Connect with us
Hirdetés

Szórakozás

Digitális meseösvény ovisoknak

meseösvény

Interaktív városnézés országszerte már közel 70 helyszínen.

Aki próbált már óvodáskorúakkal várost nézni, az tudja, hogy nem könnyű feladat, ám nem is teljesen lehetetlen. A Plukkido játéktervezőinek új ötlete lehetőséget ad a kisgyerekes családoknak, hogy mesékkel és a fantáziavilág mozgósításával fedezzék fel a környéket, mindössze egy okostelefon és egy kis turpisság segítségével. A képzeletbeli manók ugyanis ott és akkor szólítják meg a gyerekeket, amikor az a családoknak a legkényelmesebb. A kreativitást fejlesztő, játékos fejtörőkkel teli digitális meseösvény Budapesten kívül már több hazai nagyvárosban, Debrecenben, Győrben, Pécsen és Szegeden is elérhető.

Városnézés ovisokkal, kicsit másképp

A Plukkido applikációban elérhető digitális meseösvény különleges mesevilággal várja a családokat már közel 70 helyszínen, ahol séta közben hétköznapi tereptárgyak és városi nevezetességek elevenednek meg a manók meséi, valamint a gyerekek képzelete, illetve aktív tevékenysége által. A gyerekek így játszva tanulnak, miközben megfigyelő és problémamegoldó képességük, empatikus készségük fejlődik. Nem beszélve arról, hogy az interaktív, mozgásos feladatok és érdekes fejtörők révén a szülők könnyedén lefoglalhatják a kicsiket, hiszen a manók segítségével úgy és olyan dolgokat ismerhetnek meg a környéken, ami valóban érdekes a számukra. A Keleti pályaudvar bejárata például kiváló lehet egy manóföldi Vekker-szelídítő bűbáj végrehajtásához, az Átjáró-barlangon keresztül pedig talán még törpök is kergetőzhetnek a Normafán. Ki tudja!

Aktívan alakítható meseélmény

A sétálós kalandjáték alapja a meseélménybe integrált ismeretterjesztés, célja pedig, hogy hidat képezzen a városi látnivalók és a gyerekek határtalan képzeletvilága között. A digitális meseösvény lényege ugyanis nem a telefon és a kütyüzés”, hanem a kreativitás és a képzelőerő fejlesztése. A Plukkido meseélmény sajátossága, hogy annak a felnőttek is részesei, a történéseket pedig a gyerekek aktív közreműködésükkel folyamatosan alakíthatják, így interaktivitásra sarkallva a családokat még a leghétköznapibb helyzetekben is. Az ingyenes mesélő sétákon a szülőknek a manók cinkosaként a megfelelő helyre kell navigálniuk, ahol együtt meg kell hallgatniuk a manók üzenetét, amik csak a mesébe foglalt látnivalók közelében szólalnak meg. Ezután a gyerekek szabadon, a környezet alapos megfigyelésével megoldhatják a látnivalókhoz kapcsolódó játékos küldetéseket, aktívan segítve közben a bajba keveredett manókat, akik természetesen később meg is köszönik a kapott segítséget, keretbe helyezve az aktuális kalandot.

Különleges séták, de merre?

Budapesten több helyszínen (pl. Margit-sziget, Városliget, Normafa), a fővároson kívül pedig egyelőre Debrecenben, Győrben, Pécsen és Szegeden érhető el a Plukkido digitális meseösvénye közel 70 különböző állomással, ahol a valóság összekapcsolódik a mesevilággal. Az applikáción belül a Meseösvény menüpont rejti az interaktív sétákat, ahol egy bemutató próbajáték megoldása után bárki böngészhet az elérhető küldetések között, így eldöntheti, merre induljon. „Budapesten két kiemelt sétánk is van, a Fiumei úti sírkertben a manók az emlékek szárnyán az óvodás korosztálynak is érdekessé varázsolják a szoborpark különlegességeit. A Gozsdu udvar környékén pedig a kis manósegítők apró ajándékra válthatják kalandozásaikat, csak követniük kell a csillaggal jelölt állomásokat. Remélem, hogy a jövőben egyre több ilyen kezdeményezést valósíthatunk meg országszerte” – tette hozzá Táncsics Judit, a Plukkido ügyvezető-társalapítója.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 

Szórakozás

Budapest adott helyet az UEFA játékvezetői találkozójának

játékvezetés

Az európai labdarúgás kulisszái mögött fontos esemény zajlott Budapesten. Az MLSZ elnöke, Csányi Sándor fogadta Roberto Rosettit, az UEFA játékvezetésért felelős vezetőt, hogy megvitassák a sportág jövőjét a nemzetközi játékvezetői fórum keretében.

Hogyan működik a játékvezetők képzése és toborzása a labdarúgás világában? Erről és sok másról volt szó az egyhetes találkozó során, amelynek a magyar főváros adott otthont. A Focicipőbolt cipő kínálatát mindenképp érdemes megnézni, ha te is elkötelezett híve vagy a futballnak!

A játékvezetés kulcsszerepe a futballban

Ne gondold, hogy a játékvezetés csupán a síp fújásáról szól. A megfelelő képzettséggel rendelkező bírók nélkülözhetetlenek a mérkőzések sportszerűségének megőrzésében. Az UEFA szakemberei és a kontinens különböző nemzeti szövetségeinek képviselői Budapesten találkoztak, hogy megosszák tapasztalataikat és stratégiáikat a játékvezetők toborzásáról és megtartásáról. Vajon miért van ekkora hangsúly a képzésen? Az utánpótlás és a sportághoz való hosszú távú elköteleződés mind-mind alapja a jól működő játékvezetői rendszernek.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fontosnak tartja, hogy a játékvezetők folyamatosan fejlődjenek, és ehhez elengedhetetlenek az olyan szimpóziumok, mint amit Budapesten rendeztek. A technológia térhódítása, például a videóbíró használata, még bonyolultabbá teszi a bírók feladatát, így az ilyen találkozók különösen relevánsak.

Nem csak síppal és lapokkal – továbbképzés minden szinten

Az esemény további fontos eleme volt az európai játékvezetők képzésének megszervezése. Az ilyen jellegű szakmai rendezvények lehetőséget nyújtanak arra, hogy a különböző országokból érkező szakemberek megismerkedjenek modern technikákkal és új irányzatokkal. Az UEFA célja, hogy minden szinten professzionálisan képzett játékvezetői gárda alakuljon ki.

Bár a játékvezetés alapjai évtizedek óta nem változtak jelentősen, a modern technológia és az adatvezérelt döntések egyre nagyobb szerepet kapnak. Vajon hogyan képesek a játékvezetők alkalmazkodni a futball világában tapasztalható gyors változásokhoz? Az ilyen találkozók választ kínálnak erre a kérdésre.

Az MLSZ és a nemzetközi kapcsolatok

Az európai fórumon Magyarországot Juhos Attila és Hanacsek Attila képviselte, akik aktívan részt vettek a szakmai diskurzusban. Az esemény célja nemcsak az aktuális problémák és lehetőségek feltérképezése volt, hanem az is, hogy a különböző országok közötti együttműködést erősítse. Ezzel lehetőséget teremtve a nemzetközi kapcsolatok szorosabbá tételére. Az ilyen találkozókról mindig értékes tapasztalatokkal térhetnek haza a résztvevők.

Az eseményt a Focicipőbolt is figyelemmel kísérte, mint a sportfelszerelések egyik meghatározó szereplője. Rendelkeznek termékek széles skálájával, amely a legjobb minőséget kínálja mind a profi, mind az amatőr játékosok számára. Érdekes látni, hogy a sportszerek és a rajtuk megjelenő technológiai újdonságok is hogyan változtathatják meg a játék menetét.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Szórakozás

Töltés felsőfokon – Kipróbáltuk a VOLTME csúcskategóriás töltőit és kábeleit

voltme gyorstöltők kábelek

Nálunk a szerkesztőségben nemcsak a kávé fogy gyorsan, hanem a telefonok, laptopok és tabletek aksija is – szóval nem kis elvárásokkal vágtunk bele, amikor a VOLTME küldött nekünk egy rakás high-tech töltőt és kábelt. Mondhatni: jött az energia!

Mutatjuk, mit próbáltunk ki, és miért lettünk fanatikus VOLTME-hívők.

voltme banner

VOLTME PowerLink RUGG – a túlélő kábel

Elsőként a PowerLink RUGG USB-C kábelt vettük kézbe, ami ránézésre is úgy néz ki, mint ami simán túléli, ha véletlenül a szék alá esik és a macska megrágja, vagy egy hátizsák mélyén tekergőzik egy fesztivál hétvége alatt. Ez nem véletlen, mert a gyártó katonai minőségű szövettel vonta be a kábelt, így valóban, a kíméletlen körülmények között sem kell féltenünk.

Az 1,8 méteres hossz arany középút – nem túl rövid, nem túl hosszú, pont jó, ha az íróasztal alatt van a konnektor, de közben még kényelmesen pötyögsz a kanapén. Töltési sebesség: simán hozza az ígért 100W-ot, és adatátvitelre is korrektül teljesít (480 Mbps), szóval nem csak töltésre jó, hanem fájlokat is simán rátolhatsz.  A gyártó különböző igényekre is gondolt, így több színben és hosszúságban is válogathatsz, hogy megtaláld a hozzád illőt.

VOLTME PowerLink RUGG kábel

VOLTME Revo 67 Triple-Port – kompakt, de brutál erős

Annak, aki sokat utazik, de nem akar mindig kábel- és adapter rengeteget hurcolni magával, annak a Revo 67 Triple-Port egy kis fekete csoda. Három port (2x USB-C + 1x USB-A), 67W GaN töltő, ami úgy néz ki, mintha semmi extra nem lenne benne, de közben lazán elbír egy laptopot, egy telefont és egy fülest vagy tabletet egyszerre.

A GaN technológia miatt nem melegszik, nem hangoskodik, és nem foglal sok helyet – nálunk konkrétan kiváltott két külön töltőt a laptoptáskában. Apple, Samsung, Xiaomi? – mind mehet rá. Full kompatibilis, okosan osztja el az energiát.

VOLTME Revo 67 Triple-Port

VOLTME PowerLink UTRON – a kábel, ami versenyt fut a villámmal

Na ez a kábel az a kábel. 240W teljesítmény, USB 4.0 szabvány, 40 Gbps adatátvitel, aranyozott eloxált csatlakozók – ez már nem csak töltőkábel, ez egy komoly tech eszköz. Ha van egy combos laptopod (pl. MacBook Pro vagy valami power-user PC), PowerLink UTRON kábel garantálja, hogy sosem kell lelassítanunk.

A kialakítás masszív, szövött borítás, nem gubancolódik, és még jól is néz ki. Több színben és hosszúságban elérhető, hogy mindenki megtalálja a neki ideális társat.

VOLTME PowerLink UTRON kábel

VOLTME Revo 240 Desktop Power Station – a főnök az asztalon

Ez a Revo 240 Desktop Power Station konkrétan egy töltőállomás. Hat port (4x USB-C, 2x USB-A), max 240W teljesítmény, PD3.1 kompatibilitás, és simán elvisz mindent, amit rádugsz. A szerkesztőségben egy ponton egy MacBook, egy Steam Deck, egy iPad, egy telefon és egy vezeték nélküli egér töltődött róla – és nem omlott össze.

Az asztalon jól mutat, nem csúszkál, halkan működik, és totálisan új szintre emeli a „mindig minden töltve van” élményt. Komolyan, ha sok eszközöd van, vagy irodában dolgozol, ez az új legjobb barátod.

VOLTME Revo 240 Desktop Power Station

VOLTME Revo 140 Triple-Port – a nagyágyú, amit még zsebre is vághatsz

És akkor jött a Revo 140 Triple-Port. Három portos falitöltő, ami 140W-ot tol ki magából – szintén GaN technológiás, így hűvös marad, mégis bivalyerős. Ezzel már tényleg minden mehet egyszerre: laptop, telefon, tablet, még egy másik laptop is, ha kell.

Utazáshoz ideális: kicsi, ráadásul a töltés gyors, stabil és kiszámítható – nincs az a random “most miért csak 20 wattot ad?” meglepetés, amit más eszközöknél tapasztaltunk korábban.

És ha ez nem lenne elég, dizájnban is erős: a Revo 140 nem véletlenül nyerte el a Red Dot Design Award 2023 díjat. Ez az adapter nemcsak okos és erős, de még jól is néz ki – és ebben a műfajban ez ritka.

VOLTME Revo 140 Triple-Port

VOLTME = kompromisszummentes töltés

Ha eleged van a gagyi, összegabalyodó kábelekből, a forrósodó töltőkből és abból, hogy minden eszközöd más adaptert akar, akkor itt az ideje, hogy feljebb válts. A VOLTME termékek nemcsak brutál jók technikailag, de felhasználóbarát kialakításuk miatt napi szinten is élmény őket használni. Kábelek, amik bírják a strapát, töltők, amik nem szállnak el, ha három dolgot raksz rájuk egyszerre – ez ma már nem luxus, hanem elvárás. És a VOLTME hozza is.

Mi itt a szerkesztőségben biztosan megtartjuk őket. A kávénk lehet elfogy, de az aksink töltve marad.

voltme banner


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Szórakozás

A Gemini Live frissítéssel érkezik a valós idejű vizuális AI a Galaxy S25 szériára

A Samsung új mesterségesintelligencia-alapú élmény érkezését jelentette be a Gemini Live szoftverfrissítéssel.

Elsőként a Galaxy S25 széria felhasználói folytathatnak valós idejű, vizuális-nyelvi beszélgetéseket az AI-jal térítésmentesen, a szoftverfrissítésnek köszönhetően. A Gemini Live a multimodalitás jegyében képes a felhasználók környezetét a kameraképen keresztül értelmezni és valós időben reagálni a felhasználók kérdéseire.

A mesterséges intelligencia vezérelte funkciók segítségével a Galaxy felhasználók természetesebb módon léphetnek interakcióba a készülékükkel, megkönnyítve a mindennapi feladatok elvégzését. Az oldalsó gomb megnyomásával és nyomva tartásával megmutathatják a telefon kameráját aktiválva a Gemini Live-nak, amit látnak, miközben élő beszélgetést is folytathatnak vele.

A Gemini Live megkönnyítheti a mindennapi döntéseket, például öltözékünk kiválasztásakor vagy szekrényünk rendszerezésekor. Ehhez csupán telefonunk kameráját szükséges az adott ruhadarabokra irányítani, és máris javaslatokat kaphatunk a tárgyak kategorizálására és a hely optimalizálására. Ezenkívül megoszthatjuk képernyőnket, miközben online boltokat böngészünk, és a mesterséges intelligencia személyre szabott stílustanácsokat adhat. Az AI valós időben reagálva észleli, amit a felhasználó lát, így a Galaxy S25 széria egy megbízható barátként állhat mindig készen a segítségnyújtásra.

A Google-lel együtt egy merész lépést teszünk a mobil AI jövője felé, intelligensebb interakciókat kínálva, amelyek szoros összhangban állnak azzal, ahogyan élünk, dolgozunk és kommunikálunk. – mondta Jay Kim, a Samsung mobilélmény üzletágának ügyvezető alelnöke és az ügyfélélményért felelős vezetője. – Ezzel az új vizuális képességgel a Galaxy S25 széria életre kelti a következő generációs AI élményeket, új mércét állítva abban, ahogyan a felhasználók az eszközeiken keresztül kapcsolódnak a külvilággal.

A Gemini Live kamerás és képernyőmegosztó funkciói térítésmentesen elérhetők lesznek minden Galaxy S25 széria felhasználó számára április 7-től kezdődően. További információk a Galaxy S25 szériáról a https://www.samsung.com/hu/ weboldalon olvashatók.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Booking.com
 
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement Booking.com
 

Friss