A világ vezető technológiai nagyvállalata, a Xiaomi ma bejelentette, hogy elkészült a Xiaomi Okosszemüveg – egy vadonatúj hordozható intelligens eszköz. A Xiaomi Okosszemüvegben egy képalkotó rendszer...
Biztonsági kutatók azonosítottak egy eddig ismeretlen sérülékenységet, amelyen keresztül a Pegasus kémszoftver bármelyik Apple-készüléket meg tudta fertőzni legalább idén február óta – írja a Washington Post. A...
Három hét múlva válhat elérhetővé az első stabil verziója. A napokban megkezdte az Android 12 végső tesztelését a Google, a hírek szerint a múlt héten debütált...
Néhány hete a Sony a világ számos pontján új verziót dobott piacra a tavaly ősszel megjelent PlayStation 5 konzolokból, ami többek között abban tér az elődjétől, hogy 300...
A Deloitte új tanulmánya szerint 2032-től több alternatív meghajtási rendszert helyeznek forgalomba a személygépkocsik piacán, mint tisztán belsőégésű motorokat. Könnyen elképzelhető, hogy ez a fejlődés mit...
A Siemensszel együttműködve a Birminghami Egyetem digitális érzékelők, analitikai technológiák, mesterséges intelligencia, elosztott energiatermelés és -tárolás, megújuló energiaforrások, valamint a felhasználói szokások fejlődését kedvező irányba terelő...
A szolgáltatás rendszerében történik egy változás, ami a régi mobiloknak jelent halálos ítéletet: rajtuk többé nem lesz használható a WhatsApp. Idén november 1-től élesíti a szolgáltatásához...
Csak a normál modell érintett, az olcsóbbik Lite árát nem vitte le a gyártó. A félvezetőhiány kellős közepén meghökkentő elektronikai eszközök esetében árcsökkenésről hallani, azonban a...
A privát élet védelmével kapcsolatban finomhangolná egyik fontos beállítását a WhatsApp. Ha életbe lép a frissítés, a mostaninál testhezállóbban lehetne meghatározni, hogy ki láthassa az aktivitásunkat....
Döntés született az Epic Games és az Apple közti csörte ügyében – számolt be róla a New York Times. A bíróság arra jutott, hogy az almás cég nem...