Mozgásban
Forma–1-es hétvégén versenyez Molnár Martin
A 16 esztendős magyar autóversenyző is ott lesz az F1-es Brit Nagydíj történelmi hétvégéjének F4-es mezőnyében.
Molnár Martin is részt vesz a Forma–1-es Brit Nagydíj történelmi hétvégéjén, amelyen egyedülálló módon nemcsak az F2 és F3, hanem a Forma–4-es kategória is képviseltetni fogja magát a száguldó cirkusz betétsorozataként.
Történelmi eseménnyé vált az idei, július 4-e és 6-a között zajló Forma–1-es Brit Nagydíj, ugyanis először fordul elő, hogy a királykategória mellett a teljes formaautós utánpótlás-ranglétra, azaz az F2, az F3 és az F4 is ugyanazon hétvégén versenyezzen. A legkisebb kategória meghívása Silverstone-ba annak köszönhető, hogy az F1 itt ünnepli fennállásának 75. évfordulóját – 1950. május 13-án ezen a pályán indult újára a világbajnoki sorozat –, ebből az alkalomból pedig az F4-es versenyzők is lehetőséget kapnak arra, hogy a legnagyobb színpadon mutathassák meg magukat.
A mezőnyt a brit F4-es bajnokság csapatai alkotják, ugyanakkor ez a forduló nem számít bele a pontversenybe, így nem volt magától értetődő az sem, hogy a Virtuosi Racinggel második idényét teljesítő, három forduló után az összetett második helyén álló Molnár Martin ott lesz a rajtrácson. Lévén a megszokott maximum 4 helyett minden csapat 6 autót indíthat, a silverstone-i extra hétvége egyfajta nemzetközi F4-es fesztiválként funkcionál, amelyre több rangos F4-es bajnokságból érkeznek pilóták.
„Izgatottak vagyunk, hogy Martin a Forma–1-es Brit Nagydíj alatt is velünk tart az idén. Remek alkalom lesz ez a hétvége arra, hogy megmutassa a világnak és az F1-es topcsapatoknak, hogy mire képes és mennyire tehetséges – mutatott rá a három nap egyik, ha nem a legfontosabb aspektusára Mark Salmon, a Virtuosi Racing csapatvezetője. – Remélem, hogy ismét meg tudjuk mutatni azt az erős tempót, amelyet a brit F4-es szezon második hétvégéjén ezen a pályán már megmutattunk, illetve képesek leszünk egy hellyel előrébb lépni és nyerni a Brit Nagydíj hétvégéjén.”
A lebonyolítás is változik a megszokott brit F4-es hétvégékhez képest, hiszen csak egyetlen szabadedzést rendeznek, három helyett pedig csupán két, egyenként 25 perces futam lesz, az egyik szombaton, a másik vasárnap. A programból a fordított rajtrácsos verseny kerül ki, az első futamra az időmérőn elért a második leggyorsabb körök rangsora, az utolsóra pedig a leggyorsabb körök rangsora határozza meg a több mint 30 fős mezőny rajtsorrendjét.
Miként arra Mark Salmon is utalt, Martin az idén másodszor versenyez majd Silverstone-ban, hiszen a brit F4 második versenyhétvégéjén 2. és 3. rajthelyet szerzett, majd ugyanilyen elosztásban két dobogós helyezést ért el, az utolsó futamon pedig megfutotta a leggyorsabb kört. A júliusi hétvége az autósport egyik bölcsőjének számító pályán azonban merőben más lesz.
„Martin karrierjében nagyon fontos lépés volt, hogy az idei év elején a közel-keleti F4-es bajnokságban két Forma–1-es pályán, Abu-Dzabiban és Katarban is lehetősége nyílt versenyezni, utóbbin ráadásul a hosszútávú sportautó-világbajnokság (WEC) mezőnye mellett. Fokozatosan meg kell szoknia azokat a körülményeket, amelyek a jövőben remélhetőleg várnak majd rá, ebből a szempontból pedig a Forma–1-es Brit Nagydíj hétvégéje újabb mérföldkő – mutatott rá Őry Tamás, a Martin pályafutásának előre vitelében kiemelt szerepet játszó Motorsport Talent Management (MOTAM) ügyvezető igazgatója. – Ezt a versenyhétvégét közel félmillió ember szokta látogatni, Martin pedig részese lesz az F1 körüli felhajtásnak, és sokkal nagyobb figyelem irányul majd rá a média részéről. Nagy lehetőségként tekintek rá és boldog vagyok, hogy ott lehet, mert ezzel történelmi pillanat részesei lehetünk. Mivel ez a forduló nem része a brit F4-es bajnokságnak és az éves programunknak, ezért extra anyagi ráfordítást igényel, úgyhogy itt szeretném megköszönni a főtámogatónknak, a One Magyarország Zrt.-nek, hogy pozitívan állt a projekthez, és a segítségével részt tudunk venni ezen a különleges hétvégén.”
„Ez a versenyhétvége mindenekelőtt extra versenyzési lehetőséget jelent Martinnak, ami mindig hasznos, és mivel a brit F4-es mezőny jelentős része itt lesz, ezért Martin számára is fontos, hogy ne kerüljön tapasztalati hátrányba. – emelte ki a MOTAM sportszakmai vezetőjeként Martint mentorként és coach-ként is segítő Kiss Pál Tamás. – Az F1-es nyomvonalon rendezett bajnoki fordulón jól teljesített, eggyel viszont az ott elért legjobb eredményénél is van feljebb, ezért én második esélyként tekintek erre a hétvégére, mert amennyiben ő és a csapat is jól felkészül, akkor minden esélye megvan a futamgyőzelemre” – mondta a Motorsport Talent Management (MOTAM) sportszakmai vezetőjeként Martint mentorként és coach-ként is segítő Kiss Pál Tamás.
A pályafutása során a jelenlegi FIA F3-as bajnokság elődjében, a GP3-ban számos F1-es hétvégén versenyautóba ülő, ott futamot nyerő versenyző tökéletesen tisztában van vele, mivel jár az, ha valakinek ennyire a reflektorfényben kell teljesítenie, de azt szeretné, ha Martin nem tekintene másként a silverstone-i extra fordulóra, mint bármelyik brit F4-es hétvégére.
„Amennyiben jól tud szerepelni egy Forma–1-es hétvége betétfutamán a sportág csúcsszereplői előtt, az természetesen nagy lökést adhat neki és a pályafutásának, de ettől még Martin feladata az lesz, hogy ugyanazzal a fegyelemmel álljon hozzá ehhez a hétvégéhez is, mint a sima brit F4-es hétvégékhez, és ne stresszeljen azért, mert most Forma–1-es nagydíjon van. Folytatni kell azt a munkát, amit a bajnoki címért folyó harcban végez, és tovább kell tökéletesítenie magát” – hangsúlyozta Kiss Pál Tamás.
„Ezzel együtt természetesen több szempontból is nagy lesz a kontraszt a megszokott körülményekhez képes. A legnagyobb különbséget a körítés jelenti majd, hiszen egy F1-es hétvége semmihez sem hasonlítható abból a szempontból, hogy a pályákat ilyenkor maximálisan kicsinosítják: minden frissen van festve, le van vágva a fű, a korlátok tele vannak reklámtáblákkal, és a lelátókon is több a néző. Az egész olyan, mint egy óriási fesztivál, és majdhogynem az az ember érzése, mintha nem ugyanazon a pályán vezetne, mint amit korábban megszokott. Ez biztos, hogy szokatlan lesz Martinnak és az összes F4-es pilótának.”
Maga az érintett egyelőre a silverstone-i F1-es hétvégéig hátralevő két fordulóra koncentrál, de természetesen már nagyon várja, hogy olyan élményben legyen része, amilyenben még soha.
„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sokat gondolkoztam azon, milyen lesz Forma–1-es hétvégén versenyezni, mert jelenleg az előttünk álló thruxtoni forduló foglalkoztat, de ezzel együtt nagyon várom már és nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy ott lehetek. Nem tervezek másként hozzáállni, ez is egy ugyanolyan hétvége lesz, mint a többi, ugyanarra lesz szükség a jó szerepléshez. De persze tisztában vagyok vele, hogy több szempontból is más kihívás vár rám, annak pedig örülök, hogy nem lesz fordított rajtrácsos futam” – tekintett előre a Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyzője.
„Nem hiszem, hogy a pályán, az autóban ülve bármilyen különbséget is tapasztalni fogok. Persze nagyobb lesz a mezőny, de remélhetőleg az elejében fogok csatázni, és ebből nem érzékelek majd semmit. Logisztikai szempontból azonban minden bonyolultabb lesz a pályára bejutástól kezdve a versenyek előtt a paddockból a bokszutcába költözésig. Ez a része biztosan nehézséget fog jelenteni, de mindannyian élvezettel viseljük majd, hiszen cserébe mi is részesei lehetünk a Forma–1-es Brit Nagydíjnak.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
A Mercedes Forma–1-es csapatánál gyakornok a Széchenyi István Egyetemen végzett fiatal szakember
Horváth Hanna a győri Széchenyi István Egyetemen szerzett járműmérnöki alapdiplomát, aerodinamikai mesterképzését pedig a hollandiai Delfti Műszaki Egyetemen végzi. A fiatal szakember kamaszévei óta a Forma–1 világában szeretett volna dolgozni, álma pedig valósággá vált: az egykori győri hallgató ma már a nyolcszoros világbajnok Mercedes csapatának gyakornoka.
A Széchenyi István Egyetem fontos szerepet tölt be a járműipar fejlesztésében. Küldetése, hogy naprakész tudással rendelkező szakembereket képezzen, akik a nemzetközi színtéren is megállják a helyüket. Az intézmény hallgatói közül többen helyezkedtek el a motorsport élvonalában: van, aki a rali világában dolgozik, többen pedig a Forma–1-ben találták meg a helyüket. Közéjük tartozik a győri intézményben járműmérnöki alapszakon végzett Horváth Hanna is, aki a Mercedesnél dolgozik gyakornokként.
A szakember 2022-ben végzett az Audi Hungaria Járműmérnöki Karon, s alapképzése alatt végig a Formula Student-versenysorozatban szereplő Arrabona Racing Team (ART) tagja volt.
„Már a középiskola alatt is a Széchenyi-egyetemen terveztem továbbtanulni, mert azt láttam, hogy az intézmény a jövőt építi, modern tanmenettel, korszerű campussal és jó lehetőségekkel rendelkezik. Az első évemben kerültem be az ART tagjai közé, négy évig vettem részt a fejlesztői munkában, ami rendkívül sok gyakorlati tapasztalatot adott”
– fogalmazott. Megjegyezte: mindig is az aerodinamika érdekelte a legjobban, Magyarországon viszont kevés erre specializálódó képzés érhető el, ezt a hiányosságot azonban a hallgatói csapat ezirányú részlegében végzett tevékenységével tudta kompenzálni.
Horváth Hanna diplomaszerzése után dolgozott a Jaguar Land Rovernél, valamint egy űrtechnológiai posztgraduális képzést is elvégzett. Ezt követően jutott be a hollandiai Delfti Műszaki Egyetem repülőgépipari mesterképzésének areodinamikai specializációjára, jelenleg gyakorlati évét tölti.
„Már középiskolásként is a Forma–1 világában szerettem volna dolgozni, ezért nagyon boldog voltam, amikor felvételt nyertem a Mercedes-AMG Petronas csapatához gyakornokként. Most tartok az egyéves megbízatás felénél. Az aerodinamikai csapathoz tartozom, ami a legnagyobb létszámmal működő mérnöki terület”
– mondta el. A fiatal szakember jelenleg az istálló otthonának számító angliai Brackley-ben dolgozik a Mercedes kísérleti aerodinamikai kutató-fejlesztő részlegén.
„A csoportom főként a különböző méréstechnikai részletekkel foglalkozik: szélcsatorna-fejlesztéssel, az ahhoz kapcsolódó korrelációk javításával. Az autó orrán lévő Pitot-cső kalibrálását például teljes egészében rám bízták, ez az én felelősségem volt. Nagyon érdekes munkát végzünk, például a különböző mérési folyamatok támogatására robotokat is alkalmazunk a pontosság növelése és a mérési hibák csökkentése érdekében. Élvezem, hogy gyorsan pörögnek a projektek, változatosak a feladatok, és sok olyan problémát kell megoldani, amihez szükségesek például a kódolási ismeretek is”
– részletezte. Hozzáfűzte: izgalmasnak tartja, hogy gyors visszacsatolást kap a munkájáról, hiszen a tesztek és futamok során azonnal látszódik egy-egy fejlesztés eredménye.
Az egykori győri hallgató elárulta, a Mercedesnél rendszeresen vannak vezetői tájékoztatók és megbeszélések, amelyeken bárki felteheti kérdéseit a menedzsmentnek, sőt akár a pilótáknak is.
„Volt már szerencsém találkozni Kimi Antonellivel és George Russell-lel, de Toto Wolff csapatfőnök is ugyanabba az edzőterembe, ugyanabba az étkezőbe jár, mint mindenki más. Családias a közeg, a kollégák kedvesen viszonyulnak egymáshoz, miközben a lehető legmagasabb színvonalon képviselik a szakterületüket”
– hangsúlyozta.
Horváth Hanna kiemelte: jelenlegi karrierjéhez rengeteget tett hozzá az a tudás, amit a Széchenyi István Egyetemen szerzett.
„Az ART-vel szerencsés helyzetben voltunk a többi magyar és nemzetközi csapathoz képest is, mert nagy, elkülönített műhelyben dolgozhattunk a fejlesztéseinken. Nemcsak infrastrukturálisan, hanem szakmailag is támogató közegben működhettünk, segítőkész közösség és biztos partneri hálózat vett körbe bennünket”
– szögezte le. A jelenlegi hallgatóknak azt tanácsolja, tartsanak ki céljaik mellett, bízzanak saját képességeikben, s folyamatosan fejlesszék magukat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Sivatagi misszió és önzetlen segítség: A St. Hubertus gyógynövénylikőr támogatásával vág neki Afrikának a Heves vármegyei csapat
Január 23-án elstartolt a világ egyik legnagyobb amatőr tereprallyja, a Budapest-Bamako Rally.
Az idei embert próbáló távnak egy Heves vármegyei különítmény, „A szabadság vándorai” csapata is nekivágott. Azonban számukra a kalandokkal teli utazás nem csupán a technikai sportról és a kilométerek leküzdéséről szól: a csapat a St. Hubertus gyógynövénylikőr támogatásával, jelentős adománnyal és humanitárius céllal indul útnak Sierra Leone fővárosa, Freetown felé.
A Budapest-Bamako Rally idei útvonala rendkívüli kihívások elé állítja a résztvevőket. A bélapátfalvai Berecz Adrián, Berecz Patrik, Farkas László, valamint a mikófalvi Kovács Péter egy alaposan felkészített, közel háromtonnás Volvo terepjáróval vágnak neki az 5000 kilométeres afrikai szakasznak. Az útvonal az Atlasz-hegységen, Mauritánia dűnéin és Szenegál szavannáin halad keresztül. A szervezői tájékoztatás szerint a résztvevőknek számolniuk kell szigorú katonai ellenőrzőpontokon való átkeléssel, nehezen járható patakvölgyekkel és szélsőséges éjszakai időjárási körülményekkel. A csapat a biztonsági kockázatok minimalizálása érdekében – a vallási érzékenységre való tekintettel – módosította a jármű oldalán helyet kapó támogatói megjelenéseket is, megelőzve az esetleges atrocitásokat a muszlim többségű országokban.
Bár a csapat számára a kalandvágy az elsődleges hajtóerő, útjuk valódi célját a jótékonyság adja, így autójuk rakterében a pótkerék és a szerszámok mellett a legfontosabb helyet az adományok foglalják el. Az indulást megelőző adománygyűjtő akció során ruhákat, játékokat és írószereket gyűjtöttek, amit a tagok személyesen juttatnak el a rászoruló afrikai családoknak, amit a rally hivatalos humanitárius projektjeinek már korábban átutalt jelentős pénzügyi támogatás egészít ki. A csapat elszántsága és szolidaritása ráadásul akkor sem törne meg, ha az autó cserben hagyná őket: hitvallásuk szerint akár stoppal is eljutnak a célállomásig, hogy a segítség mindenképpen célba érjen.
A St. Hubertus büszke arra, hogy egy ilyen nemes célú és bátor kezdeményezés mellé állhatott. A márka szellemisége és a csapat céljai közösek: mindkettő a barátság erejére és a közös élményekre épít. A versenyzők számára ez az út sokkal több, mint egy verseny: az együtt leküzdött kihívásokról, a sivatagi nehézségek közepette tanúsított baráti kitartásról és egy olyan inspiráló teljesítményről szól, amely példása mutatja be az összetartozás erejét. A St. Hubertus hisz abban, hogy a legemlékezetesebb kalandok a valódi baráti közösségekben születnek, legyen szó a felkészülés hónapjairól vagy a Szahara dűnéiről. A támogatás így nem csupán az úthoz szükséges eszközöket biztosítja, hanem jelzi a St. Hubertus elkötelezettségét az emberi teljesítmény és a segítő szándék mellett.
A csapat kalandjait és a humanitárius segély útját a következő hetekben folyamatosan nyomon követhetik a St.Hubertus hivatalos social média csatornáján.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
A gumi defekt javítás mennyi időt vesz igénybe
Egy defekt mindig váratlanul történik, és az első kérdés szinte minden autós fejében ugyanaz: mennyi idő alatt lehet újra biztonságosan továbbhaladni. A válasz több tényezőtől függ, de megfelelő körülmények között a javítás általában gyorsabban megoldható, mint azt sokan gondolják.
Mitől függ a javítás időtartama
A defekt javítás ideje elsősorban a sérülés típusától függ. Egy futófelületen keletkezett szúrás javítása általában egyszerűbb és gyorsabb, míg az oldalfalsérülés gyakran már nem javítható, ilyenkor csere szükséges. Szintén befolyásolja az időt az abroncs mérete, a felni típusa, valamint az, hogy a kerék könnyen hozzáférhető-e az adott járművön.
Átlagos javítási idő
Egy hagyományos, javítható defekt esetén a teljes folyamat jellemzően 20–40 percet vesz igénybe. Ebbe beletartozik a kerék leszerelése, az abroncs szétszerelése, a sérülés javítása, a centrírozás és a visszaszerelés is. Ha csere szükséges, az időtartam általában hasonló, feltéve hogy a megfelelő méretű gumi rendelkezésre áll.
Helyszíni javítás mobil gumiszervizzel
Mobil gumiszerviz esetén a javítás a jármű helyszínén történik, így nincs szükség autómentésre vagy szervizbe szállításra. Ez önmagában jelentős időmegtakarítást jelent. A teljes beavatkozás így sok esetben kevesebb idő alatt lezajlik, mintha az autót el kellene juttatni egy műhelybe.
Mikor tart tovább a javítás
A javítás ideje megnőhet, ha a felni is sérült, ha több abroncs érintett, vagy ha a defekt olyan helyen keletkezett, amely nem javítható szabványos módszerekkel. Szintén hosszabb lehet a folyamat speciális járművek, nagyobb felnik vagy alacsony profilú gumiabroncsok esetén.
Miért fontos a gyors beavatkozás
A sérült abronccsal történő továbbhaladás nemcsak a gumi, hanem a felni és a futómű károsodásához is vezethet. A gyors javítás nemcsak időt, hanem későbbi költségeket is megtakaríthat. Emellett közlekedésbiztonsági szempontból is kiemelten fontos, hogy az autó mielőbb megfelelő állapotba kerüljön.
Defekt javítás vagy csere
Nem minden defekt javítható. Ha az oldalfal sérült, ha a szúrás túl nagy, vagy ha az abroncs már korábban is többször volt javítva, akkor a csere a biztonságos megoldás. A döntést minden esetben szakembernek kell meghoznia a gumi állapotának felmérése után.
Ha gyorsan keresel defektjavítót Budapest és környékén
Ha gyorsan keresel SOS defektjavítót Budapest és környékén, a gumi defekt javítása megfelelő körülmények között jellemzően 20–40 perc alatt elvégezhető. Helyszíni mobil gumiszervizzel ez az idő tovább csökkenthető, mivel elmarad a szállítás és a várakozás. A Spirit Mobilgumis és Mobilgumiszerviz az egyik leggyorsabb megoldást kínálja ilyen helyzetekben, hiszen a javítás közvetlenül a helyszínen történik. A pontos idő mindig a sérülés típusától és a jármű adottságaitól függ, de a legtöbb esetben a probléma gyorsan, biztonságosan és tartós megoldással kezelhető.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Szórakozás2 hét ago
A Tesla új Supercharger állomást nyit Szegeden
-
Ipar2 hét ago
Űrtechnológia forradalmasíthatja az építkezések nyomonkövetését – ismét az ESA-val dolgozik együtt a Paulinyi & Partners
-
Szórakozás2 hét ago
A jövő mérnökei csapnak össze a 2026. február 14-i RobonAUT versenyen
-
Tippek2 hét ago
Garantálni kell a következő években felépülő új lakások biztonságát
-
Szórakozás2 hét ago
Budapest, Eger és Hajdúszoboszló a párok legkedveltebb úti célja Valentin-napon
-
Ipar2 hét ago
AI vezérli a horvát Telekom adatközpontjának hűtését
-
Gazdaság2 hét ago
Miért érezzük úgy, hogy egész nap dolgoztunk, mégsem haladtunk?
-
Gazdaság2 hét ago
„Cápát fogtak” a Széchenyi István Egyetem hallgatói





