Connect with us

Mozgásban

ABB innovatív töltési megoldások és hazai tervek az Elektromos Járművek Nemzetközi Világnapján

Szeptember 9. immár ötödik éve az Elektromos Járművek Nemzetközi Világnapja, amelyet 2020-ban az ABB kezdeményezett.

Idén a világnap alkalmából Márgus Norbert, az ABB Digitális & E-Mobilitás üzletág fejlesztési specialistája volt a Villanyautosok.hu heti podcastjának, a Villanyórának a vendége.

Otthoni és munkahelyi töltés okosan

A villanyautós közösség az ABB-t elsősorban a nagy teljesítményű nyilvános töltőállomások gyártójaként ismerheti, pedig a vállalat otthoni és munkahelyi felhasználásra is kínál töltési megoldásokat. Ráadásul ezek a töltők ma már sokkal többre is képesek, mint amit az autóhoz adott egyszerű berendezések: lehetővé teszik a töltés teljesítményének szabályozását a ház fogyasztása, illetve az otthoni napelemes rendszer pillanatnyi teljesítménye, illetve kumulált termelése alapján.

Ennek köszönhetően az esetek többségében az elektromos jármű töltése teljesítménybővítés nélkül, zökkenőmentesen beilleszthető a háztartás elektromos rendszerébe. A töltő a rendelkezésre álló teljesítményből mindig csak annyit biztosít az autónak, amennyi a ház fogyasztásán felül rendelkezésre áll. Így a házban egy újabb fogyasztó bekapcsolása nem kell, hogy együtt járjon kismegszakító lekapcsolódásával, hiszen a ház fogyasztásának növekedésére a töltő pillanatok alatt reagál, megelőzve a hálózati csatlakozás túlterhelését. Ezzel nem csak a kényelmes használat biztosítható, de megtakarítható a bővítés esetenként sok százezer forintos költsége is.

De a töltők ugyanígy figyelembe tudják venni a napelemek által megtermelt energia mennyiségét is, így akár az is elérhető, hogy az autó akkumulátorába mindig tisztán, helyben megtermelt energia kerüljön. Bár az ipari méretű naperőműveknek hála a magyarországi elektromos hálózatban elérhető áram is egyre zöldebb, de a 100%-osan zöld termelés csak a helyben megtermelt energiával biztosítható.

Mindezeken felül a töltők képesek akár a havi szaldó követésére is, így a megújuló termelést és a ház fogyasztását figyelembe véve tudja biztosítani, hogy havi szinten csak annyi energiát használjon fel a felhasználó, mint amennyit oda visszatáplált. Ez minden olyan napelem tulajdonos számára fontos lehet, aki már a szaldó elszámolás kivezetése után telepítette a háztartási méretű kiserőművét, amely egyszerűen konfigurálható és a dedikált okostelefon-alkalmazásoknak köszönhetően könnyen felügyelhető.

KEF tender

A KEF által idén kiírt tenderen az AC töltők mindkét kategóriájában (11 kW-os fali töltő, illetve 2×22 kW-os töltőoszlop) az ABB rendszerintegrátor partnerei adták a legjobb ajánlatot. A konstrukció különlegessége, hogy az árak nem csak a készülék bekerülési költségét fedezik, de a telepítés díját és az ötéves üzemeltetési díjat is tartalmazza. A tendert kiíró hivatal a töltők felhasználási módját nem határozta meg, de ha a megrendelő intézmény úgy dönt, hogy a hivatal elektromos autóinak éjszakai töltése mellett lehetőséget biztosít a dolgozók saját autóinak nappali töltésére is, akkor ennek technikailag nincs akadálya, hiszen a töltők az integrált MID hiteles mérőknek és az RFID-s azonosításnak köszönhetően alkalmasak a hiteles elszámolásra is. Néhány éven belül a munkahelyi töltés lehetőségének biztosítása legalább annyira fontos lesz a munkavállalók szemében a munkahelyválasztásnál, mint a ma már elterjedt cafeteria opciók.

Pályázat töltőtelepítésre az alsóbbrendű úthálózat mentén

Egyelőre tervezet formájában létező RRF-REP-10.14.1-24 kód alatt futó program olyan régiókban és járásokban biztosít forrásokat a töltőüzemeltető cégek számára, amelyekben a kisebb autóforgalom miatt üzleti alapon még nem térülne meg a nagy teljesítményű elektromosautó-töltők telepítése. A program megvalósulása esetén jelentős mértékben javulhatna az ország lefedettsége, és azokban a régiókban is egyszerűsödne az elektromos autók használata, amelyekben a korábbi töltőtelepítési programok nem biztosítottak támogatást. A finanszírozás hitel és vissza nem térítendő támogatás kombinációjában érhető el. A tervezet szerint a program nem csak az egyedi oszlopok, hanem a több oszlopot tartalmazó töltőállomások, sőt a tehergépjárművek töltésére is alkalmas berendezések telepítését is ösztönzi. A pályázat országos szinten 90 járást jelöl meg, ahol támogatják a telepítéseket. Ez a program nem csak a töltőtelepítők számára lehet segítség, de lehetőséget biztosíthat vidéki szállodák, éttermek, parkolók és privát kézben lévő benzinkutak üzemeltetői számára, hogy egy töltőállomás kiépítésével vonzóvá tegyék a helyszínüket a villanyautósok számára. Az ABB nem csak a berendezések, de a háttérrendszerek biztosításával és az érintett partnerek összekapcsolásával is segíteni tudja az ilyen projektek sikeres megvalósítását. Az ABB teljes EV-töltési megoldást kínál, olyan infrastruktúra telepítésével, amely megfelel az e-mobilitás következő generációs igényeinek. Az ABB Ability™ töltők gyors globális szervizelést és proaktív karbantartást tesznek lehetővé. Az ABB jelentős tapasztalattal rendelkezik a töltőinfrastruktúra létrehozása, telepítése és karbantartása terén, beleértve több országos töltőhálózatot is.

Bankkártyaolvasó terminál

2024. április 13. óta a frissen telepített 50 kW-nál nagyobb teljesítményű töltőkön a szolgáltatóknak biztosítaniuk kell a bankkártyás fizetés lehetőségét. Ezt a legtöbb esetben Paypass terminál elhelyezésével biztosítják, de szolgáltatónként eltérő vélemények vannak azzal kapcsolatosan, hogy milyen technikai megoldásokkal lehet megfelelni ennek az előírásnak. Az ABB Paypass olvasóval és anélkül is tudja szállítani a töltőket, így a töltőüzemeltető többféle módon is teljesítheti az előírásokat.

Töltő, mint kiegészítő

Az ABB E-Mobility és a Toyota Central Europe közt létrejött megállapodás értelmében az ABB berendezései egyedi Toyota és Lexus dizájnnal is elérhetők a Toyota és Lexus márkakereskedésekben. Az autóval együtt megvásárolt töltő költsége ráadásul beépíthető a finanszírozásába is, így a berendezés ára a többi extrához hasonlóan a havi lízingdíjban vagy törlesztési díjban is kifizethető.

22% kedvezmény

Az Elektromos Járművek Nemzetközi Világnapja alkalmából az ABB szeptember 30-ig a Terra AC töltőkre a listaárból 22% kedvezményt biztosít, függetlenül attól, hogy a vevő a 7, a 11 vagy a 22 kW teljesítményű modellt választja-e. Az akcióval kapcsolatosan további tájékoztatás az alábbi címen kapható:

hu-emobilitas@abb.com


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Mozgásban

A cargo-partner szállította a világ legnagyobb harangját Brazíliába

A NIPPON EXPRESS HOLDINGS, INC. cégcsoporthoz tartozó cargo-partner sikeresen megszervezte a világ legnagyobb mozgatható (lengő) harangjának szállítását Lengyelországból Brazíliába.

A monumentális, Vox Patris – magyarul „Az Atya hangja” – névre keresztelt harang súlya 55 tonna és 4 méter magas, ami miatt a szállítása kiemelkedő precizitást és magas szintű logisztikai szakértelmet követelt meg.

Ez az összetett nemzetközi projekt – amelyet a cargo-partner helyi és nemzetközi partnereivel szoros együttműködésben valósított meg – remekül szemlélteti a vállalat szakértelmét a túlméretes szállítmányok kezelésében és szállításában.

„Számunkra ez egy különösen fontos megbízás volt”

– mondta Stanisław Bochenek, a cargo-partner lengyelországi ügyvezetője.

„A feladat mérete és összetettsége alapos előkészítést és összehangolt csapatmunkát igényelt. Büszkék vagyunk rá, hogy közreműködhettünk egy ilyen egyedülálló és jelentőségteljes szállításban.”

Vox Patris – a világ legnagyobb harangja

A Vox Patris lenyűgöző, 55 tonnás tömegével körülbelül tíz afrikai elefánt súlyának felel meg, magassága 4 méter, átmérője pedig 4,5 méter – ezzel jelentősen meghaladja például Lengyelország leghíresebb harangját, a krakkói Wawel-katedrálisban található Zsigmond-harangot, amelynél ötször nehezebb. A harang réz-ón ötvözetből készült, és hangzását, valamint megjelenését tekintve is különleges.

A harang útja

A szállítás Dél-Lengyelországból, a Jan Felczyński harangöntödéből indult, ahol a Vox Patris harang a Rduch Bells & Clocks közreműködésével készült el. A monumentális harangot daruval emelték teherautóra, majd gondos csomagolás után elszállították egy, a gdański Baltic Hub terminál közelében található raktárba. Innen indult tovább tengeren túlméretes (OOG) rakományként, két kisebb harang és a tartószerkezet egyes elemeinek kíséretében.

A raktárból kamion szállította a kikötőbe a harangot, amit közvetlenül a teherautóról emeltek át a hajóra, ahol három egymás mellé helyezett flat-rack konténerben, a hajófedélzet alatt rögzítették – fontos megjegyezni, hogy nem mindennapi intézkedéseket hoztak a rakomány stabilitásának biztosítása érdekében. A kisebb harangokat és kiegészítő elemeket egy flat-rack és két nyitott tetős (open-top) konténerben szállították. Az egyes konténerek bruttó tömege megközelítőleg 20–22 tonna volt.

A rakomány 2025. április 10-én hagyta el a Gdański kikötőt, úti célja a brazíliai Santos kikötő. Érkezés után a harang további több mint 1.600 kilométert tesz meg szárazföldön végső rendeltetési helyére, a közép-brazíliai Trindade városába. Ezt az útvonalat a brazil Windlog szállítmányozási cég koordinálja, amely megbízta a cargo-partner-t a harang előfutásának kezelésére és tengeri szállítására.

„Ekkora méretű és jelentőségű rakomány mozgatása rendkívüli precizitást, valamint a teljes logisztikai folyamat tökéletes összehangolását igényli”

– emelte ki Stanisław Bochenek.

„Csapatunk kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a harang mind a szárazföldi, mind a tengeri szállítás során a lehető legnagyobb biztonságban jusson el rendeltetési helyére.”

A teljes logisztikai folyamatot a cargo-partner gdyniai irodája koordinálta, beleértve a lengyelországi közúti szállítást, az átrakodást és a vámkezelést a Baltic Hub kikötőben. A projekt újabb meggyőző példája annak, hogy a cargo-partner felkészült és tapasztalt szereplője a komplex, nemzetközi szállítmányozási feladatok teljes körű lebonyolításának.

Miután megérkezik Brazíliába, a Vox Patris egy 100 méter magas harangtoronyban, 30 méter magasan kap helyet a „Minden Örökkévaló Atyaisten” szentélyében, Trindadéban. Itt jelenleg is épül egy új katedrális, amely 12.000 hívő befogadására lesz alkalmas – ezzel a világ legnagyobb templomává válik. A zarándokhelyet már most is évente több mint négymillió hívő keresi fel.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Forradalmi autómosási módszerek a jövő jegyében

autómosás

Az autómosás világa gyorsan változik, a technológiai fejlődés itt is új utakat nyitott. Ám gondoltál már arra, hogy autódat végre anélkül tisztíthatod meg, hogy aggódnod kéne a vízfüggőség vagy az eszközigény miatt? Az innovatív megoldások között egyre inkább teret nyer a gyors autómosás technikája, amely elhozza neked a jövő technológiáját, miközben csökkenti az ökológiai lábnyomot.

Működik megújuló energiák nélkül?

A hagyományos autómosók által használt százliteres vízfelhasználást a gyors autómosás váltotta fel, amely mindössze fél liter vizet igényel. De hogyan lehetséges ez? A nanotechnológia segítségével a tisztítószerek molekulái olyan hatékonyan oldják fel és vonják körbe a szennyeződéseket, hogy azok egyszerűen letörölhetők, karcolások nélkül. Az ilyen innovációval dolgozó csapatok igyekeznek bebizonyítani, hogy a jármű tisztítása nem jelent egyet a pazarlással. Emellett az eszközeik többsége akkumulátoros, így az áramhasználatot is minimalizálják.

Védelem a karcolások ellen

Többen kérdezik, nem rongálja-e a fényezést ez az új módszer? Gyakran hallani, hogy a hagyományos autómosó szivacsok karcolásokat hagynak a kocsi felületén. Ennek elkerülése végett a nanotechnológiás tisztítószerek védőréteget képeznek a szennyeződéseken, így azok nem karcolják a fényezést. A prémium mikroszálas törlőkendőkkel történő tisztítás pedig biztosítja, hogy járműved ragyogó és sértetlen maradjon.

Mobilitás a zsebben

Ahogyan az életünk egyre inkább a digitális térbe terelődik, úgy az autómosó szolgáltatások is átléptek erre a színtérre. Egy applikáció segítségével gyerekjáték megtekinteni a különféle szolgáltatásokat és árakat, majd akár a kanapéról időpontot foglalni. A rendszer automatikusan besorolja a járműved méretét, így biztosan az arányos díjszabás szerint fizetsz. Ha már a modern kényelemmel élünk, miért ne lehetne a tiszta autó is egy kattintásra?

Hogyan működik a fizetési rendszer?

A digitális korban a fizetési lehetőségek is átalakultak. Bár sokan még a készpénzhez ragaszkodnak, itt főként bankkártyás, valamint Google és Apple Pay opciók állnak rendelkezésre. Ez megkönnyíti a folyamatot, és az alkalmazás gyors és biztonságos tranzakciókat garantál. Elavult a készpénz, amikor a telefonod úgyis mindig nálad van, nem?

Hogyan talál rád az autómosó szakember?

Megvan a helyed, lefixáltad az időpontot. De mi történik akkor, ha megérkezik az autómosó szakember? A munkavállalók a megadott időben felveszik veled a kapcsolatot telefonon, így nem kell a távollét miatt aggódnod, hiszen minden gördülékenyen zajlik. A munka befejeztével szintén értesítenek, így átnézheted az elkészült munkát és elismerheted, hogy járműved tisztán és ragyogóan vár rád.

Mi van, ha extra szolgáltatásra lenne szükséged?

Előfordulhat, hogy az alap mosás mellett további tisztítási igényed merül fel a helyszínen. Ebben az esetben is egyszerű a dolog, elég szólnod a helyszínen lévő szakembernek, aki továbbítja a kérésedet. A további költségeket banki átutalással tudod rendezni, ezzel elkerülve a készpénzes fizetést.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Amit a négyévszakos gumikról tudnod kell

négyévszakos gumiabroncsok

A négyévszakos gumiabroncsok egyre népszerűbbek azok körében, akik elsősorban városi környezetben autóznak, hiszen így nem kell évente kétszer a gumicserével bajlódni. Ezek az abroncsok kellemes kompromisszumot jelentenek a nyári és a téli abroncsok között, azonban a teljesítményük nagyban függ az időjárási viszonyoktól és az vezetés egyéb körülményeitől.

Azzal viszont érdemes biztosra menni, hogy az adott gumi tényleg négyévszakos-e. Ehhez nem kell tech gurunak lenni, az alábbi cikkben bemutatjuk, hogyan ismerheted fel a megfelelő jelöléseket. Emellett azt is eláruljuk, milyen tényezőket érdemes figyelembe venned, ha Royal Black gumiabroncsot vennél az Olcsobbgumi.hu webáruházból négyévszakos kivitelben.

A négyévszakos gumiabroncsok azonosítása

A négyévszakos abroncsokat jellemzően különféle jelölésekkel látják el, hogy megkülönböztethetők legyenek a kifejezetten nyári vagy téli gumikhoz képest. Az egyik leggyakrabban előforduló jelzés az M+S, azaz Mud & Snow, amely arra utal, hogy az abroncs mintázata és felépítése bizonyos mértékig alkalmassá teszi sáros vagy havas útfelületen való használatra. Fontos azonban tudni, hogy az M+S jelölés nem kizárólag a négyévszakos gumikra jellemző – akár egyes nyári abroncsokon is megtalálható lehet –, és önmagában nem jelent valódi téli teljesítményt. A gyártók ezt a jelzést saját hatáskörben tüntethetik fel, így nem nyújt garanciát a tényleges téli alkalmasságra.

Ha biztosra akarsz menni, akkor az M+S mellett még keress olyat is, hogy 3PMSF (Three-Peak Mountain Snowflake), ehhez tartozik egy három hegycsúcsból és egy hópehelyből álló ábra is, ami már tényleges téli megfelelőséget kódol. Egyes gyártók használják még az All season, illetve a 4S (Four Seasons) jelöléseket is, ezek is egyértelmű négyévszakos alkalmasságot biztosítanak.

Neked való a négyévszakos abroncs?

A négyévszakos abroncsok leginkább azok számára ideálisak, akik kevésbé tapasztalnak jelentős havazást, illetve extrém hidegeket, és az utakat is rendszeresen takarítják az általuk járt útvonalakon. Ez elsősorban mifelénk városi körülményeket jelent, tehát az ilyen közegben használt autóra nyugodtan lehet négyévszakos gumit tenni.

Minden más esetben érdemes vállalni a külön téli és nyári gumi cserélgetésével járó kellemetlenségeket, mivel egy négyévszakos abroncs teljesítménye komoly próbatétel esetén bőven elmarad egy tisztességes téli gumiétól. Emellett akkor is érdemes a szezonális gumi mellett döntened, ha sportosabban vezetsz, mivel a négyévszakos tapadása hirtelen kialakult extrém helyzetekben nem mindig elégséges.

Hogyan válassz négyévszakost?

Ha ezek után is úgy ítéled meg, hogy a négyévszakos a neked való választás, akkor mindenképpen figyelj a jelölésekre, az M+S és a 3PMSF együttes megléte például kellő biztosítékot jelenthet a minőségre.

Emellett a márka sem mindegy, ha árérzékeny vagy, akkor is érdemes például nagyobb gyártók gazdaságos márkáit választanod, hiszen ezek hosszú távon kifizetődő megoldást kínálnak.

A négyévszakos gumik kényelmes és költséghatékony megoldást jelenthetnek elsősorban a városi közlekedéshez, azonban érdemes körültekintően eljárni, hogy a biztonságot és a vezetési élményt ne tedd kockára a fenti szempontokért.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss