Connect with us

Okoseszközök

Az új Nokia 2.3 a mesterséges intelligencia erejét adja a kezünkbe

Az egyre jobb Android élmény és a dupla hátlapi kamera a kétnapos üzemidővel párosul.

A HMD Global, a Nokia telefonok otthona bejelentette legújabb készülékét, a Nokia 2.3-at. A funkciógazdag, mesterséges intelligenciával támogatott kamera segít a legjobb képek elkészítésében, a 6,2 hüvelykes HD+ kijelző és a kétnapos akkumulátor üzemidő pedig a hosszantartó szórakozást garantálja. A Nokia 2.3 készen áll az Android™ 10 érkezésére, emellett garantált a három évnyi havi biztonsági frissítés és a két évnyi OS frissítés is, ezzel a telefon mindig frissnek hat majd.

A Nokia 2.3 dupla hátlapi kamerával érkezik, illetve támogatja a legújabb Nokia telefonos funkciót, az „Ajánlott fotót” is, mely segít kiválasztani a legjobban sikerült képet. Például egy családi portrét nem egyszerű tökéletesen megörökíteni, ebben is segít a funkció, mely több képkockát is rögzít a gombnyomás előtt és után, majd az algoritmus a legjobbat javasolja mentésre. A „portré módot” és a kevés fény melletti fotózást egyaránt támogatja a mesterséges intelligencia, a felhasználók számos kreatív fényképet készíthetnek a beállítások módosításával.

Magyarországon a fekete és a ciánzöld verzió lesz kapható

Magyarországon a fekete és a ciánzöld verzió lesz kapható

Időt is segít megtakarítani a Nokia 2.3, a dedikált Google Asszisztens gombbal hangvezérléssel ellenőrizhetők a naptárbejegyzések, feladatok, illetve számos más információ. A készülék biometrikus arcfelismerésével könnyű és biztonságos feloldást tesz lehetővé.

„A vásárlók eddig is nagyon szerették a Nokia 2-es szériát, a Nokia 2.3-mal is a megkezdett utat folytatjuk, az alsóbb szegmensben is garantálva a két évnyi szoftver- és három évnyi biztonsági frissítést. A kategória legjobb mesterséges intelligenciáját kínálja, nagy képernyőjének és kétnapos üzemidejének köszönhetően ideális választás azoknak, akiknek fontos a megbízhatóság, az okostelefonjuk pedig az elsődleges kijelző.” – mondta Juho Sarvikas, a HMD Global termékfejlesztési vezetője.

Story image

Mutasd meg a kreatív oldalad!

A „portré módnak” köszönhetően a fotókon látványosan elkülöníthető az előtér és a háttér, a Google Képekben utólagosan is módosítható az elmosás mértéke és effektje. A 13MP/2MP-es dupla hátlapi kamerával egyedi fotók készíthetők, számos exkluzív bokeh (elmosás) effekttel, mint a pillangó-, a szív-, vagy a csillagformájú. A professzionális hatásért a képek tehát utólag is szerkeszthetők, a fókusz állítható.

A Nokia 2.3 továbbfejlesztett képegyesítést és expozíció-halmozást (exposure stacking, amikor több kép is készül, más-más fénybeállítások mellett, majd ezek egyesítésre kerülnek) is kínál, így éles és színekben gazdag részletek születhetnek még gyenge fényviszonyok között is.

Story image

Hosszan tartó szórakozás

A kétnapos üzemidőről a mesterséges intelligencia által vezérelt Adaptív Akkumulátor technológia gondoskodik. A készülék megtanulja a felhasználó alkalmazáshasználati szokásait, ezáltal észrevétlenül képes rá, hogy kitolja a töltések közötti időtartamot és teret adjon a tartalomfogyasztásnak.

Elegáns megjelenés

Az északi dizájn ihlette Nokia 2.3 amellett, hogy jól néz ki, tartós anyagokból, használatra született. A 3D nano-textúrált hátlap biztonságosan illik a kézbe, a formavilág pedig emlékezetessé teszi a készüléket. A dupla kamerát és a vakut a mérnökök kameradudor nélkül varázsolták a készülékbe, melynek alumíniumváza strapabíró eszközt eredményez, melynek belső komponensei védettek a behatások ellen.

A Nokia 2.3 készen áll az Android™ 10 fogadására, három évig garantáljuk a havi biztonsági javításokat, két évig pedig az operációs rendszer frissítését. A telefon így idővel egyre csak jobb lesz. Az Android™ 10 egyik újítása, hogy elérhető benne a Sötét Mód, ezáltal csökkenthető a fogyasztás és javul az éjszakai használat minősége, a másik fontos újdonság pedig a továbbfejlesztett adatvédelem lesz, amint megérkezik a frissítés.

A Nokia 2.3 ciánzöld és fekete színben, 2020. január közepétől lesz elérhető.

Okoseszközök

A Samsung az egymást követő hatodik évben is megőrizte helyét a gaming monitorok piacán

A Samsung bejelentette, hogy az International Data Corporation (IDC) legfrissebb adatai szerint már hatodik éve folyamatosan őrzi élvonalbeli pozícióját a gaming monitorok szegmensében.

A Samsung 2024-ben tovább erősítette pozícióját ebben a gyorsan fejlődő, teljesítményközpontú iparágban, 21 százalékos bevételi részesedést szerzett a globális gaming monitor piacon. A Samsung ugyanakkor már második éve őrzi élvonalbeli helyét az OLED-monitor szegmensben is, 34,6 százalékos részesedéssel – mindössze két évvel azután, hogy a vállalat bemutatta első OLED-modelljét.

„A Samsung helyzete a gaming monitorok piacán jól tükrözi az innováció iránti töretlen elkötelezettségünket és a mai játékosok igényeinek alapos ismeretét – mondta Hoon Chung, a Samsung vizuális kijelző üzletágának ügyvezető alelnöke. – Fontos szerepünk van a gaming jövőjében, legyen szó akár a lenyűgöző 3D élményekről vagy a forradalmi OLED teljesítményről.”

A Samsung növekedésének hátterében a kiemelkedő teljesítményű Odyssey széria áll, amely számos modellel emeli új szintre a lebilincselő játékélményt.

  • Odyssey 3D (G90XF modell): Ez az új, 27 colos monitor, úttörő 3D gaming élményt kínál, amelyhez nem szükséges külön szemüveg felvétele. A fejlett szemkövető technológia és a Samsung saját fejlesztésű lencserendszere élethű, nagy felbontású 3D képet hoz létre. Az eszköz a Reality Hub segítségével zökkenőmentesen konvertálja a képet 2D-ről 3D-re, a 165 Hz-es képfrissítési frekvenciának és az ultragyors, 1 ms GTG (szürkétől szürkéig) válaszidőnek köszönhetően pedig új értelmet ad az interaktivitásnak és a realizmusnak.
  • Odyssey OLED G8 (G81SF modell): Egy csúcstechnológiás, 27 vagy 32 colos 4K 240 Hz-es OLED gaming monitor, amely a fejlett QD-OLED technológiának köszönhetően kivételes színpontosságot és elképesztő teljesítményt biztosít. A kategóriájában az egyik legmagasabb pixelsűrűséggel, 0,03 ms GTG (szürkétől szürkéig) válaszidővel és a Samsung OLED Safeguard+ beégés elleni védelemmel rendelkezik.
  • Odyssey OLED G6 (G60SF modell): Az Odyssey OLED G6 egy 27 colos, QHD QD-OLED monitor, rendkívül gyors – 500 Hz-es – képfrissítési frekvenciával és 0,03 ms GTG (szürkétől szürkéig) válaszidővel. Az Odyssey G6 a kompetitív játékosok számára is elhozza a Samsung innovációit, elit sebességet és reszponzivitást kínálva a versenyeken induló gamereknek és e-sportolóknak.

Az új generációs termékcsalád alapja a Samsung saját fejlesztésű Quantum Dot OLED technológiája, amely minden látószögből javítja a színhelyességet, a kontrasztot és a fényerőt. Ezzel nagyszerű választás lehet azoknak a játékosoknak, akik lenyűgöző képminőségre és csúcsteljesítményre vágynak. A legújabb monitorok teljesítményét még tovább növeli az NVIDIA G-SYNC kompatibilitás és az AMD FreeSync™ Premium Pro támogatás, amelyek minimálisra csökkentik a mozgás megakadását, valamint a képszakadás és képremegés jelenségét, így páratlan OLED játékélményt biztosítanak.

Az Odyssey 3D, az Odyssey OLED G8 és az Odyssey OLED G6 gaming monitorok már elérhetők Magyarországon.

A Samsung gaming monitor-sorozatáról további információk a https://www.samsung.com/hu/ weboldalon érhetők el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

Kutyaharapást szőrével – AI javítja az AI által írt kódot

A mesterséges intelligencia mára szinte alapvető eszköz lett a fejlesztőknél.

A felmérések szerint szinte alig akad már olyan szakember, aki ne használna AI-t a kódok írásánál. Ugyanakkor az automatizált folyamat hatására sok kód rejt hibákat, amelyek a leggyakoribb és legsúlyosabb sebezhetőségek közé tartoznak. Az OpenText szakértői szerint a hibák azonosításában és javításában épp az AI nyújthat megfelelő segítséget, méghozzá fejlett alkalmazásbiztonsági eszközökbe ágyazva, amelyek automatizáltan végzik ezeket a feladatokat.

A mesterséges intelligencia mostanra a szoftverfejlesztők mindennapi munkaeszközévé vált: egy elemzés szerint 2024-ben a szakemberek több mint 80 százaléka használt AI-t a kódok készítésénél, és ez a szám azóta minden bizonnyal csak tovább emelkedett. Ugyanakkor az automatizált kódgenerálás nem mentes a sebezhetőségektől: egy kutatás rámutatott, hogy a Copilot által javasolt kódok 40 százaléka tartalmazott olyan sérülékenységet, amely szerepel a MITRE CWE Top 25 listáján, vagyis a leggyakoribb és legsúlyosabb biztonsági rések közé tartozik. Más vizsgálatok szerint az AI segítségével létrehozott kódok 62 százalékában fordult elő valamilyen tervezési hiba vagy ismert biztonsági hiányosság.

Ezek az arányok rávilágítanak annak veszélyére, hogy a gyors innováció önmagában nem elegendő, ha nem építjük be a biztonságot minden szinten. Megnehezíti azonban a helyzetet, hogy a GenAI‑fejlesztés sebessége messze meghaladja a hagyományos biztonsági ellenőrzések kapacitását. Ezért olyan új megközelítésekre van szükség, amelyekkel automatizáltan és folyamatosan vizsgálhatók az AI‑generált kódok.

Sárkány ellen sárkány

Érdekes módon épp a mesterséges intelligencia segíthet ennek a problémának a megoldásában, hiszen az AI-ra támaszkodó alkalmazásbiztonsági eszközök képesek kombinálni a gépi tanulás eredményeit a szakértői információkkal, így pontosabban felismerik a sebezhetőségeket. Ezek az eszközök olyan munkafolyamatokat kínálnak, amelyek szem előtt tartják a fejlesztők igényeit, és könnyedén illeszkednek az IDE környezetekbe, illetve CI/CD rendszerekbe. Emellett zökkenőmentesen működnek felhőnatív és hibrid környezetekben is, így számos különféle vállalati architektúrában alkalmazhatók.

Azok a szervezetek, amelyek igénybe veszik ezeket a modern eszközöket, a fejlesztési ciklus korábbi szakaszaiban azonosíthatják a sebezhetőségeket, és gyorsabban javíthatják őket. Ezzel komoly összegeket takaríthatnak meg, hiszen minél később derül fény egy sérülékenységre a fejlesztés során, annál magasabb a javítás költsége. Az olyan fejlett megoldások, mint például az OpenText termékei a piaci átlaghoz képest rendkívül kevés hamis riasztást küldenek, és rangsorba is állítják a javításra váró hibákat fontosság szerint. Így a szakemberek az igazán hasznos tevékenységekre koncentrálhatnak, és a megfelelőség fenntartása, valamint a kockázatok csökkentése is egyszerűsödik. Szorosabbá válik továbbá az együttműködés a fejlesztői és az alkalmazásbiztonsági csapatok között, ezáltal a vállalatok gyorsan és biztonságosan adhatják ki az AI‑alapú alkalmazásokat.

Minden hasznos eszköz egy helyen

Az OpenText AI-ra támaszkodó alkalmazásbiztonsági teszteszközöket tartalmazó portfóliója ezt a megközelítést támogatja olyan komponensekkel, amelyek célzottan szolgálják ki a modern igényeket. A Static Application Security Testing (korábban: Fortify) azonosítja a sérülékenységeket a kódban, a futás közben jelentkező hibákat pedig a Dynamic Application Security Testing ismeri fel a GenAI-alapú alkalmazásokban. Az AppSec Aviator generatív AI-technológiákra, például a Claude LLM-re támaszkodva csökkenti a téves riasztások számát, és automatikusan készít javaslatokat a sebezhetőségek javításához. A Core Software Composition Analysis (SCA) pedig intelligens elemzéssel támogatja a szakembereket a biztonságos open source csomagok kiválasztásában. Mindezek együtt lehetővé teszik, hogy a szoftverek biztonságával ne utólag foglalkozzanak a szervezetek, hanem a fejlesztési folyamatba integrált elemként.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

A Google már nem keres – gondolkodik! Az AI forradalom felforgatja a szabályokat

A mesterséges intelligencia (AI) az elmúlt két évben forradalmi változásokat hozott a keresőmotorok világában.

A Google és más platformok működése már nem csupán kulcsszavakra épül, hanem a felhasználói szándék mélyebb megértésére és a háttérben futó AI-lekérdezésekre is épít. Az INTREN, Magyarország egyik vezető digitális ügynökségének szakértői elemezték, milyen hatása lesz az AI-nak a keresési élményre, a SEO-ra és a hirdetési teljesítményre.

A kulcsszavaktól a szándékig: új keresési paradigma

Az AI alapjaiban formálta át a keresőmotorok működését. „A Google ma már nem csak azt elemzi, hogy mit írunk be, hanem azt is, hogy miért. Ez a kontextuális megértés sokkal relevánsabb, személyre szabottabb találatokat eredményez, ami a tartalomgyártástól a technikai SEO-ig minden területre kihat” – emeli ki Bakóczy Bence, az INTREN Ad Operations üzletág vezetője. Varju János a Data & Tech üzletág vezetője hozzáteszi: a Google újítása, az AI Overview (AIO), már összefoglaló formában jeleníti meg a válaszokat az organikus találatok fölött. Ez a megoldás növeli a keresések számát, de csökkenti az átkattintások arányát, különösen az információszerzésre irányuló tartalmak esetében. Ez az AI organikus teljesítményre gyakorolt legfőbb hatása, amit „szétválás” jelenségeként is említenek. „Az átkattintási arány azért csökken, mert sok felhasználó már az AIO összefoglalókból tájékozódik. Ugyanakkor a brandelt kulcsszavakra érkező forgalom növekedése újfajta láthatóságot jelent, még ha a konverziós arány alacsonyabb is” – hangsúlyozza a szakértő.

Kik profitálnak az AI-forradalomból?

Várhatóan azok a cégek járnak jól a jövőben, amelyek gyorsan adaptálódnak és nagy mennyiségű adattal rendelkeznek. „Az e-kereskedelmi vállalatok, a szolgáltató szektor és a komplex szolgáltatás kínáló B2B cégek tudják leginkább kihasználni az AI-ban rejlő lehetőségeket a pontosabb célzás és személyre szabott kommunikáció révén” – véli Bakóczy Bence. Varju János hozzáteszi: „Az erős, hiteles márkák előnyben részesülnek az AI keresőkben. Azok a cégek, amelyek strukturált, kérdés-válasz alapú tartalmat, statisztikákat és saját adatokat kínálnak, könnyebben bekerülnek az AI által generált válaszokba.”

A Google jövője: AI ügynökök és új metrikák

A Google fejlesztései egyértelműen az AI mélyebb integrációját célozzák. A cél az, hogy a hirdetési folyamatot teljesen automatizálják, a hirdetőknek pedig csak a stratégiai inputokat kelljen megadniuk. Az Intren szakértői rámutatnak: A Google folyamatosan fejleszti az AI alapú keresési élményt az AI Overview (AIO) és az AI Mode bevezetésével – Magyarországon október 8-án vezették be – , ami a Geminivel egy interaktív, csevegő alapú keresést tesz lehetővé. Készülnek arra, hogy a jövőben az AI ügynökök kommunikáljanak egymással (Agent 2 Agent protocol) és egy közös AI nyelv jöjjön létre (Model context protocol). Ezen felül a Google ígérete szerint még idén új AI Overview-t figyelő metrikákat vezet be a Search Console-ba.

Felkészülés az AI-álló jövőre

Az AI által kiváltott változások szektor specifikusak: az információszerzésre épülő iparágakban (pénzügy, biztosítás, telekommunikáció, utazás) már most érezhető a hatás, de rövid időn belül minden szektort elérnek. A versenyképesség megőrzéséhez a cégeknek új szemléletre van szükségük. Bakóczy Bence szerint az integrált digitális stratégia, az organikus és fizetett csatornák összehangolása, valamint a saját adatok (pl. CRM) hatékony felhasználása kulcsfontosságú. „Mi abban segítjük ügyfeleinket, hogy rugalmas, AI-vezérelt kampánystratégiákat építsünk, amelyek gyorsan alkalmazkodnak a piaci változásokhoz” – összegez az INTREN szakértője. Varju János hozzáteszi: a brandépítés, a tartalmi kiválóság és a technikai optimalizálás elengedhetetlen – ez pedig egy mindset váltást is igényel.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss