Technológiai szempontból rengeteg változás vár az okostelefonos piacra az előttünk álló esztendőben, ami részben az 5G térhódításának, részben a folyamatos fejlődésnek köszönhető, így nem véletlen, hogy már most árgus szemekkel figyel a szakma, miközben a rajongók is várják a közelgő újdonságokat. Ebből az apropóból úgy határoztunk, hogy összegyűjtjük 2020 legjobban várt okostelefonjait az Androidos szegmensre korlátozva figyelmünket, hiszen a legtöbb nálunk is megtalálható gyártó nagy dobásra készül a háttérben.
Nézzük, mik lesznek 2020 legjobban várt okostelefonjai:
Xiaomi Mi 10
A Xiaomi az utóbbi évek egyik, ha nem a legdinamikusabban fejlődő kínai okostelefon-gyártója, akik a csúcskategóriás mobilok és az elérhető árak ötvözésével képesek voltak óriási felhasználói bázist felállítani maguk köré. Nem véletlen, hogy az idei esztendő egyik legjobban várt készüléke is hozzájuk köthető, lévén biztosan folytatódik a népszerű Mi-széria, ezáltal már megindultak a pletykák egy feltehetően az MWC-n bejelentésre kerülő Xiaomi Mi 10-es készülékről. Az eszköz várhatóan Snapdragon 865-ös lapkára, 8/128 vagy 12/256GB RAM-ra és ROM-ra, valamint egy 6,5 hüvelykes OLED kijelzőre épülhet fel, 4500 mAh-s akkumulátor társaságában, amihez négyes kamerarendszert emlegetnek a szóbeszédek, a főszerepben egy 64 megapixeles Sony IMX686-os szenzorral.
Xiaomi Redmi K30 5G
Az 5G felé is tárt kapukkal közelít az idén a hazánkban egyre kiterjedtebb szervízhálózattal rendelkező Xiaomi, akik a Redmi K30 5G esetében nyitnának a lehető leghatározottabban az új technológia irányába. A kérdéses okostelefon alapkiadásai a világ más részein már korábban napvilágot láttak, hozzánk azonban várhatóan csak idén érkeznek meg, méghozzá Snapdragon 865-ös lapkakészletre felépítve, a 12GB RAM-hoz társított bődületes méretekkel büszkélkedő 512GB-os belső tárhellyel kibővülve. Az eszköz biztosan nem szenved majd hiányt egy erőteljesebb, gyorstöltést támogató akkumulátorból sem, de Pro változatához több helyen öt modulos kamerarendszert is pletykálnak.
Samsung Galaxy S20
Ismét az MWC expót megelőzve, napra pontosan február 11-én mutatja majd be legújabb csúcsmobiljait a Samsung, melyeket mindenki Galaxy S11 név alatt vár, azonban a dél-koreai óriás úgy döntött, idén nemcsak a technológiai fejlődés tekintetében, hanem az elnevezésben szintén új utakra lép. Így történt, hogy a Samsung következő csúcskategóriás okostelefonja a Galaxy S20 lesz. A készülékről annyi biztos egyelőre, hogy több innovációt is felvonultat majd, biztosan támogatni fogja az 5G-t, kijelzője 120Hz-es lesz, növekedés várható az akkumulátor terén, a kamerák tekintetében pedig egy 108 megapixeles, ötszörös optikai zoommal büszkélkedő szenzor kerülhet a középpontba.
Samsung Galaxy Fold 2
Méregdrága árkategóriája ellenére óriási népszerűségnek örvendett a Samsung Galaxy Fold okostelefon, mely az ismert gyártó első összehajtható kijelzős készülékeként határozottan bebizonyította, hogy egyáltalán nem nevezhető zsákutcának. Olyannyira nem, hogy még az idén biztosan előhozakodnak a Galaxy Fold 2-vel, amiről egyelőre annyit tudni, hogy nemcsak szebb és jobb, hanem sokkal olcsóbb is lesz a fejlődő technológiának köszönhetően, tehát sokkal többen elérhetik majd, mint elődjét.
Huawei P40
Az amerikai embargó miatt ugyan óriási kérdőjel egyelőre a Huawei jövője, azonban a kínai gyártó rendíthetetlenül törtet előre, ezáltal következő csúcskészüléke várhatóan a Huawei P40 lehet majd az év első felében, amiről annyit tudni, hogy óriási hátlapi kameraszigettel – a Pro változat esetében benne öt szenzorral –, valamint kameralyukas előlappal érkezik. Nagy innováció tehát a dizájn terén nem várható, azonban a motorháztető alatt komoly erőfitogtatás vár ránk, köszönhetően a Kirin 990-es lapkának. Természetesen nem is vártunk mást a Huawei részéről, így sokkal nagyobb kérdés, hogy mire megy majd a készülék a Google támogatása nélkül?
LG G9
Várhatóan két csúcskészüléket is piacra dob tavasszal az LG, melyek közül a G9 kaphat nagyobb figyelmet – a másik a V60 ThinQ lesz –, amiről egyelőre annyit tudunk, hogy magabiztosan hozza majd azt a színvonalat, mint a 2020-ban érkező csúcsmobilok többsége. Ennek megfelelően az eszköz alapját biztosan a Snapdragon 865 adja, és bár a RAM és a ROM pontos mennyisége még nem ismert, 8 és 128GB alá biztosan egyik esetben sem megy majd a gyártó, és biztosak lehetünk a kimagasló kamera- és akkumulátorteljesítményben, valamint az 5G-támogatásban is, hiszen utóbbi egy idei zászlóshajó esetében alapvető követelmény.
Nokia 9.1
Bár eredetileg még a tavalyi évre vártuk, a HMD Global azonban nagyon helyesen 2020-ra tolta a következő felsőkategóriás Nokia okostelefon megjelenését, mely Nokia 9.1 név alatt érkezhet – bár születtek pletykák egy rejtélyes Nokia 10-ről is –, ami leginkább a kamerák tekintetében hozhat elképesztő dolgokat. Az új Nokia ugyanis öt nagyteljesítményű szenzorral lesz felszerelve, méghozzá nem egy szenzorszigeten belül, hanem ügyesen szétszórva a hátlapon, miközben az egészet egy kifejezetten erős hardver foghatja össze. Ezen a téren egyelőre csak a Snapdragon 865 lapkában lehetünk biztosak, valamint természetesen az 5G-támogatásban.
OnePlus 8
A OnePlus az utóbbi évek egyik legkedveltebb okostelefonos márkája lett a kínai régióból, így nem véletlen, hogy 2020-ra is felkészült már a gyártó, méghozzá a OnePlus 8 készülékkel. A szivárgásoknak köszönhetően megtudtuk, hogy a telefon több változatban, az alapkiadás mellett Lite és Pro típusban is kapható lesz, melyek közül utóbbi egy 6,65 hüvelykes kijelzőre épül, amit egy kameralyukkal szeretnének feldobni, mely kifejezetten kevesek által üdvözölendő megoldás a korábbi készülékházból kiugró szelfikamera után. Ami viszont jó hír, hogy a hátlapra egy olyan szenzorkészlet kerül, melyek között még ToF érzékelőt is találhatunk, miközben az erőforrás tekintetében bár konkrét hardverelemekről még nem beszéltek a pletykák, de az biztos, hogy a Snapdragon legújabb lapkakészletére épülhet majd fel az egész rendszer.
Ezek lesznek 2020 legjobban várt okostelefonjai, további friss híreket az okostelefon rovatunkban.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával.
Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Kevesebb stressz és több szabadidő? Képzeljük el, hogy a segítség automatikusan érkezik, anélkül, hogy kérnünk kellene. A mobil AI korában arra koncentrálni, ami igazán számít nem álom, hanem valóság, amely hamarosan a Galaxy ökoszisztémában is elérhetővé válik.
A Samsung néhány héttel ezelőtt tette elérhetővé a One UI 7 bétaverzióját. Az AI-integrált operációs rendszerrel a vállalat egy új korszakot nyitott meg: az AI platform egyedülálló személyre szabási lehetőségekkel növeli a felhasználók mobilélményét.
A vállalat szemléletmódja az AI személyre szabása terén – az első AI telefon bevezetésétől kezdve, a készülékeken belüli mesterséges intelligencia folyamatos fejlesztéséig – az, hogy ne kössön kompromisszumot az adatvédelem kérdésében. A cél, hogy a felhasználók kihasználhassák az AI mobil előnyeit, amely alaposan ismeri az igényeiket és támogatja őket. Olyan készülékekre van szükségük, amelyek életstílusukhoz igazodnak, növelik hatékonyságukat és segítenek megküzdeni a mindennapi akadályokkal, mindezt a személyes adatokkal való visszaélés veszélye nélkül.
Fejlesztések az adatvédelem érdekében
A Galaxy S széria következő okostelefonjai megjelenését megelőlegezve a Samsung nemcsak több személyre szabási lehetőséget, hanem nagyobb biztonságot is kínál a Galaxy-felhasználóknak. A vállalat ennek érdekében hozta létre a Personal Data Engine-t, egy olyan erőteljes adatvédelmi fejlesztést, amely biztosítja a személyes adatok készülékeken és alkalmazásokon átívelő védelmét.
A személyre vonatkozó adatokat a Knox Vault által kezelt titkosítási kulcs védi gondosan egy biztonságos tárhelyen. Ez ugyanaz a megbízható felület, amelyet az okostelefonon tárolt legbizalmasabb információk, például a biometrikus adatok védelmére használnak. A kiterjedt védelem érdekében a posztkvantum-kriptográfia a jövőben is biztosítja az adatok biztonságát a növekvő kvantumszámítási fenyegetésekkel szemben.
Now Bar
A Samsung még több egyedi mobilélményt kínál a Galaxy-val. A One UI 7 egyik legmeghatározóbb eleme a Now Bar, amely újraértelmezi a személyre szabhatóságot azáltal, hogy a mindennapi műveleteket és a leggyakrabban használt alkalmazásokat egyszerűen illeszti a zárolt képernyőhöz. Ezáltal egy olyan felület jön létre, ahol a felhasználó egy helyen vezérelheti a szórakozását, lemérheti egyéni csúcsidejét az edzésen, útvonaltervet kaphat a következő találkozójához, vagy idegen nyelveken kommunikálhat.
Az új fejlesztések sokoldalú élményekhez biztosítanak hozzáférést. A telefon pedig nem csupán értesítéseket küldhet a tulajdonosának, hanem az életstílusát is támogathatja. Például, ha koreai Szöulból a kaliforniai San Joséba tartó utazáshoz csomagol, a telefon készülődés közben felajánlja, hogy a gyorsabb hozzáférés érdekében hozzon létre egy mappát a legfontosabb alkalmazásokkal. A készülék értesítést küldhet, ha ideje elindulnia a reptérre, hogy ne késse le járatát. Emellett összeállít egy utazási lejátszási listát, hogy megalapozza a hangulatot a hosszú repülőútra. Az időjárás-előrejelzést egyetlen mozdulattal elérheti, nem kell interneten keresgélnie vagy különböző alkalmazásokat megnéznie. A telefon képes az utazás szinte bármely pillanatát megörökíteni, és segít újra átélni a legfontosabb történéseket.
A Galaxy AI akár egész nap tájékoztathatja, személyre szabott, megvalósítható tippekkel és ajánlásokkal ösztönözheti a felhasználót. Újszerű személyre szabás és megbízható adatvédelem. Ez a Galaxy AI fejlesztésének következő lépcsőfoka.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
A mesterséges intelligencia új életre keltheti a kedvenc karácsonyi filmjeinket.
A Samsung okostévéken elérhető AI alapú funkciók most a régi klasszikusokat még részletgazdagabbá és tisztábbá varázsolhatják, hogy a jól ismert ünnepi történeteket rendkívüli minőségben élvezhessük.
Az ünnepek közeledtével előkerülnek azok a filmklasszikusok, amelyek megidézik számunkra az igazi karácsonyi hangulatot, ezért évről-évre szívesen újranézzük őket. De mi lenne, ha idén nemcsak a nosztalgiának adnánk teret, hanem a régi kedvenceinket egy új, izgalmas szemszögből ismernénk meg?
A Samsung TV-k 8K AI Felskálázás Pro funkciója a tartalmakat 8K minőséghez közelítő részletességgel és tisztasággal jelenítheti meg, így kedvenc karácsonyi filmjeink minden részletét kiemelkedő minőségben élvezhetjük, a ragyogóan csillogó égősoroktól, a hópihékig. Az intelligens technológia folyamatosan javítja a felbontást, így minden jelenet kristálytiszta és részletgazdag lehet. Nemcsak a képminőségen javíthatunk, hanem az akciók is élvezetesebbek lehetnek: az AI Mozgásjavító Pro funkciónak köszönhetően a gyors jelenetek – például a pórul járt betörők találkozása a szellemes csapdákkal – most tisztábban és simábban jelenhetnek meg.
Az AI-alapú Relumino mód egy vizuális segéd, amely dinamikusan kiemeli a képernyőn megjelenő elemek kontúrjait, a kontrasztot és a színeket, így a tartalmak tisztábbá válhatnak, ezzel javítva a láthatóságon, így senkinek sem kell kimaradni a közös filmnézésből, együtt varázsolhatják el a karácsonyi kalandok az egész családot.
Az AI hangtechnológiának köszönhetően az új Adaptív hangerőszabályozás Pro funkció kiemeli az emberi beszédet a háttérzajból, így minden szó tisztán és érthetően hallható, míg az Adaptív hangzás Pro technológia intelligensen igazítja a hangot a tartalomhoz és a szoba akusztikájához, így garantálva a valósághű, részletgazdag hangzásvilágot, amely minden jelenetet még magával ragadóbbá tesz.
A Samsung AI alapú funkciói nem csupán a képernyőt, hanem az egész ünnepi hangulatot is új életre kelthetik, így, a technológia és a klasszikus filmek tökéletes harmóniájával, idén a karácsony valódi varázsát élhetjük át – még részletgazdagabban, még tisztábban, mint valaha, így biztosítva az élményt, amit még a Grincs sem lophat el.
A Samsung tévékkel és funkciókkal kapcsolatos további információ a Samsung weboldalán érhető el.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Az LG megnyitja a ThinQ API-t az okosotthonok fejlődése érdekében
Az LG Electronics (LG) teljesen nyílttá tette LG ThinQ elnevezésű okosotthon-platformjának alkalmazásprogramozási felületét, így a fejlesztők mostantól könnyen alakíthatnak ki egyedi ökoszisztémákat az LG készülékeivel.
Az LG elindította a Smart Solution API fejlesztői weboldalt (smartsolution.developer.lge.com), amellyel hivatalosan is nyílttá tette az LG ThinQ alkalmazásprogramozási felületetét. Az API egyfajta digitális csatlakozóként működik, amely lehetővé teszi a különböző szoftverek számára, hogy egymás funkcióihoz zökkenőmentesen hozzáférhessenek. A nyílt API ezáltal lehetőséget biztosít a fejlesztők számára, hogy az LG mesterségesintelligencia-alapú készülékeinek különféle funkcióit beépítsék saját alkalmazásaikba vagy rendszereikbe, ezzel továbbfejlesztve szolgáltatásaikat.
Az LG ThinQ API két kategóriára oszlik: a ThinQ API az egyéni felhasználóknak, míg a ThinQ Business API a vállalati partnereknek szól. A ThinQ API lehetővé teszi az otthonokban vagy épületekben telepített LG-eszközök távvezérlését, valamint megkönnyíti a különböző platformokkal való integrációt.
Az egyéni felhasználók számára a ThinQ API lehetővé teszi az LG ThinQ alkalmazásban regisztrált, mesterséges intelligenciát alkalmazó készülékek vezérlését és felügyeletét különböző okosotthon-platformokról. A ThinQ API használatával bárki könnyedén létrehozhat egy személyre szabott okosotthont, amely illeszkedik életstílusához.. A Home Assistant globális okosotthon-platform felhasználói például már 26 féle mesterséges intelligencia alapú LG készüléket, köztük hűtőszekrényeket és mosógépeket is csatlakoztathatnak és vezérelhetnek meglévő okosotthon környezetükben. A Home Assistant egy nyílt, közösségi platform, amelynek világszerte mintegy egymillió felhasználója van. A közösség együtt fejleszt különböző okosotthon-funkciókat, például eszközautomatizálást, vagy különböző funkciók bővítését.
Az LG felvásárolta az Athom nevű, kiterjedt IoT-eszközcsatlakozási lehetőségeiről ismert, okosotthon-rendszereket fejlesztő vállalatot, hogy ezáltal felgyorsítsa a külső termékek és szolgáltatások integrálását saját ThinQ platformjába. Az Athom Homey nevű okosotthon-hubja jelenleg több mint 50 000 különböző készülék összekapcsolására képes. A társaság alkalmazásboltja mintegy 1000 applikációt tartalmaz, amelyek olyan globális márkák termékeit és szolgáltatásait kapcsolják össze és vezérlik, mint például a Philips vagy az Aqara. Az LG célja, hogy az Athom kiterjedt nyílt ökoszisztémáját és az IoT-eszközök csatlakoztathatóságát integrálja saját ThinQ On AI hub okosotthon-rendszerébe. A társaság tervei szerint ezáltal egy olyan mesterségesintelligencia-alapú okosotthon jöhet létre, amiben a generatív AI jobban megérti az ügyfelek igényeit és optimális megoldásokat kínálhat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!