Okoseszközök
Jobb, biztonságosabb és kényelmesebb mindennapokat ígérnek az LG 2021-es újdonságai a CES-en
A vállalat egy új korszak új életmódját vázolja fel az első virtuális CES kiállításon
Az élet nem áll meg – Érezd magad otthon (Life is ON – Make Yourself at Home) címmel az LG Electronics (LG) a 2021-es, első teljesen digitális CES kiállításon egy még jobban összekapcsolt, még kényelmesebb életmód vízióját mutatja be.
A CES hivatalos weboldalán és az LG global YouTube-csatornán élőben közvetített sajtóbemutatón a vállalat azt szemléltette, hogyan értelmezi újra az otthon fogalmát: olyan fejlett termékeket és szolgáltatásokat mutat be, amelyek a vásárlók mindennapi életét hivatottak kényelmesebbé és élvezetesebbé tenni. Az online kiállítótér látogatói a monitorok, laptopok és mobileszközök képernyői előtt, otthonaik kényelméből fedezhetik fel az LG legújabb innovációit.
Az LG sajtóeseménye mindenki számára tartogatott valami érdekeset: először volt látható többek között a vállalat feltekerhető okostelefon-projektjének és virtuális emberének koncepciója. A CES kiállítás alatt az érdeklődők maguk is megtekinthetik majd az LG feltekerhető okostelefonjának egyedi, átméretezhető képernyőjét. A márka ún. Explorer projektjének második készülékeként a feltekerhető mobil az okostelefonok jövőjét vetíti előre. A sajtóeseményen az LG bemutatta Reah Keem-et, egy virtuális zeneszerzőt és DJ-t is, akit a vállalat gépi mélytanulási technológiája tesz még emberibbé. Reah arra használta a színpadon töltött időt, hogy bemutassa az LG új CLOi robotját, amely ultraibolya (UV-C) fényt alkalmaz a forgalmas helyszínek, például hotelszobák és éttermek gyakran megérintett tárgyainak fertőtlenítésére.
Az LG virtuális kiállítása négy helyszínből — Life is ON TV, Virtual Experience, LG SIGNATURE in Vegas és Life’s Good Studio — áll. A Life is ON TV nevű helyszín 24 órás közvetítést nyújt a CES 2021 kiállításról a legújabb LG termékekkel kapcsolatos hírekkel, valamint szórakoztató életmód tartalmakkal. A Virtual Experience egy négy, különböző termékeket bemutató zónából álló interaktív kiállítás, míg az LG SIGNATURE in Vegas egy lenyűgöző virtuális kirakat, amely Las Vegas csodáit az LG SIGNATURE művészi ihletésű készülékeivel kapcsolja össze. A Life’s Good Studio látogatói szórakoztató zenei együttműködéseket élvezhetnek a zeneipar feltörekvő előadóival.
A Virtual Experience televíziókat és audiotermékeket bemutató zónája (TV and AV Zone) az összekapcsolható OLED kijelzőkből álló, vízesést idéző OLED installáció lenyűgöző látványát és képminőségét tárja a látogatók szeme elé. Ebben a zónában a vendégek egyedi, a kiterjesztett valóság technológiáit alkalmazó interaktív prezentációkon keresztül mindent megtudhatnak az LG OLED termékeinek legfontosabb erősségeiről: a pontos képmegjelenítésről, a gyorsaságról, a gördülékeny használatról és az elegáns kialakításról. A technológiai véleményvezér, Linus Sebastian 3D avatárja pedig idegenvezetőként minden látogató rendelkezésére áll, amely egyúttal emberibbé is teszi az LG bemutatóját a legelső teljesen virtuális CES kiállításon.
A házimozi-zónában (Home Cinema Zone) a látogatók megismerkedhetnek az LG MAGNIT-tal, a vállalat 163 hüvelykes nagyképernyős Micro LED üzleti kijelzőjével, amely mély feketét, valamint kiemelkedő kontrasztarányt és színpontosságot kínál az LG Black Coating technológiája — azaz a kijelzők külsején alkalmazott speciális, tükröződés- és ujjlenyomatmentes fedőréteg — révén. A vendégek teljesen elmerülhetnek a Micro LED technológia által kínált nézői élményben a zóna valósághű kiterjesztett valóságában.
A háztartási berendezések zónája (Home Appliance Zone) megmutatja, hogyan lehet még élhetőbb és higiénikusabb egy otthon a technológia révén. A látogatók megtapasztalhatják, az LG termékek hogyan teszik kényelmesebbé az életet a konyhában, a nappaliban és a mosókonyhában.
Az IT zóna (IT Zone) az LG fejlett üzleti megoldásait és termékeit mutatja be. Ebben a virtuális teremben a látogatók olyan eszközöket próbálhatnak ki, melyek javítják a hatékonyságot és tökéletes képi élményt kínálnak, bármilyen feladatról is legyen szó. Az LG mindezt négy virtuális környezetben, többek között egy otthoni irodában és egy gaming szobában is szemlélteti.
Végül a mobilzónába (Mobile Zone) lépve az LG legújabb mobilinnovációit ismerhetik meg az érdeklődők, beleértve az elforgatható és dupla képernyős LG WING okostelefont. A látogatók virtuálisan kézbe vehetik a készüléket, hogy kipróbálják az olyan funkciókat, mint a mozgás közben is kiváló felvételeket garantáló Gimbal kamera vagy a kétirányú, a szelfi- és a főkamerát egyszerre használó videófelvételi mód, melyek jól szemléltetik a mobil egyedi formai jellemzőinek és funkcióinak előnyeit.
Az érdeklődők okostelefonon és számítógépen keresztül is meglátogathatják az LG korszerű virtuális kiállítását.
Okoseszközök
Elektromos borotva férfiaknak, ami új szintre emeli a reggeli rutint – bemutatkozik a Braun Series 9 Pro+
Az igényes férfi számára a borotválkozás több, mint kötelesség – ez a nap első lépése a magabiztosság felé. A Braun Series 9 Pro+ a modern technológia és a kifinomult dizájn találkozása: egy elektromos borotva férfiaknak, amely makulátlanul sima bőrt és kompromisszummentes kényelmet nyújt.
Makulátlan eredmény minden mozdulattal
A borotválkozás alapja a penge precizitása. A Braun Series 9 Pro+ ultravékony, stabil pengéi minden mozdulattal egyenletesebben vágják le a szőrszálakat – anélkül, hogy a bőrt feleslegesen irritálnák.
A stabilabb penge kevesebb húzást és kevesebb áthaladást jelent, ami nemcsak gyorsabb, de kíméletesebb borotválkozást is eredményez.
Intelligens borotválkozás mesterszintre emelve
A modern férfi elvárja, hogy az eszközei okosak legyenek – és ez az elektromos borotva férfiaknak pontosan ezt nyújtja. A továbbfejlesztett Pro SensoAdapt technológia másodpercenként 300 alkalommal elemzi a szakáll sűrűségét, és automatikusan hozzáigazítja a borotva teljesítményét.
Ez az intelligens rendszer garantálja, hogy minden területen az ideális vágási erőt alkalmazza, így még a sűrű szakáll sem jelent kihívást.
Egy pillantás, és mindent tud: az új LED-kijelző
Az új teljesítményasszisztens LED-kijelző a borotva agya. Mutatja az akkumulátor állapotát, figyelmeztet a tisztítási és fejcserélési időre, valamint jelzi, ha a Pro SensoAdapt technológia aktív.
A nagyobb, színes ikonokkal minden funkció átlátható és könnyen követhető – egyszerűbbé téve a reggeli rutint, mint valaha.
Karbantartás? Egy gombnyomás – a 6 az 1-ben SmartCare egység
A Braun Series 9 Pro+ a kényelemről sem feledkezik meg. A 6 az 1-ben SmartCare egység tisztít, szárít, tölt és karbantart – önnek csak használnia kell.
A rendszer a baktériumok 99,9%-át eltávolítja, így a borotva minden nap higiénikus, friss és teljesítményre kész marad.
Német mérnöki minőség, prémium kivitel
Ez az elektromos borotva férfiaknak Németországban készült, a precizitás és tartósság jegyében. 100%-ban vízálló, nedves és száraz használatra is alkalmas. A beépített ProTrimmer előnyíró segít a részletek formázásában, a bajusz és az oldalszakáll pontos igazításában.
A lítiumion-akkumulátor akár 60 perces üzemidőt kínál, míg a PowerCase tok utazás közben is biztosítja az energiát – akár 6 hétig.
A borotválkozás új szintje
A Braun Series 9 Pro+ több, mint egy egyszerű borotva – ez a prémium elektromos borotva férfiaknak, akik nem érik be kevesebbel.
Precíz, kíméletes és intelligens – pontosan olyan, amilyennek a modern férfi technológiáját elképzeljük.
Fedezze fel a részleteket és a garancia feltételeit: Braun.hu
Műszaki részletek:
- üzemidő: 60 perc
- teljes feltöltés: 60 perc
- gyorstöltés: 5 perc
- borotva tömeg: 207g
- borotva méretei: 168x66x44
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
A magyar diákok megcsinálták: a Samsung nemzetközi kihívásának győztesei között a csapat
A jövőt meghatározó ötleteket kereste a Samsung a Megoldások a holnapért[i] első európai döntőjén Milánóban.
A nemzetközi kezdeményezés célja, hogy a fiatal innovátorokat technológiára épülő, kreatív megoldások kidolgozására ösztönözze, amelyekkel akár globális problémákra is reagálhatnak. A versenyen 10 európai döntős csapat képviselői lehettek ott, akik közül öt nyertest választott ki a zsűri.
A milánói eseményen 10 európai országból[ii] vettek részt fiatalok, akiket a korábbi évek legjobbjai közül választott ki a nemzetközi zsűri. Magyarországot a hazai döntőn 2024-ben dobogós Én Hormonom csapat képviselte, akik azóta is aktívan dolgoztak a női hormonális egyensúly témáját feldolgozó projektjükön. A céljuk az volt, hogy pótolják a közegészségügyi oktatás hiányosságait a női egészség területén, azóta pedig egy saját mobilalkalmazás fejlesztésébe kezdtek. Az európai döntőn most nemcsak ezt mutathatták be a nemzetközi közönségnek, hanem közös workshopokon és kulturális programokon is részt vehettek.
A döntősökhöz a Together for Tomorrow, Enabling People (Együtt a holnapért, lehetőség az embereknek) kezdeményezés keretében a Samsung és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szakértői is csatlakoztak. Ennek a programnak a célja, hogy a fiatal generációt bevonva, a sport és technológia segítségével pozitív változást érjen el a világban. Ez a célkitűzés egybeesik a Samsung és az Olimpiai Bizottság közös jövőképével: inspirációt nyújtani a fiataloknak, hogy a sport egyesítő erejével és élvonalbeli innovációk segítségével változást indítsanak és hozzájáruljanak a fenntartható fejlődéshez.
A győztes csapatok és fejlesztéseik
- Curastep – Raye és Sarah (Egyesült Királyság): Okos IoT biometrikus cipő, amely segíti a lábproblémákkal küzdő cukorbetegeket az aktív életmód fenntartásában.
- Liova – Evan és Simon (Franciaország): Egy használt eszközök alkatrészeiből, ökodizájnnal készült hordozható töltő.
- Én Hormonom – Petra és Zóra (Magyarország): Átfogó oktatási anyag a női hormonális egyensúlyról, pótolva a közegészségügyi ismeretek hiányosságait.
- SkillFIT – Alicia és Gabriel (Németország): AI alapú platform, amelynek célja az esélyegyenlőség biztosítása az iskolai testnevelésben.
- VisionNex – Jakub és Jakub (Csehország): Megfizethető okosszemüveg, amely a minket körülvevő világ képét szöveges leírássá alakítja, segítve a látássérülteket a környezetükben való aktívabb részvételben.
A döntőn Benjamin Braun, a Samsung európai marketingvezetője és Cristina Mangiarotti, a Samsung Olaszország CRM- és médiavezetője is értékes tanácsokkal segítette a csapatokat, csakúgy, mint az IOC Fiatal Vezetők program[iii] résztvevői. A diákok prezentációs képességeiket fejlesztő workshopokon is részt vehettek.
„Nagyszerű élmény volt látni a fiatal innovátorok tehetségét és kreativitását.”
– mondta el Benjamin Braun, a Samsung európai marketingvezetője.
,, A Megoldások a holnapért verseny azt bizonyítja, hogy a technológia igenis képes pozitív változást hozni. Büszkék vagyunk rá, hogy támogathatjuk a diákok munkáját, amellyel egy jobb jövőt teremthetnek mindannyiunk számára.”
„Rendkívül büszke vagyok arra, hogy Európa ad otthont az első nemzetközi Megoldások a holnapért versenynek. Örömmel támogatom az Olympism365 elveit és ezeket a tehetséges európai fiatalokat, akikből a jövő vezetői lehetnek. Szeretnénk tovább bővíteni a Megoldások a holnapért programot, hogy még több hasonló lehetőséget teremthessünk nekik.”
– nyilatkozta Simon Sung, a Samsung európai elnök-vezérigazgatója.
„Az olimpiai eszme nem csak a versengésről szól. A célunk, hogy egy jobb világot építsünk a sporton keresztül.”
– mondta Ollie Dudfield, az Olimpiai Bizottság Olympism365 programjának társigazgatója, aki gratulált a Samsungnak a Megoldások a holnapért programhoz és az együttműködéshez.
,,Az Olympism365-höz hasonló kezdeményezéseken keresztül megvalósuló közös jövőképünk képessé teszik a fiatalokat arra, hogy a sport és az innováció segítségével oldjanak meg globális kihívásokat.”
Győztesek között a magyar csapat
Az Én Hormonom csapat a 2024-es magyar kihíváson került a dobogósok közé, de itt nem álltak meg. A program vége után is folytatták a projektjüket, és az ötletüket a középiskola befejezése után, az egyetem mellett sem engedték el. Végül 2025 áprilisában kezdtek újra aktívan dolgozni az ötletükön, és megálmodták a Valery applikációt, amely a későbbiekben a cikluskövetés mellett abban is segítheti a felhasználókat, hogy megismerjék a saját testük hormonális működését és tudatosabban foglalkozhassanak az egészségükkel. Az appon ezen felül oktatóanyagok is elérhetők lesznek majd, valamint segítheti a nyitottabb kommunikációt a szülők és gyermekeik, később pedig a partnerek között. A fejlesztés most az európai döntőn is győzelmet ért.
„Attól a pillanattól kezdve, hogy bejutottunk az európai döntőbe, arról álmodtunk, hogy bekerülünk a legjobb öt csapat közé. Hihetetlen érzés látni, ahogy az ötleteink életre kelnek, és megosztani ezt a pillanatot mindenkivel, aki hitt bennünk.”
– nyilatkozta a milánói eredményről Hargitai Petra és Cserni Zorka, a csapat tagjai és a Valery létrehozói.
A Megoldások a holnapért programról
A Megoldások a holnapért kezdeményezés arra ösztönzi a fiatalokat, hogy a technológia segítségével kreatív, innovatív megoldásokat dolgozzanak ki globális kihívásokra. Az európai döntő jelentős mérföldkő a program történetében, amellyel a Samsung célja, hogy támogassa a jövőt formálók következő generációját. Az 5 győztes lehetőséget kap, hogy 2026-ban meglátogassa a Samsung dél-koreai központját, ahol további inspirációt gyűjthetnek a projektjeik kidolgozásához. Magyarországon már a Megoldások a holnapért kihívás 6. évada indul el, amelyre a Samsung és az EdisonKids november 27-ig várja a diákcsapatok jelentkezését.
[i] A Samsung Megoldások a holnapért programja egy 2010-ben indult globális problémamegoldó kihívás, amelynek keretében a fiatalok STEM (természettudomány, technológia, mérnöki tudomány és matematika) ismereteiket felhasználva világszerte oldhatják meg közösségeik valós problémáit, és építik együtt a jövőt. Az elmúlt 15 évben több mint 68 országban közel 2,8 millió diák vett részt a programban. A 2010-ben, az Egyesült Államokban indult program 2019-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként Németországban, Svájcban és Olaszországban. 2020-tól pedig már Magyaroszágon is elérhető. Idén a program már 20 európai országban elindult, a résztvevők száma pedig 2024-ben elérte a 38 000-et.
[ii] A döntősök a következő országokból érkeztek: Németország, Egyesült Királyság, Lengyelország, Olaszország, Magyarország, Franciaország, Litvánia, Románia, Görögország, Csehország.
[iii] A Fiatal Vezetők program a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik kiemelt kezdeményezése, amelynek célja, hogy a fiatalokat a sporton keresztül pozitív változások elindítására inspirálja, ahogyan ez a szervezet Olympism365 stratégiájában is szerepel.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Megváltoztak a TV választás szempontjai, új modellel válaszol a Hisense
Az emberek ma már nemcsak kiváló képminőséget és modern technológiát várnak el egy televíziótól, hanem azt is, hogy harmonikusan illeszkedjen otthonuk stílusába.
Erre a változó igényre reagál a Hisense legújabb lifestyle modellje, az S5 DécoTV, amely a dizájnt, a technológiát és az otthoni esztétikumot egyesíti – új fejezetet nyitva a televíziózás élményében.
Míg korábban a méret és a felbontás volt a döntő, ma már legalább ennyire fontos a készülék megjelenése, elhelyezhetősége és az, hogy miként illeszkedik a lakás stílusába. A vásárlók egyre inkább olyan eszközöket keresnek, amelyek nemcsak funkcionálisak, hanem esztétikai élményt is nyújtanak – a technológia így a mindennapi élet természetes, sőt, dekoratív részévé vált.
A Hisense S5 DécoTV a legmodernebb technológia és az otthoni elegancia ötvözése. A készülék egyszerre szórakoztatóeszköz és stíluselem, amely művészet ihlette formavilágával, letisztult központi állványával és rendezett kábelmegoldásával bármilyen enteriőrbe kifinomultan illeszkedik. Az esztétikus megjelenés mellett a készülék minden érzékre ható élményt kínál. A Hi-QLED Colour kijelzőtechnológia és a Dolby Atmos hangzás együttese élethű képet és magával ragadó hangélményt nyújt – legyen szó filmnézésről, hétköznapi műsorokról vagy akár hangulatvilágításként való használatról. A készülék hazánkban 32” -es méretben decembertől, míg a nagyobb, 43” -es verzió 2026 elejétől érhető el.
Az új modell bevezetését az S7 CanvasTV sikere előzte meg, amely az otthonokat valódi élő galériákká alakította. Az Art Mode, a 4K Hi-QLED Colour és az UltraSlim Wall Mount révén a CanvasTV ötvözve a csúcstechnológiát a művészi eleganciával. Lehetővé tette, hogy a felhasználók műalkotásokat jelenítsenek meg a képernyőn, miközben moziélményt élveznek – így otthonuk egyedivé és inspirálóvá válhatott.
Az S7 CanvasTV és az S5 DécoTV együtt testesítik meg a Hisense Lifestyle TV filozófiáját: ahol a technológia és a művészet találkozik, hogy még élhetőbbé és szebbé tegye a mindennapokat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Olimpikonokkal tesztelték a Xiaomi 15T Pro okostelefonok fotós képességeit
-
Gazdaság2 hét ago
Mínuszban az e-kereskedelmi mérleg: ezek a cégek javíthatják az egyensúlyt
-
Mozgásban2 hét ago
A Kia EV4 bekerült a 2026-os Év Autója díj döntősei közé
-
Okoseszközök2 hét ago
A Nothing bejelentette a Phone (3a) Lite okostelefont
-
Okoseszközök2 hét ago
Színek és fények ünnepe: így kel életre a mexikói Día de Muertos a MIDO karóráin
-
Okoseszközök2 hét ago
Gigantikus, átlátszó OLED tévékből készült csillárral nyűgözte le az LG az APEC látogatóit
-
Okoseszközök2 hét ago
iRobot Roomba Max 705 Combo 2 az 1-ben robotporszívó
-
Gazdaság1 hét ago
Új házi fejlesztésű AI-platform a K&H-nál






