Connect with us

Okoseszközök

Digitalizáljuk a nagyit okostelefonnal!

Segítheti, sőt, akár az idős emberek életét is megmentheti a készülék!

A technológiai újításoknak köszönhetően a világunk folyamatosan változik, a mobiltechnológia fejlődése pedig különösen gyors.

Miközben a legtöbb ember az újdonságok előnyeit élvezi, addig az idősebb generáció tagjai gyakran lemaradnak, mert egyszerűen nem tudnak lépést tartani az új trendekkel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy le kéne mondaniuk az innovációkban rejlő előnyökről: számos okostelefonokban találhatók már olyan szolgáltatások, amelyek támogatják őket, vagy akár az életüket is megmenthetik!

Doro_Gill_in_Kitchen-1116

Kevesen gondolják, pedig ma már kifejezetten időseknek tervezett okostelefonok is léteznek, melyeknek az egyszerűbb készülékekkel szemben nemcsak funkcionális, de szociális előnyei is vannak. Nézzük, melyek a leghasznosabb tulajdonságok:

ON AIR – Felvétel indul!

A 65 évesnél idősebb generáció 42% -ánál csökken a kéz precizitása, és erőkifejtés is nehézkessé válik – a szenior telefongyártó, a DORO* felmérése szerint. Ebben a helyzetben még egy SMS küldése sem egyszerű: itt jöhetnek képbe a beszédet-szöveggé alakító alkalmazások, vagy a hangutasító funkciók. Beépített, vagy letölthető alkalmazásként állnak rendelkezésre, és teljesíthetnek olyan parancsokat, mint: „Emlékeztess, hogy hívjam fel az orvosomat 5 órakor.” Egyes alkalmazások SMS-t, vagy akár híreket is fel tudnak olvasni használójuk számára.

Nagyobb képernyő – Hogy jobban láthassalak

Az említett DORO felmérés szerint ebben a korcsoportban 5 emberből 4-nek problémái vannak a látásával. A csökkent látási képességgel nem egyszerű kezelni a régebbi, egyszerűbb készülékek apróbb billentyűzetét és komplikált menürendszerét. Mivel az okostelefonok általában sokkal nagyobb képernyővel rendelkeznek, az idősek könnyebben igazodnak ki rajtuk, nem beszélve arról, hogy a betűk mérete jelentősen növelhető, a kontraszt és fényerő állítható, a kétujjas nagyításnak köszönhetően pedig a képekbe, szövegekbe is könnyen belezoomolhat a felhasználó.

Segélyhívás- Amikor szükséges

A központi segélyhívó számok vészhelyzet esetén mobiltelefonról, akár jelszó megadás és SIM kártya nélkül is hívhatóak. Ezt minden készülék tudja. A legtöbb szenior telefon viszont már rendelkezik dedikált segélyhívó gombbal is, amelyhez a felhasználó rendelhet előre kiválasztott személyeket: ez lehet egy családtag, egy megbízható szomszéd, vagy akár az idős ember háziorvosa – a segélyhívó gomb megnyomása esetén az ő a számát fogja tárcsázni a készülék, vagy erre küld automatikus SMS-t.

Távol, mégis közel

A mobiltechnológia újításainak köszönhetően a rendszeres kapcsolattartás csökkentheti a magány érzését úgy, ahogy az 50 évvel ezelőtt még nem lett volna lehetséges. A távol élő gyerekek, unokák hang- vagy video hívása egyszerűbbek ezekkel a telefonokkal, hiszen elég csak a hívott fél fényképére kattintani az okostelefon kijelzőjén. A rendszeres hívásokkal, beszélgetésekkel a fiatalabb generáció is hozzájárulhat az idősebb korosztály mentális állapotának javításához, így csökkentve a szorongás vagy a depresszió kialakulásának veszélyét. Egyes telefongyártók olyan beépített megoldásokkal is rendelkeznek, amelyen keresztül a barátok és a családtagok kaphatnak távoli hozzáférést az idősebb rokonuk telefonjához (természetesen az ő engedélyével), és akár a világ túlsó feléről is segíthetnek a készülék beállításában.

Szórakozás, korhatár nélkül

Ne skatulyázzuk be az időseket, az életkor csak egy szám! Miért is ne tanulhatnának új dolgokat, vagy szórakoztathatnák magukat vicces videókkal okostelefonjukon ők is?! A Pinterest alkalmazás segítségével például inspirációt nyerhetnek meglévő hobbijukhoz, majd a kész remekműveket ismerőseikkel is megoszthatják a közösségi média csatornákon. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ők is vágynak a dicséretre, elismerésre! Sok időskorú ember fizikai nehézségekkel küzd, de ez sem lehet akadály, hogy az elméjüket tornáztassák: olyan jól ismert, ingyenesen letölthető játékok garmadája várja őket, mint a scrabble, a sakk vagy a sodoku, és ehhez még csak idegen nyelvet sem kell tudni!

Forrás: River Research; National Council on Aging, 2017

A DORO telefonok megtalálhatók a Telekom kínálatában. Készülékekkel kapcsolatos további információért látogasson el a weboldalunkra: www.doro.com

Okoseszközök

Elektromos borotva férfiaknak, ami új szintre emeli a reggeli rutint – bemutatkozik a Braun Series 9 Pro+

elektromos borotva férfiaknak Braun Series 9 Pro+

Az igényes férfi számára a borotválkozás több, mint kötelesség – ez a nap első lépése a magabiztosság felé. A Braun Series 9 Pro+ a modern technológia és a kifinomult dizájn találkozása: egy elektromos borotva férfiaknak, amely makulátlanul sima bőrt és kompromisszummentes kényelmet nyújt.

Makulátlan eredmény minden mozdulattal

A borotválkozás alapja a penge precizitása. A Braun Series 9 Pro+ ultravékony, stabil pengéi minden mozdulattal egyenletesebben vágják le a szőrszálakat – anélkül, hogy a bőrt feleslegesen irritálnák.
A stabilabb penge kevesebb húzást és kevesebb áthaladást jelent, ami nemcsak gyorsabb, de kíméletesebb borotválkozást is eredményez.

Intelligens borotválkozás mesterszintre emelve

A modern férfi elvárja, hogy az eszközei okosak legyenek – és ez az elektromos borotva férfiaknak pontosan ezt nyújtja. A továbbfejlesztett Pro SensoAdapt technológia másodpercenként 300 alkalommal elemzi a szakáll sűrűségét, és automatikusan hozzáigazítja a borotva teljesítményét.
Ez az intelligens rendszer garantálja, hogy minden területen az ideális vágási erőt alkalmazza, így még a sűrű szakáll sem jelent kihívást.

Braun Series 9 Pro+ elektromos borotva férfiaknak

Egy pillantás, és mindent tud: az új LED-kijelző

Az új teljesítményasszisztens LED-kijelző a borotva agya. Mutatja az akkumulátor állapotát, figyelmeztet a tisztítási és fejcserélési időre, valamint jelzi, ha a Pro SensoAdapt technológia aktív.
A nagyobb, színes ikonokkal minden funkció átlátható és könnyen követhető – egyszerűbbé téve a reggeli rutint, mint valaha.

Karbantartás? Egy gombnyomás – a 6 az 1-ben SmartCare egység

A Braun Series 9 Pro+ a kényelemről sem feledkezik meg. A 6 az 1-ben SmartCare egység tisztít, szárít, tölt és karbantart – önnek csak használnia kell.
A rendszer a baktériumok 99,9%-át eltávolítja, így a borotva minden nap higiénikus, friss és teljesítményre kész marad.

braun elektromos borotva férfiaknak

Német mérnöki minőség, prémium kivitel

Ez az elektromos borotva férfiaknak Németországban készült, a precizitás és tartósság jegyében. 100%-ban vízálló, nedves és száraz használatra is alkalmas. A beépített ProTrimmer előnyíró segít a részletek formázásában, a bajusz és az oldalszakáll pontos igazításában.
A lítiumion-akkumulátor akár 60 perces üzemidőt kínál, míg a PowerCase tok utazás közben is biztosítja az energiát – akár 6 hétig.

A borotválkozás új szintje

A Braun Series 9 Pro+ több, mint egy egyszerű borotva – ez a prémium elektromos borotva férfiaknak, akik nem érik be kevesebbel.
Precíz, kíméletes és intelligens – pontosan olyan, amilyennek a modern férfi technológiáját elképzeljük.


Fedezze fel a részleteket és a garancia feltételeit: Braun.hu


Műszaki részletek:

  • üzemidő: 60 perc
  • teljes feltöltés: 60 perc
  • gyorstöltés: 5 perc
  • borotva tömeg: 207g
  • borotva méretei: 168x66x44

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

A magyar diákok megcsinálták: a Samsung nemzetközi kihívásának győztesei között a csapat

A jövőt meghatározó ötleteket kereste a Samsung a Megoldások a holnapért[i] első európai döntőjén Milánóban.

A nemzetközi kezdeményezés célja, hogy a fiatal innovátorokat technológiára épülő, kreatív megoldások kidolgozására ösztönözze, amelyekkel akár globális problémákra is reagálhatnak. A versenyen 10 európai döntős csapat képviselői lehettek ott, akik közül öt nyertest választott ki a zsűri.

A milánói eseményen 10 európai országból[ii] vettek részt fiatalok, akiket a korábbi évek legjobbjai közül választott ki a nemzetközi zsűri. Magyarországot a hazai döntőn 2024-ben dobogós Én Hormonom csapat képviselte, akik azóta is aktívan dolgoztak a női hormonális egyensúly témáját feldolgozó projektjükön. A céljuk az volt, hogy pótolják a közegészségügyi oktatás hiányosságait a női egészség területén, azóta pedig egy saját mobilalkalmazás fejlesztésébe kezdtek. Az európai döntőn most nemcsak ezt mutathatták be a nemzetközi közönségnek, hanem közös workshopokon és kulturális programokon is részt vehettek.

A döntősökhöz a Together for Tomorrow, Enabling People (Együtt a holnapért, lehetőség az embereknek) kezdeményezés keretében a Samsung és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szakértői is csatlakoztak. Ennek a programnak a célja, hogy a fiatal generációt bevonva, a sport és technológia segítségével pozitív változást érjen el a világban. Ez a célkitűzés egybeesik a Samsung és az Olimpiai Bizottság közös jövőképével: inspirációt nyújtani a fiataloknak, hogy a sport egyesítő erejével és élvonalbeli innovációk segítségével változást indítsanak és hozzájáruljanak a fenntartható fejlődéshez.

A győztes csapatok és fejlesztéseik

  • Curastep – Raye és Sarah (Egyesült Királyság): Okos IoT biometrikus cipő, amely segíti a lábproblémákkal küzdő cukorbetegeket az aktív életmód fenntartásában.
  • Liova – Evan és Simon (Franciaország): Egy használt eszközök alkatrészeiből, ökodizájnnal készült hordozható töltő.
  • Én Hormonom – Petra és Zóra (Magyarország): Átfogó oktatási anyag a női hormonális egyensúlyról, pótolva a közegészségügyi ismeretek hiányosságait.
  • SkillFIT – Alicia és Gabriel (Németország): AI alapú platform, amelynek célja az esélyegyenlőség biztosítása az iskolai testnevelésben.
  • VisionNex – Jakub és Jakub (Csehország): Megfizethető okosszemüveg, amely a minket körülvevő világ képét szöveges leírássá alakítja, segítve a látássérülteket a környezetükben való aktívabb részvételben.

A döntőn Benjamin Braun, a Samsung európai marketingvezetője és Cristina Mangiarotti, a Samsung Olaszország CRM- és médiavezetője is értékes tanácsokkal segítette a csapatokat, csakúgy, mint az IOC Fiatal Vezetők program[iii] résztvevői. A diákok prezentációs képességeiket fejlesztő workshopokon is részt vehettek.

„Nagyszerű élmény volt látni a fiatal innovátorok tehetségét és kreativitását.”

– mondta el Benjamin Braun, a Samsung európai marketingvezetője.

,, A Megoldások a holnapért verseny azt bizonyítja, hogy a technológia igenis képes pozitív változást hozni. Büszkék vagyunk rá, hogy támogathatjuk a diákok munkáját, amellyel egy jobb jövőt teremthetnek mindannyiunk számára.”

 „Rendkívül büszke vagyok arra, hogy Európa ad otthont az első nemzetközi Megoldások a holnapért versenynek. Örömmel támogatom az Olympism365 elveit és ezeket a tehetséges európai fiatalokat, akikből a jövő vezetői lehetnek. Szeretnénk tovább bővíteni a Megoldások a holnapért programot, hogy még több hasonló lehetőséget teremthessünk nekik.”

– nyilatkozta Simon Sung, a Samsung európai elnök-vezérigazgatója.

 „Az olimpiai eszme nem csak a versengésről szól. A célunk, hogy egy jobb világot építsünk a sporton keresztül.”

– mondta Ollie Dudfield, az Olimpiai Bizottság Olympism365 programjának társigazgatója, aki gratulált a Samsungnak a Megoldások a holnapért programhoz és az együttműködéshez.

,,Az Olympism365-höz hasonló kezdeményezéseken keresztül megvalósuló közös jövőképünk képessé teszik a fiatalokat arra, hogy a sport és az innováció segítségével oldjanak meg globális kihívásokat.”

 Győztesek között a magyar csapat

Az Én Hormonom csapat a 2024-es magyar kihíváson került a dobogósok közé, de itt nem álltak meg. A program vége után is folytatták a projektjüket, és az ötletüket a középiskola befejezése után, az egyetem mellett sem engedték el. Végül 2025 áprilisában kezdtek újra aktívan dolgozni az ötletükön, és megálmodták a Valery applikációt, amely a későbbiekben a cikluskövetés mellett abban is segítheti a felhasználókat, hogy megismerjék a saját testük hormonális működését és tudatosabban foglalkozhassanak az egészségükkel. Az appon ezen felül oktatóanyagok is elérhetők lesznek majd, valamint segítheti a nyitottabb kommunikációt a szülők és gyermekeik, később pedig a partnerek között. A fejlesztés most az európai döntőn is győzelmet ért.

„Attól a pillanattól kezdve, hogy bejutottunk az európai döntőbe, arról álmodtunk, hogy bekerülünk a legjobb öt csapat közé. Hihetetlen érzés látni, ahogy az ötleteink életre kelnek, és megosztani ezt a pillanatot mindenkivel, aki hitt bennünk.”

nyilatkozta a milánói eredményről Hargitai Petra és Cserni Zorka, a csapat tagjai és a Valery létrehozói.

 A Megoldások a holnapért programról

 A Megoldások a holnapért kezdeményezés arra ösztönzi a fiatalokat, hogy a technológia segítségével kreatív, innovatív megoldásokat dolgozzanak ki globális kihívásokra. Az európai döntő jelentős mérföldkő a program történetében, amellyel a Samsung célja, hogy támogassa a jövőt formálók következő generációját. Az 5 győztes lehetőséget kap, hogy 2026-ban meglátogassa a Samsung dél-koreai központját, ahol további inspirációt gyűjthetnek a projektjeik kidolgozásához. Magyarországon már a Megoldások a holnapért kihívás 6. évada indul el, amelyre a Samsung és az EdisonKids november 27-ig várja a diákcsapatok jelentkezését.

[i] A Samsung Megoldások a holnapért programja egy 2010-ben indult globális problémamegoldó kihívás, amelynek keretében a fiatalok STEM (természettudomány, technológia, mérnöki tudomány és matematika) ismereteiket felhasználva világszerte oldhatják meg közösségeik valós problémáit, és építik együtt a jövőt. Az elmúlt 15 évben több mint 68 országban közel 2,8 millió diák vett részt a programban. A 2010-ben, az Egyesült Államokban indult program 2019-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként Németországban, Svájcban és Olaszországban. 2020-tól pedig már Magyaroszágon is elérhető. Idén a program már 20 európai országban elindult, a résztvevők száma pedig 2024-ben elérte a 38 000-et.

[ii] A döntősök a következő országokból érkeztek: Németország, Egyesült Királyság, Lengyelország, Olaszország, Magyarország, Franciaország, Litvánia, Románia, Görögország, Csehország.

[iii] A Fiatal Vezetők program a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik kiemelt kezdeményezése, amelynek célja, hogy a fiatalokat a sporton keresztül pozitív változások elindítására inspirálja, ahogyan ez a szervezet Olympism365 stratégiájában is szerepel.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

Megváltoztak a TV választás szempontjai, új modellel válaszol a Hisense

Az emberek ma már nemcsak kiváló képminőséget és modern technológiát várnak el egy televíziótól, hanem azt is, hogy harmonikusan illeszkedjen otthonuk stílusába.

Erre a változó igényre reagál a Hisense legújabb lifestyle modellje, az S5 DécoTV, amely a dizájnt, a technológiát és az otthoni esztétikumot egyesíti – új fejezetet nyitva a televíziózás élményében.

Míg korábban a méret és a felbontás volt a döntő, ma már legalább ennyire fontos a készülék megjelenése, elhelyezhetősége és az, hogy miként illeszkedik a lakás stílusába. A vásárlók egyre inkább olyan eszközöket keresnek, amelyek nemcsak funkcionálisak, hanem esztétikai élményt is nyújtanak – a technológia így a mindennapi élet természetes, sőt, dekoratív részévé vált.

A Hisense S5 DécoTV a legmodernebb technológia és az otthoni elegancia ötvözése. A készülék egyszerre szórakoztatóeszköz és stíluselem, amely művészet ihlette formavilágával, letisztult központi állványával és rendezett kábelmegoldásával bármilyen enteriőrbe kifinomultan illeszkedik. Az esztétikus megjelenés mellett a készülék minden érzékre ható élményt kínál. A Hi-QLED Colour kijelzőtechnológia és a Dolby Atmos hangzás együttese élethű képet és magával ragadó hangélményt nyújt – legyen szó filmnézésről, hétköznapi műsorokról vagy akár hangulatvilágításként való használatról. A készülék hazánkban 32” -es méretben decembertől, míg a nagyobb, 43” -es verzió 2026 elejétől érhető el.

Az új modell bevezetését az S7 CanvasTV sikere előzte meg, amely az otthonokat valódi élő galériákká alakította. Az Art Mode, a 4K Hi-QLED Colour és az UltraSlim Wall Mount révén a CanvasTV ötvözve a csúcstechnológiát a művészi eleganciával. Lehetővé tette, hogy a felhasználók műalkotásokat jelenítsenek meg a képernyőn, miközben moziélményt élveznek – így otthonuk egyedivé és inspirálóvá válhatott.

Az S7 CanvasTV és az S5 DécoTV együtt testesítik meg a Hisense Lifestyle TV filozófiáját: ahol a technológia és a művészet találkozik, hogy még élhetőbbé és szebbé tegye a mindennapokat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss