emelkedett, ami 37 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest.

A Mapei szerint a jelentősen megnövekedett építési engedélyszám már az állami lakásvásárlási és felújítási támogatások élénkítő hatását tükrözi. Ezek a programok elsősorban a magánépítkezésekre és a magánfelújításokra gyakorolnak pozitív hatást, amely a következő évek kivitelezési volumenében is meg fog jelenni.

„Az elmúlt években jellemzően 8–10 ezer lakásra adtak ki évente engedélyt, most viszont a szokásos mennyiség többszörösét látjuk. Az idei évben minimum a duplájára számítunk az elinduló lakásszám tekintetében”

– mondta Stamler Szabolcs, a Mapei Kft. értékesítési vezetője.

Az ingatlanfejlesztők újra mozgásban

A KSH adatai szerint az új lakások 64 százalékát vállalkozások építették, ami az előző évhez képest növekedést jelent. A Mapei szerint ez azt mutatja, hogy az ingatlanfejlesztési projektek éledeznek, több nagyobb lakásépítő cég több ezer lakás indítását tervezi, különösen az egykori ipari területek átalakításával érintett városrészekben.

A vállalat hangsúlyozza: a lakásépítés mellett a lakásfelújítás is erősödő pályára állhat. A támogatási környezet és az energiahatékonysági elvárások egyaránt ösztönzik a magánberuházásokat.

Stabilizálódó, mérsékelten bővülő piac

A Mapei Kft. 2026-ra stabilizálódó, mérsékelten bővülő piaci környezetre számít, és az ágazatban 3–3,5 százalékos növekedést valószínűsít. A várakozás alapja a 2025-ben elindított támogatások és az építési engedélyek számának jelentős emelkedése, amely 2026–2027-ben a kivitelezési volumenekben is megjelenhet. A vállalat ugyanakkor nem számít gyors fellendülésre. A piac jelenlegi szerkezete inkább stabilizálódást jelez.

 „A fő kihívás ma az, hogy stagnáló forgalom mellett nőnek a költségek, miközben a verseny lefelé nyomja az árakat, a vállalkozások nem tudják teljes mértékben érvényesíteni költségnövekedésüket az áraikban. Ez az árrések szűküléséhez és a nyereség csökkenéséhez vezet. A támogatások és a fokozatosan erősödő kereslet ugyanakkor stabilabb növekedési pályát alapozhatnak meg”

– mondta Stamler Szabolcs, a Mapei Kft. értékesítési vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Itt az utolsó esélyünk a GMO-k kontrollálására

Legkorábban már március elején elfogadhatja az Európai Parlament azt a rendelet-tervezetet, ami lényegében megszünteti a hatósági kontrollt és nyomon követést az új géntechnológiával készült, génmódosított termékek (új GMO-k) felett. Aki ezzel nem ért egyet ‒ legyen szó szervezetről vagy magánszemélyről ‒ még van lehetősége jelezni ezt a magyar európai parlamenti képviselők felé, akik csak akkor tudnak hatékonyan fellépni a tervezet jelen formája ellen, ha megvan hozzá a megfelelő társadalmi támogatottságuk.

„A géntechnológia olyan eljárás, amit lehet felelősen és felelőtlenül használni, illetve elfogadni vagy elutasítani, mindez döntés kérdése. Ökológiai gazdálkodókat minősítő szervezetként mi teljes mértékben elutasítjuk a génmódosítás élelmiszeripari és agrárfelhasználását, mert nem ebben látjuk a megoldást, de elfogadjuk, ha másoknak erről más a véleményük”

‒ vezette fel a problémát dr. Roszík Péter címzetes egyetemi docens, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. vezetője.

A szakértő azonban azt már elfogadhatatlannak tartja, hogy a rendelet épp a döntés lehetőségét vonná meg az emberektől és intézményektől azzal, hogy sem a biztonsági ellenőrzés, sem a nyomonkövethetőség nem lenne kötelező ezekre a termékekre a továbbiakban, ahogy a csomagoláson sem kellene feltüntetni, hogy a termék génmódosított alapanyagokból készül. Ezzel – véleménye szerint – sérülne a fogyasztók önrendelkezési joga: információ híján nem mérlegelhetnék, mit szeretnének enni és mit nem, és ez csak az egyik komoly probléma.

A szervezet szerint ugyanis a nemesítők és termelők sem tudnának dönteni a vetőmaghasználatról. A jelöletlen termékek például megnehezítenék a biogazdálkodást, ahol tilos a GMO-k alkalmazása, ideértve az új technológiájú GMO termékeket is.

Legalább ilyen jelentős kockázat, hogy a GMO vetőmagot előállító cégek szabadalmaztathatnák a vetőmagokat, így nagy multinacionális cégek határozhatnák meg, mit vessenek a gazdák, mit egyenek a fogyasztók. Azok a termelők, akik olyan vetőmagot használnak, amely hordozza a cég által levédett tulajdonságokat, akár perelhetőek lennének, ha azt nem az adott cégtől vették.

Végül és messze nem utolsósorban a biztonsági ellenőrzés kötelezettségének megszűntetése azzal járna, hogy alapvetően ezen GMO-t elállító cégek jóérzésén vagy költési hajlandóságán múlna, hogy mennyi és milyen alapos vizsgálatnak vetik alá ezeket a termékeket és terményeket a forgalmazás előtt. Nyilván szándékosan senki nem okoz kárt, de a GMO közép- és hosszú távú hatásairól eddig nem készültek kellően kimerítő vizsgálatok. Ha a rendelet átmegy, már a rövid távú hatásokban sem lehetünk majd biztosak.

„Mindez messze nemcsak a hazai biogazdálkodók, vagy a Biokontroll véleménye. Számos holland, német, francia, olasz és más tudományos intézet figyelmeztet a veszélyre”

‒ tette hozzá a szakember.

Nagyon úgy néz ki, hogy a rendelet ezen formáját ellenzők egyetlen dolgot tehetnek: csatlakozhatnak a tagállamok állampolgárainak azon tömegéhez, akik írásban fejezik ki szándékukat és véleményüket a követhetetlen GMO-használat ellen. Ha sikerül elérni a kellő létszámot, a kötelező jelölés és ellenőrzés megtartása talán elérhető. Erre a levélírásra számos szervezet, így a Biokontroll is lehetőséget ad honlapján a https://www.biokontroll.hu/vedjuk-meg-a-gmo-mentes-mezogazdasagot/ címen, ahol a kezdeményezéshez csatlakozni kívánók azt is bejelölhetik, név szerint mely képviselőknek szeretnék elküldeni a levelet.

„Bízunk benne, hogy minél többen kifejtik majd ellenvéleményüket, mert ha a tervezet átmegy, olyan szellemet engedünk ki a palackból, amit nem lehet újra kontroll alá vonni. A GMO termelésben érintett nemzetközi cégek eddig is mindent megtettek az üzleti érdekeik érvényesülését gátló jogi biztosítékok lebontására. Reméljük, ezt a kísérletet is sikerül közösségi összefogással megakadályozni”

‒ zárta szavait Dr. Roszík Péter.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

DfAM Fusionben: topológia optimalizálás additív gyártáshoz – ADMASYS HU webinár

Az additív gyártás összes előnye csak additív szemléletű tervezéssel használható ki. Az ADMASYS HU online webinárja bemutatja, hogyan alkalmazható a topológia optimalizálás az Autodesk Fusion környezetben és miért ideális páros ehhez az SLS technológia a Formlabs Fuse 1+ 30W rendszerrel – valós mérnöki példán keresztül.

A topológia optimalizálás gyakorlati választ ad egy klasszikus mérnöki dilemmára: hogyan csökkenthető az anyagfelhasználás és a tömeg úgy, hogy az alkatrész teherbírása üzembiztos maradjon. Ez a megközelítés különösen jól érvényesül SLS technológiával, ahol a lecsupaszított, bonyolult geometria nem többletköltséget, hanem tényleges költségcsökkenést eredményez.

👉 Regisztráció ezen a linken >>

Az ADMASYS HU február 26-án gyakorlatias online webinárt szervez, amely kifejezetten azoknak a mérnököknek szól, akik Fusiont használnak, és szeretnének szintet lépni az additív gyártásra tervezés (DfAM) területén. A résztvevők egy valós alkatrészen keresztül követhetik végig a teljes munkafolyamatot: a végeselemes szimulációtól és optimalizálástól egészen a gyártás-előkészítésig.

A webinár főbb témái:

  • Additív gyártásra tervezés (DfAM) és topológia optimalizálás mérnöki alapjai
  • Végeselemes szimulációk értelmezése: terhelések, peremfeltételek, anyagmodellek
  • Topológia optimalizálás lépésről lépésre Fusionben egy valós alkatrészen
  • Gyártástechnológiai megkötések és optimalizálási célok helyes beállítása
  • Gyártás-előkészítés SLS nyomtatáshoz a Formlabs PreForm szoftverben

Időpont: 2026. február 26. (csütörtök)

Időtartam: 15:00–16:00 (CET)

Előadó: Kőcs Péter – full-stack engineer (Shapr3D, Ideaform), az ADMASYS HU 3D Akadémia oktatója

👉 Regisztráljon ezen a linken >>

A webinár ajánlott minden olyan tervezőnek és mérnöknek, aki Fusionben dolgozik, és szeretné már a tervezési fázisban kihasználni az additív gyártás műszaki és gazdasági előnyeit.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss