Mozgásban
Közeli rokonságban áll ez a karóra a Forma-1-es autókkal
A Casio újdonsága az átlagsebességet is megmutatja a versenyzőknek
Szinte már nem telik el év anélkül, hogy a Casio ne mutatna be egy újdonságot a soron következő Forma-1-es szezon tiszteletére.
A tradicionális japán óragyártó a fém kronográfokat magában foglaló Edifice termékcsaládot frissítette fel egy egészen különleges modellel, a EQB-1000AT típussal.
„A száguldó cirkusz szerelmesei bizonyára felkapják a szemüket az óra láttán, ez ugyanis a Casio Edifice-szel hivatalos partneri kapcsolatot ápoló Scuderia AlphaTauri-val közös együttműködésben született meg”
– hívta fel a figyelmet Nagy Sándor a Casio termékmenedzsere.
Az újdonság tökéletesen illeszkedik az Edifice márka „Sebesség és Intelligencia” elnevezésű koncepciójába. A karóra közelebbi rokonságban van a Forma-1-es versenyautókkal, mint azt elsőre gondolnánk. A EQB-1000AT számlapja és lünettájának egy része karbonszálas műanyagból készült, amelynek egyelten szála hatezer, nagy-szilárdságú műanyag fonalból épül fel. A karbonszálas technológiát a Forma 1-es autóknál is alkalmazzák, leginkább a padló és a légterelők esetében, hiszen a szénszálas erősítésű kompozit anyagok kis súllyal, ámde nagy ellenállóképességgel és kellő merevséggel rendelkeznek. A karbonszálak sejtelmes, háromdimenziós megjelenést adnak az új Edifice karórának.
A csuklóra helyezve a super slim, 45,6 mm átmérőjű nemesacél tok kellemesen hűvös érzetet biztosít. A Forma-1-es pilótáknak ugyanis hideg fejjel kell gondolkodniuk a pályán még a legforróbb pillanatokban is. Mindamellett gyakran a másodpercek tört része alatt kell dönteniük, ezért analóg számlapját úgy tervezték meg, hogy kellően informatív legyen.
„A karórát stopper és zónaidő kijelzési funkcióval is ellátták, a külső lünettán található Tachymeter-skáláról pedig az egy kilométer megtételéhez szükséges átlagsebesség olvasható le a másodpercmutató segítségével”
– hangsúlyozta Nagy Sándor.
A EQB-1000AT-1AER karórát úgy tervezték meg, hogy ne csak a pályán bizonyuljon hasznos kiegészítőnek. A mindössze 71 gramm súlyú tokkal rendelkező és fényenergiával működő órát a Scuderia AlphaTauri Forma-1-es csapat jellemző színei, vagyis a sötétkék és ezüstszürke árnyalatok uralják. Az összképet pedig a fekete szövetszíj teszi teljessé, ami kényelmes viseletet biztosít a mindennapokban. A karórában – WR 10bar vízállóságának köszönhetően – úszni és sportolni is lehet, és Bluetooth-kapcsolattal is ellátták az okostelefonokkal történő digitális összekapcsolás érdekében. Így naponta többször is frissíti a pontos időt a telefonról a csatlakozás segítségével. Számlapját pedig fokozottan karcálló zafír kristályüveg védi a külső behatásoktól.
A Casio messzemenőkig figyelt a részletekre, éppen ezért a számlapról, az óra hátlapjáról és a szíjon lévő csatról is visszaköszön az olasz Forma-1-es csapat logója, amely az idei szezonnak a tavaly futamgyőzelmet szerző francia Pierre Gasly-val és a japán Yuki Tsunodával vág neki. A hazai piacon a rajongók 219 990 forint javasolt fogyasztói áron juthatnak hozzá a Casio Edifice Premium újdonságához.
„A japán óramárka és a Scuderia AlphaTauri együttműködése ugyanakkor nem most kezdődött, 2020-ban az Edifice a sötétkék színű bőrszíjjal ellátott ECB-20AT-2AER, valamint a fémcsatos, oktogonális lünettával rendelkező EQB-1100AT-2AER modellt dobta piacra. Ez utóbbi már szintén rendelkezik Tachymeter-skálával”
– emelte ki Nagy Sándor.
Ajánljuk még
Még masszívabb lett a Casio G-SHOCK legújabb outdoor karórája
Ilyen autóban ülhet mostantól a japán császár
Tavasztól a 3-as szintű, nagymértékben automatizált járművezetés is elérhető lesz az új BMW 7-es sorozatban
E-autó-kisokos: melyik töltő mit tud?
Elképesztő akkumulátoros elektromos jövőautókat villant a Toyota a Japán Mobilitási Kiállításon
Az LG bemutatta, milyen lehet a közeljövő önvezető, szórakoztató autója
Mozgásban
Új összefogás az ökotudatosság jegyében
Izgalmas együttműködésre lépett a Biciklizing.hu és a Greencent
Forradalmi, környezetbarát startup és ökotudatos elektromos kerékpár flotta szolgáltató szerencsés találkozásának lehetünk most tanúi, hiszen az új zöld app, a Greencent és a Biciklizing.hu közös szolgáltatásokat ötöltek ki. Az összefogás tesztüzeme októberben, egy nemzetközi vállalatnál startolt.
De mi is az a Greencent? A Greencent olyan multifunkcionális eszközt kínál vállalatok részére, amelynek alapja a megtakarított szén-dioxid mennyisége. Egyszerre zöld marketing- és kommunikációs eszköz, alkalmazotti juttatás és újgenerációs, hűségpont-rendszer.
„Elsődleges célcsoportunk azok a nagyvállalatok, akiknek meg kell felelniük az Európai Unió CO2-kibocsátási szabályozásának. A szolgáltatás fő elemét az applikáció adja, amellyel a dolgozókat motiválhatják. Az alkalmazás – hasonlóan a sport appokhoz – méri, hogy egy-egy út során mennyi szén-dioxidot takarítottál meg egy autóhoz képest. 1 kg megspórolásával 1 greencentet kapsz, amiért nagyjából 6 km-t kell biciklizned.”
– mondta el Bernáth Dénes, a Greencent egyik alapítója.
„Ez a jelen. De a startup-lét a folyamatos fejlesztésről szól. Januártól egy olyan rendszert vezetünk be, ami minden közlekedési módot képes nagy precizitással, automatizáltan mérni a gyaloglástól a repülésig. Ezzel egy teljesen átfogó képet tudunk adni a felhasználóink közlekedési szokásairól.”
A Greencent alapítók középtávú céljai között szerepel a helyi vállalkozások támogatása is. Olyan win-win helyzetet kívánnak megteremteni, ahol a környékbeli partnerek több vásárlót érhetnek el, a felhasználók pedig – a bezsebelt greencenteknek hála – akár 5-40%-kal olcsóbban juthatnak környezetbarát termékekhez és szolgáltatásokhoz.
A csapat elképzelései a külföldi befektetők figyelmét is felkeltették: a startup már egy svájci hátterű, nemzetközi céget is befektetőjének tudhat.
A magyarok szeretnek biciklizni
Egy friss, egy főre eső kerékpárhasználatot vizsgáló kutatás szerint Magyarország Hollandia és Dánia után az előkelő harmadik helyen áll. Ez is mutatja, hogy egy elektromos kerékpár flotta az autóhasználat reális alternatívája lehet, akár céges szinten is.
„Ha biciklizem, mindig azon kapom magam, hogy mosolygok és ez nem lehet véletlen, ahogy a Biciklizing.hu-val való szolgáltatásbővítésünk sem az”
– árulta el Bernáth Dénes. Hozzátette, hét hónapig élt Berlinben egy startup programnak köszönhetően, ahol elsőkézből tapasztalhatta meg, milyen is, amikor egy 4,5 millió lakosú városban nincs közlekedési dugó – ott ugyanis az emberek többsége kerékpározik vagy tömegközlekedést használ.
Céges elektromos kerékpár a munkatársaknak
A Biciklizing,hu küldetése, hogy innovatív, egészséges és fenntartható közlekedési megoldásokkal segítse az élhetőbb városi környezet kialakítását, csökkentve a közlekedéssel járó stresszt, dugókat és a környezetártalmas hatásokat. Havi díjas rendszerben kínálnak komplex megoldásokat, cégek számára az elektromos kerékpárflotta kialakításához, amely immár a Greencent szolgáltatásait is tartalmazza. Fontos megemlíteni, hogy 2022-től kedvező adózási szabályok vonatkoznak a céges kerékpár juttatására a személyi jövedelemadó és a társasági adó terén.
„Az elektromos kerékpár tökéletesen alkalmas arra, hogy fenntartható módon bővítse a vállalati juttatások körét, hiszen képes kiváltani a céges autót, egyedi premizálási lehetőséget biztosít és segíti a környezettudatos gondolkodás kialakítását. Kutatások igazolják, hogy azoknál a vállalatoknál, ahol elektromos kerékpárt használnak a munkavállalók, sokkal energikusabbak, boldogabbak és produktívabbak a dolgozók, jobban bírják a stresszt, ezáltal lényegesen kevesebb időt töltenek betegszabadságon. A Greencent elsődleges küldetése remekül rímel a mi törekvéseinkre, hiszen ők is a városi széndioxid-kibocsátás ellen állnak ki az újonnan fejlesztett alkalmazásukkal.”
– hangsúlyozta Nochta László, a Biciklizing alapítója.
A cégek szerencsére világszerte, így fokozatosan Magyarországon is kezdenek ráébredni, hogy a fenntarthatóságra törekvésnek számos előnye van. Az IT-szektorban például intenzív probléma a jobhopping, azaz a gyakori munkahelyváltás. Ezt a fluktuációt egy céges elektromos kerékpárral hatékonyan lehet csökkenteni.
A két cég októberben indítja közös pilot projektjét, első közös ügyfelükkel a Metrodommal, aki nem csak az alkalmazást teszteli, e-bike flottát is bérel mellé. Az együttműködést tesztüzem előzte meg, a kerékpárokkal többek között egy Budapest-Balaton távot is gond nélkül letekertek. Saját bőrükön is megbizonyosodhattak róla, hogy remek szolgáltatást kínálnak a felhasználóknak.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Ilyen lesz a jövő autóbiztosítása
A biztosítás szorosan hozzátartozik az autóhasználathoz, legyen szó saját tulajdonú vagy lízingelt járműről. Időnként azonban hajlamosak vagyunk fölösleges plusz kiadásként és adminisztrációként tekinteni rá egészen addig, amíg be nem következik egy káresemény.
Ilyenkor azonnal kulcstényezővé lép elő a biztosítási díj keretében nyújtott fedezet, illetve a kárügyintézéshez kapcsolódó szolgáltatások. A fejlett technológiák – köztük a mesterséges intelligencia (MI) – használatával egyre több adat és lehetőség áll a biztosítótársaságok rendelkezésére ahhoz, hogy minél inkább személyre szabott szolgáltatásokat kínáljanak ügyfeleiknek. Így várhatóan már nincs távol az az időszak, amikor a vezetői szokások alapján rugalmasan változó díjazás vagy a baleset körülményeinek távoli, szenzoros felmérése az eljárási rutin részét képezik majd. Az ALD Automotive | LeasePlan szakemberei bemutatják, hogy az autópiacot jelentősen átformáló technológiai újdonságok milyen hatást gyakorolhatnak az autóbiztosítási szektorra a közel- és távolabbi jövőben.
Kárügyintézés könnyedén
A McKinsey adatai szerint a digitális megoldások használata és a folyamatautomatizálás akár 30 százalékkal is csökkentheti a kárügyintézéshez kapcsolódó költségeket . A fejlett technológiák lehetővé teszik ugyanis, hogy a szenzorokkal ellátott és hálózatba kapcsolt járművek baleset során rögzített adatai távolról is elérhetők és elemezhetők legyenek. Adott esetben így a biztosítótársaság vagy épp az autót biztosító flottakezelő gyorsan és pontosan fel tudja mérni a balesethez vezető körülményeket, a kár mértékét és előrevetíteni a kárügyintézés menetét. Ráadásul léteznek már olyan fejlett megoldások, amelyek a járműről készült felvételeket mesterséges intelligencia segítségével elemzik, és a sérülések alapján azonnal meg tudják becsülni a javíttatás költségét.
Ezek a modern rendszerek jelentősen felgyorsítják és leegyszerűsítik a kárügyintézés folyamatát és az eddigieknél még pontosabb költségelemzést nyújtanak. A különféle okosalkalmazások, beépített chatbotok és virtuális asszisztensek pedig még inkább megkönnyítik a kommunikációs folyamatot, és képesek egyszerűen végigvezetni az ügyfeleket a sokszor bonyolultnak tűnő lépéseken.
„A szenzorokkal ellátott okosautók új távlatokat nyitnak a vezetési élményben és a biztosítási kárügyintézésben is. A jármű különböző alkotóelemeiben keletkezett károk esetén hasznos segítséget jelenthetnek a kárfelmérés és javíttatás folyamatának felgyorsításában, ugyanakkor a szervizelés költségeit megnövelheti, ha a szenzorok is érintettek a sérülésben, hiszen az ezekhez szükséges alkatrészek viszonylag drágák a hagyományos komponensekhez képest. Flottakezelő szolgáltatóként az operatívlízing-konstrukciónk keretében teljes körű felelősségbiztosítást és CASCO-t kínálunk ügyfeleinknek, és a kárbejelentő kitöltését követően a teljes kárrendezési folyamatot vállalatunk intézi, szerződéstől függően pedig akár csereautót is biztosítunk a javítás idejére. Saját tulajdonú autók esetében azonban rendkívül hasznosak lehetnek az autóhasználók számára azok az intelligens megoldások, amelyek az összegyűjtött adatok által egyfajta útvezetőként is szolgálhatnak az ügyintézés során”
– mondta Bori Máté, a LeasePlan Hungária Zrt. operációs igazgatója.
Viselkedés alapján árazva
Az MI napjainkban már arra is képes, hogy a vezetési szokások alapján részletes becslést adjon a lehetséges kockázatokról, melyeket figyelembe véve a biztosítótársaságok személyre szabott díjazást alakíthatnak ki. A fejlett technológiára épülő prediktív analitikai modellek az adott járműhöz és vezetőhöz tartozó várható rizikófaktorokat is be tudják azonosítani, ami segít automatizálni a költségkalkulációt, és számos esetben csökkentheti a költségeket, ez pedig a biztosított és a biztosító számára is kölcsönösen előnyös.
„Telematikai szolgáltatásokon keresztül már most is lehetőség nyílik bizonyos vezetési szokások – például gyorshajtás, éberség stb. – nyomon követésére, ez azonban egyelőre nem elterjedt, és a GDPR szabályozások szigorodása miatt nem is valószínű a közeljövőben, hogy a céges gépjárműveken keresztül jellemzővé válik a munkavállalók ilyen jellegű ellenőrzése. Elsősorban teherautókba szerelnek nyomkövetőt, ám a legtöbb esetben ez is a járművek helyzetéről és fogyasztásáról ad visszajelzést, kevésbé használható rizikóelemzésre és ezáltal a biztosítási díjak becslésére. Az operatívlízing-szolgáltatáscsomag részeként nyújtott biztosítás díjtételeit jelenleg az adott ügyfél kártörténete alapján vizsgáljuk felül és indexáljuk évente. Ehhez képest a tényleges járműhasználati szokásokhoz igazított, a kockázatokat jobban tükröző díjazás egyedibb elbírálást tenne lehetővé”
– tette hozzá Bori Máté.
Fizetés használat szerint
Az elektromos autók elterjedésével az autóbiztosítási konstrukciók is átalakulnak, a tisztán elektromos járművek ugyanis kevesebb, de drágább alkatrészeket tartalmaznak, mint a hagyományos meghajtásúak, így sérülés esetén a javíttatásuk is többe kerül. Ráadásul ezeket az autókat csak a márkaszervizek külön szakképesítéssel rendelkező szakemberei javíthatják, ami tovább növeli a szervizelési költséget és magasabb CASCO biztosítást von maga után.
Ezt a többletköltséget mérsékelhetik a használatalapú biztosítási modellek, amelyek lehetővé teszik, hogy a biztosított csak azokra az időszakokra fizessen biztosítási díjat, amikor a jármű használatban van, vagyis tényleges kockázatnak van kitéve. A hazai piacon ez jelenleg még csak az autómegosztó szolgáltatások igénybevételénél megoldott, de a tulajdonlástól a használat felé történő folyamatos elmozdulás hamarosan változást hozhat ezen a téren is.
Az ALD | LeasePlan szakemberei azt tanácsolják, hogy mindentől függetlenül készüljünk fel a váratlan helyzetekre, és az általunk ismert kockázatokat mérlegelve kiegészítő biztosítások megkötésével előzzük meg a váratlan kiadásokat. A flottakezelő ügyfeleinek is nyújtott teljes körű CASCO például az elemi károktól (tűz, villámcsapás, szélvihar, árvíz, belvíz, jégverés stb.) kezdve a töréskáron és a lopáskáron keresztül az üvegtörés okozta károkig fedezetet nyújt. Emellé még érdemes lehet GAP biztosítást is igényelni, amely egy esetleges totálkár, lopáskár esetén fellépő pénzügyi veszteség ellen véd azzal, hogy megtéríti a biztosító által kalkulált piaci érték és a nyilvántartott eszközérték közötti különbözetet. Lehetőség van továbbá kiegészítő balesetbiztosítás vagy poggyász-, vadkár-, kátyúkár-, rágcsálókár-, szélvédőkár-biztosítás együttkötésére is, mely kedvezőbb konstrukciót jelenthet a biztosított számára.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Építkezésedhez is a raklapos futár lehet a megoldás!
5 éves a hazai áruterítési piac egyik meghatározó szereplője.
Tudtad, hogy költözésnél vagy építkezésnél a csomagküldő-szolgáltatásokhoz hasonlóan raklapos futárszolgálatot is igénybe vehetsz? Ezzel nem csak időt és energiát spórolsz, de sokkal egyszerűbb és olcsóbb, mint hogyha hagyományos fuvaroshoz fordulnál.
Az Angliából indult alapötletet, hogy fuvarozócégek fognak össze és együtt szolgálják ki az igényeket, Magyarországon a hálózatán keresztül több mint 100 embert foglalkoztató Palletways honosította meg. A módszer az eddigi lehetőségeknél egyszerűbb és sokkal gazdaságosabb megoldást kínál, ha egy raklapnyi árut szeretnénk két település között mozgatni.
Itthon is egyre népszerűbb a raklapos futárszolgálat
A rendszer nagyjából a hazai postaszolgálathoz hasonlít, azzal a különbséggel, hogy itt apró csomagok helyett raklapos áruk kerülnek mozgatásra. Mindegyik vidéki gyűjtőpontnak saját szolgáltatási területe van, csak ebben a régióban vesznek fel és szállítanak ki, éjszaka pedig nyergeskamionnal viszik fel a raklapokat a budaörsi központba. Így nem kell kifizetnünk az „üres kilométereket” a fuvarozónak, ráadásul a szolgáltatás állandó minőségű és a környezetet is kevésbé terheli.
De hogyan működik?
- Az első lépés a raklap előkészítése
- Ha megtörtént a biztonságos felrakodás, útjára is indul a legközelebbi depóba
- Éjszaka a depóból a központi raktárba kerül
- Ezek után kezdődik a kiszállítás, amit a weboldalon követhetnek végig az ügyfelek
Raklapra csomagolva pedig tényleg bármit elküldhetünk, kivéve a veszélyes és romlandó árukat. Előfordult már a rendszerben a tartós konzervélelmiszereken át a markolókanalakig minden. Sőt, a Palletways regisztrált partnerként közvetlenül az Amazon raktáraiba is beszállít! A leggyakoribb, hogy építőipari vagy állattakarmányozási tételek kerülnek a kamionra mondjuk például a Zalakerámia, vagy a Creaton jóvoltából. Mivel a szokványos maximum súlyhatár a szállítmányozásban az 1000 kg, a Palletways azonban 1200 kgig viszi a raklapot, ez az építőiparban, ahol cserepeket, téglákat kell mozgatni, különösen előnyös.
A vállalat 13 belföldi gyűjtőpontjával közel 30 éves tapasztalattal bír a raklapos áruk gyűjtőszállítmányozásának terén. Budapest melletti központi raktáruknak, és Tolnától Baranyáig a teljes országot lefedő hálózatuknak köszönhetően egyhamar a piac meghatározó szereplőjévé nőtték ki magukat. Ha a hálózat által eddig leszállított valamennyi raklapot egymás mellé tennénk, akkor Budapestről indulva a sor túlsó vége Berlinnél lenne. Amennyiben kamionra tennénk az eddig általuk kezelt több mint 300.000 tonna árut, úgy több, mint 12.000 nyerges szerelvényre lenne szükség. A kamionokból „épített” sor is Debrecen után érne véget, ha Budapesten kezdődne.
A magyarországi hálózat sikere immár 5 éve töretlen, közel 2500 kiszolgált ügyféllel és 700.000 leszállított raklappal, valamint rengeteg tapasztalattal a hátuk mögött. A szolgáltatást a multiktól kezdve egészen a kisebb vállalkozásokig, sőt magánszemélyekig rengetegen használják. A 13 depo az értékesítésben is kulcsfontosságú szerepet játszik.
„Azt hiszem, bátran állíthatom, hogy a népszerűségünk egyik titka a depo-hálózat. A 13 állomás nem csak az áru hatékony mozgatásában játszik nagy szerepet, hanem az ügyfelekhez is közelebb visz minket. Két évvel ezelőtt, amikor jöttek a lezárások, az komoly hatással volt az online értékesítésre is, a megnövekedett árumennyiség és ügyfél-igény próbára tette a szolgáltatókat, így minket is, de ebből a kihívásból is nyertesként tudtunk kikerülni”
– árulta el Balatonyi Balázs, kereskedelmi vezető.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Népszerű
A profittermelő FDM 3D nyomtatás
Fenntartható értékteremtés
Jönnek az európai mágnesvonatok
E-autó-kisokos: melyik töltő mit tud?
Négy szempont alapján eldönthető, hogy fejleszteni érdemesebb vagy kész szoftvert venni
November 10-én összegyűlik a regionális startup világ Budapest szívében!
A biztonság még soha nem volt ennyire fontos az MSP-k számára
Tavasztól a 3-as szintű, nagymértékben automatizált járművezetés is elérhető lesz az új BMW 7-es sorozatban
A globális felmelegedés 1,5°C-ra szorításához a jelenleginél hétszer gyorsabban kell csökkenteni a szén-dioxid-intenzitást
Stresszes munkatársak, környezetszennyezés és akadozó munkafolyamatok
Technokrata.hu
Építkezésedhez is a raklapos futár lehet a megoldás!
A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra
Minden régióban emelkedik az 5G mobilelőfizetések száma
Az európai válaszadók többsége a stressz és az elhízás miatt aggódik
A Kyndryl technológiai előrejelzései 2024-re
A Microsoft mesterséges intelligencia megoldásával növeli hatékonyságát a Schneider Electric
Legfontosabb hajtástechnikai innovációk
Mesterséges intelligencia alapú kampánnyal teszi még egyedibbé a Lexus az LBX élményt
Csatlakozott a flottához a Celebrity Cruises negyedik Edge-hajója és bejelentették az ötödiket is
Lezárult az első alkalommal megrendezett MCC Ötlet Inkubátor program
Műszaki-Magazin.hu
Nagy teljesítmény, pontosság és rugalmasság a prémium szegmensben
Új acélesztergálási minőség nagy előtolású nagyoláshoz
Új FAULHABER IEP3 inkrementális enkóder
A magyar hatóságok is élen járnak az IP jogsértések megfékezésében
A Microsoft mesterséges intelligencia megoldásával növeli hatékonyságát a Schneider Electric
Az elektromos Volvo FH nyerte el az Év Kamionja 2024 díjat
Waberer’s logisztikai központ épülhet Debrecenben
Hárommilliárd dolláros megállapodást kötött a Schneider Electric és a Compass Datacenters
Nagy alkatrészek nagy kihívásokkal
Kollaboratív robotok a hegesztésben
Friss
- Mozgásban2 hét
Tavasztól a 3-as szintű, nagymértékben automatizált járművezetés is elérhető lesz az új BMW 7-es sorozatban
- Tippek2 hét
Öngondoskodás mentheti meg a jövő nyugdíjasait
- Tippek1 hét
Ezek lesznek a legkedveltebb reklámajándékok 2024-ben
- Gazdaság2 hét
Tíz év alatt drasztikusan nőtt a munkaerőhiány Magyarországon
- Mozgásban7 nap
Ilyen lesz a jövő autóbiztosítása
- Mozgásban2 hét
Ilyen autóban ülhet mostantól a japán császár
- Ipar1 hét
A Schneider Electric lezárta az EcoAct felvásárlását
- Okoseszközök2 hét
Innovációs Díjakkal ismerték el a Samsungot a jövő újragondolásáért