Connect with us

Okoseszközök

A legfontosabb tudnivalók leendő- vagy már meglévő Xiaomi készüléktulajdonosoknak

Az elmúlt néhány évben jelentős átalakuláson ment keresztül a globális okostelefon-piac, amit leginkább néhány kínai gyártónak köszönhetünk, akik közül többen óriási hírnévre és presztízsre tettek szert a vásárlók között. Az egyik legnagyobb sikertörténetet azonban kétségkívül a Xiaomi érte el, a látszólag semmiből érkezett kínai gyártó ugyanis minőségi termékeire, fiatalos marketingjére, nem mellesleg pedig verhetetlen áraira támaszkodva olyan gyorsan terjedt el az emberek között, hogy arra korábban egyetlen ázsiai márka sem volt képes ilyen rövid idő alatt.

A Xiaomi mögött ugyanis nem álltak szolgáltatók, hovatovább még csak saját bolthálózattal sem rendelkeztek, reklámstratégiájuk sem a milliárdos kampányokra épült, sokkal inkább a közösségi oldalakra, valamint a vásárlói véleményekre, de nagy szerepet játszott a sikerben az erőteljes online jelenlét, valamint az, hogy valóban odafigyeltek a vásárlók véleményére, és ezek fényében alkalmaztak folyamatos újításokat szoftveres és hardveres fronton egyaránt. Hogy mégis mit kell tudni még a kínai gyártóról egy leendő- vagy már meglévő magyar készüléktulajdonosnak?

A Xiaomi rövid története

A kínai illetőségű Xiaomi napra pontosan 2010. április 6-án indult útnak olyan befektetőkkel, mint a lapkagyártásban a legtöbb Androidos készüléket kiszolgáló Qualcomm, vagy az IDG Capital. Első készülékeik kezdetlegesek voltak ugyan, de maximálisan kiszolgálták azokat, akik rendkívül alacsony áron szerettek volna egy megbízható, a nagyobb gyártók jóval drágább készülékeihez hasonló teljesítményt kínáló készüléket, melyen Android operációs rendszer fut. A Xiaomi ugyanis már kezdetben is a Google megoldásának személyre szabott, MIUI interfésszel kibővített változatában gondolkodott, mely a későbbiekben lehetőséget adott arra, hogy az Apple elképzeléseihez hasonló, komplett ökoszisztémát építsenek fel rá a kínaiak.

Bár kezdetben főként okostelefonok és alkalmazások gyártására szakosodtak, a Xiaomi kínálatában nagyon hamar megjelentek a különféle elektronikai cikkek, melyek között a viselhető vagy hordozható eszközök mellett akár komplett okosotthonos megoldásokat is találunk. A rohamos fejlődésnek köszönhetően a gyártó az alakulás utáni negyedik évben már a világ harmadik legnagyobb okostelefon-gyártójává nőtte ki magát az IDC eredményei alapján, piaci részesedésük pedig még ma is folyamatos térnyerésben van.

A legjobb Xiaomi okostelefonok 2019-ben

Minden évben több ismert Xiaomi modellcsalád is jelentős vérfrissítésen esik át annak érdekében, hogy a kínai gyártó folyamatosan versenyben maradjon az ismertebb gyártók drágább termékeivel. Aki tehát nem szeretne 2-300 ezer forintokat kiadni egy okostelefonért, az rendszerint ennek töredékéért találhat a kínaiak katalógusában hasonló tudású, minőségű és megjelenésű készüléket.

xiaomi mi 9

Az idei évben a Xiaomi első zászlóshajója az Mi 9 okostelefon lett, mely divatos megjelenésével, cseppformájú szenzorszigetével, holografikus üveghátlapjával és 6,39 hüvelykes Samsung AMOLED kijelzőjével elképesztően látványosra sikerült. Ehhez a látványhoz pedig nagyon erős hardver is tartozik, a Qualcomm Snapdragon 855-ös lapkához ugyanis akár 6GB RAM és 128GB ROM alapú konstrukciót is választhatunk. A prémium kategória kedvelői pedig olyan futurisztikus extrákat élvezhetnek a készülékben, mint a tripla kamerarendszer – melynek központi eleme egy 48 megapixeles Sony szenzor –, vagy a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó.

Egy kicsit megfizethetőbb árat, de hasonlóan kimagasló teljesítményt kínál a Xiaomi Mi 9T Pro okostelefon is, mely 2019-ben szintén az egyik legkeresettebb készüléke lett a kínai gyártónak. Nem véletlenül, hiszen egy 6,39 hüvelykes FHD+ AMOLED tele-kijelzős, szenzorsziget-mentes előlappal, valamint a készülékházból előugró, speciális szelfikamerával növeli exkluzív megjelenését. Mindehhez ráadásul nagyon erős, Snapdragon 855-ös lapkára épülő hardvert, nagy teljesítményű tripla kamerarendszert – 48 megapixeles központi szenzorral –, 4000 mAh-s akkumulátort, a mobiljátékosokra gondolva pedig speciális hőelvezetést is kínál.

Aki 100 ezer forint alatt keresett magának idén kimagasló teljesítménnyel rendelkező okostelefont, az biztosan találkozott a Xiaomi Redmo Note 7 nevével. Nem véletlenül, hiszen a gyártó egyik legkedveltebb középkategóriás készüléke volt, mely ára ellenére így is magasan verte több neves gyártó lényegesen drágább eszközét. Ez nem meglepő, hiszen anyagminőségben és teljesítményben egyaránt kiemelkedő készüléket hoztak össze a kínaiak, egy Qualcomm Snapdragon 660-as nyolcmagos processzora felépítve, amihez dupla kamerarendszer (48+5 megapixel), 4000 mAh-s akkumulátor és akár 4GB RAM, valamint 128GB ROM is felsorakozhat. A telefon népszerűségét fokozta a látványos, prémium kategóriás készülékeket sarokba állító megjelenés, a csepp alakú szenzorsávval, a 6,3 hüvelykes FHD+ kijelzővel és a teljes Gorilla Glass 5 védelemmel.

A magyarországi szervizhelyzetről

xiaomiszerviz

Mivel a Xiaomi nem úgy kezdte világhódító útját, mint a legtöbb telefongyártó, ezért nem tudott még olyan szervizhálózat kialakulni, mint a nagyobb nevek esetében. A helyzet azonban hónapról-hónapra javul, így ma már egyre több Xiaomi Szerviz nyílik az országban. Nagyon fontos, hogy kizárólag megbízható szervizet válasszunk, ahol a legtöbb alkatrész raktáron van, méghozzá kiváló minőségben és gyors javítással. A garanciális javítás mellett ráadásul ma már biztosított a garancián túli szerviz is minden egyes Xiaomi modellre, sőt mi több, nemcsak az okostelefonokra, hanem más termékekre egyaránt.

Hivatalos nemzetközi Xiaomi weboldal: mi.com

Hivatalos magyarországi Xiaomi weboldal: xiaomi.hu

Garancián túli Xiaomi szerviz: xiaomiszerviz.com

 

Különleges okostermékek a Xiaomi kínálatában

Noha a Xiaomi nevét a legtöbben az okostelefonokkal azonosítják, azonban a gyártó kínálatában rengeteg egyéb olyan termék is található, melyek alacsony áruk ellenére kimagasló minőséggel kecsegtetnek, hovatovább hozzákapcsolható a gyártó ökoszisztémájához.

xiaomi m365 pro

Ott van rögtön a Xiaomi Mi M365 elektromos roller, mely egy letisztult megjelenésű, a repülőgépek anyagminőségével vetekedő, könnyen összehajtható és elhanyagolható súlyú eszköz, ami képes egyetlen feltöltéssel akár 30 kilométerre elgurítani tulajdonosát. Az eszközhöz egy átfogó alkalmazás is társul, amivel rengeteg különféle beállítást, kapcsolódó adatot és egyebet érhetünk el.

A lakásban nyújthatnak továbbá nagy segítséget a Xiaomi robotporszívói! Az egyik legkedveltebb modell például a Mi Robot Vacuum, mely akár egész nap takaríthatja otthonunkat, hiszen okostelefonunkról, a kapcsolódó alkalmazással teljesen irányítható és automatizálható, így beállíthatók különféle programok, útvonalak, miközben a kis szerkezet képes önműködően tölteni magát, ha úgy érzi, hogy lemerülőben van.

Mindez természetesen csak a jéghegy csúcsa! Különösen az okosotthonos megoldások kapcsán ugyanis a Xiaomi egyenesen az élen jár. A kínálatban találhatunk lámpát, mérleget, órát, fogkefét, sőt még rizsfőzőt is. Ezek összeköthetők a telefonunkkal, a kapcsolódó applikációval pedig nemcsak vezérelhetők, de értesítéseket is fogadhatunk tőlük, így a mérleg statisztikákat készít, megmutatja a testünkben található víz és izom mennyiségét, hogy ideje van már a mozgásnak, miközben az óra jelzi az elalvást, a fogkefe pedig emlékeztet rá, hogy ma még nem mostunk fogat. Ha tehát meg akarjuk tapasztalni a jövő automatizált otthonait, a Xiaomi ökoszisztémája az egyik, ha nem a legkiterjedtebb lehetőségeket szolgáltatja ehhez mind hardveres, mind szoftveres tekintetben már ma.

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 

Okoseszközök

Érkezik Magyarországra az LG vezeték nélküli csúcstévéje, az LG OLED evo M5

oled

Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy világszerte megkezdi legújabb vezeték nélküli OLED TV-szériájának értékesítését.

Az LG OLED evo M5 televízió az LG fejlett valódi vezeték nélküli (True Wireless) technológiáját, illetve a G5 OLED televízió képminőségét és falra simuló kialakítását ötvözi, ezzel pedig kábelmentesen értelmezi újra az otthoni szórakozás élményét.

Az M5 új mércét állít fel a prémium kategóriás vezeték nélküli otthoni szórakoztatás terén. A True Wireless technológia lényege, hogy nincs szükség kábeles kapcsolatra a televízió és a hozzá csatlakoztatott külső készülékek között, köszönhetően az LG saját fejlesztésű, veszteségmentes vezeték nélküli videó- és hangátviteli megoldásának, a Zero Connect Box-nak. Az M5 szakadozásmentes, gördülékeny 4K felbontású képmegjelenítést garantál akár 144 Hz-es képfrissítési rátával és alacsony bemeneti késleltetéssel, azaz a vezetékes kapcsolatnak megfelelő teljesítménnyel büszkélkedhet.

Az M5 kiemelkedő minőségű vezeték nélküli kapcsolatot garantál a bemeneti forrással még a profi játékosok számára is, akiknek különösen fontos a rendkívül gyors válaszidő. Az LG OLED evo sorozat örökségére építve az M széria tagjai is kompatibilisek mind az NVIDIA G-SYNC®, mind az AMD FreeSync™ Premium technológiával, így folyamatos és akadozásmentes játékélményt nyújtanak még gyors tempójú és nagyfelbontású (4K és akár 144Hz) akciójelenetek közben is. Az Intertek is igazolta az M5 által kínált rendkívül gyors, kevesebb mint 0,1 ms-os válaszidejű, pontos, éles és folyamatos játékélményt.

Az M5 tökéletes választást jelent azok számára, akik a prémium játékélmény mellett rendezettebb környezetre is vágynak. A hagyományos tévék hátulján több port található a gyakran használt HDMI-eszközök, például játékkonzolok csatlakoztatásához, így a nézőknek oda kell sétálniuk a készülékhez, hogy bekapcsolják az eszközöket vagy bemenetet váltsanak. Az M5 esetében azonban ezek a portok a Zero Connect Box-on találhatók, így például a konzolokat könnyen elérhető helyre – egy közeli polcra, szekrénybe vagy a kanapé mellé – helyezhetik a felhasználók, a tévé és a szórakoztató eszközök között pedig nincs szükség kábelekre.

Az M5 a házimozi-rajongók számára is kiváló választás, mivel támogatja a Dolby Atmos, Dolby Vision és Filmmaker® Mode technológiákat, így pontosan olyan térbeli hangzással és olyan képi világgal szólalhatnak és jelenhetnek meg a tartalmak, amilyet a rendezők eredetileg elképzeltek. A második generációs α (Alpha) 11 AI processzorral működő készülék az AI Picture Pro segítségével nagyobb színmélységet és részletgazdagságot, az AI Sound Pro pedig magával ragadó 11.1.2 csatornás hangzást kínál. Az LG továbbfejlesztett Brightness Booster Ultimate technológiája a hagyományos OLED modellekhez képest akár háromszorosára is képes növelni a képernyő fényerejét. A televíziók ráadásul automatikusan módosítják a környezeti fényviszonyokhoz mérten a képernyőbeállításokat is. Az M5 megkapta az UL Solutions „Tökéletes Fekete” és „Tökéletes Szín” tanúsítványait, valamint az Intertek 100 százalékos színhűségre és 100 százalékos színmennyiségre vonatkozó tanúsítványait is. A TÜV Rheinland „Tökéletes” minősítése szintén bizonyítja, hogy az M5 még erős nappali fény mellett is képes megőrizni a kép tisztaságát.

Falra simuló kialakításával és kábelmentes megoldásával az LG OLED evo M5 magával ragadó szórakozási élményt nyújt, a vezetékes kapcsolat során megszokott, kompromisszumok nélküli teljesítménnyel.

„Az LG 12 éve vezeti a globális OLED TV piacot, a vezeték nélküli televíziózás terén betöltött szintén vezető szerepünkkel pedig az otthoni szórakozás új korszakát nyitjuk meg”

– mondta Park Hyoung-sei, az LG Média és szórakoztatóelektronika üzletágának elnöke.

„Az OLED evo M5 jól példázza az innováció és a csúcsminőségű otthoni szórakozás iránti elkötelezettségünket.”

Az LG OLED evo M5 világszerte 97, 83, 77 és 65 hüvelykes képernyőméretekben kerül forgalomba. Magyarországon a 65 hüvelykes modellt vásárolhatják meg hamarosan az érdeklődők, amely már most megtekinthető az LG hazai bemutatótermében. A televízióiról további részletek a vállalat angol nyelvű weboldalán olvashatók.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

A Kingston új formátummal bővíti NV3 PCIe 4.0 NVMe SSD-i választékát

A Kingston Digital Europe Co LLP, a memóriatermékek és technológiai megoldások vezető nemzetközi gyártójának, a Kingston Technology Company, Inc.-nek a flash memóriákra specializálódott társvállalata, a mai napon bejelentette, hogy a korábbi 2280-as modell mellett bevezetett egy új formátumot azon felhasználók számára, akik nagy sebességű, alacsony fogyasztású NVMe-tárhelybővítést szeretnének kompatibilis laptopokhoz és kézi játékkonzolokhoz. Ez a NV3 PCIe 4.0 NVMe M.2 2230 SSD.

A Kingston NV3 PCIe 4.0 NVMe 2230 egy kis méretű, egyoldalas M.2 2230-as (22 x 30 mm) kialakítású SSD, amely a korlátozott tárhellyel rendelkező rendszereknek kínál akár 2 TB-os2 tárhelybővítést. A Gen 4×4 NVMe-vezérlővel felszerelt NV3 2230 akár 6000/5000 MB/s3 olvasási/írási sebességre képes. A használatával kialakított rendszerek sokkal jobban reagálnak, és képesek különböző méretű terhelések kezelésére.

„Örömünkre szolgál, hogy új taggal bővíthetjük NV3 2230 SSD-ink családját, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy a készülékek képességeinek javítása mellett a felhasználói élmény tekintetében is szintet léphessenek, legyen szó akár munkáról, akár játékról”

– mondta Tony Hollingsbee, a Kingston EMEA-régiójának SSD-üzletért felelős vezetője, majd hozzátette:

 „Az NV3 2230-at a sebesség és a megbízhatóság jellemzi, így egyaránt ideális mindazon alkotók és játékosok számára, akik készen állnak a jobb teljesítményre.”

Az NV3 2230 SSD 500 GB-tól 2 TB-ig terjedő kapacitásban biztosít tárhelyet számos alkalmazás, fájl, játék és egyebek számára. Az NV3-hoz 1 éves, ingyenes Acronis® True Image for Kingston szoftver, valamint a Kingston SSD Manager alkalmazás is jár, amely lehetővé teszi a felhasználók számára a meghajtóállapot és a lemezhasználat figyelését, a meghajtó firmware-jének frissítését és az adatok biztonságos törlését.

További információkért látogass el a kingston.com címre.

Az NV3 PCIe 4.0 NVMe 2230 SSD jellemzői és műszaki adatai:

  • Formátum: 2 2230
  • Interfész: PCIe 4.0 x4 NVMe
  • Kapacitás: 500 GB, 1 TB, 2 TB
  • Szekvenciális olvasás/írás:
    • 500 GB – 5000/3000 MB/s
    • 1 TB – 6000/4000 MB/s
    • 2 TB – 6000/5000 MB/s
  • NAND: 3D
  • Tartósság (írt bájtok összesen):
    • 500 GB – 160 TB
    • 1 TB – 320 TB
    • 2 TB – 640 TB
  • Tárolási hőmérséklet: –40 °C ~ 85 °C
  • Működési hőmérséklet: 0 °C ~ 70 °C
  • Méret: 22 mm x 30 mm x 2,3 mm
  • Súly:
    • 500 GB – 2,6 g
    • 1 TB és 2 TB – 2,8 g
  • Üzemen kívüli rezgés: 20 G (20–1000 Hz)
  • MTBF: 2 000 000 óra
  • Garancia/támogatás: Korlátozott 5 éves garancia ingyenes műszaki támogatással

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

A magyar önkormányzatok is hamarosan új ügyfélszolgálatot kapnak

Több száz hazai önkormányzat kaphat hamarosan új, AI alapú ügyfélszolgálati munkatársat.

Az új „kollégák” 0-24 órában elérhetők e-mailen és telefonon, 5 másodpercen belül válaszolnak, minden nyelven beszélnek, és miközben olcsóbbak, komoly terheket vesznek le a hivatalban dolgozók válláról.

Világszerte rohamosan terjed az ügyfélszolgálati munka AI alapú kiszolgálása, a felhasználói visszajelzések alapján pedig a válaszok, valamint a kiszolgálás minősége és tempója ezzel lényegesen emelkedett.

„A megfelelően felkészített, önkormányzati AI operátor semmilyen módon nem keverhető össze a már megszokott chatbotokkal”

‒ ismertette az újdonságot Czinger Erik, okos kommunikációs önkormányzati rendszereket üzemeltető Munipolis magyarországi vezetője. Az itthon is több száz önkormányzat által használt rendszer és a fejlesztés Csehországból indult, és alapos kutatás előzte meg. Ennek eredménye szerint az önkormányzatok mintegy 63%-a nem tudja időben megválaszolni a lakosok összes kérdését, ráadásul ezeknek 87%-a olyan információ, amelyet az érdeklődő akár önállóan is megtalálhatna a település honlapján vagy más nyilvános forrásból. Az hivatalban dolgozók a kisebb településeken így átlagosan nagyjából havi két munkanapot (17,3 órát) töltenek el ilyen rutinkérdések megválaszolásával, míg a 10 ezer főnél népesebb városok esetében a válaszadásra fordított idő havi értéke akár több százezer Ft is lehet.

Ehhez képest a most fejlesztett és rohamosan terjedő alkalmazás mindössze néhány tízezer Ft havonta, jellemzően 2-3 hét alatt feltanítható, a lakossági visszajelzések alapján pedig 10 pontból 9,4-et ért el, ami összevethető vagy jobb, mint a korábbi, élőerős megoldások.

Az AI olyan összetett kérdéseket is értelmez és megválaszol, mint pl. „Mennyit kell fizetnem a kutya után, ha 65 éves vagyok és lakótelepi lakásban élek?”, „Miért vágták ki a fát a főtéren?” „Hogy kell beíratni a gyereket az óvodába?” stb. Mindezt filippínó, angol, lényegében bármilyen nyelven, e-mail-ben és „élő” szóban, telefonon is.

Az AI képes az ügyet továbbítani a hivatal megfelelő munkatársához is, miközben nem zavarja a rossz kiejtés vagy helyesírás, és az azonosított sürgős/veszélyes eseteket továbbítja a megfelelő helyre, pl. a rendőrséghez.

Az alkalmazás különösen hasznos nyáron, amikor az eleve létszámhiánnyal küszködő önkormányzatok kapacitásait a szabadságolások tovább szűkítik. A rendszer a hivatali alkalmazottak mentális jólétéhez is hozzájárul. Az leterhelt munkatársaknak megkönnyebbülés, ha nem kell sokadjára válaszolniuk ugyanarra a kérdésre, vagy ha a betelefonáló nem rajtuk, hanem a mindig udvarias AI-n vezeti le az ingerültségét. Csehországban már minden 5. önkormányzat használ valamilyen AI segítséget az ügyfélszolgálati munkához, 5%-uk pedig már egészen összetett ügyintézési feladatokra is használja ezeket ‒ sikerrel.

„A mesterséges intelligencia hatása az önkormányzatok esetében azonnal érzékelhető: az AI hivatalnok olyan feladatokat old meg egy szempillantás alatt, amelyek korábban órákat vagy napokat vettek igénybe. Azonnal működőképes, illeszkedik a település kommunikációs stílusához, és minden válasszal tovább fejlődik”

– tette hozzá a Munipolis hazai vezetője.

Várakozások szerint a rendszer Csehországban öt éven belül lefedi az önkormányzatok és lakosság közötti kommunikáció 80%-át, különösen, hogy a használatához semmilyen különleges informatikai megoldás, vagy szaktudás nem kell.

A Munipolis azt is vizsgálta, hogy a települési hivatalok mit tartanak a legnagyobb előnynek az AI hivatalnokokkal kapcsolatban. Az első helyen toronymagasan az időmegtakarítás végzett (89%) – vagyis az, hogy az alkalmazottak fontosabb feladatokra koncentrálhatnak. Ezt követte az a képesség, hogy munkaidőn kívül is, a nap 24 órájában tud válaszolni (85%).

További előny, hogy a megoldás rendszerezetten gyűjti és vizualizálja, milyen témákkal kapcsolatban érkezik kérdés, mely információk nem világosak, és mik a leginkább problémás ügyek, így a település pontosabb képet kap a helyi lakosok valós igényeiről. Ezek alapján hatékonyabban tervezhet kommunikációt, fejlesztéseket és közszolgáltatásokat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement Booking.com
 

Friss