Mozgásban
Extreme E: Nem kell aggódni az Arab-sivatagban versenyző pilótáikért
A hétvége az Extreme E-ről, minden idők egyik legextrémebb autóverseny-sorozatáról fog szólni.
Az első futamnak Szaúd-Arábia ad otthont, ahol 12, többek közt a sportág legendái – Hamilton, Button és Rosberg – által vezetett csapat áll rajthoz, hogy kihozzák az extrém maximumot a versenyautóikból. A bajnokság egy sivatagi oázisban, Al-Ula városában kezdődik, ami arab nyelven annyit tesz, „első ugrás”. Az időmérőre április 4-én, a futamra pedig másnap kerül sor.
Az öt extrém helyszín közül az elsőn a versenyzőknek a forró sivatagi homok, a por és a tűző nap által felállított kihívásokkal kell majd szembenézniük. Azonban a pontokért és trófeákért folytatott küzdelem mellett a pilóták a bolygó megóvásáért is versenyeznek, amely az Extreme E egyik kitűzött célja. Az adatok azt mutatják, hogy az elkövetkező évtizedekben az ivóvízforrások a világ egyes helyszínein 10-30 százalékkal csökkenhetnek, és ez 2,4 milliárd embert fog közvetlenül is érinteni. Becslések szerint 700 millió embernek kell majd emiatt elhagyni lakóhelyét. Emellett továbbá évente 12 millió hektárnyi szántóföld válik használhatatlanná aszály következtében.
A könyörtelen sivatagi körülményekkel való küzdelem során kulcsfontosságú szerepet játszik az ODYSSEY 21 elnevezésű versenyautó, és mindenekelőtt annak kimondottan fontos alkotóelemei, a gumiabroncsai. Mivel, ha a motor az autó szíve, akkor az abroncsok jelentik az izmokat, amelyek a hátukon cipelik a karosszériát. Ahhoz, hogy az abroncs képes legyen kezelni az átállást forró homokról jégre, az őserdő magas páratartalmára, vagy a világ többi extrém helyszíneinek jellegzetességére, egy, az autóversenyzésben forradalmi jelentőségű termék kifejlesztésére volt szükség. Ez a Continental szakembereinek sikerült is.
94 centiméternyi csúcstechnológia
A Continental CrossContact gumiabroncs oldalfalán a 37×12.5 R17 jelölés áll, ami azt jelenti, hogy átmérője 93,98 cm, szélessége 31,75 cm, magassága 94 cm, és 43,18 cm-es kerékhez alkalmas. A futófelület mintázatát a minden terepen nyújtott lehető legjobb teljesítményre optimalizálták, a gumikeveréket pedig kifejezetten ehhez az abroncshoz fejlesztették ki. Emellett a gumiabroncs vázszerkezete is megerősítésre került.
„Az oldalfalnak fontos szerepe van a gumiabroncs általános felépítésében, a szó legszorosabb értelmében. A modern középkategóriás járművek jelenlegi megengedett össztömege 1500 és csaknem 2000 kilogramm közül mozog. Az egyre népszerűbb SUV-k esetében ugyanez a súly három tonna. Mindezek tudatában valójában az oldalfal jelenti a leggyengébb elemet, nem pedig a futófelület, amely összeköti a járművet az útfelülettel, vagy a perem, ami a gumiabroncsot tartja a felnin. Egy gumiabroncsban a teherhordó elem lényegében a túlnyomás alatt beszorított levegő vagy gázkeverék. A szakemberek az ideális membrán terhelhetőségét a „belső nyomás x érintkező felület” képlet segítségével számítják ki. A gumiabroncsok esetében a merev szerkezet további 10-15 százalékos teherhordó elemet jelent”
– mondta Nico Meier, a Continental termékfejlesztője.
Az érzékelőknek és a ContiPressureCheck technológiának köszönhetően az olyan abroncsadatok, mint a nyomás és a hőmérséklet, láthatók lesznek a pilóták számára a vezetőfülkében a verseny során, aminek köszönhetően extrém helyzetek esetén az adatoknak megfelelően módosíthatják vezetési stílusukat.
„Az ODYSSEY 21 egy igazán egyedülálló jármű: ha egy 1,8 tonnás autó 550 lóerőt szeretne átvinni a földön megtalálható bármilyen típusú terepre, akkor a gumiabroncsoknak a maximumig ki kell tolni saját teljesítőképességük határát. Számunkra az elektromos meghajtás és a belsőégésű motor közötti fő különbséget az energiahatékonyság jelenti. Az elektromos motorokhoz képest a belsőégésű motorok jellemzően jóval alacsonyabb energiahatékonysággal szolgálnak, amikor a bejövő energiát (az üzemanyagban vagy az akkumulátorban lévő kémiai energiát) mechanikus vonóerővé kell alakítani. A belsőégésű motorok hatékonysága a 60 százalék körüli elméleti maximumra korlátozódik, ami jóval alacsonyabb, mint az elektromos motorok tipikus hatásfoka, amelyek esetén nincs elméleti határ. Összefoglalva, az ODYSSEY 21 által generált nyomaték kivételes erőknek fogja kitenni a gumiabroncsokat”
– mondta Anuj Jain, a Continental abroncsfejlesztője.
Versenyzés a végletekig extrém helyszíneken
Az Extreme E verseny tetszeni fog az adrenalin szerelmeseinek, hiszen elektromos terepjárók versengenek a világ legvadabb területein. A szezon Szaúd-Arábiában, az Al-Ula oázisnál indul (április 3-4), majd a Szenegál kellős közepén található rózsaszínű tónál, a Lac Rose-nál folytatódik (május 29-30). Ezután következik Grönland és Kangerlussuaq, azaz a „nagy fjord” (augusztus 28-29), ezt pedig a brazíliai esőerdőben található Santarem városa (október 23-24) követi. A fináléra Ushuaia-ban, Argentína Tűzföld tartományának fővárosában fog sor kerülni (december 11-12).
Az útvonalak 6-10 km hosszúak és mindegyik 5, vagy 6 virtuális kapuból áll. A bajnokság lebonyolítása úgy néz ki, hogy először hat-hat csapat két csoportra osztva küzd meg egymással a körversenyek során, majd a négy legjobb helyezést elérő csapat továbbjut az egyenes kieséses szakaszba, ahol a versenyzők egy az egy ellen mérik össze erejüket a helyezésekért.
Csapatok
Az egymással híresen rivalizáló Lewis Hamilton és Nico Rosberg saját maguk által alapított csapataikkal, az X44-el és a Rosberg Xtreme Racing-gel vesznek részt a versenyen. A futamokon az alábbi pilóták fognak rajthoz állni: Mikaela Ahlin Kottulinsky és Jenson Button (JBXB), Mattias Ekström és Claudia Hürtgen (ABT), Laia Sanz és Carlos Sainz (XE), Jamie Chadwick és Stephane Sarrazin (Veloce Racing), Katie Munnings és Timmy Hansen (Andretti United), Kristine Giampaoli Zonca és Oliver Bennett (Hispano Suiza Xite Energy), Sarah Price és Kyle Leduc (Chip Ganassi Racing). Ahogyan az feltűnhetett, valamennyi csapat színeiben egy női és egy férfi versenyző is indul, mivel a verseny a nemek közötti esélyegyenlőségre is fel kívánja hívni a figyelmet.
A St. Helena hajó
Az egykori brit királyi postahajó most a versenyzőket szállítja helyszínről helyszínre a világ körül. A 63 konténerrel megrakott St. Helena pár hete hagyta el Liverpool kikötőjét, majd megkerülte Spanyolországot, és a Szuezi-csatornán, valamint a Vörös-tengeren keresztül érte el Szaúd-Arábiát.
ODYSSEY 21
550 lóerős teljesítményével, 1,8 tonnás súlyával és 2,3 méteres szélességével ez az E-SUV igazán egyedi járműnek mondható. Mindössze 4,5 másodperc kell neki ahhoz, hogy 99,79 km/h-s sebességet érjen el még akár 130 százalékos emelkedőkön is.
Fenntarthatóság
Az Extreme E inspirációval kíván szolgálni az emberek számára annak érdekében, hogy sikerüljön közösen 1,5 ° C-ra korlátozni a globális felmelegedés mértékét 2030-ra.
You may like
-
Kezdd az ünnepeket stílusosan a Braun S9 Pro+ elektromos borotvával
-
Bemutatkozott az Eaton új elektromosautó-töltője
-
Hogyan kerülhetjük el használt elektromos jármű vásárlásakor, hogy félrevezessenek?
-
Egyre népszerűbbek Európa-szerte a kínai elektromos járművek
-
Az ABB öt új, hibrid-elektromos komphajó hajtóművének szállítására nyert kizárólagos szállítói megbízást a Washington State Ferries-től
-
Belső égésű, hibrid vagy elektromos?
Mozgásban
Széles körben elterjedhet jövőre az időablakos házhoz szállítás
Az időablakos kiszállítás alkalmazására ösztönzik a hazai piaci szereplőket a külföldi webshopok térnyerése nyomán átalakuló vásárlói igények.
Jövőre ezért az e-kereskedelem egyre több szegmensében elérhetővé válhat ez a szolgáltatás. Emellett olyan új szolgáltatásmodellek terjedhetnek el a házhoz szállításban, mint az előfizetéses rendszer vagy a dinamikus árképzés – ezek a trendek fogják meghatározni 2025-ben az e-kereskedelem fejlődését Magyarországon az okoslogisztikai szolgáltatásokat kínáló DODO szakértői szerint.
Mozgalmas évet tudhat maga mögött a hazai e-kereskedelmi piac, amely a hazai webáruházak és a futárcégek számára egyaránt új kihívásokat hozott, s ezek a változások 2025-ben is döntő hatást gyakorolnak az e-kereskedelem és a házhoz szállítási szolgáltatások fejlődésére. Az innovatív logisztikai megoldásaival Európa hat országában jelenlévő DODO szakértői összegyűjtötték azokat a trendeket, amelyek e téren meghatározó szerepet töltenek be az előttünk álló évben.
Az ázsiai webáruházak előretörése ösztönzőleg hat a kiszállítási szolgáltatások fejlesztésére
A hazai webshopokat komoly kihívás elé állítják a határokon túli versenytársaik, amelyek egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a magyar vásárlók online költéseiből: az év első felében a külföldi online megrendelések értéke megközelítette, majd a Black Friday idején meg is haladta a belföldi webes vásárlások összegét. Mindez lépéskényszerbe hozza a hazai piaci szereplőket. A megrendelések számának hirtelen, dömpingszerű megugrása a hagyományos eljárások és technológiák alkalmazásával egyre több esetben már nem volt kezelhető, ez pedig bizonyos esetekben fennakadásokat okozott a kézbesítési feladatok teljesítésében. Mivel az ilyen esetek jelentősen befolyásolják a webshopok iránti vásárlói bizalmat, a jövőben a fogyasztók elvárásainak egyre precízebb teljesítése döntő szerepet kap a futárcégek piaci versenyében.
Az időablakos kiszállítás széles körben elterjed, az időkeretek tovább szűkülnek
Az idei év tapasztalatai nyomán már a magyarországi online vásárlók döntő többsége, mintegy 85% szeretné előre tudni, sőt, ki is választani, hogy a futár mikor, melyik napon és azon belül is melyik idősávban kézbesíti a megrendelt terméket. Mivel a vásárlók közel négyötöde szívesebben vásárol olyan webshopokban, amelyek ilyen precíz kiszállítási szolgáltatást kínálnak, 2025-ben az időablakos egyre szélesebb körű térnyerésére érdemes számítani. Nemcsak egyre több terméktípus, e-kereskedelmi szegmens esetén válik majd elérhetővé ez a vásárlóbarát megoldás, de a piaci verseny erősödésével az időablakok is szűkülni fognak, s nem lesz ritka az egyórás kiszállítási időkeret sem.
Mesterséges intelligencia, adatelemzés, robotika
Az időablakos kiszállítás terjedésének hatására 2025-ben még inkább fel fognak értékelődni azok a mesterséges intelligencia és adatalapú megoldások, amelyek a hatékonyság fokozása és a kiszállítások optimalizása révén kiszámíthatóbbá teszik a megrendelések kézbesítését. Mivel a fogyasztói élmény egyre fontosabb a webshopok számára, a vásárlás és a kiszállítás személyre szabhatóságát segítő algoritmusok, illetve AI-megoldások fokozott terjedésére lehet számítani. Elsősorban a csomag nyomon követése, a kézbesítési időablak pontos meghatározása, továbbá a termék egyszerűbb visszaküldésének biztosítása terén várható érdemi előrelépés. Még fontosabbá válik emellett az adatelemzés, amelyre támaszkodva a vállalatok jobban megérthetik a fogyasztók igényeit, és ehhez igazíthatják szolgáltatásaikat. Ez nagymértékben segíti egyebek mellett az aznapi kiszállítás további elterjedését, igazodva ezzel a vásárlók elvárásaihoz. A hatékonyság növeléséhez a logisztikában a raktározási folyamatok automatizálása, a robotika alkalmazása járulhat hozzá.
Stabil kereslet a divatáru, az élelmiszerek és a gyógyszerek házhoz rendelése iránt
Továbbra is eltérően reagálnak a gazdasági környezet alakulására a különböző terméktípusok. A ruházati termékek és kiegészítők, az élelmiszerek, valamint az egészséggel összefüggő árucikkek az idei évhez hasonlóan várhatóan 2025-ben is dobogós helyeken fognak szerepelni az online vásárlások rangsorában. Ezek az alapvető fogyasztási cikkek közé tartoznak, amelyekről utoljára mondanának le a vásárlók, s így ezek értékesítését a külső körülmények változásai kisebb mértékben befolyásolják. Az építőanyagok, a barkácsáru, a lakberendezési cikkek és a járművek, illetve járműalkatrészek iránti érdeklődés ezzel szemben jóval érzékenyebben reagálhat a különböző gazdasági mutatók alakulására.
Új szolgáltatásmodellek elterjedése
A vásárlók és a futárcégek számára egyaránt kiszámíthatóbbá és egyben költséghatékonyabbá teheti a jövőben az online rendelések kézbesítését az előfizetéses modellek elterjedése. Ezek lehetővé teszik, hogy a fogyasztók egy havidíj ellenében korlátlan számban kérjenek házhoz szállítást, s emellett elsőbbségi kiszállítást is igénybe vehetnek, de az új szolgáltatásokat is elsőként próbálhatják ki. Ez a más országokban már látványosan terjedő megoldás nemcsak a vásárlói hűség erősítését segíti, de az „ingyenes kiszállítás” iránti igény kielégítésére is fenntartható alternatívát kínál. Hasonlóképpen szélesebb körben alkalmazhatják 2025-ben a dinamikus árképzés gyakorlatát, egyre több vásárlónak megadva a lehetőséget arra, hogy a kiszállítási díj csökkentése érdekében egy adott napon a csúcsidőn kívüli időszakra kérjék csomagjaik kézbesítését. Ez nemcsak a vásárlók számára jelent megtakarítási lehetőséget, de az eddigi tapasztalatok alapján a webshopok forgalmát is növelheti.
„Az idei év több olyan változást hozott az e-kereskedelemben Magyarországon, amelyekre a vásárlók bizalmának megőrzése és erősítése érdekében a webáruházaknak reagálniuk kell. Várakozásaink szerint 2025-ben a fogyasztók elvárásaihoz igazodva az időablakos kiszállítás még inkább felértékelődik. Így azok az internetes üzletek tehetnek szert előnyre, akik a vásárlók által előre kiválasztott, akár egyórás időkeretekben tudják kézbesíteni az online rendeléseket. Az olyan, általunk is használt innovatív, okoslogisztikai megoldások, mint az adatelemzés vagy a mesterséges intelligencia alkalmazása, kulcsszerepet fognak játszani ebben”
– mondta el Peter Menky, a DODO kereskedelmi igazgatója.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Forradalom a légi közlekedésben
A légi közlekedés karbonkibocsátása hosszú ideje áll a repülés nagy ökológiai lábnyomát érő kritikák kereszttüzében.
Most azonban egy új fejlesztés ígéri, hogy jelentősen növeli a légi áruszállítás fenntarthatósági szintjét. A Natilus egy innovatív kaliforniai startup, amely a Siemensszel közösen újragondolta az áruszállító repülőgépek tervezését, ötvözve a legmodernebb mérnöki technológiát és a környezettudatosságot.
Blended-wing: aerodinamikai forradalom
A Natilus nevű, innovatív startup San Diegóban, Kaliforniában működik. A cég 2015-ben alakult tapasztalt repülőgépipari és mérnöki szakemberek csapataként, azzal a ”szerény” céllal, hogy forradalmasítsák a légi közlekedést. A vállalat pilóta nélküli áruszállító repülőgépek fejlesztésére specializálódott, amelyek a kevert szárny-test (blended wing body) kialakítás révén nemcsak hatékonyabbak, hanem fenntarthatóbbak is, jelentősen csökkentve az üzemanyag-fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást.
„A probléma, amit meg akarunk oldani, az, hogy a légi teherszállítás túl drága, de gyors, míg a tengeri teherszállítás olcsó, de nagyon lassú”
– magyarázza a cég vezérigazgatója.
„Hogy perspektívát adjak: az áruk tengeren történő szállítása Ázsiából az Egyesült Államokba akár egy hónapot is igénybe vehet, de olcsó. A légi szállítás tízszer drágább, viszont két-három nap alatt teljesíthető. A mi megoldásunk az, hogy áthidaljuk ezt a szakadékot, és megőrizzük a légi teherszállítás gyorsaságát, de 50–60 százalékos költségcsökkentéssel közelítsük a tengeri szállítás árkategóriájához. Ezzel a mi repülőgépeink súlykategóriájában a légi teherszállítás válhat az új normává, és a tengeri szállítás szinte eltűnhet.”
A vállalat fejlesztéseinek középpontjában a blended-wing body design, azaz a kevert szárny-test kialakítás áll. Ez az aerodinamikai megoldás nemcsak a hatékonyságot javítja, hanem újraértelmezi a szállítási kapacitást is. Egy-egy repülés során a Natilus gépei akár 50%-kal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, miközben másfélszer több rakományt képesek szállítani. Ezek az eredmények új mércét állítanak fel a fenntartható légi közlekedésben, és jelentős mértékben csökkenthetik az iparág üvegházhatású gázkibocsátását.
A Natilus már több mint 6 milliárd dollár értékben kapott előrendeléseket világszerte jelentős légitársaságoktól és ügyfelektől, több mint 400 repülőgépre. A cég közlése szerint a teherszállító légitársaságok működési árrése csekély, mindössze három-négy százalék, és csak jó években nyereségesek. Ha a jelenlegi Boeing- és Airbus-flottáikat ilyen gépekre cserélnék, ez az árrés 33 százalékra nőhetne, ami óriási változást hozna az eredményességben.
A cég megoldása egy másik iparági kihívást is kezel – a jól képzett pilóták világméretű hiányát. A becslések szerint az utasszállító forgalom 2035-re megduplázódik, és a teherszállító pilóták várhatóan részt vesznek ennek az űrnek a betöltésében. A Natilus távirányítású rendszerei lehetővé teszik, hogy egyetlen pilóta egyszerre három repülőgépet irányítson.
A Natilus jelenleg három terméket fejleszt- többek közt a Siemens technológiájának segítségével-, amelyek mindegyike szénszálas kompozit vázszerkezetű. Az első egy 19 000 font (kb. 8600 kg) súlyú repülőgép, 90 láb (kb. 27 méter) szárnyfesztávolsággal. A második egy 60 tonnás repülőgép, amely méretében egy Boeing 767-eshez hasonlítható, és elsősorban belföldi szolgáltatásokra szánják az Egyesült Államokban, de képes Európa és Ázsia kiszolgálására is. A zászlóshajó termék egy 700 tonnás modell, amely a Boeing 777-es versenytársa lesz, 10 százalékkal nagyobb szárnyfesztávolsággal, és képes csendes-óceáni repülésre.
A startup fejlesztései egyúttal túlmutatnak az üzemanyag-hatékonyságon. A repülőgépek kialakítása kompatibilis az úgynevezett fenntartható repülőgép-üzemanyagokkal (SAF). Sőt a cégnél felkészültek a jövő hidrogénalapú hajtási technológiáinak implementálására is. A kérdés így már csak az, hogy megoldásaik mikor fognak megjelenni a hétköznapokban.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Kiberbiztonsági tanúsítványt szerzett az LG
A 3. szintű CSMS tanúsítvány a vállalat innovatív mobilitási megoldásainak digitális biztonságát bizonyítja.
Az LG Electronics (LG) a közelmúltban megszerezte a globális tesztelő és tanúsító ügynökség, a TÜV Rheinland 3. szintű bizonyítványát kiberbiztonsági irányítási rendszerére (CSMS) vonatkozóan. Ez a kategóriában elérhető legmagasabb szintű minősítés, amely jól szemlélteti az LG elkötelezettségét a biztonságos termékfejlesztés, gyártás és valós felhasználói alkalmazás iránt.
A CSMS-tanúsítvány – amely az ISO/SAE 21434 szabványnak és az UN R155 rendelet előírásainak való megfelelést igazolja – ma már 56 piacon kötelező elvárás az autógyártók számára. A minősítés átfogó értékeléseket foglal magában, beleértve olyan szimulált kibertámadásokat is, amelyek célja a biztonsági intézkedések és folyamatok sebezhetőségének azonosítása. Az LG az új CSMS tanúsítvánnyal a másodikról a harmadik szintre lépett, ami a társaság elkötelezettségét mutatja amellett, hogy megfeleljen az egyre szigorodó kiberbiztonsági elvárásoknak.
Az LG az iparág legjobb gyakorlataival összhangban az ASPICE (Automotive SPICE, egy széles körben elismert nemzetközi szabvány az autóipari szoftverfejlesztési folyamatok értékelésére) keretrendszert követi. A számos ismert európai autógyártót tömörítő Automotive Special Interest Group által kifejlesztett ASPICE szisztematikus megközelítést biztosít a járműszoftver-fejlesztési folyamatok értékeléséhez és javításához. Az LG elismerést kapott az ASPICE for Cybersecurity bevezetéséért, amely az ASPICE számos további kiberbiztonsági értékelést tartalmazó kiterjesztése.
Miközben az autóipar egyre inkább a szoftveralapú járművekre fókuszál, az LG továbbra is élen jár a változó kiberbiztonsági kihívások kezelésében. Az olyan globálisan elismert tanúsítványok, mint a CSMS, illetve az ASPICE keretrendszer alkalmazása mellett az LG stratégiai kezdeményezésekkel is megerősítette pozícióját az iparágban, például 2021-ben felvásárolta az izraeli Cybellum autóipari kiberbiztonsági céget.
„Az LG élen jár a legmodernebb biztonsági technológiák és eljárások alkalmazásában, hogy minél megbízhatóbb megoldásokat nyújtson az autógyártók és a végfelhasználók számára” – mondta Eun Seok-hyun, az LG járműipari megoldások üzletágának elnöke. „Folyamatosan fejlesztjük biztonsági rendszereinket, hogy azok a mobilitási ágazatot célzó, egyre kifinomultabb kiberfenyegetésekkel szemben is felvegyék a küzdelmet.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Népszerű
A HONOR Magic V3 és V2 a minimalista divat legjobb barátai
10 panasz, amit elkerülhetsz, ha mozogsz a munkahelyeden
Robotokkal segíti a hatékonyabb oktatást a Yettel
A SkyShowtime és a Magyar Telekom prémium szórakoztatást kínál a magyar nézőknek
Számos innovációs díjjal ismerték el az LG-t a CES 2025 bírái
Újfajta motorindítót hoz a Siemens
Ez lett a legdrágább Casio karóra, ami hazánkban eddig valaha forgalomba került
Melody of Europe: Szimfónia született Európa mobilhálózati adataiból
A tartalom az új státuszszimbólum
80 százalékkal csökkentett teljes károsanyag-kibocsátás
Kapcsolódó cikkek
Technokrata.hu
Ezek voltak a leginspirálóbb üzleti könyvek 2024-ben
Miller Dávid: Felemelő, ha tudunk segíteni
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet új innovációs képviseletet nyitott Magyarországon
A magyar átlagnál drágábban vásárolnak ingatlant a külföldiek
MI-összegzés: 2024 – az év, amikor elkezdett helyettünk dönteni a mesterséges intelligencia
Ezek az ajándékok kerülnek a karácsonyfa alá
A Honda megerősítette, hogy 2026 elején érkezik a Prelude Európába
ViewSonic M1X hordozható projektor a tökéletes útitárs a valódi szabadságot kedvelőknek
Cégek csatlakozását várják a Nemzeti Faültetés Napjához
Most érlelődnek az újévi karrierfogadalmak
Műszaki-Magazin.hu
Ezek az ajándékok kerülnek a karácsonyfa alá
Rakománytípusok a logisztikában
Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric
Kollaboratív robotok és az új generációs végeffektorok
A körforgásos gazdaságra fókuszál az SZTNH új, kkv-kat támogató kiadványa
A biogáz jövője a mi jövőnk is
Találjuk fel a jövőt – Gábor Dénes-díj 2024
Intralogisztika és digitalizáció – Logisztikai Évkönyv 2025
ViewSonic M1X hordozható projektor a tökéletes útitárs
Cégek csatlakozását várják a Nemzeti Faültetés Napjához
Ajánljuk
Friss
-
Gazdaság2 hét ago
Idén még megspórolható a szocho a TBSZ-nél
-
Okoseszközök2 hét ago
A hétköznapi élet lenyűgöző pillanatait mutatják be a legjobb idei mobilfotók
-
Okoseszközök2 hét ago
Újabb magyar siker a szuperszámítógépes világban
-
Tippek2 hét ago
Így vásárolunk idén karácsonyra: a magyarok 47%-a praktikus ajándékokra esküszik
-
Mozgásban2 hét ago
Amit a Black Friday utáni és a karácsony előtti csomagszállításról tudni érdemes
-
Ipar2 hét ago
AI-alapú hálózati biztonsági asszisztenst indított a Zyxel
-
Gazdaság1 hét ago
Több évre kiszámítható bankolást ígér az alapszámla
-
Gazdaság2 hét ago
Az év talán legvagányabb kollaborációját indította el a Billingo