Ahogy azt sejteni lehetett, bár bankszámla-díjaikat nem emelik, más területeken lépnek a bankok. Az önmérséklet a korábbi lakáshitel díjátvállalási-akciók csökkenéséhez vezethet – figyelmeztet a friss banki...
2025 márciusában már kilencedik hónapja tart a folyószámlahitel-állomány éves alapú növekedése. Hasonlóra legutóbb több mint egy évtizede, 2013-ban volt példa. A hitelkártyáknál pedig még egyértelműbb a...
A Volvo eddigi legüzemanyag-hatékonyabb modellje – a Volvo FH Aero – nyerte a 2025-ös Green Truck (Zöld Teherautó) díjat. A független teszt eredménye szerint a Volvo...
Kihirdették a technológiai újságírók és tartalomgyártók számára kiírt díj nyerteseit. Elsősorban a mesterséges intelligencia hasznosítási és alkalmazási lehetőségei álltak az idei Siemens Media Award pályázatok középpontjában....
252 hazai vezérigazgató véleménye alapján harmadik alkalommal ítélte oda Az Év Leginspirálóbb Vezetője Díjat a PwC Magyarország. A kitüntetéssel olyan hazai cégvezetőt ismernek el, akire a...
13 év után a Corvin mozi adott otthont a 44. Magyar Filmszemlének, ahol több mint 20 ezer érdeklődő 6 napon át 130 filmet nézett meg. A...
A legrangosabb nemzetközi design díjként számontartott Red Dot Design Award-on 2024-ben két díjat is elnyert a Barna Design, a Balatonic – Signature Edition designjával, valamint a...
Mit jelent a céges kultúra vagy a munkavállói jóllét, hogyan lehet a jelölteket bevonzani, miként lehet hatékony a munkatársak hosszú távú elköteleződése és hol a helye...
A Continental két gyárát is rangos elismeréssel díjazta az „Év Gyára Projektverseny 2024” szakmai zsűrije. A technológiai vállalat veszprémi telephelye – mely idén másodjára vett részt...
BigSEE Architecture 2024 nemzetközi építészeti díjat kapott a Középülettervező Zrt. (KÖZTI) két projektje is Szlovéniában. A BigSEE díjjal a délkelet-európai régió 21 országában díjazzák a legjobb...