Mozgásban
Meghosszabbítja 2027-ig partnerségét a Continental és a Tour de France
Még az idei Tour de France 2022. július 1-jei koppenhágai rajtja előtt a Continental 2027-ig meghosszabbítja régóta fennálló, bizalmon alapuló partnerségi és szponzori tevékenységeit.
A verseny öt fő partnerének egyikeként és a szakaszgyőzelem szponzoraként az abroncsgyártó a Tour szervezetével, az A.S.O.-val (Amaury Sport Organisation) továbbra is aktívan részt fog venni a világ legnagyobb és legfontosabb kerékpárversenyében az elkövetkező években, miközben hozzájárul annak biztonságos és fenntartható jövőjéhez. Emellett az új ContiRe.Tex újrahasznosítási technológia abroncsgyártásban való alkalmazása már az idei évben megkezdődik.
Erős Tour de France partner 2017 óta
Christian Prudhomme, a Tour de France versenyigazgatója üdvözli az együttműködés folytatását:
„A Continental a Tour de France egyik legfontosabb innovációs partnere, és az elmúlt évek során kapcsolatunkat egyre szorosabbra fűztük. Büszkék vagyunk arra, hogy további öt éven át élvezhetjük a Continental gumiabroncs-technológiai és fenntarthatósági szakértőinek hozzáértő támogatását.”
A hannoveri prémium gumiabroncsgyártó szponzorként és biztonsági partnerként való együttműködése a Tour de France-szal 2017 végén kezdődött, már akkor is a hivatalos segédjárművek abroncsszállítója, valamint a bajnokok kerékpárabroncsainak gyártója volt. A Continental 2019 óta az öt fő partner egyike.
„Bízunk benne, hogy együttműködésünk a továbbiakban is sikerekben gazdag lesz. Különösen a közúti biztonság és a fenntarthatóbb jövő azok a fontos témák, amik összekötnek bennünket, és bizalomra épülő együttműködésünk alapját képezik”
– mondja Ferdinand Hoyos, a Continental EMEA-régiós (Európa, Közel-Kelet és Afrika) gumiabroncsutánpótlás üzletágának igazgatója.
A Continental egy fenntarthatóbb Tour de France-t támogat
A profi kerékpárosok és a támogató csapatok számára nyújtott prémium gumiabroncs-teljesítmény mellett a jövő fenntartható mobilitása is fontos tényező a Continental szemszögéből. A vállalat 2030-ra a legfejlettebb gumiabroncsgyártóvá kíván válni a fenntarthatóság területén, és ezeket az ambíciókat a Tour de France-szal kötött szponzori partnerségbe is átviszi.
„Üdvözöljük a Tour de France nagyobb fenntarthatóságot megcélzó törekvéseit, melyeket ahol csak lehetséges, támogatunk. Ezért például az idei Tour hivatalos segédjárműveit az új ContiRe.Tex technológiánkkal készült abroncsokkal szereljük fel”
– magyarázza Hoyos.
„Ezek mindegyike újrafeldolgozott PET-anyagból származó újrahasznosított poliésztert tartalmaz – miközben a megszokott biztonsági jellemzőkkel és abszolút megbízható gumiabroncs-teljesítménnyel rendelkezik.”
Hat résztvevő profi kerékpáros csapat fog idén is a Continentalra mint abroncspartnerre támaszkodni: az Ineos Grenadiers, a Groupama-FDJ, a Bahrain-Victorious, a Movistar Team, az Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux és a Team Arkéa-Samsic, melyek speciális, kézzel készített GP5000 abroncsokon fognak megküzdeni a dobogós helyekért.
Az első Tour, amelyik a bicikliőrült Dániában veszi kezdetét
A 109. Tour de France július 1-én rajtol Európa kerékpárfővárosában, Koppenhágában, majd nagyjából 3335 kilométerrel és 21 szakasszal később a varázslatos Champs-Élysées sugárúton ér véget Párizsban.
Ajánljuk még
Az új Continental AllSeasonContact 2 minden személyautóhoz és SUV-hez alkalmas
Tarolt a Széchenyi István Egyetem csapata Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén
A Kékszalag egyik legfiatalabb esélyesét a BMW Wallis Motor támogatja a felkészülésben
Mit adnak nekünk a drága kerékagyak?
Napenergia: nem elég megtermelni az áramot, tárolni is kell
Életet menthet a Continental új digitális fejlesztése
Mozgásban
Tarolt a Széchenyi István Egyetem csapata Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén
A kontinens legnevesebb egyetemeit megelőzve az első helyen végzett a győri Széchenyi István Egyetem elektromos járművet fejlesztő hallgatói csapata, a SZEnergy Team Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén önvezető és városi kisautó kategóriában, az utóbbiban ráadásul saját tavalyi világcsúcsát megdöntve. Az eredmény egyszerre mutatja a győri intézményben folyó gyakorlatorientált képzések és a tehetséggondozás magas színvonalát.
Története legnagyobb sikerét érte el tavaly júniusban a Széchenyi István Egyetem hallgatói csapata, a SZEnergy Team, amikor a hollandiai Assenben megnyerte a Shell Eco-marathon európai és afrikai csapatoknak kiírt versenyét városi kisautó kategóriában, méghozzá világcsúccsal, 284 kilométer/kilowattóra energiamérleggel. A sikerszéria júliusban Franciaországban, a nogarói Paul Armagnac versenypályán folytatódott a versenysorozat autonóm, azaz önvezető kategóriájában a második hely megszerzésével.
Idén a Shell Eco-marathon mindkét kategóriáját Nogaróban rendezték május 19. és 25. között, részben párhuzamosan. Az egyedüli magyar résztvevő SZEnergy Team két első hely megszerzését tűzte ki célul a rendkívül erős mezőnyben, s a várakozásokat beteljesítve mindkét kategóriában győzni tudott – a városi kisautó kategóriában ráadásul új, 291 kilométer/kilowattórás világrekorddal. (Ez azt jelenti, hogy a győri elektromos jármű annyira kis fogyasztással teljesítette a kijelölt távot, hogy átszámítva 1 kilowattóra felhasználásával – ami lényegében kétórányi vasalóhasználatnak felel meg – 291 kilométerig jutott volna.) A siker értékét növeli, hogy olyan neves egyetemek végeztek a Széchenyi István Egyetem csapata mögött, mint a Norvég Tudományos és Technológiai Egyetem, a torinói, a milánói, a müncheni, a toulouse-i és az athéni műszaki egyetem vagy az Amszterdami Alkalmazott Tudományok Egyeteme.
A SZEnergy Team autója kiemelkedett a mezőnyből. (Fotó: Dudás Máté)
Mesics Mátyás, a SZEnergy Team autonóm részlegének tagja elmondta, hogy az autonóm kategóriában három feladatot kellett teljesíteni. Először egy 1,2 kilométer hosszú versenypályaszakaszon ment végig a jármű, majd egy bójákkal kialakított szektorban navigált az akadályok között, végül pedig leparkolt két autó mellé az egyetlen szabad helyre – mindezt önvezető módban, emberi beavatkozás nélkül. „Plusz kihívást jelentett, hogy a feladatokat egymás után, folyamatosan kellett végrehajtani úgy, hogy az autó megállt a stopvonalon, és már indult is tovább” – tette hozzá Mesics Mátyás.
„A tavalyi versenytapasztalatok alapján hallgatóink és doktoranduszaink új, saját algoritmusokat fejlesztettek a környezetérzékelés területén. A mezőnyben egyedülálló módon a kameraképet és a LIDAR – azaz lézeralapú távérzékelés – adatokat felhasználva határozták meg a vezethető útfelületet és az akadályokat. Miután a járműnek két számban is rajthoz kellett állnia, fontos volt, hogy rövid időn belül átépíthető legyen. A csapat autonóm részleges tagjai éjt nappallá téve végezték el az utolsó simításokat a programokon, így az éles versenynapon már az első próbálkozások során teljesítettük az első két feladatot”
– fejtette ki Kőrös Péter, a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpont Autonóm Rendszerek Központjának operatív vezetője.
Óriási volt a boldogság: a SZEnergy Team két kategóriában is első lett. (Fotó. Dudás
Máté)
A városi kisautó kategóriában a SZEnergy Team címvédőként érkezett Franciaországba, emiatt mindenki tudta, hogy idén is győzelemre esélyes, de az eredmény még a tagokat is meglepte.
„Nem számítottunk új világcsúcsra, elsősorban azért, mert a nogarói versenypályán az asseninél nagyobbak a szintkülönbségek, így nehezebb alacsony fogyasztást produkálni. Riválisaink nem tudtak javítani az elmúlt évhez képest, mi viszont igen. Ebben szerepet játszott, hogy bár autónk a tavalyi alapra épült, de a versenyszabályoknak való megfelelés miatti változtatásokon túl is sikerült tovább fejleszteni többek között az elektronikai rendszert, a rugós tagokat vagy a vezetési stratégiát meghatározó menetciklus-optimalizálást. Sőt, saját fejlesztésű telemetriánknak köszönhetően verseny közben tudtuk monitorozni a járművet és a pilótát”
– mondta Pusztai Zoltán, a Széchenyi István Egyetem doktoranduszhallgatója, a csapat mentora.
„Gratulálok a nagyszerű eredményhez a SZEnergy Team valamennyi tagjának, akik ismét bizonyították, hogy nemzetközi szinten is kiemelkedőek egyetemünk gyakorlatorientált képzései és tehetséggondozási rendszere. A sikerhez hozzájárult az is, hogy európai színvonalú győri infrastruktúránk mellett fenntartó alapítványunk tulajdonába került a világ egyik legkorszerűbb járműipari tesztpályája, a ZalaZONE, amely hallgatói csapatainknak is az egyik bástyája, és segíti őket abban, hogy megőrizzék élvonalbeli pozíciójukat”
– hangsúlyozta dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke.
„Az SZEnergy Team világraszóló sikere a kormány által elfogadott Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Stratégia szempontjából is jelentős értékű. Célkitűzésünk, hogy minél hatékonyabban tudjuk pozícionálni és megerősíteni Magyarország szerepét az átalakuló mobilitás korszakában, egyúttal Európa élvonalába lépjünk előre az elektromos autóversenyzéssel kapcsolatos és egyéb elektromobilitási fejlesztések terén. Mivel az autó- és motorsport a mindennapi közlekedésben megjelenő innovációk bölcsője, az eredmények láttán jó esély van arra, hogy éppen az autóipar magyar fővárosában, Győrben fejlesztenek ki mérnökeink egy olyan megoldást, amely úttörő lesz az iparágban, akár globális mértékben is”
– húzta alá Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Keresik az Év Futó Fotóját!
Kezdő, haladó és hobbifutók jelentkezését is várják
Hagyományteremtő céllal hirdették meg az Év Futó Fotója promóciót azok számára, akik akár arra büszkék, hogy elkezdtek futni, akár arra, hogy rendszeresen falják a kilométereket vagy éppen csak tervezik, hogy futócipőt húznak és a megfelelő alkalomra vártak. Most mindenkinek érdemes egy futó fotót kattintani, a nevezőkre ugyanis értékes nyeremények várnak.
A futás tagadhatatlanul az egyik legnépszerűbb kardió mozgásforma, ráadásul a szabadban futás a jó idő beköszöntével még egészségesebb. Akik rendszeresen vagy akár hobbi szinten futnak, gyakran fotózzák kocogás közben a napfelkeltét, a napnyugtát vagy a gyönyörű tájat, most azonban egy hiánypótló és a maga nemében egyedülálló kezdeményezés kedvéért magukról is érdemes kattintani egy képet futás közben. A sport népszerűsítése érdekében ugyanis egy hagyományteremtő kezdeményezés indult.
„Egyértelmű célkitűzésünk, hogy megmutassuk, milyen színes hazánk futó közössége. Mennyire különbözőek korban, alkatban és akár megtett kilométerben. Hiszen úgysem ez a lényeg, hanem a sport szeretete, és hogy legyenek büszkék a teljesítményükre, akár egy, akár tíz, vagy éppen száz kilométert futnak. Egy a lényeg, hogy várjuk a futók futó fotóit!”
– tájékoztatott Korondán Gábor, a MERU Sportcare brand managere.
A futást népszerűsítik a megmérettetéssel a szervezők
Korondán Gábor azt is kiemelte, a kezdeményezéssel az a céljuk, hogy a futók fotóival népszerűsítsék a sportot és megmutassák, hogy ezt a sportot szinte bárki, bármikor és testalkattól vagy kortól függetlenül elkezdheti.
„Futni jó. Ez az a sport, amit – nyilván az egészségi állapot figyelembevétele mellett- bárki, bárhol végezhet. Saját magaddal versenyzel és az eredmény futásról futásra kézzel fogható, mérhető. Szabadságot ad, hiszen bármikor végezhető, amikor be tudod időzíteni a napodba. Célunk, hogy a futó fotókon keresztül népszerűsítsük ezt a mozgásformát, és éltessük azokat, akik belevágnak az edzésbe. Reméljük, hogy a profi futók mellett a kezdők is küldenek be nekünk futó fotót. Ha pedig lesznek olyanok, akik emiatt kezdik el a futást, akkor már nem dolgoztunk hiába”
– tette hozzá a brand manager.
A megmérettetés 2023. május 22-től június 30-ig tart és a MERU Sportcare jelentkezési űrlapjával lehet jelentkezni a promócióra. A beérkezett fotók a MERU Sportcare hivatalos Facebook oldalára kerülnek majd ki, itt lehet gyűjteni a szavazatokat is a követők mozgósításával. A szervezők azt is elárulták, hogy az idei, első promóciót terveik szerint több is követi majd.
„Ha szeretik a futók a kezdeményezésünket és lesz rá igény, akkor mi örömmel megteremtjük jövőre is a módját és a lehetőségét annak, hogy megmutassák magukat hazánk futói!”
– mondta el Korondán Gábor.
Az Év Futó Fotója promócióban nem csak kalóriát veszíthetnek a futók, de értékes nyereményekkel is gazdagabbak lehetnek, az első 3 helyezett ugyanis értékes sportkrémcsomagokat vihet haza.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Rovarhoteleket rejtett bérautóiba a GreenGo
A méhek világnapja alkalmából szabadon elvihető rovarhoteleket rejtett autóflottája egy részébe a GreenGo carsharing szolgáltató, hogy felhívja a figyelmet a beporzó rovarok fontosságára. Aki talál egyet a bérautójában, és a kertjébe, teraszára vagy akár az ablakpárkányára telepíti, sokat tehet az egyre fogyatkozó méhek városban való túléléséért.
A különleges kisházakat érdemes szél- és esővédett, lehetőleg napfényes területre helyezni és alaposan rögzíteni. Segítségükkel visszaadhatunk a beporzó rovaroknak egy kis életteret, amelyet fészekként, szaporodásra, vagy téli menedékként használhatnak. A lakott területek terjedése a természetes élőhelyek kárára ugyanis nagy szerepet játszik abban, hogy világszerte drámaian csökken a beporzók száma és sokfélesége. Ha pedig ők nincsenek, súlyosan sérül az embereket is tápláló ökoszisztéma.
A GreenGonak nem ez az első akciója a méhek védelmében: 2021 májusában rovarbarát virágmagkeveréket lehetett az autókban találni, amelyekből otthoni méhlegelőket telepíthettek a greengózók. A meglepetés rovarhoteleket az idei méhek világnapja hétvégéjén, azaz május 20-21-én érdemes keresni a járművekben.
A GreenGo mostani kampányának része egy speciálisan matricázott elektromos autó is, amely bemutatja a méhek fontosságát, vagyis felhívja a figyelmet arra, hogy „ha ők nincsenek, mi sem leszünk”. A carsharing vállalat egy évig tartó „Jó ügyekért” kampánysorozatának részeként egyébként minden hónapban készül egy különleges jármű, amely egy aktuális gazdasági, társadalmi, környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos ügyre hívja fel a figyelmet. Így volt már szó többek között a másfél fokos életmódról vagy a madárvédelemről is.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Népszerű
Megújul a carVertical Magyarországon
Az utca nem versenypálya – vigyázzunk egymásra!
Környezetvédelem, gazdaság, polimerek – jön a II. Műanyagipari Konferencia
A Kékszalag egyik legfiatalabb esélyesét a BMW Wallis Motor támogatja a felkészülésben
2 héten múlhat: megsülünk vagy hűsölünk otthon
Újabb üzemanyaghiánytól tart az autósok harmada
A Szöuli Egyetem Urbanisztikai Intézetével lépett partnerségre a Széchenyi István Egyetem
Siemens-technológiával digitalizál magyar gyárában a Poppe + Potthoff
A világ legnagyobb vertikális farmja a Siemens technológiájával kezd szárnyalni
Szellemitulajdon-védelem – nem ördöngösség, ráadásul van segítség!
Kapcsolódó cikkek
Technokrata.hu
Robotika: ismeretlen munkadarabok megfogása
Mennyi idő alatt tanulhatok meg programozni?
Magyar cég a leginnovatívabbak között Európában
Így ne legyünk vezetők: a nyolc leggyakoribb menedzsment-hiba a kengurutól a kibicig
A digitalizáció a magyar gazdaság kitörési pontja
Elektromos robogók – a minőségi akkumulátor fontosságáról
Sorsdöntő változások a vállalkozói szegmensben
Az Influence Media nyerte a Continental Magyarország kommunikációs tenderét
Fenntartható tervezésükért díjazták az LG 2023-as OLED evo tévéit
Versenyelőnyhöz juttatja a vállalatokat a felnőttképzés
Műszaki-Magazin.hu
Európa legnagyobb energiahatékonysági versenye
Az intralogisztikában a sebesség a lényeg
Automatizált gyártás – a lézervágás alapjai
Kihirdették az MVM Edison startup verseny 2023-as győzteseit
Lendületben a hazai repülőgép-szerelő oktatás
Kanadában terjeszkedik a magyar okosotthon-startup
Ismeretlen munkadarabok megfogása
Egyiptomi vízerőműnél végez szerviztevékenységet a Ganz
EFT és Társai Kft fejlesztések támogatása
Ki lesz a mesterséges intelligencia által megalkotott mű szerzője?
Friss
- Ipar2 hét
Siemens-technológiával digitalizál magyar gyárában a Poppe + Potthoff
- Tippek2 hét
Miért veszélyesek a szürke- és fekete importból származó klímák?
- Ipar2 hét
Bemutatkozik az Eaton easyE4 vezérlőrelé
- Okoseszközök5 nap
Júniusban érkezik Magyarországra is a Lenovo ThinkReality VRX
- Mozgásban1 hét
Tarolt a Széchenyi István Egyetem csapata Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén
- Tippek2 hét
Hosszútávon rosszabb helyzetbe kerülhetnek az elektromos árammal és gázzal fűtő háztartások
- Tippek2 hét
Hogyan tartsuk szinten nyelvtudásunk a zsúfolt nyári időszakban?
- Ipar2 hét
Tanul, tanít, tanulni enged a mesterséges intelligencia!?