Connect with us
Hirdetés

Mozgásban

A legújabb Renault Zoe már Magyarországon is kapható

Az új generáció az elektromos teljesítmény és a könnyed vezetés egy új szintjét lépi meg, hiszen elődjéhez képest a gyártó növelte a hatótávolságot, erősebb motorral és olyan funkciókkal látta el, amelyek a kényelmet és a vezetői élményt egyaránt növelik.

Hazánkba is megérkezett Európa vezető városi elektromos modelljének legfrissebb változata, az Új Renault ZOE. 

Évtizedes tapasztalat az elektromos-autó fejlesztésben

Tíz éve, 2009-ben mutatta be a Renault a ZOE elnevezésű elektromos-jármű koncepcióját, majd ezután hamarosan megjelent a ZOE sorozatgyártásban is. Az eltelt idő alatt a Renault vezető szerepet ért el az elektromos mobilitás területén, ami nem utolsó sorban a zászlóshajó-modell sikerének is köszönhető. 2019. augusztus végéig ugyanis összesen 160 ezer regisztráció érkezett a gyártóhoz, és az összesített értékesítési adatok alapján ez a leggyakoribb elektromos modell a kontinensen. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a modell 18,2%-os piaci részesedést ért el 2018-ban Európában, és a közel 40 ezer darabra érkező regisztráció alapján öt elektromos autóból egy ZOE az európai utakon.

A modell Magyarországon is hasonló sikert ért el, amelyből csak 2019. november végéig 83 db kelt el. Ebben az eredményben komoly szerepe van az állami támogatás mellé, az importőr által kínált azonos mértékű kedvezménynek is, hiszen a gyártó 2019. első 11 hónapjában szinte megduplázta a megelőző 3 évben értékesített teljes elektromosautó-mennyiségét.

„Hasonló sikerekre számítunk az új modell esetében itthon is, hiszen számos olyan újítást rejt, ami az egyik legnagyobb hatótávval rendelkező modellt még élhetőbbé és praktikusabbá teszi. A Renault elektromos járműfejlesztési koncepcióját az a törekvés vezérli, hogy a teljes egészében elektromos járműveink is a könnyebb használatot szolgálják és élvezetesebb vezetési élményt tegyenek lehetővé – legyen szó a modellek hatótávolságáról, teljesítményéről, vagy az azokban elérhető szolgáltatásokról.”

– mondta el Wachtler Tamás, a Renault Hungária ügyvezetője.

Karakteresebb külső, újrahasznosított belső

Az előző generáció finom vonalait egy formabontóbb, kifejezőbb külső váltotta. Ez egyrészt köszönhető az újratervezett, domború motorháztetőnek, a ködlámpa körül található szellőzőnyílásoknak, amik a jobb légellenállást segítik; valamint az új Renault modellekre jellemző C-alakú LED-es fényjegyeknek és a 100%-ban LED-es első és hátsó fényszóróknak, amik a láthatóságot növelik.

A belső tér anyaghasználatában az újrahasznosítás játszott kulcsszerepet. A gyártó ugyanis újrahasznosított alapanyagokból egy olyan innovatív szövetet fejlesztett ki, ami nóvumnak számít az autóiparban is, megfelel a körforgásos gazdaság elveinek, és több mint 60%-kal csökkenti a kapcsolódó szén-dioxid kibocsátást. Ehhez átlagosan 50%-ban gyári szövethulladékokat és használt biztonsági öveket, 50%-ban pedig műanyag palackokból származó rostokat használtak fel. Az ezekből előállított anyagot az Új Renault ZOE-ban először az utastérben is alkalmazták: ebből készül például az üléskárpit, de a műszerfal és a középkonzol alapja is – összesen 22,5 kg kerül belőle egyetlen autóba, úgy, hogy eközben továbbra is megmarad a beltér magas minőségérzete.

Középpontban a könnyebb és élvezetesebb vezetés

A Renault Easy Life koncepciója jegyében számos vezetést segítő funkció jelent meg az új modellben. Ennek köszönhetően a középkonzolra került az „e-Shifter” elnevezésű sebességváltó kar, amivel a különböző vezetési módok közül választhatunk. Az egyik ilyen az ún. B üzemmód, a könnyebb fékezést segítő rendszer, ami kifejezetten a városi közlekedés során, vagy lassú forgalomban lehet hasznos. Mindemellett számos egyéb vezetéstámogató funkció is elérhető még, ezek között automata parkolófék, holttérfigyelés, sebességkorlátozó táblák felismerése, sávtartást segítő funkció (ami szükség esetén korrigál is), automata vészfékező rendszer (később válik elérhetővé), illetve sebességhatárra történő figyelmeztetés.

A kényelmesebb autózást segítik a Renault olyan szolgáltatásai is, mint az EASY CONNECT, amely ötvözi az új EASY LINK multimédia rendszerét és a MY Renault applikáció funkcióit. Az applikáción keresztül például távolról szabályozható az autó hőmérséklete is töltés közben anélkül, hogy az a hatótávot csökkentené. Az új EASY LINK multimédia rendszer a 9,3”-os érintőkijelzőn valós időben jeleníti meg az ismert elektromos töltőhelyeket, és az útvonaltervező ezekkel is számol az optimális útvonal kialakítása során.  A 10”-os digitális műszeregységen pedig többek között a sofőr visszajelzést kaphat akár a saját vezetési stílusáról is, annak érdekében, hogy a lehető legenergiatakarékosabb módon közlekedhessen.

Budapest-Tisza-tó akár fél óra alatt

Az Új ZOE kiemelkedő teljesítményét új, 52 kWh-s akkumulátorral éri el, mellyel a gyártó 25%-al növelte a hatótávot 395 km-re anélkül, hogy az akkumulátor mérete nagyobb lenne. Az eszközben elérhető fejlesztéseknek köszönhetően az autó váltóárammal (max. 22 kW-ig) és egyenárammal is tölthető (max. 50 kW-ig), amivel így az elektromos modellek közül a legváltozatosabb töltési módok állnak rendelkezésünkre. Ennek megfelelően akár egy bevásárlás alatt visszatölthetünk 125 kilométerre elegendő hatótávot egy plázában (22 kW – 1 óra), míg egy városi nyilvános töltőről (11 kW) ugyanezt 2 óra alatt érhetjük el. Amennyiben autópályán töltjük (50 kW), egy fél órás pihenőidő alatt egy Budapest-Tisza-tó (150 km) távolság megtételére elegendő energiát érhetünk el. Hazaérve pedig akár másnapra teljesen feltölthetjük az autót egy 7 kW-os fali aljzaton keresztül (9 óra 25 perc töltési idő).

Megnövekedett teljesítmény a motorháztető alatt

Az akkumulátor által leadható megnövekedett áramerősség szintén hozzájárult ahhoz, hogy a modell egy olyan nagyobb teljesítményű,100 kW-os motorral is elérhető lehessen, aminek teljesítménye egy 136 lóerős belsőégésű motoréval egyenértékű és az előző, 80 kW-os egységhez képest 2,2 mp-el rövidebb idő alatt repíti az autót 80 km/h-ról 120 km/h-ra. De legyen szó akár az előző verzióból ismert 80 kW-os motorról, vagy az új Z.E. 50-es változatról, mindkettő esetében érvényes, hogy a modell vezetés közben zéró káros anyagot bocsát ki.

Az Új Renault ZOE hazánkban januártól lesz elérhető 10 399 000 forintos kezdő listaártól. Az új modell bevezetését a gyártó az állami támogatáson felül akár további 1,5 millió Ft induló kedvezménnyel segíti. Így egy Zen felszereltségű Új ZOE már 8 349 000 Ft-tól vihető haza.

Mozgásban

A Mercedes Forma–1-es csapatánál gyakornok a Széchenyi István Egyetemen végzett fiatal szakember

Horváth Hanna a győri Széchenyi István Egyetemen szerzett járműmérnöki alapdiplomát, aerodinamikai mesterképzését pedig a hollandiai Delfti Műszaki Egyetemen végzi. A fiatal szakember kamaszévei óta a Forma–1 világában szeretett volna dolgozni, álma pedig valósággá vált: az egykori győri hallgató ma már a nyolcszoros világbajnok Mercedes csapatának gyakornoka.

A Széchenyi István Egyetem fontos szerepet tölt be a járműipar fejlesztésében. Küldetése, hogy naprakész tudással rendelkező szakembereket képezzen, akik a nemzetközi színtéren is megállják a helyüket. Az intézmény hallgatói közül többen helyezkedtek el a motorsport élvonalában: van, aki a rali világában dolgozik, többen pedig a Forma–1-ben találták meg a helyüket. Közéjük tartozik a győri intézményben járműmérnöki alapszakon végzett Horváth Hanna is, aki a Mercedesnél dolgozik gyakornokként.

A szakember 2022-ben végzett az Audi Hungaria Járműmérnöki Karon, s alapképzése alatt végig a Formula Student-versenysorozatban szereplő Arrabona Racing Team (ART) tagja volt.

„Már a középiskola alatt is a Széchenyi-egyetemen terveztem továbbtanulni, mert azt láttam, hogy az intézmény a jövőt építi, modern tanmenettel, korszerű campussal és jó lehetőségekkel rendelkezik. Az első évemben kerültem be az ART tagjai közé, négy évig vettem részt a fejlesztői munkában, ami rendkívül sok gyakorlati tapasztalatot adott”

– fogalmazott. Megjegyezte: mindig is az aerodinamika érdekelte a legjobban, Magyarországon viszont kevés erre specializálódó képzés érhető el, ezt a hiányosságot azonban a hallgatói csapat ezirányú részlegében végzett tevékenységével tudta kompenzálni.

Horváth Hanna diplomaszerzése után dolgozott a Jaguar Land Rovernél, valamint egy űrtechnológiai posztgraduális képzést is elvégzett. Ezt követően jutott be a hollandiai Delfti Műszaki Egyetem repülőgépipari mesterképzésének areodinamikai specializációjára, jelenleg gyakorlati évét tölti.

„Már középiskolásként is a Forma–1 világában szerettem volna dolgozni, ezért nagyon boldog voltam, amikor felvételt nyertem a Mercedes-AMG Petronas csapatához gyakornokként. Most tartok az egyéves megbízatás felénél. Az aerodinamikai csapathoz tartozom, ami a legnagyobb létszámmal működő mérnöki terület”

– mondta el. A fiatal szakember jelenleg az istálló otthonának számító angliai Brackley-ben dolgozik a Mercedes kísérleti aerodinamikai kutató-fejlesztő részlegén.

„A csoportom főként a különböző méréstechnikai részletekkel foglalkozik: szélcsatorna-fejlesztéssel, az ahhoz kapcsolódó korrelációk javításával. Az autó orrán lévő Pitot-cső kalibrálását például teljes egészében rám bízták, ez az én felelősségem volt. Nagyon érdekes munkát végzünk, például a különböző mérési folyamatok támogatására robotokat is alkalmazunk a pontosság növelése és a mérési hibák csökkentése érdekében. Élvezem, hogy gyorsan pörögnek a projektek, változatosak a feladatok, és sok olyan problémát kell megoldani, amihez szükségesek például a kódolási ismeretek is”

– részletezte. Hozzáfűzte: izgalmasnak tartja, hogy gyors visszacsatolást kap a munkájáról, hiszen a tesztek és futamok során azonnal látszódik egy-egy fejlesztés eredménye.

Az egykori győri hallgató elárulta, a Mercedesnél rendszeresen vannak vezetői tájékoztatók és megbeszélések, amelyeken bárki felteheti kérdéseit a menedzsmentnek, sőt akár a pilótáknak is.

„Volt már szerencsém találkozni Kimi Antonellivel és George Russell-lel, de Toto Wolff csapatfőnök is ugyanabba az edzőterembe, ugyanabba az étkezőbe jár, mint mindenki más. Családias a közeg, a kollégák kedvesen viszonyulnak egymáshoz, miközben a lehető legmagasabb színvonalon képviselik a szakterületüket”

– hangsúlyozta.

Horváth Hanna kiemelte: jelenlegi karrierjéhez rengeteget tett hozzá az a tudás, amit a Széchenyi István Egyetemen szerzett.

„Az ART-vel szerencsés helyzetben voltunk a többi magyar és nemzetközi csapathoz képest is, mert nagy, elkülönített műhelyben dolgozhattunk a fejlesztéseinken. Nemcsak infrastrukturálisan, hanem szakmailag is támogató közegben működhettünk, segítőkész közösség és biztos partneri hálózat vett körbe bennünket”

– szögezte le. A jelenlegi hallgatóknak azt tanácsolja, tartsanak ki céljaik mellett, bízzanak saját képességeikben, s folyamatosan fejlesszék magukat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Sivatagi misszió és önzetlen segítség: A St. Hubertus gyógynövénylikőr támogatásával vág neki Afrikának a Heves vármegyei csapat

Január 23-án elstartolt a világ egyik legnagyobb amatőr tereprallyja, a Budapest-Bamako Rally.

Az idei embert próbáló távnak egy Heves vármegyei különítmény, „A szabadság vándorai” csapata is nekivágott. Azonban számukra a kalandokkal teli utazás nem csupán a technikai sportról és a kilométerek leküzdéséről szól: a csapat a St. Hubertus gyógynövénylikőr támogatásával, jelentős adománnyal és humanitárius céllal indul útnak Sierra Leone fővárosa, Freetown felé.

A Budapest-Bamako Rally idei útvonala rendkívüli kihívások elé állítja a résztvevőket. A bélapátfalvai Berecz Adrián, Berecz Patrik, Farkas László, valamint a mikófalvi Kovács Péter egy alaposan felkészített, közel háromtonnás Volvo terepjáróval vágnak neki az 5000 kilométeres afrikai szakasznak. Az útvonal az Atlasz-hegységen, Mauritánia dűnéin és Szenegál szavannáin halad keresztül. A szervezői tájékoztatás szerint a résztvevőknek számolniuk kell szigorú katonai ellenőrzőpontokon való átkeléssel, nehezen járható patakvölgyekkel és szélsőséges éjszakai időjárási körülményekkel. A csapat a biztonsági kockázatok minimalizálása érdekében – a vallási érzékenységre való tekintettel – módosította a jármű oldalán helyet kapó támogatói megjelenéseket is, megelőzve az esetleges atrocitásokat a muszlim többségű országokban.

 

Bár a csapat számára a kalandvágy az elsődleges hajtóerő, útjuk valódi célját a jótékonyság adja, így autójuk rakterében a pótkerék és a szerszámok mellett a legfontosabb helyet az adományok foglalják el. Az indulást megelőző adománygyűjtő akció során ruhákat, játékokat és írószereket gyűjtöttek, amit a tagok személyesen juttatnak el a rászoruló afrikai családoknak, amit a rally hivatalos humanitárius projektjeinek már korábban átutalt jelentős pénzügyi támogatás egészít ki. A csapat elszántsága és szolidaritása ráadásul akkor sem törne meg, ha az autó cserben hagyná őket: hitvallásuk szerint akár stoppal is eljutnak a célállomásig, hogy a segítség mindenképpen célba érjen.

A St. Hubertus büszke arra, hogy egy ilyen nemes célú és bátor kezdeményezés mellé állhatott. A márka szellemisége és a csapat céljai közösek: mindkettő a barátság erejére és a közös élményekre épít. A versenyzők számára ez az út sokkal több, mint egy verseny: az együtt leküzdött kihívásokról, a sivatagi nehézségek közepette tanúsított baráti kitartásról és egy olyan inspiráló teljesítményről szól, amely példása mutatja be az összetartozás erejét. A St. Hubertus hisz abban, hogy a legemlékezetesebb kalandok a valódi baráti közösségekben születnek, legyen szó a felkészülés hónapjairól vagy a Szahara dűnéiről. A támogatás így nem csupán az úthoz szükséges eszközöket biztosítja, hanem jelzi a St. Hubertus elkötelezettségét az emberi teljesítmény és a segítő szándék mellett.

A csapat kalandjait és a humanitárius segély útját a következő hetekben folyamatosan nyomon követhetik a St.Hubertus hivatalos social média csatornáján.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

A gumi defekt javítás mennyi időt vesz igénybe

gumi defekt javítás
Fiatal üzletember defektes autóval az Erzsébet hídon, Budapest

Egy defekt mindig váratlanul történik, és az első kérdés szinte minden autós fejében ugyanaz: mennyi idő alatt lehet újra biztonságosan továbbhaladni. A válasz több tényezőtől függ, de megfelelő körülmények között a javítás általában gyorsabban megoldható, mint azt sokan gondolják.

Mitől függ a javítás időtartama

A defekt javítás ideje elsősorban a sérülés típusától függ. Egy futófelületen keletkezett szúrás javítása általában egyszerűbb és gyorsabb, míg az oldalfalsérülés gyakran már nem javítható, ilyenkor csere szükséges. Szintén befolyásolja az időt az abroncs mérete, a felni típusa, valamint az, hogy a kerék könnyen hozzáférhető-e az adott járművön.

Átlagos javítási idő

Egy hagyományos, javítható defekt esetén a teljes folyamat jellemzően 20–40 percet vesz igénybe. Ebbe beletartozik a kerék leszerelése, az abroncs szétszerelése, a sérülés javítása, a centrírozás és a visszaszerelés is. Ha csere szükséges, az időtartam általában hasonló, feltéve hogy a megfelelő méretű gumi rendelkezésre áll.

Helyszíni javítás mobil gumiszervizzel

Mobil gumiszerviz esetén a javítás a jármű helyszínén történik, így nincs szükség autómentésre vagy szervizbe szállításra. Ez önmagában jelentős időmegtakarítást jelent. A teljes beavatkozás így sok esetben kevesebb idő alatt lezajlik, mintha az autót el kellene juttatni egy műhelybe.

Mikor tart tovább a javítás

A javítás ideje megnőhet, ha a felni is sérült, ha több abroncs érintett, vagy ha a defekt olyan helyen keletkezett, amely nem javítható szabványos módszerekkel. Szintén hosszabb lehet a folyamat speciális járművek, nagyobb felnik vagy alacsony profilú gumiabroncsok esetén.

Miért fontos a gyors beavatkozás

A sérült abronccsal történő továbbhaladás nemcsak a gumi, hanem a felni és a futómű károsodásához is vezethet. A gyors javítás nemcsak időt, hanem későbbi költségeket is megtakaríthat. Emellett közlekedésbiztonsági szempontból is kiemelten fontos, hogy az autó mielőbb megfelelő állapotba kerüljön.

Defekt javítás vagy csere

Nem minden defekt javítható. Ha az oldalfal sérült, ha a szúrás túl nagy, vagy ha az abroncs már korábban is többször volt javítva, akkor a csere a biztonságos megoldás. A döntést minden esetben szakembernek kell meghoznia a gumi állapotának felmérése után.

Ha gyorsan keresel defektjavítót Budapest és környékén

Ha gyorsan keresel SOS defektjavítót Budapest és környékén, a gumi defekt javítása megfelelő körülmények között jellemzően 20–40 perc alatt elvégezhető. Helyszíni mobil gumiszervizzel ez az idő tovább csökkenthető, mivel elmarad a szállítás és a várakozás. A Spirit Mobilgumis és Mobilgumiszerviz az egyik leggyorsabb megoldást kínálja ilyen helyzetekben, hiszen a javítás közvetlenül a helyszínen történik. A pontos idő mindig a sérülés típusától és a jármű adottságaitól függ, de a legtöbb esetben a probléma gyorsan, biztonságosan és tartós megoldással kezelhető.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss