Mozgásban
Egyetemi fejlesztés a biztonságosabb közlekedésért
A közúti biztonságot, a közlekedési hálózatok hatékonyságát, valamint a balesetek és a forgalmi torlódások elkerülését is segítheti az a digitális iker keretrendszer, melynek fejlesztésén a floridai és a szöuli egyetemmel együttműködésben a Debreceni Egyetem Informatikai Karának szakemberei dolgoznak.
A Fraternity fantázianévre keresztelt tudományos projektet a HU-rizont program négyszáz millió forinttal támogatja.
November közepén Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a Debreceni Egyetemen jelentette be, hogy a modellváltó felsőoktatási intézmények nemzetközi léptékű kutatásaihoz kapcsolódó HU-rizont programban 12 milliárd forintból harminc pályázat valósul meg. Ennek egyik eleme a Fraternity cooperatív környezet kialakítása az autonóm járművek tesztelésére elnevezésű projekt, melynek fejlesztését a Debreceni Egyetem Informatikai Kara (DE IK) végzi.
Hajdu András, a fejlesztés szakmai vezetője, a DE IK dékánja a hirek.unideb.hu-nak elmondta, hogy az intelligens közlekedési rendszerekben (ITS) mért valós idejű információk és megfelelő vezetést támogató üzenetek járművekhez való továbbítása jelentős mértékben javíthatja a biztonságos és a dinamikus közlekedést.
– Ez a projekt azért tekinthető hiánypótlónak, mert jelenleg nincsenek olyan platformok, amelyekkel az automatizált járművekkel kapcsolatos, kollektív együttműködésen alapuló ITS-megoldásokat, az intelligens közlekedési rendszereket tesztelni lehetne. Gyakorlatilag egy digitális keretrendszert szeretnénk kidolgozni, amely lehetővé tenné, hogy az autóhasználók és az intelligens közlekedési megoldások számára skálázható tesztkörnyezet jöhessen létre. Ebben bármilyen új forgalmi helyzet modellezhető lesz, az eredmények alapján pedig továbbfejleszthetőek azok az autonóm járműveket kiszolgáló algoritmusok, amelyek révén megbízhatóbban működhetnek majd az intelligens rendszerek – mondta a kari vezető.
Hajdu András megjegyezte: a városi és a gyorsforgalmi közlekedésre lefordítva egyaránt lehetne alkalmazni ezt a keretrendszert, melyben olyan megoldások tesztelése végezhető el, amelyekkel időben elkerülhető a nagyobb torlódások kialakulása, nagyobb figyelmet kaphatnak a gyalogosok, rolleresek, kerékpárosok. Nem csupán tesztkörnyezetet kínál az ITS-szenzoroknak a kar, hanem adatokat és az IK rendelkezésére álló autonóm jármű révén lidar adatokon alapuló saját teszteredményeket is képes lehet majd produkálni, így a keretrendszer helyben is használható lesz.
– Van egy adott jármű, ami sok mindenre képes, ennek a szoftverét az autógyártó frissíti. A keretrendszer azoknak érdekes, akik az autonóm járművezetéshez szükséges fejlesztéseket végzik és a hatékony szoftverfrissítések, azaz a biztonságosabb közlekedés érdekében minél többféle forgalmi helyzetet szeretnének lemodellezni, ezáltal még okosabb járművet létrehozni. A platformunkban eleinte egy általános, formális programozási nyelvet használunk, de később minden leírható lesz benne, amire szükség van, tehát bármilyen közlekedési forgatókönyv letesztelhető lesz – magyarázta a dékán.
A projekt másik vezető szakembere, Do Van Tien, a Debreceni Egyetem Informatikai Kar tudományos tanácsadója szerint hamarosan lehetőség lehet arra, hogy az intelligens szoftvereket gyártó cégek az IK keretrendszerében végezzék el a szükséges teszteket.
– Sok iparvállalat dolgozik az intelligens közlekedés támogatását célzó innovatív megoldásokon, a gyártók pedig ezeket a szoftvereket integrálják az autonóm járművekbe. Ezek minden esetben olyan komplett eszközök, amelyeket nagy hatékonysággal és biztonsággal lehet használni. A projektünk egyik célja a költségcsökkentés, ami a fejlesztő cégeket együttműködésre sarkallja. Nem arra törekszünk, hogy feltaláljuk a spanyolviaszt, sokkal inkább lehetőségeket szeretnénk kínálni arra, hogy a meglévő információt feldolgozó szoftvereket még pontosabban és biztonságosabban lehessen használni. Ezzel a közlekedésben résztvevők járnának a legjobban – hangsúlyozta a szakember.
A projektben két külföldi partner dolgozik együtt az Informatikai Karral. Az egyik a Floridai Egyetem, melyet a legjobb öt állami egyetem között tartanak számon és fő profiljuk a mesterséges intelligencia, az algoritmusfejlesztés, a megerősítéses tanulás, valamint a nagy nyelvi modellek alkalmazása. A kar másik partnere a Szöuli Egyetem, melynek nagy tapasztalata van az intelligens közlekedési szoftverek fejlesztésében, az új technológiák koordinálásában, valamint szoros kapcsolatban állnak a Magyar Közút Nonprofit Zrt-vel is.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
You may like
-
Önvezető könnyű páncélvédettségű járművet fejlesztett a Széchenyi István Egyetem és a Gamma Zrt.
-
Új részleteket árult el a fejlesztő a most indult qvik fizetési rendszerről
-
Gyártástechnológiai tanácsadó testület: ipari partnereit is bevonja a képzésfejlesztésbe a Széchenyi István Egyetem
-
Az elszíneződött metszőfog kezelése lépésről lépésre
-
Jászberényből indulhat a méhészet globális reformja
-
Nemzetközi projektekben dolgozik együtt a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és a Széchenyi István Egyetem
Ipar
Önvezető könnyű páncélvédettségű járművet fejlesztett a Széchenyi István Egyetem és a Gamma Zrt.
Könnyű páncélvédettségű terepjáró bázisjárműre fejlesztett önvezető és távirányítási funkciókat a győri Széchenyi István Egyetem.
A hazai védelmi ipar meghatározó gyártójával, a Gamma Zrt.-vel közösen kialakított, hazánkban egyedülálló katonai és katasztrófavédelmi célú járművet az intézmény Járműipari Kutatóközpontjának munkatársai látták el ön- és távvezérlést lehetővé tevő technológiával.
A Széchenyi István Egyetem és a budapesti Gamma Zrt., a hazai védelmi ipar meghatározó gyártója sikeresen valósította meg közös projektjét, egy ön- és távvezérlésre alkalmas könnyű páncélvédettségű terepjáró bázisjármű fejlesztését. Az újítás igénye a meglévő, ballisztikai védelemmel rendelkező járművek tesztelése, képességeinek demonstrálása során merült fel az élő erő védelme és az emberierőforrás-szükséglet csökkentése érdekében.
Az innovációs pályázat fő célkitűzése egy olyan nehéz terepi viszonyok között is alkalmazható, fizikai behatásokkal szemben védelmet nyújtó alapjármű megépítése volt, amely biztosítja az önvezérléshez szükséges rendszerintegráció alapvető feltételeit, valamint a többcélú alkalmazást. A megvalósult szimpla fülkés, félplatós, 4×4 hajtásképletű járműhöz illeszkedő, többfunkciós feladatellátást támogató cserefelépítmény-rendszert is kidolgoztak a szakemberek, amely lehetővé teszi a különböző felhasználói igényeknek megfelelő, különleges szakmai képességekkel rendelkező felépítmények fejlesztését.
„Először azon dolgoztunk, hogy a jármű mozgása, így a pedálrendszer és a kormány távolról is irányítható legyen. Ebbe a munkába az egyetem Digitális Fejlesztési Központja is bekapcsolódott, hogy zökkenőmentesen, rövid reakcióidővel működjön a kamerakép átvitele, amihez 5G- és wifihálózatot használtunk” – vázolta fel Kőrös Péter, a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának (JKK) Autonóm Közlekedési Rendszerek operatív vezetője. Kiemelte, hogy a távvezérlés kezelői felületét, irányítói programjait és a digitális műszerfallal ellátott operátori állást mind a központ munkatársai valósították meg.
A szakember elárulta, hogy az autonóm működési mechanizmus beépítése nem volt újdonság a kollégáknak, hiszen a JKK egyik fő kutatási profilját az önvezető járművek adják. „Az egyetlen ismeretlen tényező a méret volt, hiszen 16-18 tonnás páncélozott járműre még nem fejlesztettünk ilyen funkciót” – fejtette ki. „Ebben az irányítási formában GPS-technológia segítségével előre felmérjük a bejárandó terepet, amelyen a jármű utána önállóan végig tud menni. Ha bármilyen akadály kerül az útjába, akkor a jármű vagy megáll, vagy kikerülő manővert végez el attól függően, hogy mit programoztunk be neki” – részletezte Kőrös Péter.
Eredetileg határvédelmi és felderítő funkciók ellátására alkalmas jármű kidolgozása volt a fő fókusz, de azóta már számos más területről – például tűzoltóságról – is érdeklődtek az innováció iránt. „A szenzorokat és a távközléshez szükséges eszközöket a járműtestre szereltük fel, a hátsó felépítmény pedig cserélhető, ezért bármilyen funkciót elláthat a mérésektől a mentéseken át a hadi alkalmazásig. Az autonóm és távvezérlés pedig Magyarországon egyedülálló módon funkciótól és felépítménytől függetlenül működik” – húzta alá a mérnök. A céggel történő együttműködésről elmondta: „Szakmailag és emberileg is kiváló csapat dolgozott a projekten. A fejlesztés nem valósulhatott volna meg Ocskay Gábor, a Gamma Zrt. Különleges Jármű Divíziójának egykori vezetője nélkül, aki sajnos a közös munka végeredményét már nem élhette meg.”
A konzorciumi tagok a projekt során a Gamma Zrt. Komondor járműcsaládjának hatodik, új típusát (RDO-3927) alkották meg. Dr. Zsitnyányi Attila, a vállalat vezérigazgatója elmondta, a Széchenyi István Egyetemmel sikerre vitt pályázat további fejlesztéseket is inspirált, a távirányíthatóságot és az önvezető funkciót pedig akár más járműveikre is kiterjesztenék.
„Magyarország egyetlen könnyű páncélvédettségű bázisjármű-fejlesztőjének és -gyártójának lenni komoly felelősséggel jár, ezért nyitottan állunk az olyan jövőbe mutató kutatási együttműködésekhez, mint amilyen a győri egyetemmel is megvalósult. A projekten dolgozó kutatóközpont, illetve az egyetem vezetésének hozzáállását, munkabírását már a pályázat készítése során csodáltam. Kiváló munkát végeztek végig, hihetetlenül rövid reakcióidőkkel. Öröm volt velük együtt dolgozni” – jelentette ki a vezérigazgató. Hozzátette: a kiváló tapasztalatoknak köszönhetően a jövőben is folytatnák a partnerséget az intézménnyel.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
A HUN-REN SZTAKI kutatócsapata önvezető járműveket tanított biztonságos manőverezésre
Egy 2022-ben indult, magyar-vietnámi közös, kutatási projektben hibrid tanulási módszerrel biztonságos vészhelyzeti manőverezésre tanítottak önvezető járműveket a HUN-REN SZTAKI-nál.
A Vészhelyzeti pályatervezés kooperálni képes autonóm járművek számára című programra három éve 69 546 489 forintnyi, száz százalékban vissza nem térintendő támogatást nyert el a HUN-REN SZTAKI nevében pályázó, Gáspár Péter professzor által vezetett kutatócsoport. A programban kezdetektől fogva közreműködtek a vietnámi Közlekedési és Kommunikációs Egyetem (UTC) kutatói is. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által támogatott 2019-2.1.12-TÉT_VN-2020-00003 azonosító számú projekt kitűzött feladatai között szerepelt egy olyan irányítási rendszer kidolgozása, mellyel az egymással és a környezeti elemekkel is kommunikáló autonóm jármű vészhelyzet esetén biztonságos elkerülő manőverezést tud végrehajtani. A projekt soárn mindezt nem csak a szimulációs térben, hanem valós környezetben is kipróbálhatták a kutatók, a zalaegerszegi ZalaZONE tesztpályán egy fejlesztési célokra átépített Lexus RX 450h típusú önvezető járművön .
A gépjárművek menetstabilitásának megőrzése régóta kutatott téma az irányításelméletben. A jelenleg forgalomban lévő rendszerek a járművezetőt támogatva avatkoznak be, amennyiben a jármű mozgásállapota megköveteli. Ezek a rendszerek a jármű belső állapotváltozóit felhasználva, klasszikus irányítási módszerekkel, elsősorban a kerékfékeket aktuálva stabilizálják a járművet egy esetleges megcsúszás során. Az egyre magasabb automatizáltsági szintű funkciók megkövetelik, hogy a jármű irányítórendszere képes legyen a környezet statikus és dinamikus objektumait is figyelembe véve megtervezni jármű trajektóriáját. Az ehhez szükséges környezetérzékelés alapját különböző elven működő rendszerek adják, mint például az ultrahang, a radar, illetve a lidar, esetleg a gépi látáson alapuló kamerás rendszerek. Ezen rendszerek információinak egységes kiértékelését egy magas szintű környezetérzékelő rendszer végzi, amelyre alapozva az optimális járműpálya meghatározható az autonóm jármű számára.
A napjainkban egyre inkább kutatási fókuszba kerülő autonóm járművek fejlesztésének egyik sarokköve, hogy a jármű irányítórendszere képes legyen a környezet statikus – mint amilyen egy jelzőlámpa – és dinamikus, – mint például egy járókelő – objektumait is figyelembe véve megtervezni jármű pályáját. A jármű mozgási pályájának tervezése tulajdonképpen egy optimalizálási probléma megoldása, melynek során mindig figyelembe kell venni a trajektória dinamikai megvalósíthatóságát, azaz a menetstabilitását garantálását.
„A kutatás célja olyan módszerek kifejlesztése volt, amelyek segítségével az autonóm járművek vészhelyzeti manővereket tudnak végrehajtani gépi tanulás alkalmazásával. Ezt egy valós vészhelyzeti szituációban teszteltük, hogy lássuk, hogyan működik a gyakorlatban”
– mondta Gáspár Péter, a kutatás vezetője.
„A kutatás eredményeként olyan irányítórendszert dolgoztunk ki, ami a gépi tanulás és a hagyományos irányítástechnikai megoldások kombinációjára épül. Ez a rendszer képes figyelembe venni a környezeti információkat, és biztosítani a jármű biztonságos pályájának megtervezését és végrehajtását. A rendszer felső szintje egy olyan döntéshozatali és pályatervezési folyamat, amely megerősítéses tanulásra épít, míg az alsó szint a tervezett pálya gyors értékelésére szolgál. Itt a legfontosabb tényező a dinamikai megvalósíthatóság, amely figyelembe veszi például a beavatkozókra vonatkozó korlátozásokat és a jármű menetstabilitását”
– fejtette ki részletesen a kutató Professzor.
A kutatás során a gépi tanulásra épülő irányítást úgy hangolták, hogy figyelembe vegye a hagyományos irányítástechnikai módszerek robusztusságát is. „Ennek a munkának köszönhetően az autonóm jármű képes megőrizni a stabilitását akkor is, ha váratlan változások lépnek fel a környezetben vagy a jármű dinamikájában” – egészítette ki Mihály András, a projekten dolgozó kutató, majd hozzátette:
„A kutatásban kifejlesztett vészhelyzeti pályatervezési és járműirányítási megoldásokat az automatizált, felszerelt Lexus RX 450h tesztjárművön teszteltéük a ZalaZone tesztpályán, különböző vészhelyzeti manőverek végrehajtásával.”
„A projekt során egy kísérleti fejlesztés zajlott, amelyben a járműdinamikát, a szenzoradatok egyesítését és a gépi tanulással támogatott járműirányítást kombinálják, mindeközben figyelembe veszik a járműipari fejlesztési folyamatokat is”
– összegezte Gáspár Péter, a kutatás vezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
„Projekt cargo” szállítmányozás globális szinten
A NIPPON EXPRESS HOLDINGS, INC. vállalatcsoporthoz tartozó cargo-partner tovább erősítette pozícióját a világ vezető logisztikai szolgáltatói között.
Kiemelkedő szakértelmüket és innovatív megközelítésüket számos figyelemre méltó „projekt cargo” szállítással bizonyították, sikeresen kezelve a legösszetettebb logisztikai kihívásokat. A cégcsoport globális hálózatának előnyeit maximálisan kihasználva a cargo-partner hatékonyan szervezte és irányította a túlméretes, nagy értékű rakományok szállítását légi, tengeri, közúti és vasúti útvonalakon egyaránt.
Összetett légi-közúti megoldások:
A cargo-partner németországi csapata egy 12 méter hosszú és több mint 6 tonna súlyú darusínrendszer időkritikus szállítását bonyolította le az Egyesült Államokba. A rakomány Karlsruhéban került felvételre, majd Aachenbe vámkezelték, ahonnan az amszterdami repülőtérre szállították át. Ott a síneket egy speciálisan túlméretes rakományok számára kialakított, széles nyitható orr-résszel ellátott repülőgépbe rakodták, amellyel Miamiba repültek, majd végül teherautóval kiszállították a kansasi célállomásra.
A cargo-partner immár harmadik éve támogatja a kuvaiti nemzeti válogatottat a versenyekre való kijutásban. Idén a lengyelországi Waterjet World Series versenyre öt darab nagy teljesítményű jet ski szállítását bonyolította le. A jet skiket Kuvaitból repülővel szállították el Varsóba, majd közúton az esemény helyszínére, biztosítva, hogy azok a tervezett időpontban pontosan megérkezzenek. A verseny után a cargo-partner a visszaszállítást is megszervezte Kuvaitba, ezzel is bizonyítva szakértelmét a teljes körű sportlogisztikai megoldások terén.
Tengeri szállítási megoldások:
A cargo-partner jelentős ipari cikkek, darabos ömlesztett szállítmányát bonyolította le Szlovéniába, Koper kikötőjén keresztül. A projekt során a szállítandó mennyiség váratlanul jelentősen megnövekedett, így a végső rakománymennyiség megközelítőleg 600 tonnát és 780 köbmétert tett ki. Ezen kívül a cargo-partner 111 tonna cső szállítását is elvégezte. A logisztikai szolgáltató rugalmasan és hatékonyan koordinálta az összes szállítmányt Sanghajból Koperbe, ezzel is hangsúlyozva szakértelmét a komplex logisztikai műveletek terén.
A cargo-partner gdyniai csapata érzékeny repülőgéptörzs-alkatrészek szállítását szervezte meg Sanghajba. A rakomány, amely 4,15 m széles és 5,71 m hosszú volt, dobozba került, és a gyárból éjszaka közúton került elszállításra a gdanski kikötőhöz közeli Wocławyba. A csapat egy „flat-rack” konténerre rögzítette a dobozt, és átadta tengeri szállításra. 46 nap elteltével a rakomány biztonságosan és időben megérkezett Sanghajba.
A cargo-partner kínai és vietnámi csapatai egy neves koreai autóipari vállalat számára bonyolítottak le egy túlméretes gépalkatrészekből álló szállítmányt Sanghajból Haiphongba. A szállítmány 51 darabból állt, és össztömege 685 tonna volt, amelynek legnehezebb darabja 142 tonnát nyomott Három hónapos, az ügyféllel szoros együttműködésben végzett gondos tervezés után a rakományt sikeresen elszállították Kínából Vietnámba. Ezzel tovább öregbítették a cargo-partner hírnevét, mint az autóipari ágazat nagyméretű szállítmányainak megbízható partnere.
Az oszakai EXPO 2025 kiállításon való osztrák részvétel támogatásaként a cargo-partner egy 16,5 méter magas faszobor szállítását bonyolítja le, amely az osztrák pavilon központi eleme lesz. Ez a bonyolult alkotás egymáshoz kapcsolódó lamellákból áll, amelyek Beethoven „Örömóda” című művének első taktusait ábrázolják. A szétszerelést követően a szobrot 10 FCL konténerbe rakodták, majd vasúton elszállították Hamburgba, ahonnan tengeri úton Kobéba, végül pedig Oszakába juttatták el.
Közúti szállítás:
A cargo-partner Bosznia-Hercegovinában egy kiemelt ügyfél számára biztosította az országon keresztül történő naperőmű-alkotóelemek szállítását. A projekt több mint 30 szállítást foglalt magában különböző kiindulási országokból, köztük Németországból, Dániából, Horvátországból és Ausztriából. A rakomány napelemeket, szerelőberendezéseket és előregyártott szerkezeteket tartalmazott, összesen 310 797 kg súlyban. A megbízás során 13 FTL, 14 LTL és 6 gyűjtőfuvaros szállítást bonyolítottak le. A cargo-partner precíz koordinációval biztosította, hogy minden szállítmány időben és épségben megérkezzen, lehetővé téve a sikeres telepítést és hozzájárulva a régió fenntartható energiafelhasználási kezdeményezéseihez.
Egy skóciai székhelyű mérnöki vállalat a nemzetközi logisztikai céget bízta meg egy 12 600 kg súlyú, túlméretes küldemény Szerbiába történő szállításával, raktározásával és vámkezelésével. Bár a cargo-partner belgrádi raktára már elérte a teljes kapacitását, a helyi csapat sikeresen biztosította a gyors és biztonságos raktározást, eleget téve az ügyfél különleges tárolási és kezelési követelményeinek. A csapat ezen kívül az utolsó szakasz szállítását is intézte, és gondoskodott a túlméretes rakományhoz szükséges speciális felszerelésről. A több fázisú művelet ellenére a csomagok időben és kifogástalan állapotban érkeztek meg.
Szakértői hálózat a „projekt cargo” szállítmányok igényeinek kiszolgálására
Az elmúlt évben elért eredmények megerősítik a cargo-partner szerepét, mint világszerte megbízható partner a logisztikában. A cargo-partner globális szakértői hálózata lehetővé teszi, hogy a cég komplex „projekt cargo” igényeket szolgáljon ki, és rugalmas, megbízható logisztikai megoldásokat kínáljon ügyfeleinek világszerte.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Népszerű
Az ABB és a Környezettudatos Építési Egyesületek Világtanácsa egész Európában együttműködik a fenntartható, energiahatékony épületek létesítésének ösztönzése érdekében
A vezetékes- és a mobilinternet forgalom is emelkedett a Telekomnál az ünnepi időszakban az elmúlt évhez képest
Járművekbe integrálható vezérlőplatformot mutat be az LG a 2025-ös CES-en
Az olimpiai bajnokok lassabban öregszenek
Drágulás és növekvő kereslet a használt autók piacán
AI-alapú, egyénre szabható funkciókkal érkeznek az LG 2025-ös OLED evo tévéi
Idén a nem betartott fogadalmak helyett inkább életvezetési tanácsadó segítségével indítsd az évet!
Az LG bemutatta XBOOM BY WILL.I.AM audiotermékeit
Kár és kártalanítás: szállítmánybiztosítás a logisztikában
Új fejezet nyílik a filmgyártásban Magyarországon
Technokrata.hu
Síelésre fel: utazás előtt ellenőrizzük a téli gumiabroncsokat és a vonatkozó jogszabályokat
Űrtechnológiát hoz a hálószobákba a tollszakma hazai képviselője
Mi történik, ha egy hazai tech cég gyorsabb, mint a nagyok? A TabLog tőkeemelést kapott
Magyarországon mostantól rendelhető az új Opel Frontera
Balogh Petya a Lightyear új stratégiai partnere
A Samsung a Color E-Paper és AI Signage kijelző megoldásait mutatja be az ISE 2025 kiállításon
Az első lépés a kvantumbiztos jövő felé a Samsung Knox segítségével
Ezek az új technológiák segíthetnek a visszaesés leküzdésében az építőanyag-kereskedők számára
Vadonatúj karórákkal tér vissza PAC-MAN a csuklókra
A jövő mérnökei csapnak össze a 2025. február 8-i RobonAUT versenyen
Műszaki-Magazin.hu
Újabb elismerés a Schneider Electricnek a Világgazdasági Fórumtól
GIMEX: Kostyrka® hidraulikus szorítóperselyek
Az SW Machines Magyarországon – rendszer megoldások egyedi igényekre
Fanuc Robot Karnevál!
Kiegészítő elemet és funkciót kaptak a Mewa ecsetes mosóasztalai
Egyre inkább elfogadott a mesterséges intelligencia Németországban
SAP Hungary – Pécsi Tudományegyetem együttműködés
„Projekt cargo” szállítmányozás globális szinten
BME RobonAUT 2025 verseny február 8-án
Áprilisban nyitja kapuit az InnoElectro 2025
Ajánljuk
Friss
-
Gazdaság1 hét ago
Egyre többet várnak el a nyugdíj-megtakarítóktól a pénztárak
-
Gazdaság2 hét ago
2025-ben is Top Employer minősítést kapott a Yettel
-
Szórakozás2 hét ago
MINDEN RENDBEN világpremier a Berlinale versenyében
-
Szórakozás2 hét ago
Szabadon felhasználhatóak lettek Robert Capa fotói és Frida Kahlo művei
-
Okoseszközök2 hét ago
Nem kell félni az AI-tól, lehet szeretni is
-
Szórakozás1 hét ago
Forma-1 versenyautókkal bővült a Hot Wheels palettája
-
Mozgásban2 hét ago
Molnár Martin helytállt a darálóban a közel keleti F4-es bajnokság második állomásán
-
Szórakozás2 hét ago
Az Aranyélet, Kincsem, Terápia és a Toxikoma forgatókönyvírói írják a Puskás munkacímű tévéfilmsorozatot.