Connect with us

Mozgásban

Digitális lopásvédelmet mutatott be az elektromos kerékpárok akkumulátoraihoz a Bosch eBike Systems

Aki elektromos kerékpár vásárlása mellett dönt, a lehető leghatékonyabban szeretné megvédeni járművét lopás ellen.

Annak érdekében, hogy még jobban megnehezítse a tolvajok dolgát, a Bosch eBike Systems az akkumulátorokra is kiterjeszti a digitális lopásvédelmet. A Bosch a CES 2025 szakkiállításon mutatta be akkumulátorzár (Battery Lock) megoldását. Ez a piacon egyedülálló funkció gondoskodik arról, hogy lopás esetén az elektromos kerékpár akkumulátora használhatatlanná, így a tolvajok számára értéktelenné váljon. Az új megoldás kiegészíti az eBike Lock és az eBike Alarm funkciók köré épülő intelligens rendszer digitális lopásvédelmi portfólióját.

„Az akkumulátor az eBike egyik legértékesebb alkatrésze. Az akkumulátorzárral az elektromos kerékpárok tulajdonosai egy olyan intelligens biztonsági funkcióhoz juthatnak, amellyel járművüket még hatékonyabban védhetik a lopástól”

– ismertette Gregor Dasbach, a Bosch eBike Systems digitális részlegének vezetője.

„Digitális lopásvédelmi portfóliónk bővítésével nagy lépést tehetünk víziónk felé, amely szerint a jövőben már egyetlen Bosch-rendszerrel szerelt elektromos kerékpárt sem lophatnak el.”

Akkumulátorzár: az eBike akkumulátor kiegészítő digitális védelme

A kivehető akkumulátorokat – mint például a PowerTube és a PowerPack – mechanikus zár biztosítja, az új akkumulátorzár (Battery Lock) digitálisan egészíti ki ezt a védelmet. Amint az eBike Flow alkalmazásban aktiválják az akkumulátorzár funkciót, az akkumulátor az eBike leállításakor automatikusan lezárul. Ha ezt egy másik, szintén intelligens rendszerrel felszerelt elektromos kerékpárba helyezik, a rendszer automatikusan megszakítja a motor energiaellátását, ezzel a teljes kerékpárt használhatatlanná teszi a felhasználó számára. Így a lopott akkumulátor értékesítése is értelmetlenné válik, ami tovább csökkenti a lopás kockázatát.

Teljes rugalmasság: az intelligens rendszerben minden akkumulátorral, illetve akkumulátorkombinációval kompatibilis

Az akkumulátorzár (Battery Lock) funkcióhoz több digitális kulcs, így az eBike Flow alkalmazással rendelkező okostelefon, valamint a Kiox 300 vagy a Kiox 500 kijelző is használható egyidejűleg. Az eBike Flow alkalmazással ezek a digitális kulcsok rugalmasan kezelhetők, így az akkumulátorzár akár ki is kapcsolható, ha a tulajdonos például barátaival vagy családtagjaival szeretné megosztani az akkumulátort. Az akkumulátorzár emellett az intelligens rendszerben minden akkumulátorral, illetve akkumulátor-kombinációval kompatibilis, illetve a DualBatteries technikával és a PowerMore 250 hatótávnövelővel (Range Extender) is működik.

Optimális kiegészítő lopásvédelem

Új akkumulátorzár (Battery Lock) funkcióval a Bosch eBike Systems tovább bővíti digitális biztonsági portfólióját, még hatékonyabb lopásvédelmet kínál az elektromos kerékpárok tulajdonosai számára. A már elérhető eBike Lock funkció esetében az okostelefon, valamint a Kiox 300 és Kiox 500 kijelzők szolgálnak digitális kulcsként a motor energiaellátásának aktiválásához. Az eBike Alarm funkció a kerékpár pontos helyéről tájékoztatja a felhasználókat, és gyanús mozgás esetén riasztást ad. Az eBike eltulajdonításakor a felhasználó push-értesítést kap okostelefonjára, és elindul a helymeghatározás. Eltulajdonítás esetén a lopási jelentés foglalja össze az elektromos kerékpár azonosítóit és a bűncselekménnyel kapcsolatos összes fontos adatot, amely azután az élő nyomkövetés linkjével együtt továbbítható a rendőrség felé. Az eBike Pass egyfajta digitális járműnyilvántartási okmányként szolgál, amely az eBike-tulajdonosok a kerékpár összes fontos adatát könnyen és egyszerűen áttekinthetik.

2025 nyarától elérhető

Az akkumulátorzár (Battery Lock) funkció az eBike Flow alkalmazáson keresztül táveléréssel (Over the Air) telepíthető az intelligens rendszerrel rendelkező Bosch eBike modellekre. A Flow+ előfizetés részeként 2025 nyarától jelenik meg a kínálatban.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ipar

Önvezető könnyű páncélvédettségű járművet fejlesztett a Széchenyi István Egyetem és a Gamma Zrt.

Könnyű páncélvédettségű terepjáró bázisjárműre fejlesztett önvezető és távirányítási funkciókat a győri Széchenyi István Egyetem.

A hazai védelmi ipar meghatározó gyártójával, a Gamma Zrt.-vel közösen kialakított, hazánkban egyedülálló katonai és katasztrófavédelmi célú járművet az intézmény Járműipari Kutatóközpontjának munkatársai látták el ön- és távvezérlést lehetővé tevő technológiával.

A Széchenyi István Egyetem és a budapesti Gamma Zrt., a hazai védelmi ipar meghatározó gyártója sikeresen valósította meg közös projektjét, egy ön- és távvezérlésre alkalmas könnyű páncélvédettségű terepjáró bázisjármű fejlesztését. Az újítás igénye a meglévő, ballisztikai védelemmel rendelkező járművek tesztelése, képességeinek demonstrálása során merült fel az élő erő védelme és az emberierőforrás-szükséglet csökkentése érdekében.

Az innovációs pályázat fő célkitűzése egy olyan nehéz terepi viszonyok között is alkalmazható, fizikai behatásokkal szemben védelmet nyújtó alapjármű megépítése volt, amely biztosítja az önvezérléshez szükséges rendszerintegráció alapvető feltételeit, valamint a többcélú alkalmazást. A megvalósult szimpla fülkés, félplatós, 4×4 hajtásképletű járműhöz illeszkedő, többfunkciós feladatellátást támogató cserefelépítmény-rendszert is kidolgoztak a szakemberek, amely lehetővé teszi a különböző felhasználói igényeknek megfelelő, különleges szakmai képességekkel rendelkező felépítmények fejlesztését.

„Először azon dolgoztunk, hogy a jármű mozgása, így a pedálrendszer és a kormány távolról is irányítható legyen. Ebbe a munkába az egyetem Digitális Fejlesztési Központja is bekapcsolódott, hogy zökkenőmentesen, rövid reakcióidővel működjön a kamerakép átvitele, amihez 5G- és wifihálózatot használtunk” – vázolta fel Kőrös Péter, a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának (JKK) Autonóm Közlekedési Rendszerek operatív vezetője. Kiemelte, hogy a távvezérlés kezelői felületét, irányítói programjait és a digitális műszerfallal ellátott operátori állást mind a központ munkatársai valósították meg.

A szakember elárulta, hogy az autonóm működési mechanizmus beépítése nem volt újdonság a kollégáknak, hiszen a JKK egyik fő kutatási profilját az önvezető járművek adják. „Az egyetlen ismeretlen tényező a méret volt, hiszen 16-18 tonnás páncélozott járműre még nem fejlesztettünk ilyen funkciót” – fejtette ki. „Ebben az irányítási formában GPS-technológia segítségével előre felmérjük a bejárandó terepet, amelyen a jármű utána önállóan végig tud menni. Ha bármilyen akadály kerül az útjába, akkor a jármű vagy megáll, vagy kikerülő manővert végez el attól függően, hogy mit programoztunk be neki” – részletezte Kőrös Péter.

Eredetileg határvédelmi és felderítő funkciók ellátására alkalmas jármű kidolgozása volt a fő fókusz, de azóta már számos más területről – például tűzoltóságról – is érdeklődtek az innováció iránt. „A szenzorokat és a távközléshez szükséges eszközöket a járműtestre szereltük fel, a hátsó felépítmény pedig cserélhető, ezért bármilyen funkciót elláthat a mérésektől a mentéseken át a hadi alkalmazásig. Az autonóm és távvezérlés pedig Magyarországon egyedülálló módon funkciótól és felépítménytől függetlenül működik” – húzta alá a mérnök. A céggel történő együttműködésről elmondta: „Szakmailag és emberileg is kiváló csapat dolgozott a projekten. A fejlesztés nem valósulhatott volna meg Ocskay Gábor, a Gamma Zrt. Különleges Jármű Divíziójának egykori vezetője nélkül, aki sajnos a közös munka végeredményét már nem élhette meg.”

A konzorciumi tagok a projekt során a Gamma Zrt. Komondor járműcsaládjának hatodik, új típusát (RDO-3927) alkották meg. Dr. Zsitnyányi Attila, a vállalat vezérigazgatója elmondta, a Széchenyi István Egyetemmel sikerre vitt pályázat további fejlesztéseket is inspirált, a távirányíthatóságot és az önvezető funkciót pedig akár más járműveikre is kiterjesztenék.

„Magyarország egyetlen könnyű páncélvédettségű bázisjármű-fejlesztőjének és -gyártójának lenni komoly felelősséggel jár, ezért nyitottan állunk az olyan jövőbe mutató kutatási együttműködésekhez, mint amilyen a győri egyetemmel is megvalósult. A projekten dolgozó kutatóközpont, illetve az egyetem vezetésének hozzáállását, munkabírását már a pályázat készítése során csodáltam. Kiváló munkát végeztek végig, hihetetlenül rövid reakcióidőkkel. Öröm volt velük együtt dolgozni” – jelentette ki a vezérigazgató. Hozzátette: a kiváló tapasztalatoknak köszönhetően a jövőben is folytatnák a partnerséget az intézménnyel.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

A HUN-REN SZTAKI kutatócsapata önvezető járműveket tanított biztonságos manőverezésre

Egy 2022-ben indult, magyar-vietnámi közös, kutatási projektben hibrid tanulási módszerrel biztonságos vészhelyzeti manőverezésre tanítottak önvezető járműveket a HUN-REN SZTAKI-nál.

A Vészhelyzeti pályatervezés kooperálni képes autonóm járművek számára című programra három éve 69 546 489 forintnyi, száz százalékban vissza nem térintendő támogatást nyert el a HUN-REN SZTAKI nevében pályázó, Gáspár Péter professzor által vezetett kutatócsoport. A programban kezdetektől fogva közreműködtek a vietnámi Közlekedési és Kommunikációs Egyetem (UTC) kutatói is. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által támogatott 2019-2.1.12-TÉT_VN-2020-00003 azonosító számú projekt kitűzött feladatai között szerepelt egy olyan irányítási rendszer kidolgozása, mellyel az egymással és a környezeti elemekkel is kommunikáló autonóm jármű vészhelyzet esetén biztonságos elkerülő manőverezést tud végrehajtani. A projekt soárn mindezt nem csak a szimulációs térben, hanem valós környezetben is  kipróbálhatták a kutatók, a zalaegerszegi ZalaZONE tesztpályán egy fejlesztési célokra átépített Lexus RX 450h típusú önvezető járművön .

A gépjárművek menetstabilitásának megőrzése régóta kutatott téma az irányításelméletben. A jelenleg forgalomban lévő rendszerek a járművezetőt támogatva avatkoznak be, amennyiben a jármű mozgásállapota megköveteli. Ezek a rendszerek a jármű belső állapotváltozóit felhasználva, klasszikus irányítási módszerekkel, elsősorban a kerékfékeket aktuálva stabilizálják a járművet egy esetleges megcsúszás során. Az egyre magasabb automatizáltsági szintű funkciók megkövetelik, hogy a jármű irányítórendszere képes legyen a környezet statikus és dinamikus objektumait is figyelembe véve megtervezni jármű trajektóriáját. Az ehhez szükséges környezetérzékelés alapját különböző elven működő rendszerek adják, mint például az ultrahang, a radar, illetve a lidar, esetleg a gépi látáson alapuló kamerás rendszerek. Ezen rendszerek információinak egységes kiértékelését egy magas szintű környezetérzékelő rendszer végzi, amelyre alapozva az optimális járműpálya meghatározható az autonóm jármű számára.

A napjainkban egyre inkább kutatási fókuszba kerülő autonóm járművek fejlesztésének egyik sarokköve, hogy a jármű irányítórendszere képes legyen a környezet statikus –  mint amilyen egy jelzőlámpa – és dinamikus,  – mint például egy járókelő – objektumait is figyelembe véve megtervezni jármű pályáját. A jármű mozgási pályájának tervezése tulajdonképpen egy optimalizálási probléma megoldása, melynek során mindig figyelembe kell venni a trajektória dinamikai megvalósíthatóságát, azaz a menetstabilitását garantálását.

„A kutatás célja olyan módszerek kifejlesztése volt, amelyek segítségével az autonóm járművek vészhelyzeti manővereket tudnak végrehajtani gépi tanulás alkalmazásával. Ezt egy valós vészhelyzeti szituációban teszteltük, hogy lássuk, hogyan működik a gyakorlatban”

– mondta Gáspár Péter, a kutatás vezetője.

„A kutatás eredményeként olyan irányítórendszert dolgoztunk ki, ami a gépi tanulás és a hagyományos irányítástechnikai megoldások kombinációjára épül. Ez a rendszer képes figyelembe venni a környezeti információkat, és biztosítani a jármű biztonságos pályájának megtervezését és végrehajtását. A rendszer felső szintje egy olyan döntéshozatali és pályatervezési folyamat, amely megerősítéses tanulásra épít, míg az alsó szint a tervezett pálya gyors értékelésére szolgál. Itt a legfontosabb tényező a dinamikai megvalósíthatóság, amely figyelembe veszi például a beavatkozókra vonatkozó korlátozásokat és a jármű menetstabilitását”

fejtette ki részletesen a kutató Professzor.

A kutatás során a gépi tanulásra épülő irányítást úgy hangolták, hogy figyelembe vegye a hagyományos irányítástechnikai módszerek robusztusságát is. „Ennek a munkának köszönhetően az autonóm jármű képes megőrizni a stabilitását akkor is, ha váratlan változások lépnek fel a környezetben vagy a jármű dinamikájában” – egészítette ki Mihály András, a projekten dolgozó kutató, majd hozzátette:

A kutatásban kifejlesztett vészhelyzeti pályatervezési és járműirányítási megoldásokat az automatizált, felszerelt Lexus RX 450h tesztjárművön teszteltéük a ZalaZone tesztpályán, különböző vészhelyzeti manőverek végrehajtásával.”

„A projekt során egy kísérleti fejlesztés zajlott, amelyben a járműdinamikát, a szenzoradatok egyesítését és a gépi tanulással támogatott járműirányítást kombinálják, mindeközben figyelembe veszik a járműipari fejlesztési folyamatokat is”

összegezte Gáspár Péter, a kutatás vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

„Projekt cargo” szállítmányozás globális szinten

A NIPPON EXPRESS HOLDINGS, INC. vállalatcsoporthoz tartozó cargo-partner tovább erősítette pozícióját a világ vezető logisztikai szolgáltatói között.

Kiemelkedő szakértelmüket és innovatív megközelítésüket számos figyelemre méltó „projekt cargo” szállítással bizonyították, sikeresen kezelve a legösszetettebb logisztikai kihívásokat. A cégcsoport globális hálózatának előnyeit maximálisan kihasználva a cargo-partner hatékonyan szervezte és irányította a túlméretes, nagy értékű rakományok szállítását légi, tengeri, közúti és vasúti útvonalakon egyaránt.

Összetett légi-közúti megoldások:

A cargo-partner németországi csapata egy 12 méter hosszú és több mint 6 tonna súlyú darusínrendszer időkritikus szállítását bonyolította le az Egyesült Államokba. A rakomány Karlsruhéban került felvételre, majd Aachenbe vámkezelték, ahonnan az amszterdami repülőtérre szállították át. Ott a síneket egy speciálisan túlméretes rakományok számára kialakított, széles nyitható orr-résszel ellátott repülőgépbe rakodták, amellyel Miamiba repültek, majd végül teherautóval kiszállították a kansasi célállomásra.

A cargo-partner immár harmadik éve támogatja a kuvaiti nemzeti válogatottat a versenyekre való kijutásban. Idén a lengyelországi Waterjet World Series versenyre öt darab nagy teljesítményű jet ski szállítását bonyolította le. A jet skiket Kuvaitból repülővel szállították el Varsóba, majd közúton az esemény helyszínére, biztosítva, hogy azok a tervezett időpontban pontosan megérkezzenek. A verseny után a cargo-partner a visszaszállítást is megszervezte Kuvaitba, ezzel is bizonyítva szakértelmét a teljes körű sportlogisztikai megoldások terén.

Tengeri szállítási megoldások:

A cargo-partner jelentős ipari cikkek, darabos ömlesztett szállítmányát bonyolította le Szlovéniába, Koper kikötőjén keresztül. A projekt során a szállítandó mennyiség váratlanul jelentősen megnövekedett, így a végső rakománymennyiség megközelítőleg 600 tonnát és 780 köbmétert tett ki. Ezen kívül a cargo-partner 111 tonna cső szállítását is elvégezte. A logisztikai szolgáltató rugalmasan és hatékonyan koordinálta az összes szállítmányt Sanghajból Koperbe, ezzel is hangsúlyozva szakértelmét a komplex logisztikai műveletek terén.

A cargo-partner gdyniai csapata érzékeny repülőgéptörzs-alkatrészek szállítását szervezte meg Sanghajba. A rakomány, amely 4,15 m széles és 5,71 m hosszú volt, dobozba került, és a gyárból éjszaka közúton került elszállításra a gdanski kikötőhöz közeli Wocławyba. A csapat egy „flat-rack” konténerre rögzítette a dobozt, és átadta tengeri szállításra. 46 nap elteltével a rakomány biztonságosan és időben megérkezett Sanghajba.

A cargo-partner kínai és vietnámi csapatai egy neves koreai autóipari vállalat számára bonyolítottak le egy túlméretes gépalkatrészekből álló szállítmányt Sanghajból Haiphongba. A szállítmány 51 darabból állt, és össztömege 685 tonna volt, amelynek legnehezebb darabja 142 tonnát nyomott Három hónapos, az ügyféllel szoros együttműködésben végzett gondos tervezés után a rakományt sikeresen elszállították Kínából Vietnámba. Ezzel tovább öregbítették a cargo-partner hírnevét, mint az autóipari ágazat nagyméretű szállítmányainak megbízható partnere.

Az oszakai EXPO 2025 kiállításon való osztrák részvétel támogatásaként a cargo-partner egy 16,5 méter magas faszobor szállítását bonyolítja le, amely az osztrák pavilon központi eleme lesz. Ez a bonyolult alkotás egymáshoz kapcsolódó lamellákból áll, amelyek Beethoven „Örömóda” című művének első taktusait ábrázolják. A szétszerelést követően a szobrot 10 FCL konténerbe rakodták, majd vasúton elszállították Hamburgba, ahonnan tengeri úton Kobéba, végül pedig Oszakába juttatták el.

Közúti szállítás:

A cargo-partner Bosznia-Hercegovinában egy kiemelt ügyfél számára biztosította az országon keresztül történő naperőmű-alkotóelemek szállítását. A projekt több mint 30 szállítást foglalt magában különböző kiindulási országokból, köztük Németországból, Dániából, Horvátországból és Ausztriából. A rakomány napelemeket, szerelőberendezéseket és előregyártott szerkezeteket tartalmazott, összesen 310 797 kg súlyban. A megbízás során 13 FTL, 14 LTL és 6 gyűjtőfuvaros szállítást bonyolítottak le. A cargo-partner precíz koordinációval biztosította, hogy minden szállítmány időben és épségben megérkezzen, lehetővé téve a sikeres telepítést és hozzájárulva a régió fenntartható energiafelhasználási kezdeményezéseihez.

Egy skóciai székhelyű mérnöki vállalat a nemzetközi logisztikai céget bízta meg egy 12 600 kg súlyú, túlméretes küldemény Szerbiába történő szállításával, raktározásával és vámkezelésével. Bár a cargo-partner belgrádi raktára már elérte a teljes kapacitását, a helyi csapat sikeresen biztosította a gyors és biztonságos raktározást, eleget téve az ügyfél különleges tárolási és kezelési követelményeinek. A csapat ezen kívül az utolsó szakasz szállítását is intézte, és gondoskodott a túlméretes rakományhoz szükséges speciális felszerelésről. A több fázisú művelet ellenére a csomagok időben és kifogástalan állapotban érkeztek meg.

Szakértői hálózat a „projekt cargo” szállítmányok igényeinek kiszolgálására

Az elmúlt évben elért eredmények megerősítik a cargo-partner szerepét, mint világszerte megbízható partner a logisztikában. A cargo-partner globális szakértői hálózata lehetővé teszi, hogy a cég komplex „projekt cargo” igényeket szolgáljon ki, és rugalmas, megbízható logisztikai megoldásokat kínáljon ügyfeleinek világszerte.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss