Immáron második alkalommal rendezik meg a V4 Future Sports Festivalt, a régió kiemelkedően magas, több mint 110 millió forint összdíjazású e-sport rendezvényét.
Bemutatták a Delta Systems Kft. új, a következő öt évre vonatkozó üzleti stratégiájának alapvetéseit.
Az éjjel láthatatlan hősei előtt tiszteleg a Huawei legújabb kampányában.
Mostantól Budapesten és a világ 24 másik városában a Google Térkép nemcsak azt mutatja meg, hogy hol találhatók közösségi kerékpárgyűjtő állomások, de azt is, hogy hány...
Egy érdekes rekordkísérletnek lehetnek tanúi és egyben résztvevői, akik július 13-án, szombaton kilátogatnak a Szabadság hídra.
Milyen digitális eszközök segítik majd a jövő városában élők mindennapjait és vajon miként alkalmazunk majd okos megoldásokat, IoT, 5G és felhő szolgáltatásokat városainkban?
Budapest után az USA-ban is globális ügyféltámogatási központot (Global Service Center) hoz létre a Getronics.
A Brain Bar színpadán aratott sikert a Happy at Work, a Blastoff startupverseny idei győztese
Két díjat is kiérdemelt a hétvégén Dublinban megrendezett nemzetközi ifjúsági programozóversenyen a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulóiból álló háromfős csapat.
Az esport területén tevékenykedő startupok is pályázhatnak idén az AHa! BrainStore programra