Okoseszközök
Az LG vezérigazgatója a 2023-as CES-en osztotta meg elképzeléseit
Az LG Electronics (LG) Las Vegasban, a CES fogyasztói elektronikai szakkiállításon, a Mandalay Bay Convention Centerben tartotta meg 2023-as termékeinek világpremierjét.
William Cho vezérigazgató Az élet szép című előadásában arról mesélt, az LG hogyan tesz azért, hogy olyan innovatív megoldásokat alkosson, amelyek jobbá tehetik a vásárlók életét és fenntartható jövőt biztosíthatnak mindenki számára.
Cho azzal nyitotta meg beszédét, hogy hangsúlyozta: az LG hisz abban, hogy a válasz mindig a vásárlóknál keresendő, és e szemlélet mentén vállal az LG a piaci bizonytalanságok ellenére is mindig új kihívásokat. „Minden innováció kezdete és vége a vásárló, innovációinkkal pedig az a célunk, hogy mosolyt csaljunk az arcukra” – mondta a vezérigazgató.
Felhasználóközpontú innovációk egy jobb életért
Cho vezérigazgató kiemelte, hogy az LG elkötelezett amellett, hogy újfajta vásárlói értéket teremtsen olyan úttörő innovációk bevezetésével, mint például az LG OLED, amely teljesen megváltoztatta a televíziózás élményét. Az LG OLED, amely 10. évfordulóját ünnepli, továbbra is iparági mércét állít fel a képminőség és a példátlan fogyasztói élmény terén. Azért, hogy ez az élmény még jobb legyen, a vállalat aktívan együttműködik partnereivel, hogy az LG tévékészülékein keresztül különböző új interaktív szolgáltatásokat vezessen be, köztük a MasterClass online oktatási platformot, a MaxPro edzésalkalmazást és a Sansar metaverzum-szolgáltatást.
A vezető ez után kitért a mobilitási szektorra is: a vállalat kitartó munkájának köszönhetően járműalkatrész-megoldásokkal foglalkozó üzletágával az autóipar egyik preferált innovációs partnerévé vált. Az LG a világ néhány legismertebb autómárkájával fogott össze, és a fogyasztói elektronikából származó ügyfélismeretére, már eleve fejlett technológiáira és számos szakterületen szerzett tapasztalataira építve azon dolgozott, hogy a járműhasználati élményt még jobbá tegye.
Cho ezeken kívül az LG ThinQ UP-ról, a „fejlődő” háztartási készülékek új kategóriájáról is beszélt, amely megoldások egyedülálló frissíthetőséget és személyre szabási lehetőségeket kínálnak. A prémium termékcsalád olyan forradalmi eszközöket tartalmaz, mint például az LG MoodUP™ hűtőszekrénye, amely a felhasználó ízlésének, hangulatának vagy a konyha dizájnjának megfelelően képes változtatni a színét.
Jövőbeli vállalkozások az ügyfélélmény bővítéséért
Cho vezérigazgató ezután kiemelte a vállalat azon célját, hogy minden termékével és megoldásával „első”, „egyedülálló” és „új” élményt nyújtson, ezzel mindenki számára egy jobb életet biztosítva. A vállalat azért, hogy az ügyfélélményt még több területen bővítse, számos belső programot is működtet az innovációs folyamatok támogatására, arra ösztönözve az LG alkalmazottait, hogy bátran alkalmazkodjanak az új kihívásokhoz.
A CES kiállításon az LG néhány olyan terméket is bemutatott, amelyeket az LG Labs, a vállalat új projektje keretében hoztak létre. A projektnév a vállalaton belüli és kívüli kísérleti ötleteken és kreatív koncepciókon alapuló termékeket, szolgáltatásokat és marketingtevékenységeket foglalja magában. Így jött létre például a „Hover Gym”, egy motorvezérlési technológiát alkalmazó fitneszmegoldás, amellyel a felhasználók különálló súlyzók nélkül edzhetnek; az „excicle”, egy otthoni edzésmegoldás, amely kivételes beltéri kerékpározási élményt nyújt; a „brid. zzz” alvásmenedzsment-megoldás, amely az agyhullámokat érzékelve olyan ütemeket hoz létre, amelyek segítenek a felhasználóknak ellazulni; valamint a „pluspot”, egy olyan szolgáltatási platform, amely jutalmat ad, ha a vezeték nélküli töltőállomásokra olyan közlekedési eszközöket csatlakoztatnak, mint az elektromos kerékpárok vagy rollerek.
Az előadáson elhangzott az is, hogy az LG új területekkel bővíti üzleti portfólióját: ilyen például az elektromos járművek (EV) töltése, a digitális egészségügy és a webOS okostévé-platformhoz kapcsolódó tartalomszolgáltatások. Ezzel egyidejűleg a vállalat növeli a befektetéseit az olyan alapvető jövőbeli technológiák területén, mint a mesterséges intelligencia vagy a 6G, és az LG NOVA (LG Észak-Amerikai Innovációs Központ) révén startupokkal is együtt dolgozik.
A vezérigazgató kiemelte továbbá a vállalat folyamatos erőfeszítéseit a stratégiai partnerségek kialakítására a legkülönbözőbb iparágak globális vezetőivel. Különösen a tartalomszolgáltatás terén a vállalat számos elismert partnerrel van szoros együttműködésben, hogy a felhasználók még több minőségi tartalmat érhessenek el.
A konferencián Cho az LG egyik legfontosabb tartalomszolgáltatási partnerét, Tom Ryant, a Paramount Streaming elnök-vezérigazgatóját is a színpadra hívta. Ryan a két vállalat közös erőfeszítéseiről beszélt, amelynek köszönhetően világszerte több tízmillió ügyfélnek kínálnak kiemelkedő szórakozási élményt. „A Pluto TV vezető ingyenes streaming televíziós szolgáltatásként nagyban hozzátesz az LG Channels által integrált csatornák mennyiségéhez: az LG tévéken elérhető kínálat ebben a negyedévben több mint 100 csatornával bővül világszerte” – mondta Tom Ryan vezérigazgató, aki a beszéd végén elárulta, a két vállalat 2023-ban tovább bővíti majd közös tevékenységét.
Ígéret egy jobb jövő megteremtésére
Előadása végén Cho megismételte, hogy az LG felelős vállalati szereplőként szilárdan elkötelezett a fenntartható jövő mellett, és hangsúlyozta, hogy a vállalat célja, hogy mindenki számára egy szebb jövőt teremtsen. Az erőfeszítések közé tartozik a Global IT Challenge for Youth with Disabilities (GITC) nevű verseny, amely 2011 óta több mint 4000 fiatalnak adott lehetőséget technológiai készségeik fejlesztésére, azzal a céllal, hogy megszüntesse a fogyatékkal élők digitális lemaradását.
A vezérigazgató azt is elmondta, hogy az LG bővíteni fogja termékeinek és szolgáltatásainak hozzáférhetőségét, hogy a fogyatékkal élők és az idősek számára is könnyebbé tegye azok használatát. Az LG 2021 óta működő, különféle fogyatékkal élő tagokból és akadálymentesítési szakértőkből álló tanácsadó csoportjának visszajelzései alapján a vállalat folyamatosan olyan akadálymentes termékeket vezet be, amelyek mindenki számára kényelmesen használhatók. Dél-Koreában a vállalat különféle intézkedésekkel tesz az akadálymentességért, például hang- és jelnyelvi útmutatókat tartalmazó termékkézikönyvek létrehozásával, braille-írásos készülékmatricák terjesztésével és jelnyelvi tanácsadó központok működtetésével.
Ehhez kapcsolódva a vezérigazgató bejelentette az első LIFE’S GOOD AWARD négy döntősét is. A verseny egy olyan innovációs kihívás, amelyet a vállalat Az élet szép vízió népszerűsítésére hozott létre, és amelynek célja, hogy ösztönözze azokat az innovátorokat, akik pozitív hatást szeretnének gyakorolni az emberek életére és a bolygóra. A döntősök – Day1Lab, Dot Inc., NONA Desalination és SOLUTUM – támogatást kapnak az LG-től, hogy lehetőségük legyen finomhangolni és megvalósítani ötletes megoldásaikat. Miután a négy csapat január 16-án a koreai Szöulban, az LG Scienceparkban egy utolsó alkalommal bemutatja ötleteit, az LG összesen 1,05 millió dollárnyi pénzdíjat oszt szét a négy győztes között, a díjazottak rangsorának megfelelően.
Az érdeklődők az LG CES kiállításra létrehozott weboldalán (http://www.lg.com/CES2023) és az LG Global YouTube csatornán további információkat kaphatnak a vállalat bejelentéseiről a szakkiállításról, és a rendezvény ideje alatt (január 5-8.) ezeken a felületeken folyamatosan értesülhetnek a legfrissebb hírekről.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
A magyar önkormányzatok is hamarosan új ügyfélszolgálatot kapnak
Több száz hazai önkormányzat kaphat hamarosan új, AI alapú ügyfélszolgálati munkatársat.
Az új „kollégák” 0-24 órában elérhetők e-mailen és telefonon, 5 másodpercen belül válaszolnak, minden nyelven beszélnek, és miközben olcsóbbak, komoly terheket vesznek le a hivatalban dolgozók válláról.
Világszerte rohamosan terjed az ügyfélszolgálati munka AI alapú kiszolgálása, a felhasználói visszajelzések alapján pedig a válaszok, valamint a kiszolgálás minősége és tempója ezzel lényegesen emelkedett.
„A megfelelően felkészített, önkormányzati AI operátor semmilyen módon nem keverhető össze a már megszokott chatbotokkal”
‒ ismertette az újdonságot Czinger Erik, okos kommunikációs önkormányzati rendszereket üzemeltető Munipolis magyarországi vezetője. Az itthon is több száz önkormányzat által használt rendszer és a fejlesztés Csehországból indult, és alapos kutatás előzte meg. Ennek eredménye szerint az önkormányzatok mintegy 63%-a nem tudja időben megválaszolni a lakosok összes kérdését, ráadásul ezeknek 87%-a olyan információ, amelyet az érdeklődő akár önállóan is megtalálhatna a település honlapján vagy más nyilvános forrásból. Az hivatalban dolgozók a kisebb településeken így átlagosan nagyjából havi két munkanapot (17,3 órát) töltenek el ilyen rutinkérdések megválaszolásával, míg a 10 ezer főnél népesebb városok esetében a válaszadásra fordított idő havi értéke akár több százezer Ft is lehet.
Ehhez képest a most fejlesztett és rohamosan terjedő alkalmazás mindössze néhány tízezer Ft havonta, jellemzően 2-3 hét alatt feltanítható, a lakossági visszajelzések alapján pedig 10 pontból 9,4-et ért el, ami összevethető vagy jobb, mint a korábbi, élőerős megoldások.
Az AI olyan összetett kérdéseket is értelmez és megválaszol, mint pl. „Mennyit kell fizetnem a kutya után, ha 65 éves vagyok és lakótelepi lakásban élek?”, „Miért vágták ki a fát a főtéren?” „Hogy kell beíratni a gyereket az óvodába?” stb. Mindezt filippínó, angol, lényegében bármilyen nyelven, e-mail-ben és „élő” szóban, telefonon is.
Az AI képes az ügyet továbbítani a hivatal megfelelő munkatársához is, miközben nem zavarja a rossz kiejtés vagy helyesírás, és az azonosított sürgős/veszélyes eseteket továbbítja a megfelelő helyre, pl. a rendőrséghez.
Az alkalmazás különösen hasznos nyáron, amikor az eleve létszámhiánnyal küszködő önkormányzatok kapacitásait a szabadságolások tovább szűkítik. A rendszer a hivatali alkalmazottak mentális jólétéhez is hozzájárul. Az leterhelt munkatársaknak megkönnyebbülés, ha nem kell sokadjára válaszolniuk ugyanarra a kérdésre, vagy ha a betelefonáló nem rajtuk, hanem a mindig udvarias AI-n vezeti le az ingerültségét. Csehországban már minden 5. önkormányzat használ valamilyen AI segítséget az ügyfélszolgálati munkához, 5%-uk pedig már egészen összetett ügyintézési feladatokra is használja ezeket ‒ sikerrel.
„A mesterséges intelligencia hatása az önkormányzatok esetében azonnal érzékelhető: az AI hivatalnok olyan feladatokat old meg egy szempillantás alatt, amelyek korábban órákat vagy napokat vettek igénybe. Azonnal működőképes, illeszkedik a település kommunikációs stílusához, és minden válasszal tovább fejlődik”
– tette hozzá a Munipolis hazai vezetője.
Várakozások szerint a rendszer Csehországban öt éven belül lefedi az önkormányzatok és lakosság közötti kommunikáció 80%-át, különösen, hogy a használatához semmilyen különleges informatikai megoldás, vagy szaktudás nem kell.
A Munipolis azt is vizsgálta, hogy a települési hivatalok mit tartanak a legnagyobb előnynek az AI hivatalnokokkal kapcsolatban. Az első helyen toronymagasan az időmegtakarítás végzett (89%) – vagyis az, hogy az alkalmazottak fontosabb feladatokra koncentrálhatnak. Ezt követte az a képesség, hogy munkaidőn kívül is, a nap 24 órájában tud válaszolni (85%).
További előny, hogy a megoldás rendszerezetten gyűjti és vizualizálja, milyen témákkal kapcsolatban érkezik kérdés, mely információk nem világosak, és mik a leginkább problémás ügyek, így a település pontosabb képet kap a helyi lakosok valós igényeiről. Ezek alapján hatékonyabban tervezhet kommunikációt, fejlesztéseket és közszolgáltatásokat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Indul a Real-Time Text, vagyis a valós idejű szöveg a Telekom hálózatán belül
Június 28-tól új funkció, az RTT, azaz a Real-Time Text (valós idejű szöveg) jelenhet meg készüléktől függően mobiltelefonunkon a hívások közben.
A Real-Time Text (valós idejű szöveg) egy kommunikációs technológia, mely lehetővé teszi, hogy telefonhívás közben a gépelt szöveg azonnal megjelenjen a hívásban résztvevők kijelzőjén anélkül, hogy külön alkalmazást használnának, vagy a chat funkcióknál megszokott küldés gombra kellene kattintani a gépelést követően. A technológia készüléken történő megjelenítése mobilgyártónként eltérő, és a megoldás egyelőre a Telekomos hívószámok között használható.
Real-Time Text, azaz valós idejű szöveg funkciót indít június 28-án a Magyar Telekom ügyfelei számára. A mobilhívások közben aktív technológia lényege, hogy a hívó és a hívott fél között valós idejű szövegátvitel történhet – vagyis a szöveges üzenet, amit az egyik fél begépel mobilkészülékén, a másik félnél azonnal megjelenik anélkül, hogy chatre kellene váltani, és az ott megszokott küldés gombra kellene kattintani. Az RTT használatához nem kell külön alkalmazást letölteni, és internet előfizetés nélkül is működik. Ez a megoldás nagy segítség lehet speciális élethelyzetekben, illetve az akadálymentesség megteremtésében – ha például egy időpontfoglalásra csak telefonszám elérhető, de valaki beszédében akadályozott vagy hallássérüléssel éli mindennapjait.
A Real-Time Text funkciónál a hang és a gépelés egyszerre lehet jelen, ráadásul valós időben. A szolgáltatást extra költségek nélkül vehetik igénybe a Magyar Telekom ügyfelei és egyelőre csak a Telekomos hívószámok között elérhető. A Real-Time Text (RTT) funkció különböző mobilkészülékeken eltérő módokon jelenik meg: mindig látható lesz az RTT gomb Apple és TPhone telefonok esetében; hívás közben látható a Honor mobiloknál; és alapértelmezetten kikapcsolt állapotban van, de bekapcsolható a Samsung készülékek esetében. Xiaomi, TCL, Pixel és Lenovo mobiloknál a funkció egyelőre nem látható.
A Real-Time Text Android és iOS operációs rendszerek estében különböző módokon használható.
Egyes készülékeken automatikusan megjelenik majd a készülék szoftverének frissítését követően, máshol először be kell kapcsolni a funkciót. A használatra is több lehetőség van: RTT-n keresztül is lehet hívást kezdeményezni, vagy hanghívás közben is át lehet váltani erre a funkcióra, illetve vissza is lehet váltani hanghívásra. A megoldás a digitális akadálymentesítési szabályozás eleme, mely egyelőre a Telekom hálózatán, a vállalat ügyfelei között elérhető, amíg a többi szolgáltató el nem indul ugyanezen szolgáltatással. A technológia alkalmazásához arra van szükség, hogy a hívó és a hívott fél készüléke is alkalmas legyen az RTT használatára, aktiválva legyen a funkció, és mindkét félnél rendelkezésre álljon minimum 4G lefedettség vagy Wifi hálózat. Az RTT aktiválásának pontos módját az alábbi linken érik el az ügyfelek: https://www.telekom.hu/lakossagi/ugyintezes/keszulekbeallitasok/valos-ideju-szoveg-rtt
A Telekom törekszik az olyan megoldások kidolgozására és megvalósítására, amelyekkel fogyatékossággal élő ügyfelek számára is teljeskörű hozzáférhetőséget biztosíthat szolgáltatási szegmenseiben. Az inkluzivitás jegyében 2023 szeptembere óta a vállalat kijelölt üzleteiben és telefonos ügyfélszolgálatán jelnyelvi tolmácsszolgáltatás vehető igénybe a siket és hallássárült ügyfelek számára, a televíziós és online reklámjait pedig minden alkalommal felirattal látja el. Emellett idén nyárra speciális matricákkal jelöli meg országszerte több mint 80 üzletének kirakatát, megkülönböztetve az üvegfelületeket, az ajtókat, valamint fix felületeket, hogy a vak és gyengénlátó ügyfelek számára is biztonságosan és könnyen megközelíthetőek legyenek az üzletek.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Mit tud manapság egy érintőceruza?
Olyan korban élünk, ahol rohamléptekben fejlődik minden. Különösen a digitális világban, új szoftverek, hardverek, új technológiák. Okoskütyük tömkelege, amelyek segítségével kialakíthatjuk úgy a lakóterünket, hogy már hazafelé útközben az ottlétünk nélkül kellemes klímát teremtsen a légkondi, behúzódjanak a függönyök, elinduljon egy mosás, és akár lefőjön a kávénk is. Távolról dolgozunk, tabletről, telefonról. Ha valamilyen eszközről dolgozunk egy táblázatban, lehet bármily kecses is az ujjunk, rémálom lehet apróbb rubrikákba tapogatni, ha meg kinagyítjuk megfelelő méretűre, akkor nem látjuk át.
Bár sok esetben az érintőképernyők ujjbeggyel is könnyen vezérelhetők, az érintőceruza precíziót, gyorsaságot és természetesebb kezelést tesz lehetővé. Az olyan tevékenységek során, ahol fontos a részletgazdag irányítás (például rajzolás, jegyzetelés vagy képszerkesztés), az érintőceruza elengedhetetlen eszközzé válik. Ezt persze csak akkor tudjuk meg, ha kipróbáljuk, viszont onnantól kezdve felkészülhetünk a „függőségre”, az ujjlenyomatoktól hemzsegő kijelzőt pedig gyorsan elfelejthetjük!
Történeti visszatekintés
Az első érintőceruzák már a ’90-es évek PDA eszközeinél is megjelentek, de akkor még csupán egyszerű műanyag vagy gumivégű pálcák voltak. Ezek az eszközök nem rendelkeztek semmilyen érzékenységgel vagy elektronikával. Az igazi áttörés a 2010-es években történt az Apple Pencil, a Microsoft Surface Pen és a Wacom fejlett érintőceruzáinak megjelenésével. Ezek az újgenerációs eszközök már támogatják a nyomásérzékenységet, döntésérzékelést, sőt egyes modellek beépített gombokat, Bluetooth kapcsolatot és akár vezeték nélküli töltést is kínálnak.
Az érintőceruzák típusai
– Passzív (kapacitív) ceruzák: Nem tartalmaznak elektronikát. Egyszerű gumivégű pálcák, amelyek az ujjunk elektromos vezetőképességét utánozzák. Pontatlanabbak, de olcsóbbak, és nem igényelnek töltést.
– Aktív ceruzák: Ezek rendelkeznek belső elektronikával, kommunikálnak az eszközzel. Támogatják a nyomásérzékenységet, a gesztusokat és a programozható gombokat.
– Bluetooth stylusok: Képesek adatokat küldeni az eszköznek (például gombnyomás, színválasztás), valamint egyesek akár radírként is működnek a ceruza másik végén.
Főbb használati területei
Professzionális munkaeszköz
A digitális grafikusok, építészek, formatervezők és mérnökök számára az érintőceruza nélkülözhetetlen. A nyomásérzékenységnek és döntésszög-felismerésnek köszönhetően valósághű vonásokat lehet húzni, árnyékolni, színezni, mintha papíron dolgoznánk.
Oktatás és jegyzetelés
A diákok és tanárok egyaránt hasznát veszik digitális jegyzeteléshez. Az érintőceruza gyorsabbá és hatékonyabbá teszi a jegyzetelést, különösen matematikai képletek vagy rajzok esetén, ahol az ujjbegy nem elég pontos.
Kreatív munkák és hobbik
Digitális festészet, képregény készítés, kalligráfia, zeneszerkesztés – az érintőceruza új dimenziókat nyit meg. Egyes modellek még haptikus visszajelzést is adnak, ami imitálja a papíron való írás vagy rajzolás érzetét.
Dokumentumkezelés, irodai jellegű munkák
Az üzleti világban is egyre gyakoribb az érintőceruza használata: dokumentumok aláírására, PDF-ek annotálására, prezentációk vázlatának elkészítésére ideális eszköz.
Egy modern érintőceruza (típusától függően) számos extrával van már felvértezve, igazi kis varázspálca. Vásárlás előtt mindenképpen fogalmazzuk meg magunkban, hogy milyen célra szeretnénk használni, és milyen funkciókra van szükségünk. Az alábbi felsorolásban éppen ezért tételesen összeszedtük a főbb funkciókat, amelyek kényelmesebbé, gyorsabbá, precízebbé tehetik a munkavégzést (és persze, a hobbizást).
Nyomásérzékenység (Pressure Sensitivity): A modern stylusok több ezer szintű nyomásérzékenységet támogatnak (például 2048, 4096 vagy akár 8192 szint). Lehetővé teszi, hogy különböző erősségű vonalakat húzzunk – hasonlóan a ceruza vagy ecset használatához.
Döntésszög-érzékelés (Tilt Detection): Érzékeli, ha ferdén tartjuk a ceruzát. Hasznos árnyékoláskor, ecsetvonásoknál vagy kalligráfiánál.
Palm Rejection (tenyér-érintés kizárása): A ceruza együttműködik a digitális eszközzel, hogy figyelmen kívül hagyja a tenyerünket, amikor az képernyőre helyezzük. Kényelmes írást és rajzolást tesz lehetővé, mintha papíron dolgoznánk.
Programozható gomb(ok): Egy vagy több gomb a ceruzán, amelyet testreszabhatunk: például radírozás, eszközváltás, visszavonás, jobb klikk. Különösen hasznos grafikus szoftverekben (Photoshop, Procreate, OneNote).
Radír funkció: Egyes érintőceruzák másik vége radírként is funkcionál (például Surface Pen). Egyszerűen átfordítjuk, és radírozhatunk vele – pont, mint egy hagyományos ceruzánál.
Bluetooth kapcsolat: Lehetővé teszi az extra funkciókat: például gombnyomásra képernyőkép készítése, alkalmazásváltás, szinkronizálás.
Haptikus visszajelzés: Finom rezgést ad vissza rajzolás vagy írás közben, ezzel szimulálva a valódi papír-ceruza érzetet.
Vezeték nélküli töltés/mágneses rögzítés: Az újabb ceruzák mágnesesen csatlakoztathatók a táblagép oldalához (például iPad és Apple Pencil 2), ahol automatikusan töltődnek.
Cserélhető hegyek: Különféle hegyvariációk különféle célokra.
Állapotjelző LED: Megjelenítheti a töltöttségi szintet, a további eszközökkel való kapcsolatot.
Választáskor célszerű egy picit az igényeink „fölé” rakni a lécet, ugyanis az elsőre feleslegesnek tűnő extrákról nagyon gyorsan kiderül, hogy mennyire praktikusak és szükségesek!
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Szórakozás1 hét ago
A Balaton Park Circuit készen áll a MotoGP-re és a World Superbike-ra
-
Ipar1 hét ago
Rangos elismerést kapott a Hankook a dunaújvárosi Semmelweis-napi ünnepségen
-
Gazdaság2 hét ago
Bitget – Ez lesz az új Revolut?
-
Tippek2 hét ago
Fókuszban a pénzügyi biztonság: így védi ügyfeleit a K&H a digitális térben
-
Gazdaság2 hét ago
Határok nélkül: új szintre lépett a verseny a magyar e-kereskedelemben
-
Okoseszközök1 hét ago
Indul a Real-Time Text, vagyis a valós idejű szöveg a Telekom hálózatán belül
-
Gazdaság2 hét ago
Erősítené magyar viszonteladói hálózatát az Apple
-
Ipar2 hét ago
Hidrogénnel a jövőbe: a Messer technológiája zöldíti Észak-Rajna-Vesztfália közösségi közlekedését