Okoseszközök
CES 2025 – A Bosch termékei a hétköznapok minden területén jelen vannak
A szoftverek és a mesterséges intelligencia (MI) már most támogatják a mindennapjainkat, a jövő szempontjából pedig döntő jelentőségűek.
A Bosch hamar felismerte az intelligens szoftverekben és szolgáltatásokban rejlő lehetőségeket: a mesterséges intelligencia a technológiai vállalat minden termékében megtalálható vagy hozzájárul azok gyártásához. „Az intelligens szoftverek és a digitális szolgáltatások alaptevékenységünk kulcselemei” – hangsúlyozta Tanja Rückert, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának tagja a CES 2025 elektronikai szakkiállításon Las Vegasban (Nevada, Amerikai Egyesült Államok). A mesterséges intelligenciával és a szoftverekkel foglalkozó üzletág továbbra is bővül. A Bosch a következő évtized elejére a szoftverek és szolgáltatások több mint 6 milliárd eurós árbevételére számít. Ezek mintegy kétharmada várhatóan a mobilitás üzleti szektorból származik majd.
A mesterséges intelligencia (MI) kiemelkedő szerepet játszik a fejlődésben. „Öt év alatt több mint 1500 szabadalom benyújtásával a Bosch Németországban és Európában is élen jár” – mutatott rá Rückert. A Boschnál jelenleg több mint 5 000 MI-szakértő dolgozik intelligens megoldásokon. A Bosch a mesterséges intelligencia terén személyre szabott oktatásokkal támogatja munkavállalói képzését. A vállalat saját Mesterséges Intelligencia Akadémiáját (AI Academy) eddig több mint 65 ezer munkatárs végezte el. Ez a legfrissebb Bosch Tech Compass – vagyis az emberek technológiával szembeni elvárásait vizsgáló éves felmérés – eredményeivel is összhangban áll. A kutatásból az is kiderül, hogy a világszerte megkérdezettek közül ötből négyen terveznek idén mesterséges intelligenciával kapcsolatos továbbképzésen részt venni. Kétharmaduk pedig úgy gondolja, hogy az iskoláknak önálló tantárgyként kellene tanítaniuk a mesterséges intelligencia témakörét. Az üzenet egyértelmű: az MI-ismeretek alapvető jelentőségűek a jövőbeni munka szempontjából. A Las Vegas-i CES 2025 kiállításon a Bosch olyan termékeket és megoldásokat mutat be, amelyek a szoftvereknek és a mesterséges intelligenciának köszönhetően már most biztonságosabbá, hatékonyabbá és kényelmesebbé teszik az emberek életét.
CES 2025: Mobilitás, otthon, egészség: Bosch-szoftverek minden élethelyzetben
Kiváló példa a közúti közlekedés: a Bosch már régóta kínál mobilitáshoz szükséges szoftvereket. A közelmúltban a járművek számára olyan új funkciót fejlesztett ki, amely lehetővé teszi, hogy az autók egyenletesen és rángatás nélkül fékezzenek – ez hatalmas segítséget jelent az araszoló forgalomban közlekedők és az émelygésre hajlamos utasok számára. „Mobilitás-specifikus szoftver-szakértelmünknek köszönhetően ideális partnerek vagyunk a világ meghatározó technológiai szereplői számára” – emelte ki a CES 2025 kiállításon Paul Thomas, a Bosch észak-amerikai elnöke. A szoftverek ugyanis nemcsak azt változtatják meg, hogyan használjunk az autóinkat és eközben milyen élményeket élünk át, hanem azt is, hogyan fejlesztjük ezeket. A szoftveralapú mobilitás korában a Bosch szakemberei is szoftveres szempontból közelítik meg az autókat. Olyan központosított architektúrákhoz fejlesztenek új technológiákat, amelyek könnyedén kezelik az autóelektronika és az adatfelhő közötti összes interakciót. Ez a jövőben elengedhetetlen lesz ahhoz, hogy az autók egyszerűen és kényelmesen távolról (Over the Air) tölthessenek le frissítéseket és új funkciókat, például az infotainment- vagy a vezetéstámogató rendszerekhez.
A Boschnál a mesterséges intelligencia már évek óta fontos szerepet játszik a vezetéstámogatásban és az automatizált vezetésben. Az MPC3 multifunkciós kamera például már 2019 óta készül sorozatgyártásban. Ez a kamera megbízhatóan képes felismerni a tárgyakat és az embereket, illetve különbséget tesz az úttest felülete és az útpadka között, ezáltal az autót biztonságosan a forgalmi sávban tartja. Az aktuális forgalmi helyzet megértéséhez a kamera a hagyományos képfeldolgozó algoritmusokat MI-módszerekkel kombinálja. „Mesterséges intelligencia alapú, multifunkciós kameránk nemcsak a vezetést teszi kényelmesebbé, használatával a közlekedés és az utak is biztonságosabbak minden felhasználó számára” – fejtette ki Thomas. Ennek érdekében a Bosch mélyreható autóipari mérnöki tudását és mesterséges intelligencia szakértelmét a házon belül elérhető szenzoradatok hatalmas bázisával kombinálja. „A mesterséges intelligencia segítségével tovább növelhetjük vezetéstámogató rendszereink hatékonyságát” – tette hozzá Thomas.
Mindezeken túl a Bosch azt is vizsgálja, hogyan alkalmazható a generatív mesterséges intelligencia az automatizált vezetési funkciók továbbfejlesztésére. Az elvárások szerint ez a jövőben lehetővé teszi a járművek számára, hogy felmérjék a forgalmi helyzeteket és ennek megfelelően reagáljanak, így az utak a közlekedők számára még biztonságosabbak lehetnek. A generatív mesterséges intelligenciának köszönhetően a jövőben gyorsabban taníthatók be az automatizált vezetési funkciók. Ezzel pedig jelentősen csökkenthető a jóváhagyásukhoz szükséges tesztkilométerek száma. Mindemellett a generatív mesterséges intelligencia felhasználásával gyorsan megváltoztathatók a kamerák vagy a radarszenzorok által menet közben feldolgozott kép- illetve adatsorok, például olyan körülmények hozzáadásával, mint az utat borító hóréteg. Más szóval a rendszerek a havas útviszonyokra anélkül is betaníthatókká válnak, hogy meg kellene várni, amíg ténylegesen esik hó – a mesterséges intelligencia önállóan elvégzi ezt.
Új lopásvédelem és mesterséges intelligencia az elektromos kerékpárok hatótávolságának növeléséhez
A fizikai és a digitális világ ötvözésével a szoftverek az elektromos kerékpárok kínálta élményt is új szintre emelhetik. A Bosch Las Vegasban mutatja be új akkumulátorzár (Battery Lock) lopásvédelmi rendszerét, amely további védelmet nyújt az e-bike akkumulátorok számára. Ez a technika digitálisan zárja le az akkumulátort, kulcsként pedig a kerékpáros okostelefonját használja. A mesterséges intelligencia a hatótávolságokkal kapcsolatos aggodalmakat is segít eloszlatni, az MI-alapú hatótáv-kontroll (Range Control) funkcióval ugyanis a kerékpárosok még indulás előtt megadhatják, milyen akkumulátor-töltöttségi szinttel szeretnék úticéljukat elérni.
Ugyancsak a CES 2025 kiállításon mutatkozik be a Bosch intelligens Series 8 sütője, amely érzékelői, kamerái és a hozzájuk kapcsolódó mesterséges intelligencia segítségével mintegy 80 különböző ételt képes felismerni, majd azokhoz automatikusan beállítja az optimális elkészítési módot és hőmérsékletet. Sok étel esetében még a pirítás mértéke is egyedileg megválasztható.
Intelligens Bosch babaágy segíti a gondozást
A szenzorok, a kamerák és a mesterséges intelligencia az újszülöttek gondozásában is segíthet. Az új, intelligens Bosch Revol kiságy figyeli a baba életjeleit, például a szívritmust, illetve az egyes betegségek tüneteit – például a sárgaságot – is ellenőrzi. A szoftver azt is időben jelezheti, ha plüssjáték vagy takaró kerül a gyerek légútja elé, sőt a pelenkacserére is figyelmeztet. Ha pedig nehezen alszik el a baba, a kiságy automatikusan álomba ringatja. A felhasználók egyénileg dönthetik el, hogy az ágy által rögzített adatokat végül titkosított formában a Bosch szerverein tárolják-e, vagy offline-üzemmódban a négy fal között maradjanak. A CTA, a CES 2025 szervezője „CES Innovációs Díj kitüntetettje” („CES Innovation Award Honoree”) elismerésben részesítette a Bosch intelligens kiságyát.
A Bosch intelligens érzékelői mindennapi életünk részévé váltak
A méretükben apró, de annál nagyobb jelentőségű okosszenzorok kiváló példái annak, hogyan változtatják meg a mesterséges intelligencia alapú fejlesztések az új technológiák felhasználásának módját. A Bosch szoftverekkel és mesterséges intelligenciával kiegészített, úgynevezett mikroelektromechanikus érzékelői (MEMS) életünk szinte minden területén megtalálhatók, legyen szó okostelefonokról, elektromos kerékpárokról, fitneszeszközökről vagy autókról. Mit csinálnak? Függőlegesről vízszintesre változtatják a kijelzők tájolását, lépéseket számolnak vagy épp a légzsákokat vezérlik. A modern MEMS-érzékelők még integrált mikroprocesszorral is rendelkeznek, és önálló szoftverrel működnek.
Ezek nélkül az érzékelők nélkül nem érhetnénk el azokat a mindennapokban megszokott funkciókat, mint például az okostelefon kijelzőjének a „felébresztése” vagy a hangasszisztens aktiválása vezeték nélküli fejhallgatóval. Az intelligens érzékelők olyan adatokat rögzítenek, mint a gyorsulás, a forgás és a hőmérséklet, majd a Bosch szoftverei segítségével közvetlenül a beépített mikroprocesszorban dolgozzák fel azokat. Ezzel minden funkció egyetlen kompakt házban integrálható – a Bosch gyártja a világ legkisebb érzékelőjét, amely mindössze 0,8 x 1,2 milliméteres méretével alig nagyobb egy homokszemnél. További előnyük, hogy az integrált mikroprocesszorral ellátott érzékelők észrevehetően kevesebb energiát fogyasztanak az olyan eszközök akkumulátorából, mint az okostelefonok vagy az okosórák. A „felébresztés” funkcióhoz például csak az érzékelőrendszer saját mikroprocesszora szükséges, amely a készülék központi rendszere nélkül is működik, így egy ilyen okosszenzor meghosszabbíthatja az eszköz üzemidejét.
A Bosch az érzékelők piacán több milliárdos volumennel növekszik
A mesterséges intelligencia az intelligens MEMS-érzékelőket új szintre emeli. A Bosch már integrált, öntanulásra képes MI-alapú szoftverrel ellátott érzékelőket is kínál olyan eszközökhöz, mint például a fitneszkövetők. A mesterséges intelligencia felismeri a különböző mozgásokat, megtanulja az ismétlődő fitnesztevékenységeket, szükség esetén pedig a gyakorlatok elvégzésének helyességéről érdemi visszajelzéssel is szolgálhat a felhasználók számára. A mesterséges intelligencia magán az érzékelőn fut, így nincs szükség adatfelhővel vagy okoseszközzel való kapcsolatra. Minden adat privát marad, az egyes tevékenységek pedig internetkapcsolat nélkül is folyamatosan rögzíthetők és elemezhetők.
A Yole Group piackutató intézet szerint a Bosch immár a negyedik egymást követő éve piacvezető a MEMS-szektorban. Világszerte több mint minden második új okostelefon Bosch-érzékelőkkel készül. A bennük rejlő potenciál pedig továbbra is óriási. A Yole tanulmánya szerint ugyanis csak az autóiparban és a szórakoztatóelektronikai szektorban a jelenlegi 33 milliárdról 2029-re várhatóan 40 milliárd darab fölé nő a MEMS-érzékelők iránti globális éves kereslet. A Bosch a tervek szerint 2030 végéig tízmilliárd integrált mikroprocesszorral és önálló szoftverrel működő, intelligens MEMS-érzékelőt állít majd elő a szórakoztatóelektronikai ipar számára.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
A magyar önkormányzatok is hamarosan új ügyfélszolgálatot kapnak
Több száz hazai önkormányzat kaphat hamarosan új, AI alapú ügyfélszolgálati munkatársat.
Az új „kollégák” 0-24 órában elérhetők e-mailen és telefonon, 5 másodpercen belül válaszolnak, minden nyelven beszélnek, és miközben olcsóbbak, komoly terheket vesznek le a hivatalban dolgozók válláról.
Világszerte rohamosan terjed az ügyfélszolgálati munka AI alapú kiszolgálása, a felhasználói visszajelzések alapján pedig a válaszok, valamint a kiszolgálás minősége és tempója ezzel lényegesen emelkedett.
„A megfelelően felkészített, önkormányzati AI operátor semmilyen módon nem keverhető össze a már megszokott chatbotokkal”
‒ ismertette az újdonságot Czinger Erik, okos kommunikációs önkormányzati rendszereket üzemeltető Munipolis magyarországi vezetője. Az itthon is több száz önkormányzat által használt rendszer és a fejlesztés Csehországból indult, és alapos kutatás előzte meg. Ennek eredménye szerint az önkormányzatok mintegy 63%-a nem tudja időben megválaszolni a lakosok összes kérdését, ráadásul ezeknek 87%-a olyan információ, amelyet az érdeklődő akár önállóan is megtalálhatna a település honlapján vagy más nyilvános forrásból. Az hivatalban dolgozók a kisebb településeken így átlagosan nagyjából havi két munkanapot (17,3 órát) töltenek el ilyen rutinkérdések megválaszolásával, míg a 10 ezer főnél népesebb városok esetében a válaszadásra fordított idő havi értéke akár több százezer Ft is lehet.
Ehhez képest a most fejlesztett és rohamosan terjedő alkalmazás mindössze néhány tízezer Ft havonta, jellemzően 2-3 hét alatt feltanítható, a lakossági visszajelzések alapján pedig 10 pontból 9,4-et ért el, ami összevethető vagy jobb, mint a korábbi, élőerős megoldások.
Az AI olyan összetett kérdéseket is értelmez és megválaszol, mint pl. „Mennyit kell fizetnem a kutya után, ha 65 éves vagyok és lakótelepi lakásban élek?”, „Miért vágták ki a fát a főtéren?” „Hogy kell beíratni a gyereket az óvodába?” stb. Mindezt filippínó, angol, lényegében bármilyen nyelven, e-mail-ben és „élő” szóban, telefonon is.
Az AI képes az ügyet továbbítani a hivatal megfelelő munkatársához is, miközben nem zavarja a rossz kiejtés vagy helyesírás, és az azonosított sürgős/veszélyes eseteket továbbítja a megfelelő helyre, pl. a rendőrséghez.
Az alkalmazás különösen hasznos nyáron, amikor az eleve létszámhiánnyal küszködő önkormányzatok kapacitásait a szabadságolások tovább szűkítik. A rendszer a hivatali alkalmazottak mentális jólétéhez is hozzájárul. Az leterhelt munkatársaknak megkönnyebbülés, ha nem kell sokadjára válaszolniuk ugyanarra a kérdésre, vagy ha a betelefonáló nem rajtuk, hanem a mindig udvarias AI-n vezeti le az ingerültségét. Csehországban már minden 5. önkormányzat használ valamilyen AI segítséget az ügyfélszolgálati munkához, 5%-uk pedig már egészen összetett ügyintézési feladatokra is használja ezeket ‒ sikerrel.
„A mesterséges intelligencia hatása az önkormányzatok esetében azonnal érzékelhető: az AI hivatalnok olyan feladatokat old meg egy szempillantás alatt, amelyek korábban órákat vagy napokat vettek igénybe. Azonnal működőképes, illeszkedik a település kommunikációs stílusához, és minden válasszal tovább fejlődik”
– tette hozzá a Munipolis hazai vezetője.
Várakozások szerint a rendszer Csehországban öt éven belül lefedi az önkormányzatok és lakosság közötti kommunikáció 80%-át, különösen, hogy a használatához semmilyen különleges informatikai megoldás, vagy szaktudás nem kell.
A Munipolis azt is vizsgálta, hogy a települési hivatalok mit tartanak a legnagyobb előnynek az AI hivatalnokokkal kapcsolatban. Az első helyen toronymagasan az időmegtakarítás végzett (89%) – vagyis az, hogy az alkalmazottak fontosabb feladatokra koncentrálhatnak. Ezt követte az a képesség, hogy munkaidőn kívül is, a nap 24 órájában tud válaszolni (85%).
További előny, hogy a megoldás rendszerezetten gyűjti és vizualizálja, milyen témákkal kapcsolatban érkezik kérdés, mely információk nem világosak, és mik a leginkább problémás ügyek, így a település pontosabb képet kap a helyi lakosok valós igényeiről. Ezek alapján hatékonyabban tervezhet kommunikációt, fejlesztéseket és közszolgáltatásokat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Indul a Real-Time Text, vagyis a valós idejű szöveg a Telekom hálózatán belül
Június 28-tól új funkció, az RTT, azaz a Real-Time Text (valós idejű szöveg) jelenhet meg készüléktől függően mobiltelefonunkon a hívások közben.
A Real-Time Text (valós idejű szöveg) egy kommunikációs technológia, mely lehetővé teszi, hogy telefonhívás közben a gépelt szöveg azonnal megjelenjen a hívásban résztvevők kijelzőjén anélkül, hogy külön alkalmazást használnának, vagy a chat funkcióknál megszokott küldés gombra kellene kattintani a gépelést követően. A technológia készüléken történő megjelenítése mobilgyártónként eltérő, és a megoldás egyelőre a Telekomos hívószámok között használható.
Real-Time Text, azaz valós idejű szöveg funkciót indít június 28-án a Magyar Telekom ügyfelei számára. A mobilhívások közben aktív technológia lényege, hogy a hívó és a hívott fél között valós idejű szövegátvitel történhet – vagyis a szöveges üzenet, amit az egyik fél begépel mobilkészülékén, a másik félnél azonnal megjelenik anélkül, hogy chatre kellene váltani, és az ott megszokott küldés gombra kellene kattintani. Az RTT használatához nem kell külön alkalmazást letölteni, és internet előfizetés nélkül is működik. Ez a megoldás nagy segítség lehet speciális élethelyzetekben, illetve az akadálymentesség megteremtésében – ha például egy időpontfoglalásra csak telefonszám elérhető, de valaki beszédében akadályozott vagy hallássérüléssel éli mindennapjait.
A Real-Time Text funkciónál a hang és a gépelés egyszerre lehet jelen, ráadásul valós időben. A szolgáltatást extra költségek nélkül vehetik igénybe a Magyar Telekom ügyfelei és egyelőre csak a Telekomos hívószámok között elérhető. A Real-Time Text (RTT) funkció különböző mobilkészülékeken eltérő módokon jelenik meg: mindig látható lesz az RTT gomb Apple és TPhone telefonok esetében; hívás közben látható a Honor mobiloknál; és alapértelmezetten kikapcsolt állapotban van, de bekapcsolható a Samsung készülékek esetében. Xiaomi, TCL, Pixel és Lenovo mobiloknál a funkció egyelőre nem látható.
A Real-Time Text Android és iOS operációs rendszerek estében különböző módokon használható.
Egyes készülékeken automatikusan megjelenik majd a készülék szoftverének frissítését követően, máshol először be kell kapcsolni a funkciót. A használatra is több lehetőség van: RTT-n keresztül is lehet hívást kezdeményezni, vagy hanghívás közben is át lehet váltani erre a funkcióra, illetve vissza is lehet váltani hanghívásra. A megoldás a digitális akadálymentesítési szabályozás eleme, mely egyelőre a Telekom hálózatán, a vállalat ügyfelei között elérhető, amíg a többi szolgáltató el nem indul ugyanezen szolgáltatással. A technológia alkalmazásához arra van szükség, hogy a hívó és a hívott fél készüléke is alkalmas legyen az RTT használatára, aktiválva legyen a funkció, és mindkét félnél rendelkezésre álljon minimum 4G lefedettség vagy Wifi hálózat. Az RTT aktiválásának pontos módját az alábbi linken érik el az ügyfelek: https://www.telekom.hu/lakossagi/ugyintezes/keszulekbeallitasok/valos-ideju-szoveg-rtt
A Telekom törekszik az olyan megoldások kidolgozására és megvalósítására, amelyekkel fogyatékossággal élő ügyfelek számára is teljeskörű hozzáférhetőséget biztosíthat szolgáltatási szegmenseiben. Az inkluzivitás jegyében 2023 szeptembere óta a vállalat kijelölt üzleteiben és telefonos ügyfélszolgálatán jelnyelvi tolmácsszolgáltatás vehető igénybe a siket és hallássárült ügyfelek számára, a televíziós és online reklámjait pedig minden alkalommal felirattal látja el. Emellett idén nyárra speciális matricákkal jelöli meg országszerte több mint 80 üzletének kirakatát, megkülönböztetve az üvegfelületeket, az ajtókat, valamint fix felületeket, hogy a vak és gyengénlátó ügyfelek számára is biztonságosan és könnyen megközelíthetőek legyenek az üzletek.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Mit tud manapság egy érintőceruza?
Olyan korban élünk, ahol rohamléptekben fejlődik minden. Különösen a digitális világban, új szoftverek, hardverek, új technológiák. Okoskütyük tömkelege, amelyek segítségével kialakíthatjuk úgy a lakóterünket, hogy már hazafelé útközben az ottlétünk nélkül kellemes klímát teremtsen a légkondi, behúzódjanak a függönyök, elinduljon egy mosás, és akár lefőjön a kávénk is. Távolról dolgozunk, tabletről, telefonról. Ha valamilyen eszközről dolgozunk egy táblázatban, lehet bármily kecses is az ujjunk, rémálom lehet apróbb rubrikákba tapogatni, ha meg kinagyítjuk megfelelő méretűre, akkor nem látjuk át.
Bár sok esetben az érintőképernyők ujjbeggyel is könnyen vezérelhetők, az érintőceruza precíziót, gyorsaságot és természetesebb kezelést tesz lehetővé. Az olyan tevékenységek során, ahol fontos a részletgazdag irányítás (például rajzolás, jegyzetelés vagy képszerkesztés), az érintőceruza elengedhetetlen eszközzé válik. Ezt persze csak akkor tudjuk meg, ha kipróbáljuk, viszont onnantól kezdve felkészülhetünk a „függőségre”, az ujjlenyomatoktól hemzsegő kijelzőt pedig gyorsan elfelejthetjük!
Történeti visszatekintés
Az első érintőceruzák már a ’90-es évek PDA eszközeinél is megjelentek, de akkor még csupán egyszerű műanyag vagy gumivégű pálcák voltak. Ezek az eszközök nem rendelkeztek semmilyen érzékenységgel vagy elektronikával. Az igazi áttörés a 2010-es években történt az Apple Pencil, a Microsoft Surface Pen és a Wacom fejlett érintőceruzáinak megjelenésével. Ezek az újgenerációs eszközök már támogatják a nyomásérzékenységet, döntésérzékelést, sőt egyes modellek beépített gombokat, Bluetooth kapcsolatot és akár vezeték nélküli töltést is kínálnak.
Az érintőceruzák típusai
– Passzív (kapacitív) ceruzák: Nem tartalmaznak elektronikát. Egyszerű gumivégű pálcák, amelyek az ujjunk elektromos vezetőképességét utánozzák. Pontatlanabbak, de olcsóbbak, és nem igényelnek töltést.
– Aktív ceruzák: Ezek rendelkeznek belső elektronikával, kommunikálnak az eszközzel. Támogatják a nyomásérzékenységet, a gesztusokat és a programozható gombokat.
– Bluetooth stylusok: Képesek adatokat küldeni az eszköznek (például gombnyomás, színválasztás), valamint egyesek akár radírként is működnek a ceruza másik végén.
Főbb használati területei
Professzionális munkaeszköz
A digitális grafikusok, építészek, formatervezők és mérnökök számára az érintőceruza nélkülözhetetlen. A nyomásérzékenységnek és döntésszög-felismerésnek köszönhetően valósághű vonásokat lehet húzni, árnyékolni, színezni, mintha papíron dolgoznánk.
Oktatás és jegyzetelés
A diákok és tanárok egyaránt hasznát veszik digitális jegyzeteléshez. Az érintőceruza gyorsabbá és hatékonyabbá teszi a jegyzetelést, különösen matematikai képletek vagy rajzok esetén, ahol az ujjbegy nem elég pontos.
Kreatív munkák és hobbik
Digitális festészet, képregény készítés, kalligráfia, zeneszerkesztés – az érintőceruza új dimenziókat nyit meg. Egyes modellek még haptikus visszajelzést is adnak, ami imitálja a papíron való írás vagy rajzolás érzetét.
Dokumentumkezelés, irodai jellegű munkák
Az üzleti világban is egyre gyakoribb az érintőceruza használata: dokumentumok aláírására, PDF-ek annotálására, prezentációk vázlatának elkészítésére ideális eszköz.
Egy modern érintőceruza (típusától függően) számos extrával van már felvértezve, igazi kis varázspálca. Vásárlás előtt mindenképpen fogalmazzuk meg magunkban, hogy milyen célra szeretnénk használni, és milyen funkciókra van szükségünk. Az alábbi felsorolásban éppen ezért tételesen összeszedtük a főbb funkciókat, amelyek kényelmesebbé, gyorsabbá, precízebbé tehetik a munkavégzést (és persze, a hobbizást).
Nyomásérzékenység (Pressure Sensitivity): A modern stylusok több ezer szintű nyomásérzékenységet támogatnak (például 2048, 4096 vagy akár 8192 szint). Lehetővé teszi, hogy különböző erősségű vonalakat húzzunk – hasonlóan a ceruza vagy ecset használatához.
Döntésszög-érzékelés (Tilt Detection): Érzékeli, ha ferdén tartjuk a ceruzát. Hasznos árnyékoláskor, ecsetvonásoknál vagy kalligráfiánál.
Palm Rejection (tenyér-érintés kizárása): A ceruza együttműködik a digitális eszközzel, hogy figyelmen kívül hagyja a tenyerünket, amikor az képernyőre helyezzük. Kényelmes írást és rajzolást tesz lehetővé, mintha papíron dolgoznánk.
Programozható gomb(ok): Egy vagy több gomb a ceruzán, amelyet testreszabhatunk: például radírozás, eszközváltás, visszavonás, jobb klikk. Különösen hasznos grafikus szoftverekben (Photoshop, Procreate, OneNote).
Radír funkció: Egyes érintőceruzák másik vége radírként is funkcionál (például Surface Pen). Egyszerűen átfordítjuk, és radírozhatunk vele – pont, mint egy hagyományos ceruzánál.
Bluetooth kapcsolat: Lehetővé teszi az extra funkciókat: például gombnyomásra képernyőkép készítése, alkalmazásváltás, szinkronizálás.
Haptikus visszajelzés: Finom rezgést ad vissza rajzolás vagy írás közben, ezzel szimulálva a valódi papír-ceruza érzetet.
Vezeték nélküli töltés/mágneses rögzítés: Az újabb ceruzák mágnesesen csatlakoztathatók a táblagép oldalához (például iPad és Apple Pencil 2), ahol automatikusan töltődnek.
Cserélhető hegyek: Különféle hegyvariációk különféle célokra.
Állapotjelző LED: Megjelenítheti a töltöttségi szintet, a további eszközökkel való kapcsolatot.
Választáskor célszerű egy picit az igényeink „fölé” rakni a lécet, ugyanis az elsőre feleslegesnek tűnő extrákról nagyon gyorsan kiderül, hogy mennyire praktikusak és szükségesek!
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Szórakozás1 hét ago
A Balaton Park Circuit készen áll a MotoGP-re és a World Superbike-ra
-
Ipar1 hét ago
Rangos elismerést kapott a Hankook a dunaújvárosi Semmelweis-napi ünnepségen
-
Gazdaság2 hét ago
Bitget – Ez lesz az új Revolut?
-
Tippek2 hét ago
Fókuszban a pénzügyi biztonság: így védi ügyfeleit a K&H a digitális térben
-
Gazdaság2 hét ago
Határok nélkül: új szintre lépett a verseny a magyar e-kereskedelemben
-
Okoseszközök1 hét ago
Indul a Real-Time Text, vagyis a valós idejű szöveg a Telekom hálózatán belül
-
Gazdaság2 hét ago
Erősítené magyar viszonteladói hálózatát az Apple
-
Ipar2 hét ago
Hidrogénnel a jövőbe: a Messer technológiája zöldíti Észak-Rajna-Vesztfália közösségi közlekedését