Connect with us
Hirdetés

Tippek

Öt menő ajándékötlet karácsonyra, hogy a gyerek játszva megtanuljon programozni!

Az adventi időszakban a gyermekes szülők egyik legnagyobb gondja, hogy beszerezzék a megfelelő karácsonyi ajándékot csemetéiknek.

A választék hatalmas, a döntés pedig nehéz. Szerencsére már egyre több olyan, a programozás alapjainak elsajátítását segítő játék is elérhető a piacon, amelyek nemcsak remek szórakozást biztosítanak a kicsiknek, de rendkívül hasznosak is, hiszen használatukkal a gyermekek olyan alapvető digitális készségeket, és gondolkodásmódot sajátíthatnak el, amelyek a későbbiekben, felnőtt pályafutásuk során elengedhetetlenek lesznek számukra. A Braining Hub IT képzési központ most öt ilyen ajándékötletet gyűjtött csokorba. 

A kódolás, vagy „leánykori nevén” számítógépes programozás mai világunkban már olyan elengedhetetlen alapismeretté vált, mint az idegennyelvtudás. Bár napi szinten számos különböző, akár egymásnak ellentmondó jóslattal lehet találkozni, hogy a technológia a következő tíz-húsz évben milyen irányban változtatja meg világunkat, egyben azonban biztosak lehetünk: a digitalizáció gyökeres változásokat okoz, melyhez nekünk és cseperedő gyermekeinknek is alkalmazkodni kell.

„A programozás alapjainak megtanulását, a szükséges logikai készségek fejlesztését gyakorlatilag nem lehet elég korán elkezdeni és szerencsére ma már rengeteg olyan játék kapható, melyekkel gyermekeink játszva sajátíthatják azokat a készségeket, melyekre a jövő munkaerőpiacán – vagy még inkább az élet minden területén szükségük lesz”

– hívta fel a figyelmet Laczkó Gábor, a Stylers Group informatikai cégcsoporthoz tartozó Braining Hub IT oktatási centrum ügyvezetője.

Öt menő játék karácsonyra, amivel a gyerek kódoló guru lesz

Az utóbbi években számos tényleg izgalmas gyermekjáték jelent meg a piacon, melyek nagyban elősegítik a programozáshoz és a digitális világban való boldoguláshoz szükséges úgynevezett STEM (science, technology, engineering and math – magyarul: tudományos, technológiai, mérnöki és matematikai) készségek fejlesztését. Az alábbiakban a Braining Hub ajánlása és szubjektív toplistája következik:

  1. LEGO Boost Creative Toolbox

programozás

A dán játékóriás LEGO saját fejlesztésű programozható játékrobot családot kínál a magasszintű kreativitást kereső gyerekeknek (és szüleiknek). A Boost Creative Toolbox talán a legjobb a műfajában a piacon, a játékkészlet közel 900 építőkockából áll, ami összesen öt különböző robot modell megépítésére ad lehetőséget. A játék, amelyhez távirányító is jár, a 7-12 éves korosztályt célozza és leginkább a kritikai gondolkodást és az általános tanulási készségek fejlesztését segíti elő. A különböző játékos kihívások teljesítéséhez a kapcsolódó okosalkalmazás letöltése is szükséges.

  1. Botley, a kódolható játékrobot

Az aranyos kis Botley robot kiváló eszköz arra, hogy a kisgyerekek a különböző képernyők bámulása helyett, valami igazán hasznos játékkal kössék le a figyelmüket és ez idő alatt a kódolási készségeiket is fejlesszék. Annál is inkább mert Botley programozásához semmilyen további mobileszköz használatára, vagy alkalmazás letöltésére nincs szükség. Már akár az ötéves korú gyerekek is élvezettel tudják használni a kedves kis „krapekot”, a készletben található kódolókártyák, és különböző akadályok felállításához szükséges építőelemek segítségével.

  1. Fischer-Price Think and Learn Code-a-Pillar Toy

A Fischer-Price programozható hernyója, talán a legjobb játék, amivel már óvodáskorú gyerekek is elkezdhetik felfedezni a kódolás rejtelmeit – legalábbis az interneten olvasható számos felhasználói vélemény alapján mindenképp. A mosolygós kis játék lény mozgását lehet programozni, mégpedig azzal, amilyen sorrendben a különböző színű elemek összekapcsoljuk.

  1. ThinkFun Gravity Maze

programozás

A ThinkFun Gravity Maze Marble Run Logic Game talán az egyik legjobb játék a STEM készségek fejlesztésére, melyből már több mint 60 millió darabot adtak el világszerte. A játék során háromdimenziós labirintusokat kell építeni, és végső célja egy üveg golyó eljuttatása a kiválasztott céltoronyba. A 8-15 éves gyermekek számára készült játékkal kiválóan fejleszthetők a logikai, és problémamegoldó készségek, a kreativitás, illetve a vizuális érzékelés.

  1. Kano Computer Kit

A legjobb opció a programozás nulláról való megtanulásához vitathatatlanul a Kano Computer Kit. A számos nemzetközi díjat is elnyert eszközt már több mint 3.000 oktatási intézmény használja világszerte. Az érzékelő szenzorokkal felszerelt és saját billentyűzetet is tartalmazó játékkészletet számos programozónyelven lehet irányítani saját applikáció segítségével és bármilyen HDMI csatlakozóval ellátott képernyőre csatlakoztatható. A játék 6-15 év közötti gyermekek számára ideális választás.

Tippek

Ezt a 3 dolgot keresik a leginkább a magyarok az otthonukban húsvétkor

Felejtsük el az ünnepi stresszt és a görcsös megfelelni akarást! Az IKEA legújabb kutatása lerántja a leplet arról, hogy a magyarok valójában mire vágynak húsvétkor: a biztonság, az élvezet és a kényelem sokkal fontosabb számukra, mint a tökéletes forgatókönyv. Idén az otthonunk kedvenc helye, a konyha és az étkező lesz az ünnep igazi központja, ahol a lassú, közös főzésé és a nagyi régi étkészletének merész újrahasznosításáé a főszerep.

Az IKEA kutatása rávilágít, hogy mi magyarok kifejezetten élvezzük a nyugodt, lassabb főzést, így a készülődés gyakran közös élménnyé válik. Ilyenkor felértékelődnek azok az apró, hétköznapi pillanatok, amelyekre máskor kevesebb idő jut. A tanulmány szerint a magyarok számára az otthonnal kapcsolatos legfontosabb érzelmi szükségletek a biztonság (81%), az élvezet (80%) és a kényelem (79%).

„Húsvétkor nem a tökéletes forgatókönyv a legfontosabb, hanem az, hogy legyen időnk egymásra”

– mondta Fanny Leyten, az IKEA régiós Home Furnishing vezetője.

„A tavasz a megújulás ideje, amikor a napfény visszatér az otthonainkba. Sokan ilyenkor friss színeket visznek a lakásba, különösen az étkezőasztalra. A pasztell paletták, mint a mentazöld, a lágy nárciszsárga és a púderrózsaszín továbbra is nagy kedvencek, mert minden otthonban – legyen az modern vagy hagyományos – jól mutatnak.”

Az IKEA szakértője szerint idén több olyan irányzat is hódít, amivel könnyen személyessé tehetjük az ünnepet. Nyugodtan használjunk élénk sárga vagy narancssárga kiegészítőket, amik igazi színfoltjai lehetnek az asztalnak. Bátran vegyítsük a nagyi féltett étkészletét az új darabokkal, ez az eklektikus stílus teszi igazán otthonossá és egyedivé a terítéket. Egyre népszerűbbek a földszínek, a lágy zöldek és a természetes anyagok, például a tengerifű alátétek, amelyek remekül illenek a kézműves dekorációkhoz vagy a közös tojásfestéshez. A friss virágok mellett az egyszerű megoldások teszik teljessé az összképet: egy-egy gally a szalvéta köré fonva, vagy egy ajtóra akasztott húsvéti koszorú már az érkezés pillanatában megteremti az ünnepi hangulatot.

Az ünnepi hangulat a vásárlási szokásokban is megmutatkozik: ebben az időszakban többen keresik az étkezéshez kapcsolódó termékeket.

A magyar vásárlók leginkább új étkészleteket, tányérokat és poharakat választanak, a tavaszias kiegészítők – például terítők és szalvéták – iránti kereslet pedig mintegy 15%-kal nő januárhoz képest. A figyelem egyértelműen a tavaszi árnyalatok felé fordul, a szürke és fehér helyett a zöld, a rózsaszín, a bézs és a sárga színek dominálnak.

Az IKEA hisz abban, hogy praktikus és megfizethető lakberendezési megoldásokkal nemcsak az ünnepeket tehetjük szebbé, hanem a hétköznapi együttléteket is segíthetjük.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Mikor hívhat a főnök munkaidőn kívül?

A munkaidőn kívüli kommunikáció a cég és a dolgozó között mindenhol a legkényesebb kérdések közé tartozik. A vállalati kultúrák különböznek, és bár van minderre egyértelmű szabályozás, széles a „szürke zóna” is.  A szakértő szerint egy bizonyos szervezeti méret felett az a legjobb, ha a kommunikáció – és különösen minden, konfliktusra okot adó eset – szabályozott és naplózható.

A munkaidőn túli elérés sok szervezetnél neuralgikus pont. Ahol az ügyeleti, készenléti rendszer a mindennapok természetes része, ott ez nem okoz problémát, mint ahogy üzemzavar, informatikai incidens, munkabiztonsági kockázat vagy rendkívüli időjárás esetén is ritkán háborodik fel a dolgozó, ha a munkahelyéről hívják. Ugyanakkor, ha az alkalmazottak azt érzik, hogy a cég vagy bizonyos tagjai természetesnek veszik, hogy munkaidőn túl is rendelkezésre kell állnia, és rendszeresen visszaélnek a helyzettel, az könnyen konfliktusforrássá válik. A jelenség ritkán tömeges egy-egy vállalaton belül, de összességében széles rétegeket érint.

„Nemzetközi adatok alapján a munkaidőn kívüli megkeresés sok helyen mindennapos jelenség. A Eurofound 2023-ban közzétett, négy európai országra kiterjedő felmérésében a válaszadók több mint 80 százaléka jelezte, hogy egy tipikus héten munkaidőn túl is kap munkatémájú üzenetet, és a többség – majdnem tízből kilenc fő – legalább időnként reagál is ezekre”

‒ mutatott rá a problémára Czinger Erik, a céges okoskommunikációs hálózatokat működtető Munipolis hazai vezetője. Bár ahogy távolodunk a Covid időszakától, úgy ezek a gondok is enyhülni látszanak, nyilván nem szűntek meg. A Microsoft 365-ös telemetriai adatokra épülő Work Trend Index elemzése pedig azt mutatja, hogy a hétvégén aktív dolgozók közel ötöde már délig megnézi az e-mailjeit szombaton és vasárnap, és 5 százalék felett van azok aránya, akik vasárnap este is visszatérnek a levelezéshez.

Mindennek látszólag ellentmond, hogy egy másik felmérés szerint cégek alig 10%-a tudja valós időben, tömegesen elérni a dolgozóit munkaidő után, de ez a szám munkaidőben is csak 16%. A megfejtés ott van, hogy a folyamatos jelenlét terhe elsősorban az irodai munkaköröket érinti, míg a nehezen elérhető munkatársak jellemzően azok, akiknek külső helyszínen vagy távoli telephelyeken, kizárólag a terepen végezhető feladatuk van.

A szakember rámutatott, hogy a magyar munkajog egyébként egyértelműen szabályoz: a munkavállaló a napi munkaidején kívül rendelkezésre állásra kötelezhető ügyelet vagy készenlét formájában, de a hosszabb időtartamú rendelkezésre állást kifejezetten indokolt esetekhez köti. Az ügyelet időtartama legfeljebb 24 óra lehet, a készenlét havi maximuma 168 óra, és az ilyen beosztást főszabály szerint legalább egy héttel korábban, egy hónapra előre közölni kell. Amennyiben ez így is működik, nem is szokott gondot jelenteni. A majdnem mindenkire kiterjedő, informális készenlét, a „főnök bármikor hívhat” állapot viszont könnyen vitát vagy frusztrációt okoz. Mindez nem magyar jelenség, az Európai Bizottság 2025. július 25-én második szakaszba léptette a távmunka és a lekapcsolódáshoz való jog kérdésében indított egyeztetést.

„Ha néhány tucatnál több munkavállalóról van szó, tapasztalataink szerint a megoldás a teljes dolgozói állományra kiterjedő, belső kommunikációs szabályozás. Kit, mikor, milyen indokkal szabad, lehet vagy kell értesíteni munkaidőben, vagy azon túl. Minden, de legalább minden munkaidőn túli kommunikációt érdemes naplózni a későbbi viták elkerülésére. Célszerű ügyeleti vagy vészhelyzeti csoportokat kijelölni bizonyos témákban és érdemes előre meghatározni a kapcsolatfelvétel módját”

‒ tette hozzá Czinger Erik.

Mindez manuálisan alig kezelhető, de egy jól paraméterezett belső kommunikációs rendszerrel teljesen természetes és automatikus lehet. A cél az, hogy a megfelelő –  és csak a megfelelő – kollégák mindenképp és igazolhatóan megkapják az információkat, miközben megmarad a pihenőidő tisztelete, és senki nem érzi úgy, hogy a munkáltató kéretlenül beszivárog a magánéletébe.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Indul a nevezés a 2026. évi Siemens Media Award sajtódíjra

Mesterséges intelligencia a mezőgazdaságban vagy beszélgetőtársként, biohulladék-újrahasznosítás és duplázó magyar nyertes, aki a régiós fődíjat is hazavitte – ilyen is volt a tavalyi Siemens Media Award.

Most újból megnyílik a nevezés a több éve futó versenyre, és ismét lehetőséget kapnak a technológiai témákban kiemelkedőt alkotó újságírók és tartalomkészítők, hogy nemzetközi szinten is megmérettessék magukat.

A „Célszerű technológia” címmel kiírt pályázatra most is olyan médiaanyagokkal lehet nevezni, amelyek rámutatnak, hogyan segíti a technológia a fenntarthatóságot, vagy a gazdaság, illetve a társadalom fejlődését. A nemzetközi vállalat éves sajtódíját idén már 11 országában osztják ki: Magyarország mellett Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Izrael, Kazahsztán, Lengyelország, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia hirdet versenyt.

A díjra 2025. március 1. és 2026. február 28. között publikált médiatartalmakkal lehet jelentkezni, formátumtól, hossztól függetlenül, és a témát tekintve sincsen további megkötés.

„Évről évre egyre izgalmasabb technológiai innovációk alakítják a mindennapjainkat, és a tavaly nevezett tartalmak szinte mind legalább érintették a mesterséges intelligencia hozta újításokat. Kíváncsiak vagyunk, idén mi bizonyul majd a leginkább meghatározó témakörnek, és várunk minden pályázatot, a nyomtatott és online hírportálok szerzőitől, a rádiós vagy televíziós újságíróktól, podcast-készítőktől, valamint a bloggerektől, YouTuberektől és más tartalomkészítőktől egyaránt”

– mondta el Arató Márk, a Siemens Zrt. kommunikációs vezetője.

A hazai pályázatok értékelését független szakmai zsűri végzi. A zsűri tagjai között szerepel a többszörösen díjazott Sági Gyöngyi, a digitrendi.hu tulajdonosa és főszerkesztője, valamint a szintén több újságírói elismeréssel rendelkező Vass Enikő kommunikációs szakember. A testület munkáját ezúttal új tagként Szigeti Péter médiaszakember is erősíti, aki kiterjedt újságírói, főszerkesztői, tartalomfejlesztési és innovációs vezetői tapasztalattal rendelkezik.

A legjobb háromba beválasztott tartalmak szerzői VIP élményutalványokat nyernek. A kiemelkedő hazai pályázatok egyúttal továbbjutnak a régiós versenyre is, amelyen a többi ország legjobb pályamunkáival méri össze őket a nemzetközi zsűri.

A régió legjobb öt jelentkezője meghívást kap a díjátadóra, amelynek idén először Budapest ad otthont. Itt hirdetik ki a győztes pályamunka benyújtóját, aki kétfős utazást nyer a Salzburgi Ünnepi Játékokra.

A nevezéseket 2026. március 16-ig a mediapalyazat.hu@siemens.com e-mail címre várja a hazai zsűri.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss